2015. szeptember 4., péntek

3. Walsy és Nadine - Micsoda buli!

Sziasztok!
Nagyon hálásak vagyunk nektek, amiért már ennyien feliratkoztatok, kattintottatok és véleményt hagytatok magatok után! Köszönjük!
Az új fejezetben tovább építgetjük Walsy és Nadine karakterét, de ígérjük, hamarosan betoppannak a képbe a fiúk is :) 
Jó szórakozást, izgatottan várjuk, mit gondoltok az új részről! Feliratkozni, kommentelni ér! :)

***


/Walsy szemszöge/
Már éppen az utolsó simításokat végeztem magamon – azaz a tükör előtt állva felkentem vékony ajkaimra kedvenc sötétvörös rúzsomat −, amikor Nad kopogás nélkül benyitott a fürdőbe. 
- Ó, hát itt vagy? – kérdezte meglepetten, ugyanis ma még nem közöltem vele az este hátralévő részére eltervezett programomat, vagyis hogy bulizni megyek pár barátnőmmel.
- Hol lennék, drága? – kérdeztem mosolyogva anélkül, hogy felé fordultam volna. A tükörből úgyis láttam értetlen ábrázatát, amint érdeklődő tekintettel méreget.
Nem tudtam eldönteni, azért bámul rám vajon ilyen furcsán, mert készülök valahová, vagy pedig a ruhám miatt van fennakadva. Szolidnak mondható sötétkék, kivágás nélküli koktélruhát viseltem, s színben hozzá illő karkötőket halmoztam fel az egyik csuklómon.
- Már megint a Lionba mész? – húzta el a száját, s úgy tűnt, arcán halványan a sajnálathoz hasonló kifejezés suhan át. Bólintásomat látva nagyot sóhajtott, és beljebb lépett az egyébként mosdóhoz képest tágas helyiségben. – Jaj, Walsy, majdnem minden estédet ott töltöd azt remélve, hogy újra találkozhatsz Louis-val! – Igen, ez volt a helyzet. Ha már elszalasztottam egy nagyon közeli alkalmat, kárpótolni szerettem volna magamat azzal, hogy felkutatom az akkor hajnalban köddé vált énekest.
- Addig is kimozdulok itthonról – vontam meg a vállamat, majd megigazítottam a vállamra hulló hosszú, beloknizott, barna hajkoronámat. – Régen az volt a bajod, hogy folyton a lakásban ülök – emlékeztettem, s intettem neki, hogy menjünk át a nappaliba.
- Igen, de nem kell rögtön átesni a ló túloldalára – adott hangot véleményének.
- Hozok neked csokit hazafelé, ha nem prédikálsz nekem többet erről! – ajánlottam fel, és láttam, ahogyan a „csoki” szóra szeme boldogan felcsillan.
- Oké, megegyeztünk! – mosolyodott el gyermeki arckifejezéssel, majd levetette magát a kanapéra, s felhívta maga mellé Whiskeyt is, aki kényelmesen elhelyezkedett a díszpárnákon, hogy fejét Nadine combjára tudja hajtani. – Addig én megnézek egy filmet – gondolkodott el. Biztatóan bólintottam neki egyet, majd kedvenc, fekete kis kézitáskámat felkapva − melyen a kabala violinkulcs cipzáram függött – sietős léptekkel hagytam magam mögött a lakást, majd magát a társasházat is.
A fél órája kirendelt taxim már az épület előtt várt, így hamar be is csusszantam a hátsó ülésre, és bemondtam a kocsma címét a sofőrnek. A tíz percig tartó út alatt kézitükröm segítségével még utoljára lecsekkoltam a sminkemet: némi fekete tus és spirál, barna, füstös szemhéjfesték, sötétvörös, makulátlanul csillogó rúzs. Egyébként nem vagyok az a minden nap magamat kenegető fajta, de ritkább alkalmakra néhány apró ecsetvonás fel tudja dobni az ember lányának külsejét.
A Lion elé érve kifizettem a fuvart, kiszálltam a kocsiból, és kényelmes léptekkel közelítettem meg a bokrokkal övezett szórakozóhely bejáratát, melynek nevét egy pirosan virító neontábla hirdette. Nem éppen a legmenőbb hely volt Londonban – főleg népszerűsége miatt járt kevés jó arc ide −, de egy kis baráti lazulásra tökéletesnek találtuk.
A klubba lépve a kilencvenes évek klasszikus számai fogadtak hangosan bömbölve a zenegépből. A Guns’n’ Roses rockbanda egyik népszerű számát meghallva elmosolyodtam. Tudtam, hogy egyik barátnőm, Liz megrögzött rajongójuk, úgyhogy csakis ő lehetett az, aki képes volt pénzt dobni a masinába azért, hogy felcsendülhessen a Sweet Child Of Mine című slágerük.
Gondolkodás nélkül a zenegép irányába indultam, s nem csalódtam megérzéseimben: Liz két másik barátnőmmel együtt a közelben ült egy négyfős kis boxban. Nagyban vihogtak valamin, amikor odaértem, s amint megláttak, mosolyuk még szélesebb lett.
- Csüccs le! – utasított Gayle, az egyetlen szőke a társaságból.
- Mit iszol? – fordult felém Liz az általa vélt legfontosabb kérdéssel, s már intett is, hogy menjünk a pulthoz.
Én jó kislány módjára követtem őt, és kikértem vele két kör tequilát. Minden szó és arcfintor nélkül lehúztuk a finom italt. Én profi voltam már benne, semmiféle alkoholtól nem torzult el a szám, Liz pedig csak szimplán bírta a piát. Bármennyit tölthetett belé az ember, kibírta – és a legjobban azt élvezte az egészből, hogy az olyan pasik, akik csak meg akarták fektetni, mindig meghívták előtte pár pohárra, hátha kábult állapotban lesz majd tőle. Pechjükre ők voltak azok, akik előbb bemondták az unalmast.
- Na, van már valami normális hapsi a láthatáron? – hajoltam közelebb hozzá a pulton könyökölve, hogy meghallja, amit kérdezek tőle.
- Körülnéztél már? – nevetett fel, amolyan reménytelen hangon. Őszintén? Nem.
Szóval a második tequilám lehúzása után óvatosan végigvezettem tekintetemet a ma esti felhozatalon. Néhány drogos, pár totálisan részeg srác, egy külföldi vegyes társaság és két veszélyesnek tűnő keményfiú. Valóban nem a legjobb fogások az étlapon.
- Úgy látom, a kidobóember az egyetlen reményed – nevettem fel a harmincas éveiben járó, kopasz, kigyúrt pasira bökve, aki fapofával állt a bejáratnál arra várva, mikor csaphat le egy hányingerrel küszködő fiatalra. Liz persze követte a tekintetemet, s mikor észrevette, kire utalok, szemét forgatva oldalba bökött – de ő sem bírta mosolygás nélkül. 
A pasik témát átugrottuk, hiszen barátnőmnek senki nem nyerte el a tetszését, nekem pedig nem is kellett, hiszen két éve boldog párkapcsolatban élek Logan Morris oldalán.
Logan jogot tanul az Oxfordon, s mivel elég magas ott a színvonal, legfeljebb heti kétszer, ha látjuk egymást, ami ugyebár ennyi idő után nemcsak, hogy nem elég, de még röhejes is. Sokat nyúzott már azzal, hogy nekem is vele kellett volna mennem a „jogi út gyönyöröktől kirakott ösvényén”, de valahogy nem éreztem hozzá elég ambíciót. Helyette gitárleckéket vettem, hogy profin tudjak a hangszeren játszani, s ma már ott tartok, hogy saját dalokat írok – amelyeket egyébként Whiskeyn kívül senkinek sem mutattam még meg.
Apropó, dalok! Az egyik kedvenc Bon Jovi számom dallama csendült fel a lejátszóból, így karon ragadtam Lizt, s kíméletlenül húzni kezdtem magam után a táncparkettre. Felhőtlenül boldog voltam akkor, éreztem, ahogyan a szabadság íze járja át minden egyes porcikámat. A barátnőmmel összhangban vonaglottunk a zene ritmusára, s nem kellett sok idő hozzá, hogy körbevegyen bennünket egy csapat srác.
Először élveztem a pörgést az ő társaságukban is, amíg nem kezdett el valamelyikük erőszakosan fogdosni. Akkor ugyanis szép szavakkal megkértem arra, hogy hagyjon békén, de ő csak mosolyogva megrázta a fejét. Na, ott szakadt el nálam a cérna!
Határozott mozdulattal az ágyékához térdeltem, mire kezét odakapva félreállt az utamból, hogy visszamehessek az asztalnál csevegő Gayle és Lindsey társaságához. Elégedetten vettem tudomásul, hogy Liz nem sokkal később jön utánam. Ha valami disznó dolgot csináltak volna vele, retteghettek volna véres bosszúmtól.
- Csak nem eleged lett abból a részeg hapsiból, aki a combodat markolgatta? – nevetett fel a barátnőm, mikor becsusszant mellém a kipárnázott ülésre. Gayle-ék érdeklődve hallgatták társalgásunkat.
- Hogy találtad ki? – gúnyolódtam vele, majd továbblépve a témában, elkezdtünk arról beszélni, hogy milyen közös programot szervezhetnénk a hétvégére. Lindsey barátnőm, aki gyakorlatilag Megan Fox kiköpött hasonmása volt, azt javasolta, menjünk el moziba megnézni azt a vígjátékot, amiről annyira sok jót hallott – hozzáteszem, nekem már a címe sem volt túl bizalomgerjesztő: A csodás Loccs-Nessz. Így hát abban maradtunk, csajos bulit rendezünk Gayle saját lakásán. A szülei elég gazdagok voltak, így gyakorlatilag bármit megkapott, amit csak kívánt tőlük – tisztára, mintha a csodalámpából pottyant volna ki az anyja méhe helyett.
Elmélyült eszmecserénkből egy pultos srác rángatott ki minket, aki az asztalunkhoz lépett a semmiből – vagy csak mi nem vettük észre a sötét fények miatt −, és letett elém egy Sex on the beach koktélt. Értetlenül meredtem rá, mondván, én nem rendeltem semmit.
- Az úr vendége! – mutatott mosolyogva éppen arra a pasira, akit jól ágyékon rúgtam nem is olyan rég. A zselézett hajú, fekete szemű adonisz – mások szemében legalábbis biztosan – a pultnak dőlve farkasszemet nézett velem, majd ezerwattos mosolyra húzta húsos ajkait.
- Húha! – Liz száját tátva meredt hol az ismeretlen hódolómra, hol pedig rám. Sóhajtva eltoltam magamtól a koktélt. Nem akartam meginni. Tudniillik, nagyon hűséges típus vagyok, olyannyira, hogy még egy italt sem fogadok el egy fiútól – kivéve, ha Logan az.
- A tiéd lehet! – dőltem hátra mosolyogva az ülésen, mire Liz tapsikolva visongott egy sort, majd „Mr. Ráömlött a hajamra fél doboz zselé” Adoniszhoz indult legkecsesebb lépteivel, amiről le mertem volna fogadni, titokban a tükör előtt gyakorolja.

*

/Nadine szemszöge/ 
Bevallom, kicsit aggódtam Walsy miatt. Persze, elbagatellizálta az ügyet, de én már túlságosan is jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, mi az igazság. Láttam, hogy még mindig bántja a dolog, a lehetőség a Louis-val való találkozásra, ami miattam dőlt dugába. De azt is észleltem, hogy eszeveszetten próbál nem őrült rajongónak tűnni, aki azért jár Louis nyomában, hogy zaklassa. Tudtam, hogy Walsy nem ilyen. Ő csak találkozni akart a fiúval, elbeszélgetni, jót nevetni a múltkorin, egy közös fotót készíteni, és ennyi. Persze, a remény élt volna benne, hogy Louis lecsap a kegyeire, de ez csak természetes.
Nem kevéssé hibáztattam magam azért, amiért nem kaphatta meg álmai One Direction tagját. Úgy éreztem, az én ostobaságom állt a barátnőm útjába. Ismertem én a fiúkat, de csak a számaikat, azt is főként Walsy előadásában, az ajtaja mögül. Arcot nem igazán tudtam volna párosítani a hangokhoz. És különben is, ki gondolná, hogy egy kiütött hobó egy ócska kocsmából éppen egy fiúbandában énekel józan perceiben? Én biztos nem. Azt hittem, hogy munkája sincs, nemhogy holmi világsztár! A One Direction tagjait valahogy jólfésült fiúknak képzeltem, nem pedig tetovált csöveseknek. Ezek szerint ők is haladnak a korral.
Mindenesetre furdalt a lelkiismeret, ahogy a legjobb barátnőm mindennapossá váló hóbortját figyeltem. Jó volt látni, hogy nap, nap után dögös ruhákba bújik és kisminkeli magát. Persze natúr arccal is gyönyörű, de egy istennő szintjére tudja őt tuningolni egy kis rúzs és füstös szemsmink. Szó, mi szó, nagyon örültem neki, hogy végre eljár, és nemcsak a kockafejű barátjával törődik, hanem újra vadászatba kezdett. Ezt persze ő sosem ismerte volna el, hiszen hűséges típus, de ezek szerint mégsem hagyta nyugodni Louis. Egyáltalán nem hibáztattam érte. Louis tényleg helyes fiú, főleg a szeme káprázatos. Nyilván, ha nem üvegesek a piától, akkor még szebben ragyognak. Józan perceiben bárki szívesen elmerülne abban a szempárban.
Miután kissé aggódva elbúcsúztattam a meglehetősen puccosan távozó Walsyt, úgy döntöttem, Mark Ruffaloval fogom mulatni az időt – sajnálatos módon csupán képletesen. Megveszek az idősebb férfiakért, Oliver sem ért rá (egyébként sem hoztam fel ide, mióta szétmentünk, nem akartam kiakasztani Walsyt), úgyhogy áldottam az eszem a remek ötletért. Pattogtattam egy kis kukoricát, főztem teát – hogy a kettő miként illik össze, nem tudom, de én nagyon szeretem –, aztán betelepedtem a tévé elé, és elindítottam a Szemfényvesztőket – imádom benne Markot, nagyon jól néz ki lecsúszott, borostás és szexi nyomozóként. Whiskey mellettem szundikált a kanapén, láthatóan nem kötötte le úgy a film, mint engem. Így hát teljes nyugalomban sóhajtozhattam a jóképű színészt figyelve. 
Elmélyülten néztem a tévét és majszoltam a kukoricát, de egy gondolat nem hagyott nyugodni, folyton elvonta a figyelmemet Mark Ruffaloról. Leállítottam a filmet – gondosan ügyelve rá, hogy éppen a kedvenc színészem arca legyen a képernyőn –, és beszaladtam a szobámba, ahonnan a laptopommal jöttem vissza. Látható volt, mennyire fontos számomra az ügy, máskülönben nem kapcsoltam volna ki Mark filmjét. Még egy atombunkerben csücsülve, a harmadik világháború tombolása közepette is csak vele foglalkoztam volna. Szóval a lelkiismeretem komolyan begőzölt.
-          Végzünk egy kis kutatómunkát, Whiskey, de anyádnak erről egy szót se! – mondtam a kutyának, de ő ügyet sem vetett rám. Megfelelő bűntárs.
Elhatároztam, hogy kutatok egy kicsit a One Direction után. Hátha találok valami információt arról, hogy mostanában merre vannak. Meglehet, hogy egy fanatikus rajongó látta valamelyik szórakozóhelyen a napokban Louis-t. Talán be tudom cserkészni, hogy meglepjem vele Walsyt. No, igen, csak én lehettem ilyen együgyű és nevetségesen optimista. Végül is a világ egyik legnépszerűbb fiúbandájáról volt szó… Nem tudom, mit képzeltem, de elszántan nyitottam meg a böngészőt.
Először a Twitterre mentem, és meg is találtam egy profilt, ami gyanúsan a delikvensé lehetett. Nyilvánvalóan semmit nem írt arról, hol csapta szét magát mostanság, de a biztonság kedvéért követtem. Ki tudja. Elidőztem a profilján, és ahogy vártam is, nem igazán tudtam meg róla érdemben semmit. A legutolsó koncertekre vonatkozó bejegyzése már egy hónappal ezelőtt íródott. Talán éppen megérdemelt pihenését tölti a többi bandataggal együtt.
Következő lépésként a YouTube-ra kattintottam, és begépeltem a bűvös két szót. Ha már kutatok, közben szóljanak a fiúk, nem árt felfrissíteni a memóriámat. A Night Changes indult el, én pedig árgus szemekkel figyeltem. Amikor Niall jelent meg a képernyőn, éreztem, hogy önkéntelenül is mosolyra húzódik az ajkam, és röhejes módon még fel is sóhajtottam.
-          Nézd már, Whiskey, milyen aranyos fiú! – Még én is hátrahőköltem attól, milyen émelyítőnek hallatszik a hangom.
Csöndben néztem végig a klippet, és azon gondolkodtam, amit az előbb kiejtettem a számon. Őszintén helyesnek tartottam a kis cukit, pedig alapesetben sem a szőkéket, sem a kisfiús küllemű férfiakat nem szeretem. Elég csak rápillantani Mark Ruffalora, vagy akár Oliverre, aki kidolgozott testű, magas, haja a sötétvörös és a barna határán egyensúlyoz gyönyörű, göndör fürtökbe rendeződve, és pompás szakállat tud növeszteni, ha akar. Egyszóval rettentő férfias. Ellenben ez a kis szöszi… Nem az. Mégis ficánkolni kezdett tőle a gyomrom, és valahogy sugárzott belőle a kedvesség és az életöröm, amit sikeresen átragasztott rám is.
Miután a klipp véget ért, elképedve dolgoztam fel, amit összességében láttam.
-          Jé, hogy ők öten vannak? Mindig azt hittem, hogy négyen! – elmélkedtem félhangosan, Whiskey pedig már-már szemrehányó tekintettel nézett fel rám.
Hát igen… Úgy tűnik, a bölcsészet olyannyira elnyelt, hogy elfelejtettem lépést tartani a popkultúrával. Mindig azt gondoltam, hogy Louis és Liam egy és ugyanaz a személy. Hogy miért? Nem tudom. A kezdeti hasonló stílusú hajszerkezet lehetett az oka. De most már teljesen máshogy néztek ki. Pironkodva néztem utánuk az interneten, és sikeresen beazonosítottam mindannyiukat, még a neveiket is megjegyeztem. Beindítottam az egyik albumukat, és közben kissé elmerültem Niall instagram profilján. A telefonom zizegése rántott ki a kábulatból, és most kifejezetten hálás voltam Olivernek – hiszen a szüleimen és a bátyámon kívül jóformán csak ő keres telefonon. Felnevettem, ahogy megnyitottam az üzenetet: Oliver bánatos kiskutyapofit vágott a képen, amit küldött, alatta pedig azt írja, hogy hiányzom neki. Édes. Pont az ilyen aranyos dolgai miatt nem tudok tőle elszakadni. Sóhajtva válaszoltam neki, aztán kikapcsoltam a zenét. One Directionből naprakésznek nyilvánítottam magam.
Folytattam a filmet, de egyre-másra elkalandoztak a gondolataim. Oliver, Louis, és legnagyobb meglepetésemre Niall keringőzött a fejemben. Nem hiába mondom mindig, hogy a férfiak teszik tönkre a nők életét!
A film véget ért, a kukoricám és a teám elfogyott, amikor Walsy után csapódott a bejárati ajtó. Csalódott arcából láthattam, hogy ezúttal sem járt sikerrel. Felsóhajtottam, aztán széles mosollyal szaladtam elébe:
-          Szia, Walsy! Képzeld, ma továbbképeztem magam a kedvenc fiúbandánkból!
Furcsán nézett rám, miközben kibújt a cipőjéből.
-          Túl sok csokit ettél, Nad?
-          Nem, nem, épp ellenkezőleg. Jól is esne most egy kocka – merengtem el, aztán gyorsan folytattam. – Holnap csatlakozom hozzád a Louis-vadászaton!
-          Áh, felejtsd el, többé nem megyek oda. Hiábavaló az egész. Ő a világ egyik legsikeresebb fiúbandájában énekel, semmi esélyem rá, hogy újra összefussunk! – kesergett, miközben lerogyott a helyemre a kanapén, és Whiskeyt simogatta kedvetlenül.
-          Elég ebből a negatív dumából! Holnap kicsípjük magunkat, és nekivágunk az éjszakának! És találkozni fogunk Tommoval!
-          Tommo? – nevetett fel barátnőm. – Honnan tudod a becenevét? Pár napja még csak fel sem ismerted!

-          Mondtam, hogy kutakodtam – néztem rá elégedetten, azzal beszökelltem a szobába a laptopomat és a telefonomat magamhoz ölelve. 

6 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Nagyon szuper lett, alig várom a kövit, és hogy végre a fiúk is bekerüljenek a képbe :$$$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Cino! :)
      Köszönjük szépen, örülünk, hogy ez a rész is tetszett! :)
      Ígérjük, már nem kell sokat várni a fiúkra.. ;)
      Gin

      Törlés
  2. Hellóka!
    Egyszerűen imádom, hogy Whiskeynek hívjátok a kutyát. :D
    Úgy érzem kezdenek beindulni az események. Csak íg tovább! :)
    Puszi: Manó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Manó!
      Örömmel olvastuk a kommented :)
      Örülünk, hogy tetszik Whiskey elnevezése, mi is mindig jobb kedvre derülünk, amikor róla írunk :)
      Igen, jól érzed, már közeledünk a "lényeghez", köszönjük a biztatást, várunk vissza!
      Puszi: Lyanna

      Törlés
  3. Sziasztok!
    Ne haragudjatok, hogy mostanában nem írtam, de csak most volt időm elolvasni a részeket!
    Nagyon jó a blog, imádom, ahogy fogalmaztok, s hogy nem féltek olyan részeket hozni, amiben nincsenek benne a fiúk :) A lányok egyre szimpatikusabbak, és nagyon reménykedem benne, hogy sikerül megtalálniuk Louis-t, hamár Walsy ennyi energiát fordított arra, hogy megtalálja :) (Őszintén egy kicsit reménykedem abban is, ha megtalálják Louis-t, akkor Harold is bekerül egy kicsit a képbe, de most csak a fanatikus beszél belőlem :D Louis-nak is nagyon örülnék, hisz ő a második kedvencem :))
    Ölellek titeket és csak így tovább!
    Raquel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Raquel! :)
      Ugyan, miért haragudnánk? :) Köszönjük, hogy rendszeres olvasónk vagy, és amikor tudsz, hozzászólsz a történethez.
      Örülünk, ha szimpatikusak a lányok. Ez az első pár rész direkt azért íródott úgy, ahogyan, hogy a karaktereiket egy kicsit felépítsük. A folytatásban már benne lesznek a fiúk is, legalábbis néhányan.. :) :$
      Még egyszer köszönjük az elismerést, puszi neked: Gin és Lyanna

      Törlés