Sziasztok, Drágák!
Eljött a beígért Nadine fejezet, amely sok izgalmat tartogat, reméljük, tetszeni fog nektek! Nagyon köszönjük a sok feliratkozást, kommentet.
Azonban továbbra is várjuk a véleményeteket, mert mindig megerősít minket egy-egy mondat vagy javaslat abban, hogy érdemes csinálni.
100 feliratkozónál különleges meglepetéssel várunk benneteket!
Jó szórakozást, puszik:
Gin és Lyanna
Amint
Walsy elutazott a szüleivel, méghozzá Louis-val, duplán öntött el az öröm.
Egyfelől hihetetlenül örültem a barátnőmmel együtt, hiszen csak úgy ragyogott a
boldogságtól, amikor Louis-ról beszélt, vagy bármilyen módon elénk került a
fiú. Messziről ordított mindkettejükről, hogy bomlanak a másikért, ez pedig
mindig mosolyt csalt az arcomra. Hihetetlennek éreztem, hogy hová fejlődött a
történetük – élénken élt még az emlékezetemben a kukába rókázó, szétesett Louis
képe –, de a miénkről is ugyanezt gondoltam. S éppen ez bizonyult a dupa öröm
második részének. Ugyanis Niallel úgy terveztük, hogy beköltözik hozzám arra az
időre, amíg Walsy nincs itthon. Egyszóval korlátlanul együtt tudtunk lenni, egy
normális lakásban, mint egy hétköznapi pár.
Lou-n
és rajta kívül még mindig nem tudott senki rólunk, és ez a titkolózás alaposan
feltüzelte egyébként is tomboló vágyainkat. Mellesleg pedig akkor készültünk
először együtt élni néhány napot, méghozzá hétköznapi körülmények között. Alig
vártam, úgyhogy alaposan felkészültem Niall fogadására. Televásároltam a hűtőt
mindenfélével, ugyanis főzni akartam neki, de vettem fagyit, édességeket és
pezsgőt is – elvégre ünnepeltünk.
Amikor
megérkezett, vadul ugrottam a nyakába, és összepuszilgattam kissé már borostás
arcát, ő pedig magához ölelt, és mohón megcsókolt. Akkor derült ki, hogy ő is
alaposan bevásárolt, de ez a mi esetünkben nem jelent tragédiát, úgyis
beporszívózunk mindent.
Az
első pillanattól az utolsóig hasonló boldogságban töltöttük a napokat. Niall
egyszerűen imádta a főztöm, ami engem még inkább arra sarkallt, hogy új
receptek után kutakodjam a nagyanyámtól kapott recepteskönyvben és a neten. Niallnek
megérte főzni, mert olyan élvezettel evett, hogy öröm volt nézni, és
beporszívózott minden morzsát, néha még a tányért is tisztára nyalta. Ha pedig
bedobtam, hogy rendeljünk kaját, olyan hisztit csapott, hogy a hasamat fogtam a
nevetéstől, és inkább főztem neki. Nem is éreztem fáradtságnak, mert szeretek
főzni, főleg egy ilyen pasinak.
A
mérhetetlen kajálásokon kívül megnéztünk vagy ezer filmet, megmutattuk
egymásnak a kedvenceket. Niall A keresztapát és a Grease-t imádja legjobban –
amit teljesen megértek –, úgyhogy nagy komolyan idézgettük a legismertebb
sorokat Marlon Brando rekedt hangján, vagy épp vihogva énekeltük a slágereket a
népszerű musicalből. Én is megnézettem vele az Igazából szerelmet, és persze
váltig tagadta, én akkor is láttam, hogy néha gyanúsan csillogott a szeme. Nem
hiába, a világ egyik legjobb filmjén nem ciki elérzékenyülni.
Megnéztünk
egy csomó olyan filmet is, amit mindketten imádunk még gyerekkorunkból: a
Vissza a jövőbe trilógiát, a Jumanjit, az Ace Venturát. Évek távlatából is
iszonyatosan jók, szakadtunk a nevetéstől a kanapén összebújva.
-
Annyira jó ez! Olyan, mintha... Lenne egy
normális életem. Mintha nem kellene tartanom attól, hogyha kilépek az utcára,
fotósok kezdenek üldözni – motyogta Niall két film között, miközben egymásnak
támasztott fejjel pihentünk a megürült chipseszacskók fölött.
-
Lehet normális életed, Niall! Itt a
szünet, itt vagyok én – vigasztaltam, mire kissé keserűen felsóhajtott.
-
Az a baj, hogy nem tudom, hogy lehetne ezt
jól csinálni. Úgy érzem, hogy ugyanúgy benne vagyok a közepében. Lehet, hogy el
kéne költöznöm valahová, ahol senki sem ismer – sóhajtotta.
-
Engem itt hagynál? – vigyorogtam, mire
felnevetett.
-
Semmi pénzért!
Ez
pedig iszonyatos boldogsággal töltött el. Tudtam, hogy valójában nem akar
elköltözni valami lakatlan szigetre, de ha mégis megtenné, akkor engem is vinne
magával. Ráadásul nem is viccelt, láttam a szemén, az elkomolyodó arcán. Ehhez
hasonló, meghitt pillanatokban bővelkedtek az együtt töltött órák.
Egyik
este éppen a fogamat mostam, amikor Niall pajzán vigyorral lépett mögém, és
magához szorított. Ahogy hozzám dörgölőzött, érezhettem, hogy megint nem fér a
gatyájába. Ettől el kellett vigyorodnom. Imádtam, hogy sosem tud nyugton lenni
a közelemben, számomra ez volt az egyik legnagyobb bók, amit csak adhatott. Gonoszkás
módon pucsítottam be, miközben kiöblítettem a számat, ő pedig felnyögött, és
már a nyakamban volt, csókolgatni és szívogatni kezdte a bőrömet. Nem tudtam,
de nem is akartam ellenállni neki, úgyhogy az ajkamba harapva fordultam felé,
átkaroltam a nyakát, és megcsókoltam, ő pedig falni kezdte mentolossá vált
számat.
Megnyitotta
a vizet, hogy a szokásos módon ejtsük meg esti fürdésünket. Együtt másztunk be
a kádba, és teljesen elmerültünk egymás testének élvezetében. Persze Niall nem
bírt magával, én pedig a nagy gyönyörben nem is gondoltam rá, hogy valami rossz
történhet. Az én kis szöszim ugyanis úgy döntött, hogy felkap a karjába, és úgy
folytatja tovább a játékot. Azt mintha elfelejtette volna az agya helyett lent,
délen cirkáló vértől, hogy egy vizes kádban áll. Megcsúszott, engem elejtett, ő
pedig kizuhant a kádból, valami kellemetlen, reccsenő hang kíséretében. Ha nem
jajdult volna fel fájdalmasan, ha nem sajgott volna úgy a farokcsontom, amin
landoltam, akkor bizonyára torkom szakadtából elkezdek röhögni. Így viszont
csak rémülten kecmeregtem talpra.
-
Niall? Jól vagy? – A hangom megremegett,
ahogy kihajoltam.
Ám
ekkor az én kis elpusztíthatatlanom kissé fájdalmas grimasszal bár, de
felugrott, és visszalépett a kádba, nem túl méltóságteljes mozdulattal. De
legalább sehonnan nem fojt vér.
-
Itt vagyok, folytassuk! – jelentette be,
és már csókolt is, én azonban eltoltam magamtól.
-
Ez most komoly? Majdnem kitöröd a nyakad,
erre most tovább akarod csinálni? – hitetlenkedtem.
Végignéztem
rajta, hogy látható-e bármiféle külsérelmi nyom, és mintha a jobb lába kicsit
duzzadtabb lett volna a szokásosnál... De annyira megijedtem, hogy nem tudtam
eldönteni, hallucinálok-e. Ő pedig nem engedte, hogy tovább vizsgálódjam, mert
felbiccentette a fejem az államnál fogva.
-
Nyugi már! Nincs semmi bajom. Ezt fél
lábon is befejezzük – tréfálkozott.
Még
mindig aggodalmas arcomhoz hajolt, majd lágyan megcsókolt, keze gyengéden
kezdett cirógatni a bőrömön egyre lejjebb, bennem pedig oldódni kezdett a
feszültség. Reménykedni kezdtem, hogy nem történt semmi komoly. De azért a
biztonság kedvéért nem hagytam, hogy Niall erősködjön, inkább lenyomtam a
kádba, hogy ülő helyzetbe kerüljön. Úgyis szerette rajtam legeltetni a szemét,
ha én voltam felül.
Mikor
néhány perc múlva zihálva és az élvezettől kába vigyorral kezdtünk kikászálódni
a kádból, Niall felszisszent, amint a jobb lábára nehezedett.
-
Ez kezd bedagadni – állapította meg, én
pedig idegesen túrtam a hajamba.
-
Most azonnal beviszlek a kórházba! –
jelentettem ki.
-
Ne már! Nem így terveztem az estét! –
nyafogott.
-
Szerintem eltört a lábad, és ez nem
tréfadolog! – magyaráztam.
-
Légyszi, ne már! – vetette be legédesebb
kiskutyusképét, de nem hatott meg, annál sokkal jobban aggódtam az egészsége
miatt.
-
Na jó, oké, de útközben vegyünk egy
hamburgert! – alkudozott, akár egy rosszcsont kölyök, erre pedig már
önkéntelenül felnevettem. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is csak a kajára tud
gondolni. Meg arra, hogy ma már nem fekszünk le egymással.
-
Áll az alku, de most gyere! – mondtam.
Segítettem
neki megtörölközni, majd a jobb karja alá bújtam, hogy rám támaszkodhasson, ne
a sérült lábára. Az öltözködésben is a segédje voltam, ő pedig ellágyulva
figyelt. Zavartan néztem rá.
-
Mi az?
-
Semmi. Csak eszembe jutott, hogy... tudod,
egészségben, betegségben – mosolygott, nekem pedig hatalmasat dobbant a szívem.
-
Úgy van – adtam neki egy csókot.
Magamhoz
vettem a papírjaimat, na és persze Niall kocsikulcsát, és nem kevés kínlódás
után lebotorkáltunk az utcára. Nem éreztem magam kellemesen a sajgó hátsóm
miatt, de az volt akkor a legkevesebb. Niall fájdalmasan nézett rám:
-
Vigyázz a kocsikámra!
A
válaszom csak egy szúrós pillantás volt. Hiszen tudta jól, hogy tudok vezetni,
méghozzá nem is akárhogy! Felsegítettem Niallt az anyósülésre. Úgy gubbasztott
ott, akár egy sérült kismacska, én pedig egy pillanatra elábrándozva néztem őt.
Hihetetlen, hogy az enyém! Aztán észbe kaptam, hogy hol vagyunk és miért,
úgyhogy óvatosan, de azért lendületesen indultam el a legközelebbi McDonald’s
felé. Persze a kis éhenkórász az ölében egy zacskóval, ami három sajtburgert
rejtett, szájában pedig a negyediket csámcsogva máris sokkal jobban érezte
magát.
Elfurikáztam
tehát a legközelebbi kórházhoz, leparkoltam egy, a bejárathoz közeli helyre, majd
besegítettem Niallt az épületbe, aki derűsen, csak néha felszisszenve sántikált
a vállamra támaszkodva. Úgy tűnt, jól bírja a fájdalmat. Vagy legalább nem
hisztizik olyan dolgok miatt, amiket úgysem tud változtatni.
A
sürgősségin máris beindultak a dolgok. Szerencsére nem volt csúcsidő, ha az
orvosok és a nővérek fel is ismerték Niallt, nem törődtek vele, máris
elszállították a röntgenbe, engem pedig a folyosón hagytak, nem mehettem be
vele. Sírni vagy igazán pánikba esni sem volt időm, hiszen tudtam, hogy sok még
a dolgom. Úgyhogy azonnal felhívtam Harryt, aztán Liamet, végül pedig Louis-t.
Utóbbi persze nem vette fel, de mit is várhattam tőle. Harry és Liam
megígérték, hogy rögtön bejönnek, de Louis-t nagyjából ezredszerre sem tudtam
elérni. Próba szerencse alapon ezután Walsyt tárcsáztam idegbetegen az
aggodalomtól. Szerencsére a barátnőmet el tudtam érni, megígérte, hogy ők is
elindulnak, ahogy tudnak.
Harry
ért oda elsőként, olyan hamar befutott, hogy Niallről még hírem sem volt.
Boldog voltam, amiért nem kérdezősködött, ellenben intézkedett. Azonnal
riasztotta ugyanis azokat a személyeket, akik hasonló helyzetben gondoskodnak
arról, hogy az ápolásra szoruló bandatagot elkülönítsék mindenkitől, a személyzet
pedig szép summát kap a hallgatásért cserébe.
Mikor
Niallt kigurították egy tolókocsiban, jobb lábát térdig begipszelve, kitört
belőlem a zokogás, amit annyira igyekeztem visszafojtani. Patakzottak a
könnyeim, ahogy odafutottam hozzá, a fájós hátsóm ellenére letérdeltem mellé,
úgy szorongattam a kezét.
-
Annyira sajnálom, az egész az én hibám! –
motyogtam, Niall azonban csak nevetett.
-
Miről beszélsz? Ez életem egyik legmenőbb
kalandja! – mondta a fájdalomcsillapítóktól kissé kásás hangon.
-
Akkor nem is haragszol? Nem gyűlölsz? –
pislogtam rá hitetlenkedve, ő pedig előrehajolva követelte a számat válaszként.
-
Együtt vagytok? Na végre! Úgy tudtam! –
szólalt meg dörmögő hangján Harry, nekem pedig akkor esett le, hogy ő is ott
van.
A
könnyeimen át felnevettem, úgy tápászkodtam fel, Niall pedig ismét dumálni
kezdett, de ezúttal Harryhez. Elhűlve hallgattam – tutira betéphetett a
gyógyszerektől.
-
Naná, és én vagyok a legnagyobb mázlista a
Földön! Imádom ezt a nőt, és még akkor is kényeztetni akarom, amikor már eltört
a lábam! – szavalt, én pedig fülig vörösödve röhögtem fel, noha a vallomás
ismét a szívemig hatolt.
Harry
hangosan felröhögött, és megveregette Niall vállát.
-
Látom, haver, máris jól vagy. Amint
meghallottam a hírt, tudtam, hogy ez szexbaleset. Gratulálok! Menjünk! – mondta,
és nemes egyszerűséggel kitolta Niallt a folyosóról.
Persze
utólag kiderült, hogy ezt is lezsírozta az illetékesek segítségével. Niall
saját felelősségre távozott. Ott loholtam utánuk, a megkönnyebbülésből az
aggodalomba esve ide-oda. Mikor kiértünk, kinyitottam Niall autóját, Harry nagy
nehezen felemelte őt, és betette hátsó
ülésre, aztán rám nézett.
-
Jobb, ha én vezetek. Menjünk a hotelbe!
-
De Liam még nincs itt! – vágtam rá, Harry
pedig leintett.
-
Én mondtam neki, hogy maradjon, mert mi is
odamegyünk.
Kábán
bólintottam. Ez a mindent magabiztosan elintéző Harry szokatlan volt még nekem.
De mit ne mondjak, nagyon is hálás voltam neki. Az én gondolataim odáig
terjedtek, hogy szakemberek keze alá juttassam a sérült szerelmemet.
Bekászálódtam
Niall mellé hátra, ő elfeküdt az ülésen, begipszelt lábát kinyújtotta, fejét az
ölembe ejtette. Újra könnyes lett a szemem, ahogy az arcát néztem, noha nem
láttam nyomát fájdalomnak vagy szenvedésnek. Inkább békésnek tűnt.
-
Nagyon fáj? – kérdeztem, aztán rá is
jöttem, micsoda ostoba kérdés, de így jár az, akinek még soha nem tört el egy
csontja.
-
Nem vészes. Mindig van valami a lábammal,
már kezdem megszokni – válaszolt.
Merőn
nézett rám, a kék szeme csak úgy világított, el akart nyelni, hirtelen egyáltalán
nem tűnt kábának.
-
Ne hibáztasd magad, rendben? Én voltam a
hülye, de mindegy is. Fogjuk fel ezt egy kalandnak! Az egyik első kalandunknak
a sokból. Oké? – mosolygott, mire önkéntelenül nekem is mosolyognom kellett.
-
Oké – bólintottam.
Nem
faggattam többé, hagytam pihenni, csak cirógattam a haját, miközben próbáltam
elképzelni, miféle kalandok várhatnak még ránk. Az biztos, hogy sosem fogunk
unatkozni.
Harry
a hotel mélygarázsába hajtott, majd az elénk érkező biztonsági őrök közrefogták
Niallt, úgy segítették fel a szobájáig, amit jó néhány napja nem lakott senki.
Éppen ezért lehetséges, hogy olyan nagy rend volt odabent.
Liam
már ott várt ránk a lehalkított tévét bámulva, aggodalmas arca rögtön kisimult,
amikor látta, hogy Niallel nem történt semmi végzetes. Amikor pedig a szöszim
neki is bevallotta, hogy szeret, boldog vigyora felragyogtatta az arcát. Nagyon
örült nekünk, ez pedig sokat jelentett. Tudtam, hogy Liamnek sokkal többre van
szüksége ahhoz, hogy kimásszon a gödörből, mint a mi boldogságunk, de kezdetnek
talán ez is megteszi.
Mire
az ágy felé fordultunk, ahová a biztonságiak tették Niallt, a kis drága már
mélyen aludt, arca hihetetlenül kisfiús volt és békés. Én pedig iszonyatosan
szerelmes voltam.
Liam
és Harry magunkra hagyott, én pedig úgy, ahogy voltam, ruhástul bújtam be Niall
mellé a hatalmas ágyba. Úgy döntöttem, pihenek egy keveset. Fel kellett
készülnöm arra, hogy elmondjam Walsyéknak ezt az egész szexbaleset ügyet.
Tudtam, hogy Louis sokáig fog froclizni, és amint az aggodalma elmúlik, Harry
is. Erre pedig fel kellett vérteznem magamat egy kis szundítással a
Niall-illatú ágyban, a törött lábbal is derűs Niall mellett.
Sziasztok, drága írónők!
VálaszTörlés#elsőkommentelő
Úha, hát, meg kell mondjam, nagyon vártam már ezt a fejezetet! *-*
Kíváncsi voltam, mi mindennel tölti Nad és Niall az idejét. Már mindenre gondoltam, komolyan, de basszus erre a fordulatra nem! XD Tök jó, hogy belevittétek a realitást, hogy eltörte a lábát, plusz ez a szexbaleset ok valami fenomenálisan ötletes! :D :D <3
Nagyon várom a további fejleményeket, mert most úgy minden olyan tökéletes. Valami gebasznak kéne lennie. :D
Puszi: Mira
Drága Mira!
TörlésNagyon köszönjük, hogy mindig írsz nekünk, rettentő sokat jelent! *.*
Örülünk, ha tetszett a szexbaleset :D eméljük, sikerült megnevettetnünk téged és a többi kedves olvasót is.
Nos, gebasz lesz még a történet folyamán, attól nem kell tartanod.
puszi: Gin és Lyanna
Jááájjj :DD
VálaszTörlésEz hatalmas volt, annak ellenére is, hogy nem volt túl boldog! Nad és Nialler eszeveszett cukik, annál a "betegségben-egészségben" résznél majdnem lefolytam a kanapéról, hjajj. :3
Imádom ezt a történetet! A részek olyan jók, hosszúak, dúsak és egyszerűen az egészet látom magam előtt. :3
Kedvenc :')
Várom a következőt, kiváló szülinapi ajándék volt a számomra. *.*
xx, RS
Kedves RS!
TörlésNagyon köszönjük a bókokat, hihetetlenül kedves vagy *.* Annak pedig duplán örülünk, hogy szülinapi ajándékként olvashattad - utólag is sok boldogságot a születésnapodra! :)
várunk vissza szeretettel, puszi:
Gin és LYanna
Jaj, ez a rész olyab kis aranyos volt *-* Imádtam Niallt, bár őt nem lehet nem imádni!! Remek párost alkotnak Naddal, alig várom a következő részt! Csak így tovább ;)
VálaszTörlésPuszi:Zita
Drága Zita!
TörlésEgyetértek: Niallt csak imádni lehet, mindig remek érzés róla írni <3
Nagyon örülünk, ha úgy gondolod, Naddel jó párost alkotnak :3
várunk vissza, puszi:
Gin és Lyanna
Kedves írók!
VálaszTörlésÉn még nem olyan régen találtam rá erre a fantasztikus blogra! Egyszerűen lenyűgöző! Várom a folytatást!
Sok puszi!
Kedves Mónika!
Törlésszeretettel köszöntünk a blogon, reméljük, visszatérő olvasó leszel! :)
Nagyon közönjük a bókokat, sokat jelent! :)
várunk vissza, puszi:
Gin és Lyanna