2015. november 20., péntek

14. Walsy és Nadine - Bad day

Sziasztok, drága Olvasók!
Hihetetlenül hálásak vagyunk a sok kattintásért! Várunk továbbra is titeket, hiszen 70 feliratkozónál Mr. Styles fejezet! ;)
A mostani rész ismét vegyes lesz, akad majd némi szomorúság is, de nem lehet mindig vidám az élet, nem igaz?
Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre: hogyan tetszett a rész? Mit gondoltok a fordulatról? Kommentre fel, jó szórakozást!



/Walsy/
- Köszi, Tate! – mosolyogtam a férfira, miközben átvettem tőle a kinyomtatott szórólapok egy részét. Néhány nap alatt sikerült helyszínt találnunk: a gyermekkórház melletti parkban tartjuk majd a rendezvényt, egy óriási, félig nyitott sátor alatt abban az esetben, ha az idő nem a mi javunkat szolgálná. Elméletileg százötven fő elhelyezését biztosította – több emberre egyébként sem számítottunk. Kevés manapság az adakozó lélek.
- Szívesen! – Meredith barátja kedvesen rám kacsintott, majd el is tűnt a pult mögötti raktárban, hogy tovább dolgozhasson. Én éppen csak beugrottam az áruházba, ahol ő rakodómunkásként keresi a kenyerét, mert azt beszéltük meg, hogy mára magával hozza a kinyomtatott papírokat, hogy hazafelé menet ki tudjam szórni a nagy részét.
Sietős léptekkel hagytam el az épületet, s kezdtem róni az utcákat, hogy minden egyes postaládába kerülhessen egy értesítő a jótékonysági estünkről. Nem mondom, hogy könnyű munka volt, ugyanis a hideg szél olykor erőszakosan befújt a lenge kabátom alá – erről szól az október. Olyankor fogaimat összeszorítva vettem erőt magamon, hogy tovább menjek.
Amikor hosszas séta után úgy tűnt, majdnem végeztem a szórással, pechemre elkezdett dörögni az ég. A baj pedig nem jár egyedül: pár másodperccel később eleredt az eső is – én pedig nem hoztam magammal esernyőt. Miért kellett volna? Azt hittem, fél óra alatt végzek, s igazán nem tűnt úgy induláskor, hogy ma ennyire kutya egy idő lesz.
Szitkozódva futottam be egy sarki épület erkélye alá. A kezemben maradt néhány papír teljesen átázott, s pár méter megtétele alatt a hajamból is csavarni lehetett volna a vizet.
- Miért is lenne mázlim, nem igaz? – csóváltam meg bosszankodva a fejemet. Nem tudtam, meddig kell még várnom, ezért felhívtam Nadot, hogy megkérdezzem, ő nem jár-e errefelé véletlenül, de fel sem vette. Éppen azzal bajlódtam, hogy elrakjam a táskámba a mobilt, amikor valaki a nevemen szólított, kilépve az épület ajtaján, amely mellett éppen álltam.
- Walsy?
- Oliver? – meredtem rá meglepetten. Ő volt az, akire most a legkevésbé számítottam.
- Engem kerestél valamiért? – kérdezte érdeklődve, majd arca egy csapásra komollyá vált. Rémült tekintettel sétált közelebb hozzám. – Ugye nem történt valami baj Nadine-nal? – Ösztönösen megragadta a karomat, mire én kikerekedett szemmel néztem vissza rá.
- Mi? Nem, dehogy! – ráztam meg a fejemet, és lesöpörtem magamról a karjait. – Miért kerestelek volna téged?
- Azért, mert itt lakom – mutatott fel megkönnyebbülten az épületre, az én számat pedig egy meglepett „Ó!” hagyta el.
- Én meg éppen… sétáltam, amikor rám szakadt az ég – közöltem vele. Erre elmosolyodott. Valami vicceset mondtam?
- Hazavihetlek, ha akarod. Naddal úgyis megbeszéltük, hogy délután elviszem valahová enni – ajánlotta. Először nem akartam belemenni a dologba. Nem szeretek szívességet kérni másoktól, főként Olivertől nem. Mindig rossz szemmel néztem, hogy Nadine még mindig összejár vele időnként, annak ellenére, hogy régen szakítottak. Azonban látva, hogy az eső egyhamar nem akar elmúlni, végül rábólintottam a dologra.
A járdán parkoló kocsijába ültünk, s miközben én kényelmesen elhelyezkedtem az anyósülésen, ő bekapcsolta a fűtést. Azonnal közelebb dugtam a kezeimet a meleghez, ugyanis odakint úgy éreztem, szinte csonttá fagytak.
- Kérdezhetek valamit? – tudakolta tőlem, miközben rákanyarodott az útra.
- Megtetted – hangzott a kissé gúnyosra sikeredett válaszom, ám ő erre ügyet sem vetett, mintha meg sem hallotta volna.
- Van valami konkrét oka annak, hogy utálsz engem? – kertelés nélkül tette fel a kérdést, mire kissé meglepetten fordítottam ki a fejemet az ablak felé.
- Én nem is utállak! – értetlenkedtem.
- Csak nem bírsz, de a lényegen nem változtat. Talán a jelenlegi kapcsolatunkat ellenzed Naddal? – faggatott tovább, én pedig őszintén feleltem neki:
- Oliver, nézd… – Hangom ridegen csengett. – Vagy legyetek együtt, mint egy normális szerelmespár, vagy lépjetek túl egymáson végre. Ez egyáltalán nem állapot! – fejtettem ki röviden a véleményemet. Úgy tűnt, a srác elgondolkozott azon, amit mondtam neki, mert aztán az egész hátralévő úton nem szólt vissza semmit.
A lakásunk elé érve megkönnyebbülten szálltam ki a kocsiból, és rohantam homlokegyenest a lépcsőházba, nyomomban Oliverrel. Fagyos hangulatban léptünk be az előszobába. Vizes kabátomat azonnal levettem magamról, és a konyhába mentem, hogy egy forró teát készítsek magamnak. Az asztalnál Nadine-t és Logant találtam, amint éppen elmélyülten eszmét cserélnek egymással. Jöttünkre felkapták a fejüket, s kíváncsian néztek ránk.
- Sziasztok! Hát, ti? Mi ez a búskomor hangulat? – A barátnőm oldalra billentett fejjel méregetett bennünket. Amíg Oliver odaült mellé az egyik szabad székre, hogy puszival köszönthesse, én előhalásztam magamnak egy bögrét az egyik polcról.
- Az, kérlek szépen, hogy szerintem meg kellene beszélnetek ezt a kapcsolatot, ami jelenleg folyik közöttetek – nagyot sóhajtva döntöttem a pultnak a hátamat. Karjaimat keresztbe fonva meredtem a három asztalnál ülőre. Oliver lesütötte a tekintetét a földre, Logan kíváncsian nézett rám, Nadine pedig értetlenül megcsóválta a fejét.
- Tessék?
- Jól hallottad! – szóltam neki vissza, kicsit megemelve a hangomat. – Hónapok óta ezt játsszátok, nem gondolod, hogy valamerre el kellene mozdulni? – Nem tehettem róla, de az egyik rossz tulajdonságaim közé tartozott a hirtelen haragúság. Sokszor bántam már, mert többek között ezért is költöztem el otthonról: anya ugyanilyen természetű, s valahogy sosem fértünk meg egymás mellett.
- Miről beszélsz? – Nad lassan hátratolta a székét, hogy felállhasson, s megkapaszkodhasson a támlában.
- Arról, hogy már rég szakítottatok, mert nem működött köztetek a dolog. Nem kellene akkor túllépni a másikon, és lezárni a múltat? – oktattam ki. Érdes hangomra Oliver is felkapta a fejét, és aggodalmasan nézett a barátnőmre, aki dühös arckifejezést felöltve csípőre tette a kezeit.
- Miért szólsz ebbe bele? Talán én megmondom neked, hogy te mit csinálj? – Szaporán vette a levegőt, s tudtam, nála ez azt jelenti: elszakadt a cérna. Ám ehhez én is közel voltam.
- Ne tereld a témát, te is tudod, hogy igazam van! – adtam meg neki a kegyelemdöfést. Ennyi elég volt ahhoz, hogy sértődötten karon ragadja Olivert, és kivonszolja őt a konyhából. Hallottam, amint felveszi a cipőjét és a kabátját, majd távozásuk után becsapja maguk mögött a bejárati ajtót.
- Ezt miért csináltad? – kérdezte tőlem Logan, de nem volt semmiféle rosszindulat a hangjában, sokkal inkább kíváncsiság.
Miután feltettem forrni a teavizet, komoran, szinte gépies mozdulatokkal pakoltam ki a pultra a citromlevet és a cukrot.
- Nem tudom… csak egy ideje már rosszallóan tekintek erre az egészre, és Nad korábban említette, hogy ő is véget akar vetni a dolognak Oliverrel, csak nem szánta még el magát – magyaráztam neki, s közben leültem arra a székre, amelyen nemrég a barátnőm terpeszkedett. – Kiborultam – vallottam be neki, mire gyengéden megfogta az asztalon pihenő egyik kezemet. – Az elmúlt pár nap eléggé eseménydús volt. Meg kellett szerveznem egy jótékonysági rendezvényt is, aminek az értesítő lapjait most szórtam ki pár utcában, de elkapott az eső, és bőrig áztam – mutattam magamra.
- Sajnálom.
- Nem gond – mosolyodtam el, majd feszülten felnevettem. – Apropó, rendezvény. Ugye elkísérsz majd? A gyermekkórház javára gyűjtünk adományt, és szeretném, ha te is… - kértem volna tőle ezt az apró szívességet, ám ő elhúzta a kezét tőlem, hátradőlt a széken, s megcsóválta a fejét.
- Ne haragudj, de nemet kell mondanom. Tudod, hogy ez nem az én világom. Neked sem kellene ilyenekkel foglalkoznod. Attól még, hogy próbálsz rajtuk segíteni, nem fogod megváltani a világot! – eddigi kedvessége hirtelen átcsapott merő rosszindulatba. – Mit érsz el azzal, ha pénzt gyűjtesz nekik? Nem fogják beleírni a nevedet a történelemkönyvbe, nem alkotsz vele semmi maradandót. Bezzeg, ha elmentél volna az egyetemre, jogot tanulhatnál, amivel sokkal többre vinnéd az életben! – adott hangot a véleményének.
Megütközve néztem kék szemébe. Ezt komolyan gondolta? Éreztem, hogy könnyek folynak végig kipirult arcomon, pedig nem akartam sírni, de úgy tűnik, a mai nem az én napom.
- Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Emiatt vesztünk össze nemrég, nem emlékszel? Pontosan azért, mert kioktattál arról, szerinted mit lett volna helyes tennem érettségi után. – A hangom remegett elszorult torkom miatt, s hiába próbáltam ajkamba harapva visszatartani a könnyeimet, nem sikerült.
- De, emlékszem, és arra is, hogy nem beszéltünk meg semmit. Csak összevesztünk, aztán úgy békültünk ki, hogy több szót nem is ejtettünk erről. De attól még a véleményem nem változott meg – közölte, s száját szinte egyetlen apró vonallá préselte össze.
- Ami eddig nem változott, ezután sem fog – vontam meg a vállamat, ám legbelül úgy éreztem, a szívem éppen ezer darabra törik. Tudtam, mit kell tennem, de féltem meglépni.
- Ezt hogy érted? – Logan értetlenül, a félelem jelével az arcán nézett velem farkasszemet. Majd amikor rádöbbent, mire akartam utalni, remegő hanggal tette fel a nem várt kérdést: - Szakítani akarsz?
Nem tudtam megszólalni, csak aprót bólintottam, miközben az asztal alatt az ujjaimat tördeltem idegességemben. Némán meredtem az asztallapra, míg csend honolt közöttünk. Hosszú perceknek tűnt, mire Logan felállt, s hangos léptekkel indult ki a konyhából. Az ajtónál még visszafordult, s mivel mondani akart valamit, felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.
- Rendben. Az egyetlen biztos támaszodat velem együtt vesztetted el – szavai tőrként fúródtak így is megsebzett szívembe, mely az ajtó – az este folyamán a második – csapódását követően szinte felrobbant bennem.
Kitört belőlem a zokogás. Vállaim rázkódtak, miközben ráborultam az asztalra, s hangosan sírni kezdtem. Nem akartam már magamban tartani. Csak remélni tudtam, hogy a fájdalom minden egyes könnycsepp legördülésével apránként megszűnik majd. A teaforraló sípoló hangját is alig hallottam magamtól, s a lábamat böködő Whiskeyre sem tudtam odafigyelni. Rettenetesen fájt minden, ami az elmúlt órákban történt, s én nem tudtam úrrá lenni a helyzeten. Magamra haragítottam a legjobb barátnőmet, aki, ha most itt lenne, bizonyára meg tudna nyugtatni valahogy. Ő tudja, milyen nehéz egy szakítás, nekem viszont Logan volt az első kapcsolatom. 
Viszont mindketten itt hagytak, egyedül. Csak a hűséges goldenemre számíthattam, aki óvó tekintettel figyelt, miközben hagyta, hogy remegő ujjaimat beletúrjam puha, arany szőrébe.

*

/Nadine/
Egész kellemesen eldumáltam Logannel, míg Walsyra várt. Hiába gondoltam azt, hogy Walsy valaki mást érdemel, valakit, akivel jobban összeillik, ettől még sosem viselkedtem bunkón Logannel. Kétségtelen, hogy megnyerő stílussal bírt, intelligens és tájékozott is volt, tehát nem okozott gondot csevegni vele. Én lepődtem meg a legjobban, amikor Walsy Oliver mellett rongyolt be a lakásba. Máris sejtettem, hogy ebből gond lesz, és igazam lett. De azt még én sem sejtettem, hogy hová fut ki a dolog. Pedig milyen jó duplarandi kerekedhetett volna a napból!
Ehelyett puffogva trappoltam lefelé a lépcsőn, miközben húztam magam után Olivert. Az autója mellett fékeztem végül, és nemcsak a méregtől ziháltam, hanem a puhányságomtól is. Olivernek persze kutya baja nem volt, hiszen rendszeresen járt edzeni, többek között futni.
- Jól vagy? – szólított meg óvatosan, miközben lágyan a kezem után nyúlt, és kissé megszorította.
- Kiköpöm a tüdőmet – mondtam zordan, mire halkan felnevetett, én pedig vele kuncogtam, bár kissé idegesen.
Viszont ismét elkomorultam, ahogy beültem az anyósülésre. Kimeredtem az esőáztatta ablakon. Sokszor voltam dühös emberekre néhány pillanatig, Walsy viszont nem tartozott közéjük. Vele szinte soha nem esett köztünk ehhez hasonló szóváltás, pedig én sem vagyok éppen egy zen nagymester. De nagyon nem jellemző, hogy összekapjunk egymással. Főleg nem pasikon. Ezúttal tehát nemcsak maga a vitatéma viselt meg, hanem a tény is, hogy egyáltalán marakodtunk bármin is.
- Walsy most megbántott! Én sem vagyok oda Loganért, szerintem egy pöffeszkedő idióta, mégsem szóltam rá soha egy rossz szót sem! Most is elcsevegtem vele, mert nem vagyok bunkó! Akkor miért viselkedett így Walsy? Ráadásul a pöffeszkedő kis ügyvédke előtt! – fakadtam ki végül, Oliver pedig ismét megfogta a kezem.
- Nem tudom, bébi. De az a helyzet, hogy igaza van – mondta óvatosan, én pedig úgy éreztem, mintha kiengedték volna belőlem a levegőt, mint egy ócska lufiból.
Ebben sajnos volt igazság, nem is kevés. Talán azért húztam fel ennyire magam, mert a lelkem mélyén én is tudtam, hogy Walsy igazat mond és jót akar, még ha nem is a megfelelő stílusban és körülmények között is cselekedett. Nálam jobban senki nem tudta, milyen tipródásban élünk Oliverrel. Nálam jobban senki nem akarta, hogy vagy múljon el minden régi érzelem iránta, vagy lángoljon fel ismét, hogy még jobb és erősebb legyen, mint annak idején. És nálam jobban senki nem szenvedte meg jobban ezt a helyzetet. Na, jó, talán Oliver igen. Szörnyű érzés volt, hogy eszeveszetten ragaszkodtunk egymáshoz, szerettük is egymást, és nem tudtunk rájönni, mi nem passzol. Nekem pedig bejött a képbe a szőke herceg sötét terepjárón, és olyan érzéseket ébresztett bennem, amikről úgy hittem, csak Oliver képes rá. Felsóhajtva néztem rá, amint a volán mögött ülve engem fürkészett.
- Azt hiszem, el kellene halasztanunk az ebédet, nem? Most inkább Walsyval kell kibékülnötök – mondta lágyan, miközben végigsimított az arcomon, én pedig lehunyt szemmel dőltem a tenyerébe. 

Többek között ezt szerettem Oliverben annyira: hogy mindig tudta, mi a legjobb nekem, hogy mire van épp szükségem, és ennek képes volt alárendelni mindent. Éppen emiatt tudtam, hogy amikor szakítunk, azt is elfogadja majd, feltéve, ha megbizonyosodik felőle, hogy nekem ez a legmegfelelőbb és én így leszek boldog. Kétség sem fért hozzá, hogy remek ember.
Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam, de nem maradtunk így sokáig. Valahogy mindketten tudtuk, hogy egy kis ideig mellőznünk kell egymást, mindent át kell gondolnunk, és tényleg el kell döntenünk, hogy merre induljunk, és főleg azt, hogy egyedül vagy együtt tegyük meg a lépéseket.
Miután elköszöntünk egymástól és Oliver elhajtott a kocsijával, még mászkáltam egy ideig az utcánkban. Hagytam, hogy a hűvös levegő kitisztítsa a tüdőmet és a gondolataimat is. Minden lélegzetvétellel egyre nyugodtabb lettem, a dühöm lassan bár, de elpárolgott. Igyekeztem röviden megfogalmazni magamban, mit is akarok mondani majd a barátnőmnek. Mikor megvoltak a fő pontok, felmentem a lakásba. Halkan nyitottam be, és mivel Logan kabátját nem láttam a fogason, bátrabban akasztottam fel a magamét. Logan előtt nem lett volna könnyű beszélnem, különben sem tartozott volna rá a mondandóm.
-          Walsy, én vagyok! – kiáltottam neki, miközben a hozzám érkező Whiskey fejét paskoltam. Bementem a nappaliba, ahol ott ült barátnőm a kanapén. Nyitotta a száját, ám megelőztem.
-          Ne haragudj, hogy a szavadba vágok, de gyorsan el kell mondanom, amit akarok! – mondtam, és járkálni kezdtem előtte. – Sajnálom, hogy elrohantam, azt is, hogy felkaptam a vizet! Azért volt, mert belül nagyon is jól tudom, hogy igazad van. Oliver is tudja. Köztünk különleges a kötelék, ezért nem tudunk elszakadni még, de érzem, hogy idő kérdése. Tudom, hogy nem helyes így találkozgatni, de félek új kapcsolat után kutatni. Félek elveszíteni azt, amit Oliverrel felépítettünk. Szóval elsősorban nem rád, hanem magamra voltam mérges. Nagyon nehéz ez, és hidd el, én szenvedek a legjobban – hadartam egy szuszra, aztán megtorpantam, hogy megfigyeljem Walsy reakcióját.
Barátnőm lassan emelte rám a szemét, és én döbbenten vettem észre, hogy sokat sírt, sőt, friss könnyek buggyantak le az arcán. Rémülten huppantam mellé, és átöleltem.
-          Jó ég! Ennyire megbántottalak? – motyogtam immár bűntudatosan, de Walsy megrázta a fejét.
-          Én is bocsánatot kérek, nem kellett volna beleszólnom a dolgaitokba, főleg nem a fiúk előtt – mondta orrhangon.
-          Akkor mi a baj? – kérdeztem, de kezdtem sejteni. Logan túl hamar távozott…
-          Szakítottunk – tört ki belőle, és ismét felsírt, én pedig szorosabban öleltem magamhoz.
-          Ó, drágám – sóhajtottam, és finoman ringattam Walsyt.
-          Azt mondta, hogy ő volt a fő támaszom, és én elvesztettem! – zokogott, én pedig felháborodva tartottam el kicsit magamtól, hogy rá tudjak nézni.
-          Ez egy nagy hülyeség! Te is tudod! A fő támaszod én vagyok! – mondtam nagy komolyan. – Ne sírj egy ilyen seggfej miatt! Jó ég, de jól esett kimondani! – tettem hozzá, mire Walsy a könnyein át elnevette magát.
-          Tényleg seggfejként viselkedett.
-          Tudom, hogy nehéz most, de hidd el, napról napra jobb lesz. Jobbat érdemelsz, olyan pasit, aki elfogadja, mivel szeretsz foglalkozni, és nem akar megváltoztatni – mondtam őszintén, mire Walsy bólintott.
-          Tudom. Csak most nagyon fáj – sóhajtott, de a könnyei már elapadtak.
-          Ez természetes. De itt vagyok én. És itt van Louis – kacsintottam, mire Walsy pironkodva lesütötte a szemét. – Most már szabad préda vagy! – mondtam, miközben a konyhába trappoltam.
Egy üveg borral, egy nagydoboz fagyival és két kanállal tértem vissza. Hiába volt ősz, nálam a fagyi nem szezonális nasi, mindig tartok itthon, és most végre mást is megmenthettem vele.
-          Ez a szívfájdalom-csomagom – vigyorogtam.
-          És hol vannak a kistányérok és a poharak? – kérdezte Walsy.
-        Pont ez a lényeg. Tilos pohárból inni a bort. Szigorúan üvegből. És tilos porciózni a fagyit, a dobozból kell enni – vigyorogtam, mire Walsy felnevetett, és ezúttal ő ölelt át engem.
-          Köszönöm – suttogta, én pedig megsimogattam a haját.
-          Alap. Nézzünk meg hozzá valami rossz, cseppet sem romantikus filmet! – mondtam, és benyomtam valami zombisat, miközben megbontottam a szívfájdalom-csomag kellékeit, miközben kerítői énem máris beindult, és azon gondolkodtam, milyen lájtos, ismerkedős programokat szervezhetnék Louis-nak és Walsynak.


10 megjegyzés:

  1. Drága Írónők!
    Imádtam.Eszméletlen jó lett.Walsy szerintem is jobbat érdemel...Mondjuk Louis-t.Nadine is "szakíthatna" már Oliver-rel.De mindegy is,a lényeg,hogy fantasztikus lett és alig várom a jövő pénteket,hogy olvashassam ennek a csodás blognak a folytatását! :)
    Szép hétvégét Nektek!
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Meli!

      Nagyon köszönjük a kedves szavaidat, igazán jólestek! :)
      Nos, hogy kinek az oldalán talál rá a boldogság végül Walsyra és Nadine-ra, hamarosan ki fog derülni ;) Tarts velünk, ígérjük, nem húzzuk végtelenségig, bár sok izgalom várható még addig.
      Szép hétvégét! puszil:
      Gin és Lyanna

      Törlés
  2. Válaszok
    1. kedves Lily, örülünk, hogy tetszett, várunk vissza a továbbiakban is! :)
      Puszi: Gin és Lyanna

      Törlés
  3. nagyon szuper lett
    alig várom a kövit :)
    pusszancs :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kedves Cino, köszönjük szépen! :) jövő héten érkezünk a következő résszel. várunk vissza, puszi: Gin és Lyanna

      Törlés
  4. Hmm, végre! :D Logan tényleg egy seggfej, nem értem, hogy miért zavarja ennyire, amit Walsy csinál. Na de most jól megkapta. :DD Kíváncsian várom azokat a " lájtos, ismerkedős programokat"!
    Bár nekem még mindig a Nadine-Niall páros a favorit. Remélem, hogy a következő részben kapunk belőlük egy kis kóstolót.
    Amit még mindenképp el akarok mondani, hogy a könyvborító valami fantasztikus! Már azóta akartam véleményezni, hogy kiraktátok, csak mindig elfelejtettem, annyira magukkal ragadtak az események. De most szersncsére eszembe jutott. ;)
    Ügyik vagytok. Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Bocsáss meg a késői válaszért! :(
      Valóban, Logan tényleg nem viselkedett túl jó fej ember módjára, de most végre Walsy kiadta az útját.
      Köszönjük, örülünk, hogy Nadine és Niall párosa a kedvenced, néhány rész múlva róluk is megtudtok majd ezt-azt.
      És köszönjük szépen a könyvborítóra tett dicsérő szavaidat, örülünk, hogy tetszik neked!
      Várunk vissza, puszi: Gin és Lyanna

      Törlés
  5. Drága írónők!
    Megint nehezen találok csak szavakat, de azt megállapíthatom, hogy ez is, akárcsak a többi, eszméletlenül fantasztikus rész lett. Walsyt nagyon sajnálom, mert elég ramatyul lehet, de legalább végre szakított azzal a sznob Logannel, aminek örülök. Nadine pedig cuki, hogy megvigasztalja őt, bár már eljöhetne Oliver lapátra tevésének az ideje is.. :)
    Izgatottan várom a további eseményeket most, hogy már az egyik kedvenc szereplőm szingli. :3
    Puszi, Sasha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sasha!

      Nos, hogy Oliverrel mi lesz, nemsokára kiderül, ígérjük, de Walsy most már szingli, ez biztos :)
      Várunk vissza, és hálásan köszönjük a kedves szavaidat, nagyon jólesett nekünk!
      puszi: Gin és Lyanna

      Törlés