Sziasztok, Drágák!
Szoros versenyben bár, de a 30 feliratkozós szavazást Louis nyerte, mi pedig íme, elkészítettük az ígért különkiadást! :) Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy tetszik nektek ez a fejezet, úgyhogy ne habozzatok írni nekünk!
Mielőtt jó szórakozást kívánnék a fejezethez, szeretnék bejelenteni még valamit: úgy döntöttünk, 50 feliratkozónál ismét meglepünk majd benneteket egy különkiadással, Liam, Harry vagy Niall szemszögére lehet majd szavazni. Reméljük, örültök! :)
Végezetül tehát köszönjük a sok kedves kommentet, a sok kattintást, az új feliratkozókat köszöntjük! :) Jó olvasást!
Mindenki életében van egy fordulópont. Az, hogy ez pozitív, vagy negatív változást jelent, teljesen egyénfüggő. A szerencsésebbekkel általában valami mesébe illő, varázslatos dolog történik, melytől úgy érzik, sínen vannak, és soha sem voltak még annyira boldogok. A peches alakokat ellenben szörnyűbbnél szörnyűbb csapások érik, mindaddig, míg a gödör alján nem találják magukat. Ez utóbbi kategóriába tartozom én is, legalábbis ami a jelenlegi helyzetemet illeti.
Szoros versenyben bár, de a 30 feliratkozós szavazást Louis nyerte, mi pedig íme, elkészítettük az ígért különkiadást! :) Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy tetszik nektek ez a fejezet, úgyhogy ne habozzatok írni nekünk!
Mielőtt jó szórakozást kívánnék a fejezethez, szeretnék bejelenteni még valamit: úgy döntöttünk, 50 feliratkozónál ismét meglepünk majd benneteket egy különkiadással, Liam, Harry vagy Niall szemszögére lehet majd szavazni. Reméljük, örültök! :)
Végezetül tehát köszönjük a sok kedves kommentet, a sok kattintást, az új feliratkozókat köszöntjük! :) Jó olvasást!
Mindenki életében van egy fordulópont. Az, hogy ez pozitív, vagy negatív változást jelent, teljesen egyénfüggő. A szerencsésebbekkel általában valami mesébe illő, varázslatos dolog történik, melytől úgy érzik, sínen vannak, és soha sem voltak még annyira boldogok. A peches alakokat ellenben szörnyűbbnél szörnyűbb csapások érik, mindaddig, míg a gödör alján nem találják magukat. Ez utóbbi kategóriába tartozom én is, legalábbis ami a jelenlegi helyzetemet illeti.
Sokáig
minden szuper volt. Összekerültünk a fiúkkal az X-Faktorban, s hétről hétre
olyan sikereket értünk el, amelyekről álmodni sem mertünk akkor. A nézők – akik
később rajongóinkká váltak – eljuttattak bennünket egészen a fináléig. Ugyan a
tehetségkutatót nem nyertük meg, mégis tudtuk, hogy ezzel megváltozott az
életünk. Onnantól kezdve összetartoztunk, s elhatároztuk, hogy nem fogjuk
feladni. Az álmunk volt egy olyan album kiadatása, mellyel megköszönhettük a
támogatóink segítségét. A reakció teljesen ledöbbentett minket: a nevünket
világszerte megismerték, egyre népesedő rajongótáborunk tagjai nagy számmal
látogattak el a koncertjeinkre, mi pedig hihetetlen gyorsasággal kezdtük meg a
repülést a popszakma sikerének csillagokkal borított egén. Az Up All Night megjelenését még három
másik album követte – mindegyik után osztatlan elismerést zsebelhettünk be. A
turnézások állandóvá váltak, a szabadidőnk egyre kevesebb lett, de nem bántuk,
mert imádtuk, amit csinálunk. A rajongók hihetetlen erőt adtak nekünk, s láttuk
rajtuk, mindent megtennének azért, hogy legalább csak fél percre, de szóba
elegyedjünk velük. Többen azonban nem reménykedhettek. Szinte mindünknek volt
valakije – nekem például Eleanor.
Őszintén
szólva, először magam sem hittem, hogy meg fogom őt kedvelni. Harry baráti
társaságában találkoztunk, de akkor még nem gondoltam volna, hogy négy éven
keresztül úgy fogom őt mások előtt emlegetni, mint a barátnőmet. Mégis
megtörtént. Miután beszédbe elegyedtünk, nem tudtam nem odafigyelni rá, s
lassan egészen az ujja köré csavart – nem, mintha bántam volna. Bár az elején
furcsa volt a gondolat, hogy ki tudja, mennyi időre, de elkötelezem magamat egy
lány oldalán, később – a rajongók reakciójától függetlenül – úgy gondoltam,
életem egyik legjobb döntései közé tartozik az, hogy randira hívtam Eleanort.
Azonban
anélkül, hogy észrevettem volna az előjeleket, egy pillanat alatt minden
tönkrement. A koncertekre való felkészülés sok időmet elvette, ő pedig nem
nézte ezt annyira jó szemmel. Tudhatta volna, hogyha belevágunk ebbe a
kapcsolatba, az mindkettőnk számára nehéz lesz, mégis kezdett egyre
kibírhatatlanabbul viselkedni, amit egy idő után megelégeltem. A veszekedések
egyre gyakoribbá váltak kettőnk között, s bármennyire szerettük is volna rendbe
hozni a kapcsolatunkat, vakvágányra futottunk vele.
Ahogy
pedig a mondás tartja, a baj nem jár egyedül. A saját bőrömön kellett
megtapasztalnom, hogy ez tényleg így van. Az Eleanorral való szakításunk után
nem sokkal Zayn közölte, hogy kiszáll. Noha régóta sejtettük már ezt, hiszen
voltak rá utaló előjelek, mégis úgy ért bennünket, mint derült égből a
villámcsapás. Egy ideje már látszott rajta, hogy nem élvezi ezt az egészet
annyira, mint régen. Elmondása szerint kell neki egy kis idő, amit a
magánéletével és a pihenéssel tölt. Megértettük, jogosnak is tartottuk az
érvet. De éppen egy turné előtt hagy cserben minket? Kissé kiborultunk miatta,
legfőképpen én. Eleanor után őt is el kellett veszítenem, és ettől besokalltam.
De a pohár akkor telt be igazán, mikor értesültünk arról, hogy lazítás helyett
az új albumán dolgozik. Totál átverve éreztem magamat. Oké, nyilvánvaló volt,
hogy szólózni fog, miután maga mögött hagyta a bandát, de én naiv idióta azt
gondoltam, várni fog, legalább addig, míg le nem csillapodnak a kedélyek a
médiában. Ehelyett még nagyobb port kavart maga után, s a helyzeten az sem
segített, hogy kivertem a balhét Twitteren. Mit tehettem volna? Ha már
személyesen nem merte odatolni a képét… Én pedig nem vagyok az a fajta, aki
sokáig magában tudja tartani a véleményét.
Ez
az egész ugyan pár hónapja történt, mégis kísérti a jelenlegi mindennapjaimat.
Tudtam, hogy megígértem a fiúknak, próbálom visszafogni magamat, és kerülni a
nyilvánosságot egy jó ideig, mert ilyen sebzett állapotban elég könnyű préda
lennék nekik. Azonban ezt nem volt annyira egyszerű betartani. Valahogyan ki
kellet adnom magamból a felgyülemlett feszültséget, a sok bosszúságot és
rosszat, ami mostanában ért. Ennek pedig mi lehet a legjobb módja?
Természetesen egy buli.
Gondosan
igazgattam a hajamat a tükör előtt. Nem volt egyszerű procedúra oda igazítani a
szerteágazó tincseket, ahová akartam, így legalább fél óráig időztem még a
fürdőszobában. Dolgom végeztével sóhajtva léptem az előszobába, hogy a kabátom
zsebéből előhalásszam a mobilomat. A kijelzőre nézve megállapítottam, hogy a
kutya se keresett. Miért is kerestek volna? Liam Sophiával tölti az idejét,
Niall bulizni ment, Harry pedig néhány barátjával találkozik a városban.
Egyedül maradtam, mint a kisujjam, de kivételesen örültem neki. Legalább nem
kell azt hallgatnom, hogy próbáljak minél kevesebb feltűnést kelteni. Talán
akkora probléma, ha néhány rajongó felismer engem az utcán, vagy a
szórakozóhelyen? Megvan a módszerem, hogy lekoptassam őket. Hálás vagyok az
aggodalomért a fiúknak, de teljesen szükségtelennek tartom.
Mielőtt
kiléptem volna a szállodai szoba ajtaján, magamhoz vettem a pénztárcámat, majd
farzsebembe csúsztattam azt, a telefonom mellé. A kulcsot leadtam megőrzésre a
portán.
-
Mr. Tomlinson, a taxi már kint vár! – Az éjjeli műszakos biztonsági őr az
üvegajtó felé mutatott. Válaszul csak bólintottam, s közben a fejemre húztam
vékony dzsekim kapucniját.
Az
utcára érve felgyorsítottam a lépteimet, s kerülve az emberek pillantását,
megkönnyebbülve téptem fel a fekete kocsi ajtaját. Gyors mozdulattal
csusszantam a hideg bőrülésre, és elővéve a tárcámból pár papírpénzt, a sofőr
kezébe nyomtam azokat.
-
Vigyen a Lionba! – kértem rekedt hangon. A cigi egyik mellékhatása.
Megköszörültem a torkomat, és kényelmesen hátradőltem ültemben. Az autó motorja
lassan beindult, a taxi pedig lekanyarodott a járdáról.
Fejemet
oldalra fordítva bámultam ki a londoni éjszakába. Az élet szokás szerint
nyüzsgött: emberek ücsörögtek ráérősen a kávézók teraszain, fiatalok rótták
csoportosan az utcákat, elegáns öltönyt viselő férfiak tartottak hazafelé a
munkából. Vajon azért dolgoznak annyit, mert nincs magánéletük? Nem várja
otthon senki őket? Vagy éppen ellenkezőleg. Azért gürcölnek annyit, hogy
eltarthassák a családjukat, a lányaikat. A lányaikat, akikben én nagy örömömet
lelem. Megszámolni sem tudom, hány kósza kalandba keveredtem a szakítás után.
Annyi biztos, hogy nagyon sokba. Valahogy vigaszt kellett találnom magamnak, s
ez az út tűnt a legjárhatóbbnak. Semmi elkötelezettség, semmi egymáshoz való
ragaszkodás. Csak egy görbe este, semmi több. Egy olyan görbe este, amilyenre
most is készülök.
Megkönnyebbülve
rontottam ki a taxiból, amint a Lion elé értünk, és máris matatni kezdtem a
zsebemben egy cigaretta után. Sóhajtva gyújtottam rá, és összehúztam magam, míg
elszívtam a szálat, aztán elhajítottam az aszfaltra a csikket – na, firkászok,
most tudnátok mit írni, a görény Tomlinson még arra sem képes, hogy a kukába
dobja a szemetét!
Semmit
sem terveztem, miközben beslattyogtam a lepukkant kócerájba, ami amolyan
törzshellyé vált számomra az utóbbi időben. Két felest kértem az érdektelen
pultostól, na és egy korsó sört, hogy lefojtsam az egészet. Az egyik rövidet be
is dobtam, mert nem akartam gondolni semmire, de persze nem jött össze a dolog.
Több kell ahhoz, hogy ideges elmém lenyugodjon. Felkászálódtam a bárszékre, így
kezdtem meg az aznap esti ámokfutást a májam ellen.
Újabban
azzal álltattam magam, hogy Eleanor miatt bánkódom még mindig ennyire, de a
lelkem legmélyén az az aprócska, józan hang, ami egyre halkul bennem, azt
mondta, hogy ez nem igaz. Mégsem tudtam szembenézni a problémáimmal, egyszerűbb
volt az exemre fogni az egészet, mint megrázni magam, majd kimászni a
mocsokból, amit én csináltam saját magamnak. Igazság szerint Eleanor emlékét
már kitörölték belőlem az alkalmi csajok. Túlságosan könnyen ment a felejtés,
amilyen szomorú voltam először, olyannyira nem érdekelt a dolog mostanra.
Legurítottam
a második felest is, majd rezignált arccal tömtem a számba néhányat a könyököm
mellett álló tálkában porosodó mogyorókból, és elfintorodtam, ahogy megéreztem
az avas ízt. Tudtam, hogy öreg hiba éhgyomorra inni, de inkább a súlyos
alkoholmámor, mint ez a gusztustalan, ezeréves mogyoró, félre is tettem inkább
a tálkát, nehogy kísértésbe essem.
Úgyhogy
inkább tovább töltögettem, miközben néha-néha a telefonom képernyőjére
meredtem. Eleanor mosolygott vissza rám, én pedig újra és újra felsóhajtottam.
Ideje lett volna lecserélnem a hátteremet, de a megszokás nagy úr. Már nem
éreztem semmit, ha megláttam a tagadhatatlanul gyönyörű exemet, ez pedig kissé
megrémített. Ha mást nem is, azt éreztem, hogy a kiégés közeledik hozzám,
komolyan kezdtem megrémülni attól, hogy talán már soha nem fogok érezni mást
ezen kívül.
Már
a második korsó sörömet pusztítottam, amikor a pult mellett feltűnt egy vörös
hajú csaj. Komótosan mértem végig, de nem mozdult meg bennem semmi. Jól nézett
ki, tény, de nem mondtam volna az esetemnek. Érdeklődve pillantott rám, de nem
álltam a tekintetét. Furcsálltam, hogy nem villan felismerés a szemében. Mintha
egyszerűen csak sajnálta volna a szemmel láthatóan lerobbant és magányos pasit,
aki egyedül ücsörög, mint egy vén alkesz, miközben mindenki más nevet a
haverokkal.
Miközben
kezében a piájával távozott, furcsa gondolat suhant át egyre ködösülő agyamon,
mintha tudtam volna, hogy a csaj nem csak futólag szerepel majd az életemben.
Aztán megráztam magam, és rájöttem, hogy máris részeg vagyok, biztosan azért
gondoltam ilyesmiket.
Mikor
már alig tudtam magamról, szinte lezuhantam a bárszékről, majd kifelé
tántorogtam, hátha a friss levegőtől jobb lesz majd. Hát, nem lett. Mint egy
szánalmas csöves, omlottam össze a kocsma mögötti sikátor végében, és éreztem,
hogy az éhgyomorra ivás készül megbosszulni magát. Fájdalmas görcs rántotta
össze a rekeszizmaimat, és már jött is az órákon át legurított rengeteg pia
visszafelé. Magamhoz öleltem a kukát, miközben hánytam, minden forgott
körülöttem, és legszívesebben meghaltam volna, miközben fogadkoztam, hogy többé
nem iszom – persze tudtam, hogy hazugság az egész.
Aztán
valaki megszólított, és én válaszolni akartam, de nem voltam rá képes. Valaki
megfogta a vállam, amitől seggre tottyantam a mocskos sikátorban, és talán fel
is röhögök, ha nem érzem magam olyan ramatyul. A pultnál látott, vörös hajú
lány nézett rám aggódva. Kérdezgetett, de nem tudtam válaszolni, mintha
megnémultam volna, ami bosszantó volt. Adott egy kis vizet, amitől máris jobban
éreztem magam, de nem eléggé. Amikor a maradék folyadékot az arcomba locsolta,
felháborodtam, de el is szégyelltem magam. Undorítónak éreztem magam,
selejtnek. A csaj viszont előző életében biztos Teréz anya volt, mert
felnyalábolt valahogyan a földről, taxiba ültetett, és elvitt magához.
Minderre
meglehetősen homályosan emlékszem. Szürreálisnak tűnik az egész, mintha filmen
láttam volna a dolgot. Elönt a szégyen, amikor rájövök, hogy a filmben látott
szánalmas alak én vagyok…
A
lakásába érve egy kutya alaposan összeszaglászott, de abban a percben semmi sem
érdekelt, csak a kanapé, amire lezuhantam. Szinte rögtön álomba merültem, pedig
a fejem zúgott, a szoba forgott körülöttem, még a csaj fenyegetése se jutott el
rendesen az agyamig.
Kábultan
aludtam, amikor valaki fölém hajolt. Nem láttam tisztán, csak gyönyörű, loknis
haja jutott el a tudatomig. Nem bírtam felfogni, hogy álmodhatom ezt, hiszen
meg sem érdemeltem azt, hogy szépséget lássak. Talán részeg voltam még,
hallucináltam. Csak később tudtam meg, hogy akit láttam, az Walsy volt, hogy az
angyal, akiről álmodtam, valóságos…
Nem
tudtam megmaradni a szégyentől az elkövetkező napokban. Ráadásul Liam elhívta
Nadine-t – a vörös hajú csajt, aki megmentett – és Walsyt a koncertünkre. Égtem,
mint a rongy… Az én balfék magatartásom miatt kényszerülünk most hálálkodni, de
sokkal jobban bántott, hogy Walsy is látott szétcsúszva, nyomorult
hajléktalanként hortyogni a kanapéjukon.
Féltem
a találkozástól. Féltem, hogy Nadine ismét lecsesz, hogy a szókimondása kiránt
a kényelmes, önsajnálatba süppedt állapotomból, de attól még jobban tartottam,
hogy Walsy gyűlöl. Úgy éreztem, nem tudok már csajozni, hogy kikoptam a
választékból, hogy sovány vagyok és abszolút nem kívánatos, ami az életvitelemet
illeti, na, arról meg jobb nem is beszélni. De ahelyett, hogy összekaptam volna
magam, inkább megint a piához menekültem, mert az mindig elmosta élesen és
fájón szúró gondolataimat. Úgyhogy a koncert után elvonultam a pulthoz,
ahelyett, hogy ott mulattam volna a lányokkal. Harry máris rámozdult Walsyra,
amitől furcsán fájt a gyomrom, de igyekeztem nem törődni vele.
Reményvesztetten
támasztottam a pultot, és csak fél füllel figyeltem az engem körüldongó
csajokra. Tudtam, mit akarnak: nem engem, csak a hírnevet. Nem ismertek, nem
tudták, mi lakik bennem, csak a sztárt látták. Alig törődtem velük, ők viszont
körülnyüzsögtek, a hajamat simították, minduntalan hozzámértek. Nem érdekelt.
Sem az, hogy ott vannak, sem az, ha elmennek.
Néha
Walsyra lestem, de ő sosem nézett rám, ehelyett Nadine dühös tekintetével
találtam szembe magam, amitől még jobban buzgott bennem a szégyen. De nem
érdekelt, nem akartam odamenni az asztalhoz. Különben is, ki ő, hogy csúnyán
nézzen rám? Nem is értettem. Szemmel láthatóan odavolt Niallért, akkor miért
velem foglalkozik? Inkább visszafordultam a piához.
De
aztán ez az őrült nőszemély odajött hozzám, a lányokat úgy küldte el, hogy
azért biztosan kapott pár anyázást. Tudtam, hogy kegyetlenül lecsesz majd, még
nem ismertem jól, de ennyire már igen. Igazam is lett. Hiába magyarázkodtam,
hogy egyszerűen csak nem akarok részegen mutatkozni Walsy előtt, nem hatotta
meg.
Egyszerre
voltam hálás és dühös erre a hülye csajra. Nadine valóban sorsdöntő személlyé
vált az életemben, ami furcsa, mert a fiúk is többször rúgtak már hátsón
virtuálisan (néha igazából is), mégsem hallgattam rájuk soha. De ez a lány el
tudta érni, amit senki: hogy összeszedjem magam, és újra embernek akarjak
látszani, hogy tetszeni akarjak egy csajnak, akit túl jónak gondoltam magamhoz…
Mégis mérges voltam rá, mert féltem. Miért nem hagyott megrohadni a
csigaházamban, miért nem hagyott békén, míg meg nem kövesedett a lelkem? Nem
tudom, de a kerítői képességei bámulatosnak tűntek. Valószínűleg főleg a
barátnőjét akarta boldoggá tenni, de mindig úgy éreztem, hogy engem is. Hogy én
is fontossá váltam a számára. Azt akarta, hogy a barátnője és én egymást tegyük
boldoggá, ő az első pillanattól látta a reményt. Hogy honnan vette a
derűlátást, nem tudtam, de akartam belőle én is egy jó adagot.
Így
hát felmarkoltam egy üveg ásványvizet, és úgy követtem őt az asztalunkhoz,
mintha a kivégzésemre igyekeznék. Aggodalmasan, kiskutyatekintettel lestem
Walsyra, de úgy láttam, inkább örül nekem, nem neheztel rám, amiért már nem
vagyok éppenséggel józan. Hálás képpel pislogtam Nadine-ra, de ő már nem velem
törődött, hanem Niallel, így hát én is teljes figyelemmel fordultam Walsy felé,
és csak hagytam, hogy elmerüljek a csillogó tekintetében. Nem tudtam, mi vár
rám, de a lány hajával együtt megcsillant a remény a szemem előtt, a remény
arra, hogy ismét normális lehetek.
Drága írónők!
VálaszTörlésÚristen, nem jutok szavakhoz!! Hát én elmondani nem tudom, mennyire élveztem ezt a részt!!!! Bár nem Louis-ra szavaztam, imádtam minden egyes sorát.
Rohadtul jól visszaadtátok a személyiségét, mégis kicsit alakítottátok, hogy jobban beleilljen a történetetekbe. I loved it! <3 Ó, és csomót nevettem alatta! Például amikor Lou megjegyzést tesz a lányokról, vagy amikor őrült nőszemélynek hívja Nad-ot :D :D Király volt, komolyan.
Alig várom, hogy 50 feliratkozótok legyen, és más fiú szemszögét is olvashassam *--*
további szép vasárnapot nektek, Sasha
Drága Sasha!
TörlésAzt hiszem, mindkettőnk nevében írhatom, mennyire jólesett, amit írtál, hálásan köszönjük! Bevallom, kissé izgultunk, hogy milyenre sikerül majd Louis szemszöge, de végül azt hiszem, elmondhatom, hogy jól sült el a dolog, főleg, ha ennyire tetszik! :)
Örülünk, hogy humorosnak is találtad a részt! :)
Még egyszer köszönjük, gyönyörű hétvégét neked!
Lyanna és Gin
heellóóó, visszatértem :D
VálaszTörlésés nem találok szavakat*-* csak egyet tudok érteni az előttem szólóval, mert hiperszuper jó részt hoztatok össze. Nagyon kíváncsi voltam, mit alkottok, de ez jobb lett, mint vártam, eskü! :) :) :)
én Louis-ra szavaztam, ő a kedvencem, és felemelő érzés volt róla olvasni. az különösen tetszett, hogy az elmúlt történések eseményeit adtátok vissza, csak az ő szemszögéből. meg a múltra is kitértetek, és ahhhwww de imádtam <33 bár szomorú volt, de akkor is :/ remélem, hamar meglesz az az 50 feliratkozó :D :D besegítek majd kicsit.
puszi: Mira <3
Drága Mira!
TörlésNeked is nagyon szépen köszönjük, amit írtál, hihetetlenek vagytok! <3
Örülünk,hogy te Louis-ra szavaztál, annak meg főleg, hogy így is ennyire tetszett a rész!
Csak hálálkodni tudunk :)
Mi is reméljük, hogy hamar meglesz az ötven, szeretjük a fiúk szemszögét megragadni :)
Várunk vissza!
puszi: Lyanna és Gin
Szupiiiii :)
VálaszTörlésKöszönjük szépen, örülünk, ha tetszett! :)
TörlésNos, Kedves Írónők, klassz lett ez a kis külön kiadás! :) Csak egy javaslat, de szerintem minden fiú szemszögéből jó lenne, ha írnátok, ezzel is kiegészítve a történetet.
VálaszTörlésEz után a rész után egyébként előre sajnálom Logant. ;)
Puszi: Manó
Drága Manó!
TörlésÖrülünk, hogy tetszik :)
Rendben, úgy terveztük, hogy lesznek majd még hasonló különkiadások.
Várunk vissza, puszi: Lyanna és Gin
Wiii! Eszméletlen jó lett! Nem tudom, hogy tudok ilyen összhangban írni, de az biztos, hogy jól csináljátok! Gratula! A 30+ feliratkozóhoz is, bár megérdemlitek! :)
VálaszTörlésPuszi :*
Barby
Drága Barby, köszönjük, szerencsés, hogy egymásra találtunk, mert valóban jól megy az együtt írás :) Örülünk, hogy tetszett ez a rész!
Törléspuszi: Lyanna és Gin