Sziasztok, drágák!
Újabb péntek, újabb fejezet. Ezúttal is komplett Walsy, így arról olvashattok majd, mi mindennel töltötte a további idejét Doncasterben.
Jövőhéten egy teljes Nadine szemszög érkezik, benne sok-sok Niallel, így remélem, már mindenki várja. Azért kérlek benneteket, ne felejtsetek el ehhez a részhez kommentelni, hiszen a véleményeitek nekünk nagyon sokat számítanak - emellett kíváncsiak vagyunk arra is, mit gondoltok a történtekről, illetve mi mindent vártok a folytatástól.
Amit még megemlítenék: 100 feliratkozónál különleges fejezetet hozunk nektek. Amellett, hogy extra hosszú lesz, mind a négy fiú szemszögéből olvashatjátok a történteket. Ez azonban csak rajtatok múlik - ám az eddigi 83 rendszeres olvasónak mindennél hálásabbak vagyunk! <3
Jó olvasást: Lyanna és Gin
***
Sheilának csak másnap árultuk el, hogy anyáék válni készülnek. Első nap annyira boldog volt, hogy láthat! Nem akartuk azonnal elrontani az örömét. Mikor hazaért az iskolából, egész délután arról kérdezgetett, láttam-e a focizás óta Harryt, és ha igen, hogy van az ő kedvenc énekese. Az estét is együtt töltöttük, hármasban: kakaóztunk és társasoztunk, miközben hallgattam, hat hónapja mi minden történt idehaza. Anya egészen fesztelen volt, bár amikor Sheila megjegyezte, hogy „apa igazán hazajöhetne már arról az üzleti útról”, láttam rajta, hogy nehéz megőriznie a nyugalmát.
Másnap,
mivel a húgomnak úgyis megkezdődött az őszi szünete, délelőtt elmentünk a
parkba sétálni, aztán megebédeltünk az egyik kedvenc bisztrónkban, ahová már
évek óta jártunk. Evés közben már komolyabb témára terelődött a szó, mint a
környéken élő öreg nénik legújabb pletykái: anyám rákérdezett, mi a helyzet
Logannel. Nekem persze majdnem a torkomon akadt a csirke, de az útját
lekísértem egy nagy pohár vízzel.
-
Hát… mi már nem vagyunk együtt – böktem ki végre. Amikor szakítottunk, annyi
minden történt egyszerre. Teljesen kiment a fejemből, hogy be kéne számolnom
erről anyának is.
-
Micsoda? Ezt miért csak most mondod? – kérdezte szemrehányóan, de némi
részvéttel a hangjában, miközben Sheila kíváncsian pislogott rám a tányérja
felett. Neki még nem voltak fiú ügyei. Számára csak Harry létezett, mint
tökéletes istenség. Mit neki a szomszéd kisfiú, aki minden karácsonykor virágot
küld neki?
-
Túl sok dolgom volt, és elfelejtettem, hogy neked még nem mondtam. Egyszerűen
nem illettünk össze – vontam meg a vállamat, és már egyáltalán nem éreztem
szomorúnak magamat a történtek miatt, ami megkönnyebbülés volt számomra.
-
És két év kellett ahhoz, hogy ezt megállapítsd? – faggatott tovább anya.
-
Igen – vágtam rá, mert már elegem volt a témából. Valójában csak megszoktam
Logan közelségét, és ő volt az első barátom, ezért jelentett annyit nekem.
Ettől pedig nehéz elszakadni, pláne ennyi idő után.
-
Sajnálom, bár őszintén szólva, nem kedveltem azt a fiút – vallotta be anyám. –
Amilyen szép és okos lány vagy, rövidesen találsz valaki hozzád illőt! –
mosolygott rám, én pedig udvariasan viszonoztam, de közben elég kényelmetlenül
éreztem magamat.
-
Szerintem Louis hozzád illik! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Sheila is.
Megütközve néztem rá szavai hallatán. Ezt tényleg
hangosan kimondta?
-
Ki az a Louis? – Anya persze rögtön kapott az alkalmon, hogy kíváncsiskodjon.
-
Tudod, a One Direction egyik énekese! – pillantott rá a húgom olyan
tekintettel, mintha teljesen egyértelmű lenne, hogy miről is beszél.
-
Az a fiúbanda? – kérdezte bizonytalanul, de látva Sheila bólintását,
megkönnyebbült, majd elnevette magát. – Azért a nővéred kicsit idősebb már
nálad, és pontosan tudja, hogy nem szabad hiú reményeket kergetnie! – dorgálta
meg őt kedvesen, ám a testvérem nem hagyta annyiban a dolgot.
-
De hát találkozgatnak! – dőlt hátra a székében durcizva Sheila, anya pedig
totálisan elképedt arcot vágott.
-
Igazán? – pillantott felém gyanakvóan, mire megadóan sóhajtottam egyet.
-
Igen, így van, személyesen ismerem a bandát. Néha együtt bulizunk – vontam meg
közönyösen a vállamat, majd gyorsan témát is váltottam.
Az
ebédről hazaérve úgy gondoltuk, ideje közölnünk Sheilával a rossz hírt.
Mindannyian a nappaliba mentünk, és elhelyezkedtünk a hosszú bőrkanapén. A
színvallást anya kezdte. Elmondta, hogy apa valójában nem üzleti úton van,
hanem egy bérelt lakásban dekkol a város másik felében, mert nagyon
összevesztek, és valószínűleg már nem fognak együtt lakni. A húgom persze elég
rosszul viselte a dolgot: először hüledezve nézett anyára, majd, mintha én
segíteni tudnék rajta, esdeklő pillantást vetett rám, de arcomról csak
szomorúságot tudott leolvasni. Ezt látva, sírva fakadt, így azonnal az ölembe
húztam és nyugtatgatni kezdtem.
-
Ne sírj! – simogattam meg a hátát, de nyilvánvalóan nem hagyta abba. Meg is
tudtam érteni: ilyen fiatalon nekem sem lenne könnyű magamban tartani az
érzelmeimet. – Hallod? Igaz, hogy anyáék összevesztek, de attól még ezután is
fogtok találkozni apával. Csupán másik házba költözik, de akkor láthatod őt,
amikor csak akarod, és ő is biztosan meglátogat majd – csitítgattam, s úgy
tűnt, idővel hatnak rá a szavaim, mert abbahagyta a bőgést, és kipirosodott
szemét kezdte törölgetni.
A
témához ezután nem szólt hozzá, nem is kérdezett semmit: csak azt akarta, hogy
ölelgessük, és megnyugtató szavakkal halmozzuk el őt. Fejfájásra hivatkozva
korán lefeküdt aludni, így anyával kettesben maradtunk. Szegény aggódott,
hogyan fogja ezt viselni Sheila, de örült, hogy legalább túl vagyunk ezen a
beszélgetésen.
Szerencsére,
a húgomat kemény fából faragták. Az elkövetkezendő néhány napban ugyan látszott
rajta, hogy nagyon szomorú, és megviseli, hogy a szüleink válnak, de jól
tartotta magát, s igyekezett nem állandóan erre gondolni.
Amíg
anya dolgozott, én vigyáztam Sheilára. Rengeteg közös programot csináltunk, s
ezek alatt igyekeztem feledtetni vele a fájdalmat. Elvittem azt állatparkba,
beültünk a moziba megnézni egy újonnan kijött mesefilmet, bevásároltunk
otthonra mindenféle édességet és még a játszótérre is elvittem, ahol a barátaival
együtt felváltva ostromolta a hintát és a kötélpályát.
Sajnáltam,
hogy elérkezett a hét vége, de másrészről örültem is neki, mivel Louis-val
tölthettem a maradék időmet. Bár megígértem anyáéknak, hogy estére visszajövök
majd, ez a terv borulni látszott, amikor apám váratlanul beállított a lakásba.
Egyedül én voltam csak otthon: Sheila és anya reggel átmentek a nagyszüleimhez.
Éppen
a nappaliban ültem, és tv-t néztem, amikor belépett a szobába. Arca nyúzott
volt, mintha napok óta nem aludt volna, de tulajdonképpen semmi változást nem
láttam rajta: barna, kusza haja talán kócosabb volt, mint máskor, tekintete
ugyanazt az acél jellemet tükrözte, amilyennek világéletemben ismertem. Amint
észrevett engem, meglepődött ugyan, de halvány mosolyra húzta a száját, amely
fájdalmas lehetett neki, tekintve, hogy még néhány helyen zöld foltok
éktelenkedtek borostás arcán.
-
Walsy, de örülök neked! – ölelésre tárta a karját, s én vonakodva ugyan, de
odamentem hozzá. Rövid idő múlva azonnal el is húzódtam tőle, és megvető
pillantással illettem őt, amit észre is vett. – Tudom, mit gondolsz, és nagyon
bánom már amit tettem, de nem tudom visszaforgatni az időt. – Tehetetlenül állt
velem szemben arra várva, hogy valami bíztatót mondjak neki, ám hiába.
-
Nem kellene visszaforgatni, ha nem tetted volna meg! – vágtam a fejéhez. Dühös
voltam rá, amiért így bánt anyámmal, de főképpen azért, mert bele sem gondolt,
milyen fájdalmat okoz ezzel Sheilának.
-
Igazad van, de… - Láttam, hogy valami mentséget próbál keresni a bűnére, így azonnal
csendre intettem.
-
Semmi de! Sajnálhatod is, amit tettél, mert elég önző dolog volt. Piszkosul
nagyot csalódtam benned – mondtam neki, majd a szobámba rohantam, és magamhoz
vettem a táskámat. Írtam egy cetlit anyának, hogy mégsem alszom itthon, mert
nincs kedvem egy légtérben lenni apámmal. A papírt a konyhaasztalra tettem,
ahol majd biztos megtalálja, azután fogtam magam, és szó nélkül az előszobába
viharzottam.
Apa
még utánam sietett, hogy megkérdezze, hová megyek.
-
Programom van. Különben meg, nem mindegy? A lényeg, hogy távol legyek tőled. –
Tudom, hogy nem voltak túl kedvesek a szavaim, de haragudtam erre az emberre,
és inkább a ház előtt vártam még húsz percet Louis-ra, minthogy vele maradjak
egy helyiségben.
Megkönnyebbülten
sóhajtottam, amikor az ismerős Land Rover felgördült mellém a járdára. Az ajtó
kicsapódott, és Lou mosolyogva intett, hogy szálljak be.
-
Szia! – köszöntött vidáman, s úgy tűnt, egészen kivirult a pár nap alatt, amit
itthon tölthetett Doncasterben.
-
Szia, Louis! – mosolyogtam rá, miközben a lábam elé tettem a sporttáskát.
-
Az miért van nálad? Már nem jössz vissza ide? – kérdezte érdeklődve, s egyik
kezével a csomagom felé bökött.
-
Nem hiszem. Inkább egy motelban alszom majd – közöltem vele, és kíváncsi
tekintetét látva muszáj volt folytatnom: - A szüleim válni fognak, és nincs sok
kedvem ahhoz, hogy a csalfa apámmal töltsem el Doncasterben az utolsó napomat.
Dióhéjban ennyi – vontam meg a vállamat, arcomra pedig szomorú mosoly ült, de
igyekeztem közben uralkodni erőteljes érzéseimen.
-
Basszus, sajnálom! – húzta el a száját együtt érezve velem. Tudtam, hogyha
valaki, ő megért, mert már átélt egy ilyen helyzetet. – Azért még van kedved a
mai naphoz? – kérdezte.
-
Természetesen! – biztosítottam őt, és hálás pillantást lövelltem felé, miközben
beindította a kocsit, s elindultunk az úton. – Egyébként, hová megyünk? –
érdeklődtem, hogy eltereljem a gondolataimat a családi zűrről.
-
Az egyenlőre meglepetés! – kacsintott rám, majd ismét a vezetésre koncentrált.
Míg
nem értünk el az úti célunkig, Lou egyfolytában arról mesélt, mennyire jó volt,
hogy egy kis időre újra a családja körében lehetett. Beszámolt arról, mi
mindent csinált a látogatása alatt, s eldicsekedett azzal is, hogy degeszre
ette magát a házi kosztokból, amelyeket az anyukája készített külön az ő
részére.
Hogy
eltereljem a gondolataimat a saját problémámról, figyelmemet a fiúra
fordítottam, szinte ittam minden egyes szavát. Mosolyogtam azon, ahogyan teljes
beleéléssel mesél az elmúlt öt nap eseményeiről, így váratlanul ért, amikor
hirtelen bejelentette: megérkeztünk.
Doncaster
egyik félreeső parkjában állt meg a kocsival. Korábban nem jártam itt, azt sem
tudtam, hogy létezik, ami nem volt csoda, hiszen viszonylag nehezen lehetett
megközelíteni – de a látványa minden pénzt megért.
A
nyáron bizonyára távolról zöldellő fák ágai ugyan most csupaszon meredeztek az
ég felé, mégis gyönyörű összképet alkottak. A folyó keresztbe szelte át a
parányi, füves területet. A rajta átívelő híd szinte csábított arra, hogy
átsétáljunk rajta. Kábán, tekintetemet ide-oda kapkodva tettem egymás után
lábaimat, kezemmel közben a korlátba kapaszkodtam. Nem előre néztem, helyette a
kis park csodás részleteit térképeztem fel szememmel, majd tekintetem az égre
révedt. A felhőket néztem, ahogy tovaúsztak a messzeségben…
-
Tetszik? – kérdezte Louis, aki mindeddig végig mögöttem sétált. A híd közepén
utolérve lassú mozdulattal átfogta a derekamat, hogy szembefordítson magával.
-
Eszméletlenül – feleltem őszintén, ami mosolygásra késztette.
A
következő pillanatban közelebb húzódtam hozzá, s megcsókoltam. Több volt ez,
mint köszönet – a szavak semmit sem érnek. Erősen magához ölelt, s visszacsókolt.
Nem akartam, hogy vége legyen. Örökre itt akartam maradni. Itt, a karjai
között, az életében, a világában.
-
Louis, nagyon szeretlek! – suttogtam ajkaiba a csókunk közben. Pár másodperc
múlva óvatosan elhúzódott tőlem, de továbbra is magához ölelve tartott.
-
Ó, ezzel még nagyon sokan vannak így! – mosolygott rám pimaszul, mire
sértődöttséget színlelve elhúztam a számat.
-
Ne rontsd el a pillanatot! – szóltam rá, majd vigyorogva kézen fogtam őt, akár
egy gyerek a szülőjét, s elkezdtem magam után húzni a park belseje felé.
Először
körbesétáltunk a kihalt, de festőien szép ligetben. Nagyon jól éreztük
magunkat, az idő így sajnos gyorsan elrepült, s arra eszméltünk csak fel, hogy
besötétedett. Louis-nak ekkor az az ötlete támadt, hogy menjünk el egy közeli
kifőzdébe, kérjünk valami vacsorát elvitelre, és miközben azt a kocsiban
esszük, az ablakon át bámulhatjuk a sötét égen ragyogó, ezüstös fényű
csillagokat.
Ez
mind szép és jó volt, de nem számítottunk arra, hogy visszafelé jövet elered az
eső. Így nem csak bőrig áztunk, de a csillaglesés is elmaradt a gyülekező fekete
felhők miatt.
-
Basszus! – szitkozódott Louis, miután bevágtuk magunkat az autó üléseire. A pár
méter alatt, amit már futva tettünk meg, a hajunk csurom vizes lett, a ruhánk
vizesen tapadt a testünkhöz. – Odaadnád a táskámat? – kérdezte tőlem, mivel
nekem könnyebb volt hátranyúlnom az anyósülésről, hogy elérjem a holmikat.
Készséggel halásztam elő magunknak valami száraz ruhát, hogy át tudjunk
öltözni.
Nagyban
bíbelődtem a felsőm gombjával, mialatt Louis már régen lekapta a felsőjét
magáról. Akaratlanul is rápillantottam tetovált mellkasára, de ez csak még
inkább elvonta a figyelmemet az öltözésről. A fiú elkapta a pillantásomat és
pimaszul elmosolyodott.
-
Hadd segítsek! – ajánlotta, ezzel átnyúlt a kézifék fölött, s elkezdte
kigombolni a csurom vizes blúzt. Érintésétől összerezzentem, s amint ujjai
fedetlen bőrömhöz értek, a gyomrom is megremegett. Tudtam, mit akar, de azt is
tudtam, hogy nincs egyedül vele. Én is ugyanúgy kívántam őt, ezt pedig csak
fokozta az, hogy őrjítően lassú tempóban szabadított csak meg a felsőmtől.
Amint a felesleges ruhadarab valahol a hátsó ülésen landolt, türelmetlenül
átmásztam az ő oldalára, hogy az ölébe ülve elhelyezkedhessek vele szemben.
-
De türelmetlen valaki! – nevetett fel Louis, mialatt én hátradöntöttem az
ülést, így kényelmesebben elfértünk a kocsiban.
-
Mondták már, hogy sokat beszélsz? – kérdeztem tőle ajkamba harapva.
-
Párszor, de nyugi, a számat másra is tudom használni! – mosolyodott el, amitől
csak még inkább vágytam arra, hogy ajkait birtokba vehessem.
Bőrünk
összesimult, miközben végigfeküdtem rajta, s a levegő minden nyögésünknél egyre
forróbbá vált. Egy rövid csókcsatát követően ügyeskedve sikerült
megszabadítanunk egymást minden ruhadarabtól. Amikor pedig belém hatolt,
készségesen mozogni kezdtem rajta, először lassan, majd idővel egyre
tempósabban.
Halk
sóhajunkat erősödő zihálások sorozata, elfojtott nyögések sokasága váltotta
fel, gyengéd érintéseink helyett immár erőszakosan, a szenvedélytől és a
gyönyörtől túlfűtve kalandoztak kezeink a másik testén. Hosszú, őrjítően hosszú
percekig tökéletes szinkronban mozogtunk, s minden egyes pillanattal egyre
közelebb kerültünk a gyönyör kapujához.
A
várt beteljesülés azonban elmaradt. Az anyósülésen felejtett mobilom hangosan
megcsörrent. Először persze nem vettünk róla tudomást – Louis pláne nem akarta,
hogy félbehagyjuk, amit elkezdtünk -, amikor azonban már harmadszorra villant
fel Nad neve a kijelzőn, aggódni kezdtem.
-
Szerintem baj van… - mondtam a fiúnak, s a telefonért nyúltam. Hallottam
csalódott sóhajtását, amint magára hagytam őt az ülésen.
-
Nadine? – szóltam bele a készülékbe, s igyekeztem nem olyan hangon beszélni,
mint aki épp most hagyott félbe egy fenomenálisan jó szexet egy világsztárral.
-
Végre már! Tudsz valamit Louis-ról? – kérdezte azonnal, majd meg sem várva
válaszomat, folytatta: - Nem veszi fel a mobilt, pedig egy órája hívom Niall
telefonjáról – panaszkodott.
-
Épp vele vagyok. Baj van? – aggodalmaskodtam, de már el is uralkodott rajtam a
rossz érzés.
-
Történt egy kis… baleset.
- Ne idegelj már, Nad! Bökd ki, mi történt?! - kértem egyre idegesebben, mire Louis is felfigyelt, s szememből láthatta, hogy itt ma tutira elmarad a szex.
- Niall lába eltört, azt hiszem - nyögte ki végre. - Most hoztam be a kórházba, már elvitték röntgenezni, de még nincs eredmény. Nagyon nehezen tud ráállni... és félek, hogy ez az én hibám - magyarázta tovább. Közben intettem Louis-nak, hogy kezdjen öltözni, mert vissza kellene indulnunk Londonba.
- Tessék? Hogy érted ezt? - értetlenkedtem, s fél kézzel magam is próbáltam visszahúzni a nadrágomat - több-kevesebb sikerrel.
- Nem telefontéma! - közölte, aztán tovább aggodalmaskodott egy sort. Gyorsan megnyugtattam, hogy már úton vagyunk hozzájuk, úgyhogy néhány óra és mellette fogunk várakozni.
- Ne idegelj már, Nad! Bökd ki, mi történt?! - kértem egyre idegesebben, mire Louis is felfigyelt, s szememből láthatta, hogy itt ma tutira elmarad a szex.
- Niall lába eltört, azt hiszem - nyögte ki végre. - Most hoztam be a kórházba, már elvitték röntgenezni, de még nincs eredmény. Nagyon nehezen tud ráállni... és félek, hogy ez az én hibám - magyarázta tovább. Közben intettem Louis-nak, hogy kezdjen öltözni, mert vissza kellene indulnunk Londonba.
- Tessék? Hogy érted ezt? - értetlenkedtem, s fél kézzel magam is próbáltam visszahúzni a nadrágomat - több-kevesebb sikerrel.
- Nem telefontéma! - közölte, aztán tovább aggodalmaskodott egy sort. Gyorsan megnyugtattam, hogy már úton vagyunk hozzájuk, úgyhogy néhány óra és mellette fogunk várakozni.
*
Drága Lyanna és Gin!
VálaszTörlésOh, my God! Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon eszméletlen lett *-* És még sorolahtnám tovább a nagyon eszméletlen szó szinonimáit, de nem fárasztalak benneteket.
Louis és Walsy, imádom őket <3 Best couple :3 Persze Niall és Nadine is cukik, csak valamiért én eleve Walsyval azonosultam, sokban hasonlít rám.
Naa de mindegy is, lényeg, hogy amikor Lou elvitte a parkba Walsyt, onnantól kezdve nyálcsöpögve olvastam a sorokat, egészen a végéig.
Hamar folytit követelek! :)
Puszi: Mira
Kedves Mira! :)
TörlésIszonyatosan köszönjük mind a hozzászólásodat, mind a pozitív véleményedet a fejezettel kapcsolatban. Örülünk, ha tetszett! Louis gesztusa valóban nagyon édes volt, szívesen lennénk Walsy helyében valamennyien.
a folytatás jövőhét pénteken érkezik! :)
Addig is puszi: Lyanna és Gin
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésNagyon joo ! Alig varom a kovetkezo reszt!
TörlésHihetetlen milyen erdekes es jok a reszek! Nagyon tehetsegesek vagytok csak igy tovabb!!
Szia, drága :)
TörlésNagyon szépen köszönjük az elismerést!
Remélem, jövőhéten is velünk tartasz!
Puszi: Lyanna és Gin
Ajj, nemár! :D Ez most komoly? Szörnyűek vagytok! :D
VálaszTörlésLouis miért nem mondta, hogy ő is szereti? ÁÁÁÁ :D Nem tudtam mást csinálni, mint vigyorogni, úgy kb az egész rész alatt... Nagyon tetszett, csak úgy faltam a sorokat... Yejj :3
Niall baba edig gyógyulgasson... Walsy és Louis pedig fejezzék majd be, amit elkezdtek: Ezt a fenomenális szexet egy világsztárral. :3
Szia, drága! :)
TörlésÚjfent köszönjük a hozzászólást, nagyon sokat jelent nekünk a véleményed. :)
Annak is örülünk, hogy tetszett ez a rész. Sajnáljuk, hogy itt kellett abbahagyni, de jövőhéten kiderül a folytatásban, mi is történt valójában a Nad-Niall párossal.
Walsy és Louis pedig előbb-utóbb csak befejezik, amit elkezdtek... ;)
Puszi Lyanna és Gin
Azta, fergeteges lett ez a rész sajnálom,hogy pont itt maradt abba :) Így tovább Louisék olyan tökéletes párt alkotnak és majd szétvet a kíváncsiság mi történt Niallékkal :)
VálaszTörlésPuszi: Zita
Drága Zita!
TörlésRettentően köszönjük neked a hozzászólást, a dicsérő szavakat, nagyon jól esnek! :)
Örülök, hogy jó párosnak találod őket. Az pedig, hogy mi lesz Niallékkal, pénteken kiderül!
Puszi: Lyanna és Gin