Sziasztok, drágaságok! :)
Elérkezett a várva várt pillanat - mivel nemrégiben összegyűlt 100 feliratkozó az oldalunkon, gondoltuk, kedveskedünk nektek egy kis különkiadással, amiért ti vagytok a legjobb olvasótábor a világon. A több mint 4000 szavas, mind a négy fiú szemszögéből íródó extra fejezet reméljük, hogy el fogja nyerni a tetszéseteket.
A véleményetekre nagyon kíváncsiak vagyunk. Mit gondoltok a fiúk jelenlegi helyzetéről? A sok konfliktusról, a lányokról, az egyéb felbukkanó szereplőkről? Nagyon hálásak lennénk, ha megírnátok nekünk kommentben, hiszen jól esik a visszajelzés.
Még egyszer köszönjük nektek, hogy immár ennyi olvasóval büszkélkedhetünk!
Csók nektek: Lyanna és Gin
*
/Harry/
Tudtam,
hogy mostanában van karácsony, de őszintén mondom, totálisan nem érdekelt. Ilyen
se volt még, a világom kifordult a sarkaiból. De még egy nő sem tett tönkre
ennyire, mint Keira. Közben valahol tudtam, hogy én vagyok a kapitális barom,
de nem tehettem róla, rohadtul gyötrődtem, és rohadtul nem voltam hajlandó
magamba szállni és bocsánatot kérni tőle. Holott semmi másra nem vágytam
jobban, csak az ölelésére, a szerelmére, az illatára. Pokolian hiányzott. De
mindent megtettem azért, hogy ezt elfelejtsem. Rengeteg piát kellett ehhez
meginnom. Néha sikerült is elfelejtenem őt pár percre.
A
családom szerencsére nem sértődött meg, amiért nem jelentem meg a közös
banzájon az ünnep alkalmából, pedig nem is tudták, mi bajom, mégis megértők
voltak. A barátaim már annál inkább felszívták magukat. Erre következtettem
legalábbis az smseikből és a hívásaikból. De akkor sem válaszoltam senkinek.
Hiába hiányoztak. Hiába lett volna jó kibeszélni magam. Egyedül kellett lennem.
Vagyis inkább a megszokott társaságom nélkül. Kendall Jennerrel, aki a pia
mellett gyógyírként szolgált.
Volt
bennem nem kevés féltékenység is: nem akartam látni, hogy Niall és Nadine
egymást falják, nem akartam tudni arról, hogy Walsy és Louis minden
nehézségüket legyőzték, és szeretik egymást minden ellenére. Meg tudták oldani
a problémáikat, ezért pedig nagyon irigy voltam rájuk. Azt is sejtettem, hogy
Liam sem viseli olyan aljas módon a szakítását, mint én. Ő biztos nem itta le
magát és nem hetyegett különféle celeb nőkkel búfelejtés gyanánt.
Nem
bírtam volna látni a boldogságukat és az erejüket, ami nekem nem volt. Én
lettem a gyenge láncszem a csapatban. Nem tudtam és nem akartam tenni ellene
semmit. Mégis szenvedtem tőle.
Éreztem,
hogy kifordultam magamból, de valahogy jó volt tombolni következmények nélkül. Még
az sem érdekelt, hogy a paparazzik folyton körülöttem keringtek, mint a
dögkeselyűk. Még játszottam is az agyam nekik, hadd örüljenek, hadd legyen meg
a következő címlapsztori.
Kendallal
jól alakultak a dolgok. Már ha a részeg orgia jónak mondható. Kibéreltünk egy
yachtot vele és pár haverjával, ott döglődtünk egész nap a hajó orrában,
elvakított a napfény, és egy dögös csaj vonaglott nonstop az ölemben. A világ
királyának kellett volna éreznem magam, de nem így volt. Folyton Keirára
gondoltam volna, ha nem iszom annyit, hogy öntudatlanul fetrengjek egész nap.
Kendall
elkényeztetett, bár semmit sem meséltem Keiráról és a szívfájdalmamról, mégis
önkéntelenül tudta, hogyan törölje az agyamból a gondolatokat. Gátlástalan
volt, ami jólesett akkor a lelkem megmaradt részének. Tetszett, ahogy hozzám dörgölőzött
gazellaszerű, ruganyos testével. Jól állt a kezem szép, sima bőrén. És
tetszett, hogy le se akar szállni rólam, ki se akar bújni a számból és az
ágyból. Nem tudtam, hogy a karrierje továbbépítésén dolgozik-e, vagy azért van
velem, mert kedvel és tetszem neki, de nem is nagyon érdekelt. Elvégre én is
csak búfelejtőnek használtam őt. Az sem érdekelt, hogy milyen fényt vet rám és
a karrieremre, hogy éppen vele lógok. Tudtam azt is, hogy a rólunk készült
képek bejárják a világot, és nem kerülnek majd el senkit – főleg nem azt a nőt,
akit valójában szerettem. De még akartam is, hogy meglássa a képeket, akartam,
hogy úgy szenvedjen, mint én.
Alig
aludtam, és ez csak részben volt a rajtam lovagoló Kendall miatt. Ha ő karcsún
elnyúlt mellettem az ágyon, és gondtalan álomba merült, én akkor is ébren
hánykolódtam. Gyáva voltam és undorító. Dagonyáztam a saját mocskomban. De túl
gyerekes voltam ahhoz, hogy kimásszak belőle.
Több
egybefolyó nap telt el így. Patakokban folyt a pia, megszámlálhatatlanul
sokszor tettem magamévá örömtelenül Kendallt, és úgy tettem, mintha minden a
legnagyobb királyság lenne. Szerintem profin színészkedtem.
Több
nap után végre bekapcsoltam a telefonomat. Ki akartam zárni a barátaimat,
úgyhogy egyszerűen kikapcsoltam. Elárasztottak az üzenetek, csak úgy találomra
olvastam bele némelyikbe, volt, amelyik aggódott értem, volt, amelyik elhordott
minden szemétnek. Végigpörgettem futólag az smsek hordáját. Már éppen azon
voltam, hogy kitörlöm mindent olvasatlanul, amikor megakadt a szeme egy néven.
Keira...
Megszédültem,
és nem a rengeteg piától és az alváshiánytól. Már a neve is olyan szívdobogást
okozott, hogy majdnem belehaltam. Olyan erősen haraptam a számba, hogy éreztem
a vérem ízét. Nem beszéltünk azóta, hogy elhordtam mindennek... Azt hittem,
hogy soha többé nem hallok róla.
Remegett
a kezem, ahogy megérintettem a nevét a kijelzőn, így rögtön elém tárult az
üzenete. Nem állt benne más, csak egyetlen szó: hiányzol. Elhomályosult előttem
a világ, és rájöttem, hogy bőgök, mint egy hülye gyerek.
Egyetlen
szava ráébresztett mindenre, amit már tudtam, de gondosan titkoltam magam
előtt. Arra, hogy ő is hiányzik, hogy nem kell nekem a buli, meg Kendall,
csakis ő. Nem akartam mást, csak azonnal otthagyni a partitársaságot, repülőre
ülni, és hazamenni hozzá, majd a küszöbét rágva zokogni, hogy fogadjon vissza.
Lassan,
a könnyeimet az öklömmel törölve ültem le. Nagyot nyeltem, hogy megnyugodjak,
és egy kicsit sikerült is. Tudtam, hogy mit akarok, bár azt is, hogy nehéz lesz
visszacsinálni mindent. De készen álltam rá, hogy ennyi dagonya után ismét
férfi legyek, és visszaszerezzem a nőt, akit szeretek.
Így
hát remegő kézzel pötyögtem be a választ, amiben viszont ott volt valamennyi
érzelmem és szenvedésem: te is hiányzol.
/Liam/
Amióta
szünetre mentünk, állítom, a média még többet foglalkozik velünk, mint előtte. A
net, az újságok nagy része tele volt olyan szalagcímekkel, amelyek magába
foglalták Briana terhességét, a Harry és Kendall Jenner körül kialakuló
pletykákat – amelyeket én magam sem tudtam volna megerősíteni, mert Harry egy
ideje nem válaszol a hívásainkra -, illetve a Sophiával való szakításomat,
aminek pedig már egy kissé idejétmúlt. Azóta már sok minden történt, például randizni
kezdtem valaki mással.
Sokáig
voltam teljesen magányos Sophia nélkül. Totál padlóra zuhantam, miután
szakított velem, éppen csak Louis szintjére nem süllyedtem le. Vicces is lett
volna; korábban én okítottam ki őt arról, hogy az ivás, a fű és az alkalmi
kapcsolatok sokasága nem fogja együtt sem pótolni azt az űrt, amit egy
ex-barátnő hagy maga után. Sok tépelődés árán, de kitartottam, sikerült erősnek
maradnom, s ez többek között a barátaimnak volt köszönhető. Végig ott álltak
mellettem, támogattak, mert tudták, milyen nehéz időszakon megyek keresztül –
Walsy és Nadine is, akik pedig csak nemrég léptek be az életünkbe, de annál
hamarabb a szívünkbe tudtuk zárni őket.
No
meg persze ott volt Cheryl. Már korábban is tartottuk a kapcsolatot, de a
szakításom után egyre többet beszéltünk és találkoztunk, aminek láthatóan
meglett az eredménye. Jól éreztük magunkat együtt, ezért úgy gondoltuk, adunk
egy esélyt a dolognak. Napról napra jobban kedveltem őt, s azt hiszem, amit
mára érzek, az igazán szerelem lehet – pedig azt hittem, Sophia után egy nagyon
hosszú ideig nem leszek képes így szeretni senkit sem. De Cheryl érett, komoly
és határozott nő, pontosan olyan, akire szükségem van.
Hamar
össze is költöztünk, igaz, nem jártunk olyan régóta. Vettünk egy közös házat,
éppen csak egy kisebbet, ahol ketten kényelmesen elférünk, s ha időnk úgy
engedi, akkor eltölthetjük minden szabad percünket.
-
Megnéznéd, hogy melyik dobozba raktuk a csúcsdíszt? – Cheryl bukkant fel a
nappali ajtajában. Már ünnepi ruha volt rajta, mely kiemelte karcsú, szemrevaló
alakját. Barna haja lágy hullámokban omlott a vállára, szeme szinte valósággal
mosolygott, miközben rám nézett. Őszintén tetszett, amit láttam.
-
Persze, rögtön! – válaszoltam neki, a következő pillanatban pedig már az
előszobában felhalmozott, félig kipakolt dobozok alját kutattam.
A
költözés hosszú folyamat, és mivel csak két napja jutottunk el eddig a pontig a
kapcsolatunkban, még nem volt időnk minden holminkat elhelyezni a lakás
különböző szegleteiben. A bútorok már természetesen a helyükön voltak, de
rengeteg munkánk volt még hátra, hogy végleg befejezzük ezt az egész
folyamatot.
-
Megvan? – Cheryl hangja hallatszott a konyhából.
-
Igen! – kiáltottam vissza neki, miközben a kezembe vettem a ragyogó kék színben
pompázó nyolcágú csillagot. A nappaliban álló kis üvegasztalra tettem, hogy
este majd együtt tegyük fel a fa tetejére.
-
Segítsek valamit? – Besétáltam a konyhába és szorosan a pultnál tevékenykedő
Cheryl mögé álltam. Karjaimmal hátulról körülöleltem a derekát, mire halkan
felnevetett.
-
A főzésben? Nem hiszem – hangzott a felelet, miközben én arcomat a nyakába
fúrtam, hogy lágy csókokkal halmozhassam el illatos bőrét.
-
Pedig isteni omlettet tudok készíteni – súgtam a fülébe. Megjegyzésem még jobb
kedvre derítette.
-
Nem hiszem, hogy az omlett megfelelő étel egy karácsonyi menü esetében –
ellenkezett, utána lerakta a kanalat, amit a kezében tartott, hogy
szembefordulhasson velem. – De mondjuk, holnap reggel élnék ezzel a
lehetőséggel – tette hozzá, miközben formás ajkai mosolyra görbültek.
-
Hihetetlenül szép vagy! – Mélyen a szemébe néztem, s kimondtam azt, ami először
az eszembe jutott jelen pillanatban.
Cheryl
arcán halvány pír jelent meg. Két kezét, melyet eddig a pulton pihentetett,
most mellkasomra irányította. Hosszú ujjaival lassan cirógatni kezdett, mire én
egyre közelebb és közelebb húztam magamhoz. Amikor a szánk már csupán egy
leheletnyire volt egymástól, enyémet vadul az övére tapasztottam.
Abban
a csókban minden benne volt – az öröm, amelyet az ő léte jelentett számomra, a
remény, hogy talán ez még sokáig így is marad és a szerelem, melyet egyik
pillanatról a másikra kezdtem érezni iránta. Mindez pedig viszonzásra lelt
abban, ahogyan ő reagált rá; ajkai úgy illettek az enyémhez, mintha csak
egymásnak teremtették volna őket. Annyira más volt, mint Sophiával! A megszokás
nagy úr, ezért is érezhettem így… de az igazság az, hogy bármennyire is új és
szokatlan ez az egész, meg kell mondanom, hogy piszkosul tetszik.
-
Liam… - Amint ajkain elváltak egymástól, Cheryl levegőért kapkodva sóhajtotta a
nevemet, ami még inkább arra buzdított, hogy ne álljak meg most egy csóknál.
-
Gyere! – Eltávolodtam tőle, de egyik kezét megfogtam, hogy magammal húzhassam a
nappaliba. Amint beértünk, óvatosan leültettem őt a szőnyegre.
-
Liam, mit csinálsz? – nevetett fel az abszurd helyzeten, ám én már indultam is
a kandalló felé, hogy meggyújtsam a tüzet. Két perces procedúra volt, de akkora
már lobogtak a vörös lángok, melegségük pedig lassan elárasztotta a kis
szobácskát.
Visszatettem
a piszkavasat az állványra, majd megfordultam. Cheryl a földön hasalva figyelte
minden mozdulatomat. Szemében izgatott kíváncsiság csillogott, s amint
lefeküdtem mellé a puha szőnyege, ajkába harapva elmosolyodott – engem pedig
szinte megőrjített a látványa.
Nem
is tudtam sokat türtőztetni magamat. Fölé hajoltam, s míg kezemmel támasztottam
magamat a feje mellett, újból lecsaptam ajkaira. Ő kezeivel átölelt, a hátamat
kezdte simogatni, majd lassan haladt egyre lefelé. Ujjai végül a csupasz
derekamon állapodtak meg, miután feltűrte a pólóm alját, hogy hozzá tudjon
férni. Lassan, szinte ingerlően lassan eltávolodtam tőle, csupán annyira, hogy
levehessem magamról a felsőmet. Cheryl közben ruhája pántját csúsztatta le
csupasz vállán, de boldogságtól sugárzó tekintetével közben továbbra is engem
figyelt.
Amint
kezeivel is kibújt belőle, átvettem az irányítást felette, s ügyelve arra, hogy
ne szakadjon el, lerántottam róla a ruhát, melyet aztán a mögöttünk álló
kanapéra dobtam. Már csupán a farmerom és az ő falatnyi csipkés bugyija
választott el bennünket egymástól, ám heves csókcsatáink közben ezek is
lekerültek rólunk.
Míg
lágyan végigsimítottam Cheryl minden porcikáját, ő sóhajtozva, engedelmesen
feküdt alattam, közben végig a hátamat és a nyakamat simogatta. Abban a
pillanatban, ahogy beléhatoltam, ezek a simogatások lassan karmolászásokba
mentek át. Combjait a derekam köré tekerte, hogy még közelebb érezhessen
magához, én pedig hol gyorsítottam, hol pedig lassítottam lökéseim tempóján.
Cheryl nyögdécselve pillantott fel rám, olykor felemelte kicsit a fejét, hogy
csókot hinthessek forró ajkára.
A
kandallóban hangosan ropogott a tűz, kis idő elteltével egyre melegebb lett a
helyiségben. Az egyébként sötét szobát csak a pattogó lángok vöröslő fénye
világította meg, mely megadta a hangulatot az első közös karácsony esténkhez.
-
Liam! – Cheryl hangosan felnyögött alattam, s nekem sem kellett sok ahhoz, hogy
vele együtt a boldogság kiteljesedő birodalmában találjam magamat.
Zihálva,
verejtékező testtel gördültem le mellé a szőnyege, kezemmel rögtön az övé után
nyúltam.
-
Boldog karácsonyt! – suttogtam neki, mire halk sóhajtások közepette
elmosolyodott.
-
Boldog karácsonyt, Liam!
*
/Louis/
Mielőtt
visszautaztunk volna Los Angelesbe, tettünk egy kis kitérőt Doncasterbe,
ugyanis ragaszkodtam hozzá, hogy Walsy megismerje a családomat. Úgy gondoltam,
együtt tölthetnénk nálunk az ünnepeket. Láttam rajta, hogy kicsit tart a
dologtól, de ezt a világért sem vallotta volna be.
Egész
odafelé úton csöndesebb volt a szokottnál. Persze, amúgy sem egy nagy dumás,
mint én, akinek ha kell, be nem áll a szája, de most még visszahúzódóbbá vált.
Amikor pedig a sofőr közölte, hogy már Doncaster határánál vagyunk, láthatóan
összerezzent mellettem az ülésen.
-
Bébi, nyugodj meg! Mindenki imádni fog, annyira szerethető vagy – suttogtam a
fülébe, miközben közelebb húztam magamhoz, hogy át tudjam karolni a vállát.
Erre elmosolyodott és adott egy gyors csókot reagálásképpen, de továbbra sem
szólalt meg. Legközelebb csak akkor, amikor megérkeztünk a házhoz, s
kiszálltunk a kocsiból.
-
Azt a leborult! – Walsy meglepetésében eltátotta a száját is. Hihetetlen édes
volt, ahogy tekintetével végigpásztázta a hatalmas, fehér házat, ami anyámék
otthonául szolgált.
A
kovácsoltvas kapu és a magas kerítés óvta őket a média kíváncsi szeme elől. A
kocsifelhajtó vörös márványkőből volt kirakva - bár a vékony, fehér hóréteg
miatt nemigen látszódott -, amely színben tökéletesen passzolt a hatalmas
ablakok keretéhez és a cserepek árnyalatához. A teraszt szintén a fehér-vörös
kombináció uralta – nem hiába, anyám mindig odafigyelt az apró részletekre.
-
Kisebbségi komplexusom lesz melletted – tette még hozzá, miközben nevetve
magamhoz öleltem és elindultunk a bejárati ajtó felé. Az ünnepi koszorú már az
ajtón lógott, a veranda égőkkel volt feldíszítve és lelki szemeim előtt pár
pillanat alatt végigpergett a gyermekkorom valamennyi karácsonya: a sok, finom
fogás, az együtt feldíszített ház, a kandallóban lobogó tűz, az ajándékokért
való viaskodás a testvéreimmel.
-
Üdv nálunk! – mosolyogtam bátorítóan Walsyra, majd adtam egy csókot a
homlokára, s mikor aprót biccentett, jelezve ezzel, hogy felkészült a családdal
való találkozásra, kézen fogva léptük át a ház küszöbét.
Az
ismerős illatok azonnal megrohamozták az orromat, fahéj, sült krumpli és pulyka
elegye keveredett a levegőben. A konyhából ezzel együtt csörömpölő hangok
szűrődtek ki, ám a bejárati ajtó csapódásával hirtelen abbamaradtak, s rá pár
másodpercre anyám tűnt fel előttünk, szokásához híven, igen csinosan
felöltözve.
-
Louis! – Amint meglátott, azonnal a karjai közé zárt, hogy hosszan megöleljen.
-
Anya… anya! – szóltam rá egy idő után kicsit erélyesen, mire szabadkozva, de
lelkes mosollyal az arcán eltolt magától, s érdeklődő tekintetét a zavartól
pirosló arcú Walsyra emelte. – Szeretném bemutatni neked a barátnőmet! –
Büszkén kihúztam magamat. Számtalanszor hagyta már el a számat a „barátnőm”
szó, most mégis másnak éreztem csengését. Különlegesebbnek. Talán mert tudtam,
hogy ezúttal tényleg komolyan is gondolom ezt a kapcsolatot.
-
Nagyon örülök a találkozásnak, Walsy Currington vagyok! – nyújtotta oda
anyámnak a kezét, de ő nem fogadta el. Helyette ugyanúgy megölelte Walsyt is,
ahogyan engem. Közben figyeltem a barátnőm pillantását, mely meghatottságtól és
boldogságtól csillogott. Bizonyára jól esett neki ez a közvetlen gesztus, s
őszintén, én is örültem annak, hogy anyám máris ennyire megkedvelte.
-
Szia, aranyom! Johannah Deakin, de szólíts csak Jay-nek! – mutatkozott be neki,
amit Walsy ezer wattos mosollyal fogadott. – Éppen nagy sütés-főzésben vagyok,
úgyhogy elnézést, ha nem nagyon lesz időm kijönni a konyhából – szabadkozott,
mire nekem is muszáj volt elmosolyodnom.
-
Esetleg segíthetek valamit? – Walsy rögtön bekapcsolódott a témába, én pedig
boldogan figyeltem, hogyan találja meg a két, számomra legfontosabb nő az
életemben, a közös hangot.
-
Édes vagy, köszönöm, de nem szükséges. Inkább pihenjetek! Biztos hosszú volt az
út, ilyenkor mindenhol dugó van az ünnepek miatt – ajánlotta, majd vissza is
sietett a konyhába.
Beljebb
kísértem Walsyt, hogy megmutassam neki az ebédlőt és a nappalit. Ezután a
földszinti fürdő és hálószoba következett, amelyben anyám és Dan aludtak, majd
felvezettem az emeletre, hogy bemutassam őt a többieknek is.
Először
Fizzy ajtaján kopogtunk, s egy hangos „Szabad!” kiáltás után beléptünk a
szobába. A húgom az ágyán hasalt és a laptopját nyomogatta. Amint meglátta,
hogy kik a hívatlan látogatói, arca felderült, szája pedig széles mosolyra
húzódott. Azonnal felpattant, hogy elénk siessen. Magam elé toltam Walsyt, hogy
ismerkedjen meg vele.
-
Szia! Felicite vagyok, de a Fizzyt jobban szeretem – mondta neki a testvérem,
utána úgy ölelte meg Walsyt, mintha legalább ezer éve barátnők lennének.
-
Nagyon örülök, hogy látlak, Fizzy. Én Walsy vagyok – mosolygott rá vissza, s
éreztem, hogy a kezdeti feszültség, mely nemrég még eluralkodott rajta, szinte
teljesen megszűnt.
-
Walsy? Különleges név. Hogy becézik? – kérdezte tőle Felicite.
-
Leginkább sehogy – nevetett fel a barátnőm, mire Fizzy is csatlakozott hozzá.
-
Nem szeretném megzavarni a bájos csevejt, de én is itt vagyok ám! – hívtam fel
magamra a figyelmet. Ez tovább tetézte a jókedvet, de a húgom, ráeszmélve, hogy
engem még meg sem ölelt, annyira izgatott volt Walsy láttán, boldogan a
nyakamba borult.
-
Jó látni! – mondta nekem, mire meghatottan összeborzoltam a haját. Ezen persze
játékosan felháborodott, és azonnal a tükör elé rohant, hogy tollászkodásba
kezdjen.
Mi
magára hagytuk őt, hogy Lottie-hoz is beköszönhessünk. Az ő szobája a folyosó
végén volt, s már messziről hallani lehetett a kiszűrődő zene ritmusát.
-
Imádom a családodat! – sóhajtott fel boldogan vigyorogva Walsy, én pedig
mosolyogva figyeltem, hogyan válik egyre felszabadultabbá a
Tomlinson-légkörben.
Ez
azonban rögtön el is múlt, ahogyan beléptünk a legidősebb húgom lakrészébe. Azt
hittem, ha Felicitével nem volt gond, Lottie-val sem lesz. Tévedtem – mert
amint meglátott bennünket, a várt mosoly helyett flegma fintor ült ki az
arcára.
-
Ó, helló! – vetette oda Walsynak köszönésképpen, de arra nem vette a
fáradtságot, hogy odajöjjön elénk és bemutatkozzon neki. – Azt hittem,
Danielle-t hozod haza az ünnepekre. – Utóbbi megjegyzése természetesen nekem
szólt.
Ahogy
kiejtette barátnője nevét a száján, a levegő szinte megfagyott a kis szobában.
Az én arcomról is lehervadt a mosoly, s oldalra pillantva láttam, Walsynak is
rosszul esett, hogy Lottie ennyire lekezelően bánik vele.
-
Mint azt tudod, Walsy a barátnőm – világosítottam fel, minden szót külön
hangsúlyozva, közben pedig át is karoltam a mellettem álló, zavarodott lány
derekát, hogy tettben is nyomatékosítsam állításomat.
-
Azt hittem, szakítottatok a gyerek miatt – vonta meg a vállát Lottie, nekem
pedig nagyon kellett uralkodnom magamon, hogy ne ordítsam le a fejét. – Szóval,
Walsy, jól bírod, hogy az egész világ erről a témáról csámcsog? – Végre felállt
az asztalától, hogy közelebb lépjen hozzánk.
-
Tessék? – A barátnőm arca értetlenséget tükrözött. Mielőtt a húgom mást is
mondhatott volna, gyorsan magamhoz ragadtam a szót:
-
Lottie, ne fecsegj már baromságokat!
A
húgom meglepetten pillantott rám, majd visszasétált a laptopjához, hogy fél
perc múlva elénk tolhassa a bizonyítékot; nem hazudott. A neten valamennyi
közösségi oldalon különböző portálok cikkeit osztották meg a rajongók, melyek
egytől egyig azt taglalták, hogy Briana gyereket fog szülni, méghozzá tőlem. A
forrást persze nem említették meg, de biztos voltam benne, hogy Brie anyja
tálalt ki mindent a médiának, hogy a jelenleginél is több tartásdíjat csikarjon
ki belőlem – pedig már így is az átlag 200%-át fizetem majd a megállapodás
szerint.
-
Louis… - Walsy aggodalmasan pillantott rám, de nem néztem vissza rá. Elfehéredő
ujjakkal szorítottam az asztal sarkát, miközben Lottie is próbált nyugtatgatni,
de egyik lány mondandója sem jutott el az agyamig. Máshogy kellett levezetnem a
feszültségemet, úgyhogy már tudtam is mit fogok csinálni.
A
következő pillanatban pedig a zsebembe nyúltam, s elő is kaptam a mobilomat,
hogy felhívjam Brianát. Nem engedem neki és az elmebeteg, pénzéhes, vén lotyó
anyjának, hogy elbasszák a Walsyval közös, első karácsonyunkat!
*
/Niall/
Azt
hiszem, valószínűleg én vagyok a világ leguncsibb pasija, de úgy vártam az
összeköltözést, Nadine-nal, mint régen, kiskoromban a szülinapokat. A
karácsonyt a legnagyobb idill közepette töltöttük el, mindkettőnk családjával
találkoztunk, miközben akármikor kettesben voltunk, az összeköltözésről
sustorogtunk.
Szót
kell ejtenem Nad ajándékáról is: végül tényleg egy szexi, piros fehérneműben
adta át magát, ahogy utólag nevetve elmesélte, mit talált ki az ötlettelenség
közepette. Főzött egy többfogásos, isteni karácsonyi vacsorát, aztán ő volt az
édesség... Hát, nem voltam elégedetlen, sőt. Ez volt a legjobb ajándékom
életemben. Úgysem volt szükségem semmi másra, csak rá.
Aztán
pár nappal az újabb írországi utazásunk után eljött a várva várt nap. Nadine
bátyja is eljött segíteni becuccolni, bár nem volt túl sok holmim – az elmúlt
évek feszített tempója és utazásai miatt nem nagyon halmoztam fel a dolgaimat.
James
elég jó fej volt, bár ezt már karácsonykor kitapasztalhattam. Gőze sem volt
arról, hogy ki vagyok, vagy ha igen, nem nagyon hatotta meg, ez pedig szuper
érzés volt. Az már inkább meggyőzte arról, hogy életképes és a húgához való
vagyok, amikor a rohadt nehéz dobozokkal simán felegyensúlyoztam az emeletre,
és még ki se fulladtam. Megéri sportolni. Úgy tűnt, ezzel teljesen meggyőztem.
Még azt is megbeszéltük, hogy valamikor elmegyünk egyet focizni.
Nad
csak úgy sugárzott a boldogságtól, ahogy a pasis dumálásunkat nézte. Úgy tűnt,
legalább annyira odavan azért, hogy kijövök a családjáért, mint én azért, hogy
jóban van a Horanekkel. De meg is értettem. Tudtam, hogy mennyire fontos neki a
bátyja, még akkor is, ha folyton piszkálták egymást. De ez is ismerős volt, mi
is ezt csináltuk néha Greggel - Theo születése óta egyre kevesebbszer. Bár
mostanság az volt a hobbija, hogy azzal heccel, hogy mikor nősülök és mikor
lesz gyerekem.
Az
első közös esténk csodás volt együtt. Összebújtunk Nadine ágyában, amit már
olyan jól ismertem, a cuccaim még szerteszét hevertek a szobában és a
nappaliban, de ez valahogy egyikünket sem érdekelte igazán. Mindent betöltött a
világ legjobb csajának finom illata, és én jóllakott macskaként bújtam Nad
formás melléhez. Bár még tudtam volna belőle habzsolni. De a huncut mosolyából
tudhattam, hogy szereti, amiért ilyen mohó vagyok.
-
Tetszik, hogy ott van a borotvád meg a
fogkeféd a fürdőben – vigyorgott azzal az édes mosollyal, amiért úgy
megvesztem.
-
Nekem meg tetszik, hogy bármikor kéznél
vagy, ha kínoznak a vágyak – húztam az agyát, mire felháborodottan bökött
oldalba.
Jót
nevettem, mire persze ő sem bírta sokáig, és felröhögött. Hamarosan durmoltam,
minden tervem ellenére, és ilyen pihentető éjszakám már régen nem volt. Mit
tagadjam, nagyon élveztem a szabit, főleg egy ilyen csajjal. Ahogy hallottam,
Harry gőzerővel tervezgette az önálló karrierjét, de engem nem nagyon mozgattak
ezek a dolgok. Jól voltam így, szükségem volt már a nyugalomra. Erre a nyugira,
ami mások számára talán unalmas, de nekem tökéletes boldogságot adott.
Másnap
Nadine ebédet főzött – már az illatoktól összefutott a nyál a számban –, én
pedig a nappaliban ücsörögve nyomkodtam a laptopom. Bevallom, titkon eladó
házakat nézegettem a közelben, bár szóba jöhetett Írország is, pár ottani eladó
házat is megnyitottam. Nem bántam volna, ha odaköltözünk. Bár nekem aztán
minden hely megfelelt, elvoltam akárhol, mint hal a vízben, csak Nad legyen
velem. De úgy gondoltam, Nadine bírná a sok zöldet, a dimbes-dombos tájat, a
nyugalmat.
A
nagy böngészésben észre sem vettem, hogy mögém lopózott, és átölelt, gyönyörű
arcát az enyémhez simította. Kíváncsian lesett a laptopom képernyőjére. Nem
akartam lecsapni, mert végül is titkolni nem kellett semmit, de akkor is... Még
csak akkor költöztünk össze, nem akartam, hogy azt higgye, nem érzem jól magam
a lakásában. Nem akartam, hogy azt gondolja, a háta mögött szervezkedem.
-
Miben sántikálsz? – kérdezte, miközben
mellém huppant.
-
Semmiben. Vagy csupa jóban. Házakat
nézegetek. De csak ötletelés, ne hidd, hogy nem jó nekem itt, vagy ilyesmi –
habogtam kicsit zavartan.
-
Hú. De jó! – lelkendezett, miközben
mellém bújt.
Csillogott
a szeme, úgyhogy tudtam, hogy nem kamuzik, hanem őszintén örül, és egyáltalán
nem haragszik a magánakcióm miatt. Különben is megmondta volna, ha így van.
Sosem vert volna át.
-
Akkor... Nem gáz? – tettem fel a kérdést
óvatosan.
-
Hm, de. Nagyon gáz, hogy közös otthont
keresel – viccelődött.
-
Úgy látom, nagy kertre fáj a fogad. Majd
vehetünk fűnyírót, ami olyan, mint egy kis traktor – kuncogott, ahogy a képeket
nézte elmélyülten.
-
Jó lenne nagy kert. Lehessen hol focizni
a sok gyerekünkkel – vigyorogtam én is.
-
Azért annyira sok nem lesz! Nekem kell
megszülnöm őket, és az nem leányálom ám – nevetett.
Egy
pillanatig elgondolkodva meredt a képernyőre, aztán rábökött az egyik házra.
Nem volt hivalkodóan hatalmas, de látszott, hogy bőven akad benne hely, szép,
takaros, zöldellő kert vette körbe. Régies, kuckós benyomást keltett, igazi
otthonérzés sugárzott a képről. Ráadásul Írországban volt.
-
Ez tetszik a legjobban – mondta, majd
rám villantotta legszebb mosolyát.
-
Nekem is – vallottam be –, de nem kell
elkapkodnunk semmit. Ráérünk még nézelődni.
-
Az biztos. Attól is függ, hogy Walsyék
hol akarnak majd letelepedni. De Niall... Ragaszkodom hozzá, hogyha házat
veszünk, akkor én eladhassam a lakásom, és hozzájáruljak a költségekhez –
váltott hirtelen komoly hangnemre.
-
Mi? De hát erre semmi szükség! –
értetlenkedtem.
Jól
tudtam, hogy nem a pénzem miatt van velem, úgyhogy teljesen magától értetődőnek
tűnt, hogy mindent megadok neki. Úgy gondoltam, hogy miért ne költhetnék a
páromra, ha egyszer szeretem? Nad jobban szerette az apró figyelmességeket – el
tudott olvadni egy szál rózsától vagy a kedvenc bonbonjától –, és ezt imádtam
is benne, de el akartam őt kényeztetni. Mindennel, amivel csak lehet.
Ő
viszont csak nézett rám azzal a makacs tekintettel, amit már láttam rajta.
Tudtam, hogy a döntése valószínűleg végleges, vagy ha nem is, hát nehéz lesz
megváltoztatnom.
-
És ha csak bérbe adnád? Miért kéne
megválnod a lakástól? A szüleidtől kaptad – próbáltam meggyőzni.
-
Mert nem akarom, hogy... A média
aranyásónak higgyen! És a rajongóid... Mit fognak gondolni? Hogy egy pénzéhes
ribivel kerültél össze – tördelte a kezét.
-
Ó, te édes! Nem hisz aranyásónak senki!
És amúgy meg kit érdekel, mit gondol a média vagy a rajongók? Én tudom, milyen
vagy, tudom, hogy szeretsz. Az igazi rajongók pedig örülnek a boldogságomnak –
néztem a szemébe.
Reménykedve
nézett fel rám, én pedig hosszas csókkal adtam nyomatékot a szavaimnak.
Szerettem ezt a nőt, boldognak akartam látni. Nem bírtam elviselni, hogy bármi
miatt is gyötrődik.
Lágy
mozdulattal fogtam a tenyerembe az arcát, és hosszasan megcsókoltam. Ettől
kisimultak az aggodalmas ráncok a homlokán.
-
Ne aggódj semmi miatt! Szeretjük
egymást, és ez így is marad, bármi történik!
Sziasztok!
VálaszTörlésÉn egyszerűen imádtam! Szerintem fantasztikus lett ez a rész (is)! Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a következő rész(ek)ben! Nem is értem, hogy tudtok ilyen jól írni! Irigykedem ezért!
További szép hétvégét! Puszi: Moncsi
Drága Moncsi! :)
TörlésNagyon édes vagy, hogy írtál nekünk! Örülünk, hogy tetszett ez a rész is, nagyon izgultunk ám.
Várunk vissza továbbra is! :)
Szép hétvégét: Lyanna és Gin
Istenem, ez valami fenomenális volt. :) gratulálok a százas számhoz, megérdemeltétek! <3 És ami a részt illeti... Tényleg nem tudok mit mondani rá, csak ennyit: tökéletes, harmonikus, egész, csodálatos... Imádtam, és istenem, de szeretnék egy ilyen vagy ehhez hasonló karácsonyt a barátommal! Kár, hogy nyár van, én pedig szingli...
VálaszTörlésluv, RS
Drága RS! :)
TörlésHihetetlenül aranyos vagy, köszönjük, hogy Írtál! :) <3
Nagyon örülünk annak, hogy elnyerte a tetszésedet a különkiadásunk. Izgatottan várjuk továbbra is a véleményedet.
U.I.: Sajnos hamar eltelik a nyár, és nem olyan biztos az, hogy sokáig szingli leszel! ;)
További szép napot: Lyanna és Gin
Drága Írónők! :)
VálaszTörlésElnézést, amiért már régen jelentkeztem.
Most mindent bepótolok: ez a rész egyszerűen f-a-n-t-a-s-z-t-i-k-u-s volt! Nincsenek rá szavak! Igazán megérdemlitek a 100 követőt, sőt, többet is, ha lenne rá mód. Gratulálok hozzá és csak így tovább! :) <3 #kedvencblog
A sztori pedig varázslatosan alakul: mindig van valami kis bonyodalom, romantika, sosem lapos vagy unalmas, amit egyszerűen imádok benne. Hihetetlen jól írtok, ne hagyjátok abba!
Puszi, Mira
Kedves Mira! :)
TörlésUgyan már, nagyon köszönjük, hogy írtál nekünk! :)
Aranyos tőled, hogy ezt gondolod. Örülünk, hogy így tetszett a különkiadásunk, reméltük, hogy meglepünk majd benneteket.
Nem tervezzük abbahagyni, úgyhogy várunk vissza szeretettel!
Lyanna és Gin