Sziasztok, Drágák!
Végre péntek - azaz végre itt az új fejezet! Reméljük, úgy vártátok, mint amennyire mi izgatottak vagyunk miatta! :)
Nagyon köszönjük a sok-sok kattintást! Ne feledjétek, 100 feliratkozónál szuper meglepetéssel készülünk, úgyhogy hajrá, ajánljátok mindenkinek a blogot, aki szereti a 1D-t, vagy az igényes, szerelmes történeteket!
Epekedve várjuk a kommentjeiteket ismét, tudjátok már, de nagyon sokat jelent nekünk, amikor látjuk, hogy valaki írt.
Jó szórakozást!
Gin és Lyanna
A hír, miszerint
Briana Louis gyermekét hordja a szíve alatt, szinte futótűzként
terjedt az interneten. Fogalmam sem volt, ki szivárogtatta ki az infót, de
néhány nap alatt még az is tisztában volt ezzel, aki eddig azt sem tudta, mi a
fene az a One Direction. Természetesen a fanok vegyesen fogadták a hirtelen
jött hírt: volt, aki örült annak, hogy egy mini-Louis baba fog születni
januárban, azonban egy ellenzéki kör is kialakult, amelynek tagjai váltig
állították, hogy ez biztos valami nagy kamu. Az az igazság, hogyha nem lettem
volna néhány napja szem- és fültanúja annak a beszélgetésnek a szállodában,
magam sem hinném el. Hogy Louis ennyire felelőtlen lenne? Gyereket csinált
volna egy olyan lánynak, akivel aztán nem is lesz kapcsolatban? Nevetségesen
hangzik. De pontosan tudtam, hogy igaz.
Bármelyik
weboldalon ügyeskedtem a neten, szüntelen ilyen cikkek kerültek velem szembe.
Ha a tévét kapcsolgattam, akkor ott mondták be valamelyik híradóban, hogy
Briana Louis számára egy egyéjszakás kaland volt, aminek maradt egy apró
következménye. Ja, az az apró következmény egy kis embrió, amelyik a csaj
pocakjában fejlődik már tavasz óta…
- Walsy, nem veszed fel? - kiabált ki nekem Nadine a
konyhából. A mobilom már jó ideje kitartóan csöngött, ám én túlságosan el
voltam merülve a gondolataimba ahhoz, hogy ezt meghalljam.
- De! - sóhajtottam fel, és lustán a készülék után
nyúltam. Mielőtt felvettem volna, megnéztem, ki keres, mert Louis esetében nem
kívántam felvenni a telefont.
-
Szia, Liz! - A kitartó hívó szőke barátnőm volt.
-
Végre már, hogy felvetted! Azt hittem, a füleden ülsz – szólt bele szokásos
stílusában.
-
Bocs, elméláztam. – Válaszom egykedvűen hangzott, mint akinek élni is alig van
kedve.
-
Láttam a tévében, hogy Louis… szóval sejtettem, hogy ez szarul érint téged, de
most, hogy a hangodat is hallom, teljesen biztos vagyok benne, hogy a béka
segge alatt érzed magadat – mondta.
-
Igen… inkább ne is beszéljünk róla! – kértem gyorsan, amit ő tiszteletben is
tartott.
-
Holnap este lesz nálam egy kis spontán házibuli. Semmi extra, néhány barát jön
csak. Remélem, rád is számíthatok! – célozgatott, s bármennyire nem volt kedvem
kimozdulni ma, kénytelen voltam rábólintani a meghívásra, mert ismertem Lizt:
ha nemet mondok, addig győzköd, míg végül beadom a derekamat.
Így
hát egy újabb átvirrasztott éjszaka után éppen az ágyamba forgolódtam, amikor
Nadine viharzott be a szobámba, s kíméletlenül felhúzta a sötétítőmet.
-
Ember, mit csinálsz?! – szóltam rá nyöszörögve, s úgy vánszorogtam ki utána a
nappaliba, mint egy teljesen átlagos zombi.
-
Rég elmúlt dél. Ideje kezdeni magaddal valamit! – tanácsolta, miközben a
konyhába igyekezett. Követtem őt, és mikor beértem, ledobtam magamat az egyik
székbe.
-
Ezt hogy érted? – kérdeztem fáradt hangon, noha aludni nem tudtam volna. A
gondolataim szüntelenül ébren tartottak.
-
Nézd, Walsy! – Nadine szembefordult velem, hátát a pultnak döntötte. – Lassan
egy hete begubózva élsz a lakásban. Ki sem dugod az orrodat, még az edzőterembe
sem. Ülsz, bámulsz k a fejedből és egészen véletlenül elfelejted, hogy a
szervezetednek szükségletei vannak – foglalta össze röviden azt, hogy pocsék
állapotban vagyok.
Akaratlanul
is bólintottam. Egyetértettem vele, de nehéz volt rászánnom magamat bármire is
jelen pillanatban. Mintha barátnőm a gondolataimban olvasna, kis csönd után
hozzátette:
-
Ez a buli pontosan ezért lesz jó alkalom. Ki kell mozdulnod innen! – Nadine
drámaian körbemutatott a konyhában. A látványtól elmosolyodtam, amit ő kisebb
sikerként könyvelt el.
-
Rendben van. De ugye te is jössz? – kérdeztem tőle reménykedve.
-
Természetesen – nevetett fel, majd rám parancsolt, hogy legalább fürödjek le,
addig ő készít valami ebédet.
Megfogadtam
a tanácsát. Rettentően jól esett szinte egy órán át áztatni magamat a kádnyi
forróvízben. Úgy éreztem, minden perc elteltével több gondtól szabadulok meg.
Bárhogy is volt, amikor kiszálltam a kádból, a vállamra rakott súlyok nagy
részét már nem éreztem. Mintha megszűntek volna a problémáim… Persze tudtam,
hogy azok még mindig a szemem előtt lebegnek, gúnyolnak engem, s arra várnak,
mikor roppanok már össze tőlük. De kitartottam.
Az
ebéd illatát megérezve a gyomrom hangosan korgott egyet. Hát, igen, ez van, ha néhány napig csak vegetálsz és mellőzöd az evést.
-
Mit főztél? – Kíváncsian baktattam ki a konyhába, ahol az asztal már megterítve
várt. Nadine éppen akkor tett egy alátétre egy nagy fazéknyi, csábítóan gőzölgő
húslevest. Már a látványra is összefutott a nyál a számban. Azonnal leültem
szokásos helyemre, s amikor drága barátnőm is elfoglalta az övét, enni
kezdtünk. Én még egy dupla adagra is beneveztem. Mohóságomat látva Nad
néhányszor hangosan felnevetett, de láttam rajta, tetszik neki, hogy így oda
meg vissza vagyok a leveséért.
-
Na, ezt a Walsyt már szeretem! – poénkodott, mire csak egy grimaszt kapott
tőlem válaszul. De tény, hogy egy hét után kezdtem újra úgy érezni, mintha
valóban élnék – anélkül, hogy fájna minden levegővétel.
Az
ebéd végeztével segítettem Nadine-nak a mosogatásban, majd a süteménysütésben.
Üres kézzel mégsem állíthattunk be Lizhez, noha csak egy „spontán” partit
szervezett. A meggyes piskóta azonban tökéletes ötlet volt, hiszen viszonylag
gyorsan elkészült. Utána vette csak kezdetét a hosszantartó készülődés.
-
Nem tudom, mit vegyek fel! – hallottam meg barátnőm panaszos hangját a szomszéd
szobából, míg én a tükör előtt állva nézegettem a kezemben lévő két felsőt. Az
egyiket nagyon imádtam: fekete volt, ujjatlan, fodros, lenge aljjal – de túl gyászos erre az alkalomra,
gondoltam. A másik egy rövid ujjú, mandzsettás, világoskék blúz volt. Kicsit
visszafogottabb ugyan, de most pont ilyesmire volt szükségem. Gyorsan
belebújtam, s felvettem hozzá egy sötétkék farmert is. A cipővel nem bíbelődtem
sokat: az első csizmát vettem fel, ami a szekrényemből a kezem ügyébe akadt. A
procedúra befejezéseképpen kivasaltam a hajamat.
-
Kész vagy? – kérdeztem Nadine-tól, kikiáltva neki a nyitott ajtón. Pár
másodperc múlva válaszolt is, hála a
hangsebességnek, amely igen gyorsan terjed.
-
Azt hiszem, igen.
Végül
előmerészkedett: fekete csőnadrágot húzott egy piros, enyhén kivágott felsővel,
melynek színe tökéletesen passzolt a rúzsához. A haját kiengedve hagyta, csupán
egy csattal tűzte el homlokából a zavaró tincseket.
-
Csinik vagyunk! – állapította meg, majd látva, hogy már lassan hat óra, karon
ragadott, hogy aztán vigyorogva kisétálhasson velem a lakásból. A taxi már várt
ránk, s az enyhe forgalomnak köszönhetően hamar ki is rakott bennünket Liz
lakásánál.
Az
ablakban már látni lehetett a villódzó fényeket, a hangos zene pedig a vastag
falak ellenére is átszűrődött a lépcsőházba. Amikor benyitottunk hozzá,
elképedten néztünk körbe. A buli egyáltalán nem olyan laza és spontán volt,
mint amilyennek meg volt hirdetve: ismerős és ismeretlen egyetemisták
hemzsegtek mindenütt, akár a heringek a konzervdobozban. Tekintetemmel a
barátnőmet kerestem, de az első személy, akit felismertem, Logan volt. Az exem.
-
Na, jó, én mentem! – Már éppen vissza szerettem volna fordulni, amikor Nadine
megállított.
-
Hé, nyugi, nem kell vele beszélned! – mondta, hátha ezzel segít a helyzeten, de
tévedett. Egyáltalán nem volt kedvem egy légtérben lenni olyasvalakivel, aki
elég csúnyán megbántott, mikor utoljára találkoztunk. Ezt Nadnak is az orrára
kötöttem. – Kerüljük el, jó? Liz miatt jöttünk, emlékszel? Kapcsolódj ki egy
kicsit! – javasolta, majd eltűnt a konyhában, hogy kitegye egy tányérra a
süteményt.
Nem
lett volna szép, ha titokban megszököm, pedig egy pillanatra még az is
megfordult a fejemben. Ám nem akartam egyedül hagyni Nadine-t, plusz a
meggondolatlan cselekedetet elkövetve gyávának is tűnhettem volna. Pedig nem vagyok az, csak mostanában
nincsenek jó napjaim.
-
Walsy? – Ne, ne, ne!
Halvány
mosolyt erőltetve az arcomra, megfordultam.
-
Szia, Logan! – köszöntem neki, s gyomrom akaratlanul is összerándult, amikor
megláttam, milyen jól néz ki, még mindig. Azonban ezen kívül nem kötött hozzá
semmilyen furcsa érzés, aminek örültem. Úgy tűnik, sikerült túllépnem rajta.
-
Csodásan nézel ki – hazudta. Tudtam, hogy a szemeim karikásak, a bőröm sápadt,
s legalább két kilót fogytam az elmúlt napokban, ha nem többet.
-
Persze! – nevettem fel keserűen. – Azt hiszem, te jobb színben vagy.
-
Iszol valamit? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva előbbi megjegyzésemet. Bólintottam.
A
következő percben már sörrel a kezünkben ücsörögtünk az egyik szabad díványon.
A beszélgetés eleinte döcögött kettőnk között, de idővel, s az elfogyasztott
alkohol mennyiségének köszönhetően, egyre kötetlenebbé vált. Arról
beszélgettünk, melyikünk mit csinált a szakítás óta. Logan elmesélte, hogy
szinte minden idejét tanulásra fordította, amikor pedig akadt némi szabadideje,
utazgatott Európában.
-
Sok országban jártam, de sehol nem láttam olyan gyönyörű lányt, mint te! –
Utolsó mondatát hallva a mosoly az arcomra fagyott.
-
Tessék? – kérdeztem vissza döbbenten, fejemben pedig beindultak a vészcsengők.
-
Csak arra célzok - hajolt közelebb hozzám -, hogy szerintem meg kellene
próbálnunk… újra, tiszta lappal.
*
Megmondom
őszintén, sok kedvem nem volt Liz bulijához, viszont nem akartam olyasfajta
besavanyodott, a romantika nyáltengerébe beleragadt lány lenni, aki kizárólag a
pasijának él. Láttam már ilyet, és én osztottam akkor a leghangosabban ezt a
fajta viselkedést. Persze minden időmet a gipszben fekvő Niall mellett akartam
tölteni, és nagyrészt így is történt. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy Niall
elesetten betegeskedett, és hogy valóban szüksége volt az ápolásomra. Már a
kórház másnapján követelte, hogy szeretgessem meg, én pedig természetesen nem tudtam
ellenállni a cuki ábrázatának. Tehát kellett neki ápolás, de nem a klasszikus
értelemben.
Szóval
az imidzsem miatt is úgy éreztem, hogy el kell mennem a buliba, de nagyobb
súllyal esett a latba Walsy. A barátnőm komolyan megzuhant, én pedig nagyon aggódtam
érte. Nem tetszett a kornyadozó ábrázata, a sápadtsága, a fogyása. Nem
hagyhattam, hogy tovább penészedjen otthon.
Ha
azt mondom, hogy meg akartam fojtani mérgemben Louis-t, amikor ez az egész
kiderült, akkor finoman fogalmazok. Legalább két napig hajtogattam, hogy ez
biztos valami átverés, mert Louis-nál alkalmatlanabb szülőt nem tudok
elképzelni. Persze más lenne a helyzet, ha komolyan és megfontolt döntés után
csinált volna gyereket. Na de ez! Olyan mérvű ostobaság, amilyet még nem
láttam. Felelőtlennek és rettentő éretlennek tartottam Louis-t.
Harry
fogott le, amikor a hírt megtudva neki akartam esni szerencsétlen srácnak, mert
Niall a törött lábával csak az ágyról tudott csitítani. Nem tudtam megsajnálni
Lou-t, pedig az összetört, végtelenül bánatos kiskutyakép őszinte fájdalmat
tükrözött. Tudta, hogy az őszintétlenség taszította el Walsytól, nem a gyerek
létezése.
Louis
azóta persze engem is hívogatott és üzenetekkel bombázott, de nem voltam
hajlandó válaszolni neki. Haragudtam rá, amiért ezt tette a barátnőmmel.
Viszont
amikor Liz bulijában megláttam Logant, ismét elöntötte a vörös köd az agyamat.
Saját példámból tanulva tudtam, hogy nem jó ötlet felmelegíteni a káposztát, de
Logan kocsányon lógó szeméből messziről láthattam, hogy éppen ez a célja.
Kilométerekről lerítt, hogy rá akar repülni Walsyra. Ez pedig felingerelt, mert
ez a kis hülyegyerek sosem volt méltó a barátnőmre.
Viszont
úgy gondoltam, addig Walsy is elboldogul vele, amíg kiviszem a meggyes sütit a
konyhába. Persze a konyhában rám szállt egy részeg srác, eltartott néhány
percig, míg leráztam. Mire pedig visszatértem, Logan már túlzott közelségben
volt Walsyval.
Úgy
tettem, mint aki bedobott már pár felest, kissé tántorogva túrtam be magam
kettejük közé a kanapéra, és eltúlzottan vigyorogtam. Logan gyilkos
pillantásából láthattam, hogy abszolút időben érkeztem, Walsy azonban
megkönnyebbülten sóhajtott, úgyhogy tovább játszottam az elefántot a
porcelánboltban.
-
Bocsássatok meg egy pillanatra! – morogta
Logan, majd eltűnt, én pedig azonnal elkomorultam.
-
Mekkora képmutató! – dühöngtem.
-
Nyugi. Inkább kösz, hogy közbeléptél.
Kezdett kínossá válni a helyzet – vallotta be Walsy.
Nem
tudtam válaszolni azonban, mert Logan már vissza is tért egy pohárral, amiben
valószínűleg vodkanarancs lötyögött. Cseles módon a kanapé karfájára ült
féloldalasan, Walsy másik oldalára. Dühödten meredtem rá, meg sem próbáltam
tettetni a részegséget többé.
-
Ezt neked hoztam! – duruzsolta Logan,
miközben kis híján súrolta a szájával Walsy fülét.
Ekkor
szabadult el a pokol. Kicsapódott a bejárati ajtó, és elképedésemre Louis
csörtetett be ingatagon, mégis céltudatos vadsággal. Ábrázata az első
találkozásunkra emlékeztetett. Pólóján piától származó folt virított, borostája
többnapos lehetett, a haja pedig ezerfelé állt, mintha most tántorgott volna
elő az ágyból, ahol idáig ihatott. Amint meglátta Walsyt, fájdalom vonaglott át
az arcán, de olyan émelyítő remény is, amitől megsajnáltam. A bulizók lefagyva
bámultak, többen döbbenten suttogták Louis nevét.
Ő
ebben a pillanatban vette észre Logant, aki a kezét Walsy combján nyugtatta, és
még mindig túl közel hajolt hozzá. Louis képe eltorzult, és vadul indult meg
Logan felé, miközben ordítani kezdett.
-
Gyere ki a hóra, kisköcsög! Vedd le onnan
a kezed, te szar, ő az enyém, neked nincs jogod fogdosni!
Döbbenten
ugrottam fel, hogy elálljam Louis útját, ám ekkor még nem ért véget a téboly,
megjelent ugyanis Niall a bulizók újbóli felhördülése közepette. Két mankóra
támaszkodva támolygott be a lakásba, én pedig majdnem felnevettem. Ezek szerint
szegénykém vállalta magára a hibaelhárító kellemetlen szerepkörét.
Louis
szinte átcsörtetett rajtam, visszahuppantam a kanapéra, Walsy pedig döbbent
undorral meredt az elázott fiúra, aki megragadta Logan karját, és
elpenderítette a barátnőm közeléből.
-
Hé, Lou, elég már! – bicegett hozzájuk
Niall. – Utoljára nézem el, hogy kezet emeltél a csajomra, másodszorra véged.
És most gyere, hülyét csinálsz magadból!
Kipirulva
túrtam a hajamba zavaromban, elvégre Niall most nevezett a csajának vagy száz
ember előtt. De tudtam, hogy most nincs idő az érzelgésre. A kis szöszim is így
gondolhatta, mert lágyan mosolygott rám, aztán tovább beszélt Louis-hoz, aki
tovább rángatta Logant, aki egyelőre békésnek mutatkozott. Ám amikor Louis
Niall mankóját kikerülve behúzott Walsy exének, akkor már Logan sem tűrte a
megpróbáltatásokat. Vadul indultak meg kifelé, Walsy pedig az ajkába harapva
nézett rám.
-
Bunyó! – üvöltött fel valaki, és az összes
partizó megindult Loganék után.
Erre
már mi sem maradhattunk tétlenül, rohanvást értünk az utcára, ahol Louis és
Logan már vadul csépelték egymást. Liz valamennyi vendége kört formált, úgy
szurkoltak, és persze előkerültek a telefonok is, hiába kérleltem mindenkit,
hogy tegyék el.
Walsy
sápadtan, megkövülten szorongatta a kezem, Niall pedig betört a körbe.
Felemelte bal mankóját, és jókorát sózott Logan tarkójára. Pedig szerencsétlent
alaposan elintézte Louis: Logan jólfésült frizurája a múlté volt, orra véres,
szája felrepedve. De Louis sem nézett ki túl jól felszakadt szemöldökével és
máris liluló monoklijával. Logan sziszegve fogta a tarkóját, és mielőtt pörölni
kezdhetett volna, Niall a barátjának is kiosztott egy jókora maflást.
-
Takarodj innen, haver! – mondta Logannek.
Legnagyobb
döbbenetemre a fiú engedelmeskedett. Orrát törölgetve tört ki a bámészkodók
köréből, majd eltűnt az utcán. Louis zihálva támaszkodott a térdére, mintha meg
sem érezte volna Niall mankóját a kobakján. A bámészkodók az eseményektől
felhevülve kezdtek elszállingózni.
Walsy
remegett, én pedig aggódva karoltam át. Louis lassan emelte fel a fejét, és
odaoldalgott a barátnőmhöz. Könyörögve nézett rám, hogy húzzak el onnan, de
eszem ágában sem volt, Louis pedig lesütötte a szemét. Szánalmas látványt
nyújtott, és ismét azon kaptam magam, hogy megsajnálom.
-
Louis, jobb lenne, ha elmennél! Egyáltalán
honnan tudtad, hogy itt vagyunk? – szólaltam meg.
Niall
is mellém lépett, átkarolt, majd a hajamba puszilt. Aztán bűntudatosan
sóhajtott.
-
Az én hibám... Amikor megírtad, hova
jöttök, Louis kitépte a telefont a kezemből... – vallotta be.
Hitetlenkedve
meredtem a fiúra. Ennyire mélyre került volna? Már attól sem riadt vissza, hogy
a törött lábú barátjától ellopja a mobilját.
Lou
lesütötte a szemét, aztán Walsyra lesett. Bánatosan, megtörten kereste barátnőm
pillantását, de ő rá sem tudott nézni.
-
Walsy, kérlek szépen... Könyörgök, adj egy
esélyt! Nem akarom megmagyarázni, mert ezt nem lehet, oltári barom voltam,
felelőtlen, hülye fasz... Nem hittem, hogy ez lesz belőle... Tudom, hogy el
kellett volna mondanom azonnal, de annyira... Szeretlek, nem akartalak bántani,
tudtam, hogy olyan kincs vagy, amit könnyen eltörhetek... Kérlek, mondd meg,
mit tegyek! Bármit megteszek! – Louis hangja annyira megtört volt, remegett az
elfojtott könnyektől, hogy az én szemembe is könnyek gyűltek, ahogy Niall kezét
szorongattam.
Őszinte
volt, teljesen összezuhanva, aki az utolsó, szánalmas esélyt is megragadja,
csak kaphasson még egy lehetőséget.
Azt
hiszem, mindhárman visszafojtott lélegzettel vártuk Walsy válaszát. Én lettem
volna a legboldogabb ember, ha egymás nyakába borulnak. Louis-nak rengeteget
kellett volna tennie, hogy helyrehozza az őszintétlenségét, de akkor is...
Szurkoltam nekik. Walsy lassan emelte fel a fejét, pillantását sosem láttam még
ilyen üresnek, élettelennek.
-
Egyvalamit megtehetsz. Hagyj engem békén,
de örökre! Nem kérek belőled, nem kell a balhés, szar életed, nem kell a ki
tudja, hány zabigyereked, akiket elszórtál a világban! Felelőtlen vagy,
képtelen a változásra! Nem kellesz! – mondta higgadtan Walsy.
A
fiúk csak egy jeges, már-már közömbös Walsyt láthattak, én azonban tudtam, hogy
összezúzták őt a saját szavai, hogy belül zokog és őrjöng. De nem akart
gyengének mutatkozni, amit valahol meg is értettem.
Sarkon
fordult, és elrohant, el Louis összeesett vállától, feltörő zokogásától. Niall
és én összenéztünk. Ő Louis rázkódó vállát fogta át, én pedig indultam Walsy
után. Mielőtt azonban eltávolodhattam volna, elcsukló hangon szóltam Louis-hoz:
-
Sajnálom.
Sziasztok!
VálaszTörlésHirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak! Nagyon megleptetek ezzel a bunyóval, nem hittem volna, hogy Louis megjelenik azon a bulin. Sajnáltam szegényt, Walsy elég kemény volt vele, de a lányt is meg lehet érteni, én is kiborultam volna, ha kiderül, hogy a pasimnak gyereke lesz főleg amilyen körülmények között tudta meg... Remelem sikerül megoldaniuk ezt, bar nehéz lesz az bizonyos.
Annak viszont nagyon örültem, hogy ellátta végre Logan baját, itt visítottam, mint valami félőrült...
Viszont Nadine és Niall cukorfalatok együtt, remélem remélem náluk nem romlik el semmi!
Nagyon várom a következő részt es addig is Puszillak titeket:
Raqu
Drága Raqu!
TörlésNagyon köszönjük, hogy írtál, az pedig irtó jólesik, hogy így beleélted magad a történésekbe! :)
Nos, bevallom, én is élveztem Logan megverését (azt a részt én írtam). :D
Várunk vissza, sok puszi:
Gin és Lyanna
Istenem! Annyira jó lett! Imádtam! Nem tudom mi mást mondhatnék még...
VálaszTörlésMegint majdnem sírtam...
Puszi: Moncsi
Drága Moncsi!
TörlésEl sem tudod hinni, mennyire jólesik nekünk azt olvasni, hogy ekkora érzelmeket váltunk ki belőletek <3
Köszönjük a kedvességed, nagyon örülünk, hogy imádtad ezt a részt. Reméljük, a következők is tetszenek majd.
puszilunk: Gin és Lyanna
Kedves Lyanna és Gin!
VálaszTörlésŐrülten imádtam minden egyes betűt és sort ebben a fejezetben (is). Komolyan mondom, nehéz szavakat találnom most, mert olvasás végére olyan könnyes lett a szemem, hogy látni alig látok vele, szóval bocsi előre is ha lesz pár helyesírási hibám.
Nadine és Niall irtó cukik együtt, imádom őket. Walsyért és Louis-ért pedig fáj a szívem, de rettenetesen. Annyira remélem, hogy még helyre lehet ezt hozni!
Izgatottan várom a következő részt.
Puszi, Mira
Drága Mira!
TörlésÚjra írom, mert nekünk meg ettől könnyes a szemünk: hihetetlen érzés, hogy sikerül úgy átadnunk az érzelmeket, hogy meghatódtok tőle!
Örülünk, hogy te is kedveled Niallék párosát :3 Az pedig, hogy mi lesz Louis-val és Walsyval, a következő fejezetből kiderül ;)
puszilunk: Gin és Lyanna
Istenkém... NE, NE, NE! :(
VálaszTörlésMiért kell ilyen gonosznak lennetek? Jó, persze, megértem, miért... És milyen jól csináljátok, jesszumpepi! Na de akkor is... Walsy, könyörgöm, bocsáss meg Louis-nak, mert elszorult a torkom, ezt a részt olvasva! És bár csöppnyi vigaszt nyújtott Niall és Nad boldogsága, és a "csajom" kifejezés... Akkor is tökre szomorú vagyok. Ajj. :(
Mindenesetre szerintem még sosem vártam ennyire egy új részt, mint most... Ajh, de még messze van a kövi! Nem tudom kivárni, szét fogom unni addig az agyamat. :c De várok, mint egy jó kisgyerek a délutáni nasira, mert úgysem tehetek mást, ugye? Lehet találóbb metafora lenne az, hogy várok, mint Walsy arra, Louis megjavuljon... De hisz már megjavult! Oké, újrapróba... Várok a következő fejezetre, mint Louis arra, hogy Walsy összetört szíve megenyhüljön. De miatta hullott apró darabokra. :(
Nem jön össze nekem most egy normális, valamirevaló komment, sajnálom. :( TÚlságosan a rész hatása alatt vagyok. :c
Csodás hétvégét, hetet, mindent,
xoxo, RS
Drága RS!
TörlésRettenetesen feldobta a napunkat a kommented! <3 Édes vagy, hogy így beleélted magad, hogy ennyire élvezted és meghatódtál a részen.
Sajnáljuk gonoszságunkat, reméljük, a következő részek némileg kárpótolnak majd ;)
Reméljük, hasonló érzelmeket vált majd ki belőled a következő rész, amit úgy vártál, de itt a péntek, itt a rész is!
puszilunk: Gin és LYanna
Óóóóó... :(
VálaszTörlésEzek a fiúk! Sosem értettem, hogy miért imádják a bunyót...
Hát, úgy tűnik, a megfelelő lány kedvéért még erre is hajlandók :)
Törlés