2015. november 27., péntek

15. Walsy - A legnagyobb hős

Sziasztok, drágák! :)
Elképesztő, hogy már több, mint hatvan feliratkozó van a blogon. Iszonyatosan hálásak vagyunk ezért is, a pozitív visszajelzésekről, szép szavakról pedig nem is beszélve. Nagyon sokat jelent nekünk, hogy minden alkalommal kifejtitek nekünk a véleményeteket. Alig várjuk, hogy ezt megköszönjük nektek a hetven követős Harry szemszögben - bár az még egy picit odébb van, de a dolog nem rajtunk múlik.
Nem szaporítanám viszont tovább a szót: csapjunk a lecsóba! A mostani fejezet egy komplett Walsy szemszög. Nagyon-nagyon kíváncsiak vagyunk, mit szóltok hozzá, illetve milyen folytatást képzeltek el az ő történetszálához. Jó olvasást kívánunk! :)


***


Elérkezett a nagy nap. Idegesen toporogtam a tükör előtt. Sehogy sem voltam magammal elégedett, pedig tökéletesnek kellett lennem. Ha már fellépek a rendezvényen, ráadásul egy sereg beteg gyerek előtt, illendő lenne nem egy mackónadrágban megjelenni.
Éppen ezért választottam egy alkalomhoz illő fehér koktélruhát, mely a combom közepéig ért, s egy derekánál szűkített fazon volt. Piros magas sarkú cipőmhöz színben passzoló blézert kaptam magamra, s amíg Nadra vártam, aki a szobájában készülődött, elrendeztem hullámos tincseimet. Szemem egy pillanatra megakadt a csuklómon, és végtelen szomorúság öntötte el a szívemet, látva a rajta fityegő karkötőt, amit Logantől kaptam a születésnapomra. Mennyire jó lett volna, ha ma ő kísérne el az estélyre!
De ez csupán álmomban történhetne meg. Logan sosem nézte jó szemmel, hogy jótékonykodom, egyértelmű volt, hogy nem fog benne támogatni – ám ezt nagyon fájt bevallanom magamnak. Hosszútávon érezhettem volna, hogy ez így nem fog működni, elvégre, ha nem fogadja el, amit csinálni szeretek, ami örömöt okoz nekem, egyértelmű, hogy nem illünk össze.
Azonban nem akartam miatta keseregni. Ami volt, elmúlt, túl kellett lépnem rajta. Erőltetett mosolyt varázsoltam az arcomra, s telefonomat a kezembe véve, egy gyors selfie-t lőttem magamról. A képet feltöltöttem a twitter oldalamra, hogy Logan is láthassa: attól még, hogy szakítottunk, én jól érzem magamat nélküle is. A fotó legalább is ezt tükrözte. De kit akartam én becsapni?
- Kész vagyok! – Nadine végre valahára kijött a szobájából. Türelmetlenül fordultam felé, de amint megpillantottam, már nem haragudtam rá, amiért olyan sokáig tollászkodott – a végeredmény ugyanis, szokás szerint, lehengerlő volt. Hosszú ujjú, fehér, csipkés felsőt viselt, melyhez fekete rakott szoknyát húzott. Harisnyába bújtatott lábán kedvenc fekete bokacsizmáját fedeztem fel, amitől néhány centivel magasabbnak tűnt. Hullámos haját lazán kiengedve hagyta.
- Csinos vagy! – mosolyogtam rá hízelegve, amit ő viszonzott.
- Te pedig káprázatos. Alig várom, hogy fellépj a gyerekek előtt! – tapsikolt izgatottan, akár egy óvodás gyerek, miközben én a kezembe vettem a gitártokomat.
- Kissé lámpalázas vagyok, ami azt illeti – vallottam be neki félve, de ő fejét csóválta, s éppen mondani készült valamit, amikor megcsörrent a mobilja.
- James az! – közölte, mikor ránézett a kijelzőre. – Itt van a ház előtt – jelentette ki, majd magához vette a táskáját, és már indult is az előszobába. Én gyorsan elbúcsúztam Whiskeytől, és követtem a barátnőmet, aki készségesen bezárta a lakást – nekem ugyanis cipelnem kellett féltett hangszeremet.
A ház elé érve megláttuk a járdán parkoló, zölden csillogó Lindát, melynek kormánya mögött Nadine bátyja ült. Mosolyogva intett nekünk az ablakon át, s amikor beültem mellé az anyósülésre, két puszival köszöntve hajolt át a sebességváltó fölött.
- Nahát, ma is elragadóan nézel ki! – kacsintott rám James, mire a húga a hátsó ülésről előrenyúlt, s rácsapott egyet a vállára.
- Szállj le Walsyról, és indítsd már el a kocsit! – kelt a védelmemre, s én jót mosolyogtam megszokott, testvéri „összezördüléseiken”. Noha Nad is tudta, hogy James és én soha nem kezdenénk egymással, mégis mindig tett annak érdekében, hogy csupán baráti kapcsolat maradjon köztünk.
- Értettem, diktátor asszony! – kiáltotta harsányan James, és a következő pillanatban már le is kanyarodott a járdáról.
Az út a parkig alapból húsz percig tartott, de mivel dugóba keveredtünk, tíz perc késéssel értünk oda. Meredith már tűkön ülve ácsorgott a rendezvénysátor bejárata előtt, ám amint meglátott minket kiszállni az autóból, elindult felénk. 
- Te jó ég, már azt hittem, sosem értek ide! – ölelt át bennünket kedvesen, csak Jamesszel rázott kezet, hiszen vele még nem találkozott.
- Bocsi, volt egy kis sor idefele jövet! – szabadkoztam, ám ő ideges mosollyal az arcán legyintett, hogy nem számít. Közben mind a négyen elindultunk egy kanyargós úton a kivilágított sátor felé, mely pompásan ragyogó csillagként festett a sötét, fákkal övezett park közepén.
- Tate-tel úgy gondoltuk, a köszöntő után rögtön felléphetnél, és csupán az est végén gyűjtenénk be a pénzt a rászoruló gyerekek számára – tudatta velem a programot olyan hangnemben, mintha jogom lenne beleszólni, pedig tudtam, csak udvarias akar lenni. Amit ő eltervez, annak úgy kell történnie, nem is érdemes vitatkozni vele.
- Remek, addig felkészülök – bólintottam felé, majd beérve a sátorba, elvonultam az egyik sarokba, miután köszöntem a jelenlévő ismerőseimnek.
Nadine és James elindultak, hogy körbenézzenek egy kicsit, és beszélgessenek más vendégekkel arra buzdítva őket, hogy mindenképpen adományozzanak a gyermekkórháznak. A kis lurkók, akik az első sorokban ültek, izgatottan, az örömtől pirosló arccal duruzsoltak egymás között. Látványukon őszinte mosoly húzódott ajkaimra. Ezért érte meg ezt csinálni nekem.
Nagyban hangoltam a gitáromat, és eljátszottam magamnak néhány akkordot közben, amikor a sátor másik végében felállított kis dobogón megjelent Meredith, s Tate segítségével beállították a mikrofonállványt. Amint elkészültek a munkálatokkal, Meredith megköszörülte a torkát, és egy kis figyelmet kért az itt összegyűltektől. Elmondta, mennyire köszöni mindenkinek a támogatást, hiszen ez az este nem jöhetett volna létre a gyermekkórház ápolóinak beleegyezése, illetve a néhány rendszeres adakozó segédkezése nélkül. Felvilágosított mindenkit, hogy ez a rendezvény a gyerekekről szól, akiknek pénzt gyűjtünk, hogy a kórház ezt felhasználva egy-egy szükséges műtét esetén megmenthesse az életüket.
- Az est egyik programjaként pedig kérem, hallgassák nagy szeretettel Walsy Currington előadását, aki dalokkal fogja megmelengetni mindannyiunk szívét! – ezzel rám pillantott, s miközben szerény tapsvihar tört ki szavai elhangzása után, én remegő kezemmel magamhoz vettem a gitáromat.
Lassan indultam el a sorok között az emelvény felé, de végig magam elé bámultam csak. Nem néztem körbe, hogy tekintetemmel megtaláljam Nadot, pedig biztató pillantása bizonyára megnyugtatott volna. Ám most annyira izgultam, hogy a gyomrom minden egyes, a magas sarkúban bizonytalanul megtett lépésemnél bukfencet vetett.
Elértem a lépcsőt, s éreztem, amint a torkom egy másodperc alatt szárazzá válik. Nyugi! Ezt suttogta egy belső hang, én pedig tudtam, hogy hallgatnom kellene rá. Mégis, amikor a kis széken, a mikrofonállvány előtt elhelyezkedve felszegett fejjel néztem körbe a vendégseregen, újfent pánikba estem. Tudtam, hogy nem lesz tele az egész sátor a nyüzsgő támogatóktól, de arra sem számítottam, hogy az ülőhelyek nagy részét elfoglalják. Ráadásul a gyerekek az első sorokból néztek fel rám kíváncsiságtól csillogó szemekkel, arra várva, mit fogok produkálni csakis az ő kedvükért. Csakis nekik. Azért, hogy jobb legyen számukra a kórházban eltöltött idő.
Ha belegondoltam, mindezt miért teszem, a szívem heves tempója azonnal visszatért a normál ritmusára. Kezdtem megnyugodni, és ezen az is segített, hogy elkezdtem játszani az egyik már oly sokszor begyakorolt számot, a Hallelujah-t. Az elején bizonytalanul, később azonban – látva a sok mosolygó arcot – megkönnyebbülve eresztettem ki a hangomat, és igyekeztem a legjobb formámat hozni.
Olyan dalokat játszottam még el, mint a SaySomething I’m Givin’ Up On You, az EternalFlame, vagy éppen a személyes kedvencem, a Read All About It. Ez utóbbit próbáltam olyan beleéléssel énekelni, amennyire csak tudtam, s ennek meg is lett az eredménye. Talán túl mélyen gondoltam bele a szavak jelentésébe, mert azonnal Logan jutott eszembe róla. Szemeim azonnal meg is teltek könnyel, így sűrűn pislogtam, nehogy végigcsorduljon az arcomon.
Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, mert bármennyire is fájt legbelül, igyekeztem ezt leplezni. S miközben a tekintetemet ismét végighordoztam a jelenlévőkön, megakadt a szemem valakin, aki eddig nem volt ott – vagy csak én nem vettem észre. Louis. Honnan tudta, hogy itt vagyok?
- And now we're finally finding our voices, just take a chance, come help me sing this… - énekeltem, miközben folyamatosan őt bámultam.
Nem tudtam máshová nézni, annyira magával ragadott a varázsa. Elegáns öltönyt viselt, megborotválkozott és még a haját is úgy lőtte be, hogy teljesen emberi külsőt kölcsönzött neki. Sőt, nem is emberit, hanem minimum egy félistenit.
Louis le sem vette a szemét rólam. Végig a produkciómat nézte, s közben bátorítóan mosolygott rám, de nem tudta, hogy ezzel bizony csak azt éri el, még jobban feszengeni kezdek. Egyszerűen az, hogy felbukkant, és eljött erre a rendezvényre, már csodával határos módon felért egy elérhetetlen álommal. Az pedig, hogy a rövid idő alatt, amit az estére áldoz a saját idejéből, hallgatja, ahogyan énekelek… El sem akartam hinni. Persze, ettől még inkább izgultam, de határtalanul boldog is voltam.
Rövid kis koncertem végeztével megkértem a gyerekeket, hogy ha van egy olyan dal, amit szeretnék, hogy eljátsszak még, csak mondják meg a címét. Az énekléstől – és Lou látványától – kipiroslott arccal figyeltem, ahogy több kéz is a magasba lendül. Erre mosolyognom kellett, hiszen nem minden nap láthat az ember ilyet, kivéve persze, ha tanár.
- Rendben, hercegnő, te mit szeretnél? – mutattam végül egy öt év körüli kislányra, aki az első sorban ült, de annyira picurka volt, hogy alig látszott ki a többiek közül. Amint meglátta, hogy ránézek, a szája széle örömében a füléig szaladt.
- Ismered a One Directiont? Tőlük szeretnénk a Little Things-t, mert az olyan szép! – a kérés hallatán mosolyom még szélesebb lett, de legbelül tartottam ettől. Miközben a többi gyerek elégedetten kiáltozni kezdett, idegesen pillantottam Louis-ra, aki a háttérben megbújva, vigyorogva figyelte a kis lurkókat, majd róluk rám emelte gyönyörű, kék szemét.
Összeszorult a torkom, a gyomrom liftezni kezdett, a lábaim pedig remegtek – még jó, hogy ültem, különben biztosan összeestem volna. Mindezek ellenére határozottságot sugallva bólintottam, s bal kezemmel a húrok után nyúltam. Lassan csendült fel az oly sokat hallgatott szám ismerős dallama, mire egy pillanat alatt néma csend lett ismét a sátorban. Szívem dobogását ez csak felerősítette, de próbáltam nyugtatni magamat minden lehetséges módszerrel. Hahó, Walsy, Louis itt van, és téged néz! Ne merj beégni előtte!
Ezt a gondolatot szem előtt tartva kezdtem először dúdolni a Little Things dallamát, majd ezt lassan felváltotta az éneklés. Az első hangok bizonytalanok voltak, tekintve, hogy rettenetesen izgultam: jobban, mint eddig bármelyik számnál az este folyamán, de igyekeztem megnyugodni. Szememet becsuktam egy rövid időre, hogy teljesen átadjam magamat a dal érzelmes hangulatának.
- You can’t go to bed without a cup off tea and maybe that’s the reason that you talk in your sleep… - daloltam tovább a második strófát, miközben ujjaimmal játszi könnyedséggel pengettem a húrokat. Egy pillanatra terelődött csak újra Louis-ra a figyelmem, ami éppen elég is volt ahhoz, hogy belém fojtsa a szót. Noha számtalanszor énekeltem már ezt a dalt, most hirtelen nem jutottak eszembe a következő sorok. Kétségbeesetten kutattam az agyamban a szöveg folytatása után, ám egy épkézláb mondat nem jutott eszembe, így csak pengettem a gitáromat, remélve, hogy a drámai csend nem tűnik fel a gyerekeknek. Ők ugyan nem vették észre, de más valaki igen. 
Döbbenten fordítottam oldalra a fejemet, s megláttam, ahogyan Louis – felfedve magát mindenki előtt – lassú léptekkel közelít felém, miközben a saját szólóját énekli. Egy röpke percig hang sem jött ki a torkomon a meglepettségtől, így csak némán gitároztam, mígnem Lou ráérősen fel nem ballagott mellém a kis emelvényre.
A gyerekek hangosan sóhajtozva, némelyek sikongatva figyelték a jelenetet, de moccanni sem mertek. Gondolom, nem hitték volna, hogy az egyik kedvenc bandájuk egyik tagja megjelenik ma este a rendezvényen. Hát, én sem gondoltam rá, hogy őszinte legyek, ám a tények magukért beszéltek, s ez akkora adrenalin löketet váltott ki belőlem, hogy felálltam a székből, Louis mellé sétáltam, és így folytattuk együtt az éneklést:
- I’m in love with you and all your little things! – fejeztük be egyszerre, egymás szemébe nézve a dalt. Boldogan, izgalomtól fűtött, kipiroslott arccal néztem fel rá, ő pedig angyali mosolyra húzta ajkait. Amikor pedig óriási tapsvihar tört ki a nézőtéren, egyik kezével megfogta az enyémet, a másikkal rám mutatott, mire az üdvrivalgás még hangosabbá vált.
Hihetetlenül vidám voltam akkor. Dagadtam a büszkeségtől, hogy egyrészt, ilyen zökkenőmentesen zajlott le a program, legalábbis a nagy része. Másrészt pedig, nem mindenki mondhatja el magáról, hogy együtt duettezett Louis Tomlinsonnal!
- Köszönöm! – súgtam neki, miközben a továbbra is tomboló tapsvihar közepette lesegített a színpadról. – Azt ugye tudod, hogy most meg fognak rohamozni? – kérdeztem tőle nevetve, mire ő is felkacagott bársonyos hangján.
- Tisztában vagyok vele, de egyáltalán nem bánom. – Azzal már körül is vett bennünket a gyereksereg, egyfajta gyűrűbe zárva minket, ahonnan én csak nagy nehezen tudtam kiszabadulni. A lányok csak úgy tapadtak Louis-ra, ölelgették, és szinte követelték, hogy vegye ölbe őket – aki készségesen meg is tette mindezt.
Én a szememmel megkerestem Nadot és Jamest, akik azon a sarokban álltak, ahol én fellépés előtt próbálgattam az akkordokat. Sietve tipegtem oda hozzájuk, mire mindketten mosolyogva, egyszerre öleltek át.
- Király voltál, de komolyan! – suttogta izgatottan Nad, s James egyetértően rábólintott húga szavaira.
- Köszönöm, de azért el kell ismerni, hogy az utolsó dal sikerült a legjobban! – nevettem fel zavartan, ezzel utalva arra, hogy Louis megjelenése volt a mai este fénypontja.
Szegényt továbbra is lefoglalták a gyerekek, akik nem is törődtek szegény Meredith-el, noha ő lelkesen próbálta elmondani, mi lesz a következő program. James időközben eltűnt mellőlünk – Nad szerint már a rendezvény kezdetén kiszúrt magának egy csinos csajt, s ez mindent megmagyarázott. A barátnőmmel így kettesben maradva, hátulról figyeltük a továbbiakban zajló eseményeket, amikor a sátor bejárata felől nyöszörgő hangokat hallottunk.
Először értetlenül összenéztünk, majd látva, hogy rajtunk kívül senki más nem figyel a furcsa neszre, odalopakodtunk. Kiérve a sátorból még nem láttunk semmit, mert az erős világítás után szinte vakon botorkáltunk, egymásba kapaszkodva. Amint azonban a szemünk hozzászokott az este sötétjéhez, megpillantottunk egy földön fekvő alakot, közvetlenül a sátor mellett.
- Jézusom! – kapta egyik kezét a szája elé Nadine. Én nem szóltam semmit, helyette azonnal leguggoltam a reszkető illető mellé, s a hátára fordítottam őt, hogy alaposabban szemügyre vehessem.
Egy lány volt, nagyjából velünk korú, de igen rémes állapotban. Szőkésbarna haja kócosan omlott a vállára, zöld szemeivel mintegy üvegesen bámult rám, mintha nem látná jól, hogy ott vagyok. Kezei reszkettek, pedig vastag kabát védte őt a hidegtől.
- Mi baja? – kérdezte Nad, de én csak a fejemet ráztam. Fogalmam sem volt.
- Segíts! – kérte ekkor rekedt hangon a lány, miközben belém kapaszkodva megpróbált felülni, de sikertelenül. Puffanva hanyatlott vissza a kemény földre, és nyöszörögve próbálta eltakarni a szemét, mintha valami erős fájdalom ellen próbálna védekezni.
- Keresd meg Jamest, azonnal! – kértem a barátnőmet, aki már ott sem volt. Addig én halkan nyugtatgattam az idegen lányt, aki továbbra is elkeserítő hangokat adott ki magából.
Fél perc elteltével lépteket hallottam magam mögül. Azt hittem, Nadine ért vissza Jamesszel, de Louis volt az. Úgy tűnik, sikerült elszabadulnia a gyerekektől. Amint meglátta, hogy itt vagyok, komoly arccal guggolt le mellém.
- Ő kicsoda? – kérdezte, miközben lehámozta a zakóját magáról, s a fekvő idegen feje alá tette azt.
- Nem tudom, rosszul van. Így találtuk meg – meséltem neki idegesen, s közben a lány hideg kezét simogattam, hogy némileg megnyugtassam őt.
- Be van drogozva – állapította meg Louis, miután alaposabban megnézte a „beteget”.
- Honnan tudod?
- Hidd el, láttam már néhány függőt… - válaszolta a száját elhúzva, de mielőtt bármit felelhettem volna neki, megérkezett a felmentő sereg Nad és a bátyja személyében. James az ölébe kapta a lányt, s azonnal megkerestük a kocsit, ahol a hátsó ülésen helyeztük el őt.
- Sajnálom, de mennünk kell! – pillantottam szomorúan Louis-ra. - Még találkozunk! - Megértően bólintott, s addig állt a járda szélén, amíg James be nem indította a motort, hogy mihamarabb a kórházba furikázzunk vele. 

12 megjegyzés:

  1. Drága Írónők! :) :) :)
    Wooooooooow, fantasztikusan jó lett ez a rész :* Ha jellemezhetném egy szóval: fantörpikus! <3 Imádtam minden egyes sorát, pláne, hogy Louis drága szerepelt benne <3
    Örülök, hogy Walsy kezd túllépni Loganen, pláne hogy erre kicsit Louis is rásegít. Olyan cukik lennének, és annyira édes volt, hogy segített neki, amikor elakadt a szövegben és ááááá, az a kép!!! <3 :) :) :) *-------*
    Oké, meghaltam. :DD Kb. ennyit tudok mondani :DD
    Ó, és még annyi, hogy az a csaj a végén, akit megtaláltak.. úgy érzem, még szerepelni fog a sztoriban. Kíváncsi vagyok, ki ő, és miért volt pont ott a sátor előtt.
    Alig várom a kövit: xx Berni xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Berni! :)
      Nagyon szépen köszönjük a dicsérő szavakat, iszonyatosan jól esik látni, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet ez a fejezet is.
      Valóban javult Walsy állapota, ami a szakítást illeti, de azt hiszem, egy ilyen este után már gondolni sem fog rá.. :) Louis pedig valóban hihetetlenül édes és segítőkész, ahogy a felmentősereget játssza! :D
      Annyit súgok, a megérzésed jó, de többet nem árulok el: majd a következő részből kiderül!
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  2. Na. Louis most sokkal szimpatikusabb volt, mint eddig bármikor. (Majdnem) az egész részt úgy olvastam, hogy egy idióta vigyor volt a fejemen. :D Màr alig várom, hogy elmélyüljön a kapcsolatuk. :)
    Puszi: Manó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Manó! :)
      Ennek őszintén örülünk. Louis mindig ilyen kis aranyos, csak általában nem mutatja ki. Az idióta vigyor pedig teljesen jogos, és reméljük, már nem kell sokat várni, hogy újra egy részben szerepeljenek.
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  3. Drága Írónők!
    Elképesztően jól írtok!Szuper lett a rész!Egyszerűen imádtam!Amikor Lou és Walsy duetteztek,azt hittem elolvadok,olyan is cukik voltak.Aztán meg mikor a lánynak próbáltak segíteni...Na jó,én meghaltam!Alig várom a pénteket,hogy olvashassam a folytatást!
    Szép hétvégét! :)
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Meli! :) <3
      Elképesztően aranyos vagy, köszönjük a kedves szavaidat!
      Igyekeztünk ezt a részt romantikusra írni, és végre egyengetni kicsit az utat a szereplők előtt. Örülünk, hogy tetszett a rész, de azért vigyázz magadra, és ne halj meg! :D
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  4. Nagyon jó lett ez a rész is, de ezt már megszoktam tőletek :) Én egy kicsit több szerepet adtam volna Louisnak ebben a részben, de biztosan megvan rár az ok, hogy most hiányolnunk kellett a drága poénjait és stílusát. Alig várom a következő részt, olyan rossz, hogy folyton egy hetet kell várakozni a folytatásért, még akkor is ha 100%-ig megéri. Puszi és gratula :)
    Zita

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zitám! :)
      Hű, iszonyatosan köszönjük, nagyon édes vagy! :') Tőled még egy hűtő is felolvadna, az tuti. Nos kérlek, igen, megvan rá az ok, amiért Lou baby most nem szerepelt annyit, de a későbbiekben már egyre többet fog, ezt megígérhetem! :)
      Sajnáljuk, hogy ennyit kel várni, de így legalább megvan a rendszer, hogy mikor jönnek tutira részek! ;)
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  5. Nagyon jó lett!! ♥ Kicsit hiányoltam Louis-t, de biztos kap még szerepet! Várom a következőt ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anii! :)
      Aranyos vagy, köszönjük a hozzászólást! Örülünk, hogy így tetszett ez a fejezet.
      Ne aggódj, Louis rengeteg szerepet fog még kapni, ahogyan a többi fiú is! ;)
      Addig is várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés
  6. Drágáim!
    Hihetetlen, hogy hétről hétre ilyen részeket hoztok össze komolyan :D Le a kalappal :)
    Arra számítottam, hogy Louis meg fog jelenni (mondom én hogy látni akarja Walsyt) bár most kis visszafogott volt, de így is cukorborsó, mint mindig :)
    A vége meg lesokkolt, nem számítottam rá komolyan... Izgatottan várom a következő részt!
    Ölel titeket:
    Raquel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Raquel! :) <3
      Hű, hát nagyon édes vagy, de komolyan. :) Nagyon örülünk, hogy ennyire tetszik, sokat számít a véleményed - mivel te is írsz egy fanfictiont, és tudod, hogy nem könnyű gyúrni ezt a fajta tésztát. :D
      Hm, Louis mindig cukika, és igen, lehet, hogy pöppet érdekli Walsy is. :D De lássuk be, ezúttal félretette a bipoláris, alkesz énjét, és átvedlett egy nagylelkű, aranyszívű adonisszá! :3
      Reméltem, hogy a vége meglepetést fog majd okozni. Nemsokára kiderül, hogyan folytatódik tovább a sztori...;)
      Várunk vissza: Lyanna és Gin

      Törlés