Karácsonyi különkiadás: Nadine és Walsy- Last Christmas

Sziasztok, Drágák!

Hálásan köszönjük nektek azt az időt, amit velünk és a történettel töltöttetek! Reméljük, hogy mindenkinek békében, szeretetben és finom ételekben gazdagon telik a karácsony, töltsetek sok időt a szeretteitekkel! :) 

Úgy gondoltuk, egy karácsonyi különkiadással kedveskedünk nektek, ez lenne a mi ajándékunk nektek, kedves Olvasók! <3 

Nadine és Walsy egy évvel korábbi karácsonyát hoztuk el számotokra, ősztintén reméljük, hogy tetszik majd, de várjuk a véleményeteket! Mit gondoltok, hogy alakul majd a lányok idei karácsonya? Jó szórakozást és kellemes karácsonyt! 

/1 évvel korábban

Nadine szemszöge/

Izgatottan készülődtem a karácsonyra, ahogyan mindig. Azt hiszem, ez a legkedvesebb ünnepem, még a szülinapomnál is jobban szerettem mindig is. Persze hó abban az évben sem esett, de ez nem szeghette a kedvem, lassan beletörődtem, hogy az idilli fehér táj csak a filmekben létezik. De legalább a kedvenc karácsonyi dalaim üvöltöttek a laptopomról, így a hangulatom tökéletesen megvolt hó nélkül is az ünnephez.

Walsy már elutazott a családjához reggel, de a kicsi, ám annál intenzívebben illatozó fánk már feldíszítve állt a nappali sarkában – még előző este előpakoltuk az arany és piros gömböket és a fényfüzért, és együtt aggattuk az ágakra nagy nevetések és Whiskey hathatós segédkezése mellett.

Az utolsó adag mézeskalácsot díszítettem, majd dobozba pakoltam az összest. Édesanyám idén engem bízott meg a mézeskalácssütéssel, én pedig szívesen vállaltam a feladatot, tekintve, hogy lelkes szülőm nagyjából öt fogást szokott elkészíteni. Minimum. Ezért örültem, hogy idén végre megkönnyíthetem egy kicsit a dolgát. Ráadásul tudtam, hogy a bátyám úgysem járul hozzá semmivel az ünnephez, csakis becses jelenlétével.

A házi Baileysemet kortyolgatva táncoltam át a szobámba, és felöltöttem egy piros ruhát és szolid, mégis mutatós sminket, hogy azután a nappaliban toporogva várjam Olivert. A szentestét velem és a családommal töltötte, miután degeszre tömte magát ebédidőben a saját családjánál, akikhez én is beköszöntem egy kis sütire. De én valahogy mindig éhes tudtam lenni, főleg karácsonykor, amikor rengeteg finomságtól roskadoztak az asztalok. Vétek lett volna bármit is kihagyni a kínálatból.

Oliver bordó pulcsiban és fekete farmerban a kabátja alatt állított be, én pedig szerelmesen ugrottam a nyakába, hogy jó hosszan elidőzzek az ajkán. Mintha nem három órával korábban találkoztunk volna. A hosszúra nyúlt köszöntés után összefont ujjakkal siettünk le az utcára, Oliver hozta a mézeskalácsot rejtő dobozt, aztán előzékenyen besegített a kocsiba, majd a szüleim külvárosi házához hajtott. Linduska, James nagy becsben tartott verdája már a ház előtt állt, úgyhogy tudtam, hogy a haspók bátyám már odabent zabál, engem meg sem várva.

Mindig élmény volt visszatérni a környékre, ahol felnőttem, így vidáman léptem be a finom illatokat ontó egykori otthonomba, ahol minden lehetséges felületről valamilyen karácsonyra emlékeztető dísz vagy apróság lógott. Anyám sminkben és kiöltözve, maga elé kötött kötényben végezte az utolsó simításokat a konyhában, apám pedig suttyomban a telefonját nyomkodta. James a szaloncukrot legelte a fáról, én pedig felröhögve adtam egy puszit az arcára. Oliver udvariasan felajánlotta anyámnak a segítségét a terítésben, míg én lelkiismeretesen felaggattam a fára az utolsó díszeket.

Mennyei vacsorát költöttünk el, és mint rendesen, James és én maradtunk utoljára az étel elpusztításáért folytatott küzdelemben. Végül szinte megsemmisülve dőltünk hátra, de még így is maradt néhány szelet kósza sült lazac és rántott hús az asztalon.

Az ajándékozás a megszokott kellemes hangulatban telt ezután. Oliver és én könyveket kaptunk a szüleimtől, ahogy mindig. James piát adott a páromnak, nekem pedig könyvutalványt – nem erőltette meg magát, de ez tőle az elvárható. Mindenesetre én maximális boldogságban dédelgettem az ajándékaimat, Oliver pedig máris elmélyülten olvasgatta az egyik kötetet. Tőlünk anyáék mindenféle apróságot, piperecuccot kaptak, James pedig egy szerszámkészletet, amit Oliver választott ki, én ugyanis egyáltalán nem értek ezekhez a dolgokhoz. De James nagyon örült neki, és ez a fő, úgy kezdte szétpakolni az egészet, mint egy kisgyerek. Úgy sejtettem, bérelt helye lesz majd a szerszámkészletnek Linduska csomagtartójában.

Már késő este volt, amikor Oliverrel hazabaktattunk. Egymást ezúttal nem leptük meg, hanem közösen vásároltunk magunknak még korábban: egy párizsi hétvégével ajándékoztuk meg magunkat, amit január végén készültünk eltölteni a francia fővárosban, ahol korábban még egyikünk sem járt. Úgy terveztük tehát, hogy átruccanunk turistáskodni.

Oliver nálam aludt, másnap reggel pedig hazaugrott átöltözni. Ekkor érkezett meg Walsy. A barátnőm pontosan ugyanúgy totyogott be a lakásba, ahogyan én előző este: óvatosan, a hasára szorított kézzel, szuszogva. Nem hiába, ezek az ünnepi zabálások tönkreteszik az embert. Kuncogva öleltük meg egymást az ünnepi potrohunkat összenyomva.

Walsy szemét forgatva, ugyanakkor mégis mosollyal az ajkán ecsetelte a náluk megszokott ünnepi felhajtást, ahogyan én is elmeséltem a saját élményeimet. Azután megajándékoztuk egymást. Barátnőmnek One Direction-ös pizsamát vettem. Igazság szerint az egyik ruhaüzletbe lépve a gyerekosztályon találtam meg, amit kerestem. Még jó, hogy Walsy ilyen vékony! Viszont mekkora lehet az a gyerek, aki olyan magas, mint Walsy?! Mindegy. Az eladó cikizős vigyorát is megérte elviselnem, mert barátnőm lelkesen csillogó szeme és széles vigyora mindenért kárpótolt. Nevetve szorította az arcához a puha anyagot, majd cuppogva imitálta a csókot a kedvenc tagja arca előtt.

Ő könyvvel és egy szép sállal lepett meg, aminek iszonyúan örültem. Könyv és sál, a két kedvenc dolgom, már csak egy bögre tette volna még csodásabbá az ajándékok hadát. Egy ideig elvoltunk az ajándékaink körében, azután befutott Logan, Walsy pasija, na és megérkezett Oliver is. Úgy terveztük, nyakára hágunk a házi Baileysnek, miközben karácsonyi filmeket nézünk. A maratonunk részét képezte a Reszkessetek, betörők első két része – a harmadikat egy emberként utáltuk –, a Grincs, illetve az Igazából szerelem és a Négy karácsony. Előbbit még a fiúk is elviselték valahogy, pedig mindketten imádták hangoztatni, hogy kiütést kapnak a romantikus filmektől. Összebújtunk hát a kanapén, miközben a szüleinktől kapott, ipari mennyiségű kaját csemegéztük, ittunk a Baileyst, amit Walsy és én készítettünk, a karácsonyfa fényeiben gyönyörködtünk, nagyokat nevettünk a filmeken, egyszóval idilli elfoglaltsággal hevertük ki a családi ünneplést.  

*

/1 évvel korábban

Walsy szemszöge/

A karácsony előtti napokban mindig koplalok, mert tudom, hogy anyukám addig nem enged vissza Londonba, míg meg nem kóstolom mind a nyolcvanhárom fogást, amit e neves ünnep alkalmára készíteni szokott. Természetesen, mindez nem volt ellenemre, hiszen a karácsony a ritka alkalmak egyike volt, amikor el tudtam tölteni egy kis időt a családommal.

Egyébként nem sűrűn utazom haza Doncasterbe, pedig sokszor hiányzik az ismerős környék, a sok kedves arc, akiket már gyermekkoromban megszoktam. De más szempontból jobb volt, hogy elköltöztem onnan: anyával eléggé hasonlít a természetünk, és mindketten tudtuk, hogy sokáig nem fértünk volna meg egy fedél alatt.

Karácsonykor azonban feledésbe merültek az ilyen apróságok, és csak az számított, hogy szeretjük egymást. Éppen ezért nagy örömmel vettem ki a részemet én is a házimunkából, illetve a szokásos teendőkben való segédkezésből. Apa felállította a karácsonyfát, és amíg anya a konyhában sürgölődött, Sheilával csodaszépen feldíszítettük azt. Az aranyszínű gömbök és boák remekül visszaadták az ünnep kellemes, szeretetet árasztó hangulatát, és amikor már az ajándékok is alá kerültek, az egész valahogyan tökéletessé vált, akár egy tündérmesében.

Az ebédet a nagyszülők és unokatestvérek, illetve egyéb rokonok társaságában töltöttük el. Hamar népessé vált a régi családi ház, s a gyerekzsivajon kívül karácsonyi énekek dallama visszhangzott a falak között. Sheila kérésére az ajándékozás hamar elkezdődött, így nagy mosollyal az arcán mindenki átadta a másiknak az apró, szívhez szóló kedvességet rejtő, színes dobozokat.

Én mindenkinek valami olyat vettem, aminek, tudtam, biztosan örülni fognak. Így például a szüleimet megleptem egy wellness hétvégével, Sheilának One Directionös ágyneműt adtam – amit aznap este már használatba is vett. Az én ajándékaim nagy része pénzből állt, mert leginkább erre volt a legnagyobb szükségem, többek között azért, hogy fizessem az albérletet. Kaptam azonban ezek mellé néhány ruhát, ékszert és egy One Direction koncertjegyet, aminek talán a leginkább örültem mindközül. Pláne, hogy egy hónap múlvára szólt, így nem kellett sokat várnom rá, hogy életem egyik legboldogabb napját tölthessem el jövő januárban.

Addig azonban hátra volt még egy kis ünneplés, amelyet már Londonban töltöttem el Nadine és a fiúk társaságában. Legjobb barátnőmmel már korábban kidekoráltuk a lakást: a falak mentén végigfuttatott égősorok hangulatos fényt adtak, a szobákban elhelyezett narancsos, illetve fahéjas illatosítók kellemes aromákkal töltötték meg az egész lakást, a feldíszített kis karácsonyfánk pedig teljessé tette számunkra a szeretet ünnepét. De a leginkább csak az számított, hogy együtt vagyunk.

Persze a megszokottá vált ajándékozás így sem maradhatott el. Hogy a már meglévő jókedvemet fokozza, Nad egy One Directionös pizsamával lepett meg.

- De bolond vagy! – mondtam neki nevetve, mire ő mosolyogva átölelt, hogy boldog karácsonyt kívánjon. Én is azonnal átadtam a neki szánt ajándékot, aminek láthatóan örült, hiszen felragyogott az arca a sál és a könyv láttán. Ezekkel nem lehet nála mellélőni, jól tudtam, ugyanakkor nehéz volt olyan művet találni a boltokban, amelyet drága barátnőm még nem olvasott el.

Logantől egy gyönyörű, kövekkel kirakott Swarovski retikült kaptam, cserébe én egy olyan bögrével leptem meg, amelyre az egyik kedvenc közös képünket nyomtattattam rá. Nevetve szorított magához, majd amikor Nadine bejelentette, hogy kezdődik a film maraton, Logan karjaiban helyezkedtem el a kanapén. Élvezetes volt úgy nézni a Reszkessetek betörőket, hogy közben a szerelmem gyengéden simogatta a hajamat, én pedig időnként loptam tőle egy-egy csókot. 

Úgy éreztem, aligha lehettem volna ennél boldogabb. Egy csodás, doncasteri karácsony után a második családommal tölthettem el ezt a számomra oly kellemes ünnepet: Naddal, a fiúkkal – és nem utolsó sorban Whiskeyvel, aki láthatóan szintén élvezte a társaságunkat. Noha ebédnél meggyűlt vele a bajunk - nem is egyszer, amikor megpróbált elcsenni néhány szelet süteményt az asztalról -, estére, teli hassal, már ő is nyugodtan pihegett a kanapé mellett, és még az sem zavarta, amikor Kevin McCallister ordítozva futott le a pincébe a betörők elől.

Természetesen ezért senki nem hibáztatta. Az én kedvemet sem lehetett volna elrontani semmivel. Bátran ki mertem jelenteni, hogy ez volt életem eddigi legjobb karácsonya, ám még korántsem éreztem úgy, hogy vége lenne.

A filmezés után még egyáltalán nem voltunk álmosak, és meglehetősen jókedvűre ittuk magunkat, így társasozni kezdtünk. Azonban nekem hirtelen eszembe jutott valami, így amíg Nadék előkészítették a kártyákat, a szobámba siettem, hogy a mobilomon bejelentkezhessek a twitteremre. Első dolgom volt, hogy nagyon boldog, szeretetben gazdag ünnepeket kívánjak mindenkinek. A második pedig egy külön tweet, amire tudtam, úgysem érkezik majd válasz, de mégis kiírtam minden évben:

„Boldog születésnapot, @Louis_Tomlinson! xoxo”