Sziasztok, drágaságok!
Az erős, Smeagolos köszöntés után először is szeretnénk egy nagy puszit dobni az új feliratkozóknak, illetve a régieknek is, akik rendszeresen visszatérnek az oldalra. Nagyon jól esik nekünk mindez, nem is beszélve a hozzászólásokról, a pozitív véleményekről, amelyeket kapunk tőletek. Csodálatosak vagytok! <3
Az események felpörögtek, mint olvashattátok nemrég, így nagyon kíváncsiak vagyunk, mit szóltok a mostani fejezethez, amely egy komplett Walsy szemszög. Itt is történik számos dolog, kitudódnak bizonyos eddig nem publikus titkok. A rész végéhez egy nagy tábla csokit javaslok, továbbá azt, hogy ne akarjatok megölni a történtek miatt. Köszönöm előre is! :D
A véleményetekre ezúttal is kíváncsiak vagyunk, szóval kommentre fel! Jó olvasást! :)
***
Nadine nem jött haza éjszaka, ezért egy
kicsit aggódtam érte, noha sejtettem, hogy bizonyára Olivernél aludt.
Legalábbis ebben reménykedtem, miközben egykedvűen törtem fel a tojásokat a
reggeli rántottához.
Candice kivételesen itthon töltötte az
éjszakát. Sokszor kimaradozott, de sosem mondta meg, hol aludt – így csak
reménykedhettem benne, hogy nem az egyik kórteremben fekszik, ájultan,
bedrogozva. Nem támogattam ezt az életmódot, így néhány napja el is beszélgettem
vele erről.
- Iszonyúan sajnálom, hogy ennyi
kellemetlenséget okozom nektek, de nagyon nehéz lejönni az anyagról. Pedig
próbálok! – emlékeztem vissza a szavaira. Ezután megígérte, hogy minden nap
eljár majd a detoxba, de legalábbis mindent megtesz azért, hogy újra tiszta
legyen. Hinni akartam neki, de tudtam, három év alatt eléggé hozzászokhatott a
szervezete, így nagyon nagy akaraterő kellett ahhoz, hogy valóban sikerüljön
leszoknia.
- Tudom, és bízom benned, de kérlek,
szólj, ha segítségre van szükséged! – válaszoltam akkor neki, amit ő egy hálás
öleléssel köszönt meg.
Gondos figyelemmel kevergettem a
tűzhelyen melegedő tojást, és amikor már eléggé megsült, elosztottam a
tartalmát két tányérba. A reggeli illata nemcsak Whiskeyt, de Candice-t is a
konyhába csalta. Mosolyogva, a tőlem kapott egyik köntösben csoszogott át a
nappaliból.
- Jó reggelt! – köszöntött álmos hangon.
– Segítsek valamit? – kérdezte aztán, de kedvesen leintettem.
- Ülj csak le! Pont kész lett a tojás –
mondtam neki, és elé tettem az egyik tányért, majd a sajátomat megragadva
helyet foglaltam a vele szemközti széken. Csendben fogyasztottuk el a reggelit.
Candice utána lefőzött egy kancsó teát, és amíg én a szobámban öltözködtem,
hallottam, hogy bekapcsolja a tv-t. Éppen csatlakozni akartam hozzá, amikor a
telefonom jelezte, hogy Twitter értesítésem érkezett. Kíváncsian nyúltam a
mobilért – hiszen a kutya sem keresett soha a közösségi oldalakon −, és
olvadozó szívvel vettem tudomásul, hogy Louis bekövetett rajta. Időm sem volt
öröm ujjongani, hiszen fél percre rá egy üzenet is érkezett tőle: „Hazaértünk. Hatra ott leszek érted. Vágd
magad csinibe! ;)”
Azonnal visszaírtam neki, hogy alig
várom az estét, majd boldogan dalolva vetettem le magamat a kanapéra Candice
mellé.
- Mitől dobódtál fel ennyire? – kérdezte
mosolyogva, amint meglátta, milyen jó kedvem lett hirtelen. Vigyorogva bámultam
vissza rá, s közben alig bírtam egy helyben maradni.
- Este randizom – jelentettem ki
repesve, mire kíváncsian felvonta a szemöldökét.
- Ó, mesélj csak! – kérte, mintha csak
régi barátnők lennénk, s őszintén jól esett gyermeteg lelkemnek, hogy ilyennek
látom.
- Első randi lesz – tapsikoltam
izgatottan. – Pedig már ismerem egy ideje a srácot. Hallásból körülbelül öt
éve, de nemrég találkoztunk is egy véletlen folytán – árultam el neki. Nem
akartam előhozakodni Louis nevével, mert egyrészt nem voltam biztos benne, hogy
tudná, kiről van szó, másrészt pedig, ha mégis tudná, akkor bolondnak nézne,
hogy a világ leghíresebb fiúbandájának egyik tagját emlegetem.
- Király! – mosolygott rám Candice, majd
kezével végigsimított a frufruján. – Akkor drukkolok nektek! – kacsintott rám
végül, majd figyelmét újra a tv felé fordította, ahol valamiféle vígjáték ment
éppen. Mivel engem nem nagyon kötött le a film, úgy döntöttem, leugrom kicsit
az edzőterembe, ahová el szoktam járni, amikor csak az időm engedte.
Elővettem egy kisebb sporttáskát, és
beletettem egy üveg vizet, valami edzőcuccot, illetve a mobilomat, amely nélkül
egy lépést sem tettem soha. Candy megígérte, hogy végig itthon lesz, és
megvárja Nadine-t. Már többször hagytuk őt egyedül a lakásban, és eddig nem
volt belőle gond, pláne, hogy Whiskey is vele maradt, úgyhogy valamilyen
szinten nyugodt szívvel hagytam el a házat.
Taxival jutottam el a belvárosi edzőterembe,
ahol a bérletemet felmutatva a recepciós készségesen a kezembe nyomott egy
öltözőkulcsot. A modern berendezésekkel ellátott helyiség majdnem tele volt.
Csupán a futópadnál volt üres hely, így miután átöltöztem, csak oda tudtam
menni. Rövid bemelegítés után kocogtam egy negyed órát, majd gyorsabb tempóra
váltottam, ám amikor láttam, hogy a kézi súlyzók részlege felszabadul, azonnal
lecsaptam a lehetőségre.
Miközben edzettem, körbenéztem a többi
vendégen. Hosszú percekig bámultam az izmos, tökéletesen kidolgozott testű
pasikat, mégis azon kaptam magamat, hogy összehasonlítom őket Louis-val. Egyikük sem ér fel hozzá, gondoltam
magamban. Lehetnek magasabbak, sportosabbak, kék szeműbbek, akkor is úgy érzem,
hiányzik belőlük valami. Valami, ami csak Louis-ban van meg.
A róla való álmodozással gyorsan el is
telt az idő. Már jócskán elmúlt három óra, amikor sikerült újra taxit fognom,
ami hazavitt. Nadine-ről azóta nem érkezett semmi hír, de gondoltam, ha majd
szeretne magáról életjelet adni, úgyis ír egy üzenetet. Candice immáron
felöltözve hevert a kanapén, és egy, a könyvespolcról levett krimit olvasott
éppen.
- Izgalmas? – kérdeztem tőle érdeklődve,
mire összerezzent, és felkapta a fejét. Egészen eddig észre sem vette, hogy
megérkeztem, pedig a bejárati ajtó nyikorgása nem éppen kellemes dallam az
ember fülének.
- Igen, nagyon tetszik! – mosolyodott el
megkönnyebbülten, majd összecsukta a könyvet, az asztalra tette, és várakozó
pillantással mért végig. – Miben mész a randira? – kérdezte aztán.
- Még fogalmam sincs. – Megrántottam a
vállamat, s betipegtem a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak.
Egy alapos mosdás után kivasaltam a
hajamat, készítettem magamnak egy szolid sminket, és a kedvenc parfümömet
magamra fújva léptem ki újra a nappaliba. Candy éppen a konyhában volt, így
először a szobámba mentem, hogy megfelelő ruhát válasszak magamnak az első
hivatalos randinkra Louis Tomlinsonnal. El
sem akarom hinni!
Akár egy félkegyelmű, úgy vigyorogtam,
miközben feltúrtam a szekrényem tartalmát. Szerencsére nem kellett minden
cuccomat kipakolnom, mert az elsők között akadt a kezembe egyik rég nem látott,
elegáns ruhám: élénkpiros, ejtett vállú, a derekán övvel lógó, combközépig érő
ruhaköltemény volt, amelyhez nagyon könnyű volt egy laza, fekete cipőt
kerítenem. Izgatottan öltöztem át, s egy valamivel dekoratívabb táskába tettem
át a mobilomat, a lakáskulcsomat és a pénztárcámat.
Hat előtt tíz perccel mutatkoztam csak
Candice előtt, aki meglepetten mérte végig kikupált külsőmet.
- Ejha! – bólintott elismerően. – Nem
mondták még neked, hogy jó modell lennél? – kérdezte aztán, mire felnevettem.
- Szóval jól leszek így? – haraptam az
ajkamba, hogy valamivel le tudjam vezetni belül kitörni vágyó idegességemet.
Megnyugtatásul csak bólintott egyet, mire hálásan rámosolyogtam, majd miután
megpaskoltam Whiskey fejét, kiindultam a lakásból.
Hat órakor pontban már az épület előtt
álltam. Nyugtalanul markolásztam hosszú szövetkabátom alját, amit magamra
terítettem, mert azért olyan meleg nem volt, hogy egy szál ruhában szobrozzak az
utcán. Görcsösen kapaszkodtam a táskámba, mintha az képes lenne visszarántani a
Földre, ha esetleg idegességemben elájulni készülnék, vagy hasonló idétlen
dolgot tennék, amint meglátom Louis-t.
De a látvány túl gyorsan jött, egy
sötétített üvegű Land Rover képében, amelynek vezetőoldallal szembeni ajtaja
egy pillanat alatt kicsapódott, várva, hogy beüljek a hívogató, fekete
bőrülésre.
Remegő lábakkal indultam meg a járdán, s
majdnem meg is botlottam telitalpú cipőmben, annyira esetlenül éreztem magamat.
Végül csak odaértem az autóhoz, beültem és egy villámgyors mozdulattal csaptam
be magam után az ajtaját.
- Szia, kedves! – Louis lehengerlő
látványára képtelenség lett volna felkészülni. Szimpla csőnadrágot húzott
fekete pólóval. Arcát egy-két napos borosta fedte, tincsei tökéletesen
szétálltak, mégsem keltettek rendezetlen hatást, kék szemeiből pedig csak nagy
nehezen tudtam félrepillantani.
- Szia! – nyögtem ki végre, de olyan
zavarban voltam, hogy nem tudtam, mit kéne most tennem. Csókoljam meg? Vagy
csak puszival köszöntsem? Hiszen a moziban a nyakcsók elég egyértelmű jel volt
mindkettőnk részéről… Legalábbis az enyémről biztosan.
Ám mielőtt tovább agyaltam volna, Louis cselekedett:
áthajolt a kézifék felett, és egyik kezével megemelte az államat, hogy újra a
szemébe nézzek. Jóleső érzés futott végig a gerincemen, miközben ajka lágyan az
enyémhez ért. Rövid pillanat volt, és a szánk éppen csak összeért, amikor
lassan, mosolyogva visszadőlt az ülésbe. Néhány pillanatig még levegőért
kapkodtam, s el sem akartam hinni, ami az imént történt. Amíg ő beindította a
kocsit, én hitetlenkedve tapogattam meg az ajkamat, hátha sikerül felfognom a
dolgot.
- Különleges kérés a hellyel
kapcsolatban? – tudakolta Louis. Hangjára gyorsan visszaejtettem a kezemet az
ölembe, és hirtelen nem is emlékeztem arra, mit kérdezett. – Vagy rám bízod a
döntést? – tette hozzá, szótlanságomat hallva.
- Ilyen állapotban szerintem bárhová
elvihetsz – suttogtam annyira, hogy ő is meghallja. – Basszus, még mindig nem
kapok levegőt miattad! – köszörültem aztán meg a torkomat. Louis felnevetett.
- Szájon át lélegeztetésben profi
vagyok! – jegyezte meg viccesen, mire én is feloldódtam kicsit, és
elmosolyodtam a számomra nem hétköznapi helyzeten.
Az utat odafelé gyakorlatilag végignevettük.
Louis jó kedvében volt, és ennek őszintén örültem, ugyanis amikor
először találkoztam vele személyesen – meg persze azután is néhány alkalommal −,
mindig olyan rosszkedvűnek és levertnek tűnt. Most azonban változni látszott a
helyzet, és én boldogan segédkeztem abban, hogy hosszútávon ez így is
maradhasson.
Nagy meglepetésemre Louis a Blackout
privát parkolójában állt meg. Nem számítottam arra, hogy konkrétan bulizni
visz, de úgy tűnik, tele van meglepetésekkel.
- Emlékszel? Itt találkoztunk először –
nosztalgiázott, nekem pedig majdnem megállt a szívem gyönyörömben. – Nem
akarom, hogy az akkori képem éljen benned. Azért hoztalak ide, hogy újrakezdjük
az ismerkedési fázist, és megláthasd, milyen lehengerlő modorú úriember tudok
lenni, ha éppen nem vagyok részeg – mondta, mire hangosan felnevettem.
- Nagyon eredeti! – mosolyogtam rá, majd
mindketten kiszálltunk a kocsiból.
Louis azonnal elém sietett, hogy
kisegítsen az utastérből. Karját a derekamra tette, szorosan maga mellé húzott,
s így indultunk el a hátsó bejárat felé, ahol kevésbé tűnhettünk fel az itt
bulizó embereknek. Louis megvette a belépőket, de ezalatt sem engedte, hogy
elmozduljak mellőle.
- Nem akarlak kényelmetlen helyzetbe
hozni – súgtam a fülébe, mire a szemembe nézett. Tekintetéből ki tudtam
olvasni, hogy tudja, mire gondolok: ha a szórakozóhelyen bárki felismeri őt, és
képet csinál róla a telefonjával, amint éppen velem enyeleg, azonnal címlapsztori
lenne belőlünk, amit egyikünk sem akart igazán.
Felfogva szavaim értelmét, elengedte a
derekamat, ahol eddig biztonságot adó tenyere pihent. Hálásan pillantottam rá,
majd fejemmel jeleztem, hogy keresnünk kellene egy szabad asztalt. Találtunk is
egyet a szórakozóhely csendesebb termében, az üvegfal túloldalán, ahová már nem
nagyon ért el a disco zene. Louis lopva körülnézett, mielőtt leültünk volna az
egyik sarokba.
- Ha nem bánod, belülre ülnék, úgy
kevesebb az esélye, hogy észrevesznek – mutatott a magas támlájú fotelre, mely
háttal volt az egész helyiségnek, így nem igazán engedte felfedni, ki ül éppen
rajta.
- Természetesen! – bólintottam
készségesen, majd helyet foglaltam a vele szembeni széken. Az asztalunk
kétszemélyes volt, távol esett a többitől, így a nyugalmunkat még a néhány, a
teremben tartózkodó pár sem zavarhatta meg.
- Azóta foglalkoztat egy kérdés, amióta
egymásba botlottunk a mosdó előtt – ragadta magához a szót Louis, amikor már
mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk.
- És pedig? – Kérdőn pillantottam rá,
fejemet pedig kissé oldalra döntöttem, mert kíváncsi lettem mondandójára.
- Honnan tudtátok, hogy akkor este itt
fogok tanyázni? – tette fel végül a kérdést halálosan komoly arckifejezéssel,
de nekem nevethetnékem támadt. Sikerült egy szimpla mosolyba fojtanom jókedvemet,
és úgy felelnem neki:
- Őszintén? Fogalmunk sem volt róla –
ráztam meg a fejemet. – Nadine először a Lion mellett bukkant rád. Azt
gondoltuk, megint ott leszel, ezért először oda mentünk. – Louis figyelmesen az
asztalra könyökölt, úgy hallgatta a beszámolómat. – Mivel híred sem volt,
megnéztünk még egy-két helyet, mire eljutottunk a Blackoutig. Bár akkor úgy
éreztem, valószínűleg nem fogunk már rád találni – vontam meg a vállamat.
- De aztán összefutottunk – viccelődött.
- Úgy van.
- Miért akartatok ennyire megtalálni? –
faggatott tovább, én pedig éreztem, hogy fülig pirulok. Szerencsére a gyér
fények miatt ezt alig lehetett észrevenni – legalábbis ezt reméltem.
- Nadine azért, mert először nem ismert
fel, és emiatt kiakadtam rá, neki pedig lelkifurdalása volt amiatt, hogy nem
szólt rólad hamarabb. Én meg… elég régóta rajongó vagyok – vallottam be, mire
elmosolyodott.
Vidám tekintetét az enyémbe fúrta, s
ezzel egy időben átnyúlt az asztalon, hogy egyik kezét az enyémre tehesse. A
szívverésem abban a pillanatban kétszeresére gyorsult, zavaromat mosollyal
próbáltam leplezni.
- Imádom, hogy mindig fülig ér a szád! –
bókolt a maga módján, vigyorom pedig még szélesebbé nőtte ki magát. – A
keresésem bizonyára sok taxipénzt emészthetett fel, úgyhogy engedd meg, hogy
ital formájában visszafizethessem – kacsintott rám, majd még mindig a kezemet
fogva felállt, s engem is magával húzott.
A hirtelen lendülettől szinte a karjai
közé zuhantam. A magas sarkú miatt csupán pár centi méretkülönbség volt
köztünk, de így is fel kellett rá néznem. Észrevettem, hogy csodaszép, a
beltéri fény miatt még kékebbnek tűnő szemei az ajkaimra tévednek, s azon
hezitál, megcsókoljon-e. Minden porcikámmal arra vágytam, hogy megtegye, ám
tudtam, hogy miattam nem kockáztathat annyit. Még friss lehet a sebe az
Eleanorral való szakítás miatt – noha azóta jó pár hónap eltelt. Éppen ezért
döntöttem úgy, hogy elengedem a kezét, és ellépek mellőle.
Arcán nem látszott csalódottság, talán
számított erre. Ahelyett, hogy tovább ácsorogtunk volna, elindultunk a bárpult
felé, mintha mi sem történt volna, és rendeltünk magunknak egy-egy vodkanarancsot.
- Elnézést, de véletlenül felismertem
magát! – A pultos pasi elénk tolta az italokat, de továbbra sem hagyott magunkra.
Louis-t nézte, ahogyan egy gyönyörű műalkotást szokás a múzeumban. – A
kislányom őrülten imádja a bandát. Esetleg megtenné, hogy aláírja neki ezt a
füzetet? – kérdezte, és a könyöklőre tolt egy kisebb noteszt.
- Ez csak természetes! – Louis bűbájos mosolyt
varázsolt magára, s készséggel írt egy kedves üzenetet a pultos Lucy nevű
kislányának. – Üdvözlöm az ifjú rajongót! – emelte meg felé a poharát, majd az
italba kortyolt. Amíg a férfi hálálkodva zsebre tette a noteszt, én követtem
Lou példáját, és jól meghúztam a vodkanarancsomat.
- Oké. Azt tudjuk, hogy te már mindent
tudsz rólam. – Louis összekulcsolta az ujjait a pult felett, de közben testével
félig felém fordult. – Nekem viszont elég kevés információ van rólad a
birtokomban – célzott ezzel arra, hogy meséljek magamról.
Várakozó mosolyát látva elpirultam.
Idegességemben először megigazítottam a hajamat, s csak utána kezdtem beszélni.
Elárultam neki, hogy nem laktam mindig Londonban: a gyermekkoromat Doncasterben
töltöttem, akárcsak ő. Csupán az érettségi után költöztem fel a nagyvárosba, és
láttam meg Nadine hirdetését, aki társbérlőt keresett. Akkor ismertem meg, és
gyakorlatilag azóta elválaszthatatlan barátnők vagyunk. Rövid élettörténetemet
azzal folytathatnám, hogy gitározni tanulok kiskorom óta, emellett egy olyan
segélyszervezet tagja vagyok, amely a rászorulókon segít – de ezek elég
nyilvánvalóak voltak.
- Szóval mindent egy lapra tettél fel –
vonta le a következtetést a szavaimból.
- Igen. Mindent azokra, akiknek
szükségük van rá – helyeseltem, majd megittam a maradék italomat – beszéd
közben kissé kiszáradt ugyanis a torkom.
- Elképesztő vagy! – Oldalról is láttam,
hogy Louis rám mosolyog, mire a pír újból elöntötte arcomat. – És hihetetlenül
imádnivaló, amikor így elpirulsz – tette hozzá nevetve. Én zavaromban azonnal
lesütöttem a szememet a pultra, de Louis ezt nem hagyta annyiban: felállt,
csuklómnál fogva magával húzott, és átvezetett a másik helyiségbe, ahol a zene
hangosan szólt. A parkett szélére vezetett, kezeimet a vállára helyezte, utána
sajátjával átfogta a derekamat, s az egymást követő dalok ritmusát követve
táncolni kezdtünk.
Kezdetben meg voltam illetődve, amiért
újfent ilyen közel kerültünk egymáshoz – ha arra gondoltam, hogy a keze olykor
végigsimít a hátamon, szinte alig kaptam levegőt. Idővel azonban elengedtem
magamat, s immáron felszabadultabban tomboltam vele az ismerős slágerekre.
A sötétben és a tömegben hála az égnek
nem szúrták ki őt, mert akkor biztos, hogy feltartották volna néhány kép
erejéig. Az idő azonban sajnos így is gyorsan elrepült. Kilenc óra felé
szedelőzködni kezdtünk, s Louis volt olyan kedves, hogy hazáig fuvarozott. A
lakás előtt félreállt a járdán, kisegített a kocsiból, és egészen az ajtóig
kísért.
- Nem szeretnél bejönni? Van egy üveg
nagyon finom borom, amit nem szeretnék egyedül meginni – ajánlottam fel neki.
- Ebben könnyen segíthetek! – nevetett
fel, s belépett utánam az előszobába, ám ahelyett, hogy a nappaliba mentünk
volna, mindketten ledermedtünk meglepettségünkben.
A szoba nagy része fel volt forgatva: a
szekrények fiókjait kihúzták, az ékszeres dobozokat kiürítették, a díszpárnákat
széthajigálták. Halálsápadt arccal meredtem a rendetlenségre, és azt hittem,
valaki betört hozzánk, s amellett, hogy kifosztotta a lakást, még Candice-t is
elrabolhatta. Ám amikor a lány egy jól megrakott táskával a kezében osont ki
sietős tempóban a szobámból, minden világossá vált számomra.
Candice megtorpant, amikor észrevett
minket. A táska kiesett a kezéből, így láthatóvá vált a tartalma, amely a
Nadine-nal közös holmink egy része volt. Nem akartam elhinni, amit láttam. Noha
a lány bűnbánó arccal próbált közelíteni felém, kitettem a kezemet magam elé,
hogy megálljt parancsoljak neki.
- Walsy, én rettenetesen… - kezdett
volna újra a színészkedésbe, de már nem hittem el neki. Egy pillanatra, amíg
nem vett észre minket, láttam az arcán átsuhanni valódi énjének kivetülését: a
szemében rosszindulat és olyan gonoszság csillogott, amelyen már nem lehetett
segíteni. Én mégis megpróbáltam, mert előttünk eljátszotta a szegény, árva
lányt, akit senki sem szánt meg. Mi befogadtuk, ő pedig azzal hálálja meg
mindezt, hogy meglop bennünket, amikor nem vagyunk otthon…
- Tedd le a táskát, és tűnj innen! –
préseltem ki a szavakat összeszorított fogaimon keresztül. – Most! – tettem még
hozzá hangosan, csak a hatás kedvéért. Belülről szétvetett a düh, s a
csalódottság érzésével keveredve egy csapásra elrontotta a hangulatomat.
- De nincs pénzem… - akadékoskodott,
miközben lassan közelebb sétált. A táskát a földön hagyta. Üres markát tartotta
elém, de csak egy megvető pillantást kapott tőlem.
- Ez elég lesz, hogy ma estére meghúzd
magad valahol. – Louis, aki eddig szótlanul figyelt mögülem, most előrelépett,
s néhány papírpénzt nyomott Candice kezébe, aki hálásan pillantott fel rá.
Szemében furcsa felismerés tükröződött, s amikor tekintetét az enyémbe fúrta,
kellemetlen borzongás futott végig a gerincemen.
- Köszönöm, Louis, baby! Még mindig jól
nézel ki. – Szavait a fiúhoz intézte, gonosz vigyorával mégis végig felém
fordulva állt. Arcomra döbbenet ült ki látva, hogy ismeri őt valahonnan - és nem csak úgy, mint egy rajongó, aki most látta életében először.
- Kifelé! – parancsolt rá Louis, mire az
álszent lány peckes léptekkel kisétált a lakásból. Louis megvárta, míg eltűnik
a folyosóról is, majd becsukta az ajtót, és aggódó tekintettel felém fordult: -
Abszurd ezt kérdezni ilyen helyzetben, de minden oké?
- Nem! – vágtam rá azonnal, magamból
kikelve. – Semmi sem oké! – idegesen beletúrtam a hajamba. – A szemem láttára
rabolt ki egy olyan lány, akin segíteni próbáltam, mert naiv módon hagytam
magamat átverni ezzel az „árva vagyok, senki nem segít rajtam” szöveggel. Pedig
ő csak egy hazug drogos, akit nem kellene féltenem semmitől, hiszen láthatóan
bárhol feltalálja magát!
- Kérlek, nyugodj meg! Nem vitt el
semmit, és már nem fog visszajönni – próbált csitítgatni, de amint a kezével
meg akarta érinteni a vállamat, elhúzódtam tőle.
- Honnan ismer téged? – kérdeztem
bosszúsan. A fiú arcára zavar ült ki, de nem válaszolt nekem. – Kérlek, hadd ne
ismételjem meg a kérdést!
- Biztos látott egy újságban, amin
egyszer belőve fetrengett valahol egy sikátorban – vonta meg a vállát, de ettől
csak még idegesebb lettem.
- Louis, azt mondta, még mindig jól nézel ki! – emlékeztettem
őt. – Ti már találkoztatok valahol. Láttam rajta, hogy megismert. – Könyörögve
néztem a szemébe. Még egy nagy csalódást nem bírtam volna elviselni a mai
napon.
- Walsy… Candice és én… - köszörülte meg
a torkát Louis, amikor belátta, hogy ki kell tálalnia arról, amit tud. – Régen
kavartunk, de csak egy rövid ideig. Gondolom, azóta is prosti… - vallotta be,
ám én elképedten a szavába vágtam.
- Prosti? – lepődtem meg, ám valóban:
így minden képkocka összeállt. Az éjszakai kimaradozások, a gyakori „sürgős”
elintéznivalók, a rengeteg hazugság.
- Igen. Nem vagyok rá büszke, mert
akkoriban tényleg csak abból állt az életem, hogy éjszakákba nyúlóan buliztam,
és egy ilyen alkalommal ismertem meg. Füvet vettem tőle, aztán kiderült, hogy mást
is árul, nem csak drogot… - tört rá az őszinteségi roham Louis-ra, mire a
szemem szúrni kezdett, és a sós könnyek lassan végigcsorogtak az arcomon.
- Louis… ne mondj többet! Csak rontasz a
helyzeten – mondtam neki a sírástól el-elcsukló hangon. A könnyektől homályosan
ugyan, de láttam, hogy arca elkeseredettséget és tanácstalanságot tükröz. Nem
tudta, mit csináljon, én viszont éreztem, hogy egy kis egyedüllétre van
szükségem.
Az ajtóhoz sétáltam, lassan kinyitottam
előtte, s ő szavak nélkül is megértette, hogy ideje távoznia.
Ne mááár!!! Walsy ne legyen hülye. Ha most hagyja kisétálni az életéből, annak nem lesz jó vége... Sírja ki magát, nyugodjon le, gondolja át a dolgokat, aztán jöjjenek végre össze.
VálaszTörlésEgyébként klassz lett. :D
Kedves Manó! :)
TörlésKöszönjük a kommentedet, cukorbogár vagy, hogy minden részhez írsz!
Walsy nem hülye, csak képzeld magadat az ő helyébe... nem lehet könnyű neki! :/ De majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok a későbbiekben...
Köszönjük a bókot, örülünk, ha tetszett!
Várunk vissza: Lyanna és Gin
Drága írónők,
VálaszTörlésmiért hagytátok itt abba? Hihetetlen jó rész lett egyébként, de ez a befejezés nagyon felcsigázott.
Az elején vigyorogtam állandóan, mosolyogtam, tapsikoltam, amikor a randi rész volt (ami mellesleg piszok jól sikerült), aztán dühös lettem Candyre, és legszívesebben felpofoztam volna. Annyira éreztem, hogy gáz van vele, de most kibújt a szög a zsákból. Ami pedig az összeveszést illeti.. nagyon sajnálom szegény Walsyt meg hát Louist is, hogy ez történik velük. Ugye kibékülnek?
Egyik legnagyobb fanotok: Bryann
Drága Bryann! :)
TörlésSajnáljuk, de az volt a célunk, hogy kicsit agyaljatok ti is a folytatáson.
Örülök, hogy a randi rész elnyerte a tetszésedet, nem volt könnyű megírni. Ami pedig a fejezet második felét illeti, hát, igen. Az élet tele van csalódásokkal. Az, hogy kibékülnek-e, a jövő zenéje, de ha velünk maradsz, megtudod te is! :)
Nagyon édes vagy, legnagyobb fanunk! <3
Várunk vissza: Lyanna és Gin
Sziasztok! <3
VálaszTörlésMár megint én! :D Remélem, nincs elegetek belőlem.
Fantasztikus, fantasztikus, fantasztikuuuuuuuuuus! Ezzel tudnám jellemezni ezt a részt persze hozzátenném, a végére, hogy: Ne mááár! :(
Candice rohadjon meg ott, ahol van, remélem soha nem tér vissza. Louis kapja be, amiért nem volt őszinte Walsyval. Szegény lány... nagyon maga alatt van, ahogyan Nadine is lehet a Niall-ügy miatt. Remélem, mindketten kibékülnek a hercegekkel, és minden happy lesz <3
Ó, és az a kép Louis-ról... :O Azt a mindenségit! *---* *O*
Puszi: Mira
Kedves Mira!
TörlésEgyáltalán nincs elegünk belőled, sőt! Nagyon örülünk, hogy folyamatosan kommentet írsz nekünk, iszonyat sokat jelent! <3
Candice-ről sokan sejtettétek, hogy valami gond van vele, de remélem, erre azért nem számítottatok. Hát, igen, egyszer fent, egyszer lent, ez Walsynál és Nadine-nál is így van.
Jövőhéten érkezik a folytatás, reméljük, velünk tartasz: Lyanna és Gin
sziasztok!
VálaszTörlésúúúú, nagyon izgi lett, várom a folytatást!!! *-*
all the love xx
Szia, drága! :)
TörlésKöszönjük szépen. Jövőhét pénteken már olvashatod is!
Lyanna és Gin
Ááá, pont itt abbahagyni! :D Nagyon várom a folytatást.:)
VálaszTörlésKedves Lily! :)
TörlésSajnáljuk, de nemsokára érkezik a folytatás, nem kell sokat várni! :)
Na nee!Most miért? Miért itt? Amúgy a részről annyit hogy nagyon tetszett. A randin Louis&Walsy pár olyan cukik voltak! A majdnem rablásról meg annyit, hogy nagyot süllyedt a szememben az a lány. Kihűltem amikor olvastam hogy valójában prosti a csaj. Kérlek, KÉRLEK valaki nyugtasson meg hogy Walsy vissza fogja fogadni Louist és össze jönnek! Ezek után még inkább izgatottan várom a folytatást.
VálaszTörlésUi.: hatalmas nagy virtuális ölelést és BOLDOG KARIT MINDENKINEK!!!😘🎅🎄🎁
Kedves Hayley! :)
TörlésNagyon köszönjük a hozzászólást, tündér vagy! :)
Örülök, hogy tetszett ez a rész, és sajnáljuk, hogy itt kellett abbahagynunk, de megígérjük, hogy nemsokára minden tisztázódik a következő részek érkezésével.
Addig nagy puszit küldünk neked és boldog karácsonyt kívánunk! :*
Lyanna és Gin