Sziasztok, cukorborsók!
Iszonyatosan édesek vagytok, amiért ennyi kommentet hagytatok magatok után az előző fejezetnél. El sem tudom mondani, mennyire feldobtátok velük a napunkat, úgyhogy ezer köszönet! <3
Jutalmul időben érkeztünk a folytatással, ami - előre szólok, - 18 pluszos jeleneteket is tartalmaz, úgyhogy olvasni csak saját felelősségre. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mit gondoltok erről a komplett Walsy szemszögről, tetszett-e nektek, esetleg mit vártok a folytatástól. Ne tartsátok magatokba a véleményt, nekünk néhány szó is nagyon sokat jelent! :)
Jó szórakozást kívánunk ehhez a pajzán fejezethez!
xxx Lyanna és Gin
***
Nem bírtam tovább, úgyhogy felkeltem az ágyból, amit már teljesen
szétfetrengtem, és óvatosan a két szobát elválasztó, nyitott ajtóhoz osontam.
Pár lépés távolságból is láttam, hogy Lou sem tud aludni: az ablakon beszűrődő
fények megcsillantak nyitott szemén. Nagyot nyeltem, aztán megszólaltam,
mielőtt meggondolhattam volna magam.
-
Nem
tudok elaludni. Túl nagy az ágy. Nincs kedved bejönni? – Normál körülmények
között nem vagyok ennyire nyílt, de az alkohol még mindig tombolt bennem, így
félig-meddig nem is voltam ura önmagamnak.
De azt nagyon jól tudtam, hogy amit Louis-tól akarok, azt akarnám
színjózanon is. Lou lassan ült fel a kanapén, és rám meredt, én pedig halkan
odalibegtem elé. Reméltem, hogy a fedetlen bőrfelületeim látványa rábírja arra,
hogy teljesítse a kérésem. Láttam, hogy fel-le ugrál az ádámcsutkája, amint
nagyot nyel.
-
Nem
hiszem, hogy jó ötlet. Több lenne belőle – mondta rekedten, én pedig ettől a
hangtól csak még jobban akartam őt.
-
Pont azt
akarom, hogy több legyen belőle – duruzsoltam, és megfogtam Lou kezét, majd
ellentmondást nem tűrve húzni kezdtem magam után.
Nem nagyon tiltakozott, de hallottam, hogy fel-felnyög, nem tudtam,
hogy a hátsóm látványától-e, vagy valami más miatt. De nem is érdekelt. A
szobába érve az ágyra löktem, és már fölé is másztam, a karjait lefogtam a feje
fölött. Az ajkát harapdálta, ahogy rám nézett, és amint fészkelődött alattam,
éreztem, hogy máris bevetésre kész.
-
Walsy,
részeg vagy! Nem akarom, hogy holnapra bánj mindent. Vagy ne is emlékezz az
elsőre – motyogta jól hallhatóan gyötrődve.
Én ugyanis már nem bírtam magammal, a finom és puha nyakában voltam,
magamból kikelve csókolgattam és óvatosan harapdáltam a bőrét, ő pedig
torokhangon felnyögött, a csípőjét önkéntelenül feljebb tolja, ezzel teljesen
nekem feszülve.
-
Nem
fogok bánni semmit, főleg nem elfelejteni. De te bánni fogod, ha nem élsz most
a lehetőséggel – motyogtam immár az ajkába.
Louis pedig felnyögött, minden ellenállása leomlott. Kiszabadította a
karját, majd az egyik kezével a hajamba túrt a tarkómnál, a másikkal pedig a
derekamat szorította, miközben vadul csókoltuk egymást. Felült, hogy remegő
kezemmel megszabadíthassam a pólójától, közben ő is leügyeskedte rólam a
ruháimat. Áhítatos arccal simítottam végig a tetoválásain, egy pillanatra meg
is feledkeztem minden másról. Aztán eszembe jutott, mi fog történni
másodperceken belül. Halkan felnyögtem, mert Louis közben minden fedetlen
porcikámat végigsimította, halk nyöszörgéséből pedig kitalálhattam: tetszik
neki, amit lát. Egy kicsit felemelkedtem róla, hogy lehúzhassam az alsóját, és
a gátlástalanságom ellenére is fülig vörösödtem, amint megpillantottam a
legtökéletesebb testrészét, ami csak rám vágyott. Lou elégedetten
elvigyorodott, majd kihasználva, hogy hozzám fér, a combjaim közé simított,
ezúttal pedig rajtam volt a sor, hogy magamon kívül felnyüszítsek, miközben az
ujjaim a vállába vájtak.
Mélyen a szemébe néztem, miközben lassan ráereszkedtem, ő pedig
felnyögve markolta meg a derekamat, így kezdett mozgatni magán. Mennyei érzés
volt, amint összeolvadva mozogtunk, és én semmi másra nem tudtam gondolni, nem
érdekelt a testem, amivel sokszor voltam kritikus, nem érdekelt, hogy olyan a
hajam, mint a szénakazal. Csak azt tudtam, hogy Louis teljesen odavan értem és
én is érte, és hogy végre az enyém lett, én pedig az övé.
Louis kissé átnedvesedett hajába túrtam, ő pedig felült, hogy a
nyakamat tudja csókolni, végighúzta a finom bőrön a nyelve hegyét, én pedig
megborzongtam, pedig a testem addig vagy ötven fokon izzott. Gyorsítottam a
tempón, mire Louis ismét felnyögött, és ez a hang olyannyira jóleső volt, hogy
átestem a keskeny peremen, ami a beteljesüléstől elválasztott. Hiába akartam
volna ezt életem végéig csinálni, egyszerűen túl jó volt. Ahogy ívbe feszült a
hátam, minden porcikám egyszerre borzongott és volt tűzforró, a nyögéseim pedig
így is kiszöktek az ajkamon, noha a számba haraptam, hogy ne verjek fel
mindenkit a hotelben.
Louis kéjes tekintettel nézte végig, ahogy elszállok, és a jelek
szerint ez nála is elérte a kívánt hatást, mert alig mozdult felfelé kettőt a
csípője, máris felnyögött, minden addiginál gyötrődőbben, mégis elégedetten.
Zihálva bújt hozzám, az arcát a melleimbe temette, szorosan ölelte a derekam,
én pedig a hajába fúrtam az arcomat, amin kába, fülig érő vigyor ült.
Néhány pillanatig így maradtunk, majd Louis lassan eldőlt, utána pedig
a mellkasára vont, mire én úgy öleltem át a hasát, mintha a legtermészetesebb
dolog lenne a világon. Boldog voltam, kissé sajgott mindenem, de tudtam, hogy
ez az éjszaka még nem ért véget.
- Min gondolkozol? – kérdezte Louis, megtörve a közénk telepedett
csendet. Közben egyik kezével a hátamat kezdte simogatni. Érintése nyomán
kellemesen bizsergett a bőröm.
- Rólunk – feleltem neki őszintén, majd hozzátettem: - Arról, hogy
milyen tökéletes most minden.
Erre nem válaszolt, csak elégedetten hümmögött egyet, ujjaival közben
továbbra is csupasz hátamat cirógatta. Élveztem minden percet, amit így, egymás
karjaiban töltöttünk, mert tudtam, hogy nem fog örökké tartani. A hotelban biztonságban
vagyunk, de mi lesz később? Amint kilépünk a szobából, az ő lépteit újra
paparazzik fogják követni, én pedig továbbra is az az egyszerű lány leszek, aki
előtte voltam.
- Éhes vagy? – zökkentett ki a gondolataimból Louis, miközben óvatosan
lefejtett engem a mellkasáról. Azonnal egy takaróért nyúltam, hogy magamra
csavarjam, mialatt ő felhúzta magára fekete boxerét.
- Tulajdonképpen, igen – bólintottam, mivel az alkohol hatása múlni
kezdett, s időközben ráébredtem, hogy egy napja nem ettem semmit Nad szülinapi
tortáján kívül.
- Maradj itt, hozok valami harapnivalót! – ajánlotta, majd a sötétben
botorkálva kiindult a szobából. Én közben csak néztem őt hátulról, figyeltem, miként
mozognak csodás izmai minden lépésénél, hogyan húzódnak a tetoválásai a bőrén,
s továbbra sem tudtam elhinni, mit éltem át vele nemrég.
Álmodozva nyúltam végig ismét az ágyon, a plafonra meredve. Tökéletes
helyzetemből azonban a mobilom rezgése kizökkentett, kelletlenül nyúltam hát
érte az éjjeliszekrényre. Miután vetettem egy pillantást a kijelzőre, fogadtam
a hívást.
- Walsy, kérlek, mondd, hogy te vagy az, és nem egy emberrabló, aki
váltságdíjat követel azért, hogy épségben visszakerülj hozzánk! – Nadine a
háttérzajból ítélve még a buliján volt.
- Szerintem egy szia is megtette volna – mosolyodtam el, mire a
barátnőm a vonal másik végén felnevetett. Hallottam hangján, hogy őszintén
boldog, aminek nagyon örültem.
- Máris hazamentél? Miért nem szóltál? – kérdezte színlelt
szemrehányással.
- Erről szó sincs – feleltem neki, miközben ülőhelyzetbe tornásztam
magamat az ágyon. – Kicsit sokat ittam, rosszul lettem, Louis pedig volt olyan
kedves, hogy elhozzon a hotelba – magyaráztam neki vidáman csicseregve.
Időközben hálótársam visszaért a szobába. Egyik kezén egy gyümölccsel
és szendviccsel megrakott tálcát egyensúlyozott, a másikban egy üveg vizet
tartott. Mindkettőt letette mellém az ágyra, majd ő is bebújt a takaró alá.
- Mi a fene! – Nad olyan hangosan sikkantott, hogy el kellett tartanom
a fülemtől a telefont, mert félő volt, hogy halláskárosodást szenvedek. – És?
Történt valami? Tuti lefeküdtetek! – váltott vissza diszkrétebb hangerőre
azután.
- Nadine, ez nem telefontéma – szóltam rá szigorúan, ám közben az én szájam
sarkában is mosoly húzódott. Meg tudtam érteni a lelkesedését, én is így
viselkedtem, amikor megtudtam, mi történt közte és Niall között.
- Szóval a jó öreg Tommo lyukra játszott, igaz? Tudtam én! –
Elképzeltem a barátnőm izgatott fejét, ezért muszáj volt elnevetnem magamat.
- Jó éjt, Nad! – búcsúztam el tőle, ellentmondást nem tűrő hangon, s
ebből ő megértette, hogy talán most nem kéne zavarnia.
A csevej után a mobilt visszatettem az éjjeliszekrényre, és teljes
figyelmemet a mellettem ülő, félmeztelen Istennek szenteltem, aki mosolyogva nézte
minden egyes mozdulatomat.
- Hallom, Nadine jól érzi magát – jegyezte meg vigyorogva, s közben lassan
a számba adott egy epret. Enyhén megremegtem, mikor ajkam az ujjához ért, s ez
őt még jobb kedvre derítette.
- Nagyon is, gondolom, mivel Niall még mindig ott van – vontam meg a
vállamat.
- Szóval elmesélte? – Louis várakozóan pillantott rám, miközben mohón
magamhoz ragadtam egy szendvicset.
- Naná! – feleltem mosolyogva, s enni kezdtem. Bekapcsoltam magamban a
Nadine üzemmódot, ugyanis sikerült fél perc alatt elpusztítanom a sonkás
zsemlémet. Úgy éreztem, rég nem esett ilyen jól a kaja – biztosan Louis-nak
volt köszönhető. – Te tudtál róla?
- Erősen élt bennem a gyanú, mondjuk így – bólintott ajkába harapva,
ami rögtön a szájára vonzotta a tekintetemet. Ő észrevette, hol kalandozik a
tekintetem, s rögtön áthajolt a tálca felett, hogy egy forró, érzéki csókkal
megnyugtasson.
- Ez finom volt – suttogtam utána magam elé, s őszintén nem tudtam
eldönteni, hogy a szerény kis vacsorára, vagy a csókra értem mindezt. Louis az
érdemet magának könyvelte el, így azután, hogy befejeztük az evést, magához
ölelt, óvatosan betakargatott, s nemsokára mindketten álomba szenderültünk.
Reggel arra keltem, hogy Louis félig nyitott ajtónál zuhanyozik. Álmosan
pislogtam magam elé, miután tudatosult bennem, mi minden történt a bulin, s
azóta. Fogalmam sem volt, meddig meredtem a semmibe, de arra eszméltem fel,
hogy a vízcsobogás abbamarad, s Lou nemsokára kilép a fürdőből. Tekintetem
egyből megakadt a haján, ami furcsa módon nem úgy állt, ahogy egyébként
szokott.
- Jó reggelt! – köszönt, amint meglátta, hogy ébren vagyok. – Szólni akartam,
csak kiment a fejemből, hogy nemsokára próbálunk a srácokkal, úgyhogy… -
Zavartan pillantott rám, nem tudta, mit mondjon.
- Úgyhogy öltözzek, és menjek? – kérdeztem mosolyogva, mert fel voltam
készülve arra, hogy a tökéletes éjszaka után minden nehezebb lesz.
- Kérlek. Adok majd pénzt taxira, csak előbb belövöm a sérómat –
közölte, aztán eltűnt a nappaliban.
Lassan kecmeregtem ki az ágyból, a takarót továbbra is magamon hagyva
indultam én is a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magamat. Mosakodás után lófarokba
kötöttem a hajamat, felöltöztem, s úgy döntöttem, sminkelésre nincs idő.
Persze, nem is tudtam volna, hiszen nem hittem, hogy a buli után Louis-nál
fogok kikötni.
- Ramatyul nézek ki – panaszkodtam a fiúnak, mikor minden cuccomat
összeszedtem. Már ő is végzett a tollászkodással, így csak végignézett rajtam,
miközben zsebre dugta a pénztárcáját.
- Dehogy, te még smink nélkül is álomszép vagy! – kacsintott rám, én
pedig azt hittem, menten elolvadok.
- Biztos mindenkinek ezt mondod – vágtam vissza neki mosolyogva, mikor
már a lift felé igyekeztünk.
- Hát, ez sosem fog kiderülni – nevetett fel önelégülten, én pedig
szörnyülködést színlelve megráztam a fejemet. A lift ajtaja éppen csukódott
volna, amikor Liam rontott be rajta, még éppen az utolsó pillanatban.
- Ó, helló! – pacsizott le vele Louis.
- Jó reggelt! – mosolygott ránk kedvesen, de tekintete elárulta, hogy
koránt sincs jó hangulatban, s azt is, hogy nem sokat aludt.
- Szia, Liam! Minden rendben? – kérdeztem tőle, mire bólintott, és
óvatosan megveregette a vállamat. Ezután szótlanul meredt az emelet számlálóra,
én pedig annyira megsajnáltam, hogy valósággal fellélegeztem, amikor a hallba
értünk.
- Ezt tedd el! – nyomott Louis a kezembe egy kis pénzt.
- De van nálam… - kezdtem volna hárítani, ám szigorú tekintete belém
fojtotta a szót. Ekkor állapítottam meg, hogy Louis-val lehet vitatkozni, de
egyáltalán nem érdemes. – Hát, jó próbát, srácok! – intettem nekik, s már
indultam volna, de Louis visszahúzott magához, és amíg Liam takarta a lift
kijáratát a kedvünkért, gyors csókot nyomott a számra.
- Most már mehetsz! – futott át az arcán egy halvány mosoly, a
következő pillanatban pedig Liammel együtt eltűntek a szemem elől. Én
kisétáltam a szálloda elé, és szerencsére pont elértem egy, a járdán parkoló
taxit, ami egyenesen hazafuvarozott a kimerítő éjszaka után.
Órákkal később jöttem
csak rá, hogy a telefonomat reggeli hanyag állapotomban a szállodaszobában
hagytam, ezért visszafuvaroztattam magamat a hotelba. Abban reménykedtem,
valamelyik srácot egészen véletlenül ott találom majd – noha tudtam, éppen a
stúdióban zenélnek, szóval nem sok esélyem volt, ezt be kellett látnom. Azonban
ahogy a mondás is tartja, a remény hal meg utoljára.
Ebben
a hitben élve sétáltam be a túldíszített előcsarnokba, s már indultam volna a
liftek irányába, amikor a portás utánam szólt, így vissza kellett fordulnom.
-
Elnézést, Ön a szálloda vendége? – kérdezte a harminc év körüli, elég jó
kondiban lévő férfi. Válaszul csak megráztam a fejemet, de azért, hogy ne
tűnjön modortalannak a viselkedésem, hozzátettem:
-
Nem, uram – pillantottam rá kissé türelmetlenül. Nem értem, miért rabolják
feleslegesen az ember idejét!
-
Akkor megkérdezhetem, hová sietett annyira? – kukacoskodott velem tovább. Oké, értem én, csak a munkáját végzi.
Próbálok higgadt maradni, bár nehezemre esik.
-
Reggel távoztam innen az egyik barátom szobájából, de a telefonom ott maradt,
ezért jöttem vissza érte – magyaráztam neki, hogy fel tudja fogni.
-
Egy szobaszámot esetleg mondana? – kérdezte, s közben sötétbarna, várakozó
tekintetét véletlenül sem vette volna le rólam.
-
Sajnos nem, de ha ez segít valamennyit, Louis Tomlinsonnál voltam – vágtam rá
kerek perec, ugyanis kezdett már elegem lenni a pasiból. Úgy éreztem magamat,
mint egy vallatáson, de komolyan.
-
Értem – a portás felkacagott. Látszott rajta, hogy nem hiszi el, amit mondtam
neki.
Már
éppen valami cifrát eresztettem volna ki a számon, amikor egy ismerős hangot
hallottam meg a hátam mögül.
-
Walsy?
-
Liam? – fordultam meg meglepetten. Valóban, a banda legérettebb tagja állt
előttem. – Hogyhogy nem a stúdióban vagy? – érdeklődtem megkönnyebbült
mosollyal, s közben picit rá is játszottam a dologra, hogy a portás hapsi
döbbent pillantását láthassam.
-
Niall valamilyen oknál fogva teljesen el volt varázsolva ma reggel, ezért
itthon hagyta a gumicukrait. Felajánlottam, hogy eljövök értük, és akkor már
kávét is viszek nekik – mesélte, miközben mellém lépett. – Na és te? Nem azért
kérdezem, de mit keresel itt?
-
Fent hagytam a mobilomat – feleltem őszintén, mire elmosolyodott.
-
Úgy látszik, ez egy ilyen nap! – vonta meg a vállát, majd elkérte a sokkos
állapotban lévő portástól a szobák kulcsait, és kedvesen maga elé engedve,
beszállt velem a liftbe.
-
Hogy megy a próba? – érdeklődtem.
-
Elég jól, bár jóformán mindenki zombinak érzi magát – válasza hallatán
elmosolyodtam. Hát, aki éjjel úr, legyen az nappal is.
-
Nem csoda, amennyit dolgoztok – ráztam meg a fejemet. – Hihetetlenek vagytok,
de tényleg! Kijár már nektek az a kis pihenő – áradoztam róluk. Nagyra
becsültem őket, elvégre, öt éven keresztül, megállás nélkül koncerteztek,
turnéztak, lemezeket készítettek, s ezalatt gyakorlatilag alig szusszantak
valamennyit. Jócskán kiérdemelték.
-
Köszönjük! – mosolyodott el Liam, s már nyitotta volna a száját, hogy mondjon
még valamit, amikor a fülke hirtelen mozdulattal megállt egy helyben. A durva
rázkódástól meginogtam, s elvesztve egyensúlyomat, háttal estem a lift falának.
Liam azonnal utánam kapott, segített talpra állni, ám időközben a világítás
tropára ment. Nem tudom, hogy áramszünet okozta-e a problémát, vagy szimplán
meghibásodott valami, de nem is érdekelt, annyira pánikba estem.
A
sötét fullasztó űrként kezdte marni a torkomat. Görcsösen, egyre erősebben
kapaszkodtam Liam karjaiba attól tartva, menten el fogok ájulni. Térdeim
reszkettek: cserben akartak hagyni, ám valamennyire még sikerült fenntartanom
magamat. A szűk tér hatására azonban borzalmas páni félelmem támadt: úgy
éreztem, megfulladok.
-
Walsy, nem vagy jól? Mi a baj? – Liam aggodalmas hangja annyira távolinak tűnt,
noha éreztem, néhány centire áll csupán tőlem. Válaszolni akartam neki, de
szavak helyett gyötrelmes hörgések hagyták el a számat. Levegő után kapkodtam:
olyan érzésem volt, mintha egyre kevesebb lenne az oxigén idebent. – Mondj
valamit! Nem látlak! – a fiú finoman megrázta a vállaimat, mire minden erő
kiszállt belőlem. Félig a falnak dőlve csúsztam le a földre, s éreztem, Liam is
ugyanezt teszi, csak azért, hogy megtudja végre, mi bajom.
-
Klausztrofóbia… - nyögtem ki végre, mire ajkait ideges sóhaj hagyta el.
-
Bassza meg! – fojtott volna el egy káromkodást, ám ez kudarcba fulladt. – Oké,
figyelj! – próbált maga felé fordítani, de rettenetesen sötét volt.
-
Nem látok… semmit! – estem még nagyobb pánikba. A szívem ezerrel kalapált,
szinte ki akart ugrani a helyéről.
-
Walsy, a hangomra figyelj! – kérte. – Hallgasd, amit mondok, jó? Csak rám
koncentrálj! - lassan, tagoltan beszélt hozzám, miközben megnyugtatóan a
hátamat simogatta. – Minden rendben lesz, oké? Mindjárt újra elindul a lift, és
kijutunk innen – közelebb húzott magához a földön, így fejemet rá tudtam tenni
egyik vállára. Noha még mindig a fulladás érzése kerülgetett, lélegzetvételem
valamennyivel nyugodtabbá vált. – Ez az! Látod? Nem kell félned… - suttogta
halkan, s úgy tűnt, ez némileg hat rám.
-
Mikor jutunk már ki? – kérdeztem elhaló hangon, továbbra is Liam karjai között
pihegve. Féltem, nem sokáig fogok tudni még ennyire nyugodtan a földön heverni.
-
Nemsokára, ne aggódj! – mondta, s a következő pillanatban – mintha a sors is őt
akarná igazolni – a fények újra kigyulladtak, a lift pedig megrázkódott, s
tovább folytatta útját a felsőbb emeletek felé.
Liam
barna szemeibe pillantottam, aki féltő tekintettel állta az enyémet. Lassan
eltávolodtunk egymástól, és a falhoz rögzített korlát segítségével
feltápászkodtunk álló helyzetbe. Végtagjaim az imént történtek miatt még mindig
remegtek, s csak akkor voltam teljesen nyugodt, amikor a lift számlálója
kijelezte, hogy megérkeztünk a kívánt emeletre. Ahelyett azonban, hogy kinyílt
volna az ajtó, a fülke újra elindult, ezúttal lefelé.
Értetlenül
néztünk egymásra Liammel. Mi a fene történik? Kissé tartva attól, hogy újra
lerobbanunk valahol, két kezemmel átfontam egyik karját, mire ő megnyugtatóan
rám mosolygott.
-
Már nem lesz semmi baj – tette hozzá, én pedig próbáltam megereszteni felé egy
lazának tűnő vigyort, de egyenlőre csak annyi lett belőle, hogy szám sarka
valamennyire felgörbült.
A
következő pillanatban kinyílt a liftajtó. Azt hittük, véletlenül kerültünk
vissza a kiindulási pontunkhoz, ám kiderült, hogy minden direktben történt.
Fotósok és riporterek népes csürhéje állt ugyanis előttünk, elzárva a
kijáratot. Ezerrel kattogtak a fényképezőgépek, s mikrofonok sokasága irányult
felénk, miközben én ledöbbenve pislogtam magam elé.
Liam
szerencsére gyorsan kapcsolt: egyik kezemet megragadva kezdett el maga után
húzni. Kiléptünk a liftből, és miközben próbáltuk átverekedni magunkat a média
hiénáin, a fiú néhányuknak oda is szólt:
-
Hagyjanak elmenni! Álljanak már félre! Nem hallják?! – Totális káosz. Ezzel
tudnám jellemezni a kialakult állapotot. Liam futólépésre váltott, én tempóját
követve loholtam utána, nyomunkban a rengeteg sajtóssal, akik a felszólítás
ellenére sem akartak bennünket békén hagyni. Szerencsére azonban őket megelőzve
ültünk be az elsötétített üvegű, fekete autóba, mellyel a srác közvetlen a
bejárat közelében parkolt le. Amint becsatoltuk magunkat, már gázt adott, és
indultunk is. Azt ugyan nem tudtuk, merre megyünk, csak minél távolabb akartunk
kerülni ezektől.
-
Ez borzasztó! – szólaltam meg elsőként, de lehet, nem kellett volna.
-
Nekem mondod?! – Liam nagyon kiakadt.
Szemöldökét összeráncolva meredt előre, miközben kezeivel annyira szorította a
kormányt, hogy ujjvégei elfehéredtek. – Kíváncsi vagyok, mit hoznak le pár órán
belül rólunk a netes portálokon – jegyezte meg dühösen. Soha nem láttam még
ilyennek – még videókon sem. Egyáltalán, nem gondoltam volna, hogy őt ennyire
ki lehet akasztani, de úgy tűnik, emberből van, akárcsak én.
-
Talán semmi rosszat – jegyeztem meg bátortalanul, ő pedig válaszul csak
gúnyosan felkacagott naivitásomon.
-
Hogyne! Biztosan nem értették félre, hogy egymásba kapaszkodva állunk egy liftben,
mintha csak világvége lenne – foglalta össze a történteket, ami valójában nekem
is elég éles képet alkotott. Azonban nem hagyhattam, hogy Liam ennyire
kiakadjon emiatt.
-
Nekem majdnem az volt – jegyeztem meg szúrósan, hátha ezzel visszazökkentem a
valóságba. Sikerült is.
-
Ne haragudj! – kért elnézést rögtön a viselkedése miatt. – Csak tudnám, hogy
kerültek ezek ide… - folytatta tovább hangosan gondolatmenetét, s én nem
akartam megzavarni az elmélkedésben, így nyugodtan ültem, s bámultam kifelé az
ablakon.
Lassacskán
- némi kerülő után – megálltunk egy Starbucks előtt. Liam be akart ugrani
kávéért, ha már a gumicukor mentőakció sikertelenül végződött. Mivel én sem
akartam visszamenni, úgy döntöttem, hazasétálok, habár ő kedvesen felajánlotta,
hogy elvisz, ha szeretném, de leintettem. Már így is sokat tett értem, plusz
még kockáztatta a karrierjét a média előtt is azzal, hogy a kezemet fogva
húzott ki maga után a szállodából. Sokkal tartozom neki.
Kedves Írónők!
VálaszTörlésAtyaég, nem kapok levegőt!!! Úristen, ez... valami szuperszónikus lett, komolyan mondom! Az eddigi egyik legjobb rész! Bár basszus, mindegyikre ezt mondom, de ha egyszer olyan jól írtok, hogy minden egyes rész a kedvencemmé válik, tudtok ti valamit.
Először is, azta rohadt, király, hogy Walsy meg Louis összejöttek *-----* <3 Iádom őket, annyira cukik!!! Szegény Liamet viszont sajnálom hogy még mindig szomorú Sophia miatt... kíváncsi vagyok ez a jó kis liftes balhé mit von majd maga után.. :(
Várom kíváncsian a folytit: Mira
Drága Mira!
TörlésKöszönjük, hogy rendszeresen kommentelsz a fejezetek alá, nagyon kedves tőled. Örülünk, hogy ilyen reakciót váltott ki belőled ez a rész, és boldogok vagyunk, hogy így tetszik, amit minden héten közösen alkotunk nektek Lyannával.
Igen, azt hiszem, Louis és Walsy kapcsolatát már sokan várták. Liamet nem kell félteni, ügyes fiú, majd kilábal a szomorúságból pláne, hogy ott vannak vele a barátai... :)
Várunk vissza: Lyanna és Gin
Hűha. Kövit kövit kövit!!!! Ahw imádtam!!!
VálaszTörlés-FS
Drága Fruzsi! :)
TörlésNagyon aranyos vagy, köszönjük a hozzászólást! A következő fejezet egy hét múlva várható. :)
Addig is reméljük, visszatérsz még: Lyanna és Gin
Most olvastam el harmadszorra xd
TörlésNagyon aranyos vagy! :D Örülünk, hogy így tetszik! <3
TörlésIsmét nagyon jó lett!!!!:) Hamar kövit.:))
VálaszTörlésDrága Lily! :)
TörlésKöszönjük szépen! Pénteken már olvashatod is a következő részt! :)
Sziasztok!
VálaszTörlésIsmét egy remek rész, IMÁDTAM, az egyik legjobb lett,már alig vártam,hogy eljussanak idáig Louisék :D
De hol késik a következő rész? Meghalok ha nem folytatjátok hamarosan :)
Drága Zita! :)
TörlésIgazán aranyos vagy, jól esik, hogy mindig írsz nekünk kommentet.
Azt hiszem, sokan vártak már erre a jelenetre. A folytatás, mely pénteken érkezik, remélhetőleg még több izgalommal vár majd benneteket.
Puszi addig is: Lyanna és Gin
Ennél is több izgalom?? Mi jöhet még? Kommenteket meg szívesen hagyok, lássátok milyen nagy lázban tartjátok az olvasóitokat :)
TörlésMondjuk úgy, hogy a következő rész sok jót fog ígérni. :)
TörlésPénteken fel is kerül, addig a türelmeteket kérjük.
Még egyszer puszilunk, drága Zita: Lyanna és Gin