Sziasztok!
Ahogy ígértük, itt az újabb különkiadás - ezúttal Niall szemszögéből. Hihetetlen, hogy már 51-en vagytok, rettentő hálásak vagyunk nektek, és nagyon boldogok vagyunk, hogy ilyen sokan szeretitek a történetet.
Roppantul kíváncsiak vagyunk, hogy tetszett nektek Niall szemszöge, mi a véleményetek róla? Ne fogjátok vissza magatokat! :)
Imádunk titeket, jó szórakozást!
Alig
észrevehető mozdulattal húztam össze magamon a kabátomat. Egyik kezemmel megigazítottam
a fejemen pihenő golfsapkámat, és igyekeztem minél jobban a homlokomra húzni.
Ugyan az egyik testőröm egy méterre lemaradva tőlem követett, mégis meg akartam
tenni mindent annak érdekében, hogy ne ismerjenek fel a rajongók. Máskor nagyon
szívélyesen el tudtam velük beszélgetni, egy közös kép sem jelentett akadályt,
de most siettem – nem értem rá velük foglalkozni.
Szinte
nesztelen léptekkel fordultam be a Grosvenor Streeten. Az utca végén lévő
Starbucks logója már messziről látszott, és pechemre úgy tűnt, elég forgalmas
hellyé vált ezekben a délelőtti órákban.
Csak nem tartanak majd
fel, gondoltam magamban. Persze már hozzászoktam, hogy
bárhová megyek, tini lányok tömkelege követi minden léptemet. Különösebben nem
zavart, mert többnyire kedvesek voltak, és jól esett az irántuk feltüntetett
szeretetük, ám időnként túl messzire is el tudtak menni, bár ez ritkábban
fordult csak elő.
Majdnem
elértem a kávézót. Mielőtt bementem volna az ajtó, hátrafordultam, és intettem
a testőrnek, hogy legyen résen, biztos, ami biztos. Jól is tettem, ugyanis alig
értem el a pulthoz, amikor tipikus lányos visongásokra lettem figyelmes.
-
Két tejeskávét, legyen szíves! – adtam le a rendelésemet a kiszolgáló srácnak,
aki szintén felismert, de csak mosolyogva bólintott, majd végezte is a dolgát.
Bizonyára tudta, hogy lesz így is elég bajom a mögöttem tolongó fanokkal.
Lassan
megfordultam, s megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy Jon biztosítja a kellő
távolságot köztem és a lányok között. Legalább nyolc rajongó gyűlt körénk. A
nagy részük a szája elé kapta a kezét, vagy éppen sírva fakadt örömében, a
maradék pedig csak szótlanul, tágra nyílt szemmel meredt rám. Tipikus reakciók,
bár be kellett vallanom, ennyi év után is jól estek. Sosem gondoltam volna,
hogy valaha ilyen hatással leszek egy
lányra is. Hát még ennyire!
-
Sziasztok! – köszöntem nekik, elővéve leglazább mosolyomat. Egyikük sem tűnt
túl vadócnak, így reméltem, hogy egy-egy közös kép után az utamra engednek
majd. Szerencsére így is történt, és miután Jon lőtt rólunk egy csoportképet a
kávézó közepén, először visongva megölelgettek engem, majd távoztak a
Starbucksból – bár ez utóbbi igen nehezükre esett, amennyire láttam rajtuk.
-
Hé, velem is készítesz egy közös képet? – hallottam egy női hangot a bejárat
felől. Mikor odanéztem, megkönnyebbült mosoly ült ki az arcomra.
-
Holly, szia! – üdvözöltem az előttem álló régi ismerőst. Bár vajon mennyire
lehet a régi ismerős szóval helyettesíteni az exbarátnőt?
-
Niall, de örülök! – tárta szét a karjait, mire elé léptem, és szorosan
átöleltem. Jó ideje nem találkoztunk már, de azóta nem változott túl sokat. A
haja ugyanolyan szőke maradt, bár kicsit talán világosabb lett, állandóan
ragyogó mosolya is kiült az arcára, amit egykoron úgy szerettem benne.
-
Én is! Már megrendeltem a kávédat – mutattam a pultra, ahol már két
papírpohárba téve gőzölögtek a forró italok.
-
Tündér vagy! – nevetett fel Holly, majd amíg én fizettem, helyet keresett
magunknak egy kevésbé szembetűnő asztalnál. – Mi járatban errefelé? Azt hittem,
már sosem jössz Londonba! – kezdett bele a beszélgetésbe, s közben eligazította
magán enyhén kivágott, fekete felsőjét. Ami a dekoltázsát illette, nem sokat
hagyott a fantáziára…
-
A srácokkal lazítunk kicsit a gyors hajrá előtt, aztán egy rövid időre kivonjuk
magunkat a forgalomból – magyaráztam neki, felpillantva zöld szemeibe, melyek
most meglepettséget tükröztek.
-
Visszavonultok? – ámult el teljesen, de én azonnal megráztam a fejemet.
-
Nem. Pihenőre megyünk.
Lehet,
hogy mégsem volt olyan jó ötlet ez a találkozás vele? Mondjuk, ő ragaszkodott
hozzá. Ha pedig úgyis itt vagyok, Londonba, miért ne bólintottam volna rá?
Az
igazat megvallva, a múlton és a zenén kívül nem akadt túlságosan sok közös
témánk, így finoman ugyan, de hamarosan közöltem vele, hogy ideje lenne mennem.
-
Kár! De majd hívsz? Itt az új számom! – nyújtott át egy kis cetlit az asztal
fölött, miközben ezer wattos mosollyal arcán rám pillantott.
-
Hogyne! – hazudtam. Valójában nem volt sok kedvem ahhoz, hogy újra lássam őt. A
mostani beszélgetésünk alatt is csak azt bizonyította, hogy már nem egy érdekes
személyiség, vagy legalábbis, nekem nem tűnt annak. Bár benne van a pakliban,
hogy jómagam is sokat változtam. Mindenesetre, nem firtattam a további okokat –
elköszöntem Hollytól, s Jonnal az oldalamon kisiettem a kávézóból.
-
Hívd a kocsit! – motyogtam neki, mire bólintott, elővette a telefonját, s ez
azt eredményezte, hogy egy fél percen belül leparkolt előttünk a járdára egy
sötétített ablaküvegű kisbusz. Villámsebességgel pattantunk be, mielőtt bárki
kiszúrhatott volna minket.
-
A szállodába? – kérdezte a sofőr, miközben elindult.
-
Igen.
Viszonylag
hamar visszaértünk az ideiglenes lakóhelyünkül szolgáló hotelba. Jon
segítségével észrevétlenül bejutottam az épületbe, s elkérve a szobakulcsomat a
recepcióról, egyenesen a lifthez mentem, amely a legfelső szintre vitt.
Éppen
csak kiléptem a felvonóból, amikor majdnem beleütköztem egy felém siető, maga
elé bambuló lányba. Azonnal félreálltam, hogy utat engedjek neki, s ő látva
maga előtt a mozgást, feleszmélt kábultságából.
-
Ó, bocsi! – kért elnézést zavart mosolyra húzva enyhén telt ajkait. Nem volt
kimondottan szép lány, de dekoratív annál inkább. Azt pedig, hogy a
felismerésem láttán nem tört ki belőle a visongás, arra alapoztam, bizonyára
Louis ideiglenes „testi támasza” lehetett.
-
Semmi gond! – vigyorogtam vissza rá, utána tovább indultam. Ám mielőtt a
szobámba mentem volna, bekopogtam Tommo ajtaján. Fél percet sem kellett várnom,
már nyílt is az ajtaja:
-
Azt ne mondd, hogy itt hagytál valamit, mert akkor… Ó, helló, Niall! – amint
észrevett, rögtön elmosolyodott.
-
Mást vártál? – kérdeztem tőle nevetve, mire kitárta előttem a szobaajtót, hogy
menjek beljebb.
-
Egy hosszabb hajú, csinosabb lábú szöszire számítottam, de bevallom, örülök,
hogy te jöttél helyette. – Sietve magára kapott egy pulóvert, és az előszobai
tükörhöz lépett, hogy megigazítsa szerteszét álló haját. Igen, pontosan így néz
ki valaki, aki most kelt ki az ágyból egy alapos hancúrozás után.
-
A többiek? – érdeklődtem tőle, figyelmen kívül hagyva iménti beszólását.
-
Liam Sophiával, Harry pedig már Bennél van – válaszolta, de közben egyszer se
vette volna le a szemét tükörképéről.
-
Mi mikor indulunk? – kérdeztem, s közben levetettem magamat az egyik fotelba.
-
Ötletem sincs – vonta meg a vállát. – Egy óra múlva? Majd bekopogok, ha kész
vagyok! – ajánlotta, én pedig bólintva álltam fel ismét.
-
Jó, de nem muszáj ám kopognod. Én nem bújtatok szőke csinibabákat a
lakosztályomba, mint egyesek! – grimaszoltam neki, mire elvigyorodott, és
felmutatta nekem a középső ujját.
Nevetve
léptem ki az ajtaján, s mentem át a szemben lévő szobába, mely kizárólag az
enyém volt. Valójában meg is látszott: gumicukros zacskók, golflabdák, üres
üdítősüvegek hevertek a padlón mindenfelé. Ezt
ráérek később eltakarítani, gondoltam. Most amúgy sem lenne időm rá.
Első
dolgom a fürdőszobába vezetett, ahol a kabin alá állva vettem egy forró és
alapos zuhanyt. Teljesen felfrissülve léptem ki onnan, s a szekrényből kikapva
a legfelül lévő ruhákat, felöltöztem. Nem fordítottam túl nagy gondot erre az
esti buliba készülésre, mert nem láttam értelmét. A lazaság híve voltam, ami az
öltözködést illette.
-
Kész vagy, haver? – lépett be Lou az ajtómon, s látva teljes „harci
szerelésemet”, elégedetten bólintott. – Akkor nyomás bulizni! – vigyorodott el
totál lelkesen, majd elindult kifelé a folyosóra, én pedig követtem.
Lou
mellett slattyogtam le a kocsihoz, miközben elmajszoltam egy csokit. Louis
hitetlenkedve röhögött rajtam, én pedig értetlenül meredtem rá.
-
Most mi van? Éhes vagyok!
Louis
a fejét rázva vihogott, aztán már ott is álltunk a kocsi mellett. Liam ült a
volán mögött, mellette a barátnője, én pedig rájuk mosolyogtam, bár kissé
szomorkásan. Vágytam volna már én is arra, hogy ott legyen velem egy lány, aki
úgy szeret, ahogy vagyok, akivel megoszthatom a csokimat, mert nem kényeskedik
és nyavalyog, hogy mi van, ha elhízik, aki legalább olyan hangosan nevet, mint
én... Persze jelentkezők biztosan akadtak volna, hogy túl távolra ne gondoljak,
ott volt például Holly, de nem vagyok a felmelegített kapcsolatok híve. És
különben is… Mintha egy idegennel beszélgettem volna. Valaki újra vágytam. De
így, hogy az egész világ ismert, a nagy része pedig vagy bálványozott, vagy ki
nem állhatott, nem volt túlságosan egyszerű.
Nagyot
sóhajtottam, és elhessegettem inkább ezeket a gondolatokat. Gyorsan betömtem a
csoki maradékát, mert Liam ki nem állhatta, ha az autójában eszem, aztán bepattantam
hátra. Liam hátrafordulva Louis-ra és rám vigyorgott.
-
Ott lesz a buliban Nadine és Walsy –
mindössze ennyit mondott, aztán már indított is.
-
Ja, az a két csaj, akik megmentették
Louis seggét? – kérdeztem közömbösen, de nagyon is jól emlékeztem rájuk. Főleg
Nadine-ra.
Eleve
tiszteletreméltónak tartottam, hogy nem dobta fel Louis-t már az első
alkalommal a médiánál, és furcsa módon nagyon tetszett, hogy fogalma sem volt
róla először, hogy kit talált meg. Sem ő, sem Walsy nem viselkedett velünk
őrült rajongó módjára, és ez imponált. És hát mi tagadás, nagyon jót
beszélgettünk Nadine-nal, és ahogy lerendezte Lou-t, akivel mi nem bírtunk
mostanában… De persze nincsen abban semmi, ha jól eldumálok egy csajjal.
Louis-ra vigyorogtam.
-
Marha vicces! – húzta a száját, én pedig
jól kiröhögtem, de csak azért, hogy eltereljem a figyelmet saját magamról.
Észrevettem,
hogy Liam a visszapillantóból figyel minket vigyorogva, mire beintettem neki,
ezen pedig mindannyian felröhögtünk.
Ben
házába érve egyből bevonultam a konyhába – az a csoki nem volt elég semmire –,
és örömmel láttam, hogy egy csomó szendvics vár a vendégekre, elsősorban
nyilván rám. Be is burkoltam kettőt a sonkásak közül, és máris jobban éreztem
magam, de egy kicsit ideges voltam, nem is értettem, miért. Lehúztam egy
felest, pedig nem igazán díjaztam az alkohollal történő feszültségoldást. De
most bejött.
Még
nagyban nyammogtam, amikor megjelent Nadine, én pedig éreztem, hogy megremeg a
gyomrom. De tutira a feles miatt. Fülig ért a szája, én pedig önkéntelenül
visszamosolyogtam, valahogy mindig, amikor megláttam, jókedvem lett, és rajta
is azt láttam, hogy rögtön felvidul, amikor meglát. Nagyon csinos volt a kék
ruhájában, én pedig önkéntelenül a mellére lestem, aztán elvörösödve korholtam
magam, amiért ilyen bunkó vagyok, de hát kellemes volt a látvány finoman
szólva, vonzotta a tekintetem a formája és a mérete, és azzal nyugtattam magam,
hogyha észre is vette a szemem kalandozását, akkor remélhetőleg csak bóknak
veszi majd a dolgot.
Kellemesen
éreztem magam a társaságában, megnevettettem, de ő is engem. Egészen másképp
viszonyultam a bulihoz. Hamarosan csatlakoztunk a többiekhez, és ahogy az a
Bennél tartott házibulikon lenni szokott, fogyott a pia rendesen. Én sem fogtam
vissza magam, de nem rúgtam be, csak jókedvűre és felszabadultra ittam magam.
Általában csak Liam, Louis és Harry társaságában tudok teljesen önmagam lenni,
egyébként kedves és vicces vagyok ugyan mindenkivel, de én is érzem magam körül
a falat, amit nem könnyű lebontani. Az alkohol ebben viszont segít. Még
táncoltunk is, és jót mosolyogtam Nadine-on, aki azt állította, hogy nem tud
táncolni, de valójában nagyon is jól mutatott közben. Az igazi bénaság én
voltam.
Kicsit
elálmosodtam a piától, úgyhogy ledőltem Ben egyik kanapéjára, és felbontottam
egy zacskó chipset. Amikor Nadine felbukkant valahonnan, mosolyogva hívtam, az
alkohol tényleg felszabadított, mert egyáltalán nem bántam, hogy épp ő talált
meg, sőt. Együtt faltuk a chipset nagy egyetértésben, és megleptem saját magam
is. Utáltam, ha valaki beleevett az én kajámba, és ahogy megtudtam, Nadine is ugyanígy
volt vele, de valahogy egymással szívesen megosztottuk.
Nem
tudom, mi ütött belém, de nemsokára már Nadine combján feküdtem. Legutóbb kb.
ötévesen hajtottam így az anyukám ölébe a fejem, úgyhogy szokatlan volt a
dolog, de nagyon jó, vágytam már az efféle gyengédségre. Nem tudtam, hogy vajon
ez Nadine-ból mit vált ki, de abban a pillanatban túl önző voltam, hogy ezzel
törődjek. Locsogtam mindenféléről, ő pedig elkezdte simogatni a hajam. Ha az
ölében feküdni jó volt, ez valami mesésnek bizonyult. Csak most, amikor
megkaptam, jöttem rá, hogy mennyire hiányzott a gyengédség és a törődés, amit
csak egy nő adhat meg. Lehunytam a szemem, és halkan felsóhajtottam. Annyira jó
volt, hogy észre sem vettem, hogy elbóbiskoltam.
Mikor
órákkal később felriadtam, már hajnalodott, a nappali félhomályában láttam a
káosz körvonalait. Ahogy magamra eszméltem, észrevettem, hogy Nadine combján
pihenek még mindig, és átölelve tartom a derekát, mintha valami plüssmaciját
szorongató gyerek lennék. De egy gyereknek biztos nem ilyen szűkös a nadrágja…
Elpirultam,
és hirtelen irtó kellemetlenül éreztem magam. Mi van, ha Nadine felriadt az
éjjel, és észrevette, hogy hozzábújok? Mi van, ha a gatyám állapotát is látta?
Égő füllel eresztettem el a derekát, és meglepett, milyen kelletlenséget
keltett bennem, hogy elhúzódtam. Ahogy felálltam a kanapéról, Nadine nagyot
sóhajtva feküdt el a fekhely teljes hosszában, és összegömbölyödött.
Önkéntelenül elmosolyodtam, azután odalopóztam a nappali egyik szekrényéhez,
úgy rémlett, Ben ott tartja a pokrócokat, és nem is kellett csalódnom.
Előhúztam egyet, aztán óvatosan Nadine-ra terítettem. Persze épp ekkor
nyújtotta ki a lábát, ami így előbukkant a pokróc alól. Felsóhajtottam, aztán
úgy döntöttem, leveszem a cipőjét. Lassan húztam le a lábfejéről, és
elmosolyodtam. Hogy lehet valakinek ilyen apró lába? Mint egy babának. És mégis
hogy lehet ilyen cipőben létezni? Ezeken morfondíroztam, miközben megszemléltem
a kicsi magassarkút, aztán letettem a kanapé elé mindkettőt. Utána eligazgattam
a pokrócot Nadine-on, hogy a lábfejét is befedje.
Elnéztem
az arcát egy ideig, láttam, ahogy telt ajka halvány mosolyba fut. Vajon miről
álmodhatott? Elmosolyodtam, már emeltem a kezem, hogy az egyik vörös tincsét
félretűrjem, ami az arcába hullott, de aztán észbe kaptam, és inkább
kiviharzottam a konyhába, és lefojtsam valami kajával a furcsa érzéseimet.
Drága Írónők!
VálaszTörlésFantasztikus lett ez a Niall szemszög.Azt hiszem kezd beleszeretni Nadine-ba.Olyan kis cuki.Nagyon várom már a pénteket,ezzel együtt az új részt! :)
További szép szünetet!
xx Meli
Drága Meli!
TörlésNagyon boldogok vagyunk, ha tetszett ez a szemszög, bevallom, mindketten nagyon izgultunk, hogy hogyan sikerül majd :)
Nos, hogy Niall mit is érez pontosan, idővel majd kiderül :)
Jó pihenést a szünet hátralévő napjaira, puszil:
Gin és Lyanna
Sziasztok!
VálaszTörlésNekem nagyon tetszett ez rész! Olyan kis cukin írtátok le benne Niallt, hogy szinte kedvem támadt jól megölelgetni!
Remélem hamarosan felenged majd Naddel szemben, olyan kis cukik lennének együtt :D
Na most megyek és követem Niall példáját és veszek egy nagy, forróvizes zuhanyt :D
Ölellek titeket és csak így tovább!
Raqu
Drága Raqu!
TörlésKöszönjük a dicséreted, örülünk, hogy tetszett ez a rész. Nekünk is kedvünk támadt jóóól megölelgetni,főleg nekem :D
Hajrá, a forró vizes zuhany és a kaja mindig jó dolog :)
Ölelünk és várunk vissza:
Gin és Lyanna
Sziasztok!
VálaszTörlésIsmèt egy remek rèsz, az imàdnivalò Niall szemszögèből. Remek lett, bàr Louis ès az a csaj...gondok vannak itt :(
Csak ìgy tovàbb, màr alig vàrom a következő rèszt! :) :)
Drága Zita!
TörlésKöszönjük, hogy írtál, nagyon örülünk, ha tetszett ez a rész, mi is imádjuk Niallt :) Nos igen, Louis-val még akadnak gondok, de ígérjük, nem marad mindig ilyen ;)
Pénteken jön a következő rész! :)
Puszil:
Gin és Lyanna
Drága írónők!
VálaszTörlésRöstellem, hogy csak most írok, de nem volt időm elolvasni eddig a különkiadást. Most viszont megtettem, és nem csalódtam. Eszméletlen egy rész lett *-* <3 <3
Niall kis édes, imádom, hogy folyton eszik, aztán agyal Nadine-on!! :'DDD
Jó volt az ő szemszögéből is olvasni, mert legalább megtudtuk, hogy az ő kicsi fejecskéjében mi zajlik. Egyébként meg, istenien csináljátok, a kedvenc blogom vagytok: mindig meg tudtok lepni, ráadásul úgy írtok, hogy nem csak a lányok szemszögéből, de különkiadásokkal is érkeztek.
Csak így tovább! Sasha
Drága Sasha!
TörlésUgyan, sose röstelld, mi köszönjük, hogy mindig ilyen lelkesen írsz nekünk, ez nagyon sokat jelent!
Örülünk, ha tetszett ez a szemszög!
Az, hogy a kedvenc blogod vagyunk, külön hatalmas öröm, igazán hálásak vagyunk érte, és reméljük, így is marad ez <3
Puszilunk:
Gin és Lyanna