Sziasztok, szép napot mindenkinek!
Meghoztuk a következő, szám szerint a 37. fejezetet, amely egy vegyes szemszög, így Walsy és Nadine nézőpontjából egyaránt megtudhatjátok az eseményeket. Arra kérünk azonban mindenkit, ne legyetek mérgesek ránk a történet cselekményszálainak alakulása miatt, a mi dolgunk csak az, hogy fokozzuk az izgalmakat. Reméljük, tetszeni fog nektek ez a rész (is), s továbbra sem okozunk csalódást!
A türelmeteket ezúton is szeretnénk megköszönni, a véleményetekre pedig nagyon kíváncsiak vagyunk, így kérünk titeket, ne felejtsetek el hagyni egy rövidke kommentet a bejegyzés végén.
Jó olvasást: Lyanna és Gin
***
Louis
jelenléte nem csak nekem tett jót: Sheila – amint felébredt, és meglátta, hogy
a házunkban dorbézol a kedvenc bandájának egyik tagja – egy csapásra jobb
kedvre derült. Nyilvánvalóan Harrynek még jobban örült volna, de felőle a
Kendallos incidens óta nemigen hallottunk. Illetve, Louis említette, hogy
Liamnek sikerült elérnie, és elméletileg közte és Keira között immár újra szent
a béke. Az azonban kicsit elszomorított, hogy a fiúk már ennyire nem beszélnek
egymással. Amikor Sheila este elment fürdeni, s kettesben tudtam maradni kicsit
Louis-val, megpróbáltam megtudni ennek okát.
-
Tudod, mióta szünetre mentetek, nem nagyon jártok össze a többiekkel –
jegyeztem meg óvatosan, mert nem tudtam, mennyire érinti őt érzékenyen ez a
téma.
-
Öt évig össze voltunk zárva. Bármennyire is bírom őket, van külön életünk, amit
saját magunk kell, hogy éljünk – felelte, s ezzel minden kételyt eloszlatott
bennem. Láttam rajta, hogy őszintén beszél, és hogy valóban csak erről van szó,
így nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni.
-
Persze, igaz – értettem egyet vele. – De a szemfüleseknek ez hamar fel fog
tűnni, és vezércikk lesz belőle, az biztos. Aztán rá egy hétre kitalálják majd,
hogy örökre feloszlottatok – figyelmeztettem őt, elvégre, sok olyan ember van,
akiknek másból sem áll a napi huszonnégy óra, csak a fiúk követéséből. Ki mikor
és hol jár, mit csinál, kivel van, miért van…
-
Megmondtuk, hogy nem fogunk – jelentette ki Louis, miközben mélyen belenézett a
szemembe. – Ha valaha is hazudnék a rajongóknak, szembeköpném magamat érte.
Mindegyikünk vissza szeretne térni… idővel. De szükségünk van a pihenésre.
Arra, hogy azt csináljuk, amit szeretnénk, anélkül, hogy a modest bármire is
utasítana bennünket – magyarázta, én pedig minden egyes szava után csak jobban
át tudtam érezni a terhet, ami a vállukat nyomta eddig. Kívülről elvégre úgy
tűnik, mintha tökéletes életük lenne: hírnév, csillogás, siker, felfelé ívelő
karrier. Az árnyoldalakat azonban nagyon kevés rajongó képes csak észrevenni –
semmi magánélet, privátszféra, örökös rohanás, állandó fellépések, hajtás,
stressz, menekülés a sajtósok elől, megcáfolandó pletykák.
-
Iszonyatosan nehéz lehet. – Elhúztam a számat, kezemmel pedig megfogtam az
övét, hogy tudja, én mellette vagyok.
-
Az is – sóhajtott fel, én pedig éreztem, itt az ideje témát váltani.
Felajánlottam,
hogy készítek egy gyors vacsorát, elvégre, Sheila már legalább egy napja nem
evett. Nem volt étvágya, amit meg is tudtam érteni, de nem akartam, hogy
elhagyja magát. Apa is beállított nyolc körül, így miután bemutattam neki
Louis-t, együtt fogyasztottuk el a szezámmagos csirkét, amit egy kevés
krumplival tálaltam. A légkör hamar barátságossá vált, bár apa eleinte kicsit
szúrós szemmel nézegette a barátomat. Amint azonban anyára terelődött a szó,
arca mosolyra derült.
-
Ma hívtak a kórházból, hogy felébredt. Kapott egy külön szobát, ahol
lábadozhat, azt mondják, teljesen rendbe fog jönni – számolt be a hallottakról,
mire számat megkönnyebbült sóhaj hagyta el. Louis megnyugtatóan simogatni
kezdte a kezemet, Sheila is nagyon boldog volt, s azt kérte, hadd menjünk be
holnap meglátogatni anyát. Ugyan apa dolgozni fog, megígérte, hogy munkába
menet kitesz minket a kórháznál, és hazafelé ad pénzt taxira.
Vacsora
után átmentem Louis-hoz, hogy segítsek neki összepakolni az utazásra. Senki más
nem volt otthon, így zavartalanul beszélgethettünk a szobában, miközben meleg
ruhákat hajtogattunk a bőröndbe.
-
Mikor is jössz vissza? – kérdeztem tőle.
-
Január harmadikán – felelte. – Másnap találkozom Brianáékkal és az ügyvédemmel,
megállapodunk a gyerektartásról. A hó végén fog megszületni – tájékoztatott,
mire ajkamat elhagyta egy meglepett „Ó!”.
Ezzel
a Briana dologgal még mindig nem tudtam dűlőre jutni. Már megbékéltem azzal,
hogy gyermeke lesz Louis-tól, de az továbbra sem fért a fejemben, hogy lehet
valaki ennyire számító, pénzéhes dög, mint ő. Persze, van esze, hiszen tudja,
hogy Lou egy világhírű énekes, bizonyára van mit a tejbe aprítania – de ez
akkor sem lenne ok arra, hogy kihasználja.
-
Min agyalsz? – zökkentett ki a gondolataimból, mert észrevette, hogy egy ideje
már ugyanazt a pulóvert szorongatom a kezemben.
-
Semmin… csak utálom ezt a nőt. Utálom, amit tesz veled, hogy eljátssza az
áldozatot – osztottam meg vele, mit érzek az üggyel kapcsolatban. Erre halvány
mosoly suhant át arcán.
-
Nem vagy egyedül, de megérdemlem, elvégre, csakis magamnak köszönhetem –
mondta, s részéről lezártnak tekintette a témát.
Tovább
pakoltunk, egészen addig, míg Louis egy sms-t nem kapott. Elővette a mobilját,
hogy elolvassa, ám közben nem tűnt túlságosan boldognak. Sőt, kifejezetten
zavarodott arcot vágott, úgyhogy rákérdeztem, ki keresi, és miért.
-
Lottie írt – válaszolta tömören, ám okát nem magyarázta meg.
-
Igen, és? – faggattam tovább, mert éreztem, valami nincs rendjén. Láttam Louis
furcsa arckifejezését, amit akkor szokott vágni, ha legszívesebben elmenekülne
a világ elől.
-
Nézd, Walsy! – emelte rám a tekintetét, miközben újra igyekezett a pakolásra
koncentrálni. Hangja hallatán rémület fogott el: tudtam, hogy valami nagy gond
van. – Tudod, hogy márciusig szerződésünk van a modesttel. Ennek értelmében azt
kell tennünk, amit ők mondanak, legyen szó karrierről, vagy magánéletről.
-
Mit akarsz ezzel mondani? – kérdeztem, szívem közben dupla sebességgel kezdett
dobogni bennem. Louis, látva aggodalmamat, nagyot nyelt.
-
A modest tudomást szerzett arról, hogy velem vagy. Nem tudom honnan, de minden
titkunkról értesülnek, előbb vagy utóbb… - húzta el a száját, majd folytatta: -
A lényeg, hogy Danielle-t is ők küldték hozzám. Azt akarják, hogy ő legyen az
új barátnőm – vallotta be, engem pedig szinte az ájulás környékezett. Meg
akartam szólalni, tiltakozni, de a szám egy csapásra kiszáradt.
-
De… mi van, ha nemet mondasz? – Kis idő múltán csak kibukott belőlem a kérdés,
ami annyira foglalkoztatott. – Mert ugye nemet kell mondanod! – tettem hozzá.
Louis
arca fájdalmat és sajnálatot tükrözött, mint aki már tudja, mi fog következni,
csak engem félt a mondandója utáni reakciómtól.
-
Walsy… - A nevemet sóhajtotta, nekem pedig majd’ megszakadt tőle a szívem. –
Nem tehetek ellene semmit. Márciusig semmiképpen sem. Ráadásul azt sem akarom,
hogy a rajongók és Briana célpontja legyél. Ha viszont Danielle-t ismerik meg
úgy, mint a barátnőmet, rajta fognak csámcsogni, Brie pedig az ő életét próbálja
majd tönkretenni, nem a tiedet – fejtette ki álláspontját, melyet tudomásul kellett vennem.
Nem
volt más megoldás számára, a modest sarokba szorította. Bármennyire egyértelmű
is volt a helyzet, nem bírtam felfogni: könnyeim eleredtek, a sós váladék
végigfolyt arcomon anélkül, hogy éreztem volna. Semmit sem éreztem; a világ, az
idő megállt körülöttem, s nekem úgy tűnt, életem végéig ebben a szörnyű ördögi
körben leszek – felbukkan Louis, egymásba szeretünk, aztán jön valami, hogy
közénk álljon, nekem pedig összetörje a szívemet. Millió kis darabra, minden
egyes alkalommal. Amennyi szilánk volt már bennem, féltem, hogy sosem lehetek
már újra a régi…
-
Walsy, kérlek, mondj valamit! – Louis a kezem után nyúlt, de reflexból elkaptam
előle.
-
Gondolom, veled megy a sí útra is, nem igaz? – kérdeztem, bár a választ előre
tudtam, s amint felnéztem Louis arcára, már biztos voltam benne. – Valahogy
éreztem! – húztam el a számat, majd keserűen felnevettem, noha a helyzet minden
volt, csak vicces nem.
-
Kérlek, értsd meg, hogy márciusig így lesz a legjobb – próbált jobb belátásra
téríteni, de hasztalanul. Ha tényleg fontos lennék neki, ha igazán szeretne,
kerek perec megmondaná a vezetőségnek, hogy ő ebből nem kér, mert velem
szeretne lenni, nem Danielle-el, vagy más pót-lányokkal, akiket egy casting
során jelölnek ki mellé.
-
Érdekes, hogy Nadine és Niall együtt lehetnek, sőt! Liam is azzal van, akit
szeret, Harry pedig felvállalta a Keirával való kapcsolatát – vágtam a fejéhez.
-
Nadról még nem is tudnak, Cherylt és Keirát pedig a fél világ ismeri, nem lehet
bajuk belőle. De téged féltelek, nem érted? Nem akarlak kitenni a rajongók
célkeresztjébe, fogalmad sincs róla, egyesek milyen aljas dolgokat tudnak
művelni – hajtogatta folyton, de nem érdekelt. Értékeltem ugyan, hogy ezt
miattam teszi, mert szerinte nekem így lesz a legjobb. Csak nem értettünk
egyet, mert nekem az lett volna a legjobb, ha velem marad.
-
Tudod, hogy érted bármit vállalnék, nem? Még a rajongók kritizálását is. Nem
érdekelne, ki mit mond rólam, mert csak te tudod igazán, hogy nincsenek feléd
aljas szándékaim. Itt sokkal többről van szó, mint Danielle-ről, vagy más
lányokról, de te nem vagy képes átlátni a helyzetet! – fakadtam ki, szemem
újfent megtelt könnyel.
Louis
vigasztalón felém nyújtotta a karját, ám elhúzódtam tőle, s elindultam a
bejárati ajtó felé.
-
Walsy, várj! – kiáltott utánam, de nem fordultam meg. Csak megnehezítette volna
a dolgomat, ha látom a szomorúságot és a kétségbeesést a szemében.
-
Ne is fáradj azzal, hogy utánam jössz! – kértem tőle, s küzdve a könnyeimmel,
hogy ne kezdjek el hangosan bőgni, kirohantam az utcára, ahol már sötétedett.
*
Niall
és én a tengerparti paradicsom után más kultúrákba és tájakba is
belekóstoltunk, nem is volt túl sok időnk otthon, éppen csak átpakoltunk az
évszaknak megfelelő ruhákat a bőröndjeinkbe. Amerikába utaztunk, persze, miután
én is megkaptam a megfelelő papírokat.
Még
sosem jártam Amerikában, úgyhogy mondanom sem kell, mennyire izgultam. Csőre
töltött fényképezőgéppel szálltam ki a repülőgépből New Yorkban. Az ott eltöltött
néhány nap alatt csak tátottam a számat és kattintgattam, Niall pedig jókat
mulatott rajtam, de végig türelmes partnerem volt, valami sejtelmes, halvány
mosollyal jött utánam, állandóan fogta a kezem.
-
Igazából még nekem sem volt időm itt túl
sokat turistáskodni korábban – mondta nekem, miközben az Empire State Building
tetejéről néztünk le a nyüzsgő városra.
New
York jelenlegi legmagasabb épületéről aprócska atomoknak látszottak csupán az
emberek, a sárga taxik. Niallhöz bújva még az enyhe tériszony sem kínzott
annyira. Csak arra figyeltem így, a biztonságosan ölelő karjaiban, hogy ott
állok a világ tetején, miközben életem legfontosabb személye szorít magához. Úgy
éreztem, nem is kell több a boldogsághoz.
-
Örülök, hogy ezeket most veled élhetem
át – súgta a fülembe Niall, mire egy hevesen szívdobogós csókkal tudtam csak
felelni neki.
Én
is imádtam, hogy együtt fedezzük fel a világot, együtt töltjük Niall értékes
szabadidejét. Mert bizony láttam rajta, hogy nem tud már sokáig megülni a
formás popóján, és a szabadságának percei máris fogyatkoznak. Egyre több dalt
írt, Amerikába pedig már a gitárját is magával hozta, és nemcsak szövegeket
körmölt, hanem dallamokat is pötyögött az akusztikus hangszeren. Imádtam
figyelni ilyenkor. Az édes kis ráncot a két szemöldöke között, ahogy
koncentrált, a szép ujjait a húrokon, a hangját, ahogy néha csak foszlányokat
dúdolt, máskor azonban komplett sorok folytak elő a finom szájából. Amikor
pedig valami sietősen jutott eszébe, és egy szál alsóban pattant a gitárhoz,
előfordult, hogy nem tudtam visszafogni magam, és le kellett őt tepernem
azonnal. Még szerencse, hogy a memóriája remek volt, ezért nem felejtett el
miattam egy-egy ütős dallamot.
Hamarosan
hazautaztunk, amit egyáltalán nem bántam, Niall ugyanis megígérte, hogy megyünk
még rengeteg remek helyre.
Egy
esős délutánon éppen a nappaliban dolgoztam a szakdolgozatomon. Körülöttem
jegyzetek, könyvek garmadája hevert, én pedig elmerültem a munkában. Be kell
vallanom, egy kicsit jólesett ismét elmerülni az irodalomtudományban. Az
viszont még csodásabb volt, hogy a kinyíló ajtón Niall lépett be.
Levette
a csuklyás pulcsiját, kutyamód megrázta magát, majd vigyázva arrébb tett két
könyvet, úgy bújt mellém. A hideg kezét bedugta a pólóm alá, amit visítással
nyugtáztam, de aztán nem tiltakoztam az érintése ellen, szerettem, amikor a
derekamon nyugodott a keze.
-
Nagy hírem van – búgta a nyakamba, ahová
az arcát temette.
-
Be vagy indulva? – vigyorogtam, mire
felnevetett, meleg lehelete a nyakamat csiklandozta.
-
Ahogy mindig – mondta, miközben a
fogaival végigsimított a bőrömön –, de most valami más is van. Saját lemezem
lesz!
Hitetlenkedve
néztem rá, majd elöntötte az arcomat a büszke, fülig érő mosoly, ami azóta
növekedett, amióta elkezdett dalokat írni. Tudtam, hogy a saját nevén is ismert
és elismert zenész lesz belőle. Ebben egy pillanatig sem kételkedtem. Szorosan
magamhoz öleltem.
-
Gratulálok! Nagyon büszke vagyok rád,
Niall, tudom, hogy szuper lemezt hozol össze! – suttogtam meghatottan.
Nem
válaszolt, de megtörő sóhajából éreztem, mennyit jelent neki a támogatásom. A
részleteket egyre mohóbb csókok között mesélte el, azután már nem beszéltünk.
De nem sokkal később, mikor lustán egymáshoz bújtunk a kanapén, újra
tervezgetett, én pedig mosolyogva hallgattam. Olyan hihetetlenül büszke voltam
rá!
Azután
elkezdődtek az előkészületek. Niall sokat járt el, de nem hagyott magára:
elvitt magával a stúdióba, mindent lelkesen megmutogatott, én pedig büszkén
mosolyogva figyeltem, ahogy énekel a profi cuccok között.
Sejtenem
kellett volna, hogy ennyi jó után valami szörnyűnek is jönnie kell. Niall
instagramját feltörték egyik napon, és a hackerek az ő nevével akartak pénzt
kicsalni a követőiből. Egy átlagos embernek talán csak apróságot okoz, hogyha
feltörik a fiókját, Niall azonban még mindig világsztár volt, aki milliós
követőtáborral rendelkezik, akik lesik minden mozdulatát, szentírásnak veszik
valamennyi szavát. Érthető, hogy Niall kiborult.
Ketrecbe
zárt vadállatként járkált a nappaliban, és úgy káromkodott, ahogy még sosem
hallottam őt. Hiába próbáltam nyugtatni, túl zaklatott volt.
Csak
éjjel, amikor már sötétben feküdtünk, és azt hittem, elaludt, árult el valamit,
aminek fényében még inkább megértettem, mi bántotta meg ebben az egészben
annyira.
-
Félek, hogy mi lesz, ha kiderül, ki
vagy... Ha engem így kikezdtek, akkor mit fognak veled csinálni? – kérdezte
féltőn.
Sok
trollkodást kapott, de ezt talán már megszokta, hisz a One Directionnek nemcsak
a rajongói voltak fanatikusak, hanem az utálói is.
-
De még nem derült ki semmi... És engem
nem érdekel, oké? Te megvédesz – mondtam.
-
Persze, hogy nem érdekel, nem tudod még,
milyen ez, Nad. Nem akarok belegondolni ebbe – dörmögte bánatosan.
Az
elkövetkező napokban magába fordult kissé, elmélázónak láttam. Nem volt szó
köztünk feszültségről, ugyanúgy beszélt velem, de még szorosabban ölelt,
gyakran kaptam azon, hogy aggodalmasan figyel engem. Mintha az étvágya is
megcsappant volna, de ebben nem lehettem biztos: amíg a stúdióban volt, nem
tudhattam, mennyit eszik, otthon viszont nem evett túl sokat.
Néhány
napig csak figyeltem őt, aztán lecsaptam rá. Úgy gondoltam, nem velem van
gondja, de tudni akartam, mi gyötri. Leültettem a kanapéra, hozzábújtam, úgy
simítottam végig az arcán.
-
Mi bánt mostanában, életem? –
sóhajtottam –, az étvágyad sem a régi, pedig imádsz kajálni. És mintha
emésztene valami. Mondd el, kérlek! Azért vagyok veled, hogy mindent megosszunk
egymással!
-
Tudom – mondta némi hallgatás után.
Nem
szólt, csak elnézett mellettem a száját rágcsálva. Nem piszkáltam, úgy
gondoltam, magától is kiböki, mi a baj. De nem szólt, csak reménytelenül a
szemembe nézett, majd lesütötte.
-
Niall... Mi a baj? – Most már elszorult
a torkom.
Lepergett
előttem minden lehetséges szörnyűség. Talán talált magának valakit, mégsincs
minden rendben köztünk? Vagy Walsyval van valami, amiről előbb szerzett
tudomást? Könnyek gyűltek a szemembe. Erre láttam, hogy megtört a jég. Az
arcomhoz nyúlt, és finoman letörölte a kicsorduló cseppeket.
-
Én csak... Nem érzem jól mostanában
magam. Talán a sok idegeskedés.
-
De mit érzel? – faggattam szipogva.
-
Ég a gyomrom. És mintha a torkom is
égne, felsugárzik ide – mutatta –, talán semmiség, de...
-
Ezt felejtsd el! A torkodban fontos
dolgok vannak, például a hangszalagjaid. Ha csak a gyanúja is felmerül, hogy
nem oké ott valami, akkor azonnal orvoshoz megyünk. És külöben is! Most azonnal
hívd fel az orvosi csapatotokat! Merthogy biztos van ilyen, nem igaz? –
hadartam idegesen.
Rettentően
aggódtam érte, nem tehettem róla, elszorult a torkom, ha arra gondoltam, hogy
bármi baja eshet az én egyetlen szöszimnek. Végre elmosolyodott.
-
Van orvosi csapatunk. Elmegyek –
sóhajtott, aztán bociszemmel lesett rám –, de eljössz velem, ugye? A
térdműtétem óta kivagyok a dokiktól.
-
Hát persze, hogy elmegyek veled! –
Megkönnyebbültem, hogy nem makacskodott, ez máris megnyugtatott, és ettől
biztos voltam benne, hogy semmi komoly baja nem lesz.
-
Szilveszterre meg kell gyógyulnod, oké? Nagy bulit szervezek – mondtam, miközben az arcát
simogattam.
Erre
rám nézett, olyan bizakodással, amibe egyszerre sajdult és forrósodott bele a
szívem. Végre elmosolyodott, úgy szólalt meg:
-
Megígéred? – Én pedig válaszként
bólintottam.
Elsőkommentjeh! ❤❤❤❤
VálaszTörlésNe már, hogy megint nem stimmel valami Lou- ékkal! Nem hiszem el! Hozzatok rendbe mindent! Kérlek! Sőt egyenesen könyörgöm!
Nad is Niall pedig nagyon cukik! Remélem Niall- al nem lesz semmi baj, hiszen pont elég annyi baj, mint amennyi Walshy- val, és Louis- val van!
Amúgy még mindig rettenetesen tetszik, és imádom olvasni! ❤❤❤❤❤❤❤❤
Puszika! ❤❤
Szia, drága :)
TörlésÖrülünk, hogy tetszett ez a rész is, a kommentedet pedig nagyon szépen köszönjük, sokat jelent nekünk.
Nad és Niall valóban nyerő páros, de az, hogy Walsy és Louis sorsa mi lesz, hamarosan kiderül. A 40. lesz az utolsó rész. :)
Puszi: Lyanna és Gin
Hali csajok!
VálaszTörlésMondjatok hogy felre ertettem az elozo kommentre a valaszt es a kovetkezo meg nem az utolso resz kerlek!!!
Vegre beerem a storyt erre vege lesz???
Imadtam olvasni az egeszet......
×××All The Love×××
Szia :)
TörlésNem, még lesz néhány rész, de a 40. részt terveztük zárófejezetnek, addig még van egy kis idő.
Örülünk a kommentednek, köszönjük, hogy olvasol minket! :)
Puszi: Lyanna és Gin