Sziasztok, drágák!
Noha csak szombaton terveztük kitenni az új fejezetet, ma indulok osztálykirándulni, ezért gondoltuk, megörvendeztetünk benneteket azzal, hogy két nappal előbb publikáljuk a negyedik részt, ahol végre felbukkan a fél banda. Ám, hogy kik azok, egyelőre nem áruljuk el. A történetben úgyis ki fog derülni!
Mint láthatjátok a modulsávban, indítottunk egy szavazást azzal kapcsolatban, melyik bandatag szemszögéből írjuk majd a különkiadásunkat, ha összegyűlik a harminc feliratkozó. Ehhez minden szempontból a Ti segítségetek szükséges, úgyhogy hajrá!
Mint láthatjátok a modulsávban, indítottunk egy szavazást azzal kapcsolatban, melyik bandatag szemszögéből írjuk majd a különkiadásunkat, ha összegyűlik a harminc feliratkozó. Ehhez minden szempontból a Ti segítségetek szükséges, úgyhogy hajrá!
Nem is húzom tovább az időt, csupán pár rövid mondattal zárnám le a bevezetőmet. Köszönjük, hogy már ennyien feliratkoztatok, illetve ilyen sokan tekintettétek meg a blogunk oldalát - nekünk rengeteget jelent. Hozzászólásokban véleményeket újfent szívesen látunk! Kellemes olvasást!
***
/Walsy szemszöge/
Kapva
kaptam az alkalmon, hogy Naddal együtt menjek el bulizni ma este. Noha legjobb
barátnők voltunk, mégis ritkán sikerült közös programot összehozni, s erről
valamilyen szinten mindkettőnk tehetett. Neki ott volt az egyetem, a tanulás,
nekem pedig a gitárórák és a szociális munkák, szóval független életet éltünk
egymástól. Mégsem bírtuk ki a másik nélkül huzamosabb ideig, s ez már számos, saját családdal való nyaralás idején megmutatkozott.
Ezúttal
visszafogottabb sminket választottam: némi szempillaspirált és csillogós
szájfényt használtam csupán, melyek kitűnően passzoltak pánt nélküli, derekánál
szűkített fazonú, bézs alapszínű ruhámhoz. A hajam szerencsére megőrizte a
göndörséget, melyet még tegnap vittem bele, így most csak beletúrtam néhány
helyen a kezemmel, s úgy rendeztem el, hogy a pöndörödő tincsek ne lógjanak
bele az arcomba.
Úgy
éreztem, készen állok a ma estére, s abban a reményben, hogy Nadine is így van vele, átmentem a szobájába, hogy megnézzem, hogy halad az öltözködéssel. Amikor
benyitottam az ajtón, elégedetten vettem szemügyre barátnőm dögös külsejét.
Egy
sötétkék, V kivágású, spagettipántos ruhát viselt, melynek szoknyarésze a
hátoldalán némileg hosszabb volt, mint elöl. Hosszú, vörös haját egyenesre
vasalta, oldalfrufruját pedig egy ezüstösen csillogó csattal a feje tetejére rögzítette.
Mivel nem vette észre, hogy ott vagyok, megfütyültem őt, mellyel fel is hívtam
magamra a figyelmét.
-
Hogy festek? – kérdezte mosolyogva, s egy helyben körbefordult saját maga
körül, hogy minden egyes részletet alaposan szemügyre vehessek rajta. Válaszul
csak felmutattam a hüvelykujjamat, mire nevetve a táskája után nyúlt, mely
szépen bevetett ágyán hevert.
Az
előszobában én is a hónom alá csaptam a sajátomat, majd miután elköszöntünk
Whiskeytől, hangosan csacsogva robogtunk le a lépcsőházon át az épület elé,
ahol még vártunk pár percet a taxira. Amint az megérkezett, izgatottan
csusszantunk be az ülésre, s kértük a sofőrt, hogy vigyen minket a Lionba.
A
szórakozóhely valamilyen okból kifolyólag zsúfolásig megtelt. Olyan arcokat is
véltünk felfedezni a klubban, akiket eddig még nem láttunk itt. Biztosan terjed
a hír, hogy narkótanya lett ebből a kócerájból, s az újonnan beszervezett kis
dílerek idejöttek anyagot árulni, mint kofás néni a bolhapiacra.
-
Igyunk valamit! – kiabálta túl a discozenét Nadine, s mikor látta beleegyező
bólintásomat, megfogta a csuklómat, hogy biztonságban eljuthassunk a bárpulthoz
a táncoló tömegen keresztül.
Kikértünk
magunknak egy-egy vodka narancsot, s amíg azt iszogattuk, én reményteli
pillantásokat vetettem az itt összegyűlt emberekre abban a hitben, hátha
valamelyikük egy csoda folytán Louis – de sajnos csalódnom kellett. Így, miután
megittuk a piákat, gyalog mentünk a következő állomásunkra, mely a Lion
épületétől pár utcányira álló, szintén kétes hírű szórakozóhely volt.
Már
maga a látvány sem volt túlságosan biztató – felborogatott szemetesek, füves
cigit szívó fiatalok a bejárat előtt, koszos neontáblák -, ám ha a One
Direction énekesét akartuk megtalálni, nem egy szépművészeti múzeumban kellett
keresgélnünk. Kelletlenül ugyan, de végül bementünk az ajtón, s körülnéztünk.
Ürességtől kongott az egyébként tágas, két helyiséggel rendelkező kocsma.
Néhány fiatal vonaglott valami fülbemászó Chris Brown számra, páran pedig a
pultot támasztották a könyökükkel. Felszínes átvizsgálás után rájöttünk, hogy
itt sem fogunk rálelni Tomlinsonra – így mentünk tovább.
A
következő utunk picivel hosszabb volt, mivel majdnem húsz percet sétáltunk,
mire elérkeztünk egy nemrég felújított, a fiatalok körében igen népszerű szórakozóhelyre,
a Blackoutba – mely nevéhez hűen csak gyér fényt adó világításokkal volt
felszerelve. A hatalmas táncparkett üvegfallal volt elválasztva a bárpulttól és
az asztaloktól, így a zene is csak halkabb formátumában szűrődött át oda.
Belépve az ajtón körülnéztünk a vonagló emberek sokaságán, de gyakorlatilag
csak lányok voltak ott. Éppen ezért döntöttünk aztán úgy, hogy folytatjuk a már
korábban megkezdett ivászatot a másik helyiségben, ahol legalább nem kell
üvöltenünk ahhoz, hogy megértsük, mit akarunk mondani egymásnak.
-
Tisztára úgy érzem magamat, mintha az Így
jártam anyátokkal egyik epizódjába csöppentem volna – jelentettem ki számat
elhúzva, kissé elkedvtelenedve, ám Nad beszólásomon harsányan kacagni kezdett.
-
Na, látod! Ott is mindig elérik a céljukat a szereplők, nekünk is sikerülni
fog! – bökött oldalba finoman a könyökével, majd beleszürcsölt a Bloody Mary
koktéljába. Én csak elszontyolodva kevergettem a Cosmopolitant, amit ő rendelt
nekem.
Hogyan
is remélhettem, hogy ennyire könnyen megy majd a dolog? Mintha csak öt percre
kellene kimozdulni otthonról ahhoz, hogy találkozhassunk Louis Tomlinsonnal.
Röhejes vagyok. Mit is gondoltam? Időnként komolyan megkérdőjelezem, még épnek
nevezhető-e az elmém, vagy már teljesen reménytelen eset vagyok.
-
Elmegyek mosdóba, hamar leért az a vodka! – jelentette be mosolyogva Nad. –
Addig vigyázz a piámra, nehogy valaki összedrogozza nekem! – kérte, mire
illemtudóan bólintottam.
-
Azt egyedül csak nekem lehet, bébi! – eresztettem meg felé egy laza mosolyt, ő
pedig poénomat hallva felnevetett, s úgy indult aztán a wc irányába.
Magamra
maradva elkezdtem iszogatni a koktélomból, de közben fél szememmel figyeltem
Nadéra is, nehogy valami kis huncut alak megpróbálja elrontani az ízét némi
fehér porral. Nem kellett azonban sokáig őrködnöm mellette, mert a barátnőm
eszelős tempóba rohant vissza hozzám fél perc távollét után. Ezt nevezem rekord
pisilésnek.
-
Walsy, itt van! – mindössze ez a három szó hagyta el levegőért kapkodó ajkát,
majd meg sem várva reakciómat, karon ragadott, s elkezdett maga után húzni a
pult mellől induló folyosó felé, azaz a mosdók irányába.
-
Louis? – kérdeztem suttogva tőle, miközben azt hittem, menten kiugrik a szívem.
Válasza csupán egy bólintás volt, de éppen elegendő ahhoz, hogy a pulzusom az
egekig szökjön, s térdem megremegjen a fiúra gondolva. Mégis lehet egyszer
szerencsém az életben?
Ruganyos
léptekkel közeledtünk a két zöld színű ajtó felé, mely egyikén a „lány”,
másikon a „fiú” felirat állt nagy, fehér betűkkel. Az utóbbi résnyire nyitva
volt, így belátást engedélyezett a fehér csempékkel kirakott helyiségbe. Nem
akartunk beljebb menni, méghozzá két okból sem: egyrészt, ez egy férfiak
részére fenntartott mellékhelyiség volt, azaz pechünkre bárki lehet bent, aki
éppen a dolgát végzi. Másrészt pedig, a résen kihallatszó öklendező hangok
nem voltak túlságosan baráti hatással egyikünk gyomrára sem. Bár én jobban
bírom az ilyen helyzeteket, most Nadine is próbált erőt venni magán, nehogy
kidobja a taccsot a folyosó kellős közepén.
-
Mi legyen? – kérdezte fintorogva, ám amint abbamaradtak a rosszindulatú hangok,
arca is visszakapta eredeti, egészséges színét.
-
Fogalmam… - akartam volna válaszolni, amikor belülről nyílt az ajtó, s valaki
teljes súlyával ránk zuhant. Kellett nekünk az útban állni!
Három
test hevert a földön: Nadé, Louis Tomlinsoné és az enyém. Bevallom, nem így
képzeltem el az első találkozásomat vele, de a sors mindig tartogat
meglepetéseket. Hiába fájt a hátam rettenetesen az esés következtében,
totálisan boldog voltam, amiért végül is összeakadtunk az énekessel – szó
szerint, méghozzá.
-
A francba! – kiáltott fel Nadine, mert mikor megpróbáltam feltápászkodni,
véletlenül beletenyereltem a gyomrába.
-
Bocsi! – súgtam neki erőteljesen, miközben a hátamat valahogyan
nekitámasztottam a falnak, így ülő helyzetbe tornázva magamat. Nad még mindig a
földön feküdt, a lábán keresztül pedig Louis hasalt, s nem igazán tűnt úgy,
mint aki minden erejével azon van, hogy felkászálódjon valahogyan a talpára.
-
Segítenél? – kérlelt kétségbeesett hangon a barátnőm, mire bólintottam, s
összeszorított fogakkal lábra álltam. A lapockám egy pontja még mindig sajgott
kicsit, de nem törődtem vele. Kezemet nyújtva fogtam meg Nadine csuklóit, hogy
segíthessek neki felegyenesedni. – Köszi! – motyogta, miközben ruháját
igazítgatta magán.
-
Még szerencse, hogy nem jött erre senki! – gondoltam bele a dologba.
-
Igen, az, de most vakarjuk fel a földről ezt a részeg disznót! – mutatott
Louis-ra Nadine, aki időközben nyöszörögve az oldalára fordult. Hunyorogva
pislogott fel ránk gyönyörű, kékes szemeivel, s én azt hittem, ott helyben
összeesek – megint.
Hát
ő az! Louis Tomlinson, még ha részegebb és szétcsúszottabb kiadásban is, mint a
megszokott, de ez engem nem érdekelt. Csak az volt a fontos, hogy megtaláltuk,
s ezzel egy álmom vált valóra, mely beteljesülésének jelei csak úgy ragyogtak
arcom minden egyes felületén.
*
/Nadine szemszöge/
Hitetlenkedve
néztem Walsyra, amint csillogó szemmel és ragyogó mosollyal bámulta a földön
fetrengő Louis-t. Nagyon oda lehet érte, ha még ilyen állapotában is be tud
indulni rá. Úgy döntöttem, hagyom egy kicsit tobzódni a pillanatban, hiszen
ennyi jár neki hűséges vadászata után. Mikor azonban barátnőm már egy kerek
perce legeltette a szemét a fiún, kiakadtam. Meglengettem Walsy arca előtt a
tenyerem, és még csettintgettem is.
- Ha kinyálaztad magad, kedveském, akkor
akár mehetnénk is!
Walsy
erre lesütötte a szemét, aztán együttes erővel lehajoltunk, és hagytuk, hogy
Louis átvesse a karjait a vállunkon. Ismét megcsapott a kellemes illata, és a
jelek szerint Walsyt is, mert láttam, hogy barátnőm álmodozó arccal néz maga elé.
- Hé, Louis, meg tudod mondani, hogy hol
laksz? – kérdeztem közben, kissé zihálva a fiú súlya miatt.
Ő
csak bűntudatos kiskutyaképét bevetve megrázta a fejét, aztán nagy nehezen
kinyitotta a száját, én pedig már készültem hátraugrani, nehogy lehányjon,
amikor megszólalt reszelős, rekedt hangon motyogva.
- Te vagy az – jelentette ki, és még
bólintott is hozzá. Kétszer.
Persze
nem volt ennyire érthető a mondandója, de megvilágosodott tekintetéből és a
szófoszlányokból kitaláltam. Döbbenten néztünk össze Walsyval, láttam, hogy
barátnőm máris készül kiugrani a bőréből. Ez igazán meglepett, hiszen Louis
teljesen ki volt ütve legutóbb. Ezek szerint bámulatos az arcmemóriája, mely
még részegen is képes működni.
- Felismert! – suttogta extázisban Walsy,
én pedig elmosolyodva bólintottam.
- Így van, én vagyok az, aki nemrég megmentette
a seggedet attól, hogy néhányan jól megagyaljanak és kiraboljanak! – mondtam
a fiúnak nagy komolyan.
- Köszi – nyögte még ki, aztán
elhallgatott, mintha halálosan fáradt lenne.
Nem
tehettem róla, fülig ért a szám. Ez azért nem semmi, még az én nem-rajongó
lelkemet is felmelegítette kissé. Mégiscsak megéri néha segítőkésznek lenni.
Összevigyorogtunk a barátnőmmel.
Kibotorkáltunk
gyök kettővel az utcára, miközben Walsy taxiért telefonált. Louis a fejét
lógatta, és most jóval kevéssé igyekezett megállni a lábán, mint legutóbb.
Ennek következtében Walsy és én úgy fújtattunk és nyögdécseltünk, hogy az egy
profi teniszezőnek is becsületére vált volna. Az autó perceken belül fékezett,
mi pedig bepréselődtünk hátra. Louis egyszer Walsynak, egyszer nekem ütődött,
követve a taxi mozgását.
- Csinálni akarok egy képet vele, de a
táskámon ül, nem tudom elővenni a telefonom! – szűrte a fogai között Walsy,
miközben hallottam, hogy küzd az elemekkel és Louis testével.
Nem
tehetek róla, de erre hangosan felnevettem, felriasztva a köztünk gubbasztó
fiút, aki értetlenül nézett ránk, aztán újra elaludt.
- Nem csinálsz te egy fotót? – nyafogott
Walsy, én pedig felvont szemöldökkel néztem rá Lou kócos haja fölött.
- Ne haragudj, de most el vagyok foglalva
azzal, hogy imádkozzam érte, hogy hányás nélkül hazaérjünk! Majd ha kicsit
magához tér, csinálsz vele egy közös képet. Különben is, egy lecsúszottan és
bekarmoltan pózoló Louis-ra nem igazán lesz irigy senki.
- Jó, igaz, igazad van! – sóhajtotta, és
kibámult az ablakon.
Nem
csodáltam,hogy ennyire izgatott, valószínűleg én is az volnék mondjuk Mark
Ruffaloval összepréselődve egy kocsi hátsó ülésén.
A
taxi percek múlva megállt, én pedig fizettem – elvégre idefelé a barátnőm állta
a számlát.
- Sokkal jössz már nekünk, Tomlinson! –
motyogtam, miközben nagy nehezen kiszálltam az autóból, magammal rángatva a
fiút.
Walsy
utánunk ugrott, és átölelte Louis vékony derekát, úgy támogatta a házunk felé.
Óvatosan és a lehető legkisebb zajt csapva osontunk, és már a lépcső alján
jártunk, amikor szigorú hang harsant a hátunk mögött, mi pedig úgy húztuk össze
magunkat, mint a csintalanságon kapott kisgyerekek.
- Ms. Currington, Ms. Hawkins! Jól látom,
hogy egy ittas személyt támogatnak?
- Nem, Mr. Dammer! – vetette be
legártatlanabb, angyali mosolyát Walsy.
- Teljesen józan, csak gyógyszert kapott,
a kórházból hozzuk! – tettem hozzá.
Mr.
Dammer, az éjszakai portás frászt kap az alkoholos befolyás alatt álló
fiataloktól, így számos letolást szenvedtünk már el tőle, amikor kissé
hangosabban viháncolva érkeztünk a házba. Kétkedve nézett ránk, de már éppen
tovább mehettünk volna, amikor az öklendezés félreérthetetlen hangjait
hallottuk védencünk irányából.
- Már megyünk is! – kiáltottam Mr. Dammer
felé, és rohanvást húztam magammal Louis-t.
Néhány
métert tehettünk meg, amikor magához karolt egy kukát, és visszaadta a
természetnek a kis rókát. Még szerencse, hogy friss és üdítő volt az éjszakai
levegő, különben társául szegődtem volna.
- Na és most? Most csinálhatnék vele egy
képet? – pattogott izgatottan Walsy, én pedig hitetlenkedve meredtem rá. De
nem, nem viccelt.
- Walsy, ne szórakozz!
- De nem akarom megint elmulasztani a
pillanatot! – nyűgösködött, és vágyakozva bámulta meg Louis görnyedt hátát.
Csak
felsóhajtottam, és megráztam a fejem. Louis hamarosan befejezte a kuka
etetését, azzal erőtlenül leült az út szélére. Halk koppanással ért földet a
telefonja, amit bizonyára valamelyik zsebében rejtegetett idáig. Walsy
odaugrott, és felvette a mobilt, azonban arrébb már nem tudott lépni, Louis
ugyanis elkapta a combjait, átölelte őket, és a hasába fúrta az arcát.
- Mennyit akarsz egy éjszakáért, bébi? –
motyogta a barátnőm ruhájába meglepően érthetően.
Ezek
szerint jót tett neki a hányás. Az esti utca félhomályában is láttam, hogy
Walsy fülig vörösödik, és biztos voltam benne, hogy legszívesebben rávágná:
neked ingyen van, szivi. De nem akartam hangosan is kimondani a beszólást.
Meghökkenésemre Walsy keze Louis haja fölött időzött, mintha meg akarná
simogatni a kócos, barna tincseket. Gyorsan megszólaltam, látván, hogy a
legjobb barátnőm jelenleg házon kívül tartózkodik, így nem tudja megcáfolni,
hogy lotyó lenne.
- Nem vagyunk kurvák, Louis.
- Csörög a telefonja! – szólalt meg
hirtelen Walsy, és kiszabadította magát a fiú karjainak fogságából, még ha
kissé kelletlenül is, közben pedig a kijelzőre nézett. – Basszus, még mindig
Eleanor a háttérképe! Úgy tűnik, nála is az dívik, ami nálad – vigyorgott rám.
- Tessék? – háborodtam fel, noha nagyon
jól tudtam, miről beszél.
- Louis is szívesen melegítené a káposztát
– nevetett ki Walsy, én pedig nyelvet öltöttem rá.
- Ez övön aluli volt, mindazonáltal most
más dolgunk van, úgyhogy később kapsz ki. Ki az?
- Harry! – sikkantott fel Walsy
izgatottan
- Mármint… A bongyori hajú az együttesből?
- Ki más, te lökött! Most mi legyen?
Felvegyük, és mondjuk el neki, milyen állapotban van Louis?
- Nem tudom, az helytelen volna, nem is
ismerjük – bizonytalanodtam el.
- Letette – jelentette be lemondóan Walsy.
Néhány
pillanatig némán néztünk egymásra, csöndben mérlegelve, hogy mit tegyünk most. Hívjuk
vissza Harryt? Próbáljuk meg felvinni a lakásba Louis-t? Az érintett – miután
felfogta, hogy nem örömlányokkal sodorta össze a londoni szél – elfeküdt a
földön teljes békességben, és elszunyókált. A következő pillanatban egy taxi
fékezett mellettünk, s még meg sem állt, de már egy fiú száguldott ki belőle,
arcán megkönnyebbült mosollyal. Meg sem lepődtem rajta, hogy Liam Payne az. Úgy
tűnik, a mai egy fiúbandatagokkal dúsított este. Walsy elhalóan nyögött fel
mellettem, valószínűleg nem akart hinni a szemének.
- Sziasztok! Veletek van Louis? Hála az
égnek! Együtt indultunk iszogatni, de Lou elkeveredett, úgyhogy hárman három
taxiba ültünk, és cirkálni kezdtünk a környéken, mert a telefonját nem vette
fel! – mondta Liam, a végén pedig elnevette magát a megkönnyebbüléstől, és a
hajába túrt.
Elmosolyodtam
kissé zavartan. Liam volt számomra a semleges tag az együttesből, legalábbis
rövid kutatómunkám során erre jutottam. Most mégis nagyon szimpatikus lett egy
pillanat alatt. Látszott rajta, hogy őszintén aggódott a barátjáért, s ha kell,
akár egész éjszaka a városban cirkált volna, hogy megtalálja.
- Igen, megtaláltuk, és elhoztuk ide
hozzánk, mert nem tudta elmondani, hol lakik. Itt pedig már ismerős a terep
számára.
- Basszus… Szóval te hoztad el őt a
múltkor is? Te vigyáztál rá? – nézett rám bocsánatkérően, de egyben hálásan is.
Csak
bólintottam, azután gyors bemutatkozás következett, majd Liam odalépett
Louis-hoz, és egy gyors mozdulattal felhúzta a földről, felrázva cimboráját.
Louis láthatóan felismerte barátját, és vigyorogva belekapaszkodott.
- Lányok, hálásan köszönöm nektek, hogy
ilyen rendesek voltatok! Nem hiányzott volna egy újabb botrány, abból kijutott
mostanában… Két hét múlva lesz egy kis klubkoncertünk itt a közelben, gyertek
el, ha van kedvetek! Nem hordok jegyeket a zsebemben, de felíratlak titeket a
listára. Utána pedig meghívunk titeket egy italra hálánk jeléül – mondta Liam kedvesen,
arcán látszott, hogy őszintén szeretné nekünk meghálálni valahogy ezt az
egészet.
- Ott leszünk! – vágta rá lelkesen Walsy,
én pedig nem tudtam nemet mondani, nem is akartam.
- Remek! Remélem, addig nem találkoztok
Louis-val – vigyorodott el Liam, azzal besegítette az említettet a még mindig
rájuk várakozó taxiba.
Mosolyogva
integettünk utánuk, aztán hangos és gyerekes visításban törtünk ki, miután
eltűntek. Nemcsak Walsy érezte magát a felhők között, hanem valamely rejtélyes
okból én is. Nem kellettek a szavak, csak egymást ölelve táncikáltunk és
visongtunk az utcán, aztán fülig érő szájjal mentünk fel a lakásba.
Drágák!
VálaszTörlésAúúúú, ez gonosz volt :DDD Mikor megláttam, hogy Harry hívja, megcsillant a remény, aztán... :D
Viccet félretéve, imádtam ezt a részt is, nagyon várom a következőt, érdekel, hogyan alakítjátok a továbbiakban a történetet :)
Ölel titeket:
Raquel
Drága Raquel!
TörlésNe aggódj, lesz még Harry, ezt megígérhetjük :)
Nagyon köszönjük a kommentedet, örülünk,hogy tetszett, reméljük, a továbbiakat is izgalmasnak tartod majd!
ölel: Lyanna
Drága írónők!
VálaszTörlésEzúttal is nagyot alkottatok, imádtam ezt a részt, pláne hogy a két kedvencem, Lou és Liam is benne voltak. Nagyon röhögtem, mikor Nad közölte Louis-val, hogy nem kurvák! :D :D
Istenien fogalmaztok, és király az alapsztori, tényleg egyedi. A legjobb fic amit eddig olvastam!! :)
Hozzátok minél hamarabb a kövit: Sasha
U.I. szavaztam :D
Drága Sasha!
TörlésElképesztően megörvendeztettél minket a kedves kommenteddel! :) Hálásan köszönjük a szavaidat, a dicséretet!
Örülünk, hogy viccesnek találtad a dolgot, lesznek még hasonlók :D
Örülünk, hogy ennyire tetszett a rész, garantálhatjuk, hogy Liam és Lou is sok szerepet kapnap még ;)
Várunk vissza!
ölel: Lyanna és Gin
Lányok! Olyan jókat kuncogok rajta. A "bekarmolt" Louis meg az "én azt hittem, hogy Liam és Louis egy és ugyanaz a személy" eddig viszik a prímet. Tetszik ^^
VálaszTörlésAlig várom Niallert *-*
Drága Nilla! :)
TörlésÚristen, köszönjük, hogy már másodjára kommentelsz nekünk, nagyon édes vagy! Örülünk, ha tetszik, reméljük, továbbra sem okozunk csalódást.