21. Nadine - Love me like you

Sziasztok, Drágák!
Nagyon köszönjük a sok-sok kattintást! Hálásak vagyunk és boldogok, minden egyes kattintást, feliratkozást vagy kommentet látva érezzük, mennyire megérte belevágni ebbe a történetbe! 
Ne feledjétek, 100 feliratkozónál ismét különkiadás, úgyhogy kattintásra fel! :)
Nem is szaporítom tovább a szót, most kiderül, ki állt Nadine ajtaja előtt, majd pedig mi történt ezután. Nagyon-nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, úgyhogy kérlek, tiszteljetek meg bennünket a gondolataitokkal! :) 
Jó szórakozást! Puszik: Gin és Lyanna




Az ajtó előtt Niall állt, pontosabban kissé dülöngélt, arca pedig a részegekre jellemző, kissé szétfolyó vonásokkal együtt is a legszebb látvány volt, ami csak elém tárulhatott az éjszaka közepén. Vagy bármikor máskor, ha már itt tartunk. Nagyot rándult a szívem a meglepetés ellenére is, viszont nem hagyhattam figyelmen kívül a portásunkat, aki Niall mögött tépte kevéske megmaradt haját. Így Mr. Dammer képe már kevésbé bizonyult vonzónak. Szegény portásunk a jelek szerint az idegösszeomlás szélén állt, ahogy Niall háta mögött toporzékolt, akár egy túlbuzgó biztonsági őr.

-          Értse meg, uram, nem jöhet fel csak így, különben is ittas, távoznia kell! – kiabált Mr. Dammer, aki jelek szerint már nem először ejtette ki ezeket a szavakat, vöröslő arcából ítélve mindeddig süket fülekre találva.

-          Engem nem érdekel, beszélni akarok Nadine-nal! – mondta összefolyó hangokkal Niall, én pedig elképedve meredtem a kettősükre.

A hihetetlen pillanatban a lehető legostobább dolgok jutottak eszembe. Niall egyáltalán honnan a fenéből tudta, hol lakom? Sosem járt még itt… Talán ebben is a drága Louis segített? Ha helyesen gondoltam, akkor eldöntöttem, hogy barátilag és hálából, de össze fogom puszilgatni azt az áldott pofiját.

Whiskey eközben kislisszolt a lábam mellett, alaposan megszagolgatta Niallt néhány morranás kíséretében, aztán úgy tűnt, jóváhagyta a dolgot, mert unottan ügetett vissza a lakásba, mint akit már hidegen hagy a balhé.

-          Miss Hawkins, kérem, távolítsa el az úriembert! – könyörgött Mr. Dammer, én pedig egészen megsajnáltam.

-          Mr. Dammer, nyugodjon meg! Kézben tartom a dolgot. A fiatalemberért én felelek, ha bármi rosszat tesz, velem pöröljön majd! – kértem mosolyogva, a portás pedig csak tátogott, ám végül jobbnak látta, ha elhagyja a süllyedő hajót, mielőtt a hullámok maguk alá temetik.

Dohogva és sopánkodva rohant le a lépcsőn, miközben a haját tépte, én pedig hevesen dobogó szívvel néztem Niallre. Éreztem, hogy az arcom piros, tudtam, hogy a hajam kócos és a pizsim talán röhejes, de akkor nem érdekelt. Csak Niallt tudtam bámulni, aki félrészegen is elképesztő volt.

Kinyitottam a számat, hogy megkérdezzem, mit akar itt, miért jött, mit gondol, de ő megelőzött. Azonban nem beszélni kezdett el, hanem énekelni, én pedig az első hangok után tócsába olvadtam az ajtóban. Nem átallott a küszöbömön a Little things című számukat énekelni, a részegség ugyan kissé összemosta a szavakat, de a lényeg érthető volt, én pedig úgy éreztem, menten szívrohamot kapok. Megint elsírtam magam, de észre se vettem, a fülig érő mosolyt azonban nagyon is érzékeltem, mert körbeérte az arcomat. Niall közben a szemembe nézett, én pedig csak sírdogáltam és vigyorogtam. El sem hittem, hogy ez velem történik. Meg is fordult a fejemben, hogy álmodom az egészet, de titkon a karomba csíptem, és a fájdalom valós volt.

Amikor befejezte a dalt, csak tátogni tudtam, a szívem a torkomban dobolt, úgy éreztem, hogyha most nem halok meg, akkor örökké élni fogok. Nem is tudtam, mit mondjak, de Niall ezúttal is megelőzött.

-          Na… most mehetsz az exedhez! – nyögte ki Niall durcásan.

Elképedve néztem rá, ugyanakkor kissé dühösen is. Igazán értett hozzá, hogyan vágja tönkre a pillanatot. Nem tudtam leállítani magam, önkéntelenül cselekedtem. Megragadtam a pulcsija elejét, magamhoz rántottam, és a düh miatt túlságosan is hevesen csókoltam meg. Biztosan máshogy prezentáltam volna az első csókot, ha módom van rá, de nem bántam ezt sem. Pontosan úgy történt, ahogy elképzeltem, lábujjhegyen tökéletesen elértem őt, az orromban ott ült finom illata, ami mindig elbódított. Olyan finom és puha volt az ajka, éreztem ugyan a sör ízét rajta, de nem érdekelt. Csak néhány másodpercig tartott, aztán eleresztettem, és hátrébb léptem kábán, szédülve, de még mindig kissé dühösen.

-          Már mondtam, hogy nem kell az exem. Hanem te – motyogtam piros arccal.

Magamhoz térni sem maradt azonban időm, mert ezúttal ő kapott el, átfonta a derekamat mindkét karjával, és megcsókolt. Mohó volt, de nagyon gyengéd is, én pedig éreztem, hogy a könnyeim ismét nem tudják, hol a helyük, és lefolynak az arcomon. Sokáig maradtunk így, a nyelvünk összeölelkezett, ő szorított magához, én pedig átfogtam a nyakát. Csak azért nem ájultam el, mert tartott.

Mikor nagy sokára elváltunk, mindketten hevesen kapkodtunk levegő után, és Niall nem engedte, hogy eltávolodjak, lehajtotta a fejét, így a homlokomnak döntötte a sajátját.

-          Nem engedlek el – motyogta, én pedig olyan boldognak éreztem magam, mint még talán soha.

-          Menj haza, Niall. Pihend ki magad – mondtam lágyan, bár azt akartam, hogy itt maradjon velem, szóval ezek voltak életem legnehezebben kinyögött szavai.

Riadtan nézett rám, mire elmosolyodtam, és végigsimítottam az arcán, az ujjaim sercegő hangot hallattak a borostájával érintkezve.

-          Pihend ki magad, mert holnap várlak ebédre. Akkor mindent megbeszélünk. Nyugodtan, józanul, rendben? – mondtam, ő pedig lassan bólintott, amikor belátta, hogy így lesz a legjobb.

-          Komolyan mondtad, hogy… szeretsz? – kérdezte akadozva, én pedig elpirultam, de szilárdan bólintottam, mire kisfiúsan elmosolyodott.

-          Akkor… jó éjszakát – mondta, és gyorsan megcsókolt, aztán már ott sem volt, meglepő fürgeséggel szaladt le a lépcsőn.

Ott álltam még egy ideig a lépcsőházban, aztán hangosakat sóhajtva mentem be a nappaliba. A tévé alatti digitális órán megláttam az időt. Már elmúlt éjfél. Aznap volt a szülinapom. És én Niallel csókolóztam. Énekelt nekem, csak nekem. Utánam jött, pedig hülyén viselkedtem vele korábban. Hirtelen felvisítottam, méltatlankodó vakkantást kicsalva Whiskeyből, de nem érdekelt. Megkaptam a legszebb szülinapi ajándékot. Ennél jobb már nem jöhetett.

Alig tudtam aludni néhány órát, annyira boldog voltam és izgatott. Persze, belém hasított a szörnyű balsejtelem, hogy mi történik akkor, ha Niall egyszerűen nem jelenik meg másnap, mert nem is emlékszik a dologra, vagy rájön, hogy tévedés történt. De elhessegettem a gondolatokat, és folyamatosan a csókunkra gondoltam, arra, milyen mohón és birtoklón szorított magához Niall. Az nem lehet, hogy mindez semmit sem jelentett neki.

Korán kivetett az ágy, lerohantam a közeli boltba bevásárolni, aztán főzőcskézni kezdtem. Úgy döntöttem, egy egyszerű rántott hússal és sült krumplival nagyon nem lőhetek mellé, úgyhogy elkészítettem életem legjobb ételét, majd hosszasan készülődtem a fürdőben. Egyszerű fekete felső, farmernadrág kombinációba bújtam, és mire elkészültem, már csengettek is, nekem pedig hatalmas kő gördült le a szívemről, amint megpillantottam a küszöbön Niallt. Másfelől pedig azonnal elolvadtam. Olyan édes volt, ahogy ott állt, és a háta mögül egy szál piros rózsát húzott elő.

-          Boldog szülinapot! Tegnap elfelejtettem mondani – motyogta, és lesütött szemmel adta át a virágot.

-          Köszönöm – mosolyogtam rá, és nem bírtam tovább, lágyan megcsókoltam, ő pedig utánam kapott, mintha addig félt volna, hogy én mire és hogyan emlékszem.

-          Figyelj, én… Nagyon sajnálom, ha tegnap durva vagy bunkó voltam. Berúgtam, és hát… - mondta bűnbánó kiskutyaképpel, miközben magammal húztam a konyhába.

-          Ejjha! Ezt te készítetted? – ámulva szimatolt, látszólag elfelejtette egy időre az előző mondatát, én pedig büszkén bólogatva tálaltam.

-          Niall, nem voltál bunkó vagy durva. Sajnálom, hogy ittál, mert úgy hiszem, miattam volt – mondtam, miután leültettem, ő pedig a szemét lesütve bólogatott, miközben magához képest visszafogottan kezdett enni. Kikerekedett szeméből és hümmögéséből úgy ítéltem, ízlik neki, amitől még boldogabb lettem.

Némán fogyasztottuk el az ételt, aztán Niall elégedetten vigyorogva hátradőlt a hasát simogatva. Magammal húztam a nappaliba, ott mégis kényelmesebb volt. Megfogta a kezem, és az ujjaimmal babrált, úgy szólalt meg nagy sokára, én pedig ittam a szavait.

-          Tudod, én nem is mertem reménykedni abban, hogy lehet köztünk valami. Úgy értem, azok a lányok, akiket eddig kiszúrtam magamnak, mert normálisnak és kedvesnek tűntek, mindig átejtettek. Vagy kiderült róluk, hogy mégsem frankó velük valami. A középiskolai szerelmem óta nem volt olyan csaj, akibe szerelmes lettem volna, akikkel meg próbálkoztam, mind átvágtak. Úgyhogy féltem a csalódástól, féltem tőle, hogy rólad is kiderül valami. És amikor megláttalak azzal a sráccal, azt hittem, igazam lett. De mindent jóvátettél azzal, hogy utánam jöttél tegnap. Hibáztál, de beismerted és őszinte voltál velem. Akkor végképp tudtam, hogy kellesz – fejezte be motyogva, én pedig halálosan boldog voltam, a szégyellős arcától pedig talán még jobban elolvadtam, mint a szavaitól.

Az álla alá nyúltam, felbiccentettem a fejét, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Úgy tűnt, Niallt kissé megviseli az őszinteség, mert feszengeni látszott.

-          Te is kellesz nekem. Biztos, hogy megbocsátottál? – kérdeztem, és óvatosan megcsókoltam, de mivel nem lökött el, ezért sejthettem a válaszát.

-          Biztos. De akkor… Mi most…? – kérdezte az ajkamba motyogva, én pedig csak bólintottam hevesen doboló szívvel.

-          Még ne mondjuk el a többieknek, jó? Nem mintha szégyellném, vagy ilyesmi, ne értsd félre! Csak ki akarom élvezni, hogy csak te tudod és én. Na, jó, meg Louis is biztos sejti, de ő nem pletykás – mondta, én pedig mélységesen egyetértettem vele, úgyhogy bólintottam.

Még nem készültem fel a froclizásra, a kíváncsiskodásra, főleg nem arra, hogy esetleg a média is tudomást szerezzen a dologról. Netán Oliver. Olyan friss volt az egész, én magam is lassan, lépésről lépésre akartam haladni. Persze Walsy kivétel volt, neki még aznap el akartam mesélni mindent, de tudtam, hogy Niall megbocsát nekem azért, mert elmondom a boldogságomat a legjobb barátnőmnek.

Meg sem beszéltük, csak eldőltünk a kanapén, Niall hanyatt, én pedig a mellkasához vackolódva. Ilyet még sosem éreztem, de egyszerűen túl boldog voltam a beszédhez. Járt ugyan a szánk, de egész máshogy. Niall csókja teljesen felhevített, kifordított önmagamból, alig bírtam visszafogni a vágyaimat, és a nyilvánvaló jelek alapján ezzel ő is hasonlóképp volt, mégsem mentünk tovább. Élveztük a csókolózást és az óvatos simogatást. Ha egy hatalmas nagy közhellyel akarnék élni, akkor azt mondanám, illettünk egymáshoz, mint a kirakós két összeillő darabja.

Csak úgy repültek az órák, és eljött az ideje, hogy összekapjuk magunkat, és elinduljunk a szülinapi bulimra. A szobámba vonulva gyorsan felkaptam egy sötétzöld ruhácskát, hozzá pedig egy fekete blézert. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, hogy Niall zöld-fekete kockás ingben jött. Felkaptam még a kabátom és a fekete bokacsizmám, és kéz a kézben hagytuk el a lakást.

A taxiban ülve Niall vállára hajtottam a fejem, ő pedig átkarolt és a hajamat simogatta. Nagyon békés volt minden, én pedig olyan könnyednek éreztem magam, hogy féltem, elrepülök.

-          Elég nehéz lesz visszafogni magam a többiek előtt – szólalt meg halkan Niall, én pedig önkéntelenül elpirultam, ahogyan belegondoltam, hogy az bizony nekem sem lesz könnyű.

-          Sebaj. Majd néha eltűnünk friss levegőt szívni – néztem fel rá huncut mosollyal, ő pedig felnevetett, majd megcsókolt, és csak akkor távolodott el tőlem, amikor a taxi megállt az úticélunk előtt.

Kifizette a sofőrt, majd kiszáguldott az autóból, és mire feleszméltem, már ki is nyitotta nekem az ajtót, még ki is segített, amitől ismét felvillant a huncut mosolyom.

-          Nohát. Egy igazi ír úriember – vigyorogtam, és gyorsan loptam még tőle egy csókot.

Ahogy az enyém lett, nagyon nehéz volt úgy tenni, mintha nem lenne semmi köztünk. Önkéntelenül hozzá-hozzáértem a karjához, ahogy bementünk a szórakozóhelyre, amit Walsy erre az alkalomra kibérelt a számunkra. Fülig ért a szám, ahogy megpillantottam a barátaimat, akik nem voltak ugyan millióan, de annál többet jelentettek a számomra, élükön Walsyval és persze a legújabb barátaimmal, akik Walsy mellett ácsorogtak: Liam, Harry és Louis fülig érő szájjal néztek rám, utóbbi pedig sokat sejtetően kacsintott, jelezve, hogy sejt mindent, én pedig elnevettem magam, és ezzel el is kezdődött a felejthetetlen ünneplés.