2016. április 8., péntek

31. Nadine - Family portrait

Sziasztok, Drágák!
Köszönjük a sok-sok kattintást, az immáron 95 feliratkozót! Csodálatosak vagytok!
Ne feledjétek: 100 feliratkozónál extra fejezettel szeretnénk kedveskedni nektek! 
Kérlek, ne fogjátok vissza magatokat a kommenteket illetően, rettentően kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!
Jó olvasást, várjuk, hogy tetszett a fejezet! 
Puszi: Gin és Lyanna




Walsy kapkodva és feldúltan esett haza. Tudtam, hogy Harryvel beszélt, és volt egy sejtésem, hogy kiről kapott híreket. Még mindig iszonyatosan pipa voltam Louis-ra, de ez nem újdonság. Mióta ismerjük, azóta akarom felképelni. De most nagyon higgadtan viselkedtem, nem kezdtem el egyből anyázni.
Walsy berontott a szobájába Whiskey izgatott ugrálása közepette, és egyik helytől a másikig röpködött, a cuccait az ágyára halmozta, de közben láttam, hogy nincs jelen. Az ajtófélfának dőlve figyeltem, majd megköszörültem a torkomat, mire barátnőm felrezzent, és a szívét masszírozva fordult felém.
-          Mégis mi történt? – kérdeztem.
-          Megyek Los Angelesbe – jelentette ki kurtán, bár többre nem is volt szükség, mindent elmondott.
Dacosnak tűnt, mintha arra számított volna, hogy hepciáskodni kezdek ezt hallva. Én pedig éppen erre lettem hepciás. Csípőre vágtam a kezem.
-          És azt hitted, hogy visszatartalak? – kérdeztem sértődötten.
-          Ne haragudj, csak... Tudom, hogy utálod most Louis-t, és én is, de szeretem is, és vissza kell szereznem! – fakadt ki.
Erre önkéntelenül is elmosolyodtam. Tudtam, hogy így érez, nyilvánvaló volt, de jól esett az ő szájából hallanom. Még akkor is, ha Louis meg sem érdemli ezt. Walsy bocsánatkérőn pislogott rám, én meg felröhögtem a fejemet csóválva.
-          Na gyerünk, pakolj! Elkérem a kocsit Jamestől. Én magam viszlek ki a reptérre. Jegyed van már?
-          Hazafelé lefoglaltattam – vigyorodott el ő is, aztán odaszökkent hozzám, és alaposan megölelgettük egymást.
Szó nélkül kiviharzottam, Walsy pedig újult erővel folytathatta a pakolást. Rekordidő alatt elhoztam a bátyámtól az autót, és mire a ház elé értem, a barátnőm már ott tobzódott a járdán. Útközben nem sok szó esett köztünk, láttam, hogy Walsy majd’ kiugrik a bőréből az izgalomtól, én pedig a vezetésre koncentráltam. Arra azért emlékeztettem, hogy talán nem leszek itthon, amikor megjön, mert Niallel másnap készültünk indulni hozzájuk Írországba, de megígértettem, hogy azonnal hírt ad magáról, idővel meg majd magukról.
Kifizettem a horribilis összegű parkolójegyet, majd bekísértem Walsyt a reptérre. Kissé félszegen mosolyogtam rá.
-          Figyu, tudod, hogy igazából azt gondolom, hogy Louis meg te egymásnak vagytok teremtve, ugye? Azért utálom, mert megbántott, de tuti, hogy kiengesztel és nem lesz többé hülye. Különben kiherélem. – Az utolsó mondatot persze elhalkulva mondtam, de Walsy felnevetett, majd ismét megölelt.
-          Tudom. Tök jogos lenne, ha hülyének tartanál.
-          Annak is tartalak. De a szerelem hülyévé tesz, vagy mi – nevettem –, na tűnés, jó utat, vigyázz magadra, és haza ne gyere Louis nélkül!
Walsy lámpalázasan vigyorgott, majd elsietett a tömegben. Mosolyogva néztem utána, és nagyon szurkoltam. Sejtettem, hogy Harry már riadóztatta Louis-t, de úgy véltem, nem árt még egy kis fenyegetés, úgyhogy előkaptam a telefonomat, és válaszoltam végre Louis milliónyi üzenetére: Walsy úton van feléd. Ha megint megbántod, neked véged van, fiam. Hozd a legjobb formád! Önkéntelenül vigyorogtam, amint elküldtem. Louis pillanatokon belül válaszolt: Ha elcseszem, én magam foglak megkérni, hogy nyírj ki.
Mosolyogva csóváltam a fejem, majd még mindig a telefonomat nyomkodva indultam el. A következő pillanatban összeütköztem valakivel, és rebegő bocsánatkérésem közben felnéztem. Oliverrel néztem farkasszemet.
-          Nahát! Nadine! – Annyira őszintén ragyogott a mosolya, hogy egy pillanatra belesajdult a szívem, félve attól, hogy még mindig szeret.
Ha így is volt, Oliver nem tört ki könnyes könyörgésben, csak megpuszilt. Mögötte bőrönd várakozott.
-          Van kedved enni egy sütit? – kérdezte, én pedig kissé vonakodva bár, de rábólintottam.
Amikor azonban beültünk az egyik reptéri cukrászdába, egyáltalán nem éreztem feszélyezve magam. Őszinte érdeklődéssel kérdeztem Olivert arról, hogy merre járt. Elmesélte, hogy elutazott kicsit Walesbe, úgy érezte, hogy pihenésre van szüksége, magányra a zöldben. Erre persze elpirultam, elvégre miattam kellett szellőztetni a fejét.
-          Jaj, nehogy magadra vedd! – nevetett zavartan. – Nem kezdem el a még mindig szeretlek dumát, még ha úgy is van – komolyodott el.
-          Úgy sajnálom, Oliver! – sóhajtottam.
-          Tudom. Fájna hallanom, ahogy az új barátodról beszélsz, de annyit azért árulj el, hogy boldog vagy?
Megrendített, mennyire éretten kezeli és viseli a helyzetet, amibe én sodortam. Nem akartam hazudni, értelme sem lett volna, hiszen sütött rólam a boldogság. Úgyhogy bólintottam.
-          Gondoltam – mosolygott szomorkásan –, csak úgy ragyogsz!
Ezután nem sokat beszélgettünk magánéletről. Röviden mesélt a munkájáról, én az egyetemről – bár azt kihagytam, hogy mostanság szégyenteljesen hanyagolom –, azután elbúcsúztunk egymástól.
Jó érzés volt találkozni Oliverrel. Még a messzeségben várakozott az a perc, hogy barátok tudunk lenni, de nem éreztem lehetetlennek. Tudtam, hogy ő törődik velem, és én is törődtem vele. Szerettem volna, ha boldog. Tiszteltem azért, amiért ilyen remekül viseli az elvesztésemet.
Hazavezettem, de szerencsére nem nagyon maradt időm Oliveren lelkizni, pakolnom és szépítkeznem kellett, hiszen másnap kellett bemutatkoznom Niall szüleinek, ami miatt máris gyomoridegem volt. Éppen eltettem az utolsó holmimat is, amikor kopogtak. Nem lepett meg, hogy az ajtóban Niall áll egy szál sárga rózsával, de akkorát dobbant a szívem, hogy majdnem kiszakadt a mellkasomból.
Niall el tudta velem feledtetni a másnap miatti izgalmat, minden aggodalmas gondolatot ki tudott törölni a fejemből, amiért igen hálás voltam neki.
Másnap kora reggel indultunk Írországba, én pedig rettentő lámpalázasan szorongattam Niall kezét végig a magánrepülőn, majd Niall terepjárójában, amit a reptérre szállíttatott. Ő persze csak mosolygott rajtam, folyamatosan nyugtatott, hogy ne aggódjak, mert imádni fognak, én azért csak izgultam. Elvégre tudtam, hogy a kis szöszim nem sok barátnőjét mutatta be eddig otthon. Ezernyi félelem cikázott bennem: mi van, ha nem leszek szimpatikus, ha azt gondolják, nem vagyok elég jó a fiuknak? Egyszóval paráztam, de nagyon. Bár tudtam, hogy Niall akkor sem szakítana velem, ha a családja nem kedvelne, de hosszútávon muszáj, hogy jól kijöjjek velük. Egy párkapcsolat sem bírja ki, ha folyamatos háborúskodás folyik a családdal. Bár abban nem kételkedtem, hogy én kedvelni fogom őket, elvégre egy olyan csodát köszönhetek nekik, mint Niall. Amilyen jó fej, biztosan a szülei és a testvére is azok.
Közben azért gyönyörködtem a tájban, mert imádom Írországot, de akkor jártam ott először, így csak  tátottam a számat a sok zöld láttán. Sokszor megállítottam Niallt, hogy fotózhassak kicsit, és néhány közös fényképet is lőttünk. Meg kellett örökíteni első közös írországi utazásunkat.
De sajnos fájdalmasan hamar megérkeztünk Mullingarbe, a csinos városkába, ahol Niall felnőtt. Az édesapja ott élt, ahol Niall a kisgyerekkorát töltötte, Niall pedig úgy döntött, ott fogunk vendégeskedni. Arra azonban nem számítottam, hogy Bobby Horan máris áthívja magához Niall anyukáját és a testvérét is a családjával. Nagy naivan azt hittem, majd végiglátogatunk mindent. A ház előtt sorakozó autókból azonban rögtön sejthettem, hogy van itt valami.
-          Én inkább itt maradok – leheltem, mire Niall magához húzott, és a hajamba puszilt.
-          Ne már! Ne izgulj! Imádni fognak – nyugtatott, majd életmentő csókkal adott nyomatékot a biztatásnak.
Felkapta a cuccainkat, majd megfogta a kezem, úgy vezetett be a nagyon otthonos és bájos, kétszintes házba. Belépve egyből meghallottam a jellegzetes zsivajt, amit több generáció találkozása vált ki, és önkéntelenül elmosolyodtam: hasonló kavalkád van nálunk is, ha a keresztszüleim is megjelennek a kisgyerekeikkel. De erről a lelkes, egymás szavába vágó beszélgetésről és vidám nevetésről az otthon és a béke jutott eszembe, ez pedig kicsit megnyugtatott. 

-          Hahó, megjöttünk! – rikkantott Niall.
Imádnivalóan kisfiús és lelkes volt, teljesen elolvadtam tőle. Hozzábújtam, majd felöltöttem legszebb mosolyomat, miközben Niall családja kiözönlött az előszobába.
Ott volt az anyukája, Maura, az apukája, Bobby, a bátyja, Greg, a sógornője, Denise és az unokaöccse, Theo. Niall büszkén lemosolygott rám, miközben bemutatott, én szolidan mosolyogtam, aztán meglepetten nevettem, amikor Maura magához ölelt, aztán pedig továbbadott Bobbynak. Theo kissé félénken bújt el Niall karjába, ahol kiskirályként trónolt, én meg természetesen elolvadtam. Nagyon hasonlított egymásra a két kis szöszi, Theo pedig talán még cukibb volt élőben, mint a képeken, amiket Niall mutatott.
-          Hát szia, Theo – mosolyogtam, és óvatosan megsimogattam a szép, szőke haját, erre ő végre elmosolyodott.
-          Gyertek be! – invitált minket Bobby.
Niall biztató mosolyt villantott felém, majd Theóval a karjában terelgetett be az étkezőbe. Az asztal ínycsiklandó ételek alatt roskadozott, én pedig nem győztem felelgetni a Horan-család kérdéseire, amelyekkel bombáztak, miközben az asztalhoz ültettek. Átadtam Bobbynak a tepsit, amiben almáspitét hoztam, úgy gondoltam, villantom főzőtudományomat. Maura elragadtatottan csapta össze a két kezét, ezért éreztem, hogy egy jó pontom máris van.
Theo huncut és érdeklődő mosollyal lesett, én meg hol visszamosolyogtam, hol Niall szép szemét kerestem bátorításért, ő pedig olyan gyengéden nézett rám, ami valószínűleg bárkivel elhitette volna, hogy teljesen szerelmes. De a családja mosolygott rajtunk, az biztos.
A desszertnél tartottunk, amikor Theo odasompolygott hozzám, és odabújt a lábamhoz. Felvettem az ölembe, és a kisember hozzám simult, pufók kezecskéit elmerítette a hajamban, és óvatosan fésülgetni kezdte. Niall lágy mosollyal figyelt minket, miközben én óvatos puszit hintettem Theo selymes hajába.
Lassacskán teljesen elmúlt a lámpalázam, Niall családja mindent megtett, hogy otthonosan érezzem magam. A vacsora után apa és fiai bevonultak a nappaliba, mert az ír válogatott focizott az angolok ellen. Greg nem mulasztotta el vigyorogva közölni, hogy ezen az estén ellenségek vagyunk, mire csak röhögtem egy jót. Miután a fiúk bementek, Denise és Maura úgy csevegtek velem, mintha máris befogadtak volna. Theo elaludt a karomban, miközben mi receptekről és arról a napi sorozatról fecsegtünk, amit mindhárman néztünk.
-          Jó látni, hogy Niall egy ennyire kedves és okos lányt fogott ki – sóhajtott Maura rövid csendet követően.
-          Tudod, féltettem, hogy valami sztárocskát választ majd. Örülök, hogy nem így lett – folytatta, én pedig hálásan és boldogan rámosolyogtam.
Denise azt is megkérdezte, hogyan ismerkedtünk meg. Előadtam a történet cenzúrázott verzióját, hiszen mégsem akartam a részeg Louis-t ecsetelni előttük. De persze ők jól ismerték Louis-t, úgyhogy hamar rájöttek, min próbáltam szépíteni. Ezen persze nagyot nevettünk, mire Theo álmosan pislogva lesett ránk, hogy ugyan miért ébresztettük fel, majd inkább beslattyogott a fiúkhoz, ez pedig még nagyobb kacajt csalt ki belőlünk.
Segítettem kivinni mindent a konyhába. Maura otthonosan mozgott, noha már régen nem élt itt. Igazán csodáltam őt és Bobbyt, amiért ilyen remek kapcsolatban tudtak maradni. Látszott, hogy szeretik egymást, hogy nem feszengenek, és főleg, hogy már mindketten régen továbbléptek és boldogok. Nem hittem volna magamról, hogy valaha ilyen kapcsolatban tudnék lenni az exemmel, ezért igazán tiszteltem Niall szüleit, példásan viselkedtek.
Ezután csatlakoztunk a nappaliban sörözgető fiúkhoz. Niall maga mellé húzott, és még egy csókot is lopott tőlem. Elpirultam, de körbepillantva csak mosolyokkal szembesültem. Niallhöz bújtam, ő a karomat cirógatta. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk a nappaliba kuckózva, csak Theo búcsúzott el, akit Greg lefektetett aludni, hiszen már laposakat pislogott.
Igencsak későn búcsúztunk el Maurától, aki hazament, és Denise-éktől, akik ott aludtak, Niall és én pedig felbaktattunk az emeletre Niall egykori szobájába. Vigyorogva néztem körül a kékre festett, kuckós hangulatú szobában. A kis szöszim ledőlt az ágyára, húzott magával engem is. Mélyen beszívtam az illatát.
-          Na? – kérdezte, mire én áradozni kezdtem.
Máris hihetetlenül megkedveltem a családját, akik pontosan olyan hétköznapinak tűntek, mintha nem lett volna világsztár a rokonságban. A szívembe zártam a házias, mosolygós és szókimondó Maurát, a szelíd Bobbyt, a jókedélyű Greget, a cserfes Denise-t és az édes kis Theót. Úgy láttam, ők is megkedveltek. Niall boldogan mosolygott:
-          Ennek nagyon örülök, mert szerintem ők is nagyon szeretnek máris. Apa és Greg ódákat zengtek, amíg néztük a meccset. Pedig olyankor általában megkukulnak.
Erre csak vigyorogni tudtam. Nagyon reméltem, hogy ez a valóság, és nem csak egy szép álom. Én is tudtam volna még ódákat zengeni Niall családjáról. Szerettem volna még jobban megismerni őket.
Niall hozzám hajolt, hogy megcsókoljon. Persze, ahogy az lenni szokott, nem akart megállni ennyinél, én viszont megfogtam a kezét, ami már a felsőm alatt kutatott.
-          Jó ötlet ez? A családod itt van a házban! – pánikoltam.
Niall viszont nem zavartatta magát, tovább csókolgatta a nyakamat, tovább cirógatott, amitől persze kezdtem elveszteni a fejem.
-          Ez mindig jó ötlet. Nyugi, már alszanak. Majd csendesek leszünk – lesett rám a legédesebb vigyorával.
Én pedig szokás szerint nem tudtam neki ellenállni. Később, mikor már félálomban bújtunk össze, még el kellett mondanom:
-          És imádom Theót, láttad, hogy bújt hozzám? Annyira cuki! – ásítottam.
-          Igazán? Nagyon jól mutatott a kezedben – puszilt a hajamba Niall –, lehetne majd egyszer nekünk is egy ilyen kicsink – súgta.
Felkaptam a fejem, hogy vajon jól hallottam-e, de Niall nem nevette el magát, csak nézett rám lágyan. El sem akartam hinni, hogy ez valóban megtörténik. Mindig is vágytam gyerekre, imádom őket, de ők is rajonganak értem, valahogy minden kicsi rám tapad a környezetemben. Persze nem arról volt szó, hogy holnapután lesz gyerek, de mindennél többet jelentett, hogy Niall ezt mondta.

-          Benne vagyok – vigyorodtam el, és muszáj volt még egy csókot követelnem tőle. 

4 megjegyzés:

  1. Drága Írónők!
    Ismét fantasztikusat alkottatok.Imádtam! <3 Eszméletlen cuki lett.Nagyon jól leírtátok ezt a bemutatás dolgot.Niall utolsó mondata pedig mindent vitt.Már alig várom a jövő heti részt!Remélem Louis és Walsy kibékülnek.
    Addig is jó pihenést és szép hetet! :)
    xx Meli

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. .::elsőkommentelő::. :)
    Kedves Írók!
    Ez hihetetlenül tetszett! Imádtam!
    Niall és Nad olyan cukik együtt...
    Nagyon várom a kövi részt! Kíváncsi vagyik mi lesz Louis- ékkal

    VálaszTörlés
  4. Drága Írónők!
    Júúúúj, imádtam egyszerűen i-m-á-d-t-a-m! :) <3 <3
    Annyira bírom Nadot, ahogy Louis-val bánik meg ahogy biztatja Walsyt és mindig ellette áll! Ilyen barátnő kéne nekem is.. :)
    Ami pedig Niall családját illeti, imádnivalóak ők is! Főleg Theo *O* <3
    És a végén, amikor Niall mondta azt a mondatot.. fúúú, bekönnyeztem konkrétan, olyan édes <3
    Alig várom a folytatást :3
    Mira

    VálaszTörlés