2016. január 3., vasárnap

19. Nadine - Darabokra törted a szívem

Sziasztok, Drágák!
Először is nagyon boldog újévet minden kedves olvasónknak! Reméljük, hogy 2016-ban is velünk tartotok, és hogy ez az év csodálatos lesz a számotokra!
A szokásossal folytatnánk: hogy mennyire hálásak vagyunk nektek a sok kattintásért és az új feliratkozóért! Éppen ezért arra gondoltunk, hogy 100 feliratkozónál ismét érkeznénk egy különszámmal, hogy kedveskedjünk nektek. Az, hogy ez a rész pontosan mi lesz, még képlékeny, de amint megvan az ötlet, tudatni fogjuk veletek! 
Nagyon izgulunk, hogy tetszik nektek ez a rész, most indul be igazán a történet, úgyhogy várjuk epekedve a kommenteket! Ne tartsátok magatokban a véleményeket! 
Jó szórakozást! :) 



Szörnyű bűntudattal ébredtem Oliver mellett. A fényekből ítélve már javában benne jártunk a délutánban. Abban a pillanatban, ahogy alvó arcára néztem, ami így, az álom tengerén lebegve sokkal fiatalabbnak tűnt, az erős borosta ellenére is, tudtam, hogy ennek véget kell vetnem. Nem használhatom fel Olivert soha többé. Nem vezethetem le vele a Niallel kapcsolatos érzéseimet. Nem menekülhetek a karjaiba, amiért Niall láthatóan közömbös, vagy legalábbis nagyon szeszélyes velem kapcsolatban. Nem tehetem mindezt, mert már nem vagyok belé szerelmes. Hihetetlenül szeretem mint embert, mint a volt szerelmemet, akihez roppant erős szálak fűznek. Szeretem, hiszen ő az egyik legerősebb bástya az életemben, az első szerelmem, aki ismeri minden rezdülésemet és porcikámat, ahogyan én is az övét. Ő volt a védőhálóm a világgal szemben. De most már mást akarok védőhálónak. Szeretem, de már másba vagyok szerelmes… A szívemet Niall tölti ki, az iránta érzett szerelem olyan erősen követel magának, hogy nem enged közel senki mást. Akkor sem, ha mindezt ő nem viszonozza.
Szakítanom kellett Oliverrel, hiába tudtam, hogy mennyire fáj majd mindkettőnknek. Nem bánthattam meg többet, ahogyan Niallt sem. Bár könnyen lehet, hogy egyáltalán nem érdeklem őt, de nem számít. Be kellett látnom, hogy ha viszonozza Niall, amit érzek, ha nem, hozzá leszek kötve. Ha nem szeret, egyedül kell lennem, ameddig el nem múlik – ha elmúlik egyáltalán valaha.
Kiültem az ágy szélére, és sírva fakadtam. Nagyon nehéznek éreztem a szívem, mintha betontömb ült volna rajta, de tudtam, hogy itt az idő. Felöltöztem, és halk motozásommal felriasztottam Olivert is. Álmosan és értetlenül nézett rám, én pedig még jobban sírtam. Lassan ült ki a felismerés az arcára, én pedig odaléptem az ágyhoz, leültem a szélére, és megfogtam Oliver nagy, mégis kecses és gyönyörű kezét. Szomorúan nézett rám, érezte, hogy ez más, mint az eddigiek, hiszen annyiszor próbáltunk már szakítani egymással. 
-          Itt a vége, igaz? – kérdezte bánatosan, én pedig kisírt szemmel bólintottam.
-          Annyira sajnálom, Oliver! Én… Tudod, hogy mindig szeretni foglak, mindig számíthatsz rám, mindig különleges helyet foglalsz el a szívemben. De már… Mást szeretek. És meg akarom adni az esélyt, hogy te is szerethess mást – mondtam a sírásról el-elcsukló hangon, miközben a kezét szorongattam.
Belehaltam volna, ha ellök magától, ha kitépi a kezét az enyémből, de teljesen megértettem volna. De nem tette, és tudtam, hogy így a jó. Hiszen Oliver is szeretett, és örökre különleges helyem lesz a szívében, akárcsak fordítva. Gyönyörű, szomorú szemével rám tekintett, láttam, hogy könnyek ülnek benne, de nem könyörgött, nem dühöngött, amiért nagyon hálás voltam neki. Nem bírtam volna még jobban megbántani.
-          Sejtettem, hogy eljön ez a pillanat. Hiszen… Rendesen összejöttünk volna újra, igaz? Ha… minden rendben lenne – motyogta, én pedig bólintottam. – Elárulod, ki az? – kérdezte, az új szerelemre célozva.
-          Én… Nem akarlak bántani. És különben sem hinném, hogy viszontszeret. Csak… Téged szeretnélek óvni, érted? – mondtam, ő pedig halványan elmosolyodott, az arcomhoz nyúlt, és letörölte a könnyeimet.
-          Naddiecica, legyél nagyon boldog, rendben? És ha az a srác megbánt, csak szólj. Szétverem nagyon szívesen – mondta, én pedig felzokogtam, de el is nevettem magam, amitől valami fuldokláshoz hasonló hang hagyta el a torkom.
-          És ne feledd, mit ígértünk egymásnak – mosolygott, mire bólintottam.
Megbeszéltük, hogyha öt év múlva egyikünknek sincs senkije, akkor összejövünk, és örökre kitartunk egymás mellett, de addig éljük az életünket. Nem tudtam, mennyire jó ötlet ez, de nem is érdekelt. Szinte bármit megígértem volna Olivernek.
Odahajoltam hozzá, lágyan megcsókoltam a száját, aztán felkeltem az ágyból, és kifelé botorkáltam. A szobája ajtajából még visszafordultam.
-          Oliver, én… köszönök mindent. Csodálatos ember vagy – mondtam, és mire bármit felelhetett volna, már ott sem voltam.
A lépcsőházban még bőgtem egy ideig a hideg falnak dőlve, aztán lassan kezdtem megnyugodni. Szerencsére nem tört rám az ellenállhatatlan vágy, hogy visszarohanjak hozzá és semmissé tegyek mindent, ahogy eddig. Itt volt a vége. Bár nem hittem a jelenségben, de reméltem, hogy mi lehetünk a kivétel, akik a szakítás után is jóban tudnak maradni. De ahhoz idő kellett.
Nyomorultul éreztem magam, ahogy kivánszorogtam Oliver házából, és hálát adtam az esőért, ami elvegyült a lassan felszáradó könnyeimmel. A bátyám nem lakott innen túl messze, úgyhogy úgy döntöttem, először vele beszélek, hiszen Walsy az egyik barátnőjével volt éppen. Közben írtam egy smst neki, amiben szűkszavúan elmeséltem, mi történt, és megígértem, hogy amint hazaér, elmondom neki a dolgokat részletesebben is. Nem akartam elrontani a napját.
Sietve rohantam fel Jameshez, aki egy szál gatyában nyitott ajtót. Meg sem lepődtem, csak rögtön szabadkozni kezdtem. 
-          Ne haragudj, ha van nálad valaki, elmegyek – motyogtam, ő azonban aggódva karon fogott, és magával húzott a lakásba.
-          Van, de kit érdekel most Carla. Vagy Clara? Mindegy. Mi történt, hugi? – kérdezte, miközben rögtön teát melegített.
-          Hihetetlen, hogy még csak délután van, de máris ennyi minden történt – motyogtam, James pedig értetlenül nézett rám.
-          Higgadj le, és mondj el mindent! – kérte, miközben a kezembe nyomta a bögrét.
Én pedig belevágtam. Ömlött belőlem a sok történés, minden második szavam Niall volt. Elmondtam a bátyámnak, hogy szeretem őt, hogy meg akarom neki magyarázni, mi történt, de félek, mert talán gyűlöl, talán nem érdeklem. Elmondtam neki, hogy végleg szakítottunk Oliverrel. Mikor befejeztem, James kissé megfáradva nézett rám, miközben kócos hajába túrt.
-          Ez a Niall gyerek… Mondd, hogy nem az a csávó abból a nyálas bandából! Mondd, hogy egy másik ír srácról van szó! – könyörgött, mire rezignáltan megráztam a fejem.
-          Ez ő. És nem nyálas banda, oké? Ezt fejezd be! – mondtam, de nyoma sem volt a hangomban a valódi haragnak, inkább csak fáradt voltam.
-          Akkor… mi a francra vársz? Ha valóban jóban vagy vele, és nem csak haluztad az egészet, akkor nyomás, keresd meg, smárold le, szerezd meg! – biztatott a bátyám, én pedig elnevettem magam: tipikus James-féle stratégia, de valóban ezt kellett tennem.
-          Köszi, bátyó. Jó mulatást Clarához. Vagy Carlához! – Vigyorogva nyomtam egy puszit a hülye fejére, és már ott sem voltam.
Az utcára érve azonnal tárcsáztam Liamet – Niallt nem mertem felhívni –, a fiú pedig harmadszori kicsöngésre felvette. Már az óvatos hangjából tudtam, hogy valami baj van.
-          Liam! Kérlek, mondd el, hol van Niall, beszélnem kell vele!
-          Nad, figyelj, ez most… Talán jobb, ha nem tudod. Niall most nincs olyan állapotban. Adj neki időt! – mondta Liam, és éreztem, mennyire tapintatos próbál lenni, én viszont kezdtem hisztériássá válni.
-          Liam, könyörgök! Bármi is van, ne kímélj, mondd el, megérdemlem. Tudni akarom! Látnom kell, most rögtön!
Liam nagyot sóhajtott a telefonba, és hallottam, hogy Harry a háttérben azt mondja, hogy talán én tudnék segíteni. Ettől még jobban aggódtam, úgy éreztem, a gombóc a torkomban fojtogatni kezd, és kilelt a hideg.
-          Oké, de ne akadj ki! Niall éppen az előbb indult el bulizni, de már úgy jött ide a szállodába tegnap, hogy teljesen kész volt, még sosem láttam ennyire részegnek. Nem tudom, mi van vele, de hiába könyörögtünk, elment. Louis vele tartott, hogy vigyázzon rá, és mi is épp most készültünk utánamenni. Mi történt, Nadine? Miattad akadt ki ennyire? – kérdezte Liam inkább szomorkásan, mint dühösen, én pedig éreztem, hogy a könnyek szúrják a szemem.
-          Niall… Meglátott, amint a volt barátommal indultam ebédelni – vallottam be lehunyt szemmel, Liam pedig értelmezhetetlen hangot hallatott a vonal túlfelén.
-          Baszki… Nadine, áldjon meg titeket az ég, jöjjetek már össze! – mondta dühösen, aztán bemondta a címet, ahová Niall ment.
-          Köszi, Liam, imádlak! – hadartam, és már integettem is egy taxiért.
Annyira ideges voltam, hogy nem is tudtam gondolkodni vagy rettegni amiatt, amit a szórakozóhelyen látok majd, és ezért hálás voltam. Különben sem volt jogom féltékenykedni, de Liam szavaiból kivehettem, hogy Niallt biztosan egy csajjal találom ott. Minimum eggyel.
Kirepültem a taxiból, és berohantam a meglehetősen lepukkant helyre. Mivel még csak este hat óra volt, ráadásul hétköznap, jóformán üres volt a kocsma, így azonnal kiszúrtam Niallt. Ott ült egy asztalnál, mellette egy barna és egy szőke csaj, a fiú pedig, akiért úgy odavoltam, átölelve tartotta őket. Mint valami olcsó strici. Louis tőlük elkülönülve, láthatóan a saját belső világába elmerülve ücsörgött egy pohár kóla felett. Örömmel láttam, hogy józan. Niallről ezt már nem mondhattam el. Nagy levegőt vettem, és odaléptem hozzájuk, nem törődtem a két lánnyal és a féltékenységemmel.
-          Hát te? – kérdezte a szöszi, én pedig megkönnyebbültem, mert nem hangzott gyűlölködőnek, inkább sértettnek.
-          Beszélhetnénk? – kérdeztem, mire Louis fürgén felpattant, és karon ragadta a két nőt, majd elvonszolta a méltatlankodó csajokat.
Hálásan pillantottam utána, aztán nagyot nyeltem. Niall kifürkészhetetlen arccal meredt az előtte álló korsóra, és a peremét simogatta a mutatóujjával. Tudtam, hogy nem fog rám nézni, nem is vártam. Talán nekem is könnyebb volt elmondani így, amit akartam. Nagy levegőt vettem, és belefogtam a mondókámba. Most vagy soha. Ennek ki kellett jönnie, tudnia kellett róla, hogy mit érzek.
-          Figyelj, Niall, én… Csak szerettem volna elmondani, hogy a fiú, akivel láttál, sokat jelentett nekem, de örökre végeztem vele, szakítottunk végleg, ő már a múlt. Nem voltunk már együtt, de még nem tudtunk elszakadni egymástól. Ma már tudom, hogy ez nagy hiba volt. Azonnal szakítanom kellett volna vele, amint megismertelek, mert én… Azóta érzek valamit irántad, és egyre erősebben. Megértem, ha te nem így vagy vele, főleg a mostani után. De a tegnapi előtt már jó ideje nem találkoztunk, mert… Rád gondoltam folyamatosan. Csak el akartam mondani, hogy szakítottam vele, megmondtam neki, hogy én már… téged szeretlek – elakadtam, mert végül is nem mindennap vall szerelmet az ember lánya egy pasinak, főleg nem Niall Horannek, de gyorsan folytattam, mielőtt elsírtam volna magam a feszültségtől –, hogy rád vágyom – fejeztem be sután.
Egy pillanatig fürkésztem az arcát, de nem láttam rajta semmit. Lassan kezdte felemelni a fejét, hogy a szememben nézzen, de addigra felpattantam, és kirohantam a kocsmából. Nem bírtam tovább. Elbőgtem magam ismételten, részben attól, mert fogalmam sem volt, mi lesz ezután, részben a megkönnyebbüléstől. Megmondtam neki. Kiterítettem a lapjaimat és a szívemet. Most már csak rajta áll, hogy mit kezd vele: hogy beletapos-e, esetleg felemeli magához.
Mint egy rakás szerencsétlenség, botladoztam hazáig, és végighüppögtem a gyalogutat. De már nem a bánattól sírtam, hanem a megkönnyebbülés miatt. Hazaérve megölelgettem Whiskeyt – szegény kutyának fogalma sem lehetett róla, mi bajom, de lelkesen megnyalogatta az arcomat. Utána félóráig álltam a zuhany alatt, és szinte hallani véltem az All by myself című slágert. A lehető legpuhább, rókákkal díszített pizsimbe bújtam, aztán az ágyba, nem izgatott, hogy nagyon korán van még. Magamhoz öleltem a baglyos párnámat, és zúgó fejjel próbáltam kicsit rendet teremteni a káoszban. Annyi minden történt! Oliverrel vége, Niallnek bevallottam az érzéseimet… És ott bőgtem az ágyban egyedül.
Azután szépen, lassan megnyugodtam, és elárasztott a megkönnyebbülés. Mindenkivel őszinte voltam, megtettem, amit ebben a helyzetben lehetett. Bátornak bizonyultam. Még a végén igazi griffendéles leszek. Elszúrtam annyiban, hogy korábban kellett volna cselekednem – már, ami Olivert illeti, biztosan –, de talán helyrehoztam valamelyest. A saját lelkem kissé megkönnyebbült, és nem bántok többé senkit. Nem nagyon. Nem jobban, mintha nem lettem volna őszinte. Amit lehetett, megtettem ebben a helyzetben, amit én magam szúrtam el.
Kissé megnyugodva hunytam tehát le a szememet, és őrülten reménykedtem, hogy jobbra fordulnak a dolgok. Nem hittem volna, hogy tudok aludni ilyen állapotban, de a stressz és a sok sírás úgy tűnt, kimerített, mert néhány óra múlva őrült dörömbölésre ébredtem, odakintről kiabálás szűrődött be, Whiskey pedig ugatott a bejárati ajtónak feszülve. Tanácstalanul keltem ki az ágyból, és megnyugtattam a kutyát, aki izgatottan toporgott mellettem. Kitártam a bejárati ajtót, de erre a látványra még én sem készültem fel… 

6 megjegyzés:

  1. Kedves írónők!
    Azt a mindenségit! Erre nagyon nem számítottam... :O
    Oké, most leesett az állam, felszedtem a földről is. Éreztem én, hogy ez nehezen fog menni, és kíváncsi is vagyok, hogyan folytatjátok, mert itt abbahagyni.. :D
    Louis kurva jó fej volt, ahogy elrángatta a csajokat Niall mellől! Nadine pedig egészen cukin fejtette ki hogy bocsánatot kér. Bár kár volt elrohannia, szerintem szót tudtak volna érteni.. Mindenesetre alig várom a jövőhetet!
    Nektek is buék!
    Puszi: Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mira!

      Bevallom, örülünk, hogy sikerült téged meglepnünk ezzel a fordulattal!
      Igen, Louis nagyon kedves volt, hogy Nadine segítéségre volt. Hát, talán igazad van, de a folytatásból kiderül, hogy jól tette-e, hogy elfutott :)
      Várunk vissza pénteken!
      puszi: Gin és Lyanna

      Törlés
  2. Helló-belló!
    Egyetértek az előttem szólóval. Itt abbahagyni? :O Jézusom. Na, jó. *nagy levegő*
    Piszkosul jó rész volt, megint csak. Imádom a történetet, imádom a szereplőket, imádom, hogy semmi sem megy benne simán. Nadine, hát... kár volt elfutnia, biztos vagyok benne, hogy Niall tudott volna mit mondani a kis vallomására. Érdekesen alakulgatnak a dolgok, mindenesetre, nekem tetszik, hogy semmi nem zökkenőmentes.
    Kíváncsi vagyok, megbocsát-e Nadnak, illetve arra is, mi van most Walsyval és Louis-val.
    Várom a jövőhetet: Sasha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sasha!

      Elnézést, elnézést, tudjuk, hogy kicsit gonosz helyen szakadt félbe a dolog, de csak annál izgalmasabb, nem igaz? :)
      Nagyon köszönjük a dicséreted!
      Pénteken visszavárunk a folytatással, amiből kiderül majd ez-az!
      puszi: Gin és Lyanna

      Törlés
  3. Ajjaj, mi lesz itt!
    Mindig a legizgisebb részeknél hagyjátok abba, ez nem ér. :D Mikor jön a következő rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Manó!

      Bocsi :D
      A következő rész a szokásos módon pénteken fog érkezni, várunk :)
      puszi: Gin és Lyanna

      Törlés