Sziasztok!
Nagyon hálásak vagyunk nektek, amiért már ennyien feliratkoztatok, kattintottatok és véleményt hagytatok magatok után! Köszönjük!
Az új fejezetben tovább építgetjük Walsy és Nadine karakterét, de ígérjük, hamarosan betoppannak a képbe a fiúk is :)
Jó szórakozást, izgatottan várjuk, mit gondoltok az új részről! Feliratkozni, kommentelni ér! :)
/Walsy szemszöge/
Nagyon hálásak vagyunk nektek, amiért már ennyien feliratkoztatok, kattintottatok és véleményt hagytatok magatok után! Köszönjük!
Az új fejezetben tovább építgetjük Walsy és Nadine karakterét, de ígérjük, hamarosan betoppannak a képbe a fiúk is :)
Jó szórakozást, izgatottan várjuk, mit gondoltok az új részről! Feliratkozni, kommentelni ér! :)
***
/Walsy szemszöge/
Már
éppen az utolsó simításokat végeztem magamon – azaz a tükör előtt állva
felkentem vékony ajkaimra kedvenc sötétvörös rúzsomat −, amikor Nad kopogás
nélkül benyitott a fürdőbe.
-
Ó, hát itt vagy? – kérdezte meglepetten, ugyanis ma még nem közöltem vele az
este hátralévő részére eltervezett programomat, vagyis hogy bulizni megyek pár
barátnőmmel.
-
Hol lennék, drága? – kérdeztem mosolyogva anélkül, hogy felé fordultam volna. A
tükörből úgyis láttam értetlen ábrázatát, amint érdeklődő tekintettel méreget.
Nem
tudtam eldönteni, azért bámul rám vajon ilyen furcsán, mert készülök valahová,
vagy pedig a ruhám miatt van fennakadva. Szolidnak mondható sötétkék, kivágás
nélküli koktélruhát viseltem, s színben hozzá illő karkötőket halmoztam fel az
egyik csuklómon.
-
Már megint a Lionba mész? – húzta el a száját, s úgy tűnt, arcán halványan a
sajnálathoz hasonló kifejezés suhan át. Bólintásomat látva nagyot sóhajtott, és
beljebb lépett az egyébként mosdóhoz képest tágas helyiségben. – Jaj, Walsy,
majdnem minden estédet ott töltöd azt remélve, hogy újra találkozhatsz
Louis-val! – Igen, ez volt a helyzet. Ha már elszalasztottam egy nagyon közeli
alkalmat, kárpótolni szerettem volna magamat azzal, hogy felkutatom az akkor
hajnalban köddé vált énekest.
-
Addig is kimozdulok itthonról – vontam meg a vállamat, majd megigazítottam a
vállamra hulló hosszú, beloknizott, barna hajkoronámat. – Régen az volt a
bajod, hogy folyton a lakásban ülök – emlékeztettem, s intettem neki, hogy
menjünk át a nappaliba.
-
Igen, de nem kell rögtön átesni a ló túloldalára – adott hangot véleményének.
-
Hozok neked csokit hazafelé, ha nem prédikálsz nekem többet erről! – ajánlottam
fel, és láttam, ahogyan a „csoki” szóra szeme boldogan felcsillan.
-
Oké, megegyeztünk! – mosolyodott el gyermeki arckifejezéssel, majd levetette
magát a kanapéra, s felhívta maga mellé Whiskeyt is, aki kényelmesen
elhelyezkedett a díszpárnákon, hogy fejét Nadine combjára tudja hajtani. –
Addig én megnézek egy filmet – gondolkodott el. Biztatóan bólintottam neki
egyet, majd kedvenc, fekete kis kézitáskámat felkapva − melyen a kabala
violinkulcs cipzáram függött – sietős léptekkel hagytam magam mögött a lakást,
majd magát a társasházat is.
A
fél órája kirendelt taxim már az épület előtt várt, így hamar be is csusszantam
a hátsó ülésre, és bemondtam a kocsma címét a sofőrnek. A tíz percig tartó út
alatt kézitükröm segítségével még utoljára lecsekkoltam a sminkemet: némi
fekete tus és spirál, barna, füstös szemhéjfesték, sötétvörös, makulátlanul
csillogó rúzs. Egyébként nem vagyok az a minden nap magamat kenegető fajta, de
ritkább alkalmakra néhány apró ecsetvonás fel tudja dobni az ember lányának
külsejét.
A
Lion elé érve kifizettem a fuvart, kiszálltam a kocsiból, és kényelmes
léptekkel közelítettem meg a bokrokkal övezett szórakozóhely bejáratát, melynek
nevét egy pirosan virító neontábla hirdette. Nem éppen a legmenőbb hely volt
Londonban – főleg népszerűsége miatt járt kevés jó arc ide −, de egy kis baráti
lazulásra tökéletesnek találtuk.
A
klubba lépve a kilencvenes évek klasszikus számai fogadtak hangosan bömbölve a
zenegépből. A Guns’n’ Roses rockbanda egyik népszerű számát meghallva
elmosolyodtam. Tudtam, hogy egyik barátnőm, Liz megrögzött rajongójuk, úgyhogy
csakis ő lehetett az, aki képes volt pénzt dobni a masinába azért, hogy felcsendülhessen
a Sweet Child Of Mine című slágerük.
Gondolkodás
nélkül a zenegép irányába indultam, s nem csalódtam megérzéseimben: Liz két másik
barátnőmmel együtt a közelben ült egy négyfős kis boxban. Nagyban vihogtak
valamin, amikor odaértem, s amint megláttak, mosolyuk még szélesebb lett.
-
Csüccs le! – utasított Gayle, az egyetlen szőke a társaságból.
-
Mit iszol? – fordult felém Liz az általa vélt legfontosabb kérdéssel, s már
intett is, hogy menjünk a pulthoz.
Én
jó kislány módjára követtem őt, és kikértem vele két kör tequilát. Minden szó
és arcfintor nélkül lehúztuk a finom italt. Én profi voltam már benne,
semmiféle alkoholtól nem torzult el a szám, Liz pedig csak szimplán bírta a
piát. Bármennyit tölthetett belé az ember, kibírta – és a legjobban azt élvezte
az egészből, hogy az olyan pasik, akik csak meg akarták fektetni, mindig
meghívták előtte pár pohárra, hátha kábult állapotban lesz majd tőle. Pechjükre
ők voltak azok, akik előbb bemondták az unalmast.
-
Na, van már valami normális hapsi a láthatáron? – hajoltam közelebb hozzá a
pulton könyökölve, hogy meghallja, amit kérdezek tőle.
-
Körülnéztél már? – nevetett fel, amolyan reménytelen hangon. Őszintén? Nem.
Szóval
a második tequilám lehúzása után óvatosan végigvezettem tekintetemet a ma esti
felhozatalon. Néhány drogos, pár totálisan részeg srác, egy külföldi vegyes
társaság és két veszélyesnek tűnő keményfiú. Valóban nem a legjobb fogások az
étlapon.
-
Úgy látom, a kidobóember az egyetlen reményed – nevettem fel a harmincas
éveiben járó, kopasz, kigyúrt pasira bökve, aki fapofával állt a bejáratnál
arra várva, mikor csaphat le egy hányingerrel küszködő fiatalra. Liz persze
követte a tekintetemet, s mikor észrevette, kire utalok, szemét forgatva
oldalba bökött – de ő sem bírta mosolygás nélkül.
A
pasik témát átugrottuk, hiszen barátnőmnek senki nem nyerte el a tetszését,
nekem pedig nem is kellett, hiszen két éve boldog párkapcsolatban élek Logan
Morris oldalán.
Logan
jogot tanul az Oxfordon, s mivel elég magas ott a színvonal, legfeljebb heti
kétszer, ha látjuk egymást, ami ugyebár ennyi idő után nemcsak, hogy nem elég,
de még röhejes is. Sokat nyúzott már azzal, hogy nekem is vele kellett volna
mennem a „jogi út gyönyöröktől kirakott ösvényén”, de valahogy nem éreztem
hozzá elég ambíciót. Helyette gitárleckéket vettem, hogy profin tudjak a
hangszeren játszani, s ma már ott tartok, hogy saját dalokat írok – amelyeket
egyébként Whiskeyn kívül senkinek sem mutattam még meg.
Apropó,
dalok! Az egyik kedvenc Bon Jovi számom dallama csendült fel a lejátszóból, így
karon ragadtam Lizt, s kíméletlenül húzni kezdtem magam után a táncparkettre.
Felhőtlenül boldog voltam akkor, éreztem, ahogyan a szabadság íze járja át
minden egyes porcikámat. A barátnőmmel összhangban vonaglottunk a zene
ritmusára, s nem kellett sok idő hozzá, hogy körbevegyen bennünket egy csapat
srác.
Először
élveztem a pörgést az ő társaságukban is, amíg nem kezdett el valamelyikük
erőszakosan fogdosni. Akkor ugyanis szép szavakkal megkértem arra, hogy hagyjon
békén, de ő csak mosolyogva megrázta a fejét. Na, ott szakadt el nálam a cérna!
Határozott
mozdulattal az ágyékához térdeltem, mire kezét odakapva félreállt az utamból,
hogy visszamehessek az asztalnál csevegő Gayle és Lindsey társaságához.
Elégedetten vettem tudomásul, hogy Liz nem sokkal később jön utánam. Ha valami
disznó dolgot csináltak volna vele, retteghettek volna véres bosszúmtól.
-
Csak nem eleged lett abból a részeg hapsiból, aki a combodat markolgatta? –
nevetett fel a barátnőm, mikor becsusszant mellém a kipárnázott ülésre.
Gayle-ék érdeklődve hallgatták társalgásunkat.
-
Hogy találtad ki? – gúnyolódtam vele, majd továbblépve a témában, elkezdtünk
arról beszélni, hogy milyen közös programot szervezhetnénk a hétvégére. Lindsey
barátnőm, aki gyakorlatilag Megan Fox kiköpött hasonmása volt, azt javasolta,
menjünk el moziba megnézni azt a vígjátékot, amiről annyira sok jót hallott –
hozzáteszem, nekem már a címe sem volt túl bizalomgerjesztő: A csodás Loccs-Nessz. Így hát abban
maradtunk, csajos bulit rendezünk Gayle saját lakásán. A szülei elég gazdagok
voltak, így gyakorlatilag bármit megkapott, amit csak kívánt tőlük – tisztára,
mintha a csodalámpából pottyant volna ki az anyja méhe helyett.
Elmélyült
eszmecserénkből egy pultos srác rángatott ki minket, aki az asztalunkhoz lépett
a semmiből – vagy csak mi nem vettük észre a sötét fények miatt −, és letett
elém egy Sex on the beach koktélt. Értetlenül meredtem rá, mondván, én nem
rendeltem semmit.
-
Az úr vendége! – mutatott mosolyogva éppen arra a pasira, akit jól ágyékon
rúgtam nem is olyan rég. A zselézett hajú, fekete szemű adonisz – mások
szemében legalábbis biztosan – a pultnak dőlve farkasszemet nézett velem, majd
ezerwattos mosolyra húzta húsos ajkait.
-
Húha! – Liz száját tátva meredt hol az ismeretlen hódolómra, hol pedig rám.
Sóhajtva eltoltam magamtól a koktélt. Nem akartam meginni. Tudniillik, nagyon hűséges típus vagyok, olyannyira,
hogy még egy italt sem fogadok el egy fiútól – kivéve, ha Logan az.
-
A tiéd lehet! – dőltem hátra mosolyogva az ülésen, mire Liz tapsikolva
visongott egy sort, majd „Mr. Ráömlött a hajamra fél doboz zselé” Adoniszhoz
indult legkecsesebb lépteivel, amiről le mertem volna fogadni, titokban a tükör
előtt gyakorolja.
*
/Nadine szemszöge/
Bevallom,
kicsit aggódtam Walsy miatt. Persze, elbagatellizálta az ügyet, de én már
túlságosan is jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, mi az igazság. Láttam, hogy még
mindig bántja a dolog, a lehetőség a Louis-val való találkozásra, ami miattam
dőlt dugába. De azt is észleltem, hogy eszeveszetten próbál nem őrült
rajongónak tűnni, aki azért jár Louis nyomában, hogy zaklassa. Tudtam, hogy
Walsy nem ilyen. Ő csak találkozni akart a fiúval, elbeszélgetni, jót nevetni a
múltkorin, egy közös fotót készíteni, és ennyi. Persze, a remény élt volna
benne, hogy Louis lecsap a kegyeire, de ez csak természetes.
Nem
kevéssé hibáztattam magam azért, amiért nem kaphatta meg álmai One Direction
tagját. Úgy éreztem, az én ostobaságom állt a barátnőm útjába. Ismertem én a
fiúkat, de csak a számaikat, azt is főként Walsy előadásában, az ajtaja mögül.
Arcot nem igazán tudtam volna párosítani a hangokhoz. És különben is, ki
gondolná, hogy egy kiütött hobó egy ócska kocsmából éppen egy fiúbandában
énekel józan perceiben? Én biztos nem. Azt hittem, hogy munkája sincs, nemhogy holmi
világsztár! A One Direction tagjait valahogy jólfésült fiúknak képzeltem, nem
pedig tetovált csöveseknek. Ezek szerint ők is haladnak a korral.
Mindenesetre
furdalt a lelkiismeret, ahogy a legjobb barátnőm mindennapossá váló hóbortját
figyeltem. Jó volt látni, hogy nap, nap után dögös ruhákba bújik és kisminkeli
magát. Persze natúr arccal is gyönyörű, de egy istennő szintjére tudja őt
tuningolni egy kis rúzs és füstös szemsmink. Szó, mi szó, nagyon örültem neki,
hogy végre eljár, és nemcsak a kockafejű barátjával törődik, hanem újra
vadászatba kezdett. Ezt persze ő sosem ismerte volna el, hiszen hűséges típus,
de ezek szerint mégsem hagyta nyugodni Louis. Egyáltalán nem hibáztattam érte.
Louis tényleg helyes fiú, főleg a szeme káprázatos. Nyilván, ha nem üvegesek a
piától, akkor még szebben ragyognak. Józan perceiben bárki szívesen elmerülne
abban a szempárban.
Miután
kissé aggódva elbúcsúztattam a meglehetősen puccosan távozó Walsyt, úgy
döntöttem, Mark Ruffaloval fogom mulatni az időt – sajnálatos módon csupán
képletesen. Megveszek az idősebb férfiakért, Oliver sem ért rá (egyébként sem
hoztam fel ide, mióta szétmentünk, nem akartam kiakasztani Walsyt), úgyhogy
áldottam az eszem a remek ötletért. Pattogtattam egy kis kukoricát, főztem teát
– hogy a kettő miként illik össze, nem tudom, de én nagyon szeretem –, aztán
betelepedtem a tévé elé, és elindítottam a Szemfényvesztőket – imádom benne
Markot, nagyon jól néz ki lecsúszott, borostás és szexi nyomozóként. Whiskey
mellettem szundikált a kanapén, láthatóan nem kötötte le úgy a film, mint
engem. Így hát teljes nyugalomban sóhajtozhattam a jóképű színészt figyelve.
Elmélyülten
néztem a tévét és majszoltam a kukoricát, de egy gondolat nem hagyott nyugodni,
folyton elvonta a figyelmemet Mark Ruffaloról. Leállítottam a filmet – gondosan
ügyelve rá, hogy éppen a kedvenc színészem arca legyen a képernyőn –, és
beszaladtam a szobámba, ahonnan a laptopommal jöttem vissza. Látható volt,
mennyire fontos számomra az ügy, máskülönben nem kapcsoltam volna ki Mark
filmjét. Még egy atombunkerben csücsülve, a harmadik világháború tombolása
közepette is csak vele foglalkoztam volna. Szóval a lelkiismeretem komolyan
begőzölt.
-
Végzünk egy kis kutatómunkát, Whiskey,
de anyádnak erről egy szót se! – mondtam a kutyának, de ő ügyet sem vetett rám.
Megfelelő bűntárs.
Elhatároztam,
hogy kutatok egy kicsit a One Direction után. Hátha találok valami információt
arról, hogy mostanában merre vannak. Meglehet, hogy egy fanatikus rajongó látta
valamelyik szórakozóhelyen a napokban Louis-t. Talán be tudom cserkészni, hogy
meglepjem vele Walsyt. No, igen, csak én lehettem ilyen együgyű és nevetségesen
optimista. Végül is a világ egyik legnépszerűbb fiúbandájáról volt szó… Nem
tudom, mit képzeltem, de elszántan nyitottam meg a böngészőt.
Először
a Twitterre mentem, és meg is találtam egy profilt, ami gyanúsan a delikvensé
lehetett. Nyilvánvalóan semmit nem írt arról, hol csapta szét magát mostanság,
de a biztonság kedvéért követtem. Ki tudja. Elidőztem a profilján, és ahogy
vártam is, nem igazán tudtam meg róla érdemben semmit. A legutolsó koncertekre
vonatkozó bejegyzése már egy hónappal ezelőtt íródott. Talán éppen megérdemelt
pihenését tölti a többi bandataggal együtt.
Következő
lépésként a YouTube-ra kattintottam, és begépeltem a bűvös két szót. Ha már
kutatok, közben szóljanak a fiúk, nem árt felfrissíteni a memóriámat. A Night
Changes indult el, én pedig árgus szemekkel figyeltem. Amikor Niall jelent meg
a képernyőn, éreztem, hogy önkéntelenül is mosolyra húzódik az ajkam, és
röhejes módon még fel is sóhajtottam.
-
Nézd már, Whiskey, milyen aranyos fiú! –
Még én is hátrahőköltem attól, milyen émelyítőnek hallatszik a hangom.
Csöndben
néztem végig a klippet, és azon gondolkodtam, amit az előbb kiejtettem a
számon. Őszintén helyesnek tartottam a kis cukit, pedig alapesetben sem a
szőkéket, sem a kisfiús küllemű férfiakat nem szeretem. Elég csak rápillantani
Mark Ruffalora, vagy akár Oliverre, aki kidolgozott testű, magas, haja a
sötétvörös és a barna határán egyensúlyoz gyönyörű, göndör fürtökbe rendeződve,
és pompás szakállat tud növeszteni, ha akar. Egyszóval rettentő férfias.
Ellenben ez a kis szöszi… Nem az. Mégis ficánkolni kezdett tőle a gyomrom, és
valahogy sugárzott belőle a kedvesség és az életöröm, amit sikeresen
átragasztott rám is.
Miután
a klipp véget ért, elképedve dolgoztam fel, amit összességében láttam.
-
Jé, hogy ők öten vannak? Mindig azt
hittem, hogy négyen! – elmélkedtem félhangosan, Whiskey pedig már-már
szemrehányó tekintettel nézett fel rám.
Hát
igen… Úgy tűnik, a bölcsészet olyannyira elnyelt, hogy elfelejtettem lépést
tartani a popkultúrával. Mindig azt gondoltam, hogy Louis és Liam egy és
ugyanaz a személy. Hogy miért? Nem tudom. A kezdeti hasonló stílusú
hajszerkezet lehetett az oka. De most már teljesen máshogy néztek ki.
Pironkodva néztem utánuk az interneten, és sikeresen beazonosítottam mindannyiukat,
még a neveiket is megjegyeztem. Beindítottam az egyik albumukat, és közben
kissé elmerültem Niall instagram profilján. A telefonom zizegése rántott ki a
kábulatból, és most kifejezetten hálás voltam Olivernek – hiszen a szüleimen és
a bátyámon kívül jóformán csak ő keres telefonon. Felnevettem, ahogy
megnyitottam az üzenetet: Oliver bánatos kiskutyapofit vágott a képen, amit
küldött, alatta pedig azt írja, hogy hiányzom neki. Édes. Pont az ilyen aranyos
dolgai miatt nem tudok tőle elszakadni. Sóhajtva válaszoltam neki, aztán
kikapcsoltam a zenét. One Directionből naprakésznek nyilvánítottam magam.
Folytattam
a filmet, de egyre-másra elkalandoztak a gondolataim. Oliver, Louis, és
legnagyobb meglepetésemre Niall keringőzött a fejemben. Nem hiába mondom
mindig, hogy a férfiak teszik tönkre a nők életét!
A
film véget ért, a kukoricám és a teám elfogyott, amikor Walsy után csapódott a
bejárati ajtó. Csalódott arcából láthattam, hogy ezúttal sem járt sikerrel.
Felsóhajtottam, aztán széles mosollyal szaladtam elébe:
-
Szia, Walsy! Képzeld, ma továbbképeztem
magam a kedvenc fiúbandánkból!
Furcsán
nézett rám, miközben kibújt a cipőjéből.
-
Túl sok csokit ettél, Nad?
-
Nem, nem, épp ellenkezőleg. Jól is esne
most egy kocka – merengtem el, aztán gyorsan folytattam. – Holnap csatlakozom
hozzád a Louis-vadászaton!
-
Áh, felejtsd el, többé nem megyek oda.
Hiábavaló az egész. Ő a világ egyik legsikeresebb fiúbandájában énekel, semmi
esélyem rá, hogy újra összefussunk! – kesergett, miközben lerogyott a helyemre
a kanapén, és Whiskeyt simogatta kedvetlenül.
-
Elég ebből a negatív dumából! Holnap
kicsípjük magunkat, és nekivágunk az éjszakának! És találkozni fogunk Tommoval!
-
Tommo? – nevetett fel barátnőm. – Honnan
tudod a becenevét? Pár napja még csak fel sem ismerted!
-
Mondtam, hogy kutakodtam – néztem rá
elégedetten, azzal beszökelltem a szobába a laptopomat és a telefonomat
magamhoz ölelve.
Sziasztok!
VálaszTörlésNagyon szuper lett, alig várom a kövit, és hogy végre a fiúk is bekerüljenek a képbe :$$$
Kedves Cino! :)
TörlésKöszönjük szépen, örülünk, hogy ez a rész is tetszett! :)
Ígérjük, már nem kell sokat várni a fiúkra.. ;)
Gin
Hellóka!
VálaszTörlésEgyszerűen imádom, hogy Whiskeynek hívjátok a kutyát. :D
Úgy érzem kezdenek beindulni az események. Csak íg tovább! :)
Puszi: Manó
Kedves Manó!
TörlésÖrömmel olvastuk a kommented :)
Örülünk, hogy tetszik Whiskey elnevezése, mi is mindig jobb kedvre derülünk, amikor róla írunk :)
Igen, jól érzed, már közeledünk a "lényeghez", köszönjük a biztatást, várunk vissza!
Puszi: Lyanna
Sziasztok!
VálaszTörlésNe haragudjatok, hogy mostanában nem írtam, de csak most volt időm elolvasni a részeket!
Nagyon jó a blog, imádom, ahogy fogalmaztok, s hogy nem féltek olyan részeket hozni, amiben nincsenek benne a fiúk :) A lányok egyre szimpatikusabbak, és nagyon reménykedem benne, hogy sikerül megtalálniuk Louis-t, hamár Walsy ennyi energiát fordított arra, hogy megtalálja :) (Őszintén egy kicsit reménykedem abban is, ha megtalálják Louis-t, akkor Harold is bekerül egy kicsit a képbe, de most csak a fanatikus beszél belőlem :D Louis-nak is nagyon örülnék, hisz ő a második kedvencem :))
Ölellek titeket és csak így tovább!
Raquel
Drága Raquel! :)
TörlésUgyan, miért haragudnánk? :) Köszönjük, hogy rendszeres olvasónk vagy, és amikor tudsz, hozzászólsz a történethez.
Örülünk, ha szimpatikusak a lányok. Ez az első pár rész direkt azért íródott úgy, ahogyan, hogy a karaktereiket egy kicsit felépítsük. A folytatásban már benne lesznek a fiúk is, legalábbis néhányan.. :) :$
Még egyszer köszönjük az elismerést, puszi neked: Gin és Lyanna