Sziasztok, drágák! :)
Először is, nagyon sajnáljuk, hogy késtünk egy kicsit az új fejezet közzétételével, de egyikünk sem volt pénteken gépközelben. Másodszor, az utóbbi időben kicsit elkeseredtünk, mert nem igazán érkeztek hozzászólások, amiből arra asszociálunk, biztosan rosszul csinálunk valamit. Örülnénk, ha picivel több visszajelzést kapnánk, bármilyen formátumban, hogy mi is tudjuk, min kellene esetleg változtatnunk.
Először is, nagyon sajnáljuk, hogy késtünk egy kicsit az új fejezet közzétételével, de egyikünk sem volt pénteken gépközelben. Másodszor, az utóbbi időben kicsit elkeseredtünk, mert nem igazán érkeztek hozzászólások, amiből arra asszociálunk, biztosan rosszul csinálunk valamit. Örülnénk, ha picivel több visszajelzést kapnánk, bármilyen formátumban, hogy mi is tudjuk, min kellene esetleg változtatnunk.
By the way, a legújabb fejezet egy vegyes vágott Nad és Walsy szemszögéből. Most megtudhatjátok, hogyan zajlott Nadine bulija, és egy kis ízelítőt kaptok abból, mi fog történni utána. Nagyon jó olvasást kívánunk, és reméljük, megtiszteltek bennünket egy-egy hozzászólással is! :)
***
/Nadine/
Nagyon
nehezen léptem el Niall mellől, de azután lelkesen pusziltam és ölelgettem össze
a barátaimat – itt voltak a haverjaim az egyetemről, a barátnőm, akivel első
osztályos pisis korunk óta jóban voltunk, na és persze James is, aki máris Lizt
fűzögette, mire kapott tőlem egy taslit, csak úgy barátilag. Harry magával
hozta Keirát, amit mosolyogva nyugtáztam, hiszen ezek szerint továbbra is
boldogítják egymás. Melegen mosolyogtam rájuk. Liamen láttam, hogy bánatos,
noha nagyon igyekezett mosolyogni és jókedvűnek tűnni, úgyhogy alaposan
megropogtattam a csontjait, amint magamhoz öleltem, Lou-n pedig már messziről
felfedeztem a klasszikus „most-azonnal-beszélnünk-kell” jeleket. Rávigyorogtam,
amivel megígértem, hogy úgy lesz.
Mindenki
felköszöntött, én pedig az egyik asztalra tettem az ajándékaimat, hogy ne
rogyjak össze, hiszen meglehetősen elkényeztettek a drága vendégeim. Szokás
szerint mindenkitől könyveket vagy könyvutalványt kaptam, aminek nagyon
örültem, hiszen nálam nagyobb könyvmolyt nem is ismerek.
-
Tőlünk is kapsz ám valamit, de az majd
csak később jön – ugrott mögém jókedvűen Harry, és megforgatott valami pörgős
számra.
-
Nekem már az elég ajándék, hogy ti is
itt vagytok! – mondtam kissé lelkizős hangnemben, mire Harry öklendező hangokat
hallatott, hangos röhögésre késztetve engem.
Hamarosan
a parti a tetőfokára hágott. Ritkán iszom, de akkor nagyon, és ezúttal
elvártam, hogy a vendégeim is velem részegedjenek, úgyhogy egy órán belül
mindenki felszabadultan ropta, vagy éppen smárolt valakivel. Alig bírtam ki,
hogy ne tapadjak mindenki előtt Niallre, és a tekintetéből láthattam, hogy
ezzel ő is így van. Sokat táncoltunk együtt, de valahogy visszafogtuk magunkat,
bár kétszer is kiszöktünk egy kis nyelvgyakorlatra. A következő számot
Louis-val roptam, amikor vigyorogva és kérdőn bámult rám.
-
Most már el kell mesélned mindent!
Összejöttetek? – kiabálta a fülembe, én pedig felsikítva ugrottam a nyakába.
-
Jaj, Louis, annyira hálás vagyok!
Elvitted onnan azt a két bányarém csajt, és… - hadartam, mire ő felnevetett.
-
Alap. De mi volt utána?
Én
pedig elmeséltem neki röviden a dolgokat. Elmondtam, hogy szerelmet vallottam
neki, olvadozva ecseteltem, hogy eljött és szerenádot adott nekem, aztán a ma
délelőttöt is, amikor főztem neki. Louis éktelenül és boldogan vigyorgott, de a
lelkére kötöttem, hogy hallgatni fog.
Ezután
azonban elbúcsúztam tőle, hiszen Walsynak még csak ígértem, hogy mesélek. A
barátnőm épp James ittasan még nyomulósabb udvarlását élvezte, én pedig szó
nélkül elhúztam onnan őt. Ahogy visszapillantottam, még láttam, hogy a bátyám
egy kis ideig még azután is karattyol, hogy áldozata eltűnt.
Walsyval
a mosdóba vettük be magunkat, ahogy szokásunk tartotta, hiszen sok fontos
dolgot tárgyaltunk már meg a mellékhelyiségben. Barátnőm izgatottan rázott meg
a vállamnál fogva, kihasználva a néhány centi magasságelőnyét.
-
Mesélj már el mindent! Mégis mi van? A
radar mindent kiszúr ám, láttam, hogy valami van, Niall egész este téged bámul!
– hadart, és minden mondat végén újra megrázott, mire csak kuncogtam.
Én
pedig belefogtam. Sejtettem, hogy nem öt perc lesz a beszámoló, hiszen attól a
perctől kezdtem, hogy Niall meglátott Oliverrel. A szakításos részt igyekeztem
rövidre fogni, hiszen gyötört egy kissé a bűntudat: Oliver valószínűleg otthon
szomorkodik, én pedig már egy új pasival smárolok a szórakozóhely mögötti
sikátorban… De igyekeztem elhessegetni ezeket a gondolatokat, és Walsy is
megnyugtatott, az alkoholtól vadabbul gesztikulálva, mint szokott.
A Niall-epizódokat azonban alaposan
részleteztem, mert csodálatosan jó érzés volt arról beszélni, hogy Niall
énekelt nekem a gyönyörű hangján, arról, hogy magához ölelt, arról, hogy vadul
befalta a főztömet, és persze arról, hogy a bulimra már egy párként érkeztünk.
Walsyval nem szokásunk visítozni, ám ezúttal percekig ugráltunk és sikítottunk
egymásba kapaszkodva, a barátnőmnek pedig gyanúsan csillogott a szeme, miután
leálltunk.
-
Nem fogsz bőgni, ugye? – cikiztem
nevetve, mire óvatosan taszított rajtam egyet.
-
Ne már! Attól, hogy szülinapod van, még
nincs jogod piszkálni! Csak arról van szó, hogy borzasztóan örülök nektek!
Annyira cukik vagytok, ahogy Niall is folyton téged les! – Walsy gyorsan
letörölte a könnyeit, majd elnevette magát, én pedig szorosan magamhoz öleltem.
-
Köszi! – mosolyogtam rá melegen. – Hé!
Azt érzem, hogy ma te és Louis is előre fogtok lépni! – mondtam komolyan,
miközben megkocogtattam az orromat, újabb kacajra késztetve Walsyt.
-
Legyen igazad!
-
Az lesz. Most nyomás, kérd fel egy
táncra! Nekem Niallel van találkozóm, azt mondta, oda akarja adni az ajándékom
– ujjongtam fel, mert nagyon furdalta már az oldalamat a kíváncsiság, azt
hittem, hogy a rózsa az én ajándékom.
Vigyorogva,
kart karba öltve lejtettünk ki a mosdóból, és ekkor megpillantottuk a fiúkat,
amint összehajolva szervezkednek. Amikor megpillantottak minket, Harry
vigyorogva rohant oda hozzám, és magával húzott. Csak akkor vettem észre a
kezükben a mikrofonokat, amikor melléjük értem.
-
Boldog szülinapot, kislány! – vigyorgott
Harry, és ismét megpörgetett.
Niall
ragyogóan mosolygott rám, majd énekelni kezdtek. Nem tudom, honnan tudták, de a
kedvenc számaimat adták elő nekem, kezdve a One thinggel, a Night changes-zel
folytatva a Perfectig. Mindannyian megtáncoltattak, bár Niall forgatott a
legtöbbször. Csak úgy repestem, ahogy a fiúk megcsinálták életem legjobb
buliját. Az összes barátom, de még a bátyám is vadul ropta, pedig egyiküket sem
mondhattam volna One Direction rajongónak.
Amikor
a minikoncert véget ért, hálás és fülig érő mosollyal ölelgettem meg a négy
fiút, majd Louis-t kissé sem feltűnően terelgettem Walsy felé. A barátaim körém
gyűltek, valaki a kezembe nyomott egy felest, én pedig vigyorogva lehúztam.
Aztán azonban eszembe jutott, kivel is van találkozóm.
A
szememmel kerestem Niallt, de sehol sem találtam. Kicsit elszontyolodtam, de akkor
valaki hátulról átfonta a derekamat, mire megugrottam. Amikor kuncogva
megfordultam, legnagyobb örömömre Niallel találtam szembe magam. Csodás, kék
szeme csak úgy ragyogott, ahogy még mindig átölelve tartott.
-
Mi lesz, ha meglátnak? – kérdeztem
vigyorogva, mire vállat vont.
-
Gyere, odaadom az ajándékod! – fogta meg
a kezem, és magával húzott a kis törzshelyünkre, a szórakozóhely mögötti kis
sikátorba.
Odakint
izgatottan öleltem át a nyakát, és meg kellett csókolnom, annyira vonzott az
ajkán játszó huncut, kisfiús mosolya. Belemosolygott a számba, de nem
ellenkezett, miközben ismét átölelte a derekamat, szorosan magához vonva, így
érezhettem, mennyire vágyik rám. Megvallom, imponált a dolog, és sajnáltam,
hogy a nőkön nincsenek ennyire nyilvánvaló jelek ilyenkor.
Még
csókolóztunk egy darabig, azután Niall óvatosan elvált tőlem, majd a homlokát
az enyémnek döntötte. Azután maga mögé nyúlt, és valószínűleg a nadrágjából
előhúzta az ajándékom. Felnevettem, hiszen a csomagolópapír valami igazi jót
sejtetett: könyvet.
-
Boldog szülinapot, Nadine! – mondta, és
olyan lágyan ejtette ki a nevemet, hogy ott helyben tócsákká olvadtam. –
Remélem, hogy tetszeni fog, gondoltam, írok bele valami szépet, de végül nem
csúfítottam el, de ha szeretnéd, akkor szívesen, és… – motyogott zavarban, én
pedig kuncogva fojtottam belé a szót egy csókkal.
-
Köszönöm – mondtam neki halkan.
Óvatosan
bontottam ki a csomagolást, és izgatottan vettem tudomásul, hogy a Harry Potter
első része az. A legkedvesebb könyvem, amíg csak élek. Amikor azonban
kinyitottam a legelső oldalnál, felsikítottam, azután úgy indultak meg a
könnyeim, mintha a csapot nyitották volna meg. Első kiadás volt. Ráadásul
dedikálva. Nekem. Hangosan sírtam a boldogságtól, és nem érdekelt, hogy a
sminkem elfolyik. Niall nyakába vetettem magam, a könyv közénk szorult, mert
nem eresztettem el azt sem.
-
Ez a legszebb ajándék, amit valaha
kaptam! – hüppögtem, miközben Niall türelmesen ringatott.
Nem
hibáztattam érte, hogy közben halkan nevetett rajtam. Én is nevettem egy kicsit
a könnyeimen át.
-
Annál is szebb, hogy a szülinapodon
csókolóztunk először? – vigyorgott rám, mire felnevettem.
-
Hm, fenébe. Túl sok volt ez így
egyszerre – nevettem el magam, és végigsimítottam a haján, nem törődve azzal,
hogy összekuszáltam a gondosan beállított tincseit.
-
Szeretlek – mondta elkomolyodva, ezzel
pedig végképp és örökre felülmúlhatatlanná tette a születésnapomat.
*
/Walsy/
Az
alkohol mámorában úszva úgy éreztem, teljesen elvesztettem a józan eszemet.
Rabul ejtett minden egyes cseppje, ami egyfelől rossz volt, hiszen nem tudtam
felülkerekedni saját tetteimen. Más részről viszont jó, hiszen a szabadság
életérzése uralkodott el minden porcikámon, ami valami mesés hangulatba
varázsolt.
Feles
pohárról söröskorsókra járt a kezem, s mindegyikbe beleittam, amelyikbe csak
lehetőségem nyílt. Kellőképpen viháncolós hangulatomba keveredve hagytam aztán
magam mögött a bárpultot, hogy a táncparkett kellős közepére rongyolhassak. Ott
aztán improvizált koreográfiába kezdve vonaglottam az ütősebbnél ütősebb zenék
ritmusára. Időnként ismerősebb arcok és idegenek is csatlakoztak hozzám, hogy
kitombolják magukat velem, de valamilyen oknál fogva ők előbb kifáradtak, mint
én. Sokkal tovább bírtam náluk, amit valószínűleg a töménytelen mennyiségű
alkoholnak és pillanatnyi jókedvemnek tudhattam be.
Éppen
felcsendült egy a kedvenc számaim közül, amikor valaki hátulról megérintette a
vállamat. Táncomból nem zökkentem ki, továbbra is mozogva a zene ritmusára
fordultam az illető felé. Széles mosollyal állapítottam meg, hogy Louis az.
-
Táncolsz velem? – kérdeztem kaján vigyorral az arcomon, és már körül is fontam
a nyakát karjaimmal. Kissé értetlen tekintettel nézett le rám – noha a
magasságkülönbség köztünk nagyjából hat centi lehetett csupán. Vonakodva állt
előttem, akár egy fadarab, és hiába unszoltam mozgásra, nem igazán hajlott rá.
-
Szerintem eléggé bebizonyítottad mára, hogy tudsz te részeg is lenni – szólt
túlharsogva a dal erőteljes hangerejét.
-
Akkor ez most igen, vagy nem? – kérdeztem oldalra billentett fejjel, és
közelebb húztam magamat hozzá. Közben megfordultam, s hátamat kissé nekinyomtam
a mellkasának. Lassan dörgölőztem hozzá, követve a zene ritmusát. Kezeimmel
hátranyúlva túrtam kusza hajába, miközben csípőmet ringattam az ágyéka körül.
-
Vedd egy bizonytalan talánnak – hangzott a válasza, melyet a fülembe súgott,
egészen közel hajolva az arcomhoz. Tekintetemet felé fordítottam, így orrunkat
csupán pár centiméter választotta el egymástól.
Mosolyogva
fordultam újra felé, de közben igyekeztem tartani a közeli távolságot.
Kezeimmel karjait a derekamra helyeztem, én magam pedig szorosan átfontam a
nyakát. Így jeleztem neki, hogy igenis van kedvem táncolni vele. Ennek már nem
mondott ellent: lassan felvéve a zene és a testem mozgásának ritmusát,
csatlakozott hozzám, s bizonytalan mosollyal az arcán átengedte magát a
szabadság azon érzésének, melynek én egy ideje már rabjául estem. Ennek
köszönhetően időnként tarkójánál lágyan végigsimítottam egyik ujjammal, mire
válaszul szemei kacér csillogását pillantottam meg magam előtt.
Két
számot lassúztunk már végig, amikor a DJ egy pörgős albumra váltott, ezért én
is – határozottan fellelkesülve – gyorsítottam a tempómon. Louis igyekezett
felvenni a ritmust, ám hogy minél kevesebbszer kelljen bénáznia a parketten,
inkább megpörgetett néhányszor, ami elsőre nagyon jó mókának tűnt. Pár alkalom
után azonban éreztem, hogy minden forgás után jobban kezdek szédülni, s a
gyomromban ezzel egy időben valami rossz érzés hirtelen megmozdul.
Nem
tudom, a rajtam hirtelen eluralkodó sápadtságnak, vagy a lelassult
mozgáskoordinációmnak köszönhettem-e, de Louis észrevette, hogy valami nem
stimmel. Aggódva húzott közelebb magához, s megragadta mindkét vállamat, hogy
szembefordítson magával.
-
Rosszul vagy? – kérdezte, nekem pedig csak annyi erőm volt, hogy bólintsak
egyet.
Szó
nélkül karolt bele a derekamba, és vezetett le a táncparkettről, kikerülve a
bulizó emberek sokaságát. A hányinger kellemetlen érzése egyre jobban dominált
a bensőmben, így nagyokat lélegezve igyekeztem visszafojtani azt, nehogy a
végén kidekoráljam a puccos helyiséget – vagy ne adj isten, az egyik vendéget.
-
Gyere! Nyugi, mindjárt kint vagyunk! – felismertem Lou hangját, de már nem
igazán láttam őt, ahogyan semmi mást sem. Hirtelen rosszullét fogott el, ami
azzal járt, hogy az ájulás környékezett, így fekete pontocskák akadályoztak
abban, hogy felismerjek magam körül bármit is. Már éppen úgy éreztem, minden
erőm elhagy, amikor friss, hűvös levegő fuvallatát éreztem arcomon. Ez némileg
erőt adott, látásom is kezdett kitisztulni, de még kellőképpen gyenge voltam.
-
Louis… - motyogtam a fiú nevét alig érthetően, s mikor már képes voltam rá,
felpillantottam a gyönyörű kék szemek gazdájára. Láthatóan aggódott értem, és
nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Az egyik utcalámpa alatt álltunk, jobban
mondva ő állt, és pluszban még félig-meddig tartott is engem.
-
Igen? – ezek szerint hallotta, amikor szólítottam.
Nem
feleltem neki, csak ki- és beszívtam a friss, éjszakai levegőt az orromon
keresztül. Egy idő után éreztem, hogy ez valóban használ, s kezdtem
visszanyerni némiképpen az erőmet, így már meg tudtam állni saját lábamon –
ugyan kissé feltűnően kapaszkodtam még a fiú felém nyújtott karjába.
-
Azt hiszem, már nem kéne visszamenned – jelentette ki, és válaszomat meg sem
várva, leintett egy taxit, amelyik a közelben parkolt. Louis kérésére a kocsi
elénk gurult a járdán, ő pedig gondoskodva betuszkolt a hátsó ülésre, majd
beült mellém.
-
A szállodába, legyen szíves! – kérte a sofőrt, mire értetlenül fordítottam felé
a fejemet. Miért nem haza visz? – Ez itt van, pár sarokra, ti pedig a város
másik végén laktok. Nem hordok a zsebemben egy köteg dohányt! – magyarázkodott,
én pedig ebbe beletörődve, szinte elbóbiskoltam a kényelmes bőrülésen. Ezt
azonban egyrészt a kocsi mozgása, másrészt meg maga Louis sem hagyta. Amikor
ugyanis pár percen belül megérkeztünk, számomra kíméletlenül próbált kiszedni
valahogyan az autóból.
-
Örülnék, ha segítenél egy kicsit! – szólt rám fújtatva, ugyanis szinte teljes
súlyommal ránehezedtem – de csupán kényelemből. Mivel megsajnáltam szegényt,
eleget tettem a kérésének, és átvéve az irányítást saját testem felett, a fiúba
karolva követtem őt az elegáns épület halljába.
Nem
volt időm körülnézni, mert Lou sietve vonszolt maga után az egyik folyosóra,
ahol megállt egy lift előtt. Amint a szerkezet a földszintre ért, udvariasan
betessékelt maga előtt, majd beszállt mellém az üres felvonóba.
-
Szóval itt laksz? – kérdeztem közelebb lépve hozzá. A lift közben lassú
mozgással elindult a legfelső szintre.
-
Átmenetileg mind itt lakunk, a menedzser fizeti a szállást – felelte, miközben
türelmetlenül pillantott időnként az emeletek számát mutató kijelzőre.
-
Ideges vagy? – mosolyodtam el, s államat egyúttal a vállára döntöttem.
Mozdulatomtól érezhetően megrezzent kicsit, de nem tett ellene semmit.
-
Nem, egyáltalán nem. Miért lennék? – nevetett fel, ám akkor le sem tudta volna
tagadni, hogy valami apró szú módjára motoszkál benne.
-
Adjak rá okot? – suttogtam a fülébe annyira lágy hangon, amennyire csak tőlem
tellett. Kérdésemre jól láthatóan nyelt egyet, de nem felelt. – Ezt igennek
veszem – közöltem vele, majd egyik ujjammal magam felé fordítottam az arcát, és
gondolkodás nélkül megcéloztam ajkait. Szenvedélyes csókot leheltem rá, s
közben nyelvemmel kértem bebocsátást a szájába, amit rövid időn belül meg is
kaptam. Louis visszacsókolt, ami olyan érzést váltott ki belőlem, mintha egy
vulkán robbanna fel a gyomromban, amiből láva helyett azok a bizonyos kis
virgonc pillangók törnek ki.
Rámenős
mozdulattal szorítottam oda őt a lift falához, ám ajkunk közben egy pillanatra
sem vált el a másikétól. Hevesen, feltüzelve csókoltuk egymást, miközben
kezeink kalandozni indultak a másik testének tájékain. Én a tarkóját találtam
meg, ahol néha kényelmesen bele tudtam túrni puha hajába, ő pedig a derekamat
fogta körbe, s éreztem, amint forró ujjai olykor-olykor a pólóm alá nyúlnak,
megérintve ezzel csupasz hátamat.
A
felvonó a legrosszabb pillanatban zökkentett ki minket elfoglaltságunkból.
Hirtelen mozdulattal állt meg a szerkezet, mi pedig úgy rebbentünk szét az ajtó
nyílásának hangjára, mint két ijedt madárka – noha senki sem volt előtte.
Kissé
zavart, ám kihívó tekintettel pillantottam aztán Louis-ra, akinek szemében
valamiféle riadalom ült. Fél perc néma csend után szólalt csak meg, miután
megköszörülte a torkát, és megigazította magán enyhén gyűrött pólóját – ami
nekem volt köszönhető.
-
Menjünk, gyere utánam! – kérte, és már el is indult olyan hévvel, mintha egy
fanatikus, őt üldöző rajongótól akarna megszabadulni. Értetlen fejrázással
követtem őt, mígnem elértünk a folyosó végén lévő egyik ajtóhoz. Egy kis
kulcsot elővéve a zsebéből bedugta azt a zárba, kettőt fordított rajta, majd
vállával óvatosan belökte az ajtót. – Parancsolj! – engedett előre, én pedig
fáradt sóhajjal léptem át a küszöböt.
Egy
nagy helyiségbe kerültem, ami gyakorlatilag egyben volt nappali és hálószoba
is, hiszen a bejárattól, még ha nem is elég részletesen, de kellő figyelem irányult
a jobbra elhelyezkedő, hatalmas franciaágyra. A fehér és a mályvaszínek
domináltak az egész hotelszobában, ami még így, félig-meddig sötétben is gyönyörűen
festett. A mosdó a baloldalon volt, egy keskeny ajtó mögött – ebből ítélve nem
is számítottam valami tágas fürdőszobára, mint ami otthon van.
A
szoba pásztázásából az ajtó csukódása zökkentett ki. Louis a kulcsot egy kisebb
asztalkára dobta, majd kezeit a tarkóján összekulcsolva, kissé feszengve
fordult felém.
-
Ha álmos vagy, nyugodtan feküdj le az ágyba, én lemondok róla a javadra.
Elvégre a kanapé is legalább annyira kényelmes, tapasztalatból mondom –
nevetett fel idegesen mondandója végén, én pedig szüntelenül azt gondoltam
magamban, hogy a fenébe lehet valaki ennyire édes.
Elmosolyodtam
zavart viselkedése láttán, és erősen illuminált állapotomnak köszönhetően
felbátorodva, határozott léptekkel sétáltam közvetlenül elé.
-
Szerintem pedig folytatnunk kéne azt, ami félbemaradt a liftben – hangom kicsit
sem csengett idegesen, holott normális esetben ilyet még csak ki sem ejtettem
volna a számon.
Láthatóan
Louis is meglepődött rajtam, de most legalább végre a szemembe nézett. Pár
centire álltunk egymástól. Szinte tapintani lehetett közöttünk a felpattanó
szikrákat. A síri csendben még a felgyorsuló szívdobogását is hallani véltem –
bár lehet, ezt már csak az ital okozta hallucináció miatt éreztem így.
-
Nem kellene… - suttogta erőtlenül, noha láttam, időnként vágytól sóhajtozó
ajkaimra pillant. – A végén még olyat teszel, amit később megbánsz, és a
világért sem szeretném, hogy így történjen – mondta, én pedig figyelmesen ittam
magamba szavait.
-
Hordj el bárminek, de egyszerűen megőrülök érted. Nem tudom, mit tettél velem,
de amióta berobbantál az életembe, fenekestül felforgattad azt. Jóformán másra
sem tudok gondolni, csak rád, és ez minden együtt töltött pillanat után
felfokozódik – öntöttem ki neki szívemet, hiszen reméltem, elfelejti majd
másnapra. Elvégre, ő is legurított pár pohárkával, csak nem fog rá emlékezni.
Louis
arcára mondandóm végén enyhe döbbenet ült ki. Őrülten szép szemeivel felváltva
nézett hol rám, hol pedig valahová a padlószőnyegre, mintha valami érdekes
lenne rajta. Vékony ajkait meglepetten nyitotta szét – bár úgy tűnt, nem tudja,
mint mondjon.
-
Tudom, hogy ezt most nem kellene elmondanom, de amennyi alkoholt magadba
döntöttél, csak remélni tudom, hogy mindent elfelejtesz reggelre, ami most
történik. Mert tovább már nem bírom magamban tartani – halvány, ideges mosoly
suhant át arcán. – Szinte ugyanezt érzem, Walsy. Annyira más vagy, mint azok a
lányok, akikkel eddig bármikor is dolgom volt. Sokkal valódibb vagy náluk, egy
igazi kincs. Te már első pillanattól kezdve törődtél velem és a fiúkkal is, úgy
igazán, nem pedig csak azért, hogy címlapra kerülhess általunk. Többet tartozom
neked ezért, mint gondolnád. Nem tudom kifejezni, mennyire hálás vagyok emiatt
neked, de remélem, később képes leszek ezt tettekkel is bebizonyítani. – Csak
úgy ömlött belőle a szó, pedig nemrég még elég bátortalanul ácsorgott a szoba
közepén. Feszült figyelemmel hallgattam őt, s közben éreztem, ahogyan a
gyomromban tanyázó pillangók hevesebb szárnycsapásokba kezdenek. – Éppen ezért
is szeretném, ha nem tennénk most semmi elhamarkodott lépést. Részegek vagyunk,
de legfőképpen te. Nem lenne fair dolog, ezt be kell látnod – világított rá
végül a lényegre.
-
Hát… - akadtam el már az elején. Nem tudtam, mi mindent felelhetnék neki
őszinte szókitörésére, pedig annyi mindent szerettem volna mondani neki. –
Akkor… talán jobb lenne, ha elfelejtenénk – erőltetett mosollyal az arcomon
néztem fel rá, mire a megkönnyebbülés jeleit véltem felfedezni arcán.
-
Igen, talán ez lenne a legjobb – értett egyet velem, majd megmentve minket a
további kínos csendtől, megmutatta a fürdőszobát, ahol rendbe tudtam szedni
magamat.
Kivételes alkalom, hogy írok ide szóval nehogy elfelejtsetek bármit is ebből!
VálaszTörlésMiért kevés a komment?
1. Felvételi időszak
2. Félévi TZ-ék
3. Olyan jó a sztori, hogy akik az alábbiak alól kitűnnek nem jutnak szóhoz.
Mert az nem lehet, hogy nem imádják ezt a blogot. Én imádom.
Miért vagytok elbizonytalanodva? Hisz nagyon jól le tudjátok írni a történéseket, a történet is nagyon jól van kitalálva. Minden részve írtok valamit ami miatt biztos nem lesz unalmas és úgy lesz vége a bejegyzéseknek, hogy aki elolvassa alig várja, hogy mi lesz utánna.
Ja és borzasztó hosszúak a részek ami az olvasó számára a lehető legjobb!
TörlésDrága Miss Hapcii! :)
TörlésKöszönjük szépen a hozzászólást, nagyon jól esett - hát még a tartalma!
Teljesen megértjük, hogy mindenkinek kevés ideje van, nekünk is, többek között, csak egyik pillanatról a másikra nem kaptunk annyi visszajelzést, ezért ijedtünk meg.
Nagyon kedves tőled, hogy ezt gondolod a történetünkről, számunkra öröm, hogy szereted, s az is, hogy a rendszeres olvasóink közé tartozol.
Várunk vissza jövőhéten is: Lyanna és Gin
Drága írónők!
VálaszTörlésTöbb ezer nagyonnál is jobban sajnálom,hogy eltűntem.Egyszerűen alig volt időm,mivel ez a félév nagyon fontos a számomra,a továbbtanulásom múlik rajta.De nem is magyarázkodom tovább,inkább rátérek a lényegre.Még mindig elképesztő,hogy milyen összhangban tudtok írni,egyszerűen fantasztikusak a részek.Nagyon imádom ezt a történetet!<3 Annyira cukik a szereplők!Úgy várom a folytatást!Ne aggódjatok,szerintem semmi rossz nincsen a bloggal,csak egyszerűen a félév miatt csökkent a komik száma.
Szép vasárnapot! :)
xx Meli
Kedves Meli! :)
TörlésUgyan, nem kell sajnálnod, megértjük, hogy elfoglalt voltál, mi is azok voltunk/vagyunk a tanulás/magánélet miatt, de fő, hogy az oldalmegtekintések számánál látjuk, hogy továbbra is sok az érdeklődő a sztori iránt.
Nagyon édes vagy, igazán köszönjük a sok szép bókot, a kedves szavaidat, hihetetlenül jól esik nekünk! :)
Jövőhéten érkezik az új rész, szeretettel várunk vissza. Addig is puszi, neked is szép vasárnapot:
Lyanna és Gin
Kedves írónők!
VálaszTörlésÖrülök, hogy Nadine és Niall végre összejöttek! :D Kívàncsian várom a folytatást.
Puszi: Manó
Drága Manó! :)
TörlésNagyon köszönjük a kommentedet, aranyos vagy, hogy írtál! Mi is örülünk a kis gerlepárnak, a folytatásban pedig kiderül, mi minden történik még velük!
Puszi: Lyanna és Gin
Drága írónők!
VálaszTörlésHogy lehet itt abbahagyni?! Úristen, meg fogok őrülni jövőhét péntekig.. Louis drága, rád sem ismerni! Ha Walsynak tetszik Lou, neki pedig Walsy, akkor miért nem történik semmi? Jaaj, anyám, seggbe kéne rúgni azt a fiút.
Oké, lehiggadtam. Egyébként iszonyatosan tetszett, Nad és Niall halálcukik együtt. Izgatottan várom, mi lesz a folytatásban, hogyan alakul Louis és Walsy kapcsolata.
Puszi: Mira
Kedves Mira!
TörlésSajnáljuk, hogy itt hagytuk abba, de a folytatásig már nem kell sokat várni! :) Reméljük, az elkövetkezendő események majd kárpótolni fognak téged.
Örülünk, hogy tetszett ez a fejezet, reméljük, visszatérsz még hozzánk!
Puszi: Lyanna és Gin
Drága Írónők!
VálaszTörlésBocsássatok meg,hogy jó ideje nem írtam, de sajnos a telefonom felmondta a szolgálatot, így hosszú hetekig nélkülöznöm kellett ezt az általatok írt remekművet :D Azóta persze bepótoltam a lemaradásomat, mindegyik részhez csak gratulálni tudok, imádtam őket egytől-egyig :) Így tovább, sok erőt és energiát hozzá!!! Megéri, hiszen látjátok mennyi rajongótok van ;)
Millió puszi: Zita <3
Kedves Zita! :)
TörlésNagyon édes vagy, hogy írtál nekünk, feldobtad vele a napunkat. Mindig jólesik a pozitív visszajelzés, ezért hálásak vagyunk nektek minden hozzászólásért! <3
Örülünk, hogy továbbra is tetszik neked a blogunk, nagyon reméljük, hogy még visszatérsz hozzánk!
Várunk szeretettel: Lyanna és Gin
Sziasztok!
VálaszTörlésMeg szeretnélek ajándékozni titeket egy díjal. Nagyon jól írtok. A blogomban megtaláljátok a díjat.
Puszi: R. xx
Szia, drága!
TörlésLyanna nevében is köszönöm a díjat. Amint időnk engedi, mindenkiét ki fogjuk tenni!
Puszi: Lyanna és Gin