2016. április 22., péntek

32. Walsy - Bent a neved

Sziasztok, bébik!
Iszonyatosan sajnáljuk az újabb egy hetes csúszást, de reméljük, ez a rész majd kárpótolni fog benneteket a kimaradásért. Lyanna sokat dolgozik, én pedig most fogok érettségizni, szóval elég zűrösek a dolgok körülöttünk, magunkra is alig van időnk. Ettől függetlenül igyekezni fogunk betartani a rendszerességet.
A mai fejezet egy komplett Walsy-szemszög, amely sok-sok Louis-t tartalmaz, szóval reméljük, hogy elnyeri majd a tetszéseteket. Kíváncsiak vagyunk, mit szóltok a fejleményekhez. Lennétek olyan kedvesek és megosztanátok velünk a véleményeteket hozzászólásban? Feldobnátok vele a napunkat!
Most már nem szaporítom tovább a szót, de elmondanám emlékeztetőül: 100 feliratkozót elérve extra hosszú különkiadással lepünk meg benneteket, méghozzá a fiúk szemszögéből íródott résszel. Ehhez tartsátok magatokat! :)
Jó olvasást kívánunk: Lyanna és Gin
***


A gép földet érése után húsz percig szobroztam a helyemen, mire én is le tudtam szállni. Feltűnően sokan utaztak Los Angelesbe rajtam kívül – a különbség csupán az volt, hogy ők láthatóan otthonosabban mozogtak a reptéren, mint én. A többségük mondjuk amerikai volt, így nem is értettem, miért csodálkozom ezen.
Végül még fél óra kellett hozzá, hogy magamhoz vehessem a csomagjaimat és kijussak a reptérről a forgalmas World Way-re. Taxit természetesen nem tudtam fogni; a nálam szemfülesebb és gyorsabb emberek lefoglalták mindet, úgyhogy elhatároztam, hogy gyalogolok egy ideig, amíg nem találok valahol egy kósza sofőrt.
Éppen a kijárat felé közeledtem, amikor egy ismerős hang szólított meg a reptér egyik kis bárja felől:
- Walsy? – Oldalra pillantottam, s gyanúm beigazolódott, amint megpillantottam Keirát az egyik asztalnál ücsörögve. Amint meglátta, hogy felismerem, felállt és mosolyogva odasietett hozzám.
- Nahát, Keira! – kiáltottam fel meglepetten, mégis boldog voltam, hogy akad egy ismerősöm ezen a forgalmas, őrültek háza városban.
Harry barátnője azonnal a karjai közé kapott, hogy megölelhessen. Mint mindig, most is igazán csinos volt a külseje, ami mellett akár el is bújhattam volna a linóleum alá: szűk farmert és ujjatlan, nyaknál kötős, narancssárga felsőt viselt, amely kiemelte előnyös adottságait. Kiegészítőit most is nagy gonddal válogatta össze, lépést tartott a divattal. Az egyetlen szokatlan dolog rajta a haja volt, melyet legutóbbi találkozásunk óta levágatott, de be kellett vallanom magamnak, ez is nagyon jól állt neki.
- Mit csinálsz te itt, Los Angelesben? – kérdezte mosolyogva, miközben ő is megragadta a bőröndjét, s elindultunk a kijárat felé.
- Nem tudom, mennyit tudsz róla, de Louis és én együtt vagyunk. Mármint, voltunk – javítottam ki magamat azonnal.
- Hallottam hírét, és annak is, hogy Briana bepofátlankodott a képbe.
- Igen… Nos, hajlandó vagyok megbocsátani neki, mert szeretem őt, és azért utaztam egészen idáig, hogy ezt megmondjam neki. A múltkor ugyanis elég csúnya dolgokat vágtam a fejéhez, amelyek közül egyik sem volt igaz – magyaráztam neki, ő pedig, mint aki pontosan tudja, miről van szó, bólintott. Bár lehet, hogy valóban tudta.
- Szívesen segítek ebben a békülős hadjáratban, de ahhoz, hogy erről beszéljünk, előbb keresni kéne egy nyugodt helyet – ajánlotta, majd kibérelt egy kocsit, hogy megkönnyítse mindkettőnk dolgát.
- És te? Mi járatban Los Angelesben? – érdeklődtem kíváncsian. – Hogyhogy nem Harryvel töltöd az idődet?
Barátja neve hallatára egy pillanatra elkomorodott, bennem pedig megszólalt a vészcsengő. Talán valami probléma lehet közöttük? Vajon ezért utazott most ide Keira?
- Az igazság az – kezdett bele a mesélésbe, miközben beindította az autót, és ügyelt arra, hogy zökkenőmentesen kijuthassunk az útra. -, hogy összevesztünk – vallotta be, s hangján hallottam, hogy nehéz neki erről beszélni.
- Nem akarlak faggatni, megértem, ha nem akarsz róla… - kezdtem volna mentegetőzni, de közbevágott:
- Ugyan! – Halvány mosoly futott végig arcán. – Jó ilyenkor beszélni valakinek erről – nyugtatott meg, majd kis szünet után folytatta: - Nemrég elmentem egy magazin címlapfotózására. A srác, akivel együtt dolgoztam, az exem, és amikor ezt Harry megtudta, eléggé kiborult. Rögeszmésen ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy biztosan van még köztünk valami, és hiába mondom neki, hogy csak őt szeretem, nem akarja elhinni – panaszolta nekem, s én totálisan át tudtam érezni szegény lány helyzetét.
- Sajnálom – motyogtam, miközben fejemet az ablak felé fordítottam. – Egy barátnőm is átesett hasonló helyzeten. Ilyenkor nem az a baj, hogy Harry benned nem bízik. Éppen ellenkezőleg, magában nem tud bízni, ezért gondolja azt, hogy megcsaltad – mondtam el tapasztalatomat. Ezután egy ideig csönd telepedett közénk, s Keirán látszott, többet nem is nagyon szeretne már erről a témáról beszélni.
Később megkérdezte, hol tegyen ki, mire én tanácstalanul megrántottam a vállamat.
- Életemben nem jártam még itt, és azt sem tudom, Louis merre lakik – vallottam be neki.
- Hívd fel! – javasolta, s addig leparkolt a járdán. Elővettem a mobilt, bekapcsoltam, és akkor láttam csak, hogy van néhány nem fogadott hívásom. Az egyik Nadtól, másik kettő pedig Louis-tól. Azonnal rányomtam a nevére, hogy visszahívjam. Az első csöngés után azonnal fel is vette:
- Walsy, merre vagy? – kérdezte rögtön, majd hozzátette: - Aggódom érted. – Az én szívem pedig boldogan összeszorult.
- Fogalmam sincs, valahol a parton. – Hiába néztem körül, nem láttam utcanév táblát.
- Tudunk találkozni? – érdeklődött tapintatosan.
- Igen.
- Szuper! A parton van egy hal bár, egy óra múlva ott találkozunk! – Ezzel búcsúzott tőlem. Felvázoltam Keirának, mi a szitu, mire ő kedvesen felajánlotta, hogy elvisz odáig.
Gyakorlatilag tíz perc múlva le is parkoltunk a bárral szemben. Keira segített kiszedni a bőröndömet a csomagtartóból.

- Ha nem tudsz hol aludni, mert Louis megint csinál valami marhaságot, hívj fel nyugodtan! Nálam van még hely – mondta, mire hálásan átöleltem őt.
- Mindent köszönök! – búcsúzkodtam tőle. – Ja, és Harryvel rendben lesz minden, csak adj neki egy kis időt! – javasoltam, utána néztem, amint mosolyogva beül a kocsiba, s integet nekem, mielőtt elhajt a parkolóból.
Én egyenesen a bárba siettem - nem akartam a teraszon várakozni, mert decemberhez mérten már nem volt annyira jó az idő. Nem volt túl zsúfolt a hely, úgyhogy kedvemre válogathattam az eldugottabbnál eldugottabb asztalok között. Végül egy box mellett döntöttem, ami remekül takart a kíváncsi szemek elől – nem mintha azok olyan sokan lettek volna. Az igazat megvallva, ügyet sem vetettek rám. Nem érdekelte őket, hogy éppen Louis Tomlinsont várom.
És valóban csak vártam. Eltelt fél óra, utána egy egész, Louis pedig még sehol sem volt. Ettől kicsit csalódott és kétségbeesett lettem egyszerre: talán meggondolta magát és már nem akar velem kibékülni?
Ám éppen, mikor könnyes szemmel fel akartam állni, hogy magam mögött hagyjam ezt a szörnyű halszagú éttermet, megjelent az asztal mellett. Amint megláttam, hatalmasat dobbant a szívem. Piszkosul rossz bőrben volt, mégis fájdalmasan jól nézett ki – mint általában. Egyből elárasztott a melegség, ahogy végighordoztam a tekintetemet kusza haján, borostás arcán, amint belenéztem csillogó, kék szemébe, mely mohón fúródott az enyémbe.
- Louis… - suttogtam nevét elhaló hangon. Amíg a repülőn ültem, a fejemben már legalább ezerszer lejátszottam ezt a beszélgetést, hogy mi mindent fogok mondani neki, de valahogy most mégis elakadt a szavam. Azt sem tudtam, hol akarom kezdeni.
- Walsy, úgy örülök, hogy látlak! – Óvatos mozdulattal becsusszant a velem szembeni ülésre. Bölcsen tette, hogy tartotta a távolságot; én magam sem tudtam volna, mit csinálnék, ha esetleg meg akarna ölelni… vagy csókolni. – Bocsánat, hogy késtem, igazából nincs rá mentségem, hacsak a dugó nem számít annak. Tudod, rengetegen jöttek a reptérről, és… hogyne tudnád, hiszen a te géped is most szállt le! Ne haragudj… - Össze-vissza beszélt, amit más helyzetben kifejezetten aranyosnak találtam volna, de a mostani komoly volt
- Térjünk a lényegre, jó? – Bármennyire is képes voltam ellágyulni, ahányszor csak ránéztem bűnbánó arcára, most tudtam, hogy észnél kell lennem, ha tisztán akarok gondolkodni.
- Oké. – Louis megköszörülte a torkát. Látszott rajta, hogy ideges, de egyáltalán nem volt egyedül vele. Ujjaival halkan dobolni kezdett az asztalon, míg én magamhoz ragadtam a szót:
- Először is, ha nem tűnt volna fel, akkor elég rosszul érintett, hogy eltitkoltál előlem egy olyan kulcsfontosságú információt, hogy gyereked lesz - mondtam ki kíméletlenül, ami a szívemet nyomta. Arca erre még jobban elkomolyodott, homlokán pedig apró, gondterhelt ráncok jelentek meg.
- Barom voltam. Oltári nagy barom, jól tudom – bólintott. – De az egész annyira gyorsan történt. Szinte fel sem fogtam, most is alig vagyok rá képes – magyarázkodott, majd hangosan felsóhajtott. – Amikor megtörtént a dolog köztünk Brianával, nem gondoltam arra, hogy lehetnek következményei. Csak együtt buliztunk, ismerkedtünk, és mivel akkoriban elég padlón voltam, több lett belőle, de csak egy alkalommal. Egyetlen egy alkalommal – emlékezett vissza. – Emlékszel, mikor már együtt voltunk és el kellett utaznunk a fiúkkal? – kérdezte tőlem.
- Igen – feleltem habozás nélkül. Akkor még körülvett a rózsaszín köd és Louis-nak köszönhetően a fellegekben jártam. Mily’ édes olykor a tudatlanság!
- Akkor tudtam meg. Briana felhívott, miután földet értünk, és elmondta, hogy teherbe esett – árulta el, én pedig igyekeztem közben megőrizni minden hidegvéremet. Már jobban viseltem a dolgot, de még mindig elég kényelmetlen volt róla beszélni. Azonban ha a problémákat a szőnyeg alá söpörjük, még nagyobbat bukhatunk miatta, és ezt semmiképpen sem akartam.
- Biztosan tőled? – tettem fel a kérdést, amely leginkább foglalkoztatott, mióta megtudtam a kellemetlen hírt.
- Azt állítja, de az a helyzet, hogy… - Louis elhallgatott, sóhajtva hátradőlt az ülésen. Kezét összekulcsolta a tarkójánál, majd fél perc elteltével újra az asztalra ejtette.
- Hogy? – Nem tudtam, hogy a kíváncsiság, vagy a türelmetlenség kerített inkább hatalmába, de végre teljesen képben akartam lenni a baba-ügyet illetően, még ha az igazság felderítése közben a kelleténél több késszúrást is kapok a szívembe.
- Elég sok férfival lefeküdt akkoriban. Olival is – vallotta be, mire teljesen ledöbbentem. Oli Louis legjobb barátja. Tudtam, hogy elég sok dolgot csinálnak közösen, de hogy ennyire bensőségesen osztozzanak valamin… - Mivel csak egy alkalom volt, nem biztos, hogy tőlem van a gyerek, de amíg nem születik meg, és nem lehet vizsgálatot csináltatni, muszáj lesz felvállalnom – mondta rekedt hangján.
- Micsoda? – kérdeztem vissza, mint aki rosszul hallott. – Hiszen nem is tud róla senki, ki előtt kellene felvállalnod?
Louis szemében szomorúság csillant.
- Briana anyja megzsarolt – bökte ki végül, hosszas hallgatás után. – Mindent kitálal a médiának, ha nem fizetek neki és a lányának „kárpótlási díjat” – mesélte, nekem pedig csodálkozásomban tátva maradt a szám. Teljesen felháborodtam. Mit képzel az a nő?!
- Mégis miért kéne fizetned? Mert egyszer lefeküdtél a lányával, akit nem mellesleg a fél Egyesült Államok végigkefélt? – Irtó mérges voltam, de igyekeztem továbbra is halkan beszélni, hogy illetéktelen fülek ne hallhassanak bennünket.
- Nem. Azért kell fizetnem, mert igaz, hogy a fél ország végigkefélte a lányát, de én voltam az egyetlen, aki híresebb a sarki hentesnél – világosított fel Louis, ám ettől nem lett jobb a helyzet.
- És mit fogsz csinálni? – kérdeztem kicsit félve, pár pillanatnyi csend után.
- Fizetek. Ha nem az enyém a gyerek, később úgyis kiderül. Ha pedig igen, szeretnék róla gondoskodni. Nem akarom, hogy boldogtalan gyermekkora legyen miattam – felelte őszintén. Bár elég nehéz helyzetben volt, az ő helyében én is hasonlóképpen cselekednék. Tudtam, mennyire nehéz volt meghoznia ezt a döntést, éppen ezért kellene mellette állnom. És nagyon sajnáltam, hogy erre csak most jöttem rá.
Óvatosan átnyúltam az asztal fölött, hogy kezemmel megfoghassam az övét. Reakciómon meglepődött, de nem húzódott el. Halvány mosoly ült ki az arcára, ahogyan ujjaival megcirógatta a tenyeremet.
- Elnézést kérek mindenért, amit a fejedhez vágtam. Nem lett volna szabad ilyen keményen bánnom veled – kértem tőle bocsánatot.
- Jól tetted. Igazad volt. Felelőtlen, szar alak vagyok, aki őszintén sajnálja, hogy fájdalmat okozott neked. – Nagyot nyeltem, miközben felnéztem a szemébe. Ismertem már annyira, hogy tudjam, komolyan gondolja, amit mond.
- Felelőtlen vagy, igen, de semmiképpen sem egy szar alak, érted? Ami történt, az megtörtént, és bármennyire is rosszkor jött, nem tudsz rajta változtatni. El tudom képzelni, mennyire nehéz lehet ez most neked, ezért szeretnék melletted állni, bármi is történjen. Mert szeretlek! – tört ki belőlem a szóáradat, amelyet Louis megkönnyebbült sóhajjal nyugtázott. Amikor látta, hogy már nem fogok tovább beszélni, áthajolt az asztal felett, szabad kezével óvatosan megemelte az államat, de nem csókolt meg. A beleegyezésemre várt, amit egy mosollyal meg is kapott tőlem.
Amikor az ajkunk összeért, úgy éreztem magamat, mintha egy vulkán tört volna ki belőlem: a melegség egy csapásra elárasztott, s a gyengédség nemsokára átcsapott a tőlünk már megszokott szenvedélybe. Percekig el sem akartunk válni egymástól, ám egy idő után kénytelenek voltunk, mert alig kaptunk levegőt.
Zihálva dőltem vissza a székbe. Ujjaimmal beletúrtam a hajamba, hogy megigazítsam a kusza szálakat, de közben nem vettem le a szememet Louis-ról, aki úgy mosolygott vissza rám, mint aki éppen most tudta meg, hogy teli találatosa volt a lottón.
- Örülök, hogy kaptam még egy esélyt – jelentette ki, s hangja valóban megkönnyebbültebbnek tűnt, mint a beszélgetésünk kezdetén.    
- Kérlek, ezentúl legyél velem őszinte! – Mélyen a szemébe néztem. – Először Candice-t titkoltad el, most pedig Brianát. Ha rögtön elmondod, mi a helyzet velük, megértem a dolgot. Csak ne titkolj el mást előlem, Louis! – kértem tőle, és kissé elesettnek éreztem magamat közben.
- Ígérem! – bólintott komolyan, majd az asztal felett átnyúlva, megcirógatta a kezemet.
A pillanat szinte tökéletes volt. Éppen kibékültünk, a kezdetleges feszengő hangulat átcsapott romantikusba, és bár ugyan még ott lebegett a levegőben a Birana ügy, legalább tisztáztuk – már amennyire lehetett.
- És most? Mi lesz? – kérdeztem halvány mosollyal az arcomon.
- Hogy érted? – értetlenkedett Louis, tenyerét pedig újra visszahúzta magához.
- Életemben először járok Amerikában. Azt sem tudom, ezután meddig kellene itt maradnom. Nyilvánvalóan Briana nem örül majd, ha meglátja, hogy Los Angelesbe utaztam, szóval talán a legjobb az lenne, ha… - kezdtem hangos gondolkodásba, de Louis félbeszakított:
- Nem, nem mész haza! – tiltakozott. – Szó sem lehet róla! – nyomatékosította véleményét, miközben megcsóválta a fejét. – Vettem egy lakást a közelben, bőven nagy ahhoz, hogy a barátnőm is ott töltse velem a mindennapokat – vetette fel az ötletet.
- Louis! – elképedve néztem rá. – Nem költözhetek csak úgy ide! – ellenkeztem vele. Elvégre, nem is hoztam magammal minden szükséges dolgot, ráadásul a város teljesen idegen számomra. Nadine-ról és a családomról ne is beszéljünk, biztos vagyok benne, hogy pocsék ötletnek tartanák ezt az egészet.
- Tudom, hogy hirtelen jött, de amíg nem születik meg a baba, itt fogok maradni, és gondoltam, velem maradhatnál – győzködött tovább. Mivel látta rajtam, hogy újabb okot keresek a felvetés megvétózására, hozzátette: - Legalább gondold át, jó?
Elhúztam a számat. Mindennél jobban vágytam volna a békére, a nyugalomra, és egy kis időre, amit Louis-val közösen tölthetek el. Mindez most valóra is válhatna, de távol Londontól. Nagyon távol
- Az ünnepekre hazautazom – jelentettem ki. – Azalatt átgondolom, rendben? – ígértem meg neki, amibe végül beleegyezett. Ismert, tudta, hogy makacs vagyok, úgyhogy már ez is nagy előrelépés volt részemről.
Egy rövid ideig még beszélgettünk, próbáltunk visszazökkenni a régi, gondtalan kerékvágásba, s ha már a bárban voltunk, kései ebéd gyanánt ettünk egy kis halat, és csak utána döntöttünk úgy, hogy ideje „hazamenni”.

Louis bérelt kocsival jött, amelyet az egyik testőre vezetett. A bártól egy órányira vett házat a Hollywood Hillsben, úgyhogy eltartott egy darabig, míg odaértünk – de megérte. A ház csodálatos volt, minden tekintetben: óriási külső- és belsőkerttel is büszkélkedhetett, hatalmas hátsó terasszal, ahol egy úszómedence állt, s akkor még nem s beszéltem magáról a lakásról.
Nem túlzott, mikor azt mondta, bőven elférünk benne ketten. Szerintem egy egész osztagnak otthont nyújthatott volna a ház, akkora volt. És mennyire szép! A berendezés csupa luxus holmi, de mind ízléses, kitűnően összeválogatott. Még a szavam is elakadt, amikor beléptem a hatalmas nappaliba.
Louis behozta a bőröndömet a kocsiból, és határozott mozdulattal a bőrkanapéra hajította.
- Gyere, körbevezetlek! – ajánlotta mosolyogva, majd közelebb sétált hozzám, s amíg én bámészkodtam a szebbnél szebb dekorációkon, gyengéden átfogta a derekamat. Nem ellenkeztem – már hiányzott az érintése.
- Basszus! – Egy pillanat múlva a zsebéhez kapott, ahonnan előhúzta a mobilját. Rezgett, valaki kereste. Louis bosszúsan nézett a kijelzőre, a következő percben pedig grimaszoló, kisfiús arcvonását felváltotta a rideg komolyság. – Ne haragudj, ezt fel kell vennem! – kért tőlem elnézést. – Addig járd körbe a lakást! – ajánlotta, és magamra is hagyott.
Tudtam, hogy gond van, mert felemelte a hangját, úgy beszélt a telefonba. Gondoltam, úgyis elmondja majd, ha szeretné, úgyhogy addig felderítő expedícióra indultam a hatalmas házban. Helyiségről helyiségre jártam, és amikor már azt hittem, szebb szobát nem is láthatok az előzőnél, egy új mindig meg tudott lepni.
A hálószoba volt a kedvencem. A fehér szín dominált mindenhol: a szőnyeg, a függöny, a huzatok, a bútorok; mind visszaverték az ablakon beáramló Nap fényét, amitől csak még világosabbnak tűntek.
Közelebb sétáltam az ágyhoz. Mosolyogva simítottam végig a puha, összetúrt takarón, mert eszembe jutott, hogy egy kis ideig én is itt fogok lakni Louis-val. Miközben tervezgettem, hogyan fogjuk eltölteni a szabadidőnket ebben a hatalmas lakásban, beágyaztam. Louis is csak rendetlen férfiből van…
Felemeltem a takarót. A következő pillanatban, amint a pihekönnyű anyag újra visszazuhant az ágyra, egyúttal lesodort valamit az éjjeliszekrényről. Kíváncsian kaptam a kis papír fecni után. Számomra ismeretlen kéz írta azt a pár sort, amit szintén nem értettem kristálytisztán:
„Lou, remélem, minden oké!
Elég hamar leléceltél a buliról, Danielle hiányolt is.
Remélem, jól vagy, és nem csinálsz semmi hülyeséget. Holnap meglátogatlak!
Csók: Lottie
U.I.: Kaja a hűtőben!”
Az aláírás mindent elárult: Louis húga, Lottie járt itt korábban. De egy valamit akkor sem értettem – ki a fene az a Danielle?
A fejemben akaratlanul is megszólalt a vészcsengő. 

6 megjegyzés:

  1. Még mindig imádom!
    Louis annyira cuki Walsy- val! Imádom őket! Izgatottan várom a következő részi!
    Puszi: Mocsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsi! :)
      Nagyon köszönjük a hozzászólást, mi is oda meg vissza vagyunk a Walsy-Louis párosért! :)
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  2. Istenem, végre. :3 Örülök, hogy - majdnem - minden rendben van köztük. És uhh de jó, hogy ennyire élethűen vezetitek a sztorit! Jelen van Oli, az ő Freddie-je, Briana, az anyja és most már Dani is! Szép, és kifejezetten örülök neki. Bár nincs könnyű dolgotok, gondolom. :D
    Walsy hatalmas kedvenc, imádom a csajt, na de a párosukat Louis-val akkor is legyőzhetetlennek tartom. #TeamWaouis

    Szép hétvégét Nektek!
    luv, RS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága RS! :)
      Hű, feldobta a kommented a napunkat! :D
      Először is, nagyon köszönjük a hozzászólást és az alapos véleménykifejtést. Valóban nem egyszerű minden részletet összehangolni, de igyekezni fogunk, hogy hűek maradjunk a realitáshoz.
      Örömmel tölt el, hogy Walsy nagy kedvenced, és iszonyat aranyos vagy,hogy még shipper nevet is kitaláltál nekik Louis-val! <3
      Szép hétvégét!
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  3. Drága Írónők!
    Csak ismételi tudom magam.Imádtam!Egyszerűen fantasztikus lett.Alig várom a folytatást!Mellesleg teljesen érthető a kimaradás,mindenkinek vannak különböző elfoglaltságai.
    Szép hétvégét! <3
    xx Meli
    Ui:Gin,sok sikert az érettségihez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Meli! :)
      Nagyon köszönjük a véleményedet, iszonyat aranyos vagy, hogy mindig írsz nekünk! <3
      Örülünk, hogy ez a rész is elnyerte a tetszésedet, reméljük, később sem okozunk csalódást.
      Szép hétvégét neked és köszönöm a biztatást! :)
      Lyanna és Gin

      Törlés