Sziasztok, drága Olvasók! :)
Elérkezett egy újabb péntek, elérkezett egy újabb rész. Ezúttal egy full Walsy szemszöget olvashattok, amelyben humor, dráma, veszekedés - minden helyet kap. Nagyon kíváncsiak vagyunk a reakciótokra, úgyhogy kérünk titeket, ne tartsátok magatokban a véleményeket!
Az eddig kapott kommentekért hálásak vagyunk, a 84 feliratkozást pedig iszonyatosan köszönjük nektek! Ne feledjétek, 100 rendszeres olvasónál extra hosszú különkiadás érkezik, mely mind a négy fiú szemszögébe bepillantást enged nektek. Rajtatok múlik, mikorra hozzuk... :)
De most már nem húzom tovább az időt, jó olvasást kívánunk! Lyanna és Gin
***
Már
beértünk Londonba, amikor Nadine felhívott, hogy Niallt kiengedték a kórházból,
s most mindannyian a hotelban vannak. Louis azonnal a szálloda felé vette az
irányt, és olyan sebességgel vezetett, hogy azt hittem, le fognak kapcsolni
bennünket a rendőrök.
Azonban
ezt megúsztuk. Viszonylag hamar értünk a hotelba. Louis hanyagul felparkolt a
járdára, behúzta a kéziféket, majd sietve kipattant a kocsiból. Követtem a
példáját, és igyekeztem nem lemaradni tőle. Amint beértünk a hallba, a srác
átfogta a derekamat, hogy szavak nélkül is tudassa a recepcióssal: vele vagyok.
A liftben érezni lehetett rajta, hogy kissé feszült, de teljesen meg tudtam őt
érteni. Semmi részleteset nem tudtunk Niall balesetéről.
-
Skacok! Megjöttünk! – Amint kinyílt a lift ajtaja, Louis elordította magát. Még szerencse, hogy az egész felső szintet
ők bérlik.
-
Csendesebben! – Az egyik ajtó mögül Nadine lépett elő, s halkan osont elénk.
-
Mi történt? Jobban van Niall? – kérdeztem tőle, mire fülig pirult. Louis is
várakozó tekintettel nézett rá, de derekamról közben egy pillanatra sem vette
le a kezét.
-
Hát, jobban van, igen. Begipszelték a lábát – magyarázta, így már nyilvánvaló
volt számunkra, hogy eltört.
-
Hogy történt? – kérdezte Lou. Ebben a pillanatban Harry is megjelent a folyosó
végéről, s futólépésben sietett felénk.
-
Azt hiszem, ez vicces lesz! – A göndörke ok nélkül felnevetett, miközben
barátnőm láthatóan továbbra is magában tépelődött, de a beszólást hallva szúrós
pillantást vetett Harry felé.
-
Izé, mi éppen… tudjátok! – Nad zavarában a földet bámulta. Harry vigyora még
szélesebb lett, s végül úgy döntött, nem kínozza tovább a barátnőmet, úgyhogy
gyorsan elmagyarázta nekünk, amit ő képtelen volt kibökni.
-
Szexbaleset a zuhany alatt – foglalta össze röviden. Louis ezt hallva először
megdöbbent kicsit, majd fél pillanat múlva ő is felröhögött, s Harryvel
összepacsiztak a levegőben.
-
Gyerekesek vagytok – csóváltam meg a fejemet, s pironkodó barátnőm mellé
léptem, hogy átkaroljam a vállát.
-
Miért? Szerintem ez tök király! Én büszke vagyok a kis szöszire! – Louis továbbra
is viccesnek találta a dolgot, úgyhogy amíg ők elhülyéskedtek Harryvel, mi
bementünk Niall szobájába, aki éppen akkor kezdett ébredezni.
Nadine
leült mellé az ágy szélére, hogy megfoghassa a kezét. Én mosolyogva tekintettem
le rájuk: annyira örültem, hogy végre együtt látom őket! Mindketten boldognak
tűntek, s leszámítva azt az apróságot, hogy Niall eltörte a lábát, egészen
idillinek találtam az összképet.
-
Szia, Walsy! – köszönt nekem a fiú álmos hangon, majd Nad segítségével feljebb
tornázta magát az ágyon.
-
Szia! – intettem neki, majd észbe kaptam és a táskámba nyúltam. Vezetés közben
ugyanis egyszer megálltunk egy gyorsbüfében, s akkor jött az ötlet, hogy
hozzunk egy kis kaját Niallnek is – biztosan örülne neki. – Ezt neked hoztuk! –
nyújtottam át neki az óriási hambugert, amint az a kezem ügyébe akadt. A kis
beteg szeme egyből felcsillant. Mohón vette át tőlem a szendvicset, hogy
azonnal kibonthassa a csomagolásból.
-
Köszi szépen, tündérek vagytok! – hálálkodott, s már enni is kezdett.
Miközben
ő majszolta a burgerét, Nadine arról kérdezgetett, milyen volt Doncasterben. Erre
én elmeséltem nekik, hogy a szülei válni fognak, de Sheilával mindketten
egészen jól viseljük a helyzetet. Még nem értem ugyan a sztori végére, amikor
nyílt az ajtó, s a banda maradék három tagja beözönlött a szobába. Liam
mosolyogva üdvözölt, s örömmel láttam rajta, hogy valamivel jobb kedve volt,
mint utolsó találkozásunkkor.
- Niall!
– kiáltott fel harsányan Louis, és levetette magát az ágy másik, még szabad oldalára.
– Hallom ám, milyen huncut voltál! – veregette meg a vállát, mire Harryből
kitört a nevetés. Nial és Nadine lopva egymásra pillantottak, én pedig
fejcsóválva összenéztem Liammel, aki nyilván szintén nem értette, miért kell
szívatni szegényeket ezek után.
- Hé,
Niall, tudod, miért jó a csigának? – kérdezte Harry komoly fejjel. Louis erre
vigyorogva összecsapta a tenyerét.
- Ó,
én tudom, Hazz! – A fiúk cinkos pillantást váltottak. – Mert mindig nedves és
lassan megy el – poénkodott, aminek eredményeképpen Harryvel mindketten
felnevettek.
- Hát,
Niallnek elég gyorsan sikerült! – viccelődtek tovább, mire rácsaptam a
mellettem álló göndörke vállára. – Most mi van? Szerinted nem volt vicces? –
kérdezte szemrehányóan, de szemében még mindig ott csillogott a pimaszság, mely
azt sejtette, Niall még számíthat tőle néhány kemény beszólásra.
-
Ezért nem kell félrelépni, haver! – szaladt még ki Louis száján, mielőtt
kivonultak volna a szobából, hogy pihenni hagyják Niallt. Én is kimentem velük,
egyedül Nad maradt vele, aki közölte, hogy ha nem baj, ma nem aludna otthon.
-
Semmi baj, maradj csak! – nyugtattam meg, ugyanis ez azt jelentette, nekem
mindenképpen haza kell mennem, hogy ellássam Whiskeyt, aki bizonyára már
hiányolja a társaságomat.
-
Leparkolom a kocsit, sietek vissza! – közölte Louis, majd gyors csókot nyomott
a homlokomra. – Addig helyezd magad kényelembe! – mutatott a szobája ajtajára,
így amint eltűnt a liftben, én bementem a már ismerős nappaliba, s a kellemes
emlékek azonnal feltolultak bennem. Az első közös éjszakánk…
Mosolyogva
ültem le a kanapéra, s amíg nem Louis nem jött vissza, gondoltam, hangulatossá varázsolom
a kis szobát. Apró gyertyákat gyújtottam, melyek fahéjas illata remekül
érződött az egész helyiségben. A minibárból elővettem egy behűtött pezsgőt, s tartalmát
két pohárba töltöttem, majd bekapcsoltam a tévét, hogy valami háttérzenét
keressek, amivel megkoronázhatom a látványt. Lassan hajnalodott. Az ablakon
bevilágító felkelő Nap narancsos fényei, mely csillogva verődött vissza a
bútorokon, amely még szebbé varázsolta az eredményt.
Elbűvölve
bámultam ki a hatalmas üvegablakon. Első sorból nézhettem, miként kel fel a
Nap, s pompás, földöntúli színeivel hogyan világítja be a nyüzsgő várost.
Álmélkodásomból az ajtó csukódása zökkentett ki, majd pillanatokkal később
Louis mellettem termett, hogy gyengéd mozdulattal átfoghassa a derekamat.
-
Nézd, ilyen gyönyörű! – mutattam az ég aljára, de nem úgy tűnt, mintha Louis-t
is annyira elvarázsolná a látvány, mint engem.
-
Te vagy a gyönyörű! – suttogta halkan, majd megcsókolt. Lassan, hosszan,
követelőzően - én pedig visszacsókoltam, ugyanolyan szenvedéllyel, ahogyan ő is
tette. Hiába akartam, hogy örökké tartson ez a pillanat, muszáj volt levegőhöz
jutnunk.
-
Miért nem fejezzük be, amit Doncasterben elkezdtünk? – kérdezte huncut
mosollyal az arcán, mire a testemet azonnal elöntötte a forró vágy.
-
Nagyon szívesen! – értettem egyet vele, mire elégedettség csillant a szemében.
Keze
derekamról a karomra vándorolt, s így kezdett el lassan a kanapé felé vezetni. Készségesen
suhantam utána, majd mikor helyet foglalt, az ölébe ültem, s számmal
megcéloztam a nyakát. Miközben finoman harapdálni kezdtem a vékony bőrt, ő
kezeivel nyögve a pólóm alá nyúlt, s csupasz hátamat kezdte simogatni.
Elégedett mormogása még jobban izgalomba hozott; vággyal telve túrtam a hajába,
míg a számmal a nyakáról az arcára vándoroltam.
Louis
éppen ki akart bújtatni a felsőmből, amikor a szoba ajtaja kicsapódott.
Kellemetlenül másztam le róla, s megilletődötten kuporodtam a kanapé másik
végébe, hogy ráláthassak hívatlan látogatónkra, aki egy számomra ismeretlen
lány volt.
-
Mondtam, hogy ide nem jöhetsz csak úgy be! – Harry loholt a nyomában, s egy kis
időre azt hittem, az ő egyik macája lehet. De ha ez így van, mi történt
Keirával? Szakítottak volna? Azonban rövidesen kiderült, hogy nincs igazam…
-
Louis, beszélnünk kell! – A lány tehát ismerte Louis-t. Érdeklődő pillantással
mértem végig. Középmagas, teltkarcsú, szőke csaj volt, szemében dühös
csillogással, ami akaratlanul is rossz érzést keltett bennem.
-
Most nem alkalmas – felelte Louis rekedt hangon, s szemem sarkából láttam, hogy
igencsak kényelmetlenül érzi magát. Nem értettem ezt az egész helyzetet, így
szótlanul, de Harrytől vártam valamiféle magyarázatot, aki azonban idegesen
pillantott hol barátjára, hol pedig az imént felbukkant lányra.
-
Azt látom! – prüszkölte mérgesen a csaj. Hangja csupa megvetés volt közben,
tekintete pedig lenéző, amint felém fordult. – De nem érdekel! Nem menekülhetsz
örökre a múltad elől! Ami történt, megtörtént, és neked helyt kellene állnod
ebben az egészben – Louis olyan hirtelen pattant fel mellőlem, hogy ijedtemben
összerezzentem.
-
Briana, kérlek, fogd vissza magadat egy kicsit! – kérte a lányt, de ő grimaszolva
fittyet hányt erre.
-
Miért, az új barátnőcskéd talán nem tudja? – Fejével felém bökött, de nem
nézett rám. Kihívó tekintetét továbbra is az előtte álló Louis-ra szegezte.
Egyedül Harry volt az, aki nyugtató pillantásával próbált rajtam segíteni, de
nem tudtam vele törődni. Az érdekelt, miért jött ide hívatlanul ez a Briana, s
miért van kiakadva ennyire Loura.
-
Ne beszélj ilyen lekezelően róla! – védett meg a fiú hallva, milyen hangnemben
beszél rólam a szöszi.
-
Szóval nem tudja… - állapította meg gúnyosan Briana.
-
Nem – mondta halkan Louis, majd gyötrődő tekintettel fordult felém. Szemében
aggodalmat és félelmet véltem látni, ami nem segített a helyzetemen. Értetlenül
meredtem vissza rá.
-
Mi ez az egész? – Én is felálltam, de nem mentem közelebb hozzájuk.
A
fiúk egyike sem szólalt meg. Mindketten a padlót bámulták, mintha megúszhatnák
a válaszadást, s ez dühíteni kezdett. Hosszú másodpercek múlva Briana szólalt
meg, hangjában olyan megvetéssel, amelyet még embertől soha nem hallottam.
-
Várandós vagyok Louis-tól – árulta el, s három szava felért egy késszúrással a
szívembe.
Éreztem,
hogy teljesen lefagyok. A térdeim hiába remegnek, nem tudok megmozdulni. Már
eddig is össze voltam zavarodva, de Briana önelégült mondata csupán fokozta az
érzést- azonban mégsem akartam elhinni, amit hallok. Tudtam, hogy mondanom
kellene valamit, ám a csalódottság és a düh elegyének égető érzése nem hagyott
szóhoz jutni.
-
Walsy… - Louis szólongatott, de hangja annyira távolinak tűnt. Talán a fülemben
dübörgő vér hangos hullámzása miatt nem hallottam, de az is lehet, hogy a
pillanatnyi sokk okozta, amely egy pillanat alatt kerített hatalmába. Piszkosul
rossz érzés volt.
-
Kérlek, Walsy! Meg tudom magyarázni – lépett felém Louis, de én automatikusan
hátrálni kezdtem. Kezeimet magam elé tartottam, s közben erőt gyűjtöttem ahhoz,
hogy kinyissam végre a számat:
-
Ne, Louis! Ne magyarázkodj, annak sosincs jó vége! – kértem őt könnyes szemmel.
Nem tudtam visszatartani, egyszerűen maguktól legördültek a sós cseppek, s
beterítették az arcomat. Homályos látásomon keresztül figyeltem Őt, amint arca
fájdalmasan eltorzul, s megbánó tekintetével próbál befolyásolni engem. De ezúttal nem engedek neki.
-
El akartam mondani – mondta kétségbeesetten. Hangja legbelül elgyengít, mégsem
akarom kimutatni, hogy ekkora hatással van rám.
-
De nem tetted. Bizonyára megvolt rá az okod – vágtam a fejéhez, majd botladozva
a még mindig remegő lábaimtól megkerestem a táskámat, hogy magamhoz vehessem.
-
Most hová mész? – kérdezte Louis látva, hogy az ajtó felé tartok, kikerülve
Harryt.
-
El innen – feleltem neki tömören, hátra sem nézve, s kiviharzottam a folyosóra,
hangosan becsapva magam mögött az ajtót. A lifthez érve várnom kellett, mert az
a földszinten volt, így idegesen nyomogattam a hívógombot, noha tudtam, attól
még nem fog előbb felérni.
-
Idióta… hülye gomb! – csaptam rá egyszer utoljára mérgemben, miközben a sírás
minden fájdalmammal együtt kitört belőlem. Becsapva éreztem magamat. Átverve,
meghazudtolva, megalázva. Rohadtul fájó érzés kerített hatalmába, ami belülről
mardosta a mellkasomat. Tudtam, hogy nem kellene ekkora drámát csinálnom ebből
az egészből, elvégre, még csak az egész történetet sem hallottam, de az, hogy
Louis nem mondta meg az igazat, nagyon rosszul érintett és sajnos ez most
nagyon látszott rajtam.
Kézfejemmel
letöröltem a könnyeket a pirosló arcomról, nehogy valaki ilyen állapotban
lásson. A lift közben felért, s amint kinyílt az ajtaja, már be is mentem volna
rajta – ha nem ütközök bele valakibe.
-
Bocsánat! – motyogtam, miközben felnéztem a srác kék szemeibe. Valahonnan
nagyon ismerősnek tűnt: elég magas volt, meglehetősen izmos, vállig érő,
festett, szőkés csapzott frizurája vonzóvá tette, s az orrában viselt piercing
szintén jól állt neki. Zavaromat látva elmosolyodott.
-
Én kérek elnézést! - Hangja férfias volt, ugyanakkor nem olyan mély, mint amire
számítottam. – Andy vagyok! – nyújtotta felém a kezét, mire hosszú pólójának
ujja kissé felcsúszott, szabaddá téve ezzel a tetoválásokkal borított
csuklóját.
-
Walsy – mutatkoztam be, s kezet ráztam vele, majd beléptem mellette a liftbe.
-
Remélem, még találkozunk! – mosolygott rám, s ez volt az utolsó kép, amit az
ajtók becsukódása előtt még utoljára láttam.
Még
a hallban is sikerült erősnek mutatkoznom, meg tudtam állni a sírást. Ám amint
az utcára értem, könnyeim újból eleredtek – de legalább a hűs, arcomba csapó
levegő némiképpen enyhítette szemeim égető érzését.
Mivel
nem volt nálam túl sok pénz, taxi helyett gyalog vágtam neki a hazaútnak. A Nap
már teljesen átlépte horizontját, ám szerencsére nem volt még annyi ember az
utcán, akiket kerülgetnem kellett volna. A hideg és kellemetlen időjárás így is
sokat nehezített a dolgomon. Fél óra gyaloglás után meg is bántam, hogy
fejvesztve indultam neki, de a düh és a fájdalom akkor még eltompították minden
érzékszervemet. Most azonban kezdtem visszatalálni önmagamhoz. Az adrenalin löket,
amelyet nemrégiben a sokk váltott ki belőlem, múlni kezdett, így elkezdtem fázni,
s agyamban az is tudatosult, hogy tegnap délután óta egy falatot sem ettem.
Jobbnak
láttam tehát beülni egy hangulatos kifőzdébe, amelybe menet közben botlottam
bele. Kikértem magamnak egy adag rántottát, s miközben falatoztam, újra
elmerültem a gondolataimban.
Tudtam,
hogy nem kellene ennyit rágódnom ezen a dolgon, mert benne volt a pakliban,
hogy megint történik valami, ami nekem csak fájdalmat fog okozni. Túlságosan
beleéltem magam ebbe az „álomba”, melynek központjában Louis volt. Magasra merészkedtem,
de nem számoltam azzal, hogy innen már csak lefelé vezet az út. Lefelé, közben
sok-sok buktatóval, amelyek sebet hagynak rajtam.
Őszintén,
nem is az érintett rosszul, hogy Louis teherbe ejtette Brianát, hanem az, hogy
mindezt eltitkolta előlem, s ha ez a lány most nem ront ránk a szállodában, ki
tudja, ki mástól tudom majd meg. Nyilvánvalóan a helyzet egyik változata sem
épp leányálom, de ha időben szól nekem, ha kiönti a szívét, s elmondja, mi
történt, mellette álltam volna, hogy segíthessek neki, amiben csak kell. De így…
Nem bízott bennem, mert nem mondta el, hogy néhány hónap múlva apa lesz, mert
Briana életet ad a közös gyereküknek. Talán azt hitte, ott fogom hagyni, ha ez
kiderül? Úgy ismert meg, mint aki elfut az ilyen problémák elől? Mert ha igen,
akkor nyilvánvaló, hogy nem illettünk össze, s már csak idő kérdése lett volna,
mikor mondunk egymásnak végleg búcsút. Ez az incidens csupán felgyorsította a
folyamatot…
Miután
végeztem az evéssel, sorba álltam a kasszánál, hogy kifizessem a rántotta árát.
Épp sorra kerültem, amikor a kis rádióból - mely non-stop slágerekkel töltötte
meg a kifőzde belterét – felcsendült egy ismerős dallam, a Perfect. Louis sorainál fájdalmasan elmosolyodtam: „But I can be the one, be the one tonight”.
Nekem is csupán ennyi volt. Egy nagyon szép este, egy rövid, boldog időszak, amit
együtt töltöttem vele – de ez is elmúlt.
Fizettem,
majd vékony pulóveremet összehúzva léptem ki újra az éledező, londoni utcára.
Tudtam, hogy már nem vagyok annyira messze a lakásunktól, úgyhogy eldöntöttem,
ezt a kis időt még kibírom, míg hazaérek, akármennyire is hideg van. Mert én már sok mindent kibírtam.
Istenem! Komolyan mondom, hogy én majdnem elsírtam magam rajta! Nagyon tetszett! Egyszerűen lenyűgöző volt!
VálaszTörlésDrága Mónika! :)
TörlésNagyon szépen köszönjük a kommentedet, iszonyatosan sokat jelen, pláne, hogy ennyire pozitív gondolataid vannak a blogunkról.
Várunk vissza legközelebb is.
Lyanna és Gin
Drága Írónők!
VálaszTörlésOh, my Godness! *O*
Don't cry?! Ez most komoly? Én mégis bőgtem a végére. Úristen, de jól át tudtátok adni az érzelmeket. Mindig meg tudtok lepni. Imádtam, minden szót, de szomorú vagyok, nagyon. Hozzatok hamar folytit!
Mira
Drága Mira!
TörlésMindig öröm olvasni a kommentjeidet! :)
Köszönjük, hogy most is írtál. Nagyon örülünk, ha ennyire tetszett.
A folytatás szokásosan pénteken várható.
Addig puszi: Lyanna és Gin
Most komolyan?!
VálaszTörlésNa de kezdjük az elején! Az elején nagyon sokat nevettem Harryn es Louis-n ezek a fárasztó poénok.... A legnagyobb probléma hogy en ezeken sikitva nevettem, na de ezen mar senki nem lepődik meg aki csak egy kicsit is ismer. Annak meg nagyon őrültem, hogy Niallnak nem lett komolyabb baja, étvágya az meg mindig van, ahogy látom!
Az is tok realisztikus volt, ahogy Louis megpróbált rámászni Walsyra, egy félbehagyott menet után kb minden pasi igy tett volna. Az viszont meglepett, mikor Briana rájuk rontott. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de Harry milyen kis édes volt, hogy megpróbálta megállítani? *.* szegény Walsyt nagyon sajnáltam, nem igy kellett volna meg tudnia, nem csodálom, hogy kiborult... De Andy felbukkanásának nagyon örülök, remelem lesz meg szerepe (egyéni kívánság de jo lenne ha kicsit, Khmmm pajzanabb szituációba kerülne)
Mindenesetre nagyon várom a folytatást!
Puszil titeket:
Raqu
Drága Raqu!
TörlésKöszönjük szépen a hosszú és dicsőítő kommentet, iszonyatosan jól esett! :)
Harry és Louis már csak ilyenek, ha össze vannak zárva. Reméltem, hogy tetszik majd a lovagias Harold közbelépése a Briana ügyet illetően. Sajnos tényleg elég kényes a szituáció, és én sem lennék Walsy helyébe, de sajnos előbb utóbb tudni lehetett, hogy borul a bili. Tudod, csak realisztikusan. :)
Andy pedig ne aggódj, még vissza fog térni! ;)
Várunk vissza: Lyanna és Gin
Oh my godness! :o
VálaszTörlésHarry és Lou jajj. :D imádnivalóan rohadékok. :"D
Niall és Nad még mindig cukik. :3 Hülyén vigyorogtam, sokat reméltem a résztől a cím ellenére is, és erre meg bumm... Becsapott a mennykő. :( Nem tetszett, vagyos természetesen igen, nagyon is, de érted! Legalábbis remélem... Annyi szent, Briana nem lesz a kedvenc szereplőm, Louis pedig elkúrta (bocsi) a dolgokat egész rendesen... 100%osab egyetértek Walsy gondolataival, szó szerint mindennel. Totál hitelesen írtad le a dolgokat, össze is szorult a szívem. :( Annyira láttam magam előtt, és hjajj de szomorú voltam, mikor még azt hittem, ez a szőke, mérges leányzó "csupán" Lottie lesz, de aztán meg nem. :/ Na puff, Briana és a baba, köszike. :3
Nagyon várom már a kövit, el sem hiszitek, mennyire! <3
xoxo, RS
Szia, drága! :)
TörlésIsmét köszönjük a hozzászólásodat, bearanyoztad a napunkat a kedves szavaiddal.
Nagyon örülünk, hogy ennyire tetszett (nem tetszett) a rész, s annak is, hogy szerinted át tudtuk adni a gondolatokat, a hangulatot teljes egészében. Reméltük, hogy Briana mindenkit meglepetésként ér majd. Igyekszünk nem unalmasak lenni... :)
Várunk vissza: lyanna és Gin
Nahát! Baromi kíváncsi vagyok, hogy fogjátok megmenteni ezt a helyzetet. Csak nincs itt vége a louis-walsy kapcsolatnak (???).
VálaszTörlésAndy egyébként nem az, aki egyszer már képbe került? (Lehet, hogy nem, csak olyan ismerős a név...)
Drága Manó! :)
TörlésMi is kíváncsiak vagyunk, hogyan alakulnak a dolgok, de a folytatásokat szemmel tartva minden kiderül. ;)
Egyébként nem, Andy még nem bukkant fel, Aiden lehet az, akire te gondolsz.
Tényleg! Vele mi a helyzet? Őt nem tervezitek újra képbe hozni?
VálaszTörlésEddig még nem merült fel. :)
Törlés