2016. január 24., vasárnap

22. Nadine és Walsy - No control

Sziasztok, drágák! :)
Először is, nagyon sajnáljuk, hogy késtünk egy kicsit az új fejezet közzétételével, de egyikünk sem volt pénteken gépközelben. Másodszor, az utóbbi időben kicsit elkeseredtünk, mert nem igazán érkeztek hozzászólások, amiből arra asszociálunk, biztosan rosszul csinálunk valamit. Örülnénk, ha picivel több visszajelzést kapnánk, bármilyen formátumban, hogy mi is tudjuk, min kellene esetleg változtatnunk. 
By the way, a legújabb fejezet egy vegyes vágott Nad és Walsy szemszögéből. Most megtudhatjátok, hogyan zajlott Nadine bulija, és egy kis ízelítőt kaptok abból, mi fog történni utána. Nagyon jó olvasást kívánunk, és reméljük, megtiszteltek bennünket egy-egy hozzászólással is! :)

***

/Nadine/
Nagyon nehezen léptem el Niall mellől, de azután lelkesen pusziltam és ölelgettem össze a barátaimat – itt voltak a haverjaim az egyetemről, a barátnőm, akivel első osztályos pisis korunk óta jóban voltunk, na és persze James is, aki máris Lizt fűzögette, mire kapott tőlem egy taslit, csak úgy barátilag. Harry magával hozta Keirát, amit mosolyogva nyugtáztam, hiszen ezek szerint továbbra is boldogítják egymás. Melegen mosolyogtam rájuk. Liamen láttam, hogy bánatos, noha nagyon igyekezett mosolyogni és jókedvűnek tűnni, úgyhogy alaposan megropogtattam a csontjait, amint magamhoz öleltem, Lou-n pedig már messziről felfedeztem a klasszikus „most-azonnal-beszélnünk-kell” jeleket. Rávigyorogtam, amivel megígértem, hogy úgy lesz.
Mindenki felköszöntött, én pedig az egyik asztalra tettem az ajándékaimat, hogy ne rogyjak össze, hiszen meglehetősen elkényeztettek a drága vendégeim. Szokás szerint mindenkitől könyveket vagy könyvutalványt kaptam, aminek nagyon örültem, hiszen nálam nagyobb könyvmolyt nem is ismerek.
-          Tőlünk is kapsz ám valamit, de az majd csak később jön – ugrott mögém jókedvűen Harry, és megforgatott valami pörgős számra.
-          Nekem már az elég ajándék, hogy ti is itt vagytok! – mondtam kissé lelkizős hangnemben, mire Harry öklendező hangokat hallatott, hangos röhögésre késztetve engem.
Hamarosan a parti a tetőfokára hágott. Ritkán iszom, de akkor nagyon, és ezúttal elvártam, hogy a vendégeim is velem részegedjenek, úgyhogy egy órán belül mindenki felszabadultan ropta, vagy éppen smárolt valakivel. Alig bírtam ki, hogy ne tapadjak mindenki előtt Niallre, és a tekintetéből láthattam, hogy ezzel ő is így van. Sokat táncoltunk együtt, de valahogy visszafogtuk magunkat, bár kétszer is kiszöktünk egy kis nyelvgyakorlatra. A következő számot Louis-val roptam, amikor vigyorogva és kérdőn bámult rám.
-          Most már el kell mesélned mindent! Összejöttetek? – kiabálta a fülembe, én pedig felsikítva ugrottam a nyakába.
-          Jaj, Louis, annyira hálás vagyok! Elvitted onnan azt a két bányarém csajt, és… - hadartam, mire ő felnevetett.
-          Alap. De mi volt utána?
Én pedig elmeséltem neki röviden a dolgokat. Elmondtam, hogy szerelmet vallottam neki, olvadozva ecseteltem, hogy eljött és szerenádot adott nekem, aztán a ma délelőttöt is, amikor főztem neki. Louis éktelenül és boldogan vigyorgott, de a lelkére kötöttem, hogy hallgatni fog.
Ezután azonban elbúcsúztam tőle, hiszen Walsynak még csak ígértem, hogy mesélek. A barátnőm épp James ittasan még nyomulósabb udvarlását élvezte, én pedig szó nélkül elhúztam onnan őt. Ahogy visszapillantottam, még láttam, hogy a bátyám egy kis ideig még azután is karattyol, hogy áldozata eltűnt.
Walsyval a mosdóba vettük be magunkat, ahogy szokásunk tartotta, hiszen sok fontos dolgot tárgyaltunk már meg a mellékhelyiségben. Barátnőm izgatottan rázott meg a vállamnál fogva, kihasználva a néhány centi magasságelőnyét.
-          Mesélj már el mindent! Mégis mi van? A radar mindent kiszúr ám, láttam, hogy valami van, Niall egész este téged bámul! – hadart, és minden mondat végén újra megrázott, mire csak kuncogtam.
Én pedig belefogtam. Sejtettem, hogy nem öt perc lesz a beszámoló, hiszen attól a perctől kezdtem, hogy Niall meglátott Oliverrel. A szakításos részt igyekeztem rövidre fogni, hiszen gyötört egy kissé a bűntudat: Oliver valószínűleg otthon szomorkodik, én pedig már egy új pasival smárolok a szórakozóhely mögötti sikátorban… De igyekeztem elhessegetni ezeket a gondolatokat, és Walsy is megnyugtatott, az alkoholtól vadabbul gesztikulálva, mint szokott.
 A Niall-epizódokat azonban alaposan részleteztem, mert csodálatosan jó érzés volt arról beszélni, hogy Niall énekelt nekem a gyönyörű hangján, arról, hogy magához ölelt, arról, hogy vadul befalta a főztömet, és persze arról, hogy a bulimra már egy párként érkeztünk. Walsyval nem szokásunk visítozni, ám ezúttal percekig ugráltunk és sikítottunk egymásba kapaszkodva, a barátnőmnek pedig gyanúsan csillogott a szeme, miután leálltunk.
-          Nem fogsz bőgni, ugye? – cikiztem nevetve, mire óvatosan taszított rajtam egyet.
-          Ne már! Attól, hogy szülinapod van, még nincs jogod piszkálni! Csak arról van szó, hogy borzasztóan örülök nektek! Annyira cukik vagytok, ahogy Niall is folyton téged les! – Walsy gyorsan letörölte a könnyeit, majd elnevette magát, én pedig szorosan magamhoz öleltem.
-          Köszi! – mosolyogtam rá melegen. – Hé! Azt érzem, hogy ma te és Louis is előre fogtok lépni! – mondtam komolyan, miközben megkocogtattam az orromat, újabb kacajra késztetve Walsyt.
-          Legyen igazad!
-          Az lesz. Most nyomás, kérd fel egy táncra! Nekem Niallel van találkozóm, azt mondta, oda akarja adni az ajándékom – ujjongtam fel, mert nagyon furdalta már az oldalamat a kíváncsiság, azt hittem, hogy a rózsa az én ajándékom.
Vigyorogva, kart karba öltve lejtettünk ki a mosdóból, és ekkor megpillantottuk a fiúkat, amint összehajolva szervezkednek. Amikor megpillantottak minket, Harry vigyorogva rohant oda hozzám, és magával húzott. Csak akkor vettem észre a kezükben a mikrofonokat, amikor melléjük értem.
-          Boldog szülinapot, kislány! – vigyorgott Harry, és ismét megpörgetett.
Niall ragyogóan mosolygott rám, majd énekelni kezdtek. Nem tudom, honnan tudták, de a kedvenc számaimat adták elő nekem, kezdve a One thinggel, a Night changes-zel folytatva a Perfectig. Mindannyian megtáncoltattak, bár Niall forgatott a legtöbbször. Csak úgy repestem, ahogy a fiúk megcsinálták életem legjobb buliját. Az összes barátom, de még a bátyám is vadul ropta, pedig egyiküket sem mondhattam volna One Direction rajongónak.
Amikor a minikoncert véget ért, hálás és fülig érő mosollyal ölelgettem meg a négy fiút, majd Louis-t kissé sem feltűnően terelgettem Walsy felé. A barátaim körém gyűltek, valaki a kezembe nyomott egy felest, én pedig vigyorogva lehúztam. Aztán azonban eszembe jutott, kivel is van találkozóm.
A szememmel kerestem Niallt, de sehol sem találtam. Kicsit elszontyolodtam, de akkor valaki hátulról átfonta a derekamat, mire megugrottam. Amikor kuncogva megfordultam, legnagyobb örömömre Niallel találtam szembe magam. Csodás, kék szeme csak úgy ragyogott, ahogy még mindig átölelve tartott.
-          Mi lesz, ha meglátnak? – kérdeztem vigyorogva, mire vállat vont.
-          Gyere, odaadom az ajándékod! – fogta meg a kezem, és magával húzott a kis törzshelyünkre, a szórakozóhely mögötti kis sikátorba.
Odakint izgatottan öleltem át a nyakát, és meg kellett csókolnom, annyira vonzott az ajkán játszó huncut, kisfiús mosolya. Belemosolygott a számba, de nem ellenkezett, miközben ismét átölelte a derekamat, szorosan magához vonva, így érezhettem, mennyire vágyik rám. Megvallom, imponált a dolog, és sajnáltam, hogy a nőkön nincsenek ennyire nyilvánvaló jelek ilyenkor.
Még csókolóztunk egy darabig, azután Niall óvatosan elvált tőlem, majd a homlokát az enyémnek döntötte. Azután maga mögé nyúlt, és valószínűleg a nadrágjából előhúzta az ajándékom. Felnevettem, hiszen a csomagolópapír valami igazi jót sejtetett: könyvet.
-          Boldog szülinapot, Nadine! – mondta, és olyan lágyan ejtette ki a nevemet, hogy ott helyben tócsákká olvadtam. – Remélem, hogy tetszeni fog, gondoltam, írok bele valami szépet, de végül nem csúfítottam el, de ha szeretnéd, akkor szívesen, és… – motyogott zavarban, én pedig kuncogva fojtottam belé a szót egy csókkal.
-          Köszönöm – mondtam neki halkan.
Óvatosan bontottam ki a csomagolást, és izgatottan vettem tudomásul, hogy a Harry Potter első része az. A legkedvesebb könyvem, amíg csak élek. Amikor azonban kinyitottam a legelső oldalnál, felsikítottam, azután úgy indultak meg a könnyeim, mintha a csapot nyitották volna meg. Első kiadás volt. Ráadásul dedikálva. Nekem. Hangosan sírtam a boldogságtól, és nem érdekelt, hogy a sminkem elfolyik. Niall nyakába vetettem magam, a könyv közénk szorult, mert nem eresztettem el azt sem.
-          Ez a legszebb ajándék, amit valaha kaptam! – hüppögtem, miközben Niall türelmesen ringatott.
Nem hibáztattam érte, hogy közben halkan nevetett rajtam. Én is nevettem egy kicsit a könnyeimen át.
-          Annál is szebb, hogy a szülinapodon csókolóztunk először? – vigyorgott rám, mire felnevettem.
-          Hm, fenébe. Túl sok volt ez így egyszerre – nevettem el magam, és végigsimítottam a haján, nem törődve azzal, hogy összekuszáltam a gondosan beállított tincseit.
-          Szeretlek – mondta elkomolyodva, ezzel pedig végképp és örökre felülmúlhatatlanná tette a születésnapomat.


/Walsy/
Az alkohol mámorában úszva úgy éreztem, teljesen elvesztettem a józan eszemet. Rabul ejtett minden egyes cseppje, ami egyfelől rossz volt, hiszen nem tudtam felülkerekedni saját tetteimen. Más részről viszont jó, hiszen a szabadság életérzése uralkodott el minden porcikámon, ami valami mesés hangulatba varázsolt.
Feles pohárról söröskorsókra járt a kezem, s mindegyikbe beleittam, amelyikbe csak lehetőségem nyílt. Kellőképpen viháncolós hangulatomba keveredve hagytam aztán magam mögött a bárpultot, hogy a táncparkett kellős közepére rongyolhassak. Ott aztán improvizált koreográfiába kezdve vonaglottam az ütősebbnél ütősebb zenék ritmusára. Időnként ismerősebb arcok és idegenek is csatlakoztak hozzám, hogy kitombolják magukat velem, de valamilyen oknál fogva ők előbb kifáradtak, mint én. Sokkal tovább bírtam náluk, amit valószínűleg a töménytelen mennyiségű alkoholnak és pillanatnyi jókedvemnek tudhattam be.
Éppen felcsendült egy a kedvenc számaim közül, amikor valaki hátulról megérintette a vállamat. Táncomból nem zökkentem ki, továbbra is mozogva a zene ritmusára fordultam az illető felé. Széles mosollyal állapítottam meg, hogy Louis az.
- Táncolsz velem? – kérdeztem kaján vigyorral az arcomon, és már körül is fontam a nyakát karjaimmal. Kissé értetlen tekintettel nézett le rám – noha a magasságkülönbség köztünk nagyjából hat centi lehetett csupán. Vonakodva állt előttem, akár egy fadarab, és hiába unszoltam mozgásra, nem igazán hajlott rá.
- Szerintem eléggé bebizonyítottad mára, hogy tudsz te részeg is lenni – szólt túlharsogva a dal erőteljes hangerejét.
- Akkor ez most igen, vagy nem? – kérdeztem oldalra billentett fejjel, és közelebb húztam magamat hozzá. Közben megfordultam, s hátamat kissé nekinyomtam a mellkasának. Lassan dörgölőztem hozzá, követve a zene ritmusát. Kezeimmel hátranyúlva túrtam kusza hajába, miközben csípőmet ringattam az ágyéka körül.
- Vedd egy bizonytalan talánnak – hangzott a válasza, melyet a fülembe súgott, egészen közel hajolva az arcomhoz. Tekintetemet felé fordítottam, így orrunkat csupán pár centiméter választotta el egymástól.
Mosolyogva fordultam újra felé, de közben igyekeztem tartani a közeli távolságot. Kezeimmel karjait a derekamra helyeztem, én magam pedig szorosan átfontam a nyakát. Így jeleztem neki, hogy igenis van kedvem táncolni vele. Ennek már nem mondott ellent: lassan felvéve a zene és a testem mozgásának ritmusát, csatlakozott hozzám, s bizonytalan mosollyal az arcán átengedte magát a szabadság azon érzésének, melynek én egy ideje már rabjául estem. Ennek köszönhetően időnként tarkójánál lágyan végigsimítottam egyik ujjammal, mire válaszul szemei kacér csillogását pillantottam meg magam előtt.
Két számot lassúztunk már végig, amikor a DJ egy pörgős albumra váltott, ezért én is – határozottan fellelkesülve – gyorsítottam a tempómon. Louis igyekezett felvenni a ritmust, ám hogy minél kevesebbszer kelljen bénáznia a parketten, inkább megpörgetett néhányszor, ami elsőre nagyon jó mókának tűnt. Pár alkalom után azonban éreztem, hogy minden forgás után jobban kezdek szédülni, s a gyomromban ezzel egy időben valami rossz érzés hirtelen megmozdul.
Nem tudom, a rajtam hirtelen eluralkodó sápadtságnak, vagy a lelassult mozgáskoordinációmnak köszönhettem-e, de Louis észrevette, hogy valami nem stimmel. Aggódva húzott közelebb magához, s megragadta mindkét vállamat, hogy szembefordítson magával.
- Rosszul vagy? – kérdezte, nekem pedig csak annyi erőm volt, hogy bólintsak egyet.
Szó nélkül karolt bele a derekamba, és vezetett le a táncparkettről, kikerülve a bulizó emberek sokaságát. A hányinger kellemetlen érzése egyre jobban dominált a bensőmben, így nagyokat lélegezve igyekeztem visszafojtani azt, nehogy a végén kidekoráljam a puccos helyiséget – vagy ne adj isten, az egyik vendéget.
- Gyere! Nyugi, mindjárt kint vagyunk! – felismertem Lou hangját, de már nem igazán láttam őt, ahogyan semmi mást sem. Hirtelen rosszullét fogott el, ami azzal járt, hogy az ájulás környékezett, így fekete pontocskák akadályoztak abban, hogy felismerjek magam körül bármit is. Már éppen úgy éreztem, minden erőm elhagy, amikor friss, hűvös levegő fuvallatát éreztem arcomon. Ez némileg erőt adott, látásom is kezdett kitisztulni, de még kellőképpen gyenge voltam.
- Louis… - motyogtam a fiú nevét alig érthetően, s mikor már képes voltam rá, felpillantottam a gyönyörű kék szemek gazdájára. Láthatóan aggódott értem, és nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Az egyik utcalámpa alatt álltunk, jobban mondva ő állt, és pluszban még félig-meddig tartott is engem.
- Igen? – ezek szerint hallotta, amikor szólítottam.
Nem feleltem neki, csak ki- és beszívtam a friss, éjszakai levegőt az orromon keresztül. Egy idő után éreztem, hogy ez valóban használ, s kezdtem visszanyerni némiképpen az erőmet, így már meg tudtam állni saját lábamon – ugyan kissé feltűnően kapaszkodtam még a fiú felém nyújtott karjába.
- Azt hiszem, már nem kéne visszamenned – jelentette ki, és válaszomat meg sem várva, leintett egy taxit, amelyik a közelben parkolt. Louis kérésére a kocsi elénk gurult a járdán, ő pedig gondoskodva betuszkolt a hátsó ülésre, majd beült mellém.
- A szállodába, legyen szíves! – kérte a sofőrt, mire értetlenül fordítottam felé a fejemet. Miért nem haza visz? – Ez itt van, pár sarokra, ti pedig a város másik végén laktok. Nem hordok a zsebemben egy köteg dohányt! – magyarázkodott, én pedig ebbe beletörődve, szinte elbóbiskoltam a kényelmes bőrülésen. Ezt azonban egyrészt a kocsi mozgása, másrészt meg maga Louis sem hagyta. Amikor ugyanis pár percen belül megérkeztünk, számomra kíméletlenül próbált kiszedni valahogyan az autóból.
- Örülnék, ha segítenél egy kicsit! – szólt rám fújtatva, ugyanis szinte teljes súlyommal ránehezedtem – de csupán kényelemből. Mivel megsajnáltam szegényt, eleget tettem a kérésének, és átvéve az irányítást saját testem felett, a fiúba karolva követtem őt az elegáns épület halljába.
Nem volt időm körülnézni, mert Lou sietve vonszolt maga után az egyik folyosóra, ahol megállt egy lift előtt. Amint a szerkezet a földszintre ért, udvariasan betessékelt maga előtt, majd beszállt mellém az üres felvonóba.
- Szóval itt laksz? – kérdeztem közelebb lépve hozzá. A lift közben lassú mozgással elindult a legfelső szintre.
- Átmenetileg mind itt lakunk, a menedzser fizeti a szállást – felelte, miközben türelmetlenül pillantott időnként az emeletek számát mutató kijelzőre.
- Ideges vagy? – mosolyodtam el, s államat egyúttal a vállára döntöttem. Mozdulatomtól érezhetően megrezzent kicsit, de nem tett ellene semmit.
- Nem, egyáltalán nem. Miért lennék? – nevetett fel, ám akkor le sem tudta volna tagadni, hogy valami apró szú módjára motoszkál benne.
- Adjak rá okot? – suttogtam a fülébe annyira lágy hangon, amennyire csak tőlem tellett. Kérdésemre jól láthatóan nyelt egyet, de nem felelt. – Ezt igennek veszem – közöltem vele, majd egyik ujjammal magam felé fordítottam az arcát, és gondolkodás nélkül megcéloztam ajkait. Szenvedélyes csókot leheltem rá, s közben nyelvemmel kértem bebocsátást a szájába, amit rövid időn belül meg is kaptam. Louis visszacsókolt, ami olyan érzést váltott ki belőlem, mintha egy vulkán robbanna fel a gyomromban, amiből láva helyett azok a bizonyos kis virgonc pillangók törnek ki.
Rámenős mozdulattal szorítottam oda őt a lift falához, ám ajkunk közben egy pillanatra sem vált el a másikétól. Hevesen, feltüzelve csókoltuk egymást, miközben kezeink kalandozni indultak a másik testének tájékain. Én a tarkóját találtam meg, ahol néha kényelmesen bele tudtam túrni puha hajába, ő pedig a derekamat fogta körbe, s éreztem, amint forró ujjai olykor-olykor a pólóm alá nyúlnak, megérintve ezzel csupasz hátamat.
A felvonó a legrosszabb pillanatban zökkentett ki minket elfoglaltságunkból. Hirtelen mozdulattal állt meg a szerkezet, mi pedig úgy rebbentünk szét az ajtó nyílásának hangjára, mint két ijedt madárka – noha senki sem volt előtte.
Kissé zavart, ám kihívó tekintettel pillantottam aztán Louis-ra, akinek szemében valamiféle riadalom ült. Fél perc néma csend után szólalt csak meg, miután megköszörülte a torkát, és megigazította magán enyhén gyűrött pólóját – ami nekem volt köszönhető.
- Menjünk, gyere utánam! – kérte, és már el is indult olyan hévvel, mintha egy fanatikus, őt üldöző rajongótól akarna megszabadulni. Értetlen fejrázással követtem őt, mígnem elértünk a folyosó végén lévő egyik ajtóhoz. Egy kis kulcsot elővéve a zsebéből bedugta azt a zárba, kettőt fordított rajta, majd vállával óvatosan belökte az ajtót. – Parancsolj! – engedett előre, én pedig fáradt sóhajjal léptem át a küszöböt.
Egy nagy helyiségbe kerültem, ami gyakorlatilag egyben volt nappali és hálószoba is, hiszen a bejárattól, még ha nem is elég részletesen, de kellő figyelem irányult a jobbra elhelyezkedő, hatalmas franciaágyra. A fehér és a mályvaszínek domináltak az egész hotelszobában, ami még így, félig-meddig sötétben is gyönyörűen festett. A mosdó a baloldalon volt, egy keskeny ajtó mögött – ebből ítélve nem is számítottam valami tágas fürdőszobára, mint ami otthon van.
A szoba pásztázásából az ajtó csukódása zökkentett ki. Louis a kulcsot egy kisebb asztalkára dobta, majd kezeit a tarkóján összekulcsolva, kissé feszengve fordult felém.
- Ha álmos vagy, nyugodtan feküdj le az ágyba, én lemondok róla a javadra. Elvégre a kanapé is legalább annyira kényelmes, tapasztalatból mondom – nevetett fel idegesen mondandója végén, én pedig szüntelenül azt gondoltam magamban, hogy a fenébe lehet valaki ennyire édes.
Elmosolyodtam zavart viselkedése láttán, és erősen illuminált állapotomnak köszönhetően felbátorodva, határozott léptekkel sétáltam közvetlenül elé.
- Szerintem pedig folytatnunk kéne azt, ami félbemaradt a liftben – hangom kicsit sem csengett idegesen, holott normális esetben ilyet még csak ki sem ejtettem volna a számon.
Láthatóan Louis is meglepődött rajtam, de most legalább végre a szemembe nézett. Pár centire álltunk egymástól. Szinte tapintani lehetett közöttünk a felpattanó szikrákat. A síri csendben még a felgyorsuló szívdobogását is hallani véltem – bár lehet, ezt már csak az ital okozta hallucináció miatt éreztem így.
- Nem kellene… - suttogta erőtlenül, noha láttam, időnként vágytól sóhajtozó ajkaimra pillant. – A végén még olyat teszel, amit később megbánsz, és a világért sem szeretném, hogy így történjen – mondta, én pedig figyelmesen ittam magamba szavait.
- Hordj el bárminek, de egyszerűen megőrülök érted. Nem tudom, mit tettél velem, de amióta berobbantál az életembe, fenekestül felforgattad azt. Jóformán másra sem tudok gondolni, csak rád, és ez minden együtt töltött pillanat után felfokozódik – öntöttem ki neki szívemet, hiszen reméltem, elfelejti majd másnapra. Elvégre, ő is legurított pár pohárkával, csak nem fog rá emlékezni.
Louis arcára mondandóm végén enyhe döbbenet ült ki. Őrülten szép szemeivel felváltva nézett hol rám, hol pedig valahová a padlószőnyegre, mintha valami érdekes lenne rajta. Vékony ajkait meglepetten nyitotta szét – bár úgy tűnt, nem tudja, mint mondjon.
- Tudom, hogy ezt most nem kellene elmondanom, de amennyi alkoholt magadba döntöttél, csak remélni tudom, hogy mindent elfelejtesz reggelre, ami most történik. Mert tovább már nem bírom magamban tartani – halvány, ideges mosoly suhant át arcán. – Szinte ugyanezt érzem, Walsy. Annyira más vagy, mint azok a lányok, akikkel eddig bármikor is dolgom volt. Sokkal valódibb vagy náluk, egy igazi kincs. Te már első pillanattól kezdve törődtél velem és a fiúkkal is, úgy igazán, nem pedig csak azért, hogy címlapra kerülhess általunk. Többet tartozom neked ezért, mint gondolnád. Nem tudom kifejezni, mennyire hálás vagyok emiatt neked, de remélem, később képes leszek ezt tettekkel is bebizonyítani. – Csak úgy ömlött belőle a szó, pedig nemrég még elég bátortalanul ácsorgott a szoba közepén. Feszült figyelemmel hallgattam őt, s közben éreztem, ahogyan a gyomromban tanyázó pillangók hevesebb szárnycsapásokba kezdenek. – Éppen ezért is szeretném, ha nem tennénk most semmi elhamarkodott lépést. Részegek vagyunk, de legfőképpen te. Nem lenne fair dolog, ezt be kell látnod – világított rá végül a lényegre.
- Hát… - akadtam el már az elején. Nem tudtam, mi mindent felelhetnék neki őszinte szókitörésére, pedig annyi mindent szerettem volna mondani neki. – Akkor… talán jobb lenne, ha elfelejtenénk – erőltetett mosollyal az arcomon néztem fel rá, mire a megkönnyebbülés jeleit véltem felfedezni arcán.
- Igen, talán ez lenne a legjobb – értett egyet velem, majd megmentve minket a további kínos csendtől, megmutatta a fürdőszobát, ahol rendbe tudtam szedni magamat.

13 megjegyzés:

  1. Kivételes alkalom, hogy írok ide szóval nehogy elfelejtsetek bármit is ebből!

    Miért kevés a komment?
    1. Felvételi időszak
    2. Félévi TZ-ék
    3. Olyan jó a sztori, hogy akik az alábbiak alól kitűnnek nem jutnak szóhoz.

    Mert az nem lehet, hogy nem imádják ezt a blogot. Én imádom.

    Miért vagytok elbizonytalanodva? Hisz nagyon jól le tudjátok írni a történéseket, a történet is nagyon jól van kitalálva. Minden részve írtok valamit ami miatt biztos nem lesz unalmas és úgy lesz vége a bejegyzéseknek, hogy aki elolvassa alig várja, hogy mi lesz utánna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és borzasztó hosszúak a részek ami az olvasó számára a lehető legjobb!

      Törlés
    2. Drága Miss Hapcii! :)

      Köszönjük szépen a hozzászólást, nagyon jól esett - hát még a tartalma!
      Teljesen megértjük, hogy mindenkinek kevés ideje van, nekünk is, többek között, csak egyik pillanatról a másikra nem kaptunk annyi visszajelzést, ezért ijedtünk meg.
      Nagyon kedves tőled, hogy ezt gondolod a történetünkről, számunkra öröm, hogy szereted, s az is, hogy a rendszeres olvasóink közé tartozol.

      Várunk vissza jövőhéten is: Lyanna és Gin

      Törlés
  2. Drága írónők!
    Több ezer nagyonnál is jobban sajnálom,hogy eltűntem.Egyszerűen alig volt időm,mivel ez a félév nagyon fontos a számomra,a továbbtanulásom múlik rajta.De nem is magyarázkodom tovább,inkább rátérek a lényegre.Még mindig elképesztő,hogy milyen összhangban tudtok írni,egyszerűen fantasztikusak a részek.Nagyon imádom ezt a történetet!<3 Annyira cukik a szereplők!Úgy várom a folytatást!Ne aggódjatok,szerintem semmi rossz nincsen a bloggal,csak egyszerűen a félév miatt csökkent a komik száma.
    Szép vasárnapot! :)
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Meli! :)

      Ugyan, nem kell sajnálnod, megértjük, hogy elfoglalt voltál, mi is azok voltunk/vagyunk a tanulás/magánélet miatt, de fő, hogy az oldalmegtekintések számánál látjuk, hogy továbbra is sok az érdeklődő a sztori iránt.
      Nagyon édes vagy, igazán köszönjük a sok szép bókot, a kedves szavaidat, hihetetlenül jól esik nekünk! :)

      Jövőhéten érkezik az új rész, szeretettel várunk vissza. Addig is puszi, neked is szép vasárnapot:
      Lyanna és Gin

      Törlés
  3. Kedves írónők!
    Örülök, hogy Nadine és Niall végre összejöttek! :D Kívàncsian várom a folytatást.
    Puszi: Manó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Manó! :)
      Nagyon köszönjük a kommentedet, aranyos vagy, hogy írtál! Mi is örülünk a kis gerlepárnak, a folytatásban pedig kiderül, mi minden történik még velük!
      Puszi: Lyanna és Gin

      Törlés
  4. Drága írónők!
    Hogy lehet itt abbahagyni?! Úristen, meg fogok őrülni jövőhét péntekig.. Louis drága, rád sem ismerni! Ha Walsynak tetszik Lou, neki pedig Walsy, akkor miért nem történik semmi? Jaaj, anyám, seggbe kéne rúgni azt a fiút.
    Oké, lehiggadtam. Egyébként iszonyatosan tetszett, Nad és Niall halálcukik együtt. Izgatottan várom, mi lesz a folytatásban, hogyan alakul Louis és Walsy kapcsolata.
    Puszi: Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mira!
      Sajnáljuk, hogy itt hagytuk abba, de a folytatásig már nem kell sokat várni! :) Reméljük, az elkövetkezendő események majd kárpótolni fognak téged.
      Örülünk, hogy tetszett ez a fejezet, reméljük, visszatérsz még hozzánk!
      Puszi: Lyanna és Gin

      Törlés
  5. Drága Írónők!
    Bocsássatok meg,hogy jó ideje nem írtam, de sajnos a telefonom felmondta a szolgálatot, így hosszú hetekig nélkülöznöm kellett ezt az általatok írt remekművet :D Azóta persze bepótoltam a lemaradásomat, mindegyik részhez csak gratulálni tudok, imádtam őket egytől-egyig :) Így tovább, sok erőt és energiát hozzá!!! Megéri, hiszen látjátok mennyi rajongótok van ;)
    Millió puszi: Zita <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zita! :)
      Nagyon édes vagy, hogy írtál nekünk, feldobtad vele a napunkat. Mindig jólesik a pozitív visszajelzés, ezért hálásak vagyunk nektek minden hozzászólásért! <3
      Örülünk, hogy továbbra is tetszik neked a blogunk, nagyon reméljük, hogy még visszatérsz hozzánk!
      Várunk szeretettel: Lyanna és Gin

      Törlés
  6. Sziasztok!
    Meg szeretnélek ajándékozni titeket egy díjal. Nagyon jól írtok. A blogomban megtaláljátok a díjat.
    Puszi: R. xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága!
      Lyanna nevében is köszönöm a díjat. Amint időnk engedi, mindenkiét ki fogjuk tenni!
      Puszi: Lyanna és Gin

      Törlés