Sziasztok!
Mint látható, meg is érkeztünk a második fejezettel, mely amolyan "pasi mentes" hétvégét fog magába foglalni. Néha ilyen is kell... :)
Mindenesetre, nem szaporítom tovább a szót: csak szerettem volna megköszönni az új feliratkozóknak, hogy bizalmat szavaztak nekünk, illetve a hozzászólóknak a sok pozitív véleményt. Reméljük, ezúttal sem okozunk csalódást! A több, mint 2300 oldalmegtekintésért pedig szintén hálásak vagyunk.
Mindenesetre, nem szaporítom tovább a szót: csak szerettem volna megköszönni az új feliratkozóknak, hogy bizalmat szavaztak nekünk, illetve a hozzászólóknak a sok pozitív véleményt. Reméljük, ezúttal sem okozunk csalódást! A több, mint 2300 oldalmegtekintésért pedig szintén hálásak vagyunk.
Jó olvasást kívánunk - illetve, örülnénk majd néhány visszajelzésnek, hogy mégis mit gondoltok erről a részről.
***
/Walsy szemszöge/
Nagy szerencsémre a csokinak semmi baja nem esett. Amíg Nad zuhanyozott, kivettem a hűtőből, és a pultra tettem, hogy ne maradjon annyira hideg. Drága lakótársam ugyanis ki nem állhatja, ha a finom édesség szó szerint ropog a foga alatt.
Whiskey
természetesen rögtön kiszagolta az oreós csoki illatát, s egy fél percen belül
már le is ült elém, rám meresztve leghízelgőbb kutyatekintetét, melynek
általában nem tudtam ellenállni. Most azonban tartanom kellett magamat, nehogy
felbontani kényszerüljek idő előtt a barátnőm csokiját.
-
Nem, fúj! – szóltam rá a goldenre, aki beletörődve sanyarú sorsába,
engedelmesen visszafeküdt a kosarába. Ezzel párhuzamosan Nadine kedvenc házi
köntösében slattyogott ki dolga végeztével a fürdőszobából, s amint felhívtam
magamra a figyelmét, átjött a konyhába.
-
Ó, látom, megjöttél! – fonta keresztbe karjait színpadias mozdulattal, miközben
háttal a falnak támaszkodott.
-
Igen, és bocsánatot szeretnék kérni, amiért szabályszerűen leordítottam a
fejedet – bólintottam bűnbánó arckifejezésemet felöltve, majd a következő
pillanatban előkaptam a csokit a hátam mögül. Szeme abban a szent minutumban
felcsillant, és olyanná vált egy csapásra, akár egy szelíd kezes bárány.
-
Oké, ügy lezárva! – kapta ki a kezemből a táblás édességet, s rögtön le is ült
az egyik székre, hogy majszolni kezdje. Mosollyal az arcomon csatlakoztam
hozzá.
-
Azért vigyázz, nehogy megártson! – figyelmeztettem.
-
Arra célzol, hogy nagy a fenekem? – kérdezte meglepetten, s ezalatt nem
feledkezett el a csoki tördeléséről sem.
-
Nem, de ha így folytatod, te leszel a két legjobb barátnőm egy személyben –
viccelődtem vele, amit nem vett zokon. Mindketten tudtuk, hogy bármennyit is
enne, valószínűleg nem lenne képes elhízni. – Szóval, szent a béke? –
pillantottam rá kissé komolyabban, s látva határozott bólintását,
megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat.
-
Szedd össze a cuccaidat! – közölte teli szájjal. Először azt hittem, rosszul
hallok, s azért mondta nekem ezt, mert ki akar lakoltatni az albérletből.
Amikor azonban meglátta döbbent tekintetemet, hozzátette: - Komolyan, pakolj,
holnapra beszerveztem egy kis programot! – világosított fel, s én hiába
faggattam ezután, nem volt hajlandó semmit sem mondani, így kénytelen-kelletlen
feltápászkodtam, hogy egy kisebb méretű sporttáskába beledobáljak néhány
szükséges holmit. Ez gyakorlatilag pár ruhát, egy hajkefét és egy dezodort
tartalmazott. A fogkefét ráérek reggel eltenni…
Mivel
Nadine továbbra is hallgatott, jó éjt kívántam neki, majd elvonultam aludni.
Lefekvés előtt még ábrándoztam egy keveset Louis-ról, s a reményről, hogy
egyszer talán viszontláthatom őt egy közös kép erejéig. A barátnőimet tuti
megenné a sárga irigység! Ennek gondolatára elmosolyodtam, és így hajtottam
álomra a fejemet.
Másnap
arra ébredtem, hogy Nad kopogtat az ajtómon.
-
Kelj fel, és öltözz! Már hét óra! – Kíméletlenségén egyenesen elborzadtam, de
nem tudtam mit tenni, nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, hívogató, puha
paplanomat egyedül hagyva. Kómásan sétáltam a fürdőszobába, hogy felöltözzek,
és emberi külsőt varázsoljak magamnak, ezt követően pedig csatlakoztam a
barátnőmhöz, aki már javában ropogtatta a reggeli gyanánt elkészített vajas
pirítóst.
-
Szia, álomszuszék! – köszöntött vigyorogva. Sosem értettem, hogy tud reggelente
– van, amikor hajnalok hajnalán – ennyire üde és éber lenni. Én jóformán még a
világomról sem tudok.
-
Helló! – motyogtam neki, s megajándékoztam magamat egy nagy bögre, forró
teával. Whiskey közben a száraz kenyérhéjakat rágcsálta, melyeket Nad dobált le
neki a földre. Hiába, kis konyhamalac. Mindent feltakarít, amit alapból
kidobnánk.
-
Elárulod végre, milyen nemes célból kellett a szombat reggelemet feláldoznom?
-
Nem – mosolyodott el a lakótársam, s nagyon jól tudta, hogy ezzel a válasszal az
idegeimre megy. Mindenesetre nem faggattam tovább. Előbb vagy utóbb, de úgyis
kiderül. Bár jobb szerettem volna, ha előbb, de nem teljesülhet az ember minden
kívánsága.
Evés
után bepakoltunk mindent, és többször is átnéztük táskáink tartalmát, nehogy
valamit itthon felejtsünk. Útra készen állva csatoltam fel Whiskeyre a pórázát,
aki nagy izgalommal kezdett kifelé húzni a lakásból, míg Nad bezárta utánunk az
ajtót.
A
lépcsőházból kiérve egyenesen beleütköztem James-be, Nad bátyjába.
-
Örülök, hogy összefutottunk, szó szerint! – kacsintott rám mosolyogva. Egy
pillanatra sem tudott soha komoly maradni.
-
Itt a kocsi? – kérdezte Nadine, aki éppen akkor bukkant fel mögöttem.
Értetlenül néztem hol rá, hol pedig testvérére, aki magabiztosan bólintott.
-
Ne kajáljatok benne, és a bolhazsáknak tiltott terület az ülés! – közölte, majd
odébb állt, hogy rálátást nyerhessek nemrég vásárolt terepjárójára. Tátott
szájjal bámultam a szépen karbantartott, csillogó sötétzöldre festett autót,
melynek kulcsait James felelősségteljes pillantással egybekötve nyomta húga
kezébe.
-
Köszi, jövök neked eggyel! – veregette vállon őt. Miközben a táskákat betettük
a csomagtartóba, James aggódó sóhajjal túrt néha Nadéhoz hasonló vörös hajába.
Látszott rajta, hogy ideges – imádta a kocsikat, s elmondása szerint Lindába, a mostani járművébe első
látásra beleszeretett. Tény, hogy pöpec kis kocsi, de még nevet is adott neki?
Ez biztosan valami hülye fiús szokás.
-
Ne aggódj, vigyázok Linduskára! – vigyorgott rá Jamesre Nadine azután, hogy
beült a kormány mögé, én pedig az anyósülésen foglaltam helyet. Whiskeynek
jutott a hátsó, elég tágas tér, ahol kedvére heverészhetett, vagy dughatta ki a
fejét a nyitott ablakon.
-
Linda, nem Linduska! – mordult rá a fiú, ám Nad ezzel már nem törődött.
Beindította a motort, és lassan legurult a járdáról. Az útra kanyarodva
megigazította a tükröt, majd benyomta a rádiót is.
-
Hosszú út vár ránk. Helyezd magad kényelembe! – javasolta sejtelmes hangon, én
pedig „mit volt mit tenni” alapon elterpeszkedtem az ülésen, és hallgattam a
magnóból szóló modern slágereket. A legtöbbjét ismertem, voltak azonban
olyanok, amiket még nem hallottam, de talán jobb is lett volna a létezésük
tudta nélkül tovább élni.
Időnként
kinéztem az ablakon, ahol a táj a nyüzsgő, belvárosi London képéből idővel
átváltott nyugalmasabb, falusias látványképre. Elsuhanó, színesen pompázó fák
kísértek végig utunkon, melyek már tudták, hogy mi a dolguk így, ősz kezdetén.
Lekaszált legelők mellett haladtunk el, melyeken néhol tarka tehenek
legelésztek. Minden annyival másabb, nyugodtabb lett, ahogy elhagytuk a várost.
Számomra ismeretlen utakon kígyóztunk, völgyeken és dombokon át, mely annyira
mesés érzést keltett, hogy ámulva bámultam minden egyes részletét.
Egy
idő után azonban, mikor rájöttem, ennek még soká lesz vége, eldöntöttem, hogy
keresek valami cd-t a kocsiban. Meguntam ugyanis a nyivákoló énekesnők és az
eunuch rapperek duettjét. Másra vágytam, valami igazi zenére, s mivel elég jól
ismertem James ízlését, tudtam, nála biztosan találok valami kedvemre valót.
Nagy
megdöbbenésemre azonban a kesztyűtartó, melyet először nyitottam ki, üres volt.
Azaz, csak majdnem. Néhány pornómagazin és egy használt óvszer hevert benne,
meglehetősen gyomorforgató látványt keltve.
-
Jézuskám, ez gusztustalan! – kiáltottam fel hirtelen, mire Nadine fél szemmel
felém pillantott.
-
Mi a..? Te jó ég, a bátyám egy idióta! – állapította meg, miután sikerült
rájönnie, min akadtam ki annyira. Heves mozdulattal be is csaptam a
kesztyűtartó ajtaját, s próbáltam elhessegetni az ott látott rémképeket a
fejemből. – Az egy használt gumi volt, ugye? – kérdezte megerősítésképpen Nad.
-
Az – bólintottam, és inkább lehúztam résnyire az ablakomat, hogy beengedjek
némi friss levegőt.
-
Micsoda nőcsábász! – nevetett fel a barátnőm, ám én nem tudtam ennyire humorosra
venni a dolgot. Inkább visszataszító volt számomra, mint vicces.
Az
út során többször nem hoztuk szóba a dolgot, csak általános dolgokról
beszélgettünk, miután beletörődtem, nem fogok tudni normális zenét hallgatni.
Ha van is bent cd a kesztyűtartóban, legfeljebb akkor nyúlnék be oda, ha már
megöltek volna, és zombiként térek vissza az életbe, amikor már úgyis minden
testrészem oszlásnak indul.
Egy
óra elteltével, azaz délelőtt tizenegykor végre megérkeztünk kitűzött célunk
felé. Kíváncsian – és elgémberedett tagjaimat masszírozva – szálltam ki a
kocsiból, hogy körülnézhessek. Mesés látvány tárult a szemeim elé:
Egy
csodálatosan szép tisztásnál parkoltunk le, melynek egy részét modern stílusban
felépített faház foglalta el, amihez kisebb veranda is tartozott, leárnyékolt tetővel.
Az építmény mögött ritkás erdő terült el, melynek hatalmas fái szinte az égig
nyújtóztak színes lombkoronájukkal. A házzal szemben apró, ám közelről
szemlélve mégis grandiózus méretű tavacska gyönyörködtette meg az erre tévedőket.
-
Boldog szülinapot! – Nadine visszazökkentett a valóságba. Kezeit a vállamra
tette, úgy fordított maga felé, hogy megölelhessen. Szorosan viszonoztam azt,
és boldog mosollyal az arcomon köszöntem meg neki, hogy elhozott ide.
-
Hát nem felejtetted el? – kérdeztem izgatottan, miközben kiengedtem Whiskeyt a
hátsó ülésről. A kutyus, mintha puskából lőtték volna ki, szaladt, amerre
látott. Mindent megszaglászott, néhol még jelezte is, hogy őfelsége ott járt.
-
Hülye lennék elfelejteni a huszadik szülinapodat, Walsy! – mosolygott rám, majd
a csomagtartó felé intett. – Na, cuccoljunk be! Miénk a ház egész hétvégén –
jelentette ki, én pedig mérhetetlen hálát éreztem akkor. Életem legcsodásabb
ajándéka volt ez a hétvégi kiruccanás, pláne, hogy azt a legjobb barátnőm,
Nadine társaságában tölthetem el.
*
/Nadine szemszöge/
Boldog
mosollyal nyugtáztam barátnőm örömét, miközben nagy kő gördült le a szívemről.
Bár nem tudom, valójában mitől tartottam, hiszen ezer éve ismertem már Walsyt,
tudtam, minek örülne, és mitől kapna frászt. Egy meglepetésbuli például
biztosan az utóbbi kategóriába esett volna, de egy meglepetés kiruccanás a
természetbe nyerő volt. Pontosan illet barátnőm kissé beforduló lelkületéhez.
Vigyorogva
léptem be a házba, és beszívtam a fa illatát. Nem vagyok nagy természetjáró, de
ez a hely engem is elbűvölt és megnyugtatott. Egyszer Oliverrel jártam itt, és
már akkor megállapítottam, hogy mennyire tetszene a legjobb barátnőmnek is. És
mivel valamilyen csoda folytán még wifit is lehetett fogni, így számomra is
tökéletesnek bizonyult.
Gyorsan
bedobtuk a táskáinkat a két, egymással szomszédos hálószobába, ahol fenyőfa
keretben puha matracok várták, hogy álomra hajtsuk benne a fejünket. Az ágyon
kívül mindkét szobában csupán egy-egy fenyőből készült szekrény és
éjjeliszekrény állt. Mindkét szoba ablaka a fákra nézett, megnyugtató látképet
nyújtva.
Ezután
behoztam a kocsiból az ipari mennyiségű kaját is, Whiskey lelkes asszisztálása
mellett. A golden lelkesen szimatolta a szatyrokat, én pedig vigyorogva
hessegettem el. Úgy terveztem, hogy én fogok főzni, hogy elkényeztessem
barátnőmet, méghozzá a kedvenc ételeivel.
Amíg
Walsy a mosdóban frissítette fel magát, gyorsan behoztam a tortát is, amire
nagyon büszke voltam. Eddig megragadtam a muffinok szintjén, ez volt életem
első saját sütésű tortája, ezért izgatottan vártam, hogy odaadhassam
barátnőmnek. Az ajándékát egyelőre a szobámban rejtegettem. Sok nevetéssel teli
órát töltöttem el azzal, hogy elkészítsem a képregényt, amiben ő és Louis
Tomlinson mégiscsak egymásra találnak a vodkapárlatú éjszakán, a kanapénkon.
Mivel rajzolni körülbelül olyan szinten tudok, mint egy majom, a számítógéphez
nyúltam, és fapados Photoshopos tudásomat segítségül hívva szerkesztettem meg a
képregényt, amihez rengeteg fényképet halásztam le a netről a mi kis
vendégünkről. Walsyról is volt rengeteg képem, pedig nem szereti, ha fotózzák,
de most hálát adtam érte, hogy általában nem érdekelt, hogy Walsy úgy üldöz,
mint világsztár a paparazzikat, hogy ne fényképezzek már.
Felröhögtem
zseniális ajándékomat felidézve. Walsy mindig azt mondja, hogy ajándékozzak
neki élményt – hát, az biztos, hogy ez örökké beleég majd a tudatába, benne
lesz a top három élményében, azt garantálom. A fürdőszobából előlépő Walsy
persze nem értette, min mulatok magamban, de nem is árultam el neki.
-
Na, gyere, járjunk körbe! – vigyorogtam,
és már húztam is magammal, Whiskey pedig lelkes farokcsóválás közepette
követett minket.
A
tó partján kószáltunk, néha eldobtunk egy botot Whiskeynek, a golden pedig
olyan boldognak tűnt, mint még soha. Hamarosan már hangosan énekeltünk,
miközben le-leszakítottunk egy-egy szebb virágot. Persze ezúttal is
össze-vissza kattintgattam a fényképezőgépemet – nagy hobbifotós vagyok –,
Walsy pedig ezúttal felszabadultan pózolt.
Már
majdnem a tó túlpartján jártunk, amikor egy idősebb hölgy jött velünk szembe,
kantárszáron vezetve egy lovat. Nem tudom, miért, de meglehetősen félek a
lovaktól, pedig soha nem ültem egyen se, így balesetem sem volt. Whiskey
azonban, barátkozó típus lévén, már ott is termett a hátasnál, és farkát
csóválva nézett fel rá, miközben szimatolt.
-
Milyen szép kutyájuk van, lányok! –
mosolygott ránk a hölgy.
-
Köszönjük, Whiskeynek hívják. Az ön lova
is csodaszép – viszonozta a kedvességet Walsy, és már ott is termett az állat
mellett, és óvatosan megpaskolta szép fejét.
-
Tényleg gyönyörű – mondtam én is,
összefonva magam előtt a két karomat.
Ódzkodva
néztem a lóra, és még mindig nem mozdultam egy tapodtat sem. Nem tudom, mitől
féltem, talán attól, hogy megharap, vagy felrúg. De végül sóhajtottam, és
közelebb léptem. Mindig azt mondják, hogy szembe kell néznünk a félelmeinkkel,
de én nem szívesen kezdenék barátkozni egy pókkal vagy békával. Egy ló azonban
talán más lapra tartozik. Óvatosan léptem az állathoz, és végigsimítottam az
orrán. Barna volt, azonban ott, ahol megérintettem, fehér csík húzódott. A ló
szuszogott, én pedig megkönnyebbülten elnevettem magam. Walsy persze nem bírta
ki, hogy ne fotózzon le a telefonjával, de nem bántam. Jól esett legyőzni a
félelmemet, főleg, hogy ezzel a barátnőmet is jókedvre derítettem.
Az
alkonyat kezdett bekúszni a fák közé, amikor visszaindultunk a házba. Walsyt
leültettem a tévé elé, azután összeütöttem a vacsorát, spagettit készítettem
dúdolgatva. A konyhában ettük meg a művemet, majd nagy izgatottan elővettem a
hűtőből a tortát. Meggyújtottam rajta a gyertyát, ami nagy viaszszámot
formázott, a kerek évfordulót jelezte. Walsy elérzékenyülve ugrott a nyakamba,
én pedig büszkén húztam ki magam.
-
Remélem, még jobban értékeled a dolgot,
ha megtudod, mekkora volt a csábítás, miközben készítettem. Majdnem betoltam a
fél üveg nutellát – nevettem, Walsy pedig jól kiröhögött, de amikor a szájába
vette az első falatot a tortából, kikerekedett szemmel nézett rám, és a szelet
rekordsebességgel fogyott el.
Mikor
bekebeleztük a torta felét, odaadtam neki az ajándékát. Kipukkadt belőlem a
nevetés, ahogy gyorsan váltakozó arckifejezéseit néztem, miközben ő a
kinyomtatott képregényt forgatta. Először döbbenet, aztán pironkodós zavar,
végül hitetlenkedés, legutoljára pedig a felhőtlen vidámság.
-
Úristen, te bolond! – nevetett, miközben
megölelt.
-
Ezt majd dedikáltasd Louis-val, ha
találkoztok – röhögtem, mire barátnőm elvörösödve oldalba bökött.
-
Inkább megvalósítanám vele – vigyorgott,
én pedig meglepetten felkacagtam, Walsyt ugyanis ritkán lehetett hasonló
beszólásokon kapni.
Sokáig
visítottunk még a nevetéstől, miközben Whiskey bóbiskolt a lábunknál. Szegény
eb már hozzászokott a velünk járó zajhoz. Hajnalodott, mire ágyba kerültünk, és
hasonlóan vidám hangulatban töltöttük a hétvégét.
Akkor
azt hittem, ez a szülinap lesz a legjobb Walsy életében, és büszke voltam rá,
hogy hozzájárultam. De akkor még nem tudtam, mi minden vár még ránk.
*
Nagyon napgyon magyon szuper lett. Imádom :) ^^ :3
VálaszTörlésKedves Cino:)
TörlésNagyon-nagyon szépen köszönjük. Örülünk, ha tetszett! :)
Puszi: Gin
Hű! Én sem utasítanék vissza egy ilyen hétvégét! :D Amúgy klasszul megírtátok a részt! ;)
VálaszTörlés:) Ugye, ugye? Én pedig egy ilyen képregényt kérek szépen szülinapomra :D
TörlésKöszönjük ^^ Reméltük, hogy tetszeni fog :)
Pusz, Gin
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésTudok én várni :)
TörlésNagyon cuki volt :) Csak így tovább! ❤
VálaszTörlésJujci, nagyon szépen köszönjük <3
TörlésSzia:) Vár rád nálam egy díj!
VálaszTörlésKedves Netti! :)
TörlésKöszönjük, mindenképpen megnézzük majd!