2015. október 23., péntek

10. Nadine és Walsy - Ments meg, szerelem

 Drágák!
Nagyon-nagyon hálásan köszönjük a 45 (*.*) feliratkozót, mindenkit szeretettel köszöntünk, miattatok éri meg igazán ezt az egészet csinálni! :) 
A mostani rész a buli utáni állapotokat mutatja be, reméljük, hogy tetszik majd nektek! Várjuk a véleményeteket! Hogy tetszett ez a vegyes szemszög? Mit gondoltok a jelen állapotban Nadine-ról, Walsyról és a fiúkról? Ne tartsátok magatokban a véleményeket továbbra sem! 
Imádunk titeket! Jó szórakozást!

/Nadine/
Édesdeden aludtam néhány órát, valahogy kárpótolt a kényelmetlen pozíciómért Niall közelsége. Hajnaltájt felébredtem egyszer, és lepillantottam magamra. Niall a combomon feküdt továbbra is, ám felém fordulva, és összegömbölyödve, miközben átölelte a derekamat. Én voltam a plüssmacija. Annyira ellágyultam ettől, hogy azt hittem, addig nézem majd őt, amíg fel nem ébred. De tévedtem. Viszont ismét nem voltam tudatában annak, hogy mikor aludtam el megint.
Ahogy másnap felébredtem, éreztem, hogy valami nem úgy van, ahogy az elalvásom pillanatában volt, de egy jó percig nem tudtam rájönni, mi az, mert még kába voltam kissé. Aztán beugrott: éjjel ültem, Niall feje a combomon, most viszont összegömbölyödve feküdtem a kanapén, és egy gondos kéz még egy pokrócot is rám terített, a cipőmet pedig levette. Walsyra gyanakodtam, hisz barátnőm a legrosszabb percekben is igyekszik gondoskodni rólam – ahogy persze én is róla. Abban reménykedni sem mertem, hogy esetleg alkalmi hálótársam az elkövető.
Kissé csalódottnak éreztem magam, amiért Niall nem maradt velem, noha ehhez persze semmi jogom nem volt. Hálás lehettem egyáltalán azért, hogy egy kanapén aludtunk. Azért erősen reménykedtem benne, hogy az előző esti rituálénk nem csak álom volt. Azt nem éltem volna túl, legalábbis akkor így éreztem.
Ásítva feltápászkodtam, összehajtottam a pokrócot, belebújtam a cipőmbe, amit a kanapé mellett találtam meg, és elindultam a konyhába, hogy szerezzek magamnak teát. Nem szoktam kávézni, nem szeretem az ízét, ezért mindig teázom.
Ahogy beléptem a konyhába, Niallel találtam szembe magam. Rám mosolygott ugyan, de hamar elkapta és lesütötte a szemét, mintha bizony egész éjjel a lepedőt gyűrtük volna. Ezek szerint valóban megtörtént, hogy simogattam a haját tegnap, és ő élvezte. De akkor miért kerüli a tekintetem? Valami rosszat tettem?
-          Szia! – mondta. – Kérsz valamit?
-          Jó reggelt! Egy teát, ha nem gond. És adhatsz a szendvicsből is – vigyorodtam el, remélve, hogy ezzel megtöröm a jeget.
S valóban. Ezúttal felvillant az őszinte, tegnap esti mosolya, és már indult is a vízforralóért, én pedig a buliról megmaradt szendvicsek felé nyúltam, és majszolni kezdtem egy sonkásat. 
-          Ezek szerint tipikus angol csaj vagy, nem? Tea reggel, tea mindig – vigyorgott rajtam.
-          Imádom a teát, de képzeld, tej nélkül! Anarchia Nagy-Britanniában! – meregettem a szemem, mire Niall hangosan felnevetett, én pedig kissé megkönnyebbülten nevettem vele. Talán mégsem haragszik, talán mégsem tettem rosszat.
-          Hogy aludtál? – kérdeztem óvatosan, ő pedig alig láthatóan elpirult.
-          Remekül. Kényelmes vagy – mondta végül halvány mosollyal, nekem pedig ezerrel kezdett verdesni a szívem. 
Nem is sejti még, milyen kényelmesek egyéb testrészeim! Ezt akartam mondani, de azzal talán nem azt értem volna el, amit akartam. És különben is, másra vágytam akkor. Mit meg nem adtam volna érte, hogy összebújva ébredjünk! Közben persze korholtam magam, hisz ott volt Oliver… De Niall olyan érzéseket váltott ki belőlem, amilyet Oliver már nem. Különben sem voltunk együtt…
Nem akartam ebbe túlságosan belelovallni magam, mégis ez történt. Ostobán éreztem magam. Mint aki egy szakadék szélén egyensúlyoz, a teljes bizonytalanság mélysége felett, mégsem hajlandó hátralépni, hanem kíváncsian kukucskál lefelé, tojva rá, hogy lezuhanhat. Mégsem tudtam lakatot tenni a számra, válaszolnom kellett, mégpedig egy magas labdát bedobva.
-          Kár, hogy ilyen hamar egyedül hagytál. Csak én és a pokróc – sóhajtottam színpadiasan, mire felnevetett.
-          Felébredtem, és nem akartalak felkelteni, úgyhogy otthagytam magam helyett a pokrócot – mondta kissé elkomolyodva.
-          Ezek szerint… te… - motyogtam meglepetten.
Csak a szemembe nézett, úgy bólintott. Ezt el sem akartam hinni. Ő volt az én őrangyalom, aki betakargatott, aki levette a cipőmet. Elképzeltem, hogy fölém hajol gyönyörködve, és lágyan végigsimít az arcomon… Csak nyeltem egyet. Ne álmodozz, Nadine, mert fájdalmas lesz az ébredés!
-          Köszönöm, ez nagyon kedves volt tőled, igazán jólesik, én…
Nem folytathattam azonban, mert betámolygott a konyhába Harry – egy szál fekete, feszülős alsónadrágban. Nem tudom, kivel mulathatta az éjszakát, de a jelek szerint nem zavartatta magát nappal sem. Bár a teste elég jó volt, ez tény, ha nekem lenne ilyen, én is szégyentelenül mászkálnék, talán. Viszont felnevettem, és eltúlzott mozdulattal eltakartam a szemem. Jelezni akartam, hogy engem abszolút nem érdekel sem az alsónadrágja, sem egyéb porcikái. Sokkal inkább egy szőke kis ír fiúé.
-          Hé, haver, ne pucérkodj a hölgy előtt! Nehogy ne kívánja többé a teát – nevetett Niall, mire mosolyogva oldalba böktem.
-          Ilyet nem fog látni egyhamar! – vigyorgott magabiztosan Harry, azzal közelebb jött hozzám, és szexinek szánt táncba kezdett, majdnem hozzám dörgölőzve.
Felröhögtem, és elfordultam tőle, miközben elkaptam Niall pillantását. Mintha… elégedett lett volna, talán megkönnyebbült is. Ezt megint nem tudtam hová tenni, de úgy gondoltam, majd kikérem erről Walsy véleményét.
Mindazonáltal nem sokat beszéltünk a reggeli közben, legnagyobb bánatomra. Befutottak a többiek is, és Niall ismét felöltötte a páncélját. Vékony páncél volt ugyan, mégis távolságtartóbb lett tőle, én pedig kezdtem kiborulni egy kicsit. Walsyt bűvöltem, hogy vele és Lou-val mi a helyzet, de nem tudtam értelmezni a tekintetét és az arckifejezését ezúttal. Eldöntöttem, hogy a hazafelé vezető úton majd kifaggatom. Nekem is lesz miről mesélnem…
Elmélázva iszogattam a teát, és csak néztem az asztallapot. Hamarosan azonban illendőnek éreztem elindulni. Hálálkodtunk egy sort Walsyval Liam cimborájának, Bennek a lehetőségért, és persze magának Liamnek is.
-          Minden oké? – kérdezte halkan, miközben megölelt, én pedig bólintottam, de elszorult a torkom, és ennek okát nem igazán tudtam megmagyarázni magamnak sem.
Sophia is kedvesen magához ölelt Walsyt és engem – nagyon megkedveltem őt, hiszen látszott, milyen kedves lány, és hogy mennyire szeretik egymást Liammel. Harry vigyorogva csücsörített felém, ahogy megölelt, és nevetve szorított magához, alig tudtam kiszabadulni a karjaiból. Persze csak viccelt, kedveltem. Ha tényleg meg akarta volna hódítani Walsyt vagy engem, akkor sokkal komolyabb lépéseket tett volna.
 Niall öleléséből azonban már nem akartam ilyen gyorsan kiszabadulni. Finom illata megcsapott, és oda akartam dugni az orrom a nyakába. Félénken nyomtam az arcára egy puszit, ám nem tudtam leolvasni semmit az ábrázatáról, miután elváltunk. Louis nem volt épp ölelkezős kedvében, úgyhogy beletörődtem, és csöndben elköszöntem tőle.
Beültünk az értünk érkező taxiba, és sóhajtva hátradőltem az ülésen. Hirtelen már nem is akartam beszélni erről az egészről. Túl sok volt az egész, túlságosan értelmezhetetlen, én pedig túlzottan is belekavartam saját magamat. Niall máris akkora befolyással volt rám, amit soha nem akartam. Úgyhogy inkább Walsy felé fordultam érdeklődően, hogy eltereljem magamról a figyelmét egy kis időre.
-          Na, mi volt az este? – kérdeztem, barátnőmből pedig ömleni kezdett a szó.


*

/Walsy szemszöge/
Szegény Nadine nem is sejtette, mekkora szólavinát indít el belőlem az ártatlannak szánt kérdése. Mi volt az este? Még nagy vonalakban is fél óráig tartott, mire mindent elmeséltem neki:
Louis-val rengeteget beszélgettünk. Rólam kérdezgetett többnyire, én pedig élveztem a helyzetet: anélkül beszélhettem volna valakinek a zene iránti imádatomról, hogy azt mondaná: „Pedig jogra kellett volna menned!”
Tehát Lou megtudta, hogy viszonyulok a gitározáshoz, a dalszövegek írásához, miket csinálok még szabadidőmben, de cserébe ő is sokat elárult magáról. Vicces történeteket mesélt a fiúkról, a múltjáról, folyton hülyéskedett, s nekem jól esett, hogy ennyire megnyílt előttem. Illetve, már interjúk és koncertek nézése által leszűrtem, hogy ő mindenkivel elég közvetlen, de személyesen mégis teljesen más érzés volt, hogy egyedüli hallgatóságként ittam magamba a szavait.
- Ez jól hangzik! – kacsintott rám Nad, de leintettem, mondván, még koránt sincs vége a történetnek. Figyelemmel hallgatta tehát a további beszámolómat.
Mivel furcsán jött volna ki, hogy Lou és én egész éjszaka egymással beszélgetünk, egy idő után, nagyjából mikor a kezünkben tartott alkohol is az utolsó cseppig elfogyott, szétszéledtünk, és mások társaságát is keresni kezdtük. Ő rögtön Liamhez és Sophiához indult, hogy harmadikként csatlakozzon hozzájuk a nappali közepén kinevezett táncparketthez, én pedig meg akartam keresni a barátnőmet, hogy beszámoljak neki a beszélgetésünkről és arról, milyen közös programot szervezett nekünk a jövő hétre Harry.
Mikor láttam, hogy enyhén szólva jól elvan Niallel a kanapén, inkább odébb álltam: nem akartam megzavarni kialakuló barátságukat. Helyette a konyhába siettem, és lenyomattam pár szendviccsel az óriási adag whiskyt, amit Louis adott nekem. Nagyban falatoztam, amikor belépett a helyiségbe Ben. Egy tálcán üres poharakat egyensúlyozott, és attól tartva, hogy le fogja őket ejteni, segítettem eljuttatni azt zökkenőmentesen a pultig.
- Köszi! – vigyorgott rám reklámba illő fehér fogaival, s csak akkor vettem észre, hogy átlátszó fogszabályzót visel, ami a közhiedelemmel ellentétben van, akinek jól áll.
- Újratöltesz? – kérdeztem a poharakra mutatva, ő pedig bólintott, és már vette is elő a bontatlan vodkás üveget a szekrényből.
- Kérsz egyet? – kínált meg udvariasan az egyik pohárral, de mosolyogva elutasítottam.
- Nem, köszi, most ittam meg körülbelül fél liter whiskyt – közöltem vele, mire arcára döbbent ábrázat ült ki. – Azt hiszem, tartok egy kis szünetet – tettem hozzá, s Ben ezt hallva elnevette magát.
- Lehet nekem is kellene, ez már a nagyon sokadig pohár vodkám. – A kezébe vett egyet, és egy hajtásra ki is itta a tartalmát. Arca picit eltorzult a keserű ízt érezve, noha már megszokhatta volna.
- Akkor csak ésszel! – mosolyogtam rá még utoljára, amit viszonzott, és a teli poharakkal a kezében már el is hagyta a konyhát. Nagy meglepetésemre azonban fél perc elteltével visszajött, és sápadt arccal megtámaszkodott az egyik pultnál.
- Jól vagy? – kérdeztem tőle aggódva, bár a válasz nyilvánvaló volt. – Egyél egy keveset! – nyújtottam felé a szendvicses tálat, mire hevesen megrázta a fejét, s már hátat is fordított nekem, hogy a mosdó felé siessen.
Sóhajtva utána indultam, és az ajtóhoz érve hallottam, ahogyan öklendezik a wc fölött. Leküzdve undoromat beléptem mellé a szűk kis szobába, s látva, mennyire szörnyű állapotban van, fölé hajoltam, hogy megfogjam a homlokát. Ez bevált, lassan abba is hagyta a hányást, bár a biztonság kedvéért még úgy tartottam őt egy fél percig. Miután megbizonyosodtam arról, jobban érzi magát, óvatosan a hideg csempéhez döntöttem őt, és a törölközőt megnedvesítve a csapnál, a homlokára nyomtam azt.
- Az az utolsó pohár nem kellett volna! – csóváltam meg a fejemet, mire Ben arcán halvány mosoly futott végig. Szemeit – melyek eddig csukva voltak – most kinyitotta, és hálás tekintettel pillantott fel rám.
- Köszi… - motyogta, s karjaival közelebb húzott magához, mire a guggolásból elvesztve egyensúlyomat, szinte az ölébe estem.
- Hé, most már megnyugodhatsz! – mondtam neki, és igyekeztem kikászálódni erős öleléséből, ám nem nagyon hagyta. Vergődésemet Louis érkezése szakította felébe. Értetlen tekintettel állt meg a nyitott mosdóajtónál, s döbbent pillantást vetett ránk.
- Nem mennétek inkább szobára? – kérdezte, ami Benből mosolygást váltott ki. Lou erre megcsóválta a fejét, és odébb is állt. Nem igazán kötötte le esdeklő nézésem, amellyel utalni akartam neki arra, hogy barátja jelenleg nem igazán van magánál.
- Gyere Ben, egyél inkább valamit! – kértem, s ezt ő is jó ötletnek tartotta. Lassan feltápászkodtunk a földről, és kibotorkáltunk a konyhába, ahol Harry - felső nélkül - éppen magába tömött pár szelet süteményt. Az imént rókázó srácot leültettem egy székre, és elé toltam a szendvicses tálat, mely tartalmát mohón majszolni kezdte.
- Hali! – fürtöske vigyorogva lépett közelebb hozzám. Éppen a pultnál támaszkodtam, és ajkamba harapva meredtem előre azon elmélkedve, mit gondolhatott Louis.
- Szia! Neked nem azt a helyes szőke lányt kellene éppen becserkészned? – kérdeztem tőle kissé erőltetett mosollyal, de látva ruha nélküli felsőtestét, rájöttem, hogy ezt már megtette.
- Már megvolt, és vele együtt életem egyik legjobb szexén vagyok túl – közölte teljes higgadtsággal – egyáltalán nem érezte zavarban magát attól, hogy nekem ecseteli, hogy telt el az éjszakája egy idegen lánnyal? – Tudod, tornász a kicsike, szóval elég hajlékony – tette még hozzá, én pedig hitetlenkedő pillantásomat inkább a földre szegeztem.
- Hihetetlen, hogy a banda erkölcstelenebbik felével fogok jövő héten együtt focizni… - motyogtam magamnak szánva, ám pechemre ő is meghallotta.
-  Hát igen, ilyen mázlista is csak te lehetsz! – vigyorodott el, amint ránéztem. Őszintén szólva azonban, nehezemre esett az arcára pillantani: tetovált felsőteste ilyen közelről nézve enyhén szólva lekötötte a figyelmemet.
Ben közben szép adag szendvicset betermelt már, és látva, milyen jól elvagyunk Harryvel, odébb is állt, hogy a bulizó tömegbe vesse magát, mintha pár perce mi sem történt volna.
- Az biztos! – nevettem rá a srácra előbbi kijelentését hallva. – Egyébként, nem láttad véletlenül Louis-t? – kérdeztem tőle ártatlanul, ám ő még szélesebb mosolyra húzta a száját.
- Miért keresed? – kérdezte kíváncsian.
- Csak úgy – vágtam rá rögtön, s hogy hitelesebb legyen, még a vállamat is megvontam.
- Nem élvezed a társaságomat? – színpadias hanglejtése közepette felvette szomorú kiskutya ábrázatát, amin nevetnem kellett.
- Ó, dehogynem, Styles, de tudod, jóból is megárt a sok! – paskoltam meg diadalmas arckifejezéssel a vállát, majd magára hagytam őt az ízletes sütik társaságában.
Körbejártam a házat, Louis után kutatva, hátha megtalálom valahol. Így is lett: éppen egy plázacica kinézetű csajjal flörtölgetett az előszobában, a lépcső mellett. A lány láthatóan élvezte a neki szentelt figyelmet, s hangos vihogása közben igyekezett minél jobban dobálgatni magát Lou előtt, akit ez láthatóan nem zavart.
Kissé dühös voltam rá, amiért ilyen hamar újra az alkohol és az idegen csajok hálójába esett, de nem tudtam mit tenni. Ha oda mennék hozzájuk, és közölném a lánnyal, hogy tipli van, bizonyára azt hinné, féltékeny vagyok rá, pedig nem erről volt szó. Oké, nem csak erről. Nem akartam tovább Louis-t ilyen szétcsúszott állapotba látni, mert a róla anno kialakult pozitív képem kicsit kezdett ennek hatására eltorzulni – negatívabb irányba.
Mindenkinek lehet rossz napja, nem erről van szó. De ő már hetek óta folyamatosan ugyanezt a forgatókönyvet játssza le: pia, részegség, nők, botrány. Ráadásul cigizik is. A csaj készségesen csatlakozott hozzá, s együtt szívtak el jó pár szálat. Mivel nem igazán bírtam a cigi füstös, büdös szagát, inkább kimentem a ház elé friss levegőt szívni.
Elkeseredésem és gyengeségem pillanatnyi jeleként tudtam be az érzést, mennyire hiányzott nekem Logan. Akármilyen piszok volt velem, már távoli emléknek tűnt veszekedésünk, noha alig telt el azóta pár nap. Kétségbeesetten rogytam le a betonlépcső egyik fokára, s vettem elő zsebemből a mobilomat. Logan számát tárcsáztam. 
- Halló..? – szólt bele álmosan a készülékbe, s hangjától megremegett a térdem.
- Logan! – könnyező szemekkel szóltam bele a telefonba. – Bocsáss meg! – kértem tőle abban a reményben, hogy lezárjuk azt a hülye vitát kettőnk között.
- Walsy! Van fogalmad róla, hány óra van? – kérdezte erőteljesen suttogva a vonal másik végén. Őszintén? Nem, gőzöm sem volt róla. Nagyjából hajnal tájt járhatott az idő, mert így is elég későn érkeztünk a buliba.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek!
- Most már mindegy… - mordult fel ásítva.
- Kérlek, ne csináld ezt velem! – haraptam ajkamba, nehogy kitörjön belőlem a sírás.
- Nyugodj meg, légy szíves! – kérte ő, immár valamivel emberibb, barátságosabb hangon, ami nekem is apró reményt adott: hátha még nincs veszve minden! – Én is sajnálom, hogy bunkó voltam, és ott hagytalak az utcán. Ezek után biztos voltam benne, hogyha felhívlak, elküldesz majd melegebb éghajlatra, ezért húzni akartam kicsit a dolgot… - vallotta be, én pedig teljesen elérzékenyültem.
- Éreztem, hogy nem haragszol – bizonygattam. – De már én is túl vagyok rajta, és szeretném, ha elfelejtenénk végre ezt az egész veszekedést – pillanatnyi csönd a vonal másik végén.
- Én is. Találkozzunk holnap! Délután otthon leszel? – kérdezte, mire bólintottam, aztán én hülye rájöttem, hogy ő ezt nem láthatja.
- Igen – vágtam rá azonnal. – Várlak! – közöltem még vele, majd elbúcsúztunk egymástól.
Kicsit jobb kedvvel, és sokkal könnyebb lelkiismerettel szedtem össze magamat az út széléről. Visszamentem a házba, és ügyet sem vetve Louis-ra meg az alkalmi nőcskéjére, berobogtam a nappaliba, s az este hátralévő részét Sophiával beszélgetve töltöttem el.
Amikor elálmosodtunk, ők felmentek aludni Liammel a sok vendégszoba közül az egyikbe, én pedig az első emeleti nappali egyik kanapéjára heveredtem le – a lentiben ugyanis minden hely foglalt volt már. Olyan álmos voltam, hogy nem érdekelt már semmi. Csak aludni akartam, s ez a kívánságom elég hamar teljesült is.
- Szóval kibékültetek Logannel? – Nadine mindössze ennyit szűrt le mondanivalómból, mikor már otthon, teával a kezünkben ücsörögtünk a kanapén.
- Ki fogunk, ha ma átjön – helyesbítettem, s láttam rajta, hogy velem ellentétben, még mindig nem tudott megbocsátani barátomnak a viselkedése miatt. – Jaj, Nad! Én szeretem őt, te is tudod, és nem szeretném egy hülye veszekedés miatt a kukába dobni azt a két évet, amit együtt töltöttünk! – világosítottam fel érzelmeimmel kapcsolatban.
- Tudom – sóhajtott fel, s megadóan elmosolyodott. – Örülök, ha boldognak látlak, és ha ennek Logan az oka, áldásom rátok! – ölelt át fél kezével, én pedig elérzékenyülve viszonoztam azt.

8 megjegyzés:

  1. Drága Írónők!
    Húúúúú, ez a rész is valami fenomenálisan sikerült! *----*
    Amit kiadtok a kezeitek közül, az mind kincset ér, és ami a legjobb az egészben, hogy ketten írjátok, mégis olyan összhangban van az egész, hogy csak ámulok. Sokan vehetnének példát!!
    Egyébként imádtam ezt a fejezetet, főleg Harry szexi flangálásait :'DDD
    Akikre viszont dühös vagyok, az Walsy, Niall meg Lou is. Walsy minek hívta fel a pasiját? Tökre nem neki kéne bocsánatot kérnie... Niall úgy tesz, mintha semmi nem történ volna, Louis meg fűzögeti a csajokat. Na szép! :O
    Nadine volt az egyetlen, akivel ebben a részben nem volt probléma :D <3
    Várom a folytatást és nagyon kíváncsi vagyok a focis meg a golfos eseményekre <3
    Puszi, Sasha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sasha!

      Nagyon-nagyon hálásak vagyunk a kedvességedért, és azért, hogy mindig írsz nekünk, boldoggá teszel bennünket! :) Nagyon megmelengette a lelkünket a dicséreted!
      Ne légy dühös, hidd el, lesznek még itt fordulatok dögivel, ráérsz vele akkor :D örülünk, ha Nadine ezúttal nem húzta ki a gyufát :D
      Várunk vissza sok izgalommal!
      puszi: Gin és Lyanna

      Törlés
  2. Drágáim!

    Hihetetlenek vagytok! Na jó, menjünk sorban, hogy még érthető is legyen, amit írok :D
    Imádom Nad-et és Niall-t, olyan jó párost alkotnak, bár kicsit mindketten félénkek. Érzem, hogy nem lesz egyszerű, hogy összejöjjenek, de hát miért is lenne? De annyira cukik együtt, hogy az ember csak szurkolni tud nekik.
    Louis és Walsy már zűrösebb, és szerintem sokat fognak még tipródni. Louis szerintem egy kicsit bipolárisnak tűnik, ami soha nem egyszerűsíti meg a dolgokat, ráadásul szerintem egy kicsit önbizalom hiányban is szenved és nyilvánvalóan mélyponton van. Walsy meg hát ugye szereti Logant szóval, lesznek itt még bajok.
    Persze, mit imádtam a részben nagyon? Na mit? Hát az én kis nudista félistenemet *.*
    Ölellek titeket és tűkön ülve várom a folytatást:
    Raqu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Raqu!

      Szerintem le sem kell írnom újra, mennyire cuki vagy :D Köszönjük, hogy mindig megtisztelsz minket a kommenteddel!
      Örülünk, hogy kedveled Nadet és Niallt :3 Valóban félénkek még, ahogyan Louis is nehéz eset. De minden ki fog derülni idővel :)
      A Harrys rész külön neked íródott ;) Örülünk, ha élvezted :)
      ölelünk:
      Gin és Lyanna

      Törlés
  3. Nagyin nagyon szuper lett
    most nem nagyon füzök hozzá mást, mert sietek
    szoval sorry a rövid komment miatt
    alig várom a kövit ^^
    Pusszancs nektek :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Cino!

      Köszönjük a kedvességed, örülünk, ha tetszik! :)
      Jövő pénteken új rész, várunk!
      puszi: Gin és Lyanna

      Törlés
  4. Sziasztok!
    Annyira szeretem ezt a storyt.Olyan fantasztikus.Már alig várom a folytatást.
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Meli!
      Nagyon örülünk neki, hogy ennyire szereted a történetünket! :)
      Köszönjük a dicséretet!
      Egy hét múlva új rész! :)
      Várunk vissza, puszi:
      Gin és Lyanna

      Törlés