Nagyon köszönjük a sok-sok kattintást! Hálásak vagyunk és boldogok, minden egyes kattintást, feliratkozást vagy kommentet látva érezzük, mennyire megérte belevágni ebbe a történetbe!
Ne feledjétek, 100 feliratkozónál ismét különkiadás, úgyhogy kattintásra fel! :)
Nem is szaporítom tovább a szót, most kiderül, ki állt Nadine ajtaja előtt, majd pedig mi történt ezután. Nagyon-nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, úgyhogy kérlek, tiszteljetek meg bennünket a gondolataitokkal! :)
Jó szórakozást! Puszik: Gin és Lyanna
Az ajtó előtt Niall állt, pontosabban kissé dülöngélt, arca pedig a részegekre jellemző, kissé szétfolyó vonásokkal együtt is a legszebb látvány volt, ami csak elém tárulhatott az éjszaka közepén. Vagy bármikor máskor, ha már itt tartunk. Nagyot rándult a szívem a meglepetés ellenére is, viszont nem hagyhattam figyelmen kívül a portásunkat, aki Niall mögött tépte kevéske megmaradt haját. Így Mr. Dammer képe már kevésbé bizonyult vonzónak. Szegény portásunk a jelek szerint az idegösszeomlás szélén állt, ahogy Niall háta mögött toporzékolt, akár egy túlbuzgó biztonsági őr.
-
Értse meg, uram, nem jöhet fel csak így,
különben is ittas, távoznia kell! – kiabált Mr. Dammer, aki jelek szerint már
nem először ejtette ki ezeket a szavakat, vöröslő arcából ítélve mindeddig süket
fülekre találva.
-
Engem nem érdekel, beszélni akarok
Nadine-nal! – mondta összefolyó hangokkal Niall, én pedig elképedve meredtem a
kettősükre.
A
hihetetlen pillanatban a lehető legostobább dolgok jutottak eszembe. Niall
egyáltalán honnan a fenéből tudta, hol lakom? Sosem járt még itt… Talán ebben
is a drága Louis segített? Ha helyesen gondoltam, akkor eldöntöttem, hogy
barátilag és hálából, de össze fogom puszilgatni azt az áldott pofiját.
Whiskey
eközben kislisszolt a lábam mellett, alaposan megszagolgatta Niallt néhány
morranás kíséretében, aztán úgy tűnt, jóváhagyta a dolgot, mert unottan ügetett
vissza a lakásba, mint akit már hidegen hagy a balhé.
-
Miss Hawkins, kérem, távolítsa el az
úriembert! – könyörgött Mr. Dammer, én pedig egészen megsajnáltam.
-
Mr. Dammer, nyugodjon meg! Kézben tartom
a dolgot. A fiatalemberért én felelek, ha bármi rosszat tesz, velem pöröljön
majd! – kértem mosolyogva, a portás pedig csak tátogott, ám végül jobbnak
látta, ha elhagyja a süllyedő hajót, mielőtt a hullámok maguk alá temetik.
Dohogva
és sopánkodva rohant le a lépcsőn, miközben a haját tépte, én pedig hevesen
dobogó szívvel néztem Niallre. Éreztem, hogy az arcom piros, tudtam, hogy a
hajam kócos és a pizsim talán röhejes, de akkor nem érdekelt. Csak Niallt
tudtam bámulni, aki félrészegen is elképesztő volt.
Kinyitottam
a számat, hogy megkérdezzem, mit akar itt, miért jött, mit gondol, de ő
megelőzött. Azonban nem beszélni kezdett el, hanem énekelni, én pedig az első
hangok után tócsába olvadtam az ajtóban. Nem átallott a küszöbömön a Little things című számukat énekelni, a
részegség ugyan kissé összemosta a szavakat, de a lényeg érthető volt, én pedig
úgy éreztem, menten szívrohamot kapok. Megint elsírtam magam, de észre se
vettem, a fülig érő mosolyt azonban nagyon is érzékeltem, mert körbeérte az
arcomat. Niall közben a szemembe nézett, én pedig csak sírdogáltam és
vigyorogtam. El sem hittem, hogy ez velem történik. Meg is fordult a fejemben,
hogy álmodom az egészet, de titkon a karomba csíptem, és a fájdalom valós volt.
Amikor
befejezte a dalt, csak tátogni tudtam, a szívem a torkomban dobolt, úgy
éreztem, hogyha most nem halok meg, akkor örökké élni fogok. Nem is tudtam, mit
mondjak, de Niall ezúttal is megelőzött.
-
Na… most mehetsz az exedhez! – nyögte ki
Niall durcásan.
Elképedve
néztem rá, ugyanakkor kissé dühösen is. Igazán értett hozzá, hogyan vágja
tönkre a pillanatot. Nem tudtam leállítani magam, önkéntelenül cselekedtem.
Megragadtam a pulcsija elejét, magamhoz rántottam, és a düh miatt túlságosan is
hevesen csókoltam meg. Biztosan máshogy prezentáltam volna az első csókot, ha
módom van rá, de nem bántam ezt sem. Pontosan úgy történt, ahogy elképzeltem,
lábujjhegyen tökéletesen elértem őt, az orromban ott ült finom illata, ami
mindig elbódított. Olyan finom és puha volt az ajka, éreztem ugyan a sör ízét
rajta, de nem érdekelt. Csak néhány másodpercig tartott, aztán eleresztettem,
és hátrébb léptem kábán, szédülve, de még mindig kissé dühösen.
-
Már mondtam, hogy nem kell az exem.
Hanem te – motyogtam piros arccal.
Magamhoz
térni sem maradt azonban időm, mert ezúttal ő kapott el, átfonta a derekamat
mindkét karjával, és megcsókolt. Mohó volt, de nagyon gyengéd is, én pedig
éreztem, hogy a könnyeim ismét nem tudják, hol a helyük, és lefolynak az
arcomon. Sokáig maradtunk így, a nyelvünk összeölelkezett, ő szorított magához,
én pedig átfogtam a nyakát. Csak azért nem ájultam el, mert tartott.
Mikor
nagy sokára elváltunk, mindketten hevesen kapkodtunk levegő után, és Niall nem
engedte, hogy eltávolodjak, lehajtotta a fejét, így a homlokomnak döntötte a
sajátját.
-
Nem engedlek el – motyogta, én pedig
olyan boldognak éreztem magam, mint még talán soha.
-
Menj haza, Niall. Pihend ki magad –
mondtam lágyan, bár azt akartam, hogy itt maradjon velem, szóval ezek voltak
életem legnehezebben kinyögött szavai.
Riadtan
nézett rám, mire elmosolyodtam, és végigsimítottam az arcán, az ujjaim sercegő
hangot hallattak a borostájával érintkezve.
-
Pihend ki magad, mert holnap várlak
ebédre. Akkor mindent megbeszélünk. Nyugodtan, józanul, rendben? – mondtam, ő
pedig lassan bólintott, amikor belátta, hogy így lesz a legjobb.
-
Komolyan mondtad, hogy… szeretsz? –
kérdezte akadozva, én pedig elpirultam, de szilárdan bólintottam, mire
kisfiúsan elmosolyodott.
-
Akkor… jó éjszakát – mondta, és gyorsan
megcsókolt, aztán már ott sem volt, meglepő fürgeséggel szaladt le a lépcsőn.
Ott
álltam még egy ideig a lépcsőházban, aztán hangosakat sóhajtva mentem be a
nappaliba. A tévé alatti digitális órán megláttam az időt. Már elmúlt éjfél.
Aznap volt a szülinapom. És én Niallel csókolóztam. Énekelt nekem, csak nekem.
Utánam jött, pedig hülyén viselkedtem vele korábban. Hirtelen felvisítottam,
méltatlankodó vakkantást kicsalva Whiskeyből, de nem érdekelt. Megkaptam a
legszebb szülinapi ajándékot. Ennél jobb már nem jöhetett.
Alig
tudtam aludni néhány órát, annyira boldog voltam és izgatott. Persze, belém
hasított a szörnyű balsejtelem, hogy mi történik akkor, ha Niall egyszerűen nem
jelenik meg másnap, mert nem is emlékszik a dologra, vagy rájön, hogy tévedés
történt. De elhessegettem a gondolatokat, és folyamatosan a csókunkra
gondoltam, arra, milyen mohón és birtoklón szorított magához Niall. Az nem
lehet, hogy mindez semmit sem jelentett neki.
Korán
kivetett az ágy, lerohantam a közeli boltba bevásárolni, aztán főzőcskézni
kezdtem. Úgy döntöttem, egy egyszerű rántott hússal és sült krumplival nagyon
nem lőhetek mellé, úgyhogy elkészítettem életem legjobb ételét, majd hosszasan
készülődtem a fürdőben. Egyszerű fekete felső, farmernadrág kombinációba
bújtam, és mire elkészültem, már csengettek is, nekem pedig hatalmas kő gördült
le a szívemről, amint megpillantottam a küszöbön Niallt. Másfelől pedig azonnal
elolvadtam. Olyan édes volt, ahogy ott állt, és a háta mögül egy szál piros
rózsát húzott elő.
-
Boldog szülinapot! Tegnap elfelejtettem
mondani – motyogta, és lesütött szemmel adta át a virágot.
-
Köszönöm – mosolyogtam rá, és nem bírtam
tovább, lágyan megcsókoltam, ő pedig utánam kapott, mintha addig félt volna,
hogy én mire és hogyan emlékszem.
-
Figyelj, én… Nagyon sajnálom, ha tegnap
durva vagy bunkó voltam. Berúgtam, és hát… - mondta bűnbánó kiskutyaképpel,
miközben magammal húztam a konyhába.
-
Ejjha! Ezt te készítetted? – ámulva
szimatolt, látszólag elfelejtette egy időre az előző mondatát, én pedig büszkén
bólogatva tálaltam.
-
Niall, nem voltál bunkó vagy durva.
Sajnálom, hogy ittál, mert úgy hiszem, miattam volt – mondtam, miután
leültettem, ő pedig a szemét lesütve bólogatott, miközben magához képest
visszafogottan kezdett enni. Kikerekedett szeméből és hümmögéséből úgy ítéltem,
ízlik neki, amitől még boldogabb lettem.
Némán
fogyasztottuk el az ételt, aztán Niall elégedetten vigyorogva hátradőlt a hasát
simogatva. Magammal húztam a nappaliba, ott mégis kényelmesebb volt. Megfogta a
kezem, és az ujjaimmal babrált, úgy szólalt meg nagy sokára, én pedig ittam a
szavait.
-
Tudod, én nem is mertem reménykedni
abban, hogy lehet köztünk valami. Úgy értem, azok a lányok, akiket eddig
kiszúrtam magamnak, mert normálisnak és kedvesnek tűntek, mindig átejtettek.
Vagy kiderült róluk, hogy mégsem frankó velük valami. A középiskolai szerelmem
óta nem volt olyan csaj, akibe szerelmes lettem volna, akikkel meg
próbálkoztam, mind átvágtak. Úgyhogy féltem a csalódástól, féltem tőle, hogy
rólad is kiderül valami. És amikor megláttalak azzal a sráccal, azt hittem,
igazam lett. De mindent jóvátettél azzal, hogy utánam jöttél tegnap. Hibáztál,
de beismerted és őszinte voltál velem. Akkor végképp tudtam, hogy kellesz –
fejezte be motyogva, én pedig halálosan boldog voltam, a szégyellős arcától
pedig talán még jobban elolvadtam, mint a szavaitól.
Az
álla alá nyúltam, felbiccentettem a fejét, hogy egymás szemébe tudjunk nézni.
Úgy tűnt, Niallt kissé megviseli az őszinteség, mert feszengeni látszott.
-
Te is kellesz nekem. Biztos, hogy
megbocsátottál? – kérdeztem, és óvatosan megcsókoltam, de mivel nem lökött el,
ezért sejthettem a válaszát.
-
Biztos. De akkor… Mi most…? – kérdezte
az ajkamba motyogva, én pedig csak bólintottam hevesen doboló szívvel.
-
Még ne mondjuk el a többieknek, jó? Nem
mintha szégyellném, vagy ilyesmi, ne értsd félre! Csak ki akarom élvezni, hogy
csak te tudod és én. Na, jó, meg Louis is biztos sejti, de ő nem pletykás –
mondta, én pedig mélységesen egyetértettem vele, úgyhogy bólintottam.
Még
nem készültem fel a froclizásra, a kíváncsiskodásra, főleg nem arra, hogy
esetleg a média is tudomást szerezzen a dologról. Netán Oliver. Olyan friss
volt az egész, én magam is lassan, lépésről lépésre akartam haladni. Persze
Walsy kivétel volt, neki még aznap el akartam mesélni mindent, de tudtam, hogy
Niall megbocsát nekem azért, mert elmondom a boldogságomat a legjobb
barátnőmnek.
Meg
sem beszéltük, csak eldőltünk a kanapén, Niall hanyatt, én pedig a mellkasához
vackolódva. Ilyet még sosem éreztem, de egyszerűen túl boldog voltam a
beszédhez. Járt ugyan a szánk, de egész máshogy. Niall csókja teljesen
felhevített, kifordított önmagamból, alig bírtam visszafogni a vágyaimat, és a
nyilvánvaló jelek alapján ezzel ő is hasonlóképp volt, mégsem mentünk tovább.
Élveztük a csókolózást és az óvatos simogatást. Ha egy hatalmas nagy közhellyel
akarnék élni, akkor azt mondanám, illettünk egymáshoz, mint a kirakós két
összeillő darabja.
Csak
úgy repültek az órák, és eljött az ideje, hogy összekapjuk magunkat, és
elinduljunk a szülinapi bulimra. A szobámba vonulva gyorsan felkaptam egy
sötétzöld ruhácskát, hozzá pedig egy fekete blézert. Elmosolyodtam, mikor
eszembe jutott, hogy Niall zöld-fekete kockás ingben jött. Felkaptam még a
kabátom és a fekete bokacsizmám, és kéz a kézben hagytuk el a lakást.
A
taxiban ülve Niall vállára hajtottam a fejem, ő pedig átkarolt és a hajamat
simogatta. Nagyon békés volt minden, én pedig olyan könnyednek éreztem magam,
hogy féltem, elrepülök.
-
Elég nehéz lesz visszafogni magam a
többiek előtt – szólalt meg halkan Niall, én pedig önkéntelenül elpirultam,
ahogyan belegondoltam, hogy az bizony nekem sem lesz könnyű.
-
Sebaj. Majd néha eltűnünk friss levegőt
szívni – néztem fel rá huncut mosollyal, ő pedig felnevetett, majd megcsókolt,
és csak akkor távolodott el tőlem, amikor a taxi megállt az úticélunk előtt.
Kifizette
a sofőrt, majd kiszáguldott az autóból, és mire feleszméltem, már ki is
nyitotta nekem az ajtót, még ki is segített, amitől ismét felvillant a huncut
mosolyom.
-
Nohát. Egy igazi ír úriember –
vigyorogtam, és gyorsan loptam még tőle egy csókot.
Ahogy
az enyém lett, nagyon nehéz volt úgy tenni, mintha nem lenne semmi köztünk.
Önkéntelenül hozzá-hozzáértem a karjához, ahogy bementünk a szórakozóhelyre,
amit Walsy erre az alkalomra kibérelt a számunkra. Fülig ért a szám, ahogy
megpillantottam a barátaimat, akik nem voltak ugyan millióan, de annál többet
jelentettek a számomra, élükön Walsyval és persze a legújabb barátaimmal, akik
Walsy mellett ácsorogtak: Liam, Harry és Louis fülig érő szájjal néztek rám,
utóbbi pedig sokat sejtetően kacsintott, jelezve, hogy sejt mindent, én pedig
elnevettem magam, és ezzel el is kezdődött a felejthetetlen ünneplés.
Na végre! *0*
VálaszTörlésNe tudd meg, milyen régóta várok erre! Anyám, de aranyosak voltak! :3 Remek rész volt, sőt, fantasztikus, nagyon siessetek a kövivel! :) <3 xx
Szia!
TörlésNagyon köszönjük a lelkesedésed, örülünk, ha tetszett a rész :) A következő rész már olvasható, ahol szintén van Niall és Nadine :)
Sziasztok!
VálaszTörlésÚúúúúúúúriiiiisteeeeen! *-* <3
Ez valami eszméletlen lett. Komolyan nem találok szavakat! Nagyon jó lett, imádom Walsyt is, Nadine-t is, na meg a fiúkat! Úgy örülök, hogy ők végre összejöttek :3 Kíváncsi vagyok, Walsyékkal mi lesz. :)
Várom a kövit, puszillak titeket: Mira
Szia, drága Mira!
TörlésNagyon közönjük a kedvességed, hihetetlenül jólesik, hogy ennyire vártad ezt a percet :) Mi is :D
Reméljük, a következő kalandok is tetszenek majd.
puszi: Gin és Lyanna
sziasztok!:) már egy ideje a csöndes olvasóitok közé tartozom, de azt hiszem most hangot adok a véleményemnek. Szóval, bevallom eleinte annyira nem tetszett, de aztán valami nagyon megfogott a blogban és azóta szinte imádom!;) nagyon ügyesek vagytok, és már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi hogy fog alakulni, most, hogy Niall-ék végre összejöttek!
VálaszTörléscsak így tovább lányok!❤️
u.i.: mikor várható a kövi rész?:)
szia!
TörlésNagyon köszönjük, hogy ezúttal megtörted a csendet, ez sokat jelent nekünk, írj bátran máskor is, nagyon jólesne!
örülünk, hogy idővel a kedvenceddé vált a blog, ez szuper!
a következő rész már olvasható, holnap pedig a legújabb is kikerül. várunk!
Gin és Lyanna