2016. március 18., péntek

29. Walsy és Nadine - You belong with me

Sziasztok, Drágák!
Végre péntek - azaz végre itt az új fejezet! Reméljük, úgy vártátok, mint amennyire mi izgatottak vagyunk miatta! :)
Nagyon köszönjük a sok-sok kattintást! Ne feledjétek, 100 feliratkozónál szuper meglepetéssel készülünk, úgyhogy hajrá, ajánljátok mindenkinek a blogot, aki szereti a 1D-t, vagy az igényes, szerelmes történeteket!
Epekedve várjuk a kommentjeiteket ismét, tudjátok már, de nagyon sokat jelent nekünk, amikor látjuk, hogy valaki írt.
Jó szórakozást!
Gin és Lyanna




A hír, miszerint Briana Louis gyermekét hordja a szíve alatt, szinte futótűzként terjedt az interneten. Fogalmam sem volt, ki szivárogtatta ki az infót, de néhány nap alatt még az is tisztában volt ezzel, aki eddig azt sem tudta, mi a fene az a One Direction. Természetesen a fanok vegyesen fogadták a hirtelen jött hírt: volt, aki örült annak, hogy egy mini-Louis baba fog születni januárban, azonban egy ellenzéki kör is kialakult, amelynek tagjai váltig állították, hogy ez biztos valami nagy kamu. Az az igazság, hogyha nem lettem volna néhány napja szem- és fültanúja annak a beszélgetésnek a szállodában, magam sem hinném el. Hogy Louis ennyire felelőtlen lenne? Gyereket csinált volna egy olyan lánynak, akivel aztán nem is lesz kapcsolatban? Nevetségesen hangzik. De pontosan tudtam, hogy igaz.
Bármelyik weboldalon ügyeskedtem a neten, szüntelen ilyen cikkek kerültek velem szembe. Ha a tévét kapcsolgattam, akkor ott mondták be valamelyik híradóban, hogy Briana Louis számára egy egyéjszakás kaland volt, aminek maradt egy apró következménye. Ja, az az apró következmény egy kis embrió, amelyik a csaj pocakjában fejlődik már tavasz óta…
- Walsy, nem veszed fel? - kiabált ki nekem Nadine a konyhából. A mobilom már jó ideje kitartóan csöngött, ám én túlságosan el voltam merülve a gondolataimba ahhoz, hogy ezt meghalljam.
- De! - sóhajtottam fel, és lustán a készülék után nyúltam. Mielőtt felvettem volna, megnéztem, ki keres, mert Louis esetében nem kívántam felvenni a telefont.
- Szia, Liz! - A kitartó hívó szőke barátnőm volt.
- Végre már, hogy felvetted! Azt hittem, a füleden ülsz – szólt bele szokásos stílusában.
- Bocs, elméláztam. – Válaszom egykedvűen hangzott, mint akinek élni is alig van kedve.
- Láttam a tévében, hogy Louis… szóval sejtettem, hogy ez szarul érint téged, de most, hogy a hangodat is hallom, teljesen biztos vagyok benne, hogy a béka segge alatt érzed magadat – mondta.
- Igen… inkább ne is beszéljünk róla! – kértem gyorsan, amit ő tiszteletben is tartott.
- Holnap este lesz nálam egy kis spontán házibuli. Semmi extra, néhány barát jön csak. Remélem, rád is számíthatok! – célozgatott, s bármennyire nem volt kedvem kimozdulni ma, kénytelen voltam rábólintani a meghívásra, mert ismertem Lizt: ha nemet mondok, addig győzköd, míg végül beadom a derekamat.
Így hát egy újabb átvirrasztott éjszaka után éppen az ágyamba forgolódtam, amikor Nadine viharzott be a szobámba, s kíméletlenül felhúzta a sötétítőmet.
- Ember, mit csinálsz?! – szóltam rá nyöszörögve, s úgy vánszorogtam ki utána a nappaliba, mint egy teljesen átlagos zombi.
- Rég elmúlt dél. Ideje kezdeni magaddal valamit! – tanácsolta, miközben a konyhába igyekezett. Követtem őt, és mikor beértem, ledobtam magamat az egyik székbe.
- Ezt hogy érted? – kérdeztem fáradt hangon, noha aludni nem tudtam volna. A gondolataim szüntelenül ébren tartottak.
- Nézd, Walsy! – Nadine szembefordult velem, hátát a pultnak döntötte. – Lassan egy hete begubózva élsz a lakásban. Ki sem dugod az orrodat, még az edzőterembe sem. Ülsz, bámulsz k a fejedből és egészen véletlenül elfelejted, hogy a szervezetednek szükségletei vannak – foglalta össze röviden azt, hogy pocsék állapotban vagyok.
Akaratlanul is bólintottam. Egyetértettem vele, de nehéz volt rászánnom magamat bármire is jelen pillanatban. Mintha barátnőm a gondolataimban olvasna, kis csönd után hozzátette:
- Ez a buli pontosan ezért lesz jó alkalom. Ki kell mozdulnod innen! – Nadine drámaian körbemutatott a konyhában. A látványtól elmosolyodtam, amit ő kisebb sikerként könyvelt el.
- Rendben van. De ugye te is jössz? – kérdeztem tőle reménykedve.
- Természetesen – nevetett fel, majd rám parancsolt, hogy legalább fürödjek le, addig ő készít valami ebédet.
Megfogadtam a tanácsát. Rettentően jól esett szinte egy órán át áztatni magamat a kádnyi forróvízben. Úgy éreztem, minden perc elteltével több gondtól szabadulok meg. Bárhogy is volt, amikor kiszálltam a kádból, a vállamra rakott súlyok nagy részét már nem éreztem. Mintha megszűntek volna a problémáim… Persze tudtam, hogy azok még mindig a szemem előtt lebegnek, gúnyolnak engem, s arra várnak, mikor roppanok már össze tőlük. De kitartottam.
Az ebéd illatát megérezve a gyomrom hangosan korgott egyet. Hát, igen, ez van, ha néhány napig csak vegetálsz és mellőzöd az evést.
- Mit főztél? – Kíváncsian baktattam ki a konyhába, ahol az asztal már megterítve várt. Nadine éppen akkor tett egy alátétre egy nagy fazéknyi, csábítóan gőzölgő húslevest. Már a látványra is összefutott a nyál a számban. Azonnal leültem szokásos helyemre, s amikor drága barátnőm is elfoglalta az övét, enni kezdtünk. Én még egy dupla adagra is beneveztem. Mohóságomat látva Nad néhányszor hangosan felnevetett, de láttam rajta, tetszik neki, hogy így oda meg vissza vagyok a leveséért.
- Na, ezt a Walsyt már szeretem! – poénkodott, mire csak egy grimaszt kapott tőlem válaszul. De tény, hogy egy hét után kezdtem újra úgy érezni, mintha valóban élnék – anélkül, hogy fájna minden levegővétel.
Az ebéd végeztével segítettem Nadine-nak a mosogatásban, majd a süteménysütésben. Üres kézzel mégsem állíthattunk be Lizhez, noha csak egy „spontán” partit szervezett. A meggyes piskóta azonban tökéletes ötlet volt, hiszen viszonylag gyorsan elkészült. Utána vette csak kezdetét a hosszantartó készülődés.
- Nem tudom, mit vegyek fel! – hallottam meg barátnőm panaszos hangját a szomszéd szobából, míg én a tükör előtt állva nézegettem a kezemben lévő két felsőt. Az egyiket nagyon imádtam: fekete volt, ujjatlan, fodros, lenge aljjal – de túl gyászos erre az alkalomra, gondoltam. A másik egy rövid ujjú, mandzsettás, világoskék blúz volt. Kicsit visszafogottabb ugyan, de most pont ilyesmire volt szükségem. Gyorsan belebújtam, s felvettem hozzá egy sötétkék farmert is. A cipővel nem bíbelődtem sokat: az első csizmát vettem fel, ami a szekrényemből a kezem ügyébe akadt. A procedúra befejezéseképpen kivasaltam a hajamat. 
- Kész vagy? – kérdeztem Nadine-tól, kikiáltva neki a nyitott ajtón. Pár másodperc múlva válaszolt is, hála a hangsebességnek, amely igen gyorsan terjed.
- Azt hiszem, igen.
Végül előmerészkedett: fekete csőnadrágot húzott egy piros, enyhén kivágott felsővel, melynek színe tökéletesen passzolt a rúzsához. A haját kiengedve hagyta, csupán egy csattal tűzte el homlokából a zavaró tincseket.
- Csinik vagyunk! – állapította meg, majd látva, hogy már lassan hat óra, karon ragadott, hogy aztán vigyorogva kisétálhasson velem a lakásból. A taxi már várt ránk, s az enyhe forgalomnak köszönhetően hamar ki is rakott bennünket Liz lakásánál.
Az ablakban már látni lehetett a villódzó fényeket, a hangos zene pedig a vastag falak ellenére is átszűrődött a lépcsőházba. Amikor benyitottunk hozzá, elképedten néztünk körbe. A buli egyáltalán nem olyan laza és spontán volt, mint amilyennek meg volt hirdetve: ismerős és ismeretlen egyetemisták hemzsegtek mindenütt, akár a heringek a konzervdobozban. Tekintetemmel a barátnőmet kerestem, de az első személy, akit felismertem, Logan volt. Az exem.
- Na, jó, én mentem! – Már éppen vissza szerettem volna fordulni, amikor Nadine megállított.
- Hé, nyugi, nem kell vele beszélned! – mondta, hátha ezzel segít a helyzeten, de tévedett. Egyáltalán nem volt kedvem egy légtérben lenni olyasvalakivel, aki elég csúnyán megbántott, mikor utoljára találkoztunk. Ezt Nadnak is az orrára kötöttem. – Kerüljük el, jó? Liz miatt jöttünk, emlékszel? Kapcsolódj ki egy kicsit! – javasolta, majd eltűnt a konyhában, hogy kitegye egy tányérra a süteményt.
Nem lett volna szép, ha titokban megszököm, pedig egy pillanatra még az is megfordult a fejemben. Ám nem akartam egyedül hagyni Nadine-t, plusz a meggondolatlan cselekedetet elkövetve gyávának is tűnhettem volna. Pedig nem vagyok az, csak mostanában nincsenek jó napjaim.
- Walsy? – Ne, ne, ne!
Halvány mosolyt erőltetve az arcomra, megfordultam.
- Szia, Logan! – köszöntem neki, s gyomrom akaratlanul is összerándult, amikor megláttam, milyen jól néz ki, még mindig. Azonban ezen kívül nem kötött hozzá semmilyen furcsa érzés, aminek örültem. Úgy tűnik, sikerült túllépnem rajta.
- Csodásan nézel ki – hazudta. Tudtam, hogy a szemeim karikásak, a bőröm sápadt, s legalább két kilót fogytam az elmúlt napokban, ha nem többet.
- Persze! – nevettem fel keserűen. – Azt hiszem, te jobb színben vagy.
- Iszol valamit? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva előbbi megjegyzésemet. Bólintottam.
A következő percben már sörrel a kezünkben ücsörögtünk az egyik szabad díványon. A beszélgetés eleinte döcögött kettőnk között, de idővel, s az elfogyasztott alkohol mennyiségének köszönhetően, egyre kötetlenebbé vált. Arról beszélgettünk, melyikünk mit csinált a szakítás óta. Logan elmesélte, hogy szinte minden idejét tanulásra fordította, amikor pedig akadt némi szabadideje, utazgatott Európában.
- Sok országban jártam, de sehol nem láttam olyan gyönyörű lányt, mint te! – Utolsó mondatát hallva a mosoly az arcomra fagyott.
- Tessék? – kérdeztem vissza döbbenten, fejemben pedig beindultak a vészcsengők.
- Csak arra célzok - hajolt közelebb hozzám -, hogy szerintem meg kellene próbálnunk… újra, tiszta lappal.

*

Megmondom őszintén, sok kedvem nem volt Liz bulijához, viszont nem akartam olyasfajta besavanyodott, a romantika nyáltengerébe beleragadt lány lenni, aki kizárólag a pasijának él. Láttam már ilyet, és én osztottam akkor a leghangosabban ezt a fajta viselkedést. Persze minden időmet a gipszben fekvő Niall mellett akartam tölteni, és nagyrészt így is történt. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy Niall elesetten betegeskedett, és hogy valóban szüksége volt az ápolásomra. Már a kórház másnapján követelte, hogy szeretgessem meg, én pedig természetesen nem tudtam ellenállni a cuki ábrázatának. Tehát kellett neki ápolás, de nem a klasszikus értelemben.
Szóval az imidzsem miatt is úgy éreztem, hogy el kell mennem a buliba, de nagyobb súllyal esett a latba Walsy. A barátnőm komolyan megzuhant, én pedig nagyon aggódtam érte. Nem tetszett a kornyadozó ábrázata, a sápadtsága, a fogyása. Nem hagyhattam, hogy tovább penészedjen otthon.
Ha azt mondom, hogy meg akartam fojtani mérgemben Louis-t, amikor ez az egész kiderült, akkor finoman fogalmazok. Legalább két napig hajtogattam, hogy ez biztos valami átverés, mert Louis-nál alkalmatlanabb szülőt nem tudok elképzelni. Persze más lenne a helyzet, ha komolyan és megfontolt döntés után csinált volna gyereket. Na de ez! Olyan mérvű ostobaság, amilyet még nem láttam. Felelőtlennek és rettentő éretlennek tartottam Louis-t.
Harry fogott le, amikor a hírt megtudva neki akartam esni szerencsétlen srácnak, mert Niall a törött lábával csak az ágyról tudott csitítani. Nem tudtam megsajnálni Lou-t, pedig az összetört, végtelenül bánatos kiskutyakép őszinte fájdalmat tükrözött. Tudta, hogy az őszintétlenség taszította el Walsytól, nem a gyerek létezése.
Louis azóta persze engem is hívogatott és üzenetekkel bombázott, de nem voltam hajlandó válaszolni neki. Haragudtam rá, amiért ezt tette a barátnőmmel.
Viszont amikor Liz bulijában megláttam Logant, ismét elöntötte a vörös köd az agyamat. Saját példámból tanulva tudtam, hogy nem jó ötlet felmelegíteni a káposztát, de Logan kocsányon lógó szeméből messziről láthattam, hogy éppen ez a célja. Kilométerekről lerítt, hogy rá akar repülni Walsyra. Ez pedig felingerelt, mert ez a kis hülyegyerek sosem volt méltó a barátnőmre.
Viszont úgy gondoltam, addig Walsy is elboldogul vele, amíg kiviszem a meggyes sütit a konyhába. Persze a konyhában rám szállt egy részeg srác, eltartott néhány percig, míg leráztam. Mire pedig visszatértem, Logan már túlzott közelségben volt Walsyval.
Úgy tettem, mint aki bedobott már pár felest, kissé tántorogva túrtam be magam kettejük közé a kanapéra, és eltúlzottan vigyorogtam. Logan gyilkos pillantásából láthattam, hogy abszolút időben érkeztem, Walsy azonban megkönnyebbülten sóhajtott, úgyhogy tovább játszottam az elefántot a porcelánboltban.
-          Bocsássatok meg egy pillanatra! – morogta Logan, majd eltűnt, én pedig azonnal elkomorultam.
-          Mekkora képmutató! – dühöngtem.
-          Nyugi. Inkább kösz, hogy közbeléptél. Kezdett kínossá válni a helyzet – vallotta be Walsy.
Nem tudtam válaszolni azonban, mert Logan már vissza is tért egy pohárral, amiben valószínűleg vodkanarancs lötyögött. Cseles módon a kanapé karfájára ült féloldalasan, Walsy másik oldalára. Dühödten meredtem rá, meg sem próbáltam tettetni a részegséget többé.
-          Ezt neked hoztam! – duruzsolta Logan, miközben kis híján súrolta a szájával Walsy fülét.
Ekkor szabadult el a pokol. Kicsapódott a bejárati ajtó, és elképedésemre Louis csörtetett be ingatagon, mégis céltudatos vadsággal. Ábrázata az első találkozásunkra emlékeztetett. Pólóján piától származó folt virított, borostája többnapos lehetett, a haja pedig ezerfelé állt, mintha most tántorgott volna elő az ágyból, ahol idáig ihatott. Amint meglátta Walsyt, fájdalom vonaglott át az arcán, de olyan émelyítő remény is, amitől megsajnáltam. A bulizók lefagyva bámultak, többen döbbenten suttogták Louis nevét.
Ő ebben a pillanatban vette észre Logant, aki a kezét Walsy combján nyugtatta, és még mindig túl közel hajolt hozzá. Louis képe eltorzult, és vadul indult meg Logan felé, miközben ordítani kezdett.
-          Gyere ki a hóra, kisköcsög! Vedd le onnan a kezed, te szar, ő az enyém, neked nincs jogod fogdosni!
Döbbenten ugrottam fel, hogy elálljam Louis útját, ám ekkor még nem ért véget a téboly, megjelent ugyanis Niall a bulizók újbóli felhördülése közepette. Két mankóra támaszkodva támolygott be a lakásba, én pedig majdnem felnevettem. Ezek szerint szegénykém vállalta magára a hibaelhárító kellemetlen szerepkörét. 
Louis szinte átcsörtetett rajtam, visszahuppantam a kanapéra, Walsy pedig döbbent undorral meredt az elázott fiúra, aki megragadta Logan karját, és elpenderítette a barátnőm közeléből.
-          Hé, Lou, elég már! – bicegett hozzájuk Niall. – Utoljára nézem el, hogy kezet emeltél a csajomra, másodszorra véged. És most gyere, hülyét csinálsz magadból!
Kipirulva túrtam a hajamba zavaromban, elvégre Niall most nevezett a csajának vagy száz ember előtt. De tudtam, hogy most nincs idő az érzelgésre. A kis szöszim is így gondolhatta, mert lágyan mosolygott rám, aztán tovább beszélt Louis-hoz, aki tovább rángatta Logant, aki egyelőre békésnek mutatkozott. Ám amikor Louis Niall mankóját kikerülve behúzott Walsy exének, akkor már Logan sem tűrte a megpróbáltatásokat. Vadul indultak meg kifelé, Walsy pedig az ajkába harapva nézett rám.
-          Bunyó! – üvöltött fel valaki, és az összes partizó megindult Loganék után.
Erre már mi sem maradhattunk tétlenül, rohanvást értünk az utcára, ahol Louis és Logan már vadul csépelték egymást. Liz valamennyi vendége kört formált, úgy szurkoltak, és persze előkerültek a telefonok is, hiába kérleltem mindenkit, hogy tegyék el.
Walsy sápadtan, megkövülten szorongatta a kezem, Niall pedig betört a körbe. Felemelte bal mankóját, és jókorát sózott Logan tarkójára. Pedig szerencsétlent alaposan elintézte Louis: Logan jólfésült frizurája a múlté volt, orra véres, szája felrepedve. De Louis sem nézett ki túl jól felszakadt szemöldökével és máris liluló monoklijával. Logan sziszegve fogta a tarkóját, és mielőtt pörölni kezdhetett volna, Niall a barátjának is kiosztott egy jókora maflást. 
-          Takarodj innen, haver! – mondta Logannek.
Legnagyobb döbbenetemre a fiú engedelmeskedett. Orrát törölgetve tört ki a bámészkodók köréből, majd eltűnt az utcán. Louis zihálva támaszkodott a térdére, mintha meg sem érezte volna Niall mankóját a kobakján. A bámészkodók az eseményektől felhevülve kezdtek elszállingózni.
Walsy remegett, én pedig aggódva karoltam át. Louis lassan emelte fel a fejét, és odaoldalgott a barátnőmhöz. Könyörögve nézett rám, hogy húzzak el onnan, de eszem ágában sem volt, Louis pedig lesütötte a szemét. Szánalmas látványt nyújtott, és ismét azon kaptam magam, hogy megsajnálom.
-          Louis, jobb lenne, ha elmennél! Egyáltalán honnan tudtad, hogy itt vagyunk? – szólaltam meg.
Niall is mellém lépett, átkarolt, majd a hajamba puszilt. Aztán bűntudatosan sóhajtott.
-          Az én hibám... Amikor megírtad, hova jöttök, Louis kitépte a telefont a kezemből... – vallotta be.
Hitetlenkedve meredtem a fiúra. Ennyire mélyre került volna? Már attól sem riadt vissza, hogy a törött lábú barátjától ellopja a mobilját.
Lou lesütötte a szemét, aztán Walsyra lesett. Bánatosan, megtörten kereste barátnőm pillantását, de ő rá sem tudott nézni.
-          Walsy, kérlek szépen... Könyörgök, adj egy esélyt! Nem akarom megmagyarázni, mert ezt nem lehet, oltári barom voltam, felelőtlen, hülye fasz... Nem hittem, hogy ez lesz belőle... Tudom, hogy el kellett volna mondanom azonnal, de annyira... Szeretlek, nem akartalak bántani, tudtam, hogy olyan kincs vagy, amit könnyen eltörhetek... Kérlek, mondd meg, mit tegyek! Bármit megteszek! – Louis hangja annyira megtört volt, remegett az elfojtott könnyektől, hogy az én szemembe is könnyek gyűltek, ahogy Niall kezét szorongattam.
Őszinte volt, teljesen összezuhanva, aki az utolsó, szánalmas esélyt is megragadja, csak kaphasson még egy lehetőséget.
Azt hiszem, mindhárman visszafojtott lélegzettel vártuk Walsy válaszát. Én lettem volna a legboldogabb ember, ha egymás nyakába borulnak. Louis-nak rengeteget kellett volna tennie, hogy helyrehozza az őszintétlenségét, de akkor is... Szurkoltam nekik. Walsy lassan emelte fel a fejét, pillantását sosem láttam még ilyen üresnek, élettelennek.
-          Egyvalamit megtehetsz. Hagyj engem békén, de örökre! Nem kérek belőled, nem kell a balhés, szar életed, nem kell a ki tudja, hány zabigyereked, akiket elszórtál a világban! Felelőtlen vagy, képtelen a változásra! Nem kellesz! – mondta higgadtan Walsy.
A fiúk csak egy jeges, már-már közömbös Walsyt láthattak, én azonban tudtam, hogy összezúzták őt a saját szavai, hogy belül zokog és őrjöng. De nem akart gyengének mutatkozni, amit valahol meg is értettem.
Sarkon fordult, és elrohant, el Louis összeesett vállától, feltörő zokogásától. Niall és én összenéztünk. Ő Louis rázkódó vállát fogta át, én pedig indultam Walsy után. Mielőtt azonban eltávolodhattam volna, elcsukló hangon szóltam Louis-hoz:
-          Sajnálom.      




10 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak! Nagyon megleptetek ezzel a bunyóval, nem hittem volna, hogy Louis megjelenik azon a bulin. Sajnáltam szegényt, Walsy elég kemény volt vele, de a lányt is meg lehet érteni, én is kiborultam volna, ha kiderül, hogy a pasimnak gyereke lesz főleg amilyen körülmények között tudta meg... Remelem sikerül megoldaniuk ezt, bar nehéz lesz az bizonyos.
    Annak viszont nagyon örültem, hogy ellátta végre Logan baját, itt visítottam, mint valami félőrült...
    Viszont Nadine és Niall cukorfalatok együtt, remélem remélem náluk nem romlik el semmi!
    Nagyon várom a következő részt es addig is Puszillak titeket:
    Raqu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Raqu!

      Nagyon köszönjük, hogy írtál, az pedig irtó jólesik, hogy így beleélted magad a történésekbe! :)
      Nos, bevallom, én is élveztem Logan megverését (azt a részt én írtam). :D
      Várunk vissza, sok puszi:
      Gin és Lyanna

      Törlés
  2. Istenem! Annyira jó lett! Imádtam! Nem tudom mi mást mondhatnék még...
    Megint majdnem sírtam...
    Puszi: Moncsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsi!

      El sem tudod hinni, mennyire jólesik nekünk azt olvasni, hogy ekkora érzelmeket váltunk ki belőletek <3
      Köszönjük a kedvességed, nagyon örülünk, hogy imádtad ezt a részt. Reméljük, a következők is tetszenek majd.
      puszilunk: Gin és Lyanna

      Törlés
  3. Kedves Lyanna és Gin!
    Őrülten imádtam minden egyes betűt és sort ebben a fejezetben (is). Komolyan mondom, nehéz szavakat találnom most, mert olvasás végére olyan könnyes lett a szemem, hogy látni alig látok vele, szóval bocsi előre is ha lesz pár helyesírási hibám.
    Nadine és Niall irtó cukik együtt, imádom őket. Walsyért és Louis-ért pedig fáj a szívem, de rettenetesen. Annyira remélem, hogy még helyre lehet ezt hozni!
    Izgatottan várom a következő részt.
    Puszi, Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mira!

      Újra írom, mert nekünk meg ettől könnyes a szemünk: hihetetlen érzés, hogy sikerül úgy átadnunk az érzelmeket, hogy meghatódtok tőle!
      Örülünk, hogy te is kedveled Niallék párosát :3 Az pedig, hogy mi lesz Louis-val és Walsyval, a következő fejezetből kiderül ;)
      puszilunk: Gin és Lyanna

      Törlés
  4. Istenkém... NE, NE, NE! :(
    Miért kell ilyen gonosznak lennetek? Jó, persze, megértem, miért... És milyen jól csináljátok, jesszumpepi! Na de akkor is... Walsy, könyörgöm, bocsáss meg Louis-nak, mert elszorult a torkom, ezt a részt olvasva! És bár csöppnyi vigaszt nyújtott Niall és Nad boldogsága, és a "csajom" kifejezés... Akkor is tökre szomorú vagyok. Ajj. :(
    Mindenesetre szerintem még sosem vártam ennyire egy új részt, mint most... Ajh, de még messze van a kövi! Nem tudom kivárni, szét fogom unni addig az agyamat. :c De várok, mint egy jó kisgyerek a délutáni nasira, mert úgysem tehetek mást, ugye? Lehet találóbb metafora lenne az, hogy várok, mint Walsy arra, Louis megjavuljon... De hisz már megjavult! Oké, újrapróba... Várok a következő fejezetre, mint Louis arra, hogy Walsy összetört szíve megenyhüljön. De miatta hullott apró darabokra. :(
    Nem jön össze nekem most egy normális, valamirevaló komment, sajnálom. :( TÚlságosan a rész hatása alatt vagyok. :c

    Csodás hétvégét, hetet, mindent,
    xoxo, RS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága RS!

      Rettenetesen feldobta a napunkat a kommented! <3 Édes vagy, hogy így beleélted magad, hogy ennyire élvezted és meghatódtál a részen.
      Sajnáljuk gonoszságunkat, reméljük, a következő részek némileg kárpótolnak majd ;)
      Reméljük, hasonló érzelmeket vált majd ki belőled a következő rész, amit úgy vártál, de itt a péntek, itt a rész is!
      puszilunk: Gin és LYanna

      Törlés
  5. Óóóóó... :(
    Ezek a fiúk! Sosem értettem, hogy miért imádják a bunyót...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, úgy tűnik, a megfelelő lány kedvéért még erre is hajlandók :)

      Törlés