2015. szeptember 27., vasárnap

Louis - Don't forget where you belong

Sziasztok, Drágák!
Szoros versenyben bár, de a 30 feliratkozós szavazást Louis nyerte, mi pedig íme, elkészítettük az ígért különkiadást! :) Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy tetszik nektek ez a fejezet, úgyhogy ne habozzatok írni nekünk!
Mielőtt jó szórakozást kívánnék a fejezethez, szeretnék bejelenteni még valamit: úgy döntöttünk, 50 feliratkozónál ismét meglepünk majd benneteket egy különkiadással, Liam, Harry vagy Niall szemszögére lehet majd szavazni. Reméljük, örültök! :)
Végezetül tehát köszönjük a sok kedves kommentet, a sok kattintást, az új feliratkozókat köszöntjük! :) Jó olvasást! 




Mindenki életében van egy fordulópont. Az, hogy ez pozitív, vagy negatív változást jelent, teljesen egyénfüggő. A szerencsésebbekkel általában valami mesébe illő, varázslatos dolog történik, melytől úgy érzik, sínen vannak, és soha sem voltak még annyira boldogok. A peches alakokat ellenben szörnyűbbnél szörnyűbb csapások érik, mindaddig, míg a gödör alján nem találják magukat. Ez utóbbi kategóriába tartozom én is, legalábbis ami a jelenlegi helyzetemet illeti.
Sokáig minden szuper volt. Összekerültünk a fiúkkal az X-Faktorban, s hétről hétre olyan sikereket értünk el, amelyekről álmodni sem mertünk akkor. A nézők – akik később rajongóinkká váltak – eljuttattak bennünket egészen a fináléig. Ugyan a tehetségkutatót nem nyertük meg, mégis tudtuk, hogy ezzel megváltozott az életünk. Onnantól kezdve összetartoztunk, s elhatároztuk, hogy nem fogjuk feladni. Az álmunk volt egy olyan album kiadatása, mellyel megköszönhettük a támogatóink segítségét. A reakció teljesen ledöbbentett minket: a nevünket világszerte megismerték, egyre népesedő rajongótáborunk tagjai nagy számmal látogattak el a koncertjeinkre, mi pedig hihetetlen gyorsasággal kezdtük meg a repülést a popszakma sikerének csillagokkal borított egén. Az Up All Night megjelenését még három másik album követte – mindegyik után osztatlan elismerést zsebelhettünk be. A turnézások állandóvá váltak, a szabadidőnk egyre kevesebb lett, de nem bántuk, mert imádtuk, amit csinálunk. A rajongók hihetetlen erőt adtak nekünk, s láttuk rajtuk, mindent megtennének azért, hogy legalább csak fél percre, de szóba elegyedjünk velük. Többen azonban nem reménykedhettek. Szinte mindünknek volt valakije – nekem például Eleanor.
Őszintén szólva, először magam sem hittem, hogy meg fogom őt kedvelni. Harry baráti társaságában találkoztunk, de akkor még nem gondoltam volna, hogy négy éven keresztül úgy fogom őt mások előtt emlegetni, mint a barátnőmet. Mégis megtörtént. Miután beszédbe elegyedtünk, nem tudtam nem odafigyelni rá, s lassan egészen az ujja köré csavart – nem, mintha bántam volna. Bár az elején furcsa volt a gondolat, hogy ki tudja, mennyi időre, de elkötelezem magamat egy lány oldalán, később – a rajongók reakciójától függetlenül – úgy gondoltam, életem egyik legjobb döntései közé tartozik az, hogy randira hívtam Eleanort.
Azonban anélkül, hogy észrevettem volna az előjeleket, egy pillanat alatt minden tönkrement. A koncertekre való felkészülés sok időmet elvette, ő pedig nem nézte ezt annyira jó szemmel. Tudhatta volna, hogyha belevágunk ebbe a kapcsolatba, az mindkettőnk számára nehéz lesz, mégis kezdett egyre kibírhatatlanabbul viselkedni, amit egy idő után megelégeltem. A veszekedések egyre gyakoribbá váltak kettőnk között, s bármennyire szerettük is volna rendbe hozni a kapcsolatunkat, vakvágányra futottunk vele.
Ahogy pedig a mondás tartja, a baj nem jár egyedül. A saját bőrömön kellett megtapasztalnom, hogy ez tényleg így van. Az Eleanorral való szakításunk után nem sokkal Zayn közölte, hogy kiszáll. Noha régóta sejtettük már ezt, hiszen voltak rá utaló előjelek, mégis úgy ért bennünket, mint derült égből a villámcsapás. Egy ideje már látszott rajta, hogy nem élvezi ezt az egészet annyira, mint régen. Elmondása szerint kell neki egy kis idő, amit a magánéletével és a pihenéssel tölt. Megértettük, jogosnak is tartottuk az érvet. De éppen egy turné előtt hagy cserben minket? Kissé kiborultunk miatta, legfőképpen én. Eleanor után őt is el kellett veszítenem, és ettől besokalltam. De a pohár akkor telt be igazán, mikor értesültünk arról, hogy lazítás helyett az új albumán dolgozik. Totál átverve éreztem magamat. Oké, nyilvánvaló volt, hogy szólózni fog, miután maga mögött hagyta a bandát, de én naiv idióta azt gondoltam, várni fog, legalább addig, míg le nem csillapodnak a kedélyek a médiában. Ehelyett még nagyobb port kavart maga után, s a helyzeten az sem segített, hogy kivertem a balhét Twitteren. Mit tehettem volna? Ha már személyesen nem merte odatolni a képét… Én pedig nem vagyok az a fajta, aki sokáig magában tudja tartani a véleményét.
Ez az egész ugyan pár hónapja történt, mégis kísérti a jelenlegi mindennapjaimat. Tudtam, hogy megígértem a fiúknak, próbálom visszafogni magamat, és kerülni a nyilvánosságot egy jó ideig, mert ilyen sebzett állapotban elég könnyű préda lennék nekik. Azonban ezt nem volt annyira egyszerű betartani. Valahogyan ki kellet adnom magamból a felgyülemlett feszültséget, a sok bosszúságot és rosszat, ami mostanában ért. Ennek pedig mi lehet a legjobb módja? Természetesen egy buli.
Gondosan igazgattam a hajamat a tükör előtt. Nem volt egyszerű procedúra oda igazítani a szerteágazó tincseket, ahová akartam, így legalább fél óráig időztem még a fürdőszobában. Dolgom végeztével sóhajtva léptem az előszobába, hogy a kabátom zsebéből előhalásszam a mobilomat. A kijelzőre nézve megállapítottam, hogy a kutya se keresett. Miért is kerestek volna? Liam Sophiával tölti az idejét, Niall bulizni ment, Harry pedig néhány barátjával találkozik a városban. Egyedül maradtam, mint a kisujjam, de kivételesen örültem neki. Legalább nem kell azt hallgatnom, hogy próbáljak minél kevesebb feltűnést kelteni. Talán akkora probléma, ha néhány rajongó felismer engem az utcán, vagy a szórakozóhelyen? Megvan a módszerem, hogy lekoptassam őket. Hálás vagyok az aggodalomért a fiúknak, de teljesen szükségtelennek tartom.
Mielőtt kiléptem volna a szállodai szoba ajtaján, magamhoz vettem a pénztárcámat, majd farzsebembe csúsztattam azt, a telefonom mellé. A kulcsot leadtam megőrzésre a portán.
- Mr. Tomlinson, a taxi már kint vár! – Az éjjeli műszakos biztonsági őr az üvegajtó felé mutatott. Válaszul csak bólintottam, s közben a fejemre húztam vékony dzsekim kapucniját.
Az utcára érve felgyorsítottam a lépteimet, s kerülve az emberek pillantását, megkönnyebbülve téptem fel a fekete kocsi ajtaját. Gyors mozdulattal csusszantam a hideg bőrülésre, és elővéve a tárcámból pár papírpénzt, a sofőr kezébe nyomtam azokat.
- Vigyen a Lionba! – kértem rekedt hangon. A cigi egyik mellékhatása. Megköszörültem a torkomat, és kényelmesen hátradőltem ültemben. Az autó motorja lassan beindult, a taxi pedig lekanyarodott a járdáról.
Fejemet oldalra fordítva bámultam ki a londoni éjszakába. Az élet szokás szerint nyüzsgött: emberek ücsörögtek ráérősen a kávézók teraszain, fiatalok rótták csoportosan az utcákat, elegáns öltönyt viselő férfiak tartottak hazafelé a munkából. Vajon azért dolgoznak annyit, mert nincs magánéletük? Nem várja otthon senki őket? Vagy éppen ellenkezőleg. Azért gürcölnek annyit, hogy eltarthassák a családjukat, a lányaikat. A lányaikat, akikben én nagy örömömet lelem. Megszámolni sem tudom, hány kósza kalandba keveredtem a szakítás után. Annyi biztos, hogy nagyon sokba. Valahogy vigaszt kellett találnom magamnak, s ez az út tűnt a legjárhatóbbnak. Semmi elkötelezettség, semmi egymáshoz való ragaszkodás. Csak egy görbe este, semmi több. Egy olyan görbe este, amilyenre most is készülök.
Megkönnyebbülve rontottam ki a taxiból, amint a Lion elé értünk, és máris matatni kezdtem a zsebemben egy cigaretta után. Sóhajtva gyújtottam rá, és összehúztam magam, míg elszívtam a szálat, aztán elhajítottam az aszfaltra a csikket – na, firkászok, most tudnátok mit írni, a görény Tomlinson még arra sem képes, hogy a kukába dobja a szemetét!
Semmit sem terveztem, miközben beslattyogtam a lepukkant kócerájba, ami amolyan törzshellyé vált számomra az utóbbi időben. Két felest kértem az érdektelen pultostól, na és egy korsó sört, hogy lefojtsam az egészet. Az egyik rövidet be is dobtam, mert nem akartam gondolni semmire, de persze nem jött össze a dolog. Több kell ahhoz, hogy ideges elmém lenyugodjon. Felkászálódtam a bárszékre, így kezdtem meg az aznap esti ámokfutást a májam ellen.
Újabban azzal álltattam magam, hogy Eleanor miatt bánkódom még mindig ennyire, de a lelkem legmélyén az az aprócska, józan hang, ami egyre halkul bennem, azt mondta, hogy ez nem igaz. Mégsem tudtam szembenézni a problémáimmal, egyszerűbb volt az exemre fogni az egészet, mint megrázni magam, majd kimászni a mocsokból, amit én csináltam saját magamnak. Igazság szerint Eleanor emlékét már kitörölték belőlem az alkalmi csajok. Túlságosan könnyen ment a felejtés, amilyen szomorú voltam először, olyannyira nem érdekelt a dolog mostanra.
Legurítottam a második felest is, majd rezignált arccal tömtem a számba néhányat a könyököm mellett álló tálkában porosodó mogyorókból, és elfintorodtam, ahogy megéreztem az avas ízt. Tudtam, hogy öreg hiba éhgyomorra inni, de inkább a súlyos alkoholmámor, mint ez a gusztustalan, ezeréves mogyoró, félre is tettem inkább a tálkát, nehogy kísértésbe essem.
Úgyhogy inkább tovább töltögettem, miközben néha-néha a telefonom képernyőjére meredtem. Eleanor mosolygott vissza rám, én pedig újra és újra felsóhajtottam. Ideje lett volna lecserélnem a hátteremet, de a megszokás nagy úr. Már nem éreztem semmit, ha megláttam a tagadhatatlanul gyönyörű exemet, ez pedig kissé megrémített. Ha mást nem is, azt éreztem, hogy a kiégés közeledik hozzám, komolyan kezdtem megrémülni attól, hogy talán már soha nem fogok érezni mást ezen kívül.
Már a második korsó sörömet pusztítottam, amikor a pult mellett feltűnt egy vörös hajú csaj. Komótosan mértem végig, de nem mozdult meg bennem semmi. Jól nézett ki, tény, de nem mondtam volna az esetemnek. Érdeklődve pillantott rám, de nem álltam a tekintetét. Furcsálltam, hogy nem villan felismerés a szemében. Mintha egyszerűen csak sajnálta volna a szemmel láthatóan lerobbant és magányos pasit, aki egyedül ücsörög, mint egy vén alkesz, miközben mindenki más nevet a haverokkal.
Miközben kezében a piájával távozott, furcsa gondolat suhant át egyre ködösülő agyamon, mintha tudtam volna, hogy a csaj nem csak futólag szerepel majd az életemben. Aztán megráztam magam, és rájöttem, hogy máris részeg vagyok, biztosan azért gondoltam ilyesmiket.
Mikor már alig tudtam magamról, szinte lezuhantam a bárszékről, majd kifelé tántorogtam, hátha a friss levegőtől jobb lesz majd. Hát, nem lett. Mint egy szánalmas csöves, omlottam össze a kocsma mögötti sikátor végében, és éreztem, hogy az éhgyomorra ivás készül megbosszulni magát. Fájdalmas görcs rántotta össze a rekeszizmaimat, és már jött is az órákon át legurított rengeteg pia visszafelé. Magamhoz öleltem a kukát, miközben hánytam, minden forgott körülöttem, és legszívesebben meghaltam volna, miközben fogadkoztam, hogy többé nem iszom – persze tudtam, hogy hazugság az egész.
Aztán valaki megszólított, és én válaszolni akartam, de nem voltam rá képes. Valaki megfogta a vállam, amitől seggre tottyantam a mocskos sikátorban, és talán fel is röhögök, ha nem érzem magam olyan ramatyul. A pultnál látott, vörös hajú lány nézett rám aggódva. Kérdezgetett, de nem tudtam válaszolni, mintha megnémultam volna, ami bosszantó volt. Adott egy kis vizet, amitől máris jobban éreztem magam, de nem eléggé. Amikor a maradék folyadékot az arcomba locsolta, felháborodtam, de el is szégyelltem magam. Undorítónak éreztem magam, selejtnek. A csaj viszont előző életében biztos Teréz anya volt, mert felnyalábolt valahogyan a földről, taxiba ültetett, és elvitt magához.
Minderre meglehetősen homályosan emlékszem. Szürreálisnak tűnik az egész, mintha filmen láttam volna a dolgot. Elönt a szégyen, amikor rájövök, hogy a filmben látott szánalmas alak én vagyok…
A lakásába érve egy kutya alaposan összeszaglászott, de abban a percben semmi sem érdekelt, csak a kanapé, amire lezuhantam. Szinte rögtön álomba merültem, pedig a fejem zúgott, a szoba forgott körülöttem, még a csaj fenyegetése se jutott el rendesen az agyamig.
Kábultan aludtam, amikor valaki fölém hajolt. Nem láttam tisztán, csak gyönyörű, loknis haja jutott el a tudatomig. Nem bírtam felfogni, hogy álmodhatom ezt, hiszen meg sem érdemeltem azt, hogy szépséget lássak. Talán részeg voltam még, hallucináltam. Csak később tudtam meg, hogy akit láttam, az Walsy volt, hogy az angyal, akiről álmodtam, valóságos…
Nem tudtam megmaradni a szégyentől az elkövetkező napokban. Ráadásul Liam elhívta Nadine-t – a vörös hajú csajt, aki megmentett – és Walsyt a koncertünkre. Égtem, mint a rongy… Az én balfék magatartásom miatt kényszerülünk most hálálkodni, de sokkal jobban bántott, hogy Walsy is látott szétcsúszva, nyomorult hajléktalanként hortyogni a kanapéjukon.
Féltem a találkozástól. Féltem, hogy Nadine ismét lecsesz, hogy a szókimondása kiránt a kényelmes, önsajnálatba süppedt állapotomból, de attól még jobban tartottam, hogy Walsy gyűlöl. Úgy éreztem, nem tudok már csajozni, hogy kikoptam a választékból, hogy sovány vagyok és abszolút nem kívánatos, ami az életvitelemet illeti, na, arról meg jobb nem is beszélni. De ahelyett, hogy összekaptam volna magam, inkább megint a piához menekültem, mert az mindig elmosta élesen és fájón szúró gondolataimat. Úgyhogy a koncert után elvonultam a pulthoz, ahelyett, hogy ott mulattam volna a lányokkal. Harry máris rámozdult Walsyra, amitől furcsán fájt a gyomrom, de igyekeztem nem törődni vele.
Reményvesztetten támasztottam a pultot, és csak fél füllel figyeltem az engem körüldongó csajokra. Tudtam, mit akarnak: nem engem, csak a hírnevet. Nem ismertek, nem tudták, mi lakik bennem, csak a sztárt látták. Alig törődtem velük, ők viszont körülnyüzsögtek, a hajamat simították, minduntalan hozzámértek. Nem érdekelt. Sem az, hogy ott vannak, sem az, ha elmennek.
Néha Walsyra lestem, de ő sosem nézett rám, ehelyett Nadine dühös tekintetével találtam szembe magam, amitől még jobban buzgott bennem a szégyen. De nem érdekelt, nem akartam odamenni az asztalhoz. Különben is, ki ő, hogy csúnyán nézzen rám? Nem is értettem. Szemmel láthatóan odavolt Niallért, akkor miért velem foglalkozik? Inkább visszafordultam a piához.
De aztán ez az őrült nőszemély odajött hozzám, a lányokat úgy küldte el, hogy azért biztosan kapott pár anyázást. Tudtam, hogy kegyetlenül lecsesz majd, még nem ismertem jól, de ennyire már igen. Igazam is lett. Hiába magyarázkodtam, hogy egyszerűen csak nem akarok részegen mutatkozni Walsy előtt, nem hatotta meg.
Egyszerre voltam hálás és dühös erre a hülye csajra. Nadine valóban sorsdöntő személlyé vált az életemben, ami furcsa, mert a fiúk is többször rúgtak már hátsón virtuálisan (néha igazából is), mégsem hallgattam rájuk soha. De ez a lány el tudta érni, amit senki: hogy összeszedjem magam, és újra embernek akarjak látszani, hogy tetszeni akarjak egy csajnak, akit túl jónak gondoltam magamhoz… Mégis mérges voltam rá, mert féltem. Miért nem hagyott megrohadni a csigaházamban, miért nem hagyott békén, míg meg nem kövesedett a lelkem? Nem tudom, de a kerítői képességei bámulatosnak tűntek. Valószínűleg főleg a barátnőjét akarta boldoggá tenni, de mindig úgy éreztem, hogy engem is. Hogy én is fontossá váltam a számára. Azt akarta, hogy a barátnője és én egymást tegyük boldoggá, ő az első pillanattól látta a reményt. Hogy honnan vette a derűlátást, nem tudtam, de akartam belőle én is egy jó adagot.

Így hát felmarkoltam egy üveg ásványvizet, és úgy követtem őt az asztalunkhoz, mintha a kivégzésemre igyekeznék. Aggodalmasan, kiskutyatekintettel lestem Walsyra, de úgy láttam, inkább örül nekem, nem neheztel rám, amiért már nem vagyok éppenséggel józan. Hálás képpel pislogtam Nadine-ra, de ő már nem velem törődött, hanem Niallel, így hát én is teljes figyelemmel fordultam Walsy felé, és csak hagytam, hogy elmerüljek a csillogó tekintetében. Nem tudtam, mi vár rám, de a lány hajával együtt megcsillant a remény a szemem előtt, a remény arra, hogy ismét normális lehetek. 

10 megjegyzés:

  1. Drága írónők!
    Úristen, nem jutok szavakhoz!! Hát én elmondani nem tudom, mennyire élveztem ezt a részt!!!! Bár nem Louis-ra szavaztam, imádtam minden egyes sorát.
    Rohadtul jól visszaadtátok a személyiségét, mégis kicsit alakítottátok, hogy jobban beleilljen a történetetekbe. I loved it! <3 Ó, és csomót nevettem alatta! Például amikor Lou megjegyzést tesz a lányokról, vagy amikor őrült nőszemélynek hívja Nad-ot :D :D Király volt, komolyan.
    Alig várom, hogy 50 feliratkozótok legyen, és más fiú szemszögét is olvashassam *--*
    további szép vasárnapot nektek, Sasha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sasha!
      Azt hiszem, mindkettőnk nevében írhatom, mennyire jólesett, amit írtál, hálásan köszönjük! Bevallom, kissé izgultunk, hogy milyenre sikerül majd Louis szemszöge, de végül azt hiszem, elmondhatom, hogy jól sült el a dolog, főleg, ha ennyire tetszik! :)
      Örülünk, hogy humorosnak is találtad a részt! :)
      Még egyszer köszönjük, gyönyörű hétvégét neked!
      Lyanna és Gin

      Törlés
  2. heellóóó, visszatértem :D
    és nem találok szavakat*-* csak egyet tudok érteni az előttem szólóval, mert hiperszuper jó részt hoztatok össze. Nagyon kíváncsi voltam, mit alkottok, de ez jobb lett, mint vártam, eskü! :) :) :)
    én Louis-ra szavaztam, ő a kedvencem, és felemelő érzés volt róla olvasni. az különösen tetszett, hogy az elmúlt történések eseményeit adtátok vissza, csak az ő szemszögéből. meg a múltra is kitértetek, és ahhhwww de imádtam <33 bár szomorú volt, de akkor is :/ remélem, hamar meglesz az az 50 feliratkozó :D :D besegítek majd kicsit.
    puszi: Mira <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mira!

      Neked is nagyon szépen köszönjük, amit írtál, hihetetlenek vagytok! <3
      Örülünk,hogy te Louis-ra szavaztál, annak meg főleg, hogy így is ennyire tetszett a rész!
      Csak hálálkodni tudunk :)
      Mi is reméljük, hogy hamar meglesz az ötven, szeretjük a fiúk szemszögét megragadni :)
      Várunk vissza!
      puszi: Lyanna és Gin

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszönjük szépen, örülünk, ha tetszett! :)

      Törlés
  4. Nos, Kedves Írónők, klassz lett ez a kis külön kiadás! :) Csak egy javaslat, de szerintem minden fiú szemszögéből jó lenne, ha írnátok, ezzel is kiegészítve a történetet.
    Ez után a rész után egyébként előre sajnálom Logant. ;)
    Puszi: Manó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Manó!
      Örülünk, hogy tetszik :)
      Rendben, úgy terveztük, hogy lesznek majd még hasonló különkiadások.
      Várunk vissza, puszi: Lyanna és Gin

      Törlés
  5. Wiii! Eszméletlen jó lett! Nem tudom, hogy tudok ilyen összhangban írni, de az biztos, hogy jól csináljátok! Gratula! A 30+ feliratkozóhoz is, bár megérdemlitek! :)

    Puszi :*
    Barby

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Barby, köszönjük, szerencsés, hogy egymásra találtunk, mert valóban jól megy az együtt írás :) Örülünk, hogy tetszett ez a rész!
      puszi: Lyanna és Gin

      Törlés