2016. július 22., péntek

35. Nadine - Nyár van

Sziasztok, Drágák!

Elnézést kérünk a csúszásért, itt a nyár, gondolom mindenki számára ismerős az ilyenkor megszokott nyüzsgés, nyaralás, mászkálás. 
Ezúttal egy komplett Nadine-fejezettel érkeztünk, a téma pedig épp passzol a kint tomboló hőséghez. Fogadjátok szeretettel, a véleményeteket pedig epekedve várjuk!
Puszi: Gin és Lyanna



A One Direction szünetének én örültem a legjobban a világon, azt hiszem. Ugyanis ez azt jelentette, hogy egy percig sem kellett nélkülöznöm Niallt. Együtt mentünk szinte mindenhová, és egy pillanatig sem untuk a másikat, sőt. Bemutattuk egymást a barátainknak, moziztunk, ettünk, vagy csak együtt főztünk valami finomat.
Még az sem zavart, hogy vészesen fogy a téliszünetből hátralévő idő: több egyetemi órám ugyanis gyakorlatilag nem volt, az új félévet a szakdolgozatomnak szentelhettem, a következőben pedig a tanítási gyakorlat várt rám. De ezeket a dolgokat iszonyatosan távolinak éreztem Niall oldalán, mintha egy másik Nadine-re vártak volna, bár becsületemre legyen mondva, a szakdolgozatom már csaknem félkész állapotban volt. Ráadásul még Niall is elolvasta az Anna Kareninát, és beismerte, hogy tetszett neki. Ezért már megérte az egész.
Egyszóval mézesheteinket éltük, volt, hogy napokig ki sem szálltunk az ágyból, máskor eltűntünk vidékre golfozni a hideg idővel egy cseppet sem törődve. A zöld dombok csöndjében egyre inkább ráéreztem erre a sportra, megértettem és megtapasztaltam, micsoda békét tud adni a gyönyörű táj, ahol nem hallatszik más, csak a labda halk koccanása és a fű zizegése. Persze az sem volt utolsó érzés, ahogy Niall oda-odabújt hozzám hátulról átölelve a derekam, miközben a következő ütésemet tervezgettem elmélyülten. Imádtam, ahogy lágyan a nyakamba csókolt, majd eligazgatta a kezemben az ütőt, hogy azután sikeresen a lyukba küldjem a labdát.
Még focizni is elmentünk egyszer, bár csúfos kudarc – pontosabban a nedves fűben, sáros ruhával csókolózás – lett a vége. Bár ezt egyikünk sem bánta túlzottan. Viszont már előre lelkesen készültünk az Európa Bajnokságra, egy cseppet sem zavart minket, hogy nem ugyanannak a válogatottnak szorítunk majd.
A házvásárlási terveink sem merültek feledésbe, esti rutinunkká vált, hogy együtt nézegettük azt az írországi kuckót, ami mindkettőnk szívét rabul ejtette. Egyelőre nem csaptunk le rá, de minden este újabb részletekkel gazdagítottuk az álomház képét, mindennap belekerült képzeletben egy új bútor, egy új virág a kis kertbe, egy közös kép a falra. Ha a városban jártunk, gyakran betértünk egy lakberendezéssel foglalkozó boltba, ahol festékeket és parkettamintákat nézegettünk, gondolatban kifestve és parkettázva leendő házikónkat.
De egyelőre tökéletesen megvoltunk az én lakásomban, bár bevallom, gondolatban már búcsúzkodtam tőle, mindig felidéztem, min nevettünk Walsyval a nappaliban, hogy fetrengtem az ágyamban szomorúan vagy épp euforikus hangulatban, hogy kunyerált a konyhában Whiskey – és megannyi szép emlék jutott eszembe, amiket rendszerint Niallnek is elmeséltem.
Rendszeresen beszéltem Walsyval, Niall azonban nem igazán tartotta a kapcsolatot Louis-val, amit abszolút nem értettem. Hiába próbáltam azonban beszélni vele erről, elzárkózott, pedig sosem tett még ilyet, mindent meg tudtunk beszélni egymással. Igyekeztem nem nagy jelentőséget tulajdonítani ennek az egésznek, de a lelkem mélyén bánkódtam emiatt. Reméltem, hogy a barátságukat nem viseli meg a banda szünideje.
De hamarosan történt valami, ami elfeledtette velem az aggodalmaimat. Egy napon, éppen, mikor marhahúsos pitét készítettem, Niall befogta a szemem, én pedig kuncogva próbáltam lefejteni a kezét.
-          Van egy meglepetésem, asszony! Gyere! – mondta, és éreztem a hangján, hogy vigyorog.
-          Ha szex vagy kaja, akkor máris örülök – vihogtam, mire felnevetett.
-          Egyik sem, illetve... Lesz mindkettő idővel. Na, de nézd meg! – irányba fordított, majd elvette a kezét a szemem elől.
Megilletődve pislogtam, aztán megláttam egy jókora, piros bőröndöt a nappali közepén. Kérdőn néztem Niallre, egyelőre nem tudtam mire vélni a dolgot, bár a bőrönd színe máris a szívembe lopta magát.
-          Nyisd ki, drága! – biztatott Niall somolyogva.
Engedelmesen letérdeltem a bőrönd mellé, és kíváncsi voltam, mi ugrik ki belőle. Kicipzároztam a táskát, és elámulva, meredt szemmel bámultam a dobozt, ami piros szalaggal átkötve várt az alján. Elakadt a lélegzetem, amikor megláttam a rá írott Canon szót.
-          Ez ugye nem az, amire... – nyögtem, mire Niall nevetve bólintott.
-          De, ez egy új fényképezőgép. Tudom, hogy szeretsz fotózni, és ügyes is vagy, ráadásul hamarosan nagy szükséged lesz rá – kacsintott –, de ahhoz, hogy megtudd, miért, ki kell nyitnod a dobozt!
Mintha álomban lennék, úgy bontottam ki a fényképezőgép dobozát, és felsikkantottam, amikor a kezembe fogtam a nagyon is profinak tűnő masinát. Máris imádtam. De a doboz alján megpillantottam két papírdarabot, ami ismét elakasztotta a levegőmet. Két repülőjegy volt az, méghozzá... Thaiföldre. Akaratlanul is elfutották a szememet a könnyek, remegő szájjal néztem fel Niallre, aki sugárzó mosollyal leste a reakciómat. A nyakába vetettem magam, és zokogva ismételgettem, hogy mennyire köszönöm ezt az egészet neki. Ő viszont csak halkan nevetett rajtam, úgy ringatott a karjában.
-          Ne köszönj semmit, te vagy a királynőm, mindent megérdemelsz. Tökéletes pihenés lesz – mondta, én pedig a szememet törölgetve bólintottam.
A jegyünk két nappal későbbre szólt, úgyhogy gőzerővel megtöltöttük a szép, új bőröndöt. Különös érzés volt a téli hidegben nyári, lenge ruhákkal megtölteni a táskát. Sajnos muszáj volt vásárolnom egy új, szexi bikinit is. Alapvetően nem vagyok az a fajta, aki széthordja a fürdőruháit, így a szekrényemben rejtegetett két darab régi volt már, ennélfogva vállalhataltan egy efféle puccos nyaraláshoz.
Az indulás napja hamar eljött. Kicsit izgultam a hosszú repülőút alatt, de Niall megnyugtatott, hogy az első osztályon eltengődünk valahogyan, és mint mindig, igaza lett. Kis híján végigaludtuk mindketten az utat, én Niall vállára bukott fejjel, ő pedig jókora fülhallgatóval zárva ki a repülőgép halk duruzsolását.
Megérkezve alig ébredtem fel, már egy menő taxiban zötykölődtünk. Az első utunk a szállodába vezetett, ami a gyönyörű tengerparton feküdt. Az üvegfalú liftben repülve úgy éreztem, kiszállok a hotelből, és elreppenek, annyira boldog voltam. Az életem olyan fordulatot vett, amit el sem tudtam volna képzelni pár hónappal korábban. Sosem hittem volna, hogy valaha Európánál messzebb jutok, de Niall minden titkos vágyamat teljesítette.
Nem gondoltam, hogy tudok még álmélkodni, de a szoba káprázatos volt, hatalmas ággyal, mozivászonnyi tévével, gyönyörű kilátással a homokos, azúrkék tengerpartra. A szoba egyik fala üvegből állt, ami lehetővé tette, hogy úgy érezzem, a csodálatos látvány fölött lebegek. Boldogan tapasztottam a kezemet az üvegnek, úgy gyönyörködtem a mesés tájban.
Nem töltöttünk el túl sok időt a szobában, hanem egyből fürdőruhára cseréltünk a lenge, nyári ruhánkat. Niall ugyan nem bírt magával, és folyton a fekete bikinim alá csúsztatta a kezét, de én nevetve leállítottam – kivételesen. Túlságosan izgatott voltam a rengeteg új élmény miatt.
-          Elég időnk lesz erre később, most gyere! Fotózni és pancsolni akarok! – vigyorogtam, aztán a szálloda köntösébe burkolózva felmarkoltam a gépet, és már szaladtam is kifelé.
Odakint perzselő hőség és finom, sós tengerillat fogadott. Muszáj volt kalapot húzni a fejembe, bár meggyőződésem, hogy nem áll jól, de a napszúrás ellen a napkrém mellett ezzel is védekeznem kellett, hiszen elég érzékeny a bőröm. Niallt is bekentem, hiszen ő sem egy csokifigura.
Mérgezett egér módjára rohangáltam a parton, és fel-felnyögve fotóztam nagyjából mindent, hiszen minden apró részlet magával ragadott, olyan gyönyörű volt. Niall csak nevetett rajtam az egyik napernyő árnyékában heverészve, mire őt is lefényképeztem. Erre elkezdett kergetni, elcsórta a fényképezőgépet, és ő is lekapott engem. Készült pár béna, de emlékezetes szelfi is, aztán berongyoltunk a kellemesen hűs tengervízbe. 

Kislányként igazi vízikacsa voltam, tizenéves koromban valamiért ódzkodtam a strandolástól, talán, mert elégedetlen voltam magammal. De aznap nem érdekelt semmi, annyira élveztem a pancsolást.
Naplementéig ott maradtunk a sekély vízben dagonyázva és csókolózva, élveztük a békés tengerpartot és a simogató hullámokat, megcsodáltuk, amint a Nap vörös izzással lebukik a part mögött. Szerencsére nem voltak túl sokan ezen a partszakaszon, így nem kellett senki bámészkodásával megküzdenünk. Egy voltunk a vízben lubickoló párok közül. Aztán kimerülten baktattunk a szállodába, miután összeszedtük kevés holminkat.
Míg zuhanyoztam, Niall bőséges vacsorát rendelt, rengeteg gyümölccsel, húsokkal, fűszervajas kenyérkékkel – és finom borral megkoronázva. Mondanom sem kell, farkaséhesek voltunk, így percek alatt felporszívoztunk mindent, aztán fáradtságunk ellenére következhetett a desszert, amire mindketten annyira vártunk...
A víz mindig nagyon kiszívja az erőmet, úgyhogy percek alatt elaludtam Niall karjában. Még az álmom is rózsaszín vattacukorban és unikornisleheletben úszott. Pár óra múlva az ágy másik végében ébredtem, a fele hajammal a számban, de vigyorogtam, mint az eszelős, amikor eszembe jutott, hol vagyok és kivel. Álmosan pislogtam a lámpafényben. Niall még ébren volt, és kellett egy kis idő, mire kitisztult a látásom. Az én szőke hercegem az ágy támlájának dőlve körmölt valamit egy tenyérnyi jegyzetfüzetbe. Ásítva bújtam oda a mellkasához, beszívtam finom illatát.
-          Mit csinálsz ilyen későn? – kérdeztem.
Nagyon kíváncsi voltam, mit írogat, de nem lestem bele a füzetbe. Úgy gondoltam, úgyis elárulja, ha pedig nem, arra biztos alapos oka van. Ő a hajamba puszilt, majd nagy levegőt vett.
-          Dalokat írok. Tudod, nagyon élvezem a szünetet, de idővel... Szeretném lemezre énekelni a saját dalaimat, amiket egyedül én dolgoztam ki a szövegtől a zenéig, mindent – vallotta be.
Ellágyulva figyeltem, hogyan lesi a reakciómat, miközben a füzet lapját gyűrögeti. Óvatosan magamhoz húztam a kezét. Nagyon jólesett, hogy ennyire ad a véleményemre.
-          Szerintem ez csodálatos. Én melletted állok. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy milyen dalokat írsz és énekelsz a többiek nélkül. Szabad tudni, miről szólnak? – kíváncsiskodtam.
-          Hát, mindenféléről. A vidámságról, a pozitív életszemléletről, egy vörös hajú gyönyörűségről és arról, hogy ő életem szerelme – sorolta elmosolyodva.
-          Ez komoly? Rólam írsz dalokat? – kérdeztem, naná, hogy elérzékenyülve.
Hihetetlen, hogy tudott még magasabbra szárnyalni a boldogságom, de Niall mindig felülmúlta önmagát. Nem válaszolt, csak mosolygott, és magához húzott egy csókra, én pedig alig vártam, hogy hallhassam a dalait.
Másnap sokáig elaludtunk. A telefonom pittyegésére ébredtem. Tapogatózva nyúltam utána, majd kisettenkedtem vele a fürdőszobába, hogy ne ébresszem fel Niallt. Walsy volt az, fáradt és szomorú hangja megijesztett, hát még a mondanivalója. Elmesélte, hogy az anyukáját baleset érte, és hogy Louis-t letartóztatták. El sem akartam hinni.
-          Jaj, drágám! Annyira sajnálom, ez borzalmas! – mondtam idegesen járkálva –, odamenjek? Segítsek valamit? Például seggbe rúgjam Louis-t?
-          Nem, köszi! – Fáradt nevetéssel nyugtázta béna felvidítási kísérletemet. – Ne szakítsd meg ezért a nyaralást, csak el akartam mesélni.
-          Rendben – sóhajtottam –, de azonnal adj hírt anyukádról, amint megtudsz valamit! Mielőbbi gyógyulást kívánok neki!
Még beszélgettünk pár mondatot, aztán letettük. Sóhajtva forgattam a kezemben a telefont. Aggódtam Walsy anyukája és Louis újabb alakítása miatt, még ha tudtam is, hogy csak Walsy érdekében hajtott gyorsan.
Gondolataimból Niall álmosan dörmögő hangja rángatott ki – a hercegem ugyanis az ágyból szólított a nevemen. Visszamásztam mellé az ágyba, és a finom nyakába dugtam az orrom, hogy megnyugodjak az illatától. Röviden elmeséltem neki, ő pedig teljesen felébredve és aggódva hallgatott.
-          Haza akarsz menni? – kérdezte tétován, én pedig sóhajtva megráztam a fejem.
-          Nem, Walsy azt mondta, nem kell. Rendes tőle. Remélem, nem lesz semmi baja az anyukájának! – mondtam.
-          Biztos, hogy hamar meggyógyul. Vigyünk majd neki valami szuvenírt. Hogy felviduljon – bólogatott Niall.
Ellágyulva néztem rá, és adtam neki egy csókot. Imádtam, hogy ilyen csupaszív, hogy mindig gondol másokra, hogy nem önző.
Az elkövetkező napokban felfedeztük a környéket, rengeteget strandoltunk és tényleg vettünk Walsy édesanyjának – és a barátainknak is – néhány apróságot. Walsy anyukája világéletében imádta a különleges ékszereket, úgyhogy egy árustól kézzel készített nyakláncot és fülbevalót vásároltunk neki, remélve, hogy teljesen egészséges lesz már, amikor átadjuk neki.
A sok bujálkodás, strandolás és evés mellett persze jó bölcsészhez mérten sokat olvastam, szokásomhoz híven órákra el tudtam merülni egy-egy regényben. Niall eközben a dalain dolgozott, és hiába kíváncsiskodtam, azt mondta, még titok.

-          De te leszel az első, aki meghallgathatja őket, ígérem! – mondta, én pedig hittem neki. 

3 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Még mindig nem jutok szóhoz, hiszen annyira csodálatos lett! Meg mindig levakarhatatlan a vigyor az arcomról! Annyira imadom, de azert kívancsi vagyok,hogy mi lesz Louis- ékkal! Remelem a következő rész róluk szól! :-) <3 <3 <3 <3
    Puszi: Moncsi

    VálaszTörlés
  2. Jajj, imádom ezeket a boldog részeket! Egyszerűen tényleg vartacukor és unikornislehelet. :) Niall meg maga az álom, különleges, ami köztük van, Nadra sokan féltékenyek lehetnek. Nekem is kell egy Niall!!!! Ugye megkapom pár napra?
    xx.RS

    VálaszTörlés
  3. Drága Írónők!
    Nem is tudom,hogy mit kéne írnom.Szavakkal már kifejezni sem tudom,hogy mennyire imádom ezt a történetet.Niall és Nadine olyan cukik.Remélem Walsy anyukája is hamar meggyógyul és Louis is kiszabadul.Alig várom,hogy folytassátok! :)
    Imádlak titeket! <3
    Szép nyarat!
    xx Meli

    VálaszTörlés