2015. október 30., péntek

11. Walsy - Meghalok, hogyha rám nézel

Sziasztok!
Úristen, alig hisszük el, hogy már 51-en vannak, akik rendszeresen olvassák a blogot! Elmondhatatlanul hálásak vagyunk érte, szóval nagyon köszönjük nektek. Az oldalmegtekintések száma is meghaladta már a 10.000 kattintást, úgyhogy ezért is óriási ölelés jár nektek.
70 feliratkozónál megint tervezünk egy különkiadást, de ezúttal Harry szemszögéből. Aki szeretné olvasni, iratkozzon fel, és mi igyekszünk a legjobbat kihozni majd magunkból! ;)
A mostani rész egy komplett Walsy-fejezet, amelyben Louis és Harry is szerepelnek, emellett pedig megismerhetünk egy új szereplőt, akiről eddig talán szó sem esett. Izgatottan várom, mit gondoltok erről a részről. Minden hozzászólásnak örülünk, szóval, ne tartsátok magatokban a véleményeteket! :) Jó olvasást!

***

Nadine a csodálatosan finom mirelit ebédünk után – remélem, itt érződött az irónia – elhúzott itthonról azzal az indokkal, hogy közös tanuló délutánon vesz részt néhány szaktársával, mert a nyakukon vannak a vizsgák. Valójában azonban csak kettesben akart minket hagyni Logannel, hogy megpróbáljuk rendezni az ügyeinket.
Kettő óra felé be is futott a barátom. Kinyitottam neki az ajtót, és szótlanul beinvitáltam. Nem tudtam, hogy kellene vele viselkednem, hiszen amikor utoljára beszéltünk személyesen, szinte martuk egymást bántóbbnál bántóbb szavakkal. A telefonálás közben viszont kiderült, hogy a másik nélkül nem sokáig bírjuk.
- Ülj csak le! – böktem a kanapéra egyik kezemmel, miközben beljebb sétáltunk. Ám mielőtt helyet foglalhatott volna az egyik díszpárnán, Whiskey robogott be ugatva a szobába. Amint meglátta Logant, abbahagyta ugyan a vakkantgatások fenyegető sorozatát, de egy morgást még így is megeresztett vicsorgó fogai közül. – Whiskey! Menj a helyedre! – szóltam rá erélyesen, mire megadóan rám emelte nagy, barna szemeit, és kullogva visszament a konyhába.
- Ez mi volt? – értetlenkedett Logan, miközben helyet foglaltam mellette a garnitúrán.
- Úgy tűnik, két év után sem szokta meg a jelenlétedet – vontam meg a vállamat. – Tudod, hogy bizalmatlan az emberekkel – emlékeztettem, ugyanis a kutyát négy éve, kölyökként én találtam meg az utcán, a londoni ítéletidő kellős közepén. Nyüszítve keresett akkor menedéket valahol egy árokban, és én a suliból hazafelé tartva rátaláltam. Magamhoz vettem, hazavittem, és a szüleimnek köszönhetően megtarthattam. Egy évvel később pedig, amikor Naddal összeköltöztünk, őt is magammal hoztam, hisz már annyira hozzám nőtt. Nagyon nehezen barátkozott más emberekkel rajtam kívül, de Nadine-t szerencsére hamar a szívébe zárta. Talán az volt az oka, hogy lány, ugyanis a férfiakat különös elfogultsággal ugatta meg időnként.
- Igen, persze – húzta el telt ajkait Logan, majd a tárgyra tért: - Figyelj, tényleg ne haragudj! Én vagyok a hülye, amiért olyan csúnyán ott hagytalak. Irtó nagy bunkóság volt tőlem – nézett maga elé szomorú szemekkel.
- Valóban – bólintottam ajkamba harapva. – De nem csak te tehetsz róla. Egy vitához két ember szükséges – mondtam el véleményemet.
- Lehet, de inkább felejtsük el! – ajánlotta, s ezért hálás voltam neki. Én sem akartam tovább hánytorgatni a múltban történteket.
- Oké.
- Walsy? – kék szemeit a szőnyegről rám emelte. – Nagyon gyors lépés lenne, ha most megcsókolnálak? – kérdezte olyan édes hangon, hogy azt hittem, menten elolvadok. Nem akartam azonban, hogy elbízza magát. Nem fogom megkönnyíteni a dolgát.
- Azt hiszem, egy kicsit – mondtam sajnálkozva, ő pedig bólintva egyetértett velem.
- Tudom, bocsi, csak már hiányoztál – magyarázta zavarában, én pedig elmosolyodtam, s adtam egy gyengéd puszit az arcára.
- Te is nekem – vallottam be, mire reménykedve mosolyra húzta ajkait. – Úgyhogy töltsük együtt ezt a napot! – javasoltam, ő pedig készségesen belement ajánlatomba.
Először egy vígjátékot, a Nagyfiúkat néztük meg dvd-n. Már vagy ezerszer láttuk együtt, de nem tudtuk megunni. Adam Sandler mindig nagyot alkot! Eközben jó adag pattogatott kukorica és chips fogyott el, megspékelve egy kis kólával.
Filmezés után levittük sétálni Whiskeyt a parkba, hogy a szokásos napi távot lefuthassa, miközben itt-ott lepisil néhány bokrot és tűzcsapot. Mi ezalatt megittunk egy adag jégkását, és élveztük a Nap halványan perzselő sugarait, mely néhol áthatolt a sűrű felhők zugain.
- Holnap ráérsz? – kérdezte Logan, miközben befordultunk egy színes fákkal teli, igen szépen karbantartott parkba.
- Sajnos nem, már elígérkeztem valakiknek – ráztam meg a fejemet.
- Kiknek? – faggatott tovább kíváncsian, én pedig elnevettem magamat. Azt mégsem mondhattam, hogy a One Direction két énekesével fogok focizni egy műfüves pályán, hiszen valószínű hitetlenkedve kiröhögne, és még a dokihoz is elküldene, hogy megbizonyosodjon róla, valóban nem vagyok normális.
- Két barátomnak – feleltem egyszerűen, s nem is kérdezgetett erről tovább.
- Kár, lett volna egy kis szabadidőm! – sajnálkozott, miközben óvatosan a kezem felé nyúlt séta közben. Lassan megérintett, és összekulcsolta ujjainkat.
- És másik nap nincsen? – pillantottam fel rá reménykedve, ám ő a fejét rázta.
- Tudod, a vizsgák miatt még másfél hétig nem nagyon fogok tudni elszabadulni – mondta. – Esetleg a hétvégén elmehetnénk valahová, de előbb nem lesz időm – ajánlotta fel, így „mit volt mit tenni” alapon, rábólintottam.
- Rendben.
A beszélgetést követően még kicsit lézengtünk a zöld füves területen, majd hazaindultunk. Whiskey kifáradva rávetette magát a vizes tálkájára, mi pedig leültünk a konyhaasztalhoz teázni. Jóformán estig beszélgettünk, nevetgéltünk, tervezgettük, mit fogunk csinálni a hétvégén, amikor Nad hazaállított.
- Bocsi, azt hittem, már egyedül vagy! – szabadkozott, amint meglátott minket. Könyveit sóhajtva ledobta a kanapéra, s nem törődött vele, hogy egyik a földre esett. Mohóságtól csillogó szemekkel jött be a konyhába, hogy feltúrja a hűtő tartalmát.
- Lassan már úgyis menni készültem – állt fel Logan, a teásbögréjét pedig mosolyogva az asztal egyik sarkára tette.  – Kiengedsz, borsó? – pillantott felém, mire én is feltápászkodtam, és a nappalin át követtem őt az előszobáig. Ott erősen a karjaiba zárt, ami váratlanul ért, de meglehetősen jól esett. Fejemet a mellkasába fúrtam, s mélyen beszívtam finom szappanillatát.
- Jó éjt, Logan! – húzódtam aztán el tőle, s apró csókot adtam ajkaira, melyek eztán mosolyra húzódtak.
- Aludj jól, borsó! – ezzel el is búcsúztunk egymástól.
Éppen vissza akartam menni Nadhoz a konyhába, hogy beszámoljak neki a délutánomról, amikor a mobilom megcsörrent, és felhangzott a One Direction egyik jól ismert dala, a Midnight Memories. Kíváncsian halásztam elő a készüléket a zsebemből, és széles mosoly ült ki arcomra, amikor megláttam, hogy anya hív.
- Szia! – köszöntem neki izgatottan, elvégre már napok óta nem is beszéltünk egymással.
- Szia, kicsim! – hangja vidáman csengett, aminek kifejezetten örültem. Ez ugyanis azt jelentette, kipihent, és nem stresszel annyit az új munkája miatt. Nemrég áthelyezték egy irodaházba a város másik végén, és ő eléggé tartott attól, hogy az új főnöke hogyan viszonyul majd hozzá. Azonban kiderült, sokkal jobb fej, mint gondolta volna. – Mesélj, hogy vagy?
- Most már remekül – huppantam le beszéd közben a kanapéra, mire Nadine könyvei közül még egy leesett a földre. – Na és ti hogy vagytok? – kérdeztem kíváncsian.
- Úgy néz ki, fizetésemelést kapok, úgyhogy szuperül, köszönöm – újságolta el. – Apád elutazott pár napra vidékre egy barátja ötvenedik születésnapjára. Két napig tartó banzáj lesz – mesélte, mire elnevettem magamat.
- Már tudom, kitől örököltem a bulizási vágyaimat!
- Hé, anyád is tud ám szórakozni, ha akar! – védte meg magát. – Ami azt illeti, fogok is, éppen ezért hívtalak fel – tette hozzá, mire érdeklődve feljebb tornáztam magam ültemben.
- Miről lenne szó? – kérdeztem.
- A nagynénédnek megint új pasija van, és szeretné bemutatni őt a családnak jövő héten, a hétvégén egy ebéd mellett – árulta el. – Már megígértem, hogy elmegyek, de Sheilát nem hagyhatom egyedül, tudnál rá vigyázni addig? – hangja reménykedő volt, én viszont elszörnyedve nyögtem fel a hír hallatán.
- Pont a hétvégén? Muszáj? Már van programom! – próbáltam vele megértetni, de hajthatatlan volt. Végül addig könyörgött, míg bele nem mentem abba, hogy vasárnap kora reggel áthozza a húgomat.
- Mi van a hétvégével? – Nad lépett a nappaliba aggodalmas tekintettel, miközben egy rántott húst rágcsált nagy izgatottan.
- Bébiszittert fogok játszani – közöltem vele unottan, és felvettem a szőnyegen heverő tankönyveket, hogy a többihez rakjam őket. Nem szerettem a rendetlenséget.
- Az imádnivaló húgoddal töltöd majd a napot? – kérdezte némileg megkönnyebbülve, s még egy hatalmas vigyort is megeresztett magának.
- Vele, Harryvel és Louis-val – helyesbítettem, mire felnevetett.
- Nem hiszem, hogy ez akadály lenne nekik. Szeretik a gyerekeket – vonta meg a vállát hanyag módon, én azonban nem tudtam le ennyivel a dolgot.
A nagy napig minden egyes éjjel forgolódtam mérgemben. Nap közben a feszültséget igyekeztem egy kis gitározással és kardió edzéssel oldani, hátha segítenek. Hát, többé-kevésbé így is történt.
Vasárnap reggel kissé kialvatlanul ébredtem. Egy erős „muszáj” kávé legurítása után felöltöztem valami sportos cuccba, és nekiálltam reggelit készíteni. Nad nem sokkal utánam kelt, mert ő is kora délelőttre beszélte meg a golfozást Liamékkel. Így miután megtömtük a bendőnket rántottával, ő elment készülődni, én pedig fogadtam a drága húgomat anyámmal karöltve.
- Köszi, kicsim, nagyon hálás vagyok! Este jövök érte – ígérte, majd gyors csókot adott a homlokomra, és hosszú, barna hajzuhatagával együtt kislisszolt a lakásból, maga után hagyva isteni parfümjének illatát.
- Éhes vagyok! – közölte nyafogva Sheila, mire készítettem neki egy rántottás szendvicset a megmaradt tojásból.
- Tessék, út közben megeszed! – nyújtottam át neki, és már kaptam is magamhoz hátizsákomat. Mielőtt kiléptünk a házból, a tükör előtt sietve lófarokba kötöttem hullámos hajamat, hogy később ne zavarjon focizás közben.
- Hova megyünk? – kérdezte a húgom, s angyalinak tűnő arcocskáját felém fordította, mikor már a taxiban ültünk. Szép kislány volt – nem hiába, az én húgom – barna, őzike szemekkel, fehér, porcelánnak tűnő bőrrel, derékig érő egyenes, gesztenyebarna hajjal. Egyszóval, nagyon hasonlított rám, de csak külsőleg. Aranyos álarca mögött ugyanis egy makacs, akaratos, mások felett rendelkező valaki volt. Abban bíztam, ezt idővel kinövi. Elvégre, a remény hal meg utoljára, nem?
- Focizni pár barátommal – válaszoltam neki, s ő nem rajongott annyira az ötletért, mint én.
- De az gusztustalan férfi sport, és apa szerint csak azok csinálják, akik kevés munkával akarnak sok pénzt keresni. – Hát, igen. Kissé nyers és szókimondó modora van, mint drága édesapámnak, aki még a legrosszabb helyzetekben is rá tud tenni egy lapáttal.
- Egy alkalom miatt szerintem nem fogsz belehalni – nyugtattam meg, s közben izgatottan vettem tudomásul, hogy a zárt pálya elé gördült a taxi. Kifizettem a fuvart, és Sheilát kézen fogva sétáltunk a kovácsoltvas kapu elé, ahol a fiúkkal megbeszéltem a találkozót. Még nem voltak itt, de az igazat megvallva, én jöttem korábban. Túlságosan izgultam, ezért láttam jobbnak előbb kész lenni.
- Sheila, tegyél meg egy szívességet, és ha meglátod a barátaimat, ne sikíts fel hangosan! – kértem őt nagyon határozottan, mire szemöldökét ráncolva felnézett rám.
- Ne aggódj, nem fogok örömtáncot járni, csak mert együtt lehetek a kockafejű haverjaiddal egy teljes napig, akiknek ráadásul még ízlésük sincs a sport terén – közölte, majd csípőre tette a kezeit, hogy hatásosabbnak tűnjön mondanivalója. Én azonban csak mosolyogtam, hiszen tudtam, mennyire nagy rajongója a bandának, és ha meglátja majd a fiúkat, totálisan kész lesz.
Így is történet. Amikor a srácok kapucnival a fejükön kipattantak egy fekete, elsötétített üvegű kocsiból, Sheila tátott szájjal megragadta a csuklómat.
- Nézd, kik jönnek ott! – teljesen sokkba került, a végén még azt hittem el fog ájulni, pláne, mikor látta, hogy a két énekes felénk közeledik.
- Szia, Walsy! Ki a kis pöttöm? – Harry mosolyogva guggolt le a húgom elé, akinek ledermedt állapota csak egy pillanatig tartott. Utána összeszedte magát, és csillogó szemekkel, boldog vigyorral arcán meredt a fürtösre.
- A leendő feleséged – felelte szemrebbenés nélkül Sheila, mire mind felnevettünk.
- Srácok, ő a húgom, Sheila, és sajnos nem tudtam megúszni, hogy vigyáznom kelljen rá! – mutattam be nekik a nálam tíz évvel fiatalabb testvéremet.
- Nem baj, így is jól fogunk mulatni. Sőt! – mosolygott rám Harry, miközben felállt.
Louis végig szótlan volt, s ugyan neki sem volt ellenére Sheila társasága, láttam rajta, hogy a velem való szemkontaktust kissé kerüli. Bár az okát nem igazán tudtam, de eldöntöttem, hogy beszélni fogok vele, ha lesz rá megfelelő alkalom.
A fiúk beszéltek a biztonsági őrökkel, akik a műfüves pálya épségére vigyáztak. Mivel a srácok gyakran jártak ide, és a mai napot is előre lebeszélték, gond nélkül beengedtek minket a hatalmas területre. Ráadásul az volt a jó benne, hogy négyünkön kívül más nem tartózkodott itt, ezért a fiúk is eltölthettek egy nyugodt napot anélkül, hogy a rajongók zaklatnák őket.
- Hozok egy labdát, mindjárt jövök! – ajánlotta fel Harry, ám mielőtt elindulhatott volna, Sheila utána sietett.
- Veled megyek! – jelentette ki, mire a srác szája mosolyra húzódott.
Így hát kettesben hagytak minket Lou-val, aki addig körbejáratta a tekintetét a hatalmas pályán. Kissé kínosnak éreztem, hogy csönd van kettőnk közt, így jobbnak láttam megszólalni, és mondani valamit.
- Remélem, nincs ellenedre, hogy mi is eljöttünk veletek edzeni – jegyeztem meg ajkamba harapva, s közben leraktam egy kispadra a táskámat.
- Dehogy, úgyis unalmas már kissé, hogy mindig Harry az, akit le kell győznöm – pillantott rám megfordulva, s elővette tipikus, csibészes mosolyát is hozzá.
- Ó, micsoda magabiztosság! – tettem karba a kezeimet, és kissé megkönnyebbülve néztem vele farkasszemet. Tehát nem utál, különben nem beszélne velem. Ez jó hír.
- Ez nem magabiztosság, hanem tehetség – kacsintott rám szép szemeivel.
- Majd meglátjuk, Louis! – döntöttem oldalra a fejemet. 
- Ezt vehetem kihívásnak? – vonta fel meglepetten a szemöldökét, mire bólintottam. – Hát, jó, bár nem lesz nagy dicsőség megverni egy lányt fociban – gúnyolódott, válaszul pedig egy oldalba bökést kapott tőlem.
- Ti már érzitek is a versenyszellemet a levegőben? – Harryék tértek vissza hozzánk. A fiú kezében egy piros-kék színű, mintás Adidas labda volt.
- Walsy épp most hívott ki egy meccsre – közölte Louis barátjával, aki mosolyogva ledobta a labdát a földre.
- Erre kíváncsi leszek! – kacsintott rám Harry, majd elkezdtük a bemelegítést. Sheila közben leült a padra, és elővéve telefonját, csomó lesi fotót lőtt a srácokról, hogy a mai nap emlékét később is bármikor elő tudja venni.
Néhány kör futás után a végtagjaink izmait járattuk át. Amikor terpeszben állva előrehajoltam, hogy tenyeremmel megérintsem a földet, Harry hangos sóhaja hallatszott mellőlem.
- Walsy, nem tennéd meg, hogy ezeket a mozdulatokat közvetlenül előttem végzed el? Tudod, csak motiváció gyanánt – kérte kiskutya szemekkel, belőlem viszont kitört a nevetés.
- Legyen elég motivációként az, hogy a húgom szurkol neked a kispadról – böktem a vigyorgó, boldogságtól sugárzó Sheila felé, aki szemeit le sem vette Harryről.
- Ő majd csak pár év múlva lesz motiváció – kacsintott rám fürtöske perverz vigyorával, mire óvatosan hátba vágtam. Ezek szerint valóban olyan, amilyennek a fandom lefesti őt. Talán ha nem is annyira, de van benne igazság.
A bemelegítést követően elkezdtük a játékot az alábbi felállással: öt gólig két ember alkotott egy párt, aztán ez cserélődött, és az egyik ember helyére az addig egyedül játszó harmadik csatlakozott.
Először Harry és én kezdtünk Louis ellen, aki elképesztő gyorsasággal cselezett ki minket. Belőtt nekünk négy gólt, ám ez idő alatt rájöttem a taktikájára – hiába, jó megfigyelő vagyok. Mindig, amikor jobbra indult el a labdával, megvárta, míg mi támadunk, s hirtelen fordulva ugrott ki balra, hogy aztán kapura lőjön. Egyik ilyen alkalommal Harry ismét beleesett a csapdájába, és jobb oldalon próbálta elvenni tőle a labdát, ám ezalatt én Lou balján termettem, és épp, mikor háttal fordult volna Harrynek, sikerült megkaparintanom magamnak. Őrült sebességgel kezdtem futni a kapu felé, majd mikor rálőttem, izgatottan figyeltem, ahogy begurul a hálóba.
- Ez az! – csaptam össze tenyeremet, és megfordulva szembe találtam magamat Lou elismerő pillantásával. Harry vigyorogva lepacsizott velem, ezután folytatódhatott a játék.
Még egy gólt sikerült benyesnünk Louis-nak, ám ezután fordított a helyzeten, és belőtte nekünk az ötödiket, így leváltottuk egymást. Most ő volt Harryvel, én pedig egyedül próbáltam szembeszállni velük. Fürtöstől többnyire sikerült elvennem a labdát, de Louis-val nem boldogultam ilyen egyszerűen. Mégis próbáltam hősiesen tartani magamat, ugyanis ők csak akkor lőtték be az ötödik góljukat nekem, amikor én már háromnál tartottam.
- Egész jó vagy! – jegyezte meg Louis, miközben mellé álltam, hogy taktikai megbeszélést tartsunk.
- Köszi – mosolyodtam el, s pár mély levegőt véve sikerült egy kis energiát magamba szívnom.
- Harryvel egyszerű dolgunk lesz, elég béna – kezdett bele mondandójába Louis, ám az érintett oda kiáltott nekünk:
- Hallak ám, Tomlinson! – Lou ezután halkabbra fogta a hangját:
- Mindig bedől a cselemnek, amit te láthatóan már elég jól kiismertél. Tehát, amikor befordulok jobbra, passzolni fogok neked, te pedig csak belövöd a labdát a hálóba – vázolta a tervet, amit bólintva tudomásul vettem. Egy lelkes pacsi után kezdődhetett is a harmadik menet.
Mondanom sem kell, minden a megbeszéltek szerint történt. Pár perc leforgása alatt úgy elvertük Harryt, mint jég a határt.
- Elég gáz, hogy Walsy több ideig bírta egyedül – vágta a fejéhez Louis, s láthatóan élvezte barátja cikisnek mondható helyzetét.
- Van, aki fociban jobb, van, aki másban. Nekem nem ez a specialitásom – vigyorgott barátjára, s ezzel le is rendezte az ügyet.
Egy kis szünet és ivás után újra belevetettük magunkat a játék szenvedélyébe. Már a sokadik menetnél tartottunk, amikor Harry kijelentette, hogy ő elfáradt, úgyhogy lepihen egy kicsit, és elviszi Sheilát fagyizni, amíg mi focizunk.
Így hát ketten maradtunk, s elszántan, fáradhatatlanul rúgtuk a bőrt abban bízva, hogy legyőzzük majd a másikat. Végül ez neki sikerült, de csak két góllal maradtam le mögötte, úgyhogy eléggé büszke voltam a teljesítményemre, mely egyik unokatestvéremnek volt köszönhető. Kisebb korunkban rengeteget fociztunk, s akárhányszor találkoztunk, mindig volt időnk egy kis játékra.
- Gratulálok! – nyújtottam kezet Louis-nak a meccsünk végén, amit mosolyogva fogadott.
- Majdnem sikerült a kis terved – mondta, miközben a kispad felé kullogtunk. Mindkettőnkről szakadt már a víz, s eléggé fáradtak voltunk tekintve, hogy az egész délelőttöt a pályán töltöttük.
- Talán majd legközelebb – vontam meg a vállamat, és előkerestem a táskámból a vizemet, melyet lassan, kortyolgatva kezdtem inni.
- Szégyellős vagy? – kérdezte Louis váratlanul, mire értetlenül megráztam a fejemet. – Hála az égnek! – motyogta, aztán elkezdte lehámozni magáról a mezét. A következő pillanatban a póló a földön hevert, gazdája pedig egy flakon ásványvízzel locsolgatta félmeztelen felsőtestét.
Azt hittem, meglepetésemben keresztbe lenyelem az üvegemet. Akaratlanul is végigfuttattam a tekintetemet Louis testén, minden egyes tetoválását és lüktető izmát szemügyre véve közben. Végül pironkodva folytattam az ivást, s egy idő múlva megszólaltam:
- Én szerintem lezuhanyozok az öltözőben, eléggé... kimelegedtem – mondtam neki, és táskámat felkapva már indultam is, hogy beálljak a hideg zuhany alá. Lou testének látványa ugyanis plusz tíz fokkal növelte az így is forráspont környékén járó testhőmérsékletemet. És ő ezt valószínűleg nagyon is jól tudta…

10 megjegyzés:

  1. Drága írónők!
    woooow, nagyon király lett ez a rész *-* Walsy és Logan grrrrr, nem nézem én ezt jó szemmel sokáig, Walsynak Louisszal kell összejönnie!!! *-* olyan kis cukik voltak focizás közben és ahj a vége, amikor Lou baby leveszi a pólóját jézusom!! *-*
    kész, meghaltam, ennyi tellett tőlem :D
    puszi: Berni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Berni!
      Köszönjük szépen, nagyon örülünk, hogy így tetszett! :)
      Walsy és Logan... hát, igen. Nem mondok semmit, de a folytatásban nemsokára náluk is lesz egy kis lépés, azt nem mondom, hogy előre, vagy hátra. :3
      Louis pedig, hát, ja. Én sem találnék szavakat ha félmeztelenül állna előttem! <3
      Köszönjük, hogy írtál, puszi: Lyanna és Gin

      Törlés
  2. Kedves Lyanna és Gin!
    Eszméletlen rész lett, megint csak. Harry és Louis, a két kedvencem ráadásul (nem vagyok shipper, mielőtt azt hinnétek)! :'D
    Amúgy hú, nem igfazán találok szavakat mert alig vártam ezt a részt meg a golfosra is kíváncsi vagyok nagyon, hogy Nad miként boldogul Niallel. De úgy látom, Walsy és Lou kezdenek már összemelegedni.. ;)
    Sheila pedig hát tündérbogár, nagyon meg lett csinálva a karaktere :D Gratu hozzá!
    Szép hétvégét, Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mira!
      Nagyon köszönjük, örülünk, hogy tetszett! :)
      Külön boldogság, hogy így vártad ezt a részt. Jövőhét péntekig kell csak várnod, hogy elolvasd, hogyan alakult eközben Niall és Nad találkája. :)
      Hihetetlen megkönnyebbülés, hogy Sheila karaktere így tetszik. Izgultunk, hogy mit fogtok szólni hozzá, de szuper, hogy tetszett Neked. :)
      Szép hétvégét neked is: Lyanna és Gin

      Törlés
  3. Drágáim!

    Hát ti még mindig tudtok valamit :D Kaptam egy kis fangörcsöt is közben, de hát na :D Harry elvonta a figyelmemet.
    Húú, hát Louis és Walsy között forrósodik a helyzet. Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz velük a jövőben, egyértelműen kezdenek közelebb kerülni egymáshoz, de hát ott van ugye Logan és Louis sem úgy tűnik, mint aki nagyon szeretne egy komoly kapcsolatot.
    Szegééény Harry, szét alázták, de én majd megvigasztalom :))))
    Sheila cuki, csak hát na... Rossz pasival kezdett :D

    Ölellek titeket, izgatottan várom Nadék golfozását!
    Raqu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Raqum! :)
      Nagyon köszönjük a hozzászólást és a szép szavakat egyaránt. A fangörcsért nem tudlak hibáztatni! :D :)
      Hát, mint tudjuk, Louis kissé bipoláris.. :D Ha mond valamit ez a szó neked XD De meglátjuk, mi lesz velük később! ;)
      Örülök, hogy Sheila szerinted is cuki annak ellenére, hogy kikezdett a "pasiddal"! :D Ez nálad nagy haladás :3
      Nem kell már sokat várnod, 1 hét.. :)
      Puszilunk: Lyanna és Gin

      Törlés
  4. Drága írónők!
    Fantasztikus rész lett.Annyira imádtam.Sheila nagyon kis cuki.Harry és Louis úgyszintén,Walsy pedig nagyon ügyes.Lassan kezdenek összemelegedni Lou-val.Hát,ha Louis előttem állna félmeztelenül szerintem hasonló lenne a reakcióm.Alig várom Nad-ék golfozását,kíváncsi vagyok sikerül-e közelebb jutnia Niall-höz. :)
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Meli! :) <3
      Igazán, nagyon köszönjük, hogy kommenteltél, ráadásul ennyire tetszett ez a focis rész. Őszintén boldogok vagyunk, hogy Sheila neked is szimpatikus, igyekeztük ilyen karakterré felépíteni.
      Ami Lout és Walsyt illeti, hát, igen, láthatóan oldottabbak egymás társaságában, de hidd el, lesz ez még jobb is.
      Az pedig, hogy Nadine találkája hogy alakul, egy hét múlva kiderül :)
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  5. Sziasztok!!!!
    Hù, hàt igazàn forrò helyzet volt Louissal, teljesen beleèltem magam,ahogyan ott àllok Lou előtt miközben ő fèlmesztelen. Teljesen belepirultam, bàr az ilyen rèszeket szerintem mèg lehetne rèszletezni ;) Èn annak a hìve vagyok, hogy egy igènyesen megìrt akàr 18+ rèsz a legjobb dolog ami lehet egy fanfictionben, ès èn ezt az igènyessèget làtom bennetek, szòval csak hajrà!!!!! Minèl több izgalmas, romantikus ès cuki rèszt!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zita! :)
      Lou félmeztelen látványa valóban nem lehet semmi élőben, jómagam is bele-belepirultam, miközben a jelenetet írtam.
      Köszönjük szépen, hogy bizalmat szavaztál nekünk, és azt is, hogy rendszeres olvasónk vagy! :)
      Szép hétvégét: Lyanna és Gin

      Törlés