2016. szeptember 16., péntek

37. Walsy és Nadine - Never Let Me Go

Sziasztok, szép napot mindenkinek!
Meghoztuk a következő, szám szerint a 37. fejezetet, amely egy vegyes szemszög, így Walsy és Nadine nézőpontjából egyaránt megtudhatjátok az eseményeket. Arra kérünk azonban mindenkit, ne legyetek mérgesek ránk a történet cselekményszálainak alakulása miatt, a mi dolgunk csak az, hogy fokozzuk az izgalmakat. Reméljük, tetszeni fog nektek ez a rész (is), s továbbra sem okozunk csalódást!
A türelmeteket ezúton is szeretnénk megköszönni, a véleményetekre pedig nagyon kíváncsiak vagyunk, így kérünk titeket, ne felejtsetek el hagyni egy rövidke kommentet a bejegyzés végén. 
Jó olvasást: Lyanna és Gin

***


Louis jelenléte nem csak nekem tett jót: Sheila – amint felébredt, és meglátta, hogy a házunkban dorbézol a kedvenc bandájának egyik tagja – egy csapásra jobb kedvre derült. Nyilvánvalóan Harrynek még jobban örült volna, de felőle a Kendallos incidens óta nemigen hallottunk. Illetve, Louis említette, hogy Liamnek sikerült elérnie, és elméletileg közte és Keira között immár újra szent a béke. Az azonban kicsit elszomorított, hogy a fiúk már ennyire nem beszélnek egymással. Amikor Sheila este elment fürdeni, s kettesben tudtam maradni kicsit Louis-val, megpróbáltam megtudni ennek okát.
- Tudod, mióta szünetre mentetek, nem nagyon jártok össze a többiekkel – jegyeztem meg óvatosan, mert nem tudtam, mennyire érinti őt érzékenyen ez a téma.
- Öt évig össze voltunk zárva. Bármennyire is bírom őket, van külön életünk, amit saját magunk kell, hogy éljünk – felelte, s ezzel minden kételyt eloszlatott bennem. Láttam rajta, hogy őszintén beszél, és hogy valóban csak erről van szó, így nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni.
- Persze, igaz – értettem egyet vele. – De a szemfüleseknek ez hamar fel fog tűnni, és vezércikk lesz belőle, az biztos. Aztán rá egy hétre kitalálják majd, hogy örökre feloszlottatok – figyelmeztettem őt, elvégre, sok olyan ember van, akiknek másból sem áll a napi huszonnégy óra, csak a fiúk követéséből. Ki mikor és hol jár, mit csinál, kivel van, miért van…
- Megmondtuk, hogy nem fogunk – jelentette ki Louis, miközben mélyen belenézett a szemembe. – Ha valaha is hazudnék a rajongóknak, szembeköpném magamat érte. Mindegyikünk vissza szeretne térni… idővel. De szükségünk van a pihenésre. Arra, hogy azt csináljuk, amit szeretnénk, anélkül, hogy a modest bármire is utasítana bennünket – magyarázta, én pedig minden egyes szava után csak jobban át tudtam érezni a terhet, ami a vállukat nyomta eddig. Kívülről elvégre úgy tűnik, mintha tökéletes életük lenne: hírnév, csillogás, siker, felfelé ívelő karrier. Az árnyoldalakat azonban nagyon kevés rajongó képes csak észrevenni – semmi magánélet, privátszféra, örökös rohanás, állandó fellépések, hajtás, stressz, menekülés a sajtósok elől, megcáfolandó pletykák.
- Iszonyatosan nehéz lehet. – Elhúztam a számat, kezemmel pedig megfogtam az övét, hogy tudja, én mellette vagyok.
- Az is – sóhajtott fel, én pedig éreztem, itt az ideje témát váltani.
Felajánlottam, hogy készítek egy gyors vacsorát, elvégre, Sheila már legalább egy napja nem evett. Nem volt étvágya, amit meg is tudtam érteni, de nem akartam, hogy elhagyja magát. Apa is beállított nyolc körül, így miután bemutattam neki Louis-t, együtt fogyasztottuk el a szezámmagos csirkét, amit egy kevés krumplival tálaltam. A légkör hamar barátságossá vált, bár apa eleinte kicsit szúrós szemmel nézegette a barátomat. Amint azonban anyára terelődött a szó, arca mosolyra derült.
- Ma hívtak a kórházból, hogy felébredt. Kapott egy külön szobát, ahol lábadozhat, azt mondják, teljesen rendbe fog jönni – számolt be a hallottakról, mire számat megkönnyebbült sóhaj hagyta el. Louis megnyugtatóan simogatni kezdte a kezemet, Sheila is nagyon boldog volt, s azt kérte, hadd menjünk be holnap meglátogatni anyát. Ugyan apa dolgozni fog, megígérte, hogy munkába menet kitesz minket a kórháznál, és hazafelé ad pénzt taxira.
Vacsora után átmentem Louis-hoz, hogy segítsek neki összepakolni az utazásra. Senki más nem volt otthon, így zavartalanul beszélgethettünk a szobában, miközben meleg ruhákat hajtogattunk a bőröndbe.
- Mikor is jössz vissza? – kérdeztem tőle.
- Január harmadikán – felelte. – Másnap találkozom Brianáékkal és az ügyvédemmel, megállapodunk a gyerektartásról. A hó végén fog megszületni – tájékoztatott, mire ajkamat elhagyta egy meglepett „Ó!”.
Ezzel a Briana dologgal még mindig nem tudtam dűlőre jutni. Már megbékéltem azzal, hogy gyermeke lesz Louis-tól, de az továbbra sem fért a fejemben, hogy lehet valaki ennyire számító, pénzéhes dög, mint ő. Persze, van esze, hiszen tudja, hogy Lou egy világhírű énekes, bizonyára van mit a tejbe aprítania – de ez akkor sem lenne ok arra, hogy kihasználja.
- Min agyalsz? – zökkentett ki a gondolataimból, mert észrevette, hogy egy ideje már ugyanazt a pulóvert szorongatom a kezemben.
- Semmin… csak utálom ezt a nőt. Utálom, amit tesz veled, hogy eljátssza az áldozatot – osztottam meg vele, mit érzek az üggyel kapcsolatban. Erre halvány mosoly suhant át arcán.
- Nem vagy egyedül, de megérdemlem, elvégre, csakis magamnak köszönhetem – mondta, s részéről lezártnak tekintette a témát.
Tovább pakoltunk, egészen addig, míg Louis egy sms-t nem kapott. Elővette a mobilját, hogy elolvassa, ám közben nem tűnt túlságosan boldognak. Sőt, kifejezetten zavarodott arcot vágott, úgyhogy rákérdeztem, ki keresi, és miért.
- Lottie írt – válaszolta tömören, ám okát nem magyarázta meg.
- Igen, és? – faggattam tovább, mert éreztem, valami nincs rendjén. Láttam Louis furcsa arckifejezését, amit akkor szokott vágni, ha legszívesebben elmenekülne a világ elől.
- Nézd, Walsy! – emelte rám a tekintetét, miközben újra igyekezett a pakolásra koncentrálni. Hangja hallatán rémület fogott el: tudtam, hogy valami nagy gond van. – Tudod, hogy márciusig szerződésünk van a modesttel. Ennek értelmében azt kell tennünk, amit ők mondanak, legyen szó karrierről, vagy magánéletről.
- Mit akarsz ezzel mondani? – kérdeztem, szívem közben dupla sebességgel kezdett dobogni bennem. Louis, látva aggodalmamat, nagyot nyelt.
- A modest tudomást szerzett arról, hogy velem vagy. Nem tudom honnan, de minden titkunkról értesülnek, előbb vagy utóbb… - húzta el a száját, majd folytatta: - A lényeg, hogy Danielle-t is ők küldték hozzám. Azt akarják, hogy ő legyen az új barátnőm – vallotta be, engem pedig szinte az ájulás környékezett. Meg akartam szólalni, tiltakozni, de a szám egy csapásra kiszáradt.
- De… mi van, ha nemet mondasz? – Kis idő múltán csak kibukott belőlem a kérdés, ami annyira foglalkoztatott. – Mert ugye nemet kell mondanod! – tettem hozzá.
Louis arca fájdalmat és sajnálatot tükrözött, mint aki már tudja, mi fog következni, csak engem félt a mondandója utáni reakciómtól.
- Walsy… - A nevemet sóhajtotta, nekem pedig majd’ megszakadt tőle a szívem. – Nem tehetek ellene semmit. Márciusig semmiképpen sem. Ráadásul azt sem akarom, hogy a rajongók és Briana célpontja legyél. Ha viszont Danielle-t ismerik meg úgy, mint a barátnőmet, rajta fognak csámcsogni, Brie pedig az ő életét próbálja majd tönkretenni, nem a tiedet – fejtette ki álláspontját, melyet tudomásul kellett vennem.
Nem volt más megoldás számára, a modest sarokba szorította. Bármennyire egyértelmű is volt a helyzet, nem bírtam felfogni: könnyeim eleredtek, a sós váladék végigfolyt arcomon anélkül, hogy éreztem volna. Semmit sem éreztem; a világ, az idő megállt körülöttem, s nekem úgy tűnt, életem végéig ebben a szörnyű ördögi körben leszek – felbukkan Louis, egymásba szeretünk, aztán jön valami, hogy közénk álljon, nekem pedig összetörje a szívemet. Millió kis darabra, minden egyes alkalommal. Amennyi szilánk volt már bennem, féltem, hogy sosem lehetek már újra a régi…
- Walsy, kérlek, mondj valamit! – Louis a kezem után nyúlt, de reflexból elkaptam előle.

- Gondolom, veled megy a sí útra is, nem igaz? – kérdeztem, bár a választ előre tudtam, s amint felnéztem Louis arcára, már biztos voltam benne. – Valahogy éreztem! – húztam el a számat, majd keserűen felnevettem, noha a helyzet minden volt, csak vicces nem.
- Kérlek, értsd meg, hogy márciusig így lesz a legjobb – próbált jobb belátásra téríteni, de hasztalanul. Ha tényleg fontos lennék neki, ha igazán szeretne, kerek perec megmondaná a vezetőségnek, hogy ő ebből nem kér, mert velem szeretne lenni, nem Danielle-el, vagy más pót-lányokkal, akiket egy casting során jelölnek ki mellé.
- Érdekes, hogy Nadine és Niall együtt lehetnek, sőt! Liam is azzal van, akit szeret, Harry pedig felvállalta a Keirával való kapcsolatát – vágtam a fejéhez.
- Nadról még nem is tudnak, Cherylt és Keirát pedig a fél világ ismeri, nem lehet bajuk belőle. De téged féltelek, nem érted? Nem akarlak kitenni a rajongók célkeresztjébe, fogalmad sincs róla, egyesek milyen aljas dolgokat tudnak művelni – hajtogatta folyton, de nem érdekelt. Értékeltem ugyan, hogy ezt miattam teszi, mert szerinte nekem így lesz a legjobb. Csak nem értettünk egyet, mert nekem az lett volna a legjobb, ha velem marad.
- Tudod, hogy érted bármit vállalnék, nem? Még a rajongók kritizálását is. Nem érdekelne, ki mit mond rólam, mert csak te tudod igazán, hogy nincsenek feléd aljas szándékaim. Itt sokkal többről van szó, mint Danielle-ről, vagy más lányokról, de te nem vagy képes átlátni a helyzetet! – fakadtam ki, szemem újfent megtelt könnyel.
Louis vigasztalón felém nyújtotta a karját, ám elhúzódtam tőle, s elindultam a bejárati ajtó felé.
- Walsy, várj! – kiáltott utánam, de nem fordultam meg. Csak megnehezítette volna a dolgomat, ha látom a szomorúságot és a kétségbeesést a szemében.
- Ne is fáradj azzal, hogy utánam jössz! – kértem tőle, s küzdve a könnyeimmel, hogy ne kezdjek el hangosan bőgni, kirohantam az utcára, ahol már sötétedett.

*

Niall és én a tengerparti paradicsom után más kultúrákba és tájakba is belekóstoltunk, nem is volt túl sok időnk otthon, éppen csak átpakoltunk az évszaknak megfelelő ruhákat a bőröndjeinkbe. Amerikába utaztunk, persze, miután én is megkaptam a megfelelő papírokat.
Még sosem jártam Amerikában, úgyhogy mondanom sem kell, mennyire izgultam. Csőre töltött fényképezőgéppel szálltam ki a repülőgépből New Yorkban. Az ott eltöltött néhány nap alatt csak tátottam a számat és kattintgattam, Niall pedig jókat mulatott rajtam, de végig türelmes partnerem volt, valami sejtelmes, halvány mosollyal jött utánam, állandóan fogta a kezem.
-          Igazából még nekem sem volt időm itt túl sokat turistáskodni korábban – mondta nekem, miközben az Empire State Building tetejéről néztünk le a nyüzsgő városra.
New York jelenlegi legmagasabb épületéről aprócska atomoknak látszottak csupán az emberek, a sárga taxik. Niallhöz bújva még az enyhe tériszony sem kínzott annyira. Csak arra figyeltem így, a biztonságosan ölelő karjaiban, hogy ott állok a világ tetején, miközben életem legfontosabb személye szorít magához. Úgy éreztem, nem is kell több a boldogsághoz.
-          Örülök, hogy ezeket most veled élhetem át – súgta a fülembe Niall, mire egy hevesen szívdobogós csókkal tudtam csak felelni neki.
Én is imádtam, hogy együtt fedezzük fel a világot, együtt töltjük Niall értékes szabadidejét. Mert bizony láttam rajta, hogy nem tud már sokáig megülni a formás popóján, és a szabadságának percei máris fogyatkoznak. Egyre több dalt írt, Amerikába pedig már a gitárját is magával hozta, és nemcsak szövegeket körmölt, hanem dallamokat is pötyögött az akusztikus hangszeren. Imádtam figyelni ilyenkor. Az édes kis ráncot a két szemöldöke között, ahogy koncentrált, a szép ujjait a húrokon, a hangját, ahogy néha csak foszlányokat dúdolt, máskor azonban komplett sorok folytak elő a finom szájából. Amikor pedig valami sietősen jutott eszébe, és egy szál alsóban pattant a gitárhoz, előfordult, hogy nem tudtam visszafogni magam, és le kellett őt tepernem azonnal. Még szerencse, hogy a memóriája remek volt, ezért nem felejtett el miattam egy-egy ütős dallamot.
Hamarosan hazautaztunk, amit egyáltalán nem bántam, Niall ugyanis megígérte, hogy megyünk még rengeteg remek helyre.
Egy esős délutánon éppen a nappaliban dolgoztam a szakdolgozatomon. Körülöttem jegyzetek, könyvek garmadája hevert, én pedig elmerültem a munkában. Be kell vallanom, egy kicsit jólesett ismét elmerülni az irodalomtudományban. Az viszont még csodásabb volt, hogy a kinyíló ajtón Niall lépett be.
Levette a csuklyás pulcsiját, kutyamód megrázta magát, majd vigyázva arrébb tett két könyvet, úgy bújt mellém. A hideg kezét bedugta a pólóm alá, amit visítással nyugtáztam, de aztán nem tiltakoztam az érintése ellen, szerettem, amikor a derekamon nyugodott a keze.
-          Nagy hírem van – búgta a nyakamba, ahová az arcát temette.
-          Be vagy indulva? – vigyorogtam, mire felnevetett, meleg lehelete a nyakamat csiklandozta.
-          Ahogy mindig – mondta, miközben a fogaival végigsimított a bőrömön –, de most valami más is van. Saját lemezem lesz!
Hitetlenkedve néztem rá, majd elöntötte az arcomat a büszke, fülig érő mosoly, ami azóta növekedett, amióta elkezdett dalokat írni. Tudtam, hogy a saját nevén is ismert és elismert zenész lesz belőle. Ebben egy pillanatig sem kételkedtem. Szorosan magamhoz öleltem.
-          Gratulálok! Nagyon büszke vagyok rád, Niall, tudom, hogy szuper lemezt hozol össze! – suttogtam meghatottan.
Nem válaszolt, de megtörő sóhajából éreztem, mennyit jelent neki a támogatásom. A részleteket egyre mohóbb csókok között mesélte el, azután már nem beszéltünk. De nem sokkal később, mikor lustán egymáshoz bújtunk a kanapén, újra tervezgetett, én pedig mosolyogva hallgattam. Olyan hihetetlenül büszke voltam rá!
Azután elkezdődtek az előkészületek. Niall sokat járt el, de nem hagyott magára: elvitt magával a stúdióba, mindent lelkesen megmutogatott, én pedig büszkén mosolyogva figyeltem, ahogy énekel a profi cuccok között.
Sejtenem kellett volna, hogy ennyi jó után valami szörnyűnek is jönnie kell. Niall instagramját feltörték egyik napon, és a hackerek az ő nevével akartak pénzt kicsalni a követőiből. Egy átlagos embernek talán csak apróságot okoz, hogyha feltörik a fiókját, Niall azonban még mindig világsztár volt, aki milliós követőtáborral rendelkezik, akik lesik minden mozdulatát, szentírásnak veszik valamennyi szavát. Érthető, hogy Niall kiborult.
Ketrecbe zárt vadállatként járkált a nappaliban, és úgy káromkodott, ahogy még sosem hallottam őt. Hiába próbáltam nyugtatni, túl zaklatott volt.
Csak éjjel, amikor már sötétben feküdtünk, és azt hittem, elaludt, árult el valamit, aminek fényében még inkább megértettem, mi bántotta meg ebben az egészben annyira.
-          Félek, hogy mi lesz, ha kiderül, ki vagy... Ha engem így kikezdtek, akkor mit fognak veled csinálni? – kérdezte féltőn.
Sok trollkodást kapott, de ezt talán már megszokta, hisz a One Directionnek nemcsak a rajongói voltak fanatikusak, hanem az utálói is.
-          De még nem derült ki semmi... És engem nem érdekel, oké? Te megvédesz – mondtam.
-          Persze, hogy nem érdekel, nem tudod még, milyen ez, Nad. Nem akarok belegondolni ebbe – dörmögte bánatosan.
Az elkövetkező napokban magába fordult kissé, elmélázónak láttam. Nem volt szó köztünk feszültségről, ugyanúgy beszélt velem, de még szorosabban ölelt, gyakran kaptam azon, hogy aggodalmasan figyel engem. Mintha az étvágya is megcsappant volna, de ebben nem lehettem biztos: amíg a stúdióban volt, nem tudhattam, mennyit eszik, otthon viszont nem evett túl sokat.
Néhány napig csak figyeltem őt, aztán lecsaptam rá. Úgy gondoltam, nem velem van gondja, de tudni akartam, mi gyötri. Leültettem a kanapéra, hozzábújtam, úgy simítottam végig az arcán.
-          Mi bánt mostanában, életem? – sóhajtottam –, az étvágyad sem a régi, pedig imádsz kajálni. És mintha emésztene valami. Mondd el, kérlek! Azért vagyok veled, hogy mindent megosszunk egymással!
-          Tudom – mondta némi hallgatás után.
Nem szólt, csak elnézett mellettem a száját rágcsálva. Nem piszkáltam, úgy gondoltam, magától is kiböki, mi a baj. De nem szólt, csak reménytelenül a szemembe nézett, majd lesütötte.  
-          Niall... Mi a baj? – Most már elszorult a torkom.
Lepergett előttem minden lehetséges szörnyűség. Talán talált magának valakit, mégsincs minden rendben köztünk? Vagy Walsyval van valami, amiről előbb szerzett tudomást? Könnyek gyűltek a szemembe. Erre láttam, hogy megtört a jég. Az arcomhoz nyúlt, és finoman letörölte a kicsorduló cseppeket.
-          Én csak... Nem érzem jól mostanában magam. Talán a sok idegeskedés.
-          De mit érzel? – faggattam szipogva.

-          Ég a gyomrom. És mintha a torkom is égne, felsugárzik ide – mutatta –, talán semmiség, de...
-          Ezt felejtsd el! A torkodban fontos dolgok vannak, például a hangszalagjaid. Ha csak a gyanúja is felmerül, hogy nem oké ott valami, akkor azonnal orvoshoz megyünk. És külöben is! Most azonnal hívd fel az orvosi csapatotokat! Merthogy biztos van ilyen, nem igaz? – hadartam idegesen.
Rettentően aggódtam érte, nem tehettem róla, elszorult a torkom, ha arra gondoltam, hogy bármi baja eshet az én egyetlen szöszimnek. Végre elmosolyodott.
-          Van orvosi csapatunk. Elmegyek – sóhajtott, aztán bociszemmel lesett rám –, de eljössz velem, ugye? A térdműtétem óta kivagyok a dokiktól.
-          Hát persze, hogy elmegyek veled! – Megkönnyebbültem, hogy nem makacskodott, ez máris megnyugtatott, és ettől biztos voltam benne, hogy semmi komoly baja nem lesz.
-          Szilveszterre meg kell gyógyulnod, oké? Nagy bulit szervezek – mondtam, miközben az arcát simogattam.
Erre rám nézett, olyan bizakodással, amibe egyszerre sajdult és forrósodott bele a szívem. Végre elmosolyodott, úgy szólalt meg:
-          Megígéred? – Én pedig válaszként bólintottam.

4 megjegyzés:

  1. Elsőkommentjeh! ❤❤❤❤
    Ne már, hogy megint nem stimmel valami Lou- ékkal! Nem hiszem el! Hozzatok rendbe mindent! Kérlek! Sőt egyenesen könyörgöm!
    Nad is Niall pedig nagyon cukik! Remélem Niall- al nem lesz semmi baj, hiszen pont elég annyi baj, mint amennyi Walshy- val, és Louis- val van!
    Amúgy még mindig rettenetesen tetszik, és imádom olvasni! ❤❤❤❤❤❤❤❤
    Puszika! ❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága :)

      Örülünk, hogy tetszett ez a rész is, a kommentedet pedig nagyon szépen köszönjük, sokat jelent nekünk.
      Nad és Niall valóban nyerő páros, de az, hogy Walsy és Louis sorsa mi lesz, hamarosan kiderül. A 40. lesz az utolsó rész. :)

      Puszi: Lyanna és Gin

      Törlés
  2. Hali csajok!
    Mondjatok hogy felre ertettem az elozo kommentre a valaszt es a kovetkezo meg nem az utolso resz kerlek!!!
    Vegre beerem a storyt erre vege lesz???
    Imadtam olvasni az egeszet......
    ×××All The Love×××

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)

      Nem, még lesz néhány rész, de a 40. részt terveztük zárófejezetnek, addig még van egy kis idő.
      Örülünk a kommentednek, köszönjük, hogy olvasol minket! :)

      Puszi: Lyanna és Gin

      Törlés