Sziasztok, drága Olvasók!
Hihetetlenül hálásak vagyunk a sok kattintásért! Várunk továbbra is titeket, hiszen 70 feliratkozónál Mr. Styles fejezet! ;)
A mostani rész ismét vegyes lesz, akad majd némi szomorúság is, de nem lehet mindig vidám az élet, nem igaz?
Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre: hogyan tetszett a rész? Mit gondoltok a fordulatról? Kommentre fel, jó szórakozást!
/Walsy/
-
Köszi, Tate! – mosolyogtam a férfira, miközben átvettem tőle a kinyomtatott
szórólapok egy részét. Néhány nap alatt sikerült helyszínt találnunk: a
gyermekkórház melletti parkban tartjuk majd a rendezvényt, egy óriási, félig
nyitott sátor alatt abban az esetben, ha az idő nem a mi javunkat szolgálná.
Elméletileg százötven fő elhelyezését biztosította – több emberre egyébként sem
számítottunk. Kevés manapság az adakozó lélek.
-
Szívesen! – Meredith barátja kedvesen rám kacsintott, majd el is tűnt a pult
mögötti raktárban, hogy tovább dolgozhasson. Én éppen csak beugrottam az
áruházba, ahol ő rakodómunkásként keresi a kenyerét, mert azt beszéltük meg,
hogy mára magával hozza a kinyomtatott papírokat, hogy hazafelé menet ki tudjam
szórni a nagy részét.
Sietős
léptekkel hagytam el az épületet, s kezdtem róni az utcákat, hogy minden egyes
postaládába kerülhessen egy értesítő a jótékonysági estünkről. Nem mondom, hogy
könnyű munka volt, ugyanis a hideg szél olykor erőszakosan befújt a lenge
kabátom alá – erről szól az október. Olyankor fogaimat összeszorítva vettem
erőt magamon, hogy tovább menjek.
Amikor
hosszas séta után úgy tűnt, majdnem végeztem a szórással, pechemre elkezdett
dörögni az ég. A baj pedig nem jár egyedül: pár másodperccel később eleredt az eső
is – én pedig nem hoztam magammal esernyőt. Miért kellett volna? Azt hittem,
fél óra alatt végzek, s igazán nem tűnt úgy induláskor, hogy ma ennyire kutya
egy idő lesz.
Szitkozódva
futottam be egy sarki épület erkélye alá. A kezemben maradt néhány papír
teljesen átázott, s pár méter megtétele alatt a hajamból is csavarni lehetett
volna a vizet.
-
Miért is lenne mázlim, nem igaz? – csóváltam meg bosszankodva a fejemet. Nem
tudtam, meddig kell még várnom, ezért felhívtam Nadot, hogy megkérdezzem, ő nem
jár-e errefelé véletlenül, de fel sem vette. Éppen azzal bajlódtam, hogy
elrakjam a táskámba a mobilt, amikor valaki a nevemen szólított, kilépve az
épület ajtaján, amely mellett éppen álltam.
-
Walsy?
-
Oliver? – meredtem rá meglepetten. Ő volt az, akire most a legkevésbé
számítottam.
-
Engem kerestél valamiért? – kérdezte érdeklődve, majd arca egy csapásra
komollyá vált. Rémült tekintettel sétált közelebb hozzám. – Ugye nem történt
valami baj Nadine-nal? – Ösztönösen megragadta a karomat, mire én kikerekedett
szemmel néztem vissza rá.
-
Mi? Nem, dehogy! – ráztam meg a fejemet, és lesöpörtem magamról a karjait. –
Miért kerestelek volna téged?
-
Azért, mert itt lakom – mutatott fel megkönnyebbülten az épületre, az én számat
pedig egy meglepett „Ó!” hagyta el.
-
Én meg éppen… sétáltam, amikor rám szakadt az ég – közöltem vele. Erre
elmosolyodott. Valami vicceset mondtam?
-
Hazavihetlek, ha akarod. Naddal úgyis megbeszéltük, hogy délután elviszem
valahová enni – ajánlotta. Először nem akartam belemenni a dologba. Nem
szeretek szívességet kérni másoktól, főként Olivertől nem. Mindig rossz szemmel
néztem, hogy Nadine még mindig összejár vele időnként, annak ellenére, hogy
régen szakítottak. Azonban látva, hogy az eső egyhamar nem akar elmúlni, végül
rábólintottam a dologra.
A
járdán parkoló kocsijába ültünk, s miközben én kényelmesen elhelyezkedtem az
anyósülésen, ő bekapcsolta a fűtést. Azonnal közelebb dugtam a kezeimet a
meleghez, ugyanis odakint úgy éreztem, szinte csonttá fagytak.
-
Kérdezhetek valamit? – tudakolta tőlem, miközben rákanyarodott az útra.
-
Megtetted – hangzott a kissé gúnyosra sikeredett válaszom, ám ő erre ügyet sem
vetett, mintha meg sem hallotta volna.
-
Van valami konkrét oka annak, hogy utálsz engem? – kertelés nélkül tette fel a
kérdést, mire kissé meglepetten fordítottam ki a fejemet az ablak felé.
-
Én nem is utállak! – értetlenkedtem.
-
Csak nem bírsz, de a lényegen nem változtat. Talán a jelenlegi kapcsolatunkat
ellenzed Naddal? – faggatott tovább, én pedig őszintén feleltem neki:
-
Oliver, nézd… – Hangom ridegen csengett. – Vagy legyetek együtt, mint egy
normális szerelmespár, vagy lépjetek túl egymáson végre. Ez egyáltalán nem
állapot! – fejtettem ki röviden a véleményemet. Úgy tűnt, a srác elgondolkozott
azon, amit mondtam neki, mert aztán az egész hátralévő úton nem szólt vissza
semmit.
A
lakásunk elé érve megkönnyebbülten szálltam ki a kocsiból, és rohantam
homlokegyenest a lépcsőházba, nyomomban Oliverrel. Fagyos hangulatban léptünk
be az előszobába. Vizes kabátomat azonnal levettem magamról, és a konyhába
mentem, hogy egy forró teát készítsek magamnak. Az asztalnál Nadine-t és Logant
találtam, amint éppen elmélyülten eszmét cserélnek egymással. Jöttünkre
felkapták a fejüket, s kíváncsian néztek ránk.
-
Sziasztok! Hát, ti? Mi ez a búskomor hangulat? – A barátnőm oldalra billentett
fejjel méregetett bennünket. Amíg Oliver odaült mellé az egyik szabad székre,
hogy puszival köszönthesse, én előhalásztam magamnak egy bögrét az egyik
polcról.
-
Az, kérlek szépen, hogy szerintem meg kellene beszélnetek ezt a kapcsolatot, ami jelenleg folyik
közöttetek – nagyot sóhajtva döntöttem a pultnak a hátamat. Karjaimat keresztbe
fonva meredtem a három asztalnál ülőre. Oliver lesütötte a tekintetét a földre,
Logan kíváncsian nézett rám, Nadine pedig értetlenül megcsóválta a fejét.
-
Tessék?
-
Jól hallottad! – szóltam neki vissza, kicsit megemelve a hangomat. – Hónapok
óta ezt játsszátok, nem gondolod, hogy valamerre el kellene mozdulni? – Nem
tehettem róla, de az egyik rossz tulajdonságaim közé tartozott a hirtelen
haragúság. Sokszor bántam már, mert többek között ezért is költöztem el
otthonról: anya ugyanilyen természetű, s valahogy sosem fértünk meg egymás
mellett.
-
Miről beszélsz? – Nad lassan hátratolta a székét, hogy felállhasson, s megkapaszkodhasson
a támlában.
-
Arról, hogy már rég szakítottatok, mert nem működött köztetek a dolog. Nem
kellene akkor túllépni a másikon, és lezárni a múltat? – oktattam ki. Érdes
hangomra Oliver is felkapta a fejét, és aggodalmasan nézett a barátnőmre, aki dühös
arckifejezést felöltve csípőre tette a kezeit.
-
Miért szólsz ebbe bele? Talán én megmondom neked, hogy te mit csinálj? –
Szaporán vette a levegőt, s tudtam, nála ez azt jelenti: elszakadt a cérna. Ám
ehhez én is közel voltam.
-
Ne tereld a témát, te is tudod, hogy igazam van! – adtam meg neki a
kegyelemdöfést. Ennyi elég volt ahhoz, hogy sértődötten karon ragadja Olivert,
és kivonszolja őt a konyhából. Hallottam, amint felveszi a cipőjét és a
kabátját, majd távozásuk után becsapja maguk mögött a bejárati ajtót.
-
Ezt miért csináltad? – kérdezte tőlem Logan, de nem volt semmiféle rosszindulat
a hangjában, sokkal inkább kíváncsiság.
Miután
feltettem forrni a teavizet, komoran, szinte gépies mozdulatokkal pakoltam ki a
pultra a citromlevet és a cukrot.
-
Nem tudom… csak egy ideje már rosszallóan tekintek erre az egészre, és Nad
korábban említette, hogy ő is véget akar vetni a dolognak Oliverrel, csak nem
szánta még el magát – magyaráztam neki, s közben leültem arra a székre, amelyen
nemrég a barátnőm terpeszkedett. – Kiborultam – vallottam be neki, mire
gyengéden megfogta az asztalon pihenő egyik kezemet. – Az elmúlt pár nap eléggé
eseménydús volt. Meg kellett szerveznem egy jótékonysági rendezvényt is, aminek
az értesítő lapjait most szórtam ki pár utcában, de elkapott az eső, és bőrig
áztam – mutattam magamra.
-
Sajnálom.
-
Nem gond – mosolyodtam el, majd feszülten felnevettem. – Apropó, rendezvény.
Ugye elkísérsz majd? A gyermekkórház javára gyűjtünk adományt, és szeretném, ha
te is… - kértem volna tőle ezt az apró szívességet, ám ő elhúzta a kezét tőlem,
hátradőlt a széken, s megcsóválta a fejét.
-
Ne haragudj, de nemet kell mondanom. Tudod, hogy ez nem az én világom. Neked
sem kellene ilyenekkel foglalkoznod. Attól még, hogy próbálsz rajtuk segíteni,
nem fogod megváltani a világot! – eddigi kedvessége hirtelen átcsapott merő
rosszindulatba. – Mit érsz el azzal, ha pénzt gyűjtesz nekik? Nem fogják
beleírni a nevedet a történelemkönyvbe, nem alkotsz vele semmi maradandót.
Bezzeg, ha elmentél volna az egyetemre, jogot tanulhatnál, amivel sokkal többre
vinnéd az életben! – adott hangot a véleményének.
Megütközve
néztem kék szemébe. Ezt komolyan gondolta? Éreztem, hogy könnyek folynak végig
kipirult arcomon, pedig nem akartam sírni, de úgy tűnik, a mai nem az én napom.
-
Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Emiatt vesztünk össze nemrég, nem emlékszel?
Pontosan azért, mert kioktattál arról, szerinted mit lett volna helyes tennem
érettségi után. – A hangom remegett elszorult torkom miatt, s hiába próbáltam
ajkamba harapva visszatartani a könnyeimet, nem sikerült.
-
De, emlékszem, és arra is, hogy nem beszéltünk meg semmit. Csak összevesztünk,
aztán úgy békültünk ki, hogy több szót nem is ejtettünk erről. De attól még a
véleményem nem változott meg – közölte, s száját szinte egyetlen apró vonallá
préselte össze.
-
Ami eddig nem változott, ezután sem fog – vontam meg a vállamat, ám legbelül
úgy éreztem, a szívem éppen ezer darabra törik. Tudtam, mit kell tennem, de
féltem meglépni.
-
Ezt hogy érted? – Logan értetlenül, a félelem jelével az arcán nézett velem
farkasszemet. Majd amikor rádöbbent, mire akartam utalni, remegő hanggal tette
fel a nem várt kérdést: - Szakítani akarsz?
Nem
tudtam megszólalni, csak aprót bólintottam, miközben az asztal alatt az
ujjaimat tördeltem idegességemben. Némán meredtem az asztallapra, míg csend
honolt közöttünk. Hosszú perceknek tűnt, mire Logan felállt, s hangos léptekkel
indult ki a konyhából. Az ajtónál még visszafordult, s mivel mondani akart
valamit, felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.
-
Rendben. Az egyetlen biztos támaszodat velem együtt vesztetted el – szavai
tőrként fúródtak így is megsebzett szívembe, mely az ajtó – az este folyamán a
második – csapódását követően szinte felrobbant bennem.
Kitört
belőlem a zokogás. Vállaim rázkódtak, miközben ráborultam az asztalra, s
hangosan sírni kezdtem. Nem akartam már magamban tartani. Csak remélni tudtam,
hogy a fájdalom minden egyes könnycsepp legördülésével apránként megszűnik
majd. A teaforraló sípoló hangját is alig hallottam magamtól, s a lábamat
böködő Whiskeyre sem tudtam odafigyelni. Rettenetesen fájt minden, ami az
elmúlt órákban történt, s én nem tudtam úrrá lenni a helyzeten. Magamra
haragítottam a legjobb barátnőmet, aki, ha most itt lenne, bizonyára meg tudna
nyugtatni valahogy. Ő tudja, milyen nehéz egy szakítás, nekem viszont Logan
volt az első kapcsolatom.
Viszont
mindketten itt hagytak, egyedül. Csak a hűséges goldenemre számíthattam, aki
óvó tekintettel figyelt, miközben hagyta, hogy remegő ujjaimat beletúrjam puha,
arany szőrébe.
*
/Nadine/
Egész
kellemesen eldumáltam Logannel, míg Walsyra várt. Hiába gondoltam azt, hogy
Walsy valaki mást érdemel, valakit, akivel jobban összeillik, ettől még sosem
viselkedtem bunkón Logannel. Kétségtelen, hogy megnyerő stílussal bírt,
intelligens és tájékozott is volt, tehát nem okozott gondot csevegni vele. Én
lepődtem meg a legjobban, amikor Walsy Oliver mellett rongyolt be a lakásba.
Máris sejtettem, hogy ebből gond lesz, és igazam lett. De azt még én sem
sejtettem, hogy hová fut ki a dolog. Pedig milyen jó duplarandi kerekedhetett
volna a napból!
Ehelyett
puffogva trappoltam lefelé a lépcsőn, miközben húztam magam után Olivert. Az
autója mellett fékeztem végül, és nemcsak a méregtől ziháltam, hanem a
puhányságomtól is. Olivernek persze kutya baja nem volt, hiszen rendszeresen
járt edzeni, többek között futni.
-
Jól vagy? – szólított meg óvatosan, miközben lágyan a kezem után nyúlt, és
kissé megszorította.
-
Kiköpöm a tüdőmet – mondtam zordan, mire halkan felnevetett, én pedig vele
kuncogtam, bár kissé idegesen.
Viszont
ismét elkomorultam, ahogy beültem az anyósülésre. Kimeredtem az esőáztatta
ablakon. Sokszor voltam dühös emberekre néhány pillanatig, Walsy viszont nem
tartozott közéjük. Vele szinte soha nem esett köztünk ehhez hasonló szóváltás,
pedig én sem vagyok éppen egy zen nagymester. De nagyon nem jellemző, hogy
összekapjunk egymással. Főleg nem pasikon. Ezúttal tehát nemcsak maga a
vitatéma viselt meg, hanem a tény is, hogy egyáltalán marakodtunk bármin is.
-
Walsy most megbántott! Én sem vagyok oda Loganért, szerintem egy pöffeszkedő
idióta, mégsem szóltam rá soha egy rossz szót sem! Most is elcsevegtem vele,
mert nem vagyok bunkó! Akkor miért viselkedett így Walsy? Ráadásul a
pöffeszkedő kis ügyvédke előtt! – fakadtam ki végül, Oliver pedig ismét
megfogta a kezem.
-
Nem tudom, bébi. De az a helyzet, hogy igaza van – mondta óvatosan, én pedig
úgy éreztem, mintha kiengedték volna belőlem a levegőt, mint egy ócska lufiból.
Ebben
sajnos volt igazság, nem is kevés. Talán azért húztam fel ennyire magam, mert a
lelkem mélyén én is tudtam, hogy Walsy igazat mond és jót akar, még ha nem is a
megfelelő stílusban és körülmények között is cselekedett. Nálam jobban senki
nem tudta, milyen tipródásban élünk Oliverrel. Nálam jobban senki nem akarta,
hogy vagy múljon el minden régi érzelem iránta, vagy lángoljon fel ismét, hogy
még jobb és erősebb legyen, mint annak idején. És nálam jobban senki nem
szenvedte meg jobban ezt a helyzetet. Na, jó, talán Oliver igen. Szörnyű érzés
volt, hogy eszeveszetten ragaszkodtunk egymáshoz, szerettük is egymást, és nem
tudtunk rájönni, mi nem passzol. Nekem pedig bejött a képbe a szőke herceg
sötét terepjárón, és olyan érzéseket ébresztett bennem, amikről úgy hittem,
csak Oliver képes rá. Felsóhajtva néztem rá, amint a volán mögött ülve engem
fürkészett.
-
Azt hiszem, el kellene halasztanunk az ebédet, nem? Most inkább Walsyval kell
kibékülnötök – mondta lágyan, miközben végigsimított az arcomon, én pedig
lehunyt szemmel dőltem a tenyerébe.
Többek
között ezt szerettem Oliverben annyira: hogy mindig tudta, mi a legjobb nekem,
hogy mire van épp szükségem, és ennek képes volt alárendelni mindent. Éppen
emiatt tudtam, hogy amikor szakítunk, azt is elfogadja majd, feltéve, ha
megbizonyosodik felőle, hogy nekem ez a legmegfelelőbb és én így leszek boldog.
Kétség sem fért hozzá, hogy remek ember.
Odahajoltam
hozzá, és megcsókoltam, de nem maradtunk így sokáig. Valahogy mindketten
tudtuk, hogy egy kis ideig mellőznünk kell egymást, mindent át kell gondolnunk,
és tényleg el kell döntenünk, hogy merre induljunk, és főleg azt, hogy egyedül
vagy együtt tegyük meg a lépéseket.
Miután
elköszöntünk egymástól és Oliver elhajtott a kocsijával, még mászkáltam egy
ideig az utcánkban. Hagytam, hogy a hűvös levegő kitisztítsa a tüdőmet és a
gondolataimat is. Minden lélegzetvétellel egyre nyugodtabb lettem, a dühöm
lassan bár, de elpárolgott. Igyekeztem röviden megfogalmazni magamban, mit is
akarok mondani majd a barátnőmnek. Mikor megvoltak a fő pontok, felmentem a
lakásba. Halkan nyitottam be, és mivel Logan kabátját nem láttam a fogason,
bátrabban akasztottam fel a magamét. Logan előtt nem lett volna könnyű
beszélnem, különben sem tartozott volna rá a mondandóm.
-
Walsy, én vagyok! – kiáltottam neki,
miközben a hozzám érkező Whiskey fejét paskoltam. Bementem a nappaliba, ahol
ott ült barátnőm a kanapén. Nyitotta a száját, ám megelőztem.
-
Ne haragudj, hogy a szavadba vágok, de
gyorsan el kell mondanom, amit akarok! – mondtam, és járkálni kezdtem előtte. –
Sajnálom, hogy elrohantam, azt is, hogy felkaptam a vizet! Azért volt, mert
belül nagyon is jól tudom, hogy igazad van. Oliver is tudja. Köztünk különleges
a kötelék, ezért nem tudunk elszakadni még, de érzem, hogy idő kérdése. Tudom,
hogy nem helyes így találkozgatni, de félek új kapcsolat után kutatni. Félek
elveszíteni azt, amit Oliverrel felépítettünk. Szóval elsősorban nem rád, hanem
magamra voltam mérges. Nagyon nehéz ez, és hidd el, én szenvedek a legjobban –
hadartam egy szuszra, aztán megtorpantam, hogy megfigyeljem Walsy reakcióját.
Barátnőm
lassan emelte rám a szemét, és én döbbenten vettem észre, hogy sokat sírt, sőt,
friss könnyek buggyantak le az arcán. Rémülten huppantam mellé, és átöleltem.
-
Jó ég! Ennyire megbántottalak? –
motyogtam immár bűntudatosan, de Walsy megrázta a fejét.
-
Én is bocsánatot kérek, nem kellett
volna beleszólnom a dolgaitokba, főleg nem a fiúk előtt – mondta orrhangon.
-
Akkor mi a baj? – kérdeztem, de kezdtem
sejteni. Logan túl hamar távozott…
-
Szakítottunk – tört ki belőle, és ismét
felsírt, én pedig szorosabban öleltem magamhoz.
-
Ó, drágám – sóhajtottam, és finoman
ringattam Walsyt.
-
Azt mondta, hogy ő volt a fő támaszom,
és én elvesztettem! – zokogott, én pedig felháborodva tartottam el kicsit
magamtól, hogy rá tudjak nézni.
-
Ez egy nagy hülyeség! Te is tudod! A fő
támaszod én vagyok! – mondtam nagy komolyan. – Ne sírj egy ilyen seggfej miatt!
Jó ég, de jól esett kimondani! – tettem hozzá, mire Walsy a könnyein át
elnevette magát.
-
Tényleg seggfejként viselkedett.
-
Tudom, hogy nehéz most, de hidd el,
napról napra jobb lesz. Jobbat érdemelsz, olyan pasit, aki elfogadja, mivel
szeretsz foglalkozni, és nem akar megváltoztatni – mondtam őszintén, mire Walsy
bólintott.
-
Tudom. Csak most nagyon fáj – sóhajtott,
de a könnyei már elapadtak.
-
Ez természetes. De itt vagyok én. És itt
van Louis – kacsintottam, mire Walsy pironkodva lesütötte a szemét. – Most már
szabad préda vagy! – mondtam, miközben a konyhába trappoltam.
Egy
üveg borral, egy nagydoboz fagyival és két kanállal tértem vissza. Hiába volt
ősz, nálam a fagyi nem szezonális nasi, mindig tartok itthon, és most végre
mást is megmenthettem vele.
-
Ez a szívfájdalom-csomagom –
vigyorogtam.
-
És hol vannak a kistányérok és a
poharak? – kérdezte Walsy.
- Pont ez a lényeg. Tilos pohárból inni a
bort. Szigorúan üvegből. És tilos porciózni a fagyit, a dobozból kell enni –
vigyorogtam, mire Walsy felnevetett, és ezúttal ő ölelt át engem.
-
Köszönöm – suttogta, én pedig
megsimogattam a haját.
-
Alap. Nézzünk meg hozzá valami rossz,
cseppet sem romantikus filmet! – mondtam, és benyomtam valami zombisat, miközben
megbontottam a szívfájdalom-csomag kellékeit, miközben kerítői énem máris
beindult, és azon gondolkodtam, milyen lájtos, ismerkedős programokat
szervezhetnék Louis-nak és Walsynak.
Drága Írónők!
VálaszTörlésImádtam.Eszméletlen jó lett.Walsy szerintem is jobbat érdemel...Mondjuk Louis-t.Nadine is "szakíthatna" már Oliver-rel.De mindegy is,a lényeg,hogy fantasztikus lett és alig várom a jövő pénteket,hogy olvashassam ennek a csodás blognak a folytatását! :)
Szép hétvégét Nektek!
xx Meli
Drága Meli!
TörlésNagyon köszönjük a kedves szavaidat, igazán jólestek! :)
Nos, hogy kinek az oldalán talál rá a boldogság végül Walsyra és Nadine-ra, hamarosan ki fog derülni ;) Tarts velünk, ígérjük, nem húzzuk végtelenségig, bár sok izgalom várható még addig.
Szép hétvégét! puszil:
Gin és Lyanna
Nagyon tetszett! :)
VálaszTörléskedves Lily, örülünk, hogy tetszett, várunk vissza a továbbiakban is! :)
TörlésPuszi: Gin és Lyanna
nagyon szuper lett
VálaszTörlésalig várom a kövit :)
pusszancs :*
kedves Cino, köszönjük szépen! :) jövő héten érkezünk a következő résszel. várunk vissza, puszi: Gin és Lyanna
TörlésHmm, végre! :D Logan tényleg egy seggfej, nem értem, hogy miért zavarja ennyire, amit Walsy csinál. Na de most jól megkapta. :DD Kíváncsian várom azokat a " lájtos, ismerkedős programokat"!
VálaszTörlésBár nekem még mindig a Nadine-Niall páros a favorit. Remélem, hogy a következő részben kapunk belőlük egy kis kóstolót.
Amit még mindenképp el akarok mondani, hogy a könyvborító valami fantasztikus! Már azóta akartam véleményezni, hogy kiraktátok, csak mindig elfelejtettem, annyira magukkal ragadtak az események. De most szersncsére eszembe jutott. ;)
Ügyik vagytok. Puszi
Szia!
TörlésBocsáss meg a késői válaszért! :(
Valóban, Logan tényleg nem viselkedett túl jó fej ember módjára, de most végre Walsy kiadta az útját.
Köszönjük, örülünk, hogy Nadine és Niall párosa a kedvenced, néhány rész múlva róluk is megtudtok majd ezt-azt.
És köszönjük szépen a könyvborítóra tett dicsérő szavaidat, örülünk, hogy tetszik neked!
Várunk vissza, puszi: Gin és Lyanna
Drága írónők!
VálaszTörlésMegint nehezen találok csak szavakat, de azt megállapíthatom, hogy ez is, akárcsak a többi, eszméletlenül fantasztikus rész lett. Walsyt nagyon sajnálom, mert elég ramatyul lehet, de legalább végre szakított azzal a sznob Logannel, aminek örülök. Nadine pedig cuki, hogy megvigasztalja őt, bár már eljöhetne Oliver lapátra tevésének az ideje is.. :)
Izgatottan várom a további eseményeket most, hogy már az egyik kedvenc szereplőm szingli. :3
Puszi, Sasha
Drága Sasha!
TörlésNos, hogy Oliverrel mi lesz, nemsokára kiderül, ígérjük, de Walsy most már szingli, ez biztos :)
Várunk vissza, és hálásan köszönjük a kedves szavaidat, nagyon jólesett nekünk!
puszi: Gin és Lyanna