2015. december 18., péntek

18. Walsy - Rolling in the Deep

Sziasztok, drágaságok!
Az erős, Smeagolos köszöntés után először is szeretnénk egy nagy puszit dobni az új feliratkozóknak, illetve a régieknek is, akik rendszeresen visszatérnek az oldalra. Nagyon jól esik nekünk mindez, nem is beszélve a hozzászólásokról, a pozitív véleményekről, amelyeket kapunk tőletek. Csodálatosak vagytok! <3
Az események felpörögtek, mint olvashattátok nemrég, így nagyon kíváncsiak vagyunk, mit szóltok a mostani fejezethez, amely egy komplett Walsy szemszög. Itt is történik számos dolog, kitudódnak bizonyos eddig nem publikus titkok. A rész végéhez egy nagy tábla csokit javaslok, továbbá azt, hogy ne akarjatok megölni a történtek miatt. Köszönöm előre is! :D
A véleményetekre ezúttal is kíváncsiak vagyunk, szóval kommentre fel! Jó olvasást! :)

***

Nadine nem jött haza éjszaka, ezért egy kicsit aggódtam érte, noha sejtettem, hogy bizonyára Olivernél aludt. Legalábbis ebben reménykedtem, miközben egykedvűen törtem fel a tojásokat a reggeli rántottához.
Candice kivételesen itthon töltötte az éjszakát. Sokszor kimaradozott, de sosem mondta meg, hol aludt – így csak reménykedhettem benne, hogy nem az egyik kórteremben fekszik, ájultan, bedrogozva. Nem támogattam ezt az életmódot, így néhány napja el is beszélgettem vele erről.
- Iszonyúan sajnálom, hogy ennyi kellemetlenséget okozom nektek, de nagyon nehéz lejönni az anyagról. Pedig próbálok! – emlékeztem vissza a szavaira. Ezután megígérte, hogy minden nap eljár majd a detoxba, de legalábbis mindent megtesz azért, hogy újra tiszta legyen. Hinni akartam neki, de tudtam, három év alatt eléggé hozzászokhatott a szervezete, így nagyon nagy akaraterő kellett ahhoz, hogy valóban sikerüljön leszoknia.
- Tudom, és bízom benned, de kérlek, szólj, ha segítségre van szükséged! – válaszoltam akkor neki, amit ő egy hálás öleléssel köszönt meg.
Gondos figyelemmel kevergettem a tűzhelyen melegedő tojást, és amikor már eléggé megsült, elosztottam a tartalmát két tányérba. A reggeli illata nemcsak Whiskeyt, de Candice-t is a konyhába csalta. Mosolyogva, a tőlem kapott egyik köntösben csoszogott át a nappaliból.
- Jó reggelt! – köszöntött álmos hangon. – Segítsek valamit? – kérdezte aztán, de kedvesen leintettem.
- Ülj csak le! Pont kész lett a tojás – mondtam neki, és elé tettem az egyik tányért, majd a sajátomat megragadva helyet foglaltam a vele szemközti széken. Csendben fogyasztottuk el a reggelit. Candice utána lefőzött egy kancsó teát, és amíg én a szobámban öltözködtem, hallottam, hogy bekapcsolja a tv-t. Éppen csatlakozni akartam hozzá, amikor a telefonom jelezte, hogy Twitter értesítésem érkezett. Kíváncsian nyúltam a mobilért – hiszen a kutya sem keresett soha a közösségi oldalakon −, és olvadozó szívvel vettem tudomásul, hogy Louis bekövetett rajta. Időm sem volt öröm ujjongani, hiszen fél percre rá egy üzenet is érkezett tőle: „Hazaértünk. Hatra ott leszek érted. Vágd magad csinibe! ;)”
Azonnal visszaírtam neki, hogy alig várom az estét, majd boldogan dalolva vetettem le magamat a kanapéra Candice mellé.
- Mitől dobódtál fel ennyire? – kérdezte mosolyogva, amint meglátta, milyen jó kedvem lett hirtelen. Vigyorogva bámultam vissza rá, s közben alig bírtam egy helyben maradni.
- Este randizom – jelentettem ki repesve, mire kíváncsian felvonta a szemöldökét.
- Ó, mesélj csak! – kérte, mintha csak régi barátnők lennénk, s őszintén jól esett gyermeteg lelkemnek, hogy ilyennek látom.
- Első randi lesz – tapsikoltam izgatottan. – Pedig már ismerem egy ideje a srácot. Hallásból körülbelül öt éve, de nemrég találkoztunk is egy véletlen folytán – árultam el neki. Nem akartam előhozakodni Louis nevével, mert egyrészt nem voltam biztos benne, hogy tudná, kiről van szó, másrészt pedig, ha mégis tudná, akkor bolondnak nézne, hogy a világ leghíresebb fiúbandájának egyik tagját emlegetem.
- Király! – mosolygott rám Candice, majd kezével végigsimított a frufruján. – Akkor drukkolok nektek! – kacsintott rám végül, majd figyelmét újra a tv felé fordította, ahol valamiféle vígjáték ment éppen. Mivel engem nem nagyon kötött le a film, úgy döntöttem, leugrom kicsit az edzőterembe, ahová el szoktam járni, amikor csak az időm engedte.
Elővettem egy kisebb sporttáskát, és beletettem egy üveg vizet, valami edzőcuccot, illetve a mobilomat, amely nélkül egy lépést sem tettem soha. Candy megígérte, hogy végig itthon lesz, és megvárja Nadine-t. Már többször hagytuk őt egyedül a lakásban, és eddig nem volt belőle gond, pláne, hogy Whiskey is vele maradt, úgyhogy valamilyen szinten nyugodt szívvel hagytam el a házat.
Taxival jutottam el a belvárosi edzőterembe, ahol a bérletemet felmutatva a recepciós készségesen a kezembe nyomott egy öltözőkulcsot. A modern berendezésekkel ellátott helyiség majdnem tele volt. Csupán a futópadnál volt üres hely, így miután átöltöztem, csak oda tudtam menni. Rövid bemelegítés után kocogtam egy negyed órát, majd gyorsabb tempóra váltottam, ám amikor láttam, hogy a kézi súlyzók részlege felszabadul, azonnal lecsaptam a lehetőségre.
Miközben edzettem, körbenéztem a többi vendégen. Hosszú percekig bámultam az izmos, tökéletesen kidolgozott testű pasikat, mégis azon kaptam magamat, hogy összehasonlítom őket Louis-val. Egyikük sem ér fel hozzá, gondoltam magamban. Lehetnek magasabbak, sportosabbak, kék szeműbbek, akkor is úgy érzem, hiányzik belőlük valami. Valami, ami csak Louis-ban van meg.
A róla való álmodozással gyorsan el is telt az idő. Már jócskán elmúlt három óra, amikor sikerült újra taxit fognom, ami hazavitt. Nadine-ről azóta nem érkezett semmi hír, de gondoltam, ha majd szeretne magáról életjelet adni, úgyis ír egy üzenetet. Candice immáron felöltözve hevert a kanapén, és egy, a könyvespolcról levett krimit olvasott éppen.
- Izgalmas? – kérdeztem tőle érdeklődve, mire összerezzent, és felkapta a fejét. Egészen eddig észre sem vette, hogy megérkeztem, pedig a bejárati ajtó nyikorgása nem éppen kellemes dallam az ember fülének.
- Igen, nagyon tetszik! – mosolyodott el megkönnyebbülten, majd összecsukta a könyvet, az asztalra tette, és várakozó pillantással mért végig. – Miben mész a randira? – kérdezte aztán.
- Még fogalmam sincs. – Megrántottam a vállamat, s betipegtem a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak.
Egy alapos mosdás után kivasaltam a hajamat, készítettem magamnak egy szolid sminket, és a kedvenc parfümömet magamra fújva léptem ki újra a nappaliba. Candy éppen a konyhában volt, így először a szobámba mentem, hogy megfelelő ruhát válasszak magamnak az első hivatalos randinkra Louis Tomlinsonnal. El sem akarom hinni!
Akár egy félkegyelmű, úgy vigyorogtam, miközben feltúrtam a szekrényem tartalmát. Szerencsére nem kellett minden cuccomat kipakolnom, mert az elsők között akadt a kezembe egyik rég nem látott, elegáns ruhám: élénkpiros, ejtett vállú, a derekán övvel lógó, combközépig érő ruhaköltemény volt, amelyhez nagyon könnyű volt egy laza, fekete cipőt kerítenem. Izgatottan öltöztem át, s egy valamivel dekoratívabb táskába tettem át a mobilomat, a lakáskulcsomat és a pénztárcámat.
Hat előtt tíz perccel mutatkoztam csak Candice előtt, aki meglepetten mérte végig kikupált külsőmet.
- Ejha! – bólintott elismerően. – Nem mondták még neked, hogy jó modell lennél? – kérdezte aztán, mire felnevettem.
- Szóval jól leszek így? – haraptam az ajkamba, hogy valamivel le tudjam vezetni belül kitörni vágyó idegességemet. Megnyugtatásul csak bólintott egyet, mire hálásan rámosolyogtam, majd miután megpaskoltam Whiskey fejét, kiindultam a lakásból.
Hat órakor pontban már az épület előtt álltam. Nyugtalanul markolásztam hosszú szövetkabátom alját, amit magamra terítettem, mert azért olyan meleg nem volt, hogy egy szál ruhában szobrozzak az utcán. Görcsösen kapaszkodtam a táskámba, mintha az képes lenne visszarántani a Földre, ha esetleg idegességemben elájulni készülnék, vagy hasonló idétlen dolgot tennék, amint meglátom Louis-t.
De a látvány túl gyorsan jött, egy sötétített üvegű Land Rover képében, amelynek vezetőoldallal szembeni ajtaja egy pillanat alatt kicsapódott, várva, hogy beüljek a hívogató, fekete bőrülésre.
Remegő lábakkal indultam meg a járdán, s majdnem meg is botlottam telitalpú cipőmben, annyira esetlenül éreztem magamat. Végül csak odaértem az autóhoz, beültem és egy villámgyors mozdulattal csaptam be magam után az ajtaját.
- Szia, kedves! – Louis lehengerlő látványára képtelenség lett volna felkészülni. Szimpla csőnadrágot húzott fekete pólóval. Arcát egy-két napos borosta fedte, tincsei tökéletesen szétálltak, mégsem keltettek rendezetlen hatást, kék szemeiből pedig csak nagy nehezen tudtam félrepillantani. 
- Szia! – nyögtem ki végre, de olyan zavarban voltam, hogy nem tudtam, mit kéne most tennem. Csókoljam meg? Vagy csak puszival köszöntsem? Hiszen a moziban a nyakcsók elég egyértelmű jel volt mindkettőnk részéről… Legalábbis az enyémről biztosan.
Ám mielőtt tovább agyaltam volna, Louis cselekedett: áthajolt a kézifék felett, és egyik kezével megemelte az államat, hogy újra a szemébe nézzek. Jóleső érzés futott végig a gerincemen, miközben ajka lágyan az enyémhez ért. Rövid pillanat volt, és a szánk éppen csak összeért, amikor lassan, mosolyogva visszadőlt az ülésbe. Néhány pillanatig még levegőért kapkodtam, s el sem akartam hinni, ami az imént történt. Amíg ő beindította a kocsit, én hitetlenkedve tapogattam meg az ajkamat, hátha sikerül felfognom a dolgot.
- Különleges kérés a hellyel kapcsolatban? – tudakolta Louis. Hangjára gyorsan visszaejtettem a kezemet az ölembe, és hirtelen nem is emlékeztem arra, mit kérdezett. – Vagy rám bízod a döntést? – tette hozzá, szótlanságomat hallva.
- Ilyen állapotban szerintem bárhová elvihetsz – suttogtam annyira, hogy ő is meghallja. – Basszus, még mindig nem kapok levegőt miattad! – köszörültem aztán meg a torkomat. Louis felnevetett.
- Szájon át lélegeztetésben profi vagyok! – jegyezte meg viccesen, mire én is feloldódtam kicsit, és elmosolyodtam a számomra nem hétköznapi helyzeten.
Az utat odafelé gyakorlatilag végignevettük. Louis jó kedvében volt, és ennek őszintén örültem, ugyanis amikor először találkoztam vele személyesen – meg persze azután is néhány alkalommal −, mindig olyan rosszkedvűnek és levertnek tűnt. Most azonban változni látszott a helyzet, és én boldogan segédkeztem abban, hogy hosszútávon ez így is maradhasson.
Nagy meglepetésemre Louis a Blackout privát parkolójában állt meg. Nem számítottam arra, hogy konkrétan bulizni visz, de úgy tűnik, tele van meglepetésekkel.
- Emlékszel? Itt találkoztunk először – nosztalgiázott, nekem pedig majdnem megállt a szívem gyönyörömben. – Nem akarom, hogy az akkori képem éljen benned. Azért hoztalak ide, hogy újrakezdjük az ismerkedési fázist, és megláthasd, milyen lehengerlő modorú úriember tudok lenni, ha éppen nem vagyok részeg – mondta, mire hangosan felnevettem.
- Nagyon eredeti! – mosolyogtam rá, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból.
Louis azonnal elém sietett, hogy kisegítsen az utastérből. Karját a derekamra tette, szorosan maga mellé húzott, s így indultunk el a hátsó bejárat felé, ahol kevésbé tűnhettünk fel az itt bulizó embereknek. Louis megvette a belépőket, de ezalatt sem engedte, hogy elmozduljak mellőle.
- Nem akarlak kényelmetlen helyzetbe hozni – súgtam a fülébe, mire a szemembe nézett. Tekintetéből ki tudtam olvasni, hogy tudja, mire gondolok: ha a szórakozóhelyen bárki felismeri őt, és képet csinál róla a telefonjával, amint éppen velem enyeleg, azonnal címlapsztori lenne belőlünk, amit egyikünk sem akart igazán.
Felfogva szavaim értelmét, elengedte a derekamat, ahol eddig biztonságot adó tenyere pihent. Hálásan pillantottam rá, majd fejemmel jeleztem, hogy keresnünk kellene egy szabad asztalt. Találtunk is egyet a szórakozóhely csendesebb termében, az üvegfal túloldalán, ahová már nem nagyon ért el a disco zene. Louis lopva körülnézett, mielőtt leültünk volna az egyik sarokba.
- Ha nem bánod, belülre ülnék, úgy kevesebb az esélye, hogy észrevesznek – mutatott a magas támlájú fotelre, mely háttal volt az egész helyiségnek, így nem igazán engedte felfedni, ki ül éppen rajta.
- Természetesen! – bólintottam készségesen, majd helyet foglaltam a vele szembeni széken. Az asztalunk kétszemélyes volt, távol esett a többitől, így a nyugalmunkat még a néhány, a teremben tartózkodó pár sem zavarhatta meg.
- Azóta foglalkoztat egy kérdés, amióta egymásba botlottunk a mosdó előtt – ragadta magához a szót Louis, amikor már mindketten kényelmesen elhelyezkedtünk.
- És pedig? – Kérdőn pillantottam rá, fejemet pedig kissé oldalra döntöttem, mert kíváncsi lettem mondandójára.
- Honnan tudtátok, hogy akkor este itt fogok tanyázni? – tette fel végül a kérdést halálosan komoly arckifejezéssel, de nekem nevethetnékem támadt. Sikerült egy szimpla mosolyba fojtanom jókedvemet, és úgy felelnem neki:
- Őszintén? Fogalmunk sem volt róla – ráztam meg a fejemet. – Nadine először a Lion mellett bukkant rád. Azt gondoltuk, megint ott leszel, ezért először oda mentünk. – Louis figyelmesen az asztalra könyökölt, úgy hallgatta a beszámolómat. – Mivel híred sem volt, megnéztünk még egy-két helyet, mire eljutottunk a Blackoutig. Bár akkor úgy éreztem, valószínűleg nem fogunk már rád találni – vontam meg a vállamat.
- De aztán összefutottunk – viccelődött.
- Úgy van.
- Miért akartatok ennyire megtalálni? – faggatott tovább, én pedig éreztem, hogy fülig pirulok. Szerencsére a gyér fények miatt ezt alig lehetett észrevenni – legalábbis ezt reméltem.
- Nadine azért, mert először nem ismert fel, és emiatt kiakadtam rá, neki pedig lelkifurdalása volt amiatt, hogy nem szólt rólad hamarabb. Én meg… elég régóta rajongó vagyok – vallottam be, mire elmosolyodott.
Vidám tekintetét az enyémbe fúrta, s ezzel egy időben átnyúlt az asztalon, hogy egyik kezét az enyémre tehesse. A szívverésem abban a pillanatban kétszeresére gyorsult, zavaromat mosollyal próbáltam leplezni.
- Imádom, hogy mindig fülig ér a szád! – bókolt a maga módján, vigyorom pedig még szélesebbé nőtte ki magát. – A keresésem bizonyára sok taxipénzt emészthetett fel, úgyhogy engedd meg, hogy ital formájában visszafizethessem – kacsintott rám, majd még mindig a kezemet fogva felállt, s engem is magával húzott.
A hirtelen lendülettől szinte a karjai közé zuhantam. A magas sarkú miatt csupán pár centi méretkülönbség volt köztünk, de így is fel kellett rá néznem. Észrevettem, hogy csodaszép, a beltéri fény miatt még kékebbnek tűnő szemei az ajkaimra tévednek, s azon hezitál, megcsókoljon-e. Minden porcikámmal arra vágytam, hogy megtegye, ám tudtam, hogy miattam nem kockáztathat annyit. Még friss lehet a sebe az Eleanorral való szakítás miatt – noha azóta jó pár hónap eltelt. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy elengedem a kezét, és ellépek mellőle.
Arcán nem látszott csalódottság, talán számított erre. Ahelyett, hogy tovább ácsorogtunk volna, elindultunk a bárpult felé, mintha mi sem történt volna, és rendeltünk magunknak egy-egy vodkanarancsot.
- Elnézést, de véletlenül felismertem magát! – A pultos pasi elénk tolta az italokat, de továbbra sem hagyott magunkra. Louis-t nézte, ahogyan egy gyönyörű műalkotást szokás a múzeumban. – A kislányom őrülten imádja a bandát. Esetleg megtenné, hogy aláírja neki ezt a füzetet? – kérdezte, és a könyöklőre tolt egy kisebb noteszt.
- Ez csak természetes! – Louis bűbájos mosolyt varázsolt magára, s készséggel írt egy kedves üzenetet a pultos Lucy nevű kislányának. – Üdvözlöm az ifjú rajongót! – emelte meg felé a poharát, majd az italba kortyolt. Amíg a férfi hálálkodva zsebre tette a noteszt, én követtem Lou példáját, és jól meghúztam a vodkanarancsomat.
- Oké. Azt tudjuk, hogy te már mindent tudsz rólam. – Louis összekulcsolta az ujjait a pult felett, de közben testével félig felém fordult. – Nekem viszont elég kevés információ van rólad a birtokomban – célzott ezzel arra, hogy meséljek magamról.
Várakozó mosolyát látva elpirultam. Idegességemben először megigazítottam a hajamat, s csak utána kezdtem beszélni. Elárultam neki, hogy nem laktam mindig Londonban: a gyermekkoromat Doncasterben töltöttem, akárcsak ő. Csupán az érettségi után költöztem fel a nagyvárosba, és láttam meg Nadine hirdetését, aki társbérlőt keresett. Akkor ismertem meg, és gyakorlatilag azóta elválaszthatatlan barátnők vagyunk. Rövid élettörténetemet azzal folytathatnám, hogy gitározni tanulok kiskorom óta, emellett egy olyan segélyszervezet tagja vagyok, amely a rászorulókon segít – de ezek elég nyilvánvalóak voltak.
- Szóval mindent egy lapra tettél fel – vonta le a következtetést a szavaimból.
- Igen. Mindent azokra, akiknek szükségük van rá – helyeseltem, majd megittam a maradék italomat – beszéd közben kissé kiszáradt ugyanis a torkom.
- Elképesztő vagy! – Oldalról is láttam, hogy Louis rám mosolyog, mire a pír újból elöntötte arcomat. – És hihetetlenül imádnivaló, amikor így elpirulsz – tette hozzá nevetve. Én zavaromban azonnal lesütöttem a szememet a pultra, de Louis ezt nem hagyta annyiban: felállt, csuklómnál fogva magával húzott, és átvezetett a másik helyiségbe, ahol a zene hangosan szólt. A parkett szélére vezetett, kezeimet a vállára helyezte, utána sajátjával átfogta a derekamat, s az egymást követő dalok ritmusát követve táncolni kezdtünk.
Kezdetben meg voltam illetődve, amiért újfent ilyen közel kerültünk egymáshoz – ha arra gondoltam, hogy a keze olykor végigsimít a hátamon, szinte alig kaptam levegőt. Idővel azonban elengedtem magamat, s immáron felszabadultabban tomboltam vele az ismerős slágerekre.
A sötétben és a tömegben hála az égnek nem szúrták ki őt, mert akkor biztos, hogy feltartották volna néhány kép erejéig. Az idő azonban sajnos így is gyorsan elrepült. Kilenc óra felé szedelőzködni kezdtünk, s Louis volt olyan kedves, hogy hazáig fuvarozott. A lakás előtt félreállt a járdán, kisegített a kocsiból, és egészen az ajtóig kísért.
- Nem szeretnél bejönni? Van egy üveg nagyon finom borom, amit nem szeretnék egyedül meginni – ajánlottam fel neki.
- Ebben könnyen segíthetek! – nevetett fel, s belépett utánam az előszobába, ám ahelyett, hogy a nappaliba mentünk volna, mindketten ledermedtünk meglepettségünkben.
A szoba nagy része fel volt forgatva: a szekrények fiókjait kihúzták, az ékszeres dobozokat kiürítették, a díszpárnákat széthajigálták. Halálsápadt arccal meredtem a rendetlenségre, és azt hittem, valaki betört hozzánk, s amellett, hogy kifosztotta a lakást, még Candice-t is elrabolhatta. Ám amikor a lány egy jól megrakott táskával a kezében osont ki sietős tempóban a szobámból, minden világossá vált számomra.
Candice megtorpant, amikor észrevett minket. A táska kiesett a kezéből, így láthatóvá vált a tartalma, amely a Nadine-nal közös holmink egy része volt. Nem akartam elhinni, amit láttam. Noha a lány bűnbánó arccal próbált közelíteni felém, kitettem a kezemet magam elé, hogy megálljt parancsoljak neki.
- Walsy, én rettenetesen… - kezdett volna újra a színészkedésbe, de már nem hittem el neki. Egy pillanatra, amíg nem vett észre minket, láttam az arcán átsuhanni valódi énjének kivetülését: a szemében rosszindulat és olyan gonoszság csillogott, amelyen már nem lehetett segíteni. Én mégis megpróbáltam, mert előttünk eljátszotta a szegény, árva lányt, akit senki sem szánt meg. Mi befogadtuk, ő pedig azzal hálálja meg mindezt, hogy meglop bennünket, amikor nem vagyunk otthon…
- Tedd le a táskát, és tűnj innen! – préseltem ki a szavakat összeszorított fogaimon keresztül. – Most! – tettem még hozzá hangosan, csak a hatás kedvéért. Belülről szétvetett a düh, s a csalódottság érzésével keveredve egy csapásra elrontotta a hangulatomat.
- De nincs pénzem… - akadékoskodott, miközben lassan közelebb sétált. A táskát a földön hagyta. Üres markát tartotta elém, de csak egy megvető pillantást kapott tőlem.
- Ez elég lesz, hogy ma estére meghúzd magad valahol. – Louis, aki eddig szótlanul figyelt mögülem, most előrelépett, s néhány papírpénzt nyomott Candice kezébe, aki hálásan pillantott fel rá. Szemében furcsa felismerés tükröződött, s amikor tekintetét az enyémbe fúrta, kellemetlen borzongás futott végig a gerincemen.
- Köszönöm, Louis, baby! Még mindig jól nézel ki. – Szavait a fiúhoz intézte, gonosz vigyorával mégis végig felém fordulva állt. Arcomra döbbenet ült ki látva, hogy ismeri őt valahonnan - és nem csak úgy, mint egy rajongó, aki most látta életében először. 
- Kifelé! – parancsolt rá Louis, mire az álszent lány peckes léptekkel kisétált a lakásból. Louis megvárta, míg eltűnik a folyosóról is, majd becsukta az ajtót, és aggódó tekintettel felém fordult: - Abszurd ezt kérdezni ilyen helyzetben, de minden oké?
- Nem! – vágtam rá azonnal, magamból kikelve. – Semmi sem oké! – idegesen beletúrtam a hajamba. – A szemem láttára rabolt ki egy olyan lány, akin segíteni próbáltam, mert naiv módon hagytam magamat átverni ezzel az „árva vagyok, senki nem segít rajtam” szöveggel. Pedig ő csak egy hazug drogos, akit nem kellene féltenem semmitől, hiszen láthatóan bárhol feltalálja magát!
- Kérlek, nyugodj meg! Nem vitt el semmit, és már nem fog visszajönni – próbált csitítgatni, de amint a kezével meg akarta érinteni a vállamat, elhúzódtam tőle.
- Honnan ismer téged? – kérdeztem bosszúsan. A fiú arcára zavar ült ki, de nem válaszolt nekem. – Kérlek, hadd ne ismételjem meg a kérdést!
- Biztos látott egy újságban, amin egyszer belőve fetrengett valahol egy sikátorban – vonta meg a vállát, de ettől csak még idegesebb lettem.
- Louis, azt mondta, még mindig jól nézel ki! – emlékeztettem őt. – Ti már találkoztatok valahol. Láttam rajta, hogy megismert. – Könyörögve néztem a szemébe. Még egy nagy csalódást nem bírtam volna elviselni a mai napon.
- Walsy… Candice és én… - köszörülte meg a torkát Louis, amikor belátta, hogy ki kell tálalnia arról, amit tud. – Régen kavartunk, de csak egy rövid ideig. Gondolom, azóta is prosti… - vallotta be, ám én elképedten a szavába vágtam.
- Prosti? – lepődtem meg, ám valóban: így minden képkocka összeállt. Az éjszakai kimaradozások, a gyakori „sürgős” elintéznivalók, a rengeteg hazugság.
- Igen. Nem vagyok rá büszke, mert akkoriban tényleg csak abból állt az életem, hogy éjszakákba nyúlóan buliztam, és egy ilyen alkalommal ismertem meg. Füvet vettem tőle, aztán kiderült, hogy mást is árul, nem csak drogot… - tört rá az őszinteségi roham Louis-ra, mire a szemem szúrni kezdett, és a sós könnyek lassan végigcsorogtak az arcomon.
- Louis… ne mondj többet! Csak rontasz a helyzeten – mondtam neki a sírástól el-elcsukló hangon. A könnyektől homályosan ugyan, de láttam, hogy arca elkeseredettséget és tanácstalanságot tükröz. Nem tudta, mit csináljon, én viszont éreztem, hogy egy kis egyedüllétre van szükségem.
Az ajtóhoz sétáltam, lassan kinyitottam előtte, s ő szavak nélkül is megértette, hogy ideje távoznia.

12 megjegyzés:

  1. Ne mááár!!! Walsy ne legyen hülye. Ha most hagyja kisétálni az életéből, annak nem lesz jó vége... Sírja ki magát, nyugodjon le, gondolja át a dolgokat, aztán jöjjenek végre össze.
    Egyébként klassz lett. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Manó! :)
      Köszönjük a kommentedet, cukorbogár vagy, hogy minden részhez írsz!
      Walsy nem hülye, csak képzeld magadat az ő helyébe... nem lehet könnyű neki! :/ De majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok a későbbiekben...
      Köszönjük a bókot, örülünk, ha tetszett!
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  2. Drága írónők,
    miért hagytátok itt abba? Hihetetlen jó rész lett egyébként, de ez a befejezés nagyon felcsigázott.
    Az elején vigyorogtam állandóan, mosolyogtam, tapsikoltam, amikor a randi rész volt (ami mellesleg piszok jól sikerült), aztán dühös lettem Candyre, és legszívesebben felpofoztam volna. Annyira éreztem, hogy gáz van vele, de most kibújt a szög a zsákból. Ami pedig az összeveszést illeti.. nagyon sajnálom szegény Walsyt meg hát Louist is, hogy ez történik velük. Ugye kibékülnek?
    Egyik legnagyobb fanotok: Bryann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bryann! :)
      Sajnáljuk, de az volt a célunk, hogy kicsit agyaljatok ti is a folytatáson.
      Örülök, hogy a randi rész elnyerte a tetszésedet, nem volt könnyű megírni. Ami pedig a fejezet második felét illeti, hát, igen. Az élet tele van csalódásokkal. Az, hogy kibékülnek-e, a jövő zenéje, de ha velünk maradsz, megtudod te is! :)
      Nagyon édes vagy, legnagyobb fanunk! <3
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  3. Sziasztok! <3
    Már megint én! :D Remélem, nincs elegetek belőlem.
    Fantasztikus, fantasztikus, fantasztikuuuuuuuuuus! Ezzel tudnám jellemezni ezt a részt persze hozzátenném, a végére, hogy: Ne mááár! :(
    Candice rohadjon meg ott, ahol van, remélem soha nem tér vissza. Louis kapja be, amiért nem volt őszinte Walsyval. Szegény lány... nagyon maga alatt van, ahogyan Nadine is lehet a Niall-ügy miatt. Remélem, mindketten kibékülnek a hercegekkel, és minden happy lesz <3
    Ó, és az a kép Louis-ról... :O Azt a mindenségit! *---* *O*
    Puszi: Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mira!
      Egyáltalán nincs elegünk belőled, sőt! Nagyon örülünk, hogy folyamatosan kommentet írsz nekünk, iszonyat sokat jelent! <3
      Candice-ről sokan sejtettétek, hogy valami gond van vele, de remélem, erre azért nem számítottatok. Hát, igen, egyszer fent, egyszer lent, ez Walsynál és Nadine-nál is így van.
      Jövőhéten érkezik a folytatás, reméljük, velünk tartasz: Lyanna és Gin

      Törlés
  4. sziasztok!
    úúúú, nagyon izgi lett, várom a folytatást!!! *-*
    all the love xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága! :)
      Köszönjük szépen. Jövőhét pénteken már olvashatod is!
      Lyanna és Gin

      Törlés
  5. Ááá, pont itt abbahagyni! :D Nagyon várom a folytatást.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lily! :)
      Sajnáljuk, de nemsokára érkezik a folytatás, nem kell sokat várni! :)

      Törlés
  6. Na nee!Most miért? Miért itt? Amúgy a részről annyit hogy nagyon tetszett. A randin Louis&Walsy pár olyan cukik voltak! A majdnem rablásról meg annyit, hogy nagyot süllyedt a szememben az a lány. Kihűltem amikor olvastam hogy valójában prosti a csaj. Kérlek, KÉRLEK valaki nyugtasson meg hogy Walsy vissza fogja fogadni Louist és össze jönnek! Ezek után még inkább izgatottan várom a folytatást.
    Ui.: hatalmas nagy virtuális ölelést és BOLDOG KARIT MINDENKINEK!!!😘🎅🎄🎁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hayley! :)
      Nagyon köszönjük a hozzászólást, tündér vagy! :)
      Örülök, hogy tetszett ez a rész, és sajnáljuk, hogy itt kellett abbahagynunk, de megígérjük, hogy nemsokára minden tisztázódik a következő részek érkezésével.
      Addig nagy puszit küldünk neked és boldog karácsonyt kívánunk! :*
      Lyanna és Gin

      Törlés