2015. december 11., péntek

17. Walsy és Nadine - Van valami a levegőben

Sziasztok, drágaságok!
Egy nagyon jó hírrel szeretnénk nektek szolgálni: összegyűlt a blogon a 70 feliratkozó (!), amiért nagyon-nagyon hálásak vagyunk, éppen ezért szeretnénk titeket megörvendeztetni egy Harry szemszöggel, amely a holnapi nap folyamán érkezik, úgyhogy érdemes lesz visszanézni az oldalra.
A mostani fejezet egy vegyes szemszög, melyben megtudhatjátok, hogy érezte magát Walsy a moziban, illetve azt is, milyen fordulatot vesz a két lány fiúkkal való kapcsolata. A véleményetekre természetesen most is kíváncsiak vagyunk, így ne hagyjatok bennünket kétségek között. Írjátok meg, mit gondoltok erről a részről, és a szerintetek lehetséges folytatás is érdekel minket! :) Jó olvasást!

***

/Walsy szemszöge/
Egész este Candice járt a fejemben. Rettentően sajnáltam őt azért, amiket átélhetett. Borzasztó lehet úgy felnőni, hogy az utca az otthonod, kiszolgáltatott vagy mindenféle veszélynek, és senki nincs körülötted, akiben kicsit is megbízhatnál. Nagyon foglalkoztatott a múltja, a sorsa, az egész lénye. Többet akartam tudni róla, hogy segíthessek neki, de mivel nem vagyok hozzátartozó, nem látogathattam meg – bár egyébként sem ébredt még fel, és az orvos szerint biztosak lehetünk abban, hogy mi leszünk az elsők, akiket fel fog hívni, amint magához tért. Bíztam benne, hogy így lesz.
Még másnap is ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, de amikor már a moziba készülődtem, egy csapásra szűnni kezdtek. Az i-re a pontot Louis látványa tette fel: eszméletlen jól nézett ki borotválva, hátrazselézett hajjal. Amikor megláttam a kormány mögött, azonnal megcéloztam az anyósülést, amely mintha csak nekem lett volna lefoglalva.
- Sziasztok! – köszöntöttünk mindenkit Naddal, amint beültünk a kocsiba. – Szia! – köszöntem külön Louis-nak, aki mosolyogva viszonozta.
Az út nagyon rövidnek tűnt a moziig, talán mert közben folyamatosan a szexi sofőrt bámultam, aki olykor rajtakapott, de csak visszafojtott vigyorral reagált rá, míg én vörössé vált fejjel belesüppedtem az ülésbe. Cikinek éreztem a helyzetet, ezért nagyon megkönnyebbültem, amikor végre odaértünk. Néhány biztonsági ember segített nekünk bejutni a hátsó bejáratnál, így elkerülhettük a lebukás veszélyét. A büfé megjárása után feltűnés nélkül jutottunk be a terembe, amelyet a fiúk direkt erre az alkalomra teljes egészében lefoglaltak.
Louis az első sor jobb szélére ült, és intett nekem, hogy foglaljak helyet mellette. Hevesen dobogó szívvel tettem eleget a kérésének. A másik oldalamra Harry barátnője, Keira ült le, aki kifejezetten szimpatikus lány volt. Amíg nem kezdődött a film, nagyon jól elbeszélgettem vele. Kiderült, hogy modell, ehhez képest azonban egyáltalán nem volt olyan üresfejű, ahogyan azt a sztereotípia megkívánja. Nagyon okosnak, kedvesnek találtam, s örültem, amiért egymásra leltek Harryvel, hiszen remekül összeillettek.
- Popcornt? – hajolt felém egy idő után Louis, én pedig bólogatva belemarkoltam a felém nyújtott papírzacskóba, hogy a számba tömjek egy kevés kukoricát.
- Köszi! – mosolyogtam rá, miután lenyeltem a falatot. A terem közben elsötétült, a film lassan elkezdődött, így a videó fényei megvilágították csodásan kék szemeit, melyek minden szögből tökéletesek voltak.
- Hogy tudsz mindig ilyen gyönyörűen mosolyogni? – kérdezte aztán, s tekintetét le sem vette rólam. Hüledezve néztem vissza rá, és hálát adtam az égnek, amiért a sötétben nem látszott, mennyire elpirultam – ismét.
- Ragadós a jókedved! – válaszoltam neki felbátorodva, s úgy tűnt, ez tetszett neki, mert elnevette magát. Ezután elkezdődött a film, így egy ideig csendben néztük, közben popcornt majszoltunk.
Sosem voltam nagyon oda a James Bond filmekért, így húsz perc elteltével körbenéztem, hogy a többiek vajon élvezik-e a mozit. Liam búsan gubbasztott a helyén, s időnként a telefonja képernyőjét nézegette – bizonyára Sophia miatt. Nadine és Niall nagyon jól érezték magukat: néha egymásra mosolyogtak, s úgy osztoztak meg a kukoricán, mintha ötven éves házasok lennének. Harry és Keira nem igazán figyeltek a filmre, többnyire egymással voltak elfoglalva. Amikor végül Louis felé pillantottam, észrevettem, hogy ő is engem néz. Zavartan elmosolyodtam, és már éppen másfelé akartam fordulni, de akkor éreztem, hogy a keze az enyémhez ér.
Lenéztem a karfára: a tenyere az én kézfejemen pihent, s látszólag nem véletlen volt, hogy odatette. Csodálkozva pillantottam fel rá, miközben a szívem őrült ritmusban kezdett verni. Csoda, hogy nem szakította át a mellkasomat… Pláne akkor, amikor Louis egyre közelebb hajolt hozzám, végül a fülemnél állapodott meg:
- Jövő héten Amerikába repülünk, de két hét múlva visszajövünk. Mit szólnál egy… hogy is hívják? Randihoz? Már rég nem voltam olyanon. – Kérdése feltétele után elhajolt tőlem, de csak annyira, hogy lássa a reakciómat.
A levegő hirtelen vált forróra körülöttem, így fészkelődni kezdtem a helyemen, és szinte alig találtam szavakat. Természetesen igent akartam mondani neki, de szinte elakadt a hangom, ahányszor meg akartam szólalni. Párszori nekifutás után azonban mégis sikerült felelnem:
- Nagyon szívesen elmennék veled! – mosolyogtam vissza rá, mire arckifejezése komollyá változott, én pedig megijedtem, hogy esetleg valami rosszat mondtam.
- És rajtam nem mennél el? – kérdezte aztán, továbbra is komoly pillantással kísérve, én viszont nem bírtam ki nevetés nélkül. Halkan kuncogni kezdtem, többek között azért, hogy zavaromat leplezzem, de közben igyekeztem nem zavarni a többieket, akik a filmre figyeltek mellettünk. Látva, hogy értékelem a poént, ő is elmosolyodott, majd ismét közel hajolt hozzám.
Azt hittem, megint súgni fog valamit a fülembe, de helyette lágyan a nyakamba csókolt. Ezzel belém is fojtotta a nevetést. A torkom összeszorult, a bőröm bizsergett azon a helyen, ahol az ajkai megérintettek, s ha nem lett volna eddig is melegem, most még inkább elöntötte a forróság az egész testemet. Louis pedig, mint aki jól végezte dolgát, mosolyogva visszadőlt az ülésébe, de a kezemet ezután sem engedte el. Ha azt hitte, ezután képes leszek újra a filmre figyelni, nagyot tévedett. Állandóan az ajkait figyeltem, és ő ezt nagyon jól tudta, sőt. Élvezte a helyzetet. Valamivel ki akartam ütni őt a nyeregből, így hirtelen felindulásból, szinte észrevétlenül hajoltam oda hozzá én is.
Nem gondolkodtam, amikor viszonozva kedvességét, belecsókoltam a nyakába, majd fogammal finoman megtéptem utána a bőrt. Ajkamba harapva távolodtam el tőle, s meglepett tekintetét látva elégedett vigyor ült ki az arcomra. Ő azonban ezt is képes volt felülmúlni, amikor kezét, levéve a karfáról a combomra tette, s hüvelykujjával körkörös mozdulatokkal simogatni kezdett.
Nagyot nyelve dőltem hátra a székemben. Nagyon jól esett az érintése, és egy pillanatra azt kívántam, bárcsak mi ketten lennénk a teremben, mert akkor nem fognám ennyire vissza magamat. Lehunyt szemmel képzeltem el, mi mindent tudnék kezdeni vele, miközben neki semmi mást nem kellene csinálnia, csak ülnie a helyén. Az ölébe másznék, átkarolnám a nyakát, szenvedélyesen megcsókolnám, miközben az ujjaimmal a hajába túrok. Jézusom, elég lesz. Ezzel csak magamat kínzom.
Megpróbáltam a maradék figyelmemet Mr. Bondra összpontosítani, ami többé-kevésbé sikerült is, de hála az égnek rövidesen vége lett a filmnek, így a fény újra betöltötte a termet. Louis elhúzta a kezét a combomról, és azonnal felállt, hogy jó fiú módjára kidobja az üres kukoricás zacskót a kukába. Lassan a többiek is indulásra készen álltak, így rövidesen visszamentünk a kocsihoz, szintén a hátsó bejáraton át, biztonsági emberekkel körülvéve – noha egy rajongó sem volt az elhagyatott parkolóban, nem ártott biztosra menni.
Sajnáltam, hogy vége lett a közös programnak, de tudtam, hogy a fiúknak így is kevés szabadidejük van, ezért eleve hálás voltam, amiért azt a kicsit is részben velünk töltötték. Mégis szomorkás mosollyal az arcomon búcsúztam el Louis-tól és a többiektől, amikor kitettek minket a lakásunk előtt.
Alig értünk be a nappaliba Whiskeyhez, amikor Nadine visongatva beszámolt arról, mennyire „cukorbogár” volt vele Niall. Be nem állt a szája, de közben engem is folyamatosan faggatott, így kitálaltam neki a nyakcsókokról és a randiról. Örültünk egymás apró sikereinek, s együtt visongtunk a másikkal minden egyes mondat után.
Cserfes eszmecserénket a mobilom csörgése szakította félbe. Kíváncsian nyúltam a zsebembe, hogy elővegyem a telefont. Közben Nad intett, hogy kimegy a konyhába teát főzni magunknak. Bólintottam neki, majd a fülemhez emeltem a készüléket:
- Halló! Walsy Currington vagyok – szóltam bele, mert nem jelzett nevet a szám mellé.
- Jó napot! Dr. Jones vagyok, Candice kezelőorvosa – mutatkozott be a férfi, s a lány nevét hallva izgatottan fülelni kezdtem. – Gondoltam, értesítem Önt arról, hogy a betegünk magához tért, és hallott arról, hogy behozták a kórházba. Nagyon szeretné látni magukat – magyarázta, nekem pedig hálás mosoly húzódott ajkaimra.
- Köszönöm, hogy szólt! – udvariaskodtam, majd megállapodtunk, hogy azonnal bemegyek Candice-hez a kórházba.
Ezután megosztottam Naddal is a tervemet, miszerint, ha kiengedik a lányt, hazahozom magammal. A barátnőm megértő volt, támogatta az ötletet, majd adott egy kis pénzt a közös perselyből taxira.
A sofőr rekordsebességgel tette meg az utat a kórházig – legalábbis nekem úgy tűnt. Bár lehet, csak azért, mert állandóan olyan gondolatok foglalkoztattak, vajon hagyja –e majd Candice, hogy segítsünk rajta? Magamban tépelődve jelentkeztem be a pultnál, s miután egy orvos a kórteremig kísért, nagy levegőt vettem, mielőtt beléptem volna a helyiségbe.
- Szia! – köszöntem mosolyogva az egyik ágyon fekvő lánynak. A másik fekvőhely szabad volt. Candice még a kórteremben is egyedül maradt, nem csak az utcán… Bátortalanul sétáltam közelebb hozzá, hogy aztán a szekrénye melletti széken helyet foglalhassak.
- Szia! – köszönt halkan. Még bizonyára erőtlen volt, ám már lényegesen jobb színben volt, mint amikor rátaláltunk. – Te hoztál be? – kérdezte aztán, mire bólintottam.
- Én, és két barátom – tettem hozzá. – Dr. Jones elmondta, hogy nincs hová menned… - váltottam is témát azonnal, mire zöld szemeit fáradtan rám emelte.
- Nincs otthonom. Kiskorom óta árva vagyok – kezdett bele a mesélésbe a lány, s éreztem, a szívem minden szavánál szomorúan összeszorul. – Rosszabbnál rosszabb nevelőszülőkhöz küldtek, így amint nagykorú lettem, ezt megelégeltem. Az árvaház egy kisebb összeget adott, amivel boldogulhatok, de nem jutottam sokra. Hajléktalan szállókon alszom éjszakánként, nappal pedig tengődöm, mint egy semmirekellő ösztönlény… - sóhajtott fel bánatosan.
- Ne nevezd így magad! – szóltam rá kedvesen, mire halványan elmosolyodott. – Nem a te hibád, hogy ilyen helyzetbe kerültél. Hidd el, van kiút. Segíthetek neked, de csak ha te is szeretnéd – próbáltam bátorítani, és gyengéden megérintettem a kezét. Nem húzódott el, de láttam rajta, hogy tanácstalan. – Nézd, Candice! A barátnőmmel közösen bérlünk egy lakást, nem messze a parktól. Nem túl nagy, de takaros, és minden van ott, amire szükséged lehetne. Amíg nem állsz újra talpra, nagyon örülnék, ha nálunk laknál – győzködtem tovább.
Kérlelve néztem vele farkasszemet, Tekintete bizonytalanságot, tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot tükrözött. Egyre jobban sajnáltam, és egyre inkább szerettem volna neki segíteni. Ezért aztán majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor azt mondta:
- Köszönöm!

*


/Nadine szemszöge/
Aznap este Walsy Candice társaságában érkezett meg, és kezdeti idegenkedésem ellenére igyekeztem a lehető legkedvesebben fogadni vendégünket. A lány szégyellősen, pironkodva fogadta a gondoskodásunkat, ám hamarosan igencsak otthon kezdte érezni magát. Nem volt ezzel gondom, de attól tartottam, a régi életmódja visszarántja őt – hiszen gyakran kimaradt éjszakára, és amikor hajnalban hazaért, zavartan tűnt, láttuk rajta, hogy ismét kábítószerhez nyúlt. Faggatásunkra és aggodalmas kérdéseinkre azonban nem felelt, és otthon igazi házitündérnek és jó lakótársnak bizonyult. Nekünk pedig akadt más gondunk is Candice-en kívül. A fiúk ugyanis elutaztak Amerikába, és nem igazán volt rá idejük, hogy életjelet adjanak magukról.
Több mint másfél hete nem láttam őket, iszonyúan hiányoztak – főleg Niall. Szegény Whiskey sem adott megnyugvást, pedig egész nap simogattam, ő láthatóan élvezte, én viszont nem tudtam elszakítani kavargó gondolataimat Nialltől. Vajon miért nem keres meg? Tudja a számomat, hiszen jól tudja, hogy Liam szokott engem hívni. Nem kérdés, nem tetszem neki. Van ilyen, de akkor miért fáj ennyire, miért nem tudok belenyugodni? Semmit sem értettem, hiszen annyira jól mulattunk a golfpályán és a moziban is! Most pedig egy árva smst sem küldött.
Még a bátyámat is felhívtam, hogy segítsen, de ugyanazt a béna tanácsot adta, amit ő maga is alkalmazott világéletében: hagyd a fenébe, és keress mást, aki nem az exed! Köszönöm szépen, James nőfaló tanácsaival sokra megyek. Nem értheti meg, amit most érzek… Még én sem értem igazán. Csak azt tudom, hogy kell az a kis szőkeség, ő pedig láthatóan tudomást sem vesz rólam.
Levetettem magam az ágyamra, és vergődni kezdtem, miközben a párnát az arcomra szorítottam, hogy elfojtsa a nyögdécselést és visítást. Pár perc múlva abbahagytam, mert mit sem ért a dolog, pedig vizsgaidőszakokban, ha már átcsaptak a fejem fölött a hullámok, mindig hatásos ez a kívülről igencsak röhejesnek tűnő kezelés. De most nem vált be. Zihálva néztem a plafont, amikor pittyenés jelezte, hogy smsem érkezett. Vadul kaptam a telefon után, és elvörösödve oldottam ki a billentyűzárat, érezve, hogy idiótán viselkedem. Még a szívverésem is felgyorsult egy ostoba kis hangtól… Ennyire a mélyén voltam.
Az üzenet láttán azonnal lehiggadtam, mintha jeges vizet zúdítottak volna a nyakamba – Oliver volt az. Azóta nem találkoztunk, mióta Walsyval összekaptunk. Napok óta hívogatott és bombázott smsekkel, Twitter- és Facebook üzenetekkel, de nem reagáltam, hiszen esélyt akartam adni annak, hogy Niall keres. Tisztába akartam jönni magammal, Oliver nélkül. Ám Niall nem keresett.
Oliver találkozni akart. Meglepett, mert nem szexrandira hívott, hanem ebédelni, ez pedig merőben szokatlan volt, a szakítás óta csak az ágyban találkoztunk. Dühösen, mégis elmosolyodva pötyögtem a választ – ám legyen! Nem fogok várni a szőke hercegre, aki magasról tesz rám, viszont itt az én barna, bongyor királyfim, aki nem tud meglenni nélkülem, hiába szakítottunk már hónapokkal ezelőtt. Éreztem, hogy szánalmas vagyok, amiért még mindig az újramelegített káposztával tömöm magam ahelyett, hogy megtenném a megfelelő lépéseket Niall irányába, de nem érdekelt. Valakitől szükségem volt arra, hogy növelje az önbizalmam. Különben is, miért a nőnek kell lépni? Rendben, huszonegyedik század, de csak nem haltak még ki a lovagok, akik képesek írni egy üzenetet az interneten, legalább. Látszik, hogy reménytelen bölcsész vagyok, aki a tizenkilencedik századi regények világában él, és azt hiszi, Mr. Darcy majd belovagol érte a paripája hátán.
Felcsaptam a szekrényem ajtaját, kis híján leszakítva az ajtajára ragasztott Sherlock Holmes képet, aztán válogatni kezdtem a holmik között. Egy zöld ruhácskát választottam, ami mellben elég szűk volt és megmutatta a dekoltázsom – legalább ez rendben van rajtam, talán –, hozzá fekete balerinacipőt. Még inkább hangsúlyozta ugyan, milyen apró a lábam, de nekem tetszett, és ami a fő, Olivernek is, aki odavolt, amiért hobbit vagyok – ahogyan ő szokta mondani. Imádott a hóna alá csapni, imádta, hogy fel kellett emelnie egy kicsit, ha úgy istenigazából meg akart csókolni.
Felsóhajtottam. Nem bántam volna, ha a változatosság kedvéért egy kis lábujjhegyen pipiskedés is elegendő ahhoz, hogy elérjem valaki ajkát… Mondjuk, egy szőke valakiét, aki csupán tíz centivel lehetett magasabb nálam…
Egy kicsit elbizonytalanodtam, úgyhogy mielőtt meggondolhattam volna, felkaptam a táskámat, gyorsan elköszöntem Walsytól, akinek arra sem maradt ideje, hogy érdeklődjön, kinek csíptem ki magam, és már ott sem voltam. Odaintettem a portásnak, aztán siettem az Oxford Streetre. A Burger King előtt szoktunk találkozni Oliverrel – közel van a lakása, de a kedvenc helyünk is. Metróval csak három megálló volt. Meglepetten tapasztaltam, milyen izgatottan várom a találkozást, és amikor megpillantottam Olivert, nagyot dobbant a szívem, pedig ez már rég nem történt meg vele kapcsolatban. Élveztem, hogy bármikor kéznél volt, ha egy kis hancúrra vágytam, de már nem voltam szerelmes. Nos, talán mégsem múlt el minden nyom nélkül…
Kiszökelltem az aluljáró lépcsőin, és gondolkodás nélkül vetődtem Oliver karjaiba, majd mohón megcsókoltam. Bevallom, hiányzott a finom és telt szája, és hiába szúrt a borostája, mégis jó érzés volt – hiszen tudtam, hogy a kedvemért hagyta meg a vöröses szőrt, egyébként mindig frissen borotváltan járt. Élveztem, hogy az erős karjaival magához szorít, és éreztem, hogy a csók közben mosolyog. Az ágyékban feszülő nadrágból pedig még inkább biztos lehettem benne, mennyire örül nekem. Vigyorogva húzódtam el tőle, de nem tudtam megállni, hogy ne túrjak a hajába a tarkójánál. A bongyor fürtjei még mindig nagy hatást tettek rám.
-          Hiányoztál, Naddiecica! – mosolygott rám.
-          Az ezer éves becenevemen szólítasz, ez komoly? – nevettem fel, aztán teljes természetességgel fontam össze az ujjainkat.
-          Tudod, hogy miért – mondta elkomolyodva, miközben elindultunk a törzshelyünk felé.
Rejtély, hogy miért éltem még mindig ennyire a múltba gabalyodva. És tudtam, hogy miért hív így… Mert szeret. Noha csak összeakadtunk néhanapján, mégis mindig elmondta. Nem szavakkal, hanem a tekintetével, azzal a gyönyörű kék szempárral. Nekem pedig nem volt szívem bevallani, mi a helyzet, bár Oliver nem is kérdezte. Neki elég volt, hogy néha találkozunk. Eleinte próbáltam elmondani neki, hogy nem véletlenül szakítottunk, mégis rávett valahogy, hogy találkozzam vele, akkor pedig nem volt megállás… Hiába mondtam utána kifulladva, kapkodva magamra a ruháimat, hogy többé nem találkozhatunk, újra és újra engedtem neki.
Odaértünk a hangulatos kis étteremhez, amikor Oliver megtorpant, és újra magához húzott, én pedig elvesztem a csókjában. Ahogy azonban elváltam tőle, azonnal megdermedtem, és úgy éreztem, jeges víz alá kerül a mellkasom. Niall állt Oliver mögött, a jelek szerint kővé meredve. A szemét szomorúnak láttam, arcát pedig döbbentnek.
Nem akartam elhinni, hogy ez történt. Már nyitottam a számat, hogy megmagyarázzam neki, de mit mondhattam volna? Egyértelmű volt a szituáció. Különben sem volt köztünk semmi, mégis úgy éreztem, meg kéne magyaráznom a dolgot, de képtelen voltam.
-          Sziasztok – motyogta Niall, és elviharzott mellettünk.
-          Niall… - szóltam utána, de én magam is alig hallottam a saját hangom, ő pedig nem fordult vissza.
-          Hé, ez nem az a srác volt abból a nyálas együttesből? – érdeklődött Oliver.
-          De, ő az… Menjünk! – léptem be az ajtón.
A szívem mintha jégből lett volna, nyomta a mellkasomat, meg akart fojtani, és meg is érdemeltem volna. Haragudni akartam Niallre, amiért nem szólt, hogy már hazaértek, amiért nem írt egy sort sem, de nem ment. Csakis magamat utáltam. Legszívesebben elbőgtem volna magam, de álltam a sarat, Oliver pedig, talán mert megérezte, hogy valami történt bennem, különösen előzékeny és kedves volt, én pedig az ebéd végére kicsit jobban éreztem magam. Az utcán hagytam, hogy átkaroljon, és hozzábújtam. Nem tiltakoztam, amikor a lakása felé vette az irányt, az ajtón belépve pedig én voltam az, aki az ajkaira vetette magát, és mohón gombolni kezdte az ingét. Oliver lassan húzta le a ruhámat, és elégedetten láttam, hogy ennyi idő után is elakad a lélegzete. Beleborzongtam, ahogy végigcsókolta a testem, miközben türelmetlenül toltam le róla a nadrágot. Felnyögtem, ahogy magáévá tett… Egész délután nem tudtunk elszakadni egymás testétől, és miközben Oliver újra és újra boldoggá tett, elfelejtettem a bánatom. Legalábbis egy kis időre. Bár éreztem magamban azt a hülye, elszánt dacosságot, ami nem egyszer sodort már meggondolatlanságba.
Az este is ránk köszönt, de én még mindig a szőrös mellkasába fúrt arccal feküdtem, ő pedig a hajammal babrált.
-          Itt maradsz velem éjszakára? – kérdezte halkan, és röhejes módon a Change my mind sorai ugrottak be.
Tudtam, hogy nem jó ötlet, hisz nem aludtunk együtt, mióta szakítottunk. A szexrandik megtörténhettek éjjel vagy nappal, de kimondatlan szabály volt, hogy nincs együtt alvás, főleg nem összebújva. De most túlságosan elhagyatottnak éreztem magam, szörnyű lett volna egyedül forgolódni az ágyamban, arra gondolva, hogy vajon mit hisz most Niall, és hogy elszúrtam-e az esélyemet, ami talán nem is létezett. Szegény Walsynak sem akartam ismét panaszkodni, megvolt a maga baja Louis-val.
Úgyhogy csak bólintottam. Oliver hátulról hozzám bújt, én átöleltem a karjait, és el kellett mosolyodnom. Oliver a nyakamat és a vállamat puszilgatta. Nagyon jólesett a gondoskodása és a felém áradó szerelem. Hamarosan elaludtam, és kivételesen nem Niallről álmodtam. 

12 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Húúúha, bonyolódnak a dolgok :O :O
    nahát először is. Walsy és Louis hihetetlen aranyosak ésúristen, mit leműveltek a mozi alatt! :D <3 lájkolom őket, de nagyon. nagyon aranyosak voltak és Lou beszólásai, meg hogy randit kért tőle, ahw <3 imádtam!
    Nadine helyzete már kevésbé alakult jól... szerencsétlen basszus, hogy Niall pont akkor látta meg őket Oliverrel... nagyon sajnálom, de remélem, attól még valahogy sikerül rendbe hozni a dolgot, mert cuki páros lennének.
    Szurkolok mindkét csajnak :) és izgatottan várom, mi derül ki a továbbiakban Candice-el kapcsolatban, mert még mindig félig meddig rejtélyes figura. Sajnálatos, hogy ilyen körülmények között él, és nagyon aranyos Walsytól, hogy befogadta.
    A fura írásmódért bocsi, telefonon béna a billentyűzet.
    Várom a folytit: Sasha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sasha! :)
      Bizony, bonyolódnak. Igen, Louis és Walsy kapcsolata úgy tűnik, egy szinttel előbbre lépett. Örülünk, hogy a kedvedre való volt! :)
      Igen, Nadine picit peches volt most, de a kétségbeesése miatt érthető, amit tett. Hogy hogyan alakul az ő története, a folytatásban kiderül.
      Akárcsak az is, hogy ki pontosan Candice és az ő szerepe mi lesz a későbbiekben.
      Maradj velünk, hogy megtudd! :)
      Várunk vissza, Lyanna és Gin

      Törlés
  2. Drága írónők! :)
    Eszméletlen, komolyan.. nem találok szavakat. Alapvetően egy beszédes ember vagyok, de ti mindig eléritek, hogy megnémuljak! :D
    Szóval, kezdem az elején: Walsy és Louis... OMG <3 Erre vártam mióta! :D Kibújt a szög a zsákból, úgy örültem, amikor randira hívta Walsyt Lou, hogy azt el sem tudom mondani. Amikor pedig hm, forrósodott köztük a helyzet, konkrétan sikoltozva tapsikoltam örömömben! :D :D
    Candice érdekes, még mindig. Picit megsajnáltam, hogy hallottam a történetét, de valami akkor sem stimmel vele. Remélem, hamarosan kiderül még több infó róla.
    Nadine pedig miért?? Miért ment el Oliverrel? Oké, hogy Niall nem írt neki, de könyörgöm, nem hiszem, hogy lett volna bármikor is ideje. Erre cuki módon előbb hazajön, és véletlen meglátja őket az utcán.. Elég peches a csaj! Mindenesetre, már ki kéne dobnia Olivert és összejöhetne végre szöszmösszel. :)
    Kíváncsian várom a folytatást, puszillak titeket: Berni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Berni!
      Hú, ez aztán a terjedelmes komment (ahogyan a többi is, egyébként)! Először is, köszönjük a bókot, jól esik! :)
      Másodszor pedig: nagyon örülünk, hogy a te tetszésedet is elnyerte a Walsy-Louis páros. Amit műveltek a moziban, azt pedig én is szívesen megvalósítanám Mr. Tomlinsonnal... :D <3
      Candice-ről hamarosan "lehull a lepel", ahogyan az is kiderül, mit lép Nadine és Niall a közös ügyükben.
      Várunk a jövőhéten is: Lyanna és Gin

      Törlés
  3. Halihó! :)
    Valójában, nem tudok mit mondani, csak azt, hogy: Oh, my Godness! Imádtam, de komolyan! *--* <3 Nem vagyok ilyen ájuldozós fajta, de tényleg szuper jó rész lett.
    Az egyik szemem sír (Nadine és Niall miatt), a másik nevet (Walsy és Louis összemelegedése miatt). Igazából, remélem, hogy a gondok megoldódnak, legalábbis Nialléknál, mert Louék kezdenek egyenesbe jönni, ahogy látom. Alig vártam már.. :)
    Remélem, hamar felpörögnek az események és alig várom, hogy a randiról olvashassak.
    Ja, és az a kép Louis-ról ... *--* <3 Fúha.
    Csak így tovább!
    Anita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Ó, igazán köszönjük a dicséretet, a kedves szavaidat. Iszonyat jól esik! :')
      A vegyes érzelmek helyénvalóak, tényleg hullámvasút a két lány és a fiúk élete, ahogyan látható: egyszer fent, egyszer lent. Reméljük azonban, hogy hamarosan már csak felfelé tudnak haladni, mindketten! ;)
      Holnap Harry rész lesz, ott is rengeteg esemény várható, illetve jövőhéten érkezik az ígéretes folytatás.
      Várunk vissza téged is: Lyanna és Gin

      Törlés
  4. Neeee!!! Neeeeee!!! Neeeee!!! Neeeeeeee!!! Neeeeew!!! (´ー`) (´△`) ●︿● (;o;)

    Míért??? Miért??? Miért???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, drága! :)
      De, de, de, sajnos. :P A folytatásban kiderül minden. Maradj velünk, várunk jövőhéten is!
      Lyanna és Gin

      Törlés
  5. Kedves írónők! :)
    Le a kalappal, ismét! Nagyon jó részt olvashattunk, már megint, az egészet vigyorogva olvastam végig. Legalábbis, ami a Walsy szemszöget illeti. Nadine esete picit szomorúbbra sikerült, nem is számítottam ilyen csavarra... sajnálom a dolgot, és remélem, hogy meg tudja magyarázni Niallnek. Liam pedig szegééééénykém :'( Sophia nélkül olyan elveszett.. remélem, ő is jobban lesz!
    Várom a jövőhetet: Mira

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mira! :)
      Nagyon nagyon köszönjük a kedves szavakat. Igazán jól esik :) Igen, ez a rész kicsit vegyes lett, több szempontból is, de főként az érzelmek miatt. Nemsokára jön a folytatás, még 6 nap, és meglátjuk, hogyan alakulnak a történések! ;)
      Várunk vissza, Lyanna és Gin

      Törlés
  6. Sziasztok!
    Régen írtam, amit nagyon röstellek tényleg, de... Nálatok jobban nem tudja senki mostanában milyen agyonhajszolt vagyok :D De nem is ez a lényeg.
    Szóval ÚRISTEN! Hát megzabálom ezt a kettőt! Igen, igen, igen! Ha tudnátok milyen régen vártam már erre. ÚÚÚÚÚ nem fogom tudni kivárni, mire végre felrakjátok a randis részt, tuti beleőrülök. Nagyon bírtam Lou-t, nagyon kis édibédi volt most, végre kicsit félrerakta a bipoláris énjét.
    Ami viszont Nadine-t illeti, na rá mérges vagyok... Először is nem értem meg, hogy miért kellett megint Oliverrel taliznija, ha nem tette volna most Niallal se lennének gondok... Pedig, ahhhh, annyira szerettem volna, ha egy kicsit összemelegednek végre, most ááá. Dühöngök! Remélem azért minden rendbe jön közöttük.
    Na szóval egy szó mint száz, remek rész lett! Csak így tovább drágáim!
    Millió puszi:
    Raqu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Raquel! :)
      Ne szabadkozz, így is nagyon hálásak vagyunk neked a kommentért. <3
      Iszonyatosan örülünk, hogy a Walsy-Lou páros elnyerte a tetszésedet. Pénteken velük tarthatsz majd a randira! :)
      Ami Nadine-t illeti, lehet, hogy külső szemmel nem volt szép, amit tett, de kétségbe volt esve szegény. Majd meglátjuk, mi történik vele és Niallel...
      Várunk vissza, kedves, és millió puszi: Lyanna és Gin

      Törlés