Csodálatosan szép napot Nektek, drága Olvasók! :)
Péntek van, így meghoztuk a legújabb fejezetet, ami egy komplett Walsy-szemszög.
Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, így kérünk, ne tartsátok magatokban! Hiszen hihetetlenül jól esik a támogatásotok, ahogyan az is, hogy már 82 (!) rendszeres látogatóval büszkélkedhetünk. Talán mondanom sem kell, hogy 100 követőnél újabb meglepetéssel készülünk nektek, ám az még titok, mit is takar ez valójában.
Rövid kis bevezetőmet köszönettel zárnám, mint általában, elvégre nem győzzük hangsúlyozni, mennyire imádunk titeket, amiért látogatjátok a blogot, feliratkoztok, illetve néhányan hozzászólást is hagytok magatok után. A következő fejezethez jó olvasást kívánunk!
All the love: Lyanna és Gin
***
Aznap
lefekvés előtt még sajnáltattam magamat egy kicsit: felváltva pityeregtem,
illetve fosztogattam Nadine dugi csoki készletét. Azonban bármit csináltam, a
dupla csalódás okozta fájdalom nem nagyon akart enyhülni. Nem tudtam, melyik is
rosszabb: Candice aljas árulása, vagy Louis titkolózása… Végül felhívtam a
barátnőmet, Lizt, hogy átkéredzkedjek hozzá éjszakára, ugyanis Nadine tíz után
sem ért haza, nekem pedig ki kellett öntenem a lelkemet valakinek.
Így
miután elláttam Whiskeyt táppal és friss vízzel, összepakoltam magamnak néhány
fontos holmit, taxiba ültem és pontban tizenegykor beállítottam a barátnőm
lakására. A körülményekhez kedvest kedvesen fogadott – noha én nem tudom, mihez
kezdtem volna azzal, aki éjnek idején felzavar az álmomból.
-
Pocsékul nézel ki – állapította meg azonnal Liz. – Kérdezzek, vagy inkább
fogjam be a számat? – Miközben beljebb invitált a lakásába, aggódó pillantást
vetett rám, én azonban csak mosolyogva legyintettem felé.
-
Holnap mindent elmesélek – közöltem vele, és komolyan is gondoltam. Nadon kívül
Liz volt az egyetlen olyan személy, akinek őszintén beszélhettem egy olyan
kaliberű ügyről, mint a Louis iránti vegyes érzelmeim. Hiszen amellett, hogy jó
hallgatóság volt, mindig tanáccsal látott el, bármilyen problémáról volt is
szó. Bár lehet, hogy ha tudomást szerez arról, személyesen ismerem a bandát,
első körben kitekeri a nyakamat, amiért nem szóltam neki.
-
Oké. Már megágyaztam neked a kanapén. Aludd ki magad!
Ezzel
magamra hagyott, én pedig hosszas sóhajtozás után teljesítettem a kérését.
Lámpaoltás előtt azonban küldtem egy smst Nadnak, hogy átjöttem Lizhez, úgyhogy
ne aggódjon miattam. Pár perc múlva érkezett is a válasz, méghozzá egy rövid,
de lényegesen sok információval bíró üzenetben:
„Oké. Szakítottunk
Oliverrel, plusz más dolgok is történtek, de holnap majd elmesélek mindent. Jó
éjt!”
Meglepetten
olvastam el újra és újra az smst. Nem tudtam elhinni, hogy tényleg szakítottak
Oliverrel. Nemrég még nekem támadt, amiért kérdőre vontam a kapcsolatukat, most
pedig ő vetett véget neki. Őszintén szólva azonban, nem bántam. Éppen ideje
volt – azért sajnáltam őket, mert nem lehetett egyszerű egyiküknek sem ez a
lépés. Az üzenet másik fele pedig még inkább felcsigázott. Mi minden
történhetett még vele ennyi idő alatt?
Ám
sok időm nem maradt ezen agyalni, ugyanis fél percen belül újfent a mobilom
pittyegésére lettem figyelmes. Ezúttal azonban egy Twitter üzenetem jött,
méghozzá Louis-tól. Hatalmasat dobbant a szívem, amint feloldottam a
képernyőzárat, hogy elolvashassam, mit írt nekem:
„Ne haragudj a
történtek miatt. Sajnálom, hogy nem szóltam előbb, de nem tartottam fontosnak,
mert már lezártam a múltamat. Azt hittem, a lejtő után újrakezdhetek mindent,
elölről, de úgy látom, romlanak az esélyeim. Azért nem bánnám, ha meg tudnánk
beszélni a dolgot.”
Nagyot
nyeltem. Mindenre számítottam, csak egy bocsánatkérésre nem, legalábbis ilyen
hamar nem. Tudtam, hogy a választ nem halogathatom sokáig, de fogalmam sem
volt, mit írhatnék most neki. Túlságosan össze voltam zavarodva.
Bár
későn aludtam el a fejemben szálldogáló kósza gondolatok miatt, reggel mégis
kipihenten ébredtem. Liz még aludt, ezért elhatároztam, hogy készítek neki
valami reggelit hálából, amiért hirtelen vészhelyzetben befogadott. Így miután
átöltöztem, a konyhába csoszogtam, de szörnyülködve vettem tudomásul, hogy a
hűtő szinte kong az ürességtől. Azt tudtam, hogy Liz nem költ sokat kajára, és
nem is igazán konyhatündér alkat, na de ennyire
nem?
-
Rendelhetünk valamit, ha éhes vagy! – A barátnőm éppen akkor csatlakozott
hozzám, amikor hitetlenkedve becsuktam a frigó ajtaját.
-
Igazából, úgyis meg kell ma szerveznem Nadine buliját, szóval, ha gondolod,
segíthetnél, de előtte kajálhatnánk valahol, valamit – ajánlottam fel neki.
Végül ebben állapodtunk meg, így megvártam, míg összeszedi magát, s már
indultunk is egy kifőzdébe, hogy feltöltődjünk energiával.
-
Nem akarlak faggatni, de… balhéztatok Nadine-nal, vagy mi a gáz? – kérdezte
egyszer csak Liz, miközben nekiláttunk a reggelinek.
-
Dehogy, szó sincs ilyesmiről! – legyintettem, majd nagyot sóhajtva tettem le a
villámat az asztalra. A két fém összekoccanó hangja úgy tűnt, betölti az egész
helyiséget, mert az a maréknyi vendég, aki rajtunk kívül az étkezdében
tartózkodott, felkapták rá a fejüket. Liz mindeközben feszült figyelemmel
vizslatott engem arra várva, hogy mondjak már valamit.
-
Nézd, azt sem tudom, hogy kezdjek bele! – Idegességemben hátradőltem a széken.
–Emlékszel, amikor legutóbb együtt buliztunk? – Értetlenül bólintott. – Amikor
hazaértem, belebotlottam egy idegenbe, aki a kanapén aludt. Jobban mondva,
részegen, kiütve feküdt anélkül, hogy tudta volna, hol van. Nadine hozta őt
haza, mert borzalmas állapotban talált rá – meséltem neki, ám ő türelmetlenül
félbeszakított.
-
Igazán örülök annak, hogy ennyire tündérlelkű barátnőim vannak, de dombon ülő
fűcsomó legyek, ha megértem, mire akarsz ezzel kilyukadni – mondta, majd a
drámai hatás kedvéért még a fejét is megcsóválta.
-
Mondanám, ha nem fojtanád belém a szót! – pirítottam rá kissé erélyesen, mire
imitált mozdulattal lakatot tett a szájára. – Szóval… hajnalban, totál
másnaposan odabotorkáltam, hogy megnézzem, ki az. És most kapaszkodj meg! –
emeltem fel figyelmeztetően a mutatóujjamat, Liz pedig mosolyogva rámarkolt az
asztal szélére. – Louis szunyókált a kanapén – böktem ki végül ajkamba harapva,
s izgatottan szemléltem barátnőm arcát, hogy mit reagál vajon iménti
mondandómra.
-
Louis? Milyen Louis? – kérdezte, majd egy pillanat múlva tágra nyitotta
szemeit, és látványosan elkezdett levegő után kapkodni. Láthatóan leesett neki
a tantusz, mert mindkét kezét a szája elé kapta, s úgy tűnt, sikítani akar, de
nem jött ki hang a torkán.
-
Szívatsz? – kiáltott rám nagy sokára, így tíz percen belül másodszorra váltunk
minden szempár célpontjává.
-
Szerinted hazudnék neked, pláne ilyenről? – kérdeztem vissza halkan, hogy a
kíváncsi fülek ne hallhassák, miről beszélünk.
-
Nem – vágta rá azonnal Liz. – Ez… nagyon durva! – meresztette rám kék szemeit.
-
Ne pislogj már, mint a kiszántott vakond! – lóbáltam meg egyik kezemet
közvetlenül az orra előtt. Ettől valamennyire képes volt újra rám irányítani a
figyelmét. – Mivel látom, hogy jelenleg egy kommunikációs zsákutca vagy,
befejezem a történetet, oké? – Heves bólogatását látva felsóhajtottam, majd
legalább fél órán keresztül ecseteltem neki az elmúlt hónapok eseményeit.
Beszámoltam
neki a Louis-val való második találkozásunkról, a többi bandatagról, Liam
meghívásáról a fellépésükre, Ben házibulijáról, a jótékonysági estről…
Egyszóval mindent, amiben eddig részünk volt együtt. A végére hagytam a legizgalmasabb
részt, a randit, melyről akaratlanul is nyálas módon áradoztam. Ám aztán
eszembe jutott a jelenet, amely tegnap este a lakásban fogadott. Elkomorodva
osztottam meg fájdalmamat Lizzel, aki megértően hallgatott végig.
-
Tehát, ha jól értem, Candy régen kavart Tommoval? – foglalta össze hangosan.
-
Igen – bólintottam bánatos fejjel, s ő ezt látva hevesen megragadta a csuklómat
az asztal fölött.
-
Ide figyelj, te lány! Ez nagy hülyeség volt tőled – közölte velem. – Biztosan
nem ő az egyetlen olyan ember a bolygón, akinek fekete folt van a múltjában.
Ráadásul, az alapján, ahogyan elmesélted ezt az egészet, úgy gondolom, megbánta
már, hogy bármi köze volt ahhoz a cafkához – adott hangot a véleményének.
-
Lehet, hogy így van – sóhajtottam fel rosszkedvűen. – Sőt, igazad van, nem
kellett volna ilyen szigorúnak lennem vele, de eléggé elárulva éreztem magamat
abban a pillanatban – vallottam be neki.
-
Érthető, drága, de ennek a fő oka a Candice-ben való csalódás volt – beszélt a
lelkemre.
-
Valószínűleg, de… Jaj, Liz, mi a fenét csináljak?! – Elhúztam tőle a kezemet,
hogy kétségbeesett mozdulattal megtámaszthassam vele a fejemet. – Tegnap üzent,
hogy szerinte meg kellene beszélnünk ezt a félreértést… Gőzöm sincs, hogy
kellene döntenem - számoltam be neki.
-
Hát… az is döntés, ha döntened kell, és úgy döntesz, hogy nem döntesz – mondta.
Erre felpillantottam komoly arcára, de a következő percben mindketten nevetve
dőltünk az asztalra.
-
Bolond vagy, mondtam már? – mosolyogtam rá. Noha Nad volt a legjobb barátnőm,
Lizt is igazán kedveltem. Szókimondó, igazi társ, aki melletted áll rosszban,
jóban egyaránt, a stílusa pedig egész egyszerűen utánozhatatlan volt.
-
Igen, de nem csak te – kacsintott rám látva, hogy sikerült jobb kedvre
derítenie. – Egyébként, ha feltankoltál, indulhatnánk tovább! – javasolta üres
tányéromra pillantva, így miután fizettünk, kisétáltunk a kifőzdéből.
Előttünk
állt még az egész nap, így bőven volt időnk megszervezni mindent, amire
szükségünk volt a holnapi buli kapcsán. Elsőként a cukrászdába mentünk, hogy
rendeljünk egy emeletes csokoládétortát, Nadine kedvencét. Liz szerint elég
lett volna egy sima is, de rögtön leintettem. Ő nem látta még enni sem Niallt,
sem pedig Nadine-t. Külön is elképesztőek, de együtt pusztító, micsoda
mennyiséget be tudnak termelni – így igenis szükséges volt az a plusz emelet.
Második
nekifutásként felkerestünk néhány szórakozóhelyet, amely szóba jöhetett, mint
ideális helyszín Nad születésnapi bulijához. Ez már valamivel hosszabb tortúra
volt, ugyanis két helyen elutasították a kérésünket, mondván, ilyen
szolgáltatást nem nyújtanak, a harmadik pedig megfizethetetlen összeget kért
volna azért cserébe, hogy éjszakára kibéreljünk egy termet. Végül Liz
ajánlására ellátogattunk egy negyedik szórakozóhelyre, ahol azelőtt még nem
voltam, ennek ellenére azonnal megtetszett. A Road House több, tágas helyiséggel rendelkezett, amely rengeteg
ember férőhelyét biztosította. Amellett, hogy korrekt árai voltak, minden este
élő zene szólt a kisszínpadról, s miután a tulajdonossal is sikerült beszélnem,
megállapítottam, hogy a bérleti díj sem annyira drága – oké, ez túlzás, de
megfizethető volt.
-
Remélem, ezt elfogadod! – nyomott a kezembe egy kis összeget Liz, miközben a
lakása felé sétáltunk. – Mielőtt tiltakoznál, nem fizetheted az egész bérletit
egyedül! Ha már én is meg vagyok hívva, ez a minimum – szögezte le
ellentmondást nem tűrő hangon, így megköszöntem neki a pénzt. Lizzel ugyanis
lehet vitatkozni, de nagyon nem érdemes.
-
Mi a következő lépés? – kérdezte később, amikor leheveredtünk a kanapéjára.
Közben bekapcsolta a tv-t, úgy várta a válaszomat.
-
Meghívjuk a vendégeket! – mondtam nemes egyszerűséggel, és már nyúltam is a
mobilom után. Nem volt kérdés, ki lesz az első ember, akit felhívok ez ügyben.
Feloldottam a telefonzáramat, és szomorú pillantást vetettem a hátteremre, amely egy Louis-val közös selfie volt. Még anno, Ben buliján készült, s ez a gondolat fájdalmasan jó emlékeket idézett fel bennem.
Fél perc bambulás után összeszedtem magamat, hogy a következő pillanatban már a névjegyzékeim között kutakodhassak. Az "L" betűnél állapodtam meg, s kedvenc kerítő bandatagunk számát kezdtem el tárcsázni. Amikor azt hittem, nem veszi fel a telefont, le akartam rakni, de végül
hajlandó volt velem kommunikálni.
-
Szia! Rosszkor hívlak? – kérdeztem tőle tapintatosan, hiszen abból indultam ki,
hogy sokára szólt csak bele.
-
Szia! – köszönt bánatos hangon. Tehát beletrafáltam. – Sajnos, most nem tudsz
jókor – hangzott rejtelmes válasza, ám amit ezután mondott, nem igazán
értettem, ugyanis Liz sikongatva mutogatott valamit a tévében, így szabad
kezemmel csendre intve barátnőmet, odafordultam.
Azt
hittem, kiesik a telefon a kezemből, amikor megláttam a délutáni híradó
szalagcímét: Öt év alatt most először
mondta le koncertjét a One Direction.
„-
…, aminek oka Liam Payne rosszulléte
volt. A banda többi tagja, illetve a menedzsment sem nyilatkozott még az énekes
kórházba kerülésének okáról…”
-
Te kórházban voltál?! – kérdeztem döbbenten a fiútól, mire a vonal másik végén
megköszörülte a torkát.
-
Igen, de nem volt semmi komoly baj, csak egy kis rosszullét – nyugtatott meg, s
miközben őt hallgattam, láttam, hogy Liz felkapja a fejét, egyenesen rám nézve.
Előző kérdésemből nyilván leszűrte, kivel beszélek, mert fülig érő vigyorral,
tapsikolva fejezte ki a benne dúló érzelmi kavalkádot – de volt olyan
tapintatos, hogy csendben figyeljen utána tovább.
-
Rosszullét, hát persze – ismételtem, ám mindketten tisztában voltunk vele, hogy
ez nem volt túl őszinte válasz tőle. – De már jól vagy, ugye?
-
Persze! Vagyis, attól függ, honnan nézzük – felelte, majd értetlenkedésemet
hallva elárulta, mi nyomja a lelkét: szakítottak Sophiával.
-
Jézusom, rettenetesen sajnálom! – mondtam meglepetten. Tudtam, hogy az utóbbi
időben nem volt túl fényes kapcsolat közöttük, de bíztam benne, hogy mindent
meg tudnak beszélni. Hiszen annyira szép pár voltak!
-
Én is – sóhajtott a telefonba. – De nagyfiú vagyok, túllépek rajta valahogy. –
Tipikus Liames kijelentését hallva elmosolyodtam, s akkor beugrott, miért s
hívtam fel.
-
Akkor holnap segítek benne, feltéve, ha te és a fiúk szántok egy kis időt arra,
hogy megünnepeljétek velünk Nadine születésnapját! – hívtam meg őket a spontán
szervezett partira.
-
Igazán köszönjük, erre nem mondhatunk nemet! – Hangján hallottam, hogy már ő is
mosolyog. – Mit mondasz? – kérdezte aztán, mire halk sutyorgás hallatszott a
háttérből, így világos volt, hogy nem hozzám beszél. Fél perc elteltével
azonban újra hozzám intézte szavait: - Harry azt üzeni, hogy éppen csak
benéznek, mert Keira családjához hivatalosak vacsorára – magyarázta.
-
Rendben – vettem tudomásul, majd hirtelen eszembe jutott még valami. – Mind
együtt vagytok most? Mármint… - akadtam el saját mondandómban, de Liam hamar
kisegített.
-
Nem, Louis most nincs itt, tegnap óta nem láttam, de ha akarod, szólok neki,
hogy kerested – ajánlotta.
-
Nem, nem szükséges! – vágtam rá azonnal. Ezúttal ő érezhette, hogy nem vagyok
túl őszinte hozzá, de nem faggatott tovább. Megígérte, hogy holnap valamennyien
ott lesznek a Road House-ba, ezzel
letettük a telefont.
Liz
természetesen levegőt venni sem hagyott, annyira kíváncsi volt arra, mit felelt
Liam a meghívásra.
-
Megáll az eszem, és egy helyben forog! – kiáltott fel nevetve, s közben furcsa
mozdulatokkal hadonászott a levegőben, mintha bolha csípte volna meg. – Neked
komolyan megvan Liam Payne száma? Hihetetlen! Mit titkolsz még előlem, csajszi?
– csipkelődött velem, mire halványan elmosolyodtam.
-
Azt hiszem, mást nem – vontam meg a vállamat, majd miután Liz is lenyugodott,
tovább bámultuk a tévét délutáni lazításképpen.
Mondanom
sem kell, hogy a csapból is a One Direction folyt. A média tele volt Liam
rosszullétével, amit már annyira túlkombináltak, hogy undorodva elhúztam a
számat egy-egy súlyosabb betegség feltételezésének hallatán. A vészmadárkodás
után még bejelentették néhány csatornán, hogy habár az utolsó koncertet
lemondták, november 13-án megérkezik a fiúk legújabb albuma, amit kis
„kárpótlásnak” neveztek a tévések a banda nemsokára aktuálissá váló, hosszabb
ideig tartó szünete miatt.
-
Gusztustalan ez a média… - csóváltam meg a fejemet bosszankodva. – Megyek,
inkább meghívom a vendégsereg maradékát! – jelentettem be a kanapén terpeszkedő
Liznek, majd bevonultam a konyhába, hogy nyugodtan telefonálhassak Nadine
ismerőseinek.
Sziasztok!
VálaszTörlésEszméletlen, ismét. Ti nem tudtok rosszat írni!
Walsy, kérek, térden állva könyörgöm neked, bocsáss meg Louis-nak! Liznek igaza van, hülyeség volt ennyire felkapni a vizet. Bírom ezt a csajt amúgy, remélem, nem most olvashattam róla utoljára.
Közben Nadine dolgaira is kíváncsi vagyok, éppen annyira felcsigázott, mint Walsyt. Alig várom a folytit!
Ölel titeket: Mira
Szia, Mira! :)
TörlésNagyon édes vagy, köszönjük, hogy így gondolod!
Örülünk, hogy ennyire tetszik Liz karaktere, mindenképpen meg fog még jelenni a történet során néhány alkalommal. Az, hogy Naddal mi történik, most pénteken ki fog derülni... :)
Addig is várunk vissza: Lyanna és Gin
Drága Írónők!
VálaszTörlésCsatlakoznék az előttem szólóhoz. Nagyon jól írtok, mindig hibátlanul, gördülékenyen, élvezhetően. Minden sorát imádtam, pláne azokat a humoros Liz-féle beszólásokat. A kiszántott vakondon azóta nevetek! :D
Egyébként imádom, hogy tényleg tartjátok magatokat a reális eseményekhez, nem tucatblog vagytok, ahol az egész story rózsaszín ködben úszik. Ezt díjazom! :)
Izgatottan várom a következő részt, hogy vajon hogy alakul a buli, mi történt Naddal, illetve kibékülnek-e Walsyék.
Puszi nektek, Berni.
Drága Berni!
TörlésNagyon aranyos vagy, hihetetlenül jól esnek a szavaid! :) Az pedig külön öröm, hogy Liz számodra is szimpatikus.
Eleve úgy indult a blog, hogy maradunk a realitás talaján, örömmel konstálom a visszajelzésed alapján, hogy ez eddig sikerült is.
Pénteken jön az új rész, várunk vissza!
Lyanna és Gin
Sziasztok! :)
VálaszTörlésImádom Lizt! :D Ezt muszáj kijelentenem elsőként. Remélem, nem most láttuk utoljára, mert hihetetlen jól felépített karakter.
A bulira nagyon kíváncsi vagyok, tök cuki Walsytól, hogy ekkora banzájt akar szervezni Nadine-nak, és még a fiúkat is meghívta! *-* Remélem ott már kibékülnek Louis-val. Kíváncsi vagyok azonban mi történt ezalatt Naddal.
Várom a folytit: Sasha
Szia!
TörlésLiz valóban nagyon pozitív, jól sikerült karakter. Biztos lehetsz benne, hogy hallasz még felőle! :)
Igen, a buli valóban remek ötlet, és nemsokára ki is derül, mi minden fog ott történni. Mert hogy izgalmas lesz, afelől kezeskedünk!
Puszi: Lyanna és Gin