2016. január 29., péntek

23. Walsy - Sexy Black

Sziasztok, cukorborsók! 
Iszonyatosan édesek vagytok, amiért ennyi kommentet hagytatok magatok után az előző fejezetnél. El sem tudom mondani, mennyire feldobtátok velük a napunkat, úgyhogy ezer köszönet! <3
Jutalmul időben érkeztünk a folytatással, ami - előre szólok, - 18 pluszos jeleneteket is tartalmaz, úgyhogy olvasni csak saját felelősségre. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mit gondoltok erről a komplett Walsy szemszögről, tetszett-e nektek, esetleg mit vártok a folytatástól. Ne tartsátok magatokba a véleményt, nekünk néhány szó is nagyon sokat jelent! :)
Jó szórakozást kívánunk ehhez a pajzán fejezethez! 
xxx Lyanna és Gin

***


Nem bírtam tovább, úgyhogy felkeltem az ágyból, amit már teljesen szétfetrengtem, és óvatosan a két szobát elválasztó, nyitott ajtóhoz osontam. Pár lépés távolságból is láttam, hogy Lou sem tud aludni: az ablakon beszűrődő fények megcsillantak nyitott szemén. Nagyot nyeltem, aztán megszólaltam, mielőtt meggondolhattam volna magam.
-         Nem tudok elaludni. Túl nagy az ágy. Nincs kedved bejönni? – Normál körülmények között nem vagyok ennyire nyílt, de az alkohol még mindig tombolt bennem, így félig-meddig nem is voltam ura önmagamnak.
De azt nagyon jól tudtam, hogy amit Louis-tól akarok, azt akarnám színjózanon is. Lou lassan ült fel a kanapén, és rám meredt, én pedig halkan odalibegtem elé. Reméltem, hogy a fedetlen bőrfelületeim látványa rábírja arra, hogy teljesítse a kérésem. Láttam, hogy fel-le ugrál az ádámcsutkája, amint nagyot nyel.
-         Nem hiszem, hogy jó ötlet. Több lenne belőle – mondta rekedten, én pedig ettől a hangtól csak még jobban akartam őt.
-         Pont azt akarom, hogy több legyen belőle – duruzsoltam, és megfogtam Lou kezét, majd ellentmondást nem tűrve húzni kezdtem magam után.
Nem nagyon tiltakozott, de hallottam, hogy fel-felnyög, nem tudtam, hogy a hátsóm látványától-e, vagy valami más miatt. De nem is érdekelt. A szobába érve az ágyra löktem, és már fölé is másztam, a karjait lefogtam a feje fölött. Az ajkát harapdálta, ahogy rám nézett, és amint fészkelődött alattam, éreztem, hogy máris bevetésre kész.
-         Walsy, részeg vagy! Nem akarom, hogy holnapra bánj mindent. Vagy ne is emlékezz az elsőre – motyogta jól hallhatóan gyötrődve.
Én ugyanis már nem bírtam magammal, a finom és puha nyakában voltam, magamból kikelve csókolgattam és óvatosan harapdáltam a bőrét, ő pedig torokhangon felnyögött, a csípőjét önkéntelenül feljebb tolja, ezzel teljesen nekem feszülve.
-         Nem fogok bánni semmit, főleg nem elfelejteni. De te bánni fogod, ha nem élsz most a lehetőséggel – motyogtam immár az ajkába.
Louis pedig felnyögött, minden ellenállása leomlott. Kiszabadította a karját, majd az egyik kezével a hajamba túrt a tarkómnál, a másikkal pedig a derekamat szorította, miközben vadul csókoltuk egymást. Felült, hogy remegő kezemmel megszabadíthassam a pólójától, közben ő is leügyeskedte rólam a ruháimat. Áhítatos arccal simítottam végig a tetoválásain, egy pillanatra meg is feledkeztem minden másról. Aztán eszembe jutott, mi fog történni másodperceken belül. Halkan felnyögtem, mert Louis közben minden fedetlen porcikámat végigsimította, halk nyöszörgéséből pedig kitalálhattam: tetszik neki, amit lát. Egy kicsit felemelkedtem róla, hogy lehúzhassam az alsóját, és a gátlástalanságom ellenére is fülig vörösödtem, amint megpillantottam a legtökéletesebb testrészét, ami csak rám vágyott. Lou elégedetten elvigyorodott, majd kihasználva, hogy hozzám fér, a combjaim közé simított, ezúttal pedig rajtam volt a sor, hogy magamon kívül felnyüszítsek, miközben az ujjaim a vállába vájtak.
Mélyen a szemébe néztem, miközben lassan ráereszkedtem, ő pedig felnyögve markolta meg a derekamat, így kezdett mozgatni magán. Mennyei érzés volt, amint összeolvadva mozogtunk, és én semmi másra nem tudtam gondolni, nem érdekelt a testem, amivel sokszor voltam kritikus, nem érdekelt, hogy olyan a hajam, mint a szénakazal. Csak azt tudtam, hogy Louis teljesen odavan értem és én is érte, és hogy végre az enyém lett, én pedig az övé.
Louis kissé átnedvesedett hajába túrtam, ő pedig felült, hogy a nyakamat tudja csókolni, végighúzta a finom bőrön a nyelve hegyét, én pedig megborzongtam, pedig a testem addig vagy ötven fokon izzott. Gyorsítottam a tempón, mire Louis ismét felnyögött, és ez a hang olyannyira jóleső volt, hogy átestem a keskeny peremen, ami a beteljesüléstől elválasztott. Hiába akartam volna ezt életem végéig csinálni, egyszerűen túl jó volt. Ahogy ívbe feszült a hátam, minden porcikám egyszerre borzongott és volt tűzforró, a nyögéseim pedig így is kiszöktek az ajkamon, noha a számba haraptam, hogy ne verjek fel mindenkit a hotelben.
Louis kéjes tekintettel nézte végig, ahogy elszállok, és a jelek szerint ez nála is elérte a kívánt hatást, mert alig mozdult felfelé kettőt a csípője, máris felnyögött, minden addiginál gyötrődőbben, mégis elégedetten. Zihálva bújt hozzám, az arcát a melleimbe temette, szorosan ölelte a derekam, én pedig a hajába fúrtam az arcomat, amin kába, fülig érő vigyor ült.
Néhány pillanatig így maradtunk, majd Louis lassan eldőlt, utána pedig a mellkasára vont, mire én úgy öleltem át a hasát, mintha a legtermészetesebb dolog lenne a világon. Boldog voltam, kissé sajgott mindenem, de tudtam, hogy ez az éjszaka még nem ért véget.
- Min gondolkozol? – kérdezte Louis, megtörve a közénk telepedett csendet. Közben egyik kezével a hátamat kezdte simogatni. Érintése nyomán kellemesen bizsergett a bőröm.
- Rólunk – feleltem neki őszintén, majd hozzátettem: - Arról, hogy milyen tökéletes most minden.
Erre nem válaszolt, csak elégedetten hümmögött egyet, ujjaival közben továbbra is csupasz hátamat cirógatta. Élveztem minden percet, amit így, egymás karjaiban töltöttünk, mert tudtam, hogy nem fog örökké tartani. A hotelban biztonságban vagyunk, de mi lesz később? Amint kilépünk a szobából, az ő lépteit újra paparazzik fogják követni, én pedig továbbra is az az egyszerű lány leszek, aki előtte voltam.
- Éhes vagy? – zökkentett ki a gondolataimból Louis, miközben óvatosan lefejtett engem a mellkasáról. Azonnal egy takaróért nyúltam, hogy magamra csavarjam, mialatt ő felhúzta magára fekete boxerét.
- Tulajdonképpen, igen – bólintottam, mivel az alkohol hatása múlni kezdett, s időközben ráébredtem, hogy egy napja nem ettem semmit Nad szülinapi tortáján kívül.
- Maradj itt, hozok valami harapnivalót! – ajánlotta, majd a sötétben botorkálva kiindult a szobából. Én közben csak néztem őt hátulról, figyeltem, miként mozognak csodás izmai minden lépésénél, hogyan húzódnak a tetoválásai a bőrén, s továbbra sem tudtam elhinni, mit éltem át vele nemrég.

Álmodozva nyúltam végig ismét az ágyon, a plafonra meredve. Tökéletes helyzetemből azonban a mobilom rezgése kizökkentett, kelletlenül nyúltam hát érte az éjjeliszekrényre. Miután vetettem egy pillantást a kijelzőre, fogadtam a hívást.
- Walsy, kérlek, mondd, hogy te vagy az, és nem egy emberrabló, aki váltságdíjat követel azért, hogy épségben visszakerülj hozzánk! – Nadine a háttérzajból ítélve még a buliján volt.
- Szerintem egy szia is megtette volna – mosolyodtam el, mire a barátnőm a vonal másik végén felnevetett. Hallottam hangján, hogy őszintén boldog, aminek nagyon örültem.
- Máris hazamentél? Miért nem szóltál? – kérdezte színlelt szemrehányással.
- Erről szó sincs – feleltem neki, miközben ülőhelyzetbe tornásztam magamat az ágyon. – Kicsit sokat ittam, rosszul lettem, Louis pedig volt olyan kedves, hogy elhozzon a hotelba – magyaráztam neki vidáman csicseregve.
Időközben hálótársam visszaért a szobába. Egyik kezén egy gyümölccsel és szendviccsel megrakott tálcát egyensúlyozott, a másikban egy üveg vizet tartott. Mindkettőt letette mellém az ágyra, majd ő is bebújt a takaró alá.
- Mi a fene! – Nad olyan hangosan sikkantott, hogy el kellett tartanom a fülemtől a telefont, mert félő volt, hogy halláskárosodást szenvedek. – És? Történt valami? Tuti lefeküdtetek! – váltott vissza diszkrétebb hangerőre azután.
- Nadine, ez nem telefontéma – szóltam rá szigorúan, ám közben az én szájam sarkában is mosoly húzódott. Meg tudtam érteni a lelkesedését, én is így viselkedtem, amikor megtudtam, mi történt közte és Niall között.
- Szóval a jó öreg Tommo lyukra játszott, igaz? Tudtam én! – Elképzeltem a barátnőm izgatott fejét, ezért muszáj volt elnevetnem magamat.
- Jó éjt, Nad! – búcsúztam el tőle, ellentmondást nem tűrő hangon, s ebből ő megértette, hogy talán most nem kéne zavarnia.
A csevej után a mobilt visszatettem az éjjeliszekrényre, és teljes figyelmemet a mellettem ülő, félmeztelen Istennek szenteltem, aki mosolyogva nézte minden egyes mozdulatomat.
- Hallom, Nadine jól érzi magát – jegyezte meg vigyorogva, s közben lassan a számba adott egy epret. Enyhén megremegtem, mikor ajkam az ujjához ért, s ez őt még jobb kedvre derítette.
- Nagyon is, gondolom, mivel Niall még mindig ott van – vontam meg a vállamat.
- Szóval elmesélte? – Louis várakozóan pillantott rám, miközben mohón magamhoz ragadtam egy szendvicset.
- Naná! – feleltem mosolyogva, s enni kezdtem. Bekapcsoltam magamban a Nadine üzemmódot, ugyanis sikerült fél perc alatt elpusztítanom a sonkás zsemlémet. Úgy éreztem, rég nem esett ilyen jól a kaja – biztosan Louis-nak volt köszönhető. – Te tudtál róla?
- Erősen élt bennem a gyanú, mondjuk így – bólintott ajkába harapva, ami rögtön a szájára vonzotta a tekintetemet. Ő észrevette, hol kalandozik a tekintetem, s rögtön áthajolt a tálca felett, hogy egy forró, érzéki csókkal megnyugtasson.
- Ez finom volt – suttogtam utána magam elé, s őszintén nem tudtam eldönteni, hogy a szerény kis vacsorára, vagy a csókra értem mindezt. Louis az érdemet magának könyvelte el, így azután, hogy befejeztük az evést, magához ölelt, óvatosan betakargatott, s nemsokára mindketten álomba szenderültünk.
Reggel arra keltem, hogy Louis félig nyitott ajtónál zuhanyozik. Álmosan pislogtam magam elé, miután tudatosult bennem, mi minden történt a bulin, s azóta. Fogalmam sem volt, meddig meredtem a semmibe, de arra eszméltem fel, hogy a vízcsobogás abbamarad, s Lou nemsokára kilép a fürdőből. Tekintetem egyből megakadt a haján, ami furcsa módon nem úgy állt, ahogy egyébként szokott.
- Jó reggelt! – köszönt, amint meglátta, hogy ébren vagyok. – Szólni akartam, csak kiment a fejemből, hogy nemsokára próbálunk a srácokkal, úgyhogy… - Zavartan pillantott rám, nem tudta, mit mondjon.
- Úgyhogy öltözzek, és menjek? – kérdeztem mosolyogva, mert fel voltam készülve arra, hogy a tökéletes éjszaka után minden nehezebb lesz.
- Kérlek. Adok majd pénzt taxira, csak előbb belövöm a sérómat – közölte, aztán eltűnt a nappaliban.
Lassan kecmeregtem ki az ágyból, a takarót továbbra is magamon hagyva indultam én is a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magamat. Mosakodás után lófarokba kötöttem a hajamat, felöltöztem, s úgy döntöttem, sminkelésre nincs idő. Persze, nem is tudtam volna, hiszen nem hittem, hogy a buli után Louis-nál fogok kikötni.
- Ramatyul nézek ki – panaszkodtam a fiúnak, mikor minden cuccomat összeszedtem. Már ő is végzett a tollászkodással, így csak végignézett rajtam, miközben zsebre dugta a pénztárcáját.
- Dehogy, te még smink nélkül is álomszép vagy! – kacsintott rám, én pedig azt hittem, menten elolvadok.
- Biztos mindenkinek ezt mondod – vágtam vissza neki mosolyogva, mikor már a lift felé igyekeztünk.
- Hát, ez sosem fog kiderülni – nevetett fel önelégülten, én pedig szörnyülködést színlelve megráztam a fejemet. A lift ajtaja éppen csukódott volna, amikor Liam rontott be rajta, még éppen az utolsó pillanatban.
- Ó, helló! – pacsizott le vele Louis.
- Jó reggelt! – mosolygott ránk kedvesen, de tekintete elárulta, hogy koránt sincs jó hangulatban, s azt is, hogy nem sokat aludt.
- Szia, Liam! Minden rendben? – kérdeztem tőle, mire bólintott, és óvatosan megveregette a vállamat. Ezután szótlanul meredt az emelet számlálóra, én pedig annyira megsajnáltam, hogy valósággal fellélegeztem, amikor a hallba értünk.
- Ezt tedd el! – nyomott Louis a kezembe egy kis pénzt.
- De van nálam… - kezdtem volna hárítani, ám szigorú tekintete belém fojtotta a szót. Ekkor állapítottam meg, hogy Louis-val lehet vitatkozni, de egyáltalán nem érdemes. – Hát, jó próbát, srácok! – intettem nekik, s már indultam volna, de Louis visszahúzott magához, és amíg Liam takarta a lift kijáratát a kedvünkért, gyors csókot nyomott a számra.
- Most már mehetsz! – futott át az arcán egy halvány mosoly, a következő pillanatban pedig Liammel együtt eltűntek a szemem elől. Én kisétáltam a szálloda elé, és szerencsére pont elértem egy, a járdán parkoló taxit, ami egyenesen hazafuvarozott a kimerítő éjszaka után.
Órákkal később jöttem csak rá, hogy a telefonomat reggeli hanyag állapotomban a szállodaszobában hagytam, ezért visszafuvaroztattam magamat a hotelba. Abban reménykedtem, valamelyik srácot egészen véletlenül ott találom majd – noha tudtam, éppen a stúdióban zenélnek, szóval nem sok esélyem volt, ezt be kellett látnom. Azonban ahogy a mondás is tartja, a remény hal meg utoljára.
Ebben a hitben élve sétáltam be a túldíszített előcsarnokba, s már indultam volna a liftek irányába, amikor a portás utánam szólt, így vissza kellett fordulnom.
- Elnézést, Ön a szálloda vendége? – kérdezte a harminc év körüli, elég jó kondiban lévő férfi. Válaszul csak megráztam a fejemet, de azért, hogy ne tűnjön modortalannak a viselkedésem, hozzátettem:
- Nem, uram – pillantottam rá kissé türelmetlenül. Nem értem, miért rabolják feleslegesen az ember idejét!
- Akkor megkérdezhetem, hová sietett annyira? – kukacoskodott velem tovább. Oké, értem én, csak a munkáját végzi. Próbálok higgadt maradni, bár nehezemre esik.
- Reggel távoztam innen az egyik barátom szobájából, de a telefonom ott maradt, ezért jöttem vissza érte – magyaráztam neki, hogy fel tudja fogni.
- Egy szobaszámot esetleg mondana? – kérdezte, s közben sötétbarna, várakozó tekintetét véletlenül sem vette volna le rólam.
- Sajnos nem, de ha ez segít valamennyit, Louis Tomlinsonnál voltam – vágtam rá kerek perec, ugyanis kezdett már elegem lenni a pasiból. Úgy éreztem magamat, mint egy vallatáson, de komolyan.
- Értem – a portás felkacagott. Látszott rajta, hogy nem hiszi el, amit mondtam neki.
Már éppen valami cifrát eresztettem volna ki a számon, amikor egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögül.
- Walsy?
- Liam? – fordultam meg meglepetten. Valóban, a banda legérettebb tagja állt előttem. – Hogyhogy nem a stúdióban vagy? – érdeklődtem megkönnyebbült mosollyal, s közben picit rá is játszottam a dologra, hogy a portás hapsi döbbent pillantását láthassam.
- Niall valamilyen oknál fogva teljesen el volt varázsolva ma reggel, ezért itthon hagyta a gumicukrait. Felajánlottam, hogy eljövök értük, és akkor már kávét is viszek nekik – mesélte, miközben mellém lépett. – Na és te? Nem azért kérdezem, de mit keresel itt?
- Fent hagytam a mobilomat – feleltem őszintén, mire elmosolyodott.
- Úgy látszik, ez egy ilyen nap! – vonta meg a vállát, majd elkérte a sokkos állapotban lévő portástól a szobák kulcsait, és kedvesen maga elé engedve, beszállt velem a liftbe.
- Hogy megy a próba? – érdeklődtem.
- Elég jól, bár jóformán mindenki zombinak érzi magát – válasza hallatán elmosolyodtam. Hát, aki éjjel úr, legyen az nappal is.
- Nem csoda, amennyit dolgoztok – ráztam meg a fejemet. – Hihetetlenek vagytok, de tényleg! Kijár már nektek az a kis pihenő – áradoztam róluk. Nagyra becsültem őket, elvégre, öt éven keresztül, megállás nélkül koncerteztek, turnéztak, lemezeket készítettek, s ezalatt gyakorlatilag alig szusszantak valamennyit. Jócskán kiérdemelték.
- Köszönjük! – mosolyodott el Liam, s már nyitotta volna a száját, hogy mondjon még valamit, amikor a fülke hirtelen mozdulattal megállt egy helyben. A durva rázkódástól meginogtam, s elvesztve egyensúlyomat, háttal estem a lift falának. Liam azonnal utánam kapott, segített talpra állni, ám időközben a világítás tropára ment. Nem tudom, hogy áramszünet okozta-e a problémát, vagy szimplán meghibásodott valami, de nem is érdekelt, annyira pánikba estem.
A sötét fullasztó űrként kezdte marni a torkomat. Görcsösen, egyre erősebben kapaszkodtam Liam karjaiba attól tartva, menten el fogok ájulni. Térdeim reszkettek: cserben akartak hagyni, ám valamennyire még sikerült fenntartanom magamat. A szűk tér hatására azonban borzalmas páni félelmem támadt: úgy éreztem, megfulladok.
- Walsy, nem vagy jól? Mi a baj? – Liam aggodalmas hangja annyira távolinak tűnt, noha éreztem, néhány centire áll csupán tőlem. Válaszolni akartam neki, de szavak helyett gyötrelmes hörgések hagyták el a számat. Levegő után kapkodtam: olyan érzésem volt, mintha egyre kevesebb lenne az oxigén idebent. – Mondj valamit! Nem látlak! – a fiú finoman megrázta a vállaimat, mire minden erő kiszállt belőlem. Félig a falnak dőlve csúsztam le a földre, s éreztem, Liam is ugyanezt teszi, csak azért, hogy megtudja végre, mi bajom.
- Klausztrofóbia… - nyögtem ki végre, mire ajkait ideges sóhaj hagyta el.
- Bassza meg! – fojtott volna el egy káromkodást, ám ez kudarcba fulladt. – Oké, figyelj! – próbált maga felé fordítani, de rettenetesen sötét volt.
- Nem látok… semmit! – estem még nagyobb pánikba. A szívem ezerrel kalapált, szinte ki akart ugrani a helyéről.
- Walsy, a hangomra figyelj! – kérte. – Hallgasd, amit mondok, jó? Csak rám koncentrálj! - lassan, tagoltan beszélt hozzám, miközben megnyugtatóan a hátamat simogatta. – Minden rendben lesz, oké? Mindjárt újra elindul a lift, és kijutunk innen – közelebb húzott magához a földön, így fejemet rá tudtam tenni egyik vállára. Noha még mindig a fulladás érzése kerülgetett, lélegzetvételem valamennyivel nyugodtabbá vált. – Ez az! Látod? Nem kell félned… - suttogta halkan, s úgy tűnt, ez némileg hat rám.
- Mikor jutunk már ki? – kérdeztem elhaló hangon, továbbra is Liam karjai között pihegve. Féltem, nem sokáig fogok tudni még ennyire nyugodtan a földön heverni.
- Nemsokára, ne aggódj! – mondta, s a következő pillanatban – mintha a sors is őt akarná igazolni – a fények újra kigyulladtak, a lift pedig megrázkódott, s tovább folytatta útját a felsőbb emeletek felé.
Liam barna szemeibe pillantottam, aki féltő tekintettel állta az enyémet. Lassan eltávolodtunk egymástól, és a falhoz rögzített korlát segítségével feltápászkodtunk álló helyzetbe. Végtagjaim az imént történtek miatt még mindig remegtek, s csak akkor voltam teljesen nyugodt, amikor a lift számlálója kijelezte, hogy megérkeztünk a kívánt emeletre. Ahelyett azonban, hogy kinyílt volna az ajtó, a fülke újra elindult, ezúttal lefelé.
Értetlenül néztünk egymásra Liammel. Mi a fene történik? Kissé tartva attól, hogy újra lerobbanunk valahol, két kezemmel átfontam egyik karját, mire ő megnyugtatóan rám mosolygott.
- Már nem lesz semmi baj – tette hozzá, én pedig próbáltam megereszteni felé egy lazának tűnő vigyort, de egyenlőre csak annyi lett belőle, hogy szám sarka valamennyire felgörbült.
A következő pillanatban kinyílt a liftajtó. Azt hittük, véletlenül kerültünk vissza a kiindulási pontunkhoz, ám kiderült, hogy minden direktben történt. Fotósok és riporterek népes csürhéje állt ugyanis előttünk, elzárva a kijáratot. Ezerrel kattogtak a fényképezőgépek, s mikrofonok sokasága irányult felénk, miközben én ledöbbenve pislogtam magam elé.
Liam szerencsére gyorsan kapcsolt: egyik kezemet megragadva kezdett el maga után húzni. Kiléptünk a liftből, és miközben próbáltuk átverekedni magunkat a média hiénáin, a fiú néhányuknak oda is szólt:
- Hagyjanak elmenni! Álljanak már félre! Nem hallják?! – Totális káosz. Ezzel tudnám jellemezni a kialakult állapotot. Liam futólépésre váltott, én tempóját követve loholtam utána, nyomunkban a rengeteg sajtóssal, akik a felszólítás ellenére sem akartak bennünket békén hagyni. Szerencsére azonban őket megelőzve ültünk be az elsötétített üvegű, fekete autóba, mellyel a srác közvetlen a bejárat közelében parkolt le. Amint becsatoltuk magunkat, már gázt adott, és indultunk is. Azt ugyan nem tudtuk, merre megyünk, csak minél távolabb akartunk kerülni ezektől.
- Ez borzasztó! – szólaltam meg elsőként, de lehet, nem kellett volna.
- Nekem mondod?! – Liam nagyon kiakadt. Szemöldökét összeráncolva meredt előre, miközben kezeivel annyira szorította a kormányt, hogy ujjvégei elfehéredtek. – Kíváncsi vagyok, mit hoznak le pár órán belül rólunk a netes portálokon – jegyezte meg dühösen. Soha nem láttam még ilyennek – még videókon sem. Egyáltalán, nem gondoltam volna, hogy őt ennyire ki lehet akasztani, de úgy tűnik, emberből van, akárcsak én.
- Talán semmi rosszat – jegyeztem meg bátortalanul, ő pedig válaszul csak gúnyosan felkacagott naivitásomon.
- Hogyne! Biztosan nem értették félre, hogy egymásba kapaszkodva állunk egy liftben, mintha csak világvége lenne – foglalta össze a történteket, ami valójában nekem is elég éles képet alkotott. Azonban nem hagyhattam, hogy Liam ennyire kiakadjon emiatt.
- Nekem majdnem az volt – jegyeztem meg szúrósan, hátha ezzel visszazökkentem a valóságba. Sikerült is.
- Ne haragudj! – kért elnézést rögtön a viselkedése miatt. – Csak tudnám, hogy kerültek ezek ide… - folytatta tovább hangosan gondolatmenetét, s én nem akartam megzavarni az elmélkedésben, így nyugodtan ültem, s bámultam kifelé az ablakon.
Lassacskán - némi kerülő után – megálltunk egy Starbucks előtt. Liam be akart ugrani kávéért, ha már a gumicukor mentőakció sikertelenül végződött. Mivel én sem akartam visszamenni, úgy döntöttem, hazasétálok, habár ő kedvesen felajánlotta, hogy elvisz, ha szeretném, de leintettem. Már így is sokat tett értem, plusz még kockáztatta a karrierjét a média előtt is azzal, hogy a kezemet fogva húzott ki maga után a szállodából. Sokkal tartozom neki.

12 megjegyzés:

  1. Kedves Írónők!

    Atyaég, nem kapok levegőt!!! Úristen, ez... valami szuperszónikus lett, komolyan mondom! Az eddigi egyik legjobb rész! Bár basszus, mindegyikre ezt mondom, de ha egyszer olyan jól írtok, hogy minden egyes rész a kedvencemmé válik, tudtok ti valamit.
    Először is, azta rohadt, király, hogy Walsy meg Louis összejöttek *-----* <3 Iádom őket, annyira cukik!!! Szegény Liamet viszont sajnálom hogy még mindig szomorú Sophia miatt... kíváncsi vagyok ez a jó kis liftes balhé mit von majd maga után.. :(

    Várom kíváncsian a folytit: Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mira!
      Köszönjük, hogy rendszeresen kommentelsz a fejezetek alá, nagyon kedves tőled. Örülünk, hogy ilyen reakciót váltott ki belőled ez a rész, és boldogok vagyunk, hogy így tetszik, amit minden héten közösen alkotunk nektek Lyannával.
      Igen, azt hiszem, Louis és Walsy kapcsolatát már sokan várták. Liamet nem kell félteni, ügyes fiú, majd kilábal a szomorúságból pláne, hogy ott vannak vele a barátai... :)
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  2. Hűha. Kövit kövit kövit!!!! Ahw imádtam!!!
    -FS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Fruzsi! :)
      Nagyon aranyos vagy, köszönjük a hozzászólást! A következő fejezet egy hét múlva várható. :)
      Addig is reméljük, visszatérsz még: Lyanna és Gin

      Törlés
    2. Nagyon aranyos vagy! :D Örülünk, hogy így tetszik! <3

      Törlés
  3. Ismét nagyon jó lett!!!!:) Hamar kövit.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lily! :)
      Köszönjük szépen! Pénteken már olvashatod is a következő részt! :)

      Törlés
  4. Sziasztok!
    Ismét egy remek rész, IMÁDTAM, az egyik legjobb lett,már alig vártam,hogy eljussanak idáig Louisék :D
    De hol késik a következő rész? Meghalok ha nem folytatjátok hamarosan :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zita! :)
      Igazán aranyos vagy, jól esik, hogy mindig írsz nekünk kommentet.
      Azt hiszem, sokan vártak már erre a jelenetre. A folytatás, mely pénteken érkezik, remélhetőleg még több izgalommal vár majd benneteket.
      Puszi addig is: Lyanna és Gin

      Törlés
    2. Ennél is több izgalom?? Mi jöhet még? Kommenteket meg szívesen hagyok, lássátok milyen nagy lázban tartjátok az olvasóitokat :)

      Törlés
    3. Mondjuk úgy, hogy a következő rész sok jót fog ígérni. :)
      Pénteken fel is kerül, addig a türelmeteket kérjük.
      Még egyszer puszilunk, drága Zita: Lyanna és Gin

      Törlés